2019. augusztus 15., csütörtök

A lélekgyilkosság kora és az elfelejtett nemzeti ünnep...


Minden évben felháborodom ezen a szép augusztus közepén. Annak ellenére, hogy tudom: lejtőn rohanó egyházam egyetemes egyház… Mégis. Számomra ez a nap a legnagyobb magyar katolikus, de mondhatnám keresztény-keresztyén  ünnep. Hiszen azt ünnepeljük, hogy első királyunk felajánlotta nemzetünket, hazánkat, koronánkat Krisztus édesanyjának, Máriának, Aki el is fogadta e felajánlást, így ettől a naptól fogva a Kárpát-haza Mária országává lett. Mária pedig Magyarország királynőjévé vált ezen a napon.

A világ nemzetei közül elsőnek István úr tett ilyen felajánlást. S ezen a napon – a felajánlás után néhány órával – halt meg István úr… aki a magyarok számára különleges ünneppé tette Mária Mennybevételének napját.

Gyermekkoromban, a kommunista érában – néhány rongy békepapot kivéve –, az augusztus 15-i prédikációkban hangsúlyt kapott Szent István felajánlása és az, hogy mi Mária országa vagyunk. És énekeltük az azóta kitörölt régi himnuszt: "Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted, zokogva esd!"

Nem volna-e ma még inkább fontos és kiemelendő? Hiszen a kereszténység elleni esztelen háború ma sokkal drámaibb, mint a kommunista világban, ahol csak a testet tudták megölni, szemben a mai korral, amelyben a lelket is gyilkolják? 

Ma, sem a liturgikus szövegekben, sem prédikációkban nem hangzik el erről – a hazánkat megtartó, jövőnket biztosító eseményről, s arról hogy a magyarok Királynője Mária, s a magyarok országa Mária országa – egyetlen mondat sem. Mintha ez, csak egy mellékes, említésre sem méltó történelmi közjáték lenne, ami szót sem érdemel. Mintha a magyar történelemben és a magyar katolikus egyház történetében a Mária-tisztelet, a Máriás hadizászlók, a korábbi Máriás zarándoklatok és a Mária-kegyhelyek nem is számítanának. Az erőltetett és ostoba, politikai ökumené, vagy a Vatikán bergolionista Mária-tisztelet ellenessége az ok? Ki tudja! A tény hogy a Mária-tiszteletet mintha az egyháziak egy része, a Rózsafüzérrel egyetemben súlytalanná akarná tenni, ki akarná törölni a köztudatból. Hiszen, készül az új, egyetemes vallás, a természetimádat… a Biblia 2000., az LMBTQ-val való tárgyalás, a homoszexualitás elfogadása, a bűn és az krisztusi tanítások relativizálása, s megélhetjük, hogy hiányos öltözetű ledér „papnők” fognak liturgikus táncokat lejteni az Oltáriszentség nélküli,  szentmisének nevezett bergoglionista szeánszokon, hiszen ez utóbbi ma már nem ismeretlen egyes nyugat-európai katolikus templomokban…  

Már nem látjuk a ferencesek rendi ruháján a Rózsafüzért, mert úgy látszik a testvéreknek „fájt a derekuk” a Rózsafüzér kolostoron belüli(!) viselésétől. Kint ugyanis egyáltalán nem hordják Szent Ferenc habitusát. Civilbe öltöznek, mert lehet, hogy az új rendi vezetés megtalálta Assisiben Szent Ferenc civil ruháját: farmerét és pólóját… a kereklámpás Mercedest, s így, mint szent hagyományt, a habitust már csak jelmezként viselik… elkeserítő, felháborító és kiábrándító valóság, elkeserítő pökhendi oda nem figyelés, fájdalmas, rossz példát adó elvilágiasodás. Az egyházi liberalizmus mételye, azaz: bergoglionizmus!

Igen… mérgelődöm, hiszen állandóan arról hallunk, hogy nincs pap, hogy nincsenek hivatások, s ma már olvastam olyan papi hőbörgést is, amelyben a híveket vonja kérdőre egy „bölcs” atya, mondván: „mit tettek a hívek a papi hivatásokért, mit tettek Márton Áron szentté avatásáért”… Mintha ez a hívek kötelessége volna, s nem a papnak kellene rávezetni az Evangélium igazságaival a népet arra, hogy mit kell tenniük…

Nos, kedves Atyák és Lelkész Urak! Ti mit tettetek a papi hivatásokért, vagy azért, hogy megteljen a templom? Hogy ne álljanak sorba a nők abortuszra, hogy a családok közösen vegyenek részt a Szent Áldozatban, az istentiszteleten? Sokkal kevesebbet, mint a hívek, akiket felelőssé tesztek! És ez nem baj, hanem égbe kiáltó bűn! Mert a pap ott kezdődik, ahol látszik is rajta, hogy ő Isten szolgája. Rajtatok szentatyák a farmer és a póló nem papi viselet… pedig nagy ajándékot kaptatok: meg sem kéne szólalnotok, mégis prédikálhatnátok, ha a reverendában, vagy a rózsafüzéres habitusban járnátok a népek között. Szégyellitek a hivatást, a feladatot, Krisztust?

S ma a templomban a magyar ünnepen prédikáltok-e Szent István felajánlásáról és haláláról, Mária országáról és Máriáról, a magyar nemzet Királynőjéről? Pedig kellene! Évek, évtizedek óta hibádzik valami a gépezetben. És ezt a hibát sürgősen javítani kell, mert nem elég elfilozofálgatni a mai világ keserűségén… Emlegessétek  a templomokban mindennap Krisztus Anyjának országát, a magyar nemzet ebbéli kiváltságát, az égi Anya iránti bizalom és szeretet fontosságát… Mert Mária Mennybevételének napján Magyarország királynőjének mennybevételét ünnepeljük. Mi magyarok… katolikusok és protestánsok egyaránt a Kárpát-hazában!

Ma, a protestáns és a katolikus papság közösen viseli a feledés súlyos terhét és bűnét. Ha a nemzet elfeledi égi Királynőjét és azt a felajánlást, amelyet 1038-ban e napon tett az első katolikus magyar nagyúr, Szent István, akkor keresztény-keresztyén hitét is feledni fogja, lett légyen az protestáns hit vagy katolikus. Ha Jézus szerette édesanyját, akkor sem a protestáns, sem a katolikus pap nem vetheti el ezt a szeretetet és tiszteletet ostoba képzelgések és vallási előírások miatt. S ma már ártó imádatról beszélni és ezzel ellentétet szítani… Máriát tisztelnünk kell és felfogni végre, hogy Égi Királynője van szenvedő nemzetünknek! Különösen azért kell ezt hirdetni, mert a magyar történelem megajándékozta népünket azzal, hogy Isten anyját a magyarok Királynőjeként is ünnepelhetjük!

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mi a "nagy keresztény Magyarország" vagyunk Európában az egyetlen ország, ahol ez a nap nem munkaszüneti nap... noha még Romániában is az... Persze ott nem a szentistváni felajánlás okán.


Stoffán György