2019. március 17., vasárnap

Méltatlan március 15-e… – gondolatok ünnep után

Főtiszteletű Kató Béla kolozsvári ref. püspök
 Belföld

Már nem is furcsa az, ami korábban elképzelhetetlen volt. Már nem is furcsa hogy a politikai „hülyeszellem” elszabadult a palackból és büdös füstje elárasztja az egész országot. Ha ünnep van, ha nincs ünnep. Mert minden valamiféle homályos mellébeszélésről szólt március 15-én a mai csonka-országban. A hatalmas tömeget, mintegy 2000 embert összecsődítő ellenzéki számos politikusa hitte magáról ezen a napon, hogy ő maga a liberális-kommunista internacionálé… A nemzeti ünnepen efféle magatartást akkor láttunk, amikor ugyanezek füttyszóval zavarták meg a nemzet ünnepét. Ma, folyamatban lévő büntetőügyekben szereplők, feltehetően köztörvényes bűnözők, gyilkos kommunisták leszármazottai, nagyhangú ócska prolik léptek színpadra, önbecsülést, szégyenérzetet nem mutatva hasonló szellemi és erkölcsi szinten billegő hallgatóságuk előtt. Lázadásra, azaz gyilkolásra és káoszteremtésre, kormánybuktatásra, anarchiára szólítottak fel ezek a csekély támogatottsággal rendelkező niemandok, miközben az Erzsébet híd másik oldalán hasonló erkölcsi nívó jelent meg a Mi hazánk mozgalom ünnepinek mondott megemlékezésén, amelyen érdekesebbnél-érdekesebb emberek jelentek meg. Olyan nagyságok, akik Vona Gábor árulása után nem álltak fel, nem mondtak le, hanem mindaddig felvették az árulók pártjában fizetésüket, amíg összegrundolták maguknak az új pártot, aztán folytatva a szellemi, gyűlölködő és lázító tobzódást, új névre keresztelték a vérbíró nagypapi népnemzeti, kereszténygerincű unokájának pártját, amelyben ugyanazt csinálják, amit a Jobbik félbehagyott. Mert, mint a Jobbik vagy Torgyán kisgazdái, azt képzelik magukról, hogy ha ócsárolják Orbánt és hasonlóképpen gyalázkodnak bal felé is, akkor majd a nép rájuk szavaz, mert ők a mérleg nyelve... Pedig nem. A tizenkét pontot a mai korhoz illesztő, kenetlen szekérkerék nyikorgásához hasonló beszéd nem volt más, mint az öntömjénezés, a hitegetés és a túlfűtött, hátulról, nyilván valakik által támogatott önbizalom ostoba megnyilvánulása. Hiszen a nemzetért és a hazáért úgy harcolni, hogy a nemzeti keresztény kormányt és annak ellenségeit egy lapon emlegetni, önmagában is zsákutca. A választási ígérgetések pedig, immár nevetségesek, hiszen ugyanazt hallhattuk az összes ellenzéki „mérlegnyelv” összejövetelén. Mert számukra a 2019-es március 15-e is, a hatalomvágy, a keresztény-, és magyargyűlölet, a hazudozás, a bevándorláspártiság, az Európai Egyesült Államok létrehozásának álma, valamint az Orbán és a rá szavazó hárommillió magyar keresztény utálatának jegyében telt. És ez, Gyurcsánytól Tóth-Toroczkayig, szánalmas magatartás a nemzeti ünnepen (meg azon kívül is!).    

A kormánypártiak, szemben a Gyurcsányista kétszáz, és az összellenzéki kétezer fős táborral, mintegy háromszázezren gyűltek össze a Nemzeti Múzeum előtt. A műsor és a beszédek, valamint a beszédekben rejlő gondolatok színvonalas, érthető és logikus rendben követték egymást. Nemzeti ünnep volt… valódi, egyértelmű és nem mások ellen szóló… hanem a magyar jelent és a jövő lehetőségeit feltáró miniszterelnöki beszéddel. A keresztény kultúrát szavakban védjük, de egyetlen keresztény pap, lelkész sem áldotta meg a Múzeumkerti ünnepséget, s nem köszöntötte nemzetünket, s nem emelte föl szavát a hit védelmében… és ez szomorú, de jellemző.

Kárpát-medence

Voltaképpen nem is kellett volna magyarországi megemlékezéseket tartani. Sem az Egyetem téren, sem az Erzsébet hídnál, sem a „Múziumkertben”… Mert amikor egy ország nem tud együtt ünnepelni, amikor egy nemzet nem képes méltóságteljesen viselkedni, akkor fölösleges erőltetni az ünneplést, mert az olyan, mint az egykori november 7.-ék…
Az igazi március 15-ei megemlékezések Erdélyben és a Kárpátalján voltak. Értéke is ott van ennek az ünnepnek, hiszen a szabadságról, a szabadság igényéről, az abban való reményről szólt ez a nap.
Székelyudvarhely a tiltott zászlókkal köszöntötte a forradalom és szabadságharc napját, s ezen a napon is sokan tettek fogadalmat arra, hogy kitartanak és megőrzik őseink hitét, hazaszeretetét, nyelvét és imáit.
Sepsiszentgyörgy szív alakú nemzeti zászlókkal ünnepelt, s minden falu és város megemlékezett erről a napról, Csíkszentsimontól-Ojtozig, Brassótól Szatmárnémetiig. A Kárpátalján egy gyermek-tánccsoport örvendeztette az egyelőre még szabadon ünneplő Munkácsiakat… De nem is folytatom a felsorolást, hiszen a TV-k és rádiók, valamint az internetes oldalak bőven adtak tájékoztatást hazánk megszállt részeiről is….

Összefoglalás

Végül… valamit le kell írnom. Le kell írnom, hogy elegendő volna minden esztendőben egyetlen magyar várost kijelölni az ünneplésre. Nem, nem csonka-országit, mert a csonka-ország nem méltó a magyar ünnepre. A csonka-ország vak. Nem látja őseinek hősiességét, nem látja a megmaradásért való százados küzdelmet, nem látja a megölt magzatokat, nem látja, hogy önmagát végzi ki, mert nincs rend és nincs tisztesség. Árulás, árulást követ, magyarok élvezettel tesznek tönkre magyarokat, s az ellenzék kárörvendő kacajjal nézi, amikor magyar fejek hullanak, magyar nemzeti újságírói pallosok által, s örömmel szervezi a liberális bolsevik ellenzék a káoszt nemzetközi szervezet által pénzelve, mert a hazaárulás Magyarországon a demokrácia nevében a demokratikus jogokhoz tartozván nem büntetendő.

A szabadság ünnepe idén két magyar városban, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen volt igazi ünnep. Ám, csak egyetