A világ ünnepre készül, de ez az ünnep más, mint amit eddig éltünk, ahogyan eddig ünnepeltünk. Ez az ünnep sok-sok fájdalommal és bosszúsággal jár, mert egy világméretű hazugság okán, az emberi szabadság és a lelki nyugalom tűnt el az életünkből. Diktatórikus tiltások, államilag előírt gyógymódok, életünk minden pillanatát meghatározó szabályok nehezednek ránk, mintha óvodába járó, önmagunkat irányítani nem képes egyedek lennénk. A járványon emberek gazdagodnak meg, hiszen a maszkot, a teszteket, a lélegeztető gépeket gyártó cégek hosszútávra terveznek a termelésben. Az államok pedig az emberek védelmére hivatkozva büntetnek, gátolják a szabad akarat és a tisztánlátás általi önálló cselekvés lehetőségét. Emberi kapcsolatokat szabályoznak, ünnepeinket „törlik el”, mert egy új világ alakul – gondolják sokan, és ennek az új világrendnek a kialakításában kötelező részt vállalniuk, ha gazdaságilag erősek akarnak maradni országaik. Persze, téves és rendkívül veszélyes elképzelés ez, de nincs amin csodálkoznunk, hiszen ez a szemlélet és elgondolás megegyezik azokkal az elgondolásokkal, amelyeket egyesek hamisítványoknak, ellenőrizhetetlen irományoknak tartanak, mások világosan látják bennük a megvalósult és drámai jelent. Ugyanis ezeket az irományokat sok évtizede, akár egy évszázada, vetették papírra, és minden valósággá vált azon elképzelések és tervek közül, amiket ezek a dokumentumok tartalmaztak.
A járványt, magát a betegséget nem lehet tagadni, hiszen látjuk és tapasztaljuk, hogy van. Tudjuk, hogy a kórházakban is sokan várják a gyógyulást, illetve számos beteg belehalt a betegségbe. Azonban a félelemkeltés, a szigorú szabályok, az oltást illető tervek és az oltással kapcsolatos ezernyi információ megkeseríti, szorongóvá teszi a társadalom mindennapjait, és arra enged következtetni, hogy a világot behálózó, nagy, de korántsem humánus terv végrehajtásában minden állam részt vállal. Ki így, ki úgy, de követi a „felsőbb utasítást”. A tesztek hitelessége is megkérdőjelezhető, s az ezek eredményeinek összesítéséből közreadott statisztikák is gerjesztik a félelmet.
Mindenből csak annyi a valóság, hogy van egy betegség, amelyet kezelni kell, s ez a kezelés egyedül az orvosokra, az egészségügyre kéne, hogy háruljon, politikai beavatkozás nélkül úgy, hogy sem az emberi szabadságot, sem az egyéni döntéshozatalt ne akadályozza, és ne eredményezze az emberi kapcsolatok súlyos beszűkítését, a vallásgyakorlást. Főként pedig ne a gazdasági megfontolások, hanem az ember legyen a jelen körülmények kezelésének a központja.
A másik kérdéses ügy a vakcina, amelynek alkalmazása is – a rengeteg igaz és hamis információ miatt – bizonytalanságot, okoz. Hiszen a világjárvány egy világoltást von maga után, amely világoltás nem kötelező, ingyenes, de a hírek szerint, aki nem fogadja el a vakcinát, az számos, eddig természetes cselekvésből kizárja magát, tehát az oltás maga egy belépő lesz az új világrend rabszolgatartó társadalmába. Felmerül a kérdés, miszerint ez az oltás az emberi egészséget szolgálja-e, vagy egy politikai és gazdasági irányt szolgál-e voltaképpen. Igen, kell a vakcina a járvány megfékezésére, de az ezt kísérő értesülésekről beszélni kellene, mert a bizonytalanságnak súlyos következményei lehetnek. Nem a letartóztatás, az ellenvélemények hangoztatóinak megfélemlítése a célszerű megoldás, hanem a nyilvános párbeszéd. Igaz, mi magyarok még jó helyzetben vagyunk mindezek ellenére is, hiszen, ha például a romániai helyzetet vizsgáljuk, ott, de facto és leplezetlen genocídiumról beszélhetünk, amikor azt látjuk, hogy a nagyszámú elhalálozás ellenére az orvosoknak kötelező a Közlönyben megjelent miniszteri utasítás szerint kezelniük a betegeket, aminek okán számtalan egészségügyi dolgozó hagyta el hivatását, ugyanis: nem hajlandók tovább miniszteri utasításra, gyógykezelésnek nevezett protokoll szerint ölni!
