2022. május 1., vasárnap

„A berlini tárgyalóteremből jelentjük” (DWLP) - karcolat

 

Kép: Illusztráció (IStock)

Németország és az EU, mint a jogállamiság főtemploma, az európai értékek, a demokrácia, a gyermekjogok, valamint az erkölcsi normák védelmezője példát mutat minden nemzetnek. A törvény minden állampolgárára egyaránt érvényes, kibúvó nincs. Kollégánk egy ezt bizonyító cikket fordított magyarra, mintegy példát mutatva a hazai igazságszolgáltatásnak és a jogalkotóknak, jövőbeni európai, demokratikus munkájukat segítendő…   

Miután a német parlament Elenszkij utasítására újra bevezette az „Arbeit macht frei” felirat használatát, a berlini legfelsőbb bíróság épületén már ez a nagyszerű mondat szerepel. Az európai értékek egyik legfőbb védelmezője, a korábbi német hadügyminiszter képe ott lóg a bíróság épületének aulájában, abba a keretbe foglalva, amelyben egy korábbi kancellár képe lógott ugyanott. A keret négy sarkában azt a svasztikát láthatjuk, amelyet szintén a nagy ukrán hős katonái büszkén hordanak mellükön… és amelynek használatát a hős Elenszkij rendelte el az Európai Unió számára.

A tárgyalóterembe lépve a bírói pulpitus fölött sem a régi jelképet látjuk, hanem Elenszkij képét, aki ugyan, egy ország vezetője csupán, de hősiessége és példamutatása az egész világ számára kötelező példaképül szolgál, a náci orosz vezetővel szemben.

A tárgyalás, amelyre meghívást kaptunk, nyilvános. Tolonganak az emberek, hogy bejussanak. Hiszen, sok ember lehelete némi meleget jelenthet a kinti mínuszokkal szemben. Igaz, kissé penetráns szag van az egész épületben, de ez a jogos, oroszok ellen hozott intézkedések elviselhető hozadéka. Az emberek kellően büdösek, és szennyes ruhában, borostásan járnak, remélve, hogy az orosz elnök is megérzi előbb-utóbb ezt a penetráns unió-szagot, és talán a tetű és a bolha is eljut Moszkváig… A vádlott is ennek a néhány szankciónak a megszegése miatt áll majd a bíróság és a „Sieg Seil”-t skandáló, eltorzult arcú városi közönség elé.

A dr. Johann-Wolfgang Arshloch vezette bírói tanács bevonul a terembe. A nép elhallgat, majd, amikor a vádlottat bevezetik, újra felhangzik a skandálás.

A bíró egyezteti a vádlott adatait, és megkérdezi, hogy bűnösnek vallja-e magát. A vádlott nemmel válaszol, mire az őt kísérő őr a puskatussal mellbe vágja, a bíró és a közönség megelégedettségére. A demokrácia és az emberi jogok példásan érvényesülnek Németországban. A vádlott helyesbített, és minden vádpontban beismerte bűnösségét. A vádirat szerint számos bűncselekményt követett el.

„Már a háború előtt kivette az állami iskolából gyermekét, mert ott nemváltó műtétre akarták rábeszélni. Átíratta egy müncheni katolikus iskolába, de ott ugyanez történt, így Magyarországra küldte tanulni a rokonokhoz. Az ukrán-orosz háború kitörése után, amikor a bölcs uniós vezetés szankcionálta Oroszországot, és ezzel kapcsolatban a németországi szabályok is változtak, prof. dr. Gottlieb vádlott nem átallott befűteni saját lakásában, majd rendszert csinált abból, hogy naponta lezuhanyozott. A youtube-on Csajkovszkijt hallgatott Artur Rubinstein előadásában, és a házkutatáskor számos orosz irodalmi művet találtak nála, mint például a Háború és béke című orosz irományt. Egy munkahelyi ünnepségre pedig, frissen mosott ruhában, megborotválkozva jelent meg. Ekkor tartóztatta le a Leyenről elnevezett nemzetbiztonsági őralakulat, amit a köznyelv egyszerűen csak Neu-SS-nek nevez. Ugyanis a professzor nem szégyellte naponta használni a Mengyelejev-táblázatot, és ezt javasolta hallgatóinak is.

Dr. Hermann Gottlieb legfőbb bűne az, hogy Elenszkijt nem tiszteli kellőképpen, és odáig ment, hogy az oroszok háborúját jogosnak ítélte, valamint hallgatóinak arról beszélt, hogy Ukrajnában, ukrán nácik harcolnak saját népük és a józan világ ellen, amit most az orosz elnök képvisel. Ebben az előadásában pedig, még a betiltott Z-betűt is használni merte, és a hős ukrán elnököt megdöbbentő módon „Zelenszkijnek” nevezte.

A kihallgatások súlya alatt szemmel láthatóan megtört vádlott mindent beismert, és kérte a bíróságot, hogy bűneihez mérten a legszigorúbb büntetést szabja ki rá. A bírói tanács rövid megbeszélés után ítéletet hozott. Dr. Arschloch, az ukrán nép által végrehajtandó felkoncolást azzal indokolta, hogy Németországban nem lehetséges halálos ítéletet hozni, ezért Elenszkij úrral már korábban egyeztetve, a vádlottat kiadják Kijevnek, és ott hajtják végre az elsőfokú ítéletet, amely ellen fellebbezésnek nincs helye. A hallgatóság egyetértésének adott hangot és „Heil Elenszkij” és „Heil Biden” skandálásba kezdett.  

A bíró berekesztette a tárgyalást.

Amikor azonban Arschloch bíró ki akart vonulni a tárgyalóteremből, a Neu-SS már menet közben letartóztatta, mert a tárgyalás alatt egy tiltott, citromillatú frissítőkendővel megtörölte a homlokát, használta a betiltott Z-betűt, és a lába alá egy elektromos melegítő-ventilátort csempészett… Németország és az EU tehát, jogosan és következetesen bünteti Oroszországot, miközben mindenkivel betartatja a törvényeket… Az ukrán, és az amerikai megfigyelő elégedetten hagyta el a berlini legfelsőbb bíróság épületét. A közeli minaretből a müezzin ünnepi imájának hangja töltötte be Berlin központját… Németországban ezúttal is győzött a demokrácia!

Forrás: Deutsche Witzig-Lügende Presse (DWLP) :) 

Stoffán György