2022. január 17., hétfő

1944. prolongálva, avagy a nyilasok szellemisége is újra éled…

 

Érdekes azonosságokat vélek felfedezni, amikor a hazai ellenzék legutóbbi megnyilvánulásait olvasom. A legszembetűnőbb követelések, illetve elszólások egy (vagy több) hátborzongató történelmi időszak bevett politikai intézkedését idézik: a listázást.

A nyilasok listázták az elhurcolásra kijelölt zsidókat, a fasiszta és hazaáruló rendszerükkel egyet nem értő civileket, papokat és minden állampolgárt, aki valamilyen módon mentette az üldözötteket. A listák alapján letartóztatások, gyilkosság sorozat, deportálás következett. Majd ugyanez a söpredék, amely a nyilas ámokfutásnak végrehajtója és kigondolója volt, átvedlett rákosista, moszkovita hazaárulónak, maradva a „Hűség házában”, s mint kommunista folytatta ugyanazt a tevékenységet, csak akkor már Horthy rendszer hivatalnokait, a koncentrációs táborokból hazakerült zsidó kereskedőt, a parasztot, a papokat és szerzeteseket listázták. És ezt követte a letartóztatások, a gyilkosságok sorozata, a deportálás – csak már másik irányba –, a börtön, az államosítás… tehát, minden, ami a magyar nemzet ellen, a magyar nép megélhetése, léte, élete ellen irányulhatott. 

Később is voltak listázások, hiszen 1956 után is hasonló volt a megtorlások menetrendje. És azt is ugyanaz a söpredék hajtotta végre. Hiszen egy ilyen söpredékünk van, mint ezt Hofi Géza már korábban elmondta… És ez az egy söpredék felváltva szolgálja Berlint, majd Moszkvát, ma ismét Berlint... csak ma Brüsszelen keresztül. 

Ma hasonló eljárás követelését látjuk, Magyarország ellenségei – az ellenzék – oldalán. Listázni kell a Fidesz-szavazókat, a Fideszben ülő zsidókat, a homoszexuálisokat, meg azokat is, akiknek nem tetszik, ha a homoszexuálisok úgy vonulgatnak Budapest utcáin, hogy azzal megbotránkoztatják a lakosságot, mint az ő LMBTQ-s elődeik 1917-ben, a bolsevikok rendszerének kezdetén. Mert, szerintük az ő homoszexuálisaik jó homoszexuálisok, a Fideszéi pedig, rossz homoszexuálisok. (Igaz, a péniszét fotózó képviselő kulturális miniszter-várományos…) Az ellenzék zsidóellenessége is természetesen jó és megengedhető antiszemitizmus. Míg az antiszemitizmus vádját próbálják, mint elítélendőt és rosszat a Fideszre kenni. Nagyon haragszanak a Fidesz zsidóira is, mert ők nemzetben gondolkodó zsidók… etc. Az egyházakkal szemben is amolyan nyilas gyűlölet van bennük, és mint tudjuk mind a nyilasok, mind a kommunisták sok egyházi személyt végeztek ki, gyaláztak meg… Nem várhatunk mást kései szellemi utódaiktól sem, nyilatkozataik alapján. Hiszen ők a jogot, az alkotmányt szeretnék felfüggeszteni győzelmük után, a „rendcsinálás és a tetemrehívás” erejéig. Mint Szalosjan, Cohen és Rosenfeld…

Summa summarum: A dolog nem komplikált. Ma ugyanaz a réteg, ugyanaz a magyarellenes, gyűlölködő proli igyekszik vissza a hatalomba, amelynek elei megjárták a nyilas pártot, a kommunista pártot, s ma a liberális vörös szellemiségtől eltelve ugyanazt teszik és tennék is, mint elődeik 1919-ben, 1944-ben, az 1950-es években és 1956. után. Mert a szellemiség nem változott, csak az azt képviselő arcok. És van még egy érdekesség napjainkban: A nyilas és a bolsevik mindkettő szocialista lévén úgy összevegyült, mint a higany. A baj csak az, hogy Horthy Rákosit éppen úgy börtönbe küldte, mint Szálasit… ám, ma demokrácia van – állítólag -, ezért az egybeforrt, két halálos politikai kór, szabadon fertőzhet, mint elismert Európai érték, a maga összes undorító tulajdonságával.

Már csak egy dolgot szeretnék tudni – csak a miheztartás végett, hogy mégis, hogyan tervezzünk… ha nyernének –, azon kívül, hogy tudom: az ellenzék nyomort akar teremteni Magyarországon, a világkormány parancsai alapján, egy pszichopata, korábban Amerikában házaló, beszédhibás kormányfővel az élen. Szóval azt szeretném tudni, hogy életben hagynak-e valakit, a mai kormánytagok, Fidesz-szavazók és egyházi vezetők közül?...

Végül még egy kérdés: Mikortól lesz kapható az MSZP, DK, Jobbik, LMP, MHM stb...  szervezeteknél Hitler, Sztálin, Rákosi és Gyurcsány, irodákban és iskolákban kiakasztható – vagy kötelezően kiakasztandó –, bekeretezett portréja?....   

Stoffán György