Covid-karácsony
– írtam a címben. Korábban írhattam volna Covid-húsvétról, Covid-pünkösdről…
Covid név-, és születésnapokról, temetésekről, Covid-mindennapokról, hiszen
mindennapjainkat, lelkünket és érzelmeinket fertőzi leginkább ez a járvány. A
jövőnket fertőzi, amikor azt halljuk, hogy már semmi nem lesz ugyanaz, mint ami
volt. Igen, ha hagyjuk, akkor valóban nem lesz többé ugyanaz, hiszen akik ezt a
járványt kitervelték, akik ránk hozták, akik az új világrendet szolgálják, azok
így is szeretnék. Ne lehessenek ünnepeink, ne látogathassunk Erdélybe, a
Felvidékre, ne lehessen éjféli mise karácsonykor, s ne ünnepelhessen
felszabadultan senki Szilveszter éjjelén… igaz, ma nincs is mit ünnepelni azon
az éjszakán. Ha hagyjuk, akkor ez így is marad. Ha tisztán és őszintén
beszélünk a lényegről, akkor talán megoldást is találunk ebben a lezüllött és
hit nélküli, vagy legjobb esetben is lelkileg fertőzött világban arra, hogy mi
magyarok miként maradhatunk meg úgy ebben a gyalázatos forgatagban, ahogyan
megmaradtak eleink hitükben és elkötelezettségükben minden tragikus történelmi
idő ellenére.
A tiltások, hazudozások és korlátozások ellenére van pozitív hatása is ennek a világdrámának. Számomra olybá tűnik, mintha kaptunk volna ismét egy leckét, egy lehetőséget Istentől. Hiszen látható, tapasztalható, hogy az emberek nem kis hányada azzal, hogy békére vágyik, vágyik az emberségre. Fellelhető a társadalomban egy olyan mozgás, egy olyan irányú lelkiség, amely rég nem volt ilyen mértékben tapasztalható. A segítőkészség, a vallás, a templom iránti vágy, az emberi kapcsolatok fontosságának érzése, az ünnepek lényegének felismerése. És ez jó! Mert, akik ezt az egészet kitervelték, azok aligha számítottak arra, hogy a pandémia felerősíti azokat az érzelmeket, genetikai emlékeket, amelyeket az elmúlt évszázadban igyekeztek kiirtani Európa és benne a magyar társadalom lelkéből. A rosszban, a tragédiában tehát, van egy olyan szegmens, amely tovább fogja vinni, tovább viszi az emberséget, a hitet, az Isten iránti elköteleződést, szemben azzal a liberális és embertelen, hazug világgal, amely folyamatosan sorvasztja el önmagát.
Covid-karácsony… Amikor felhangzik majd Szenteste éjjelén a „Fel nagy örömre” és a „Mennyből az angyal”, ne felejtsük el lélekben megköszönni a jászolnál ezt a mostani, fájdalmas időszakot, mert ez a fájdalmas és nehéz időszak – amelynek jelképe a groteszk vatikáni betlehem –, valósítja meg bennünk és a világ társadalmaiban a valós, újjá épített világrendet, amely kétezer éve bevált, csak, mint egy régi épületet magára hagytuk a kényelmünk és vélt bölcsességünk okán. Hamarosan belátjuk és magunkévá tesszük, hogy nincs más út, mint az erkölcs, a hit és az Isten felé fordulás útja. Talán, ha ezt a belátást helyezzük a jászol elé, akkor lesz igazi karácsonyunk 2020-ban is…
Stoffán
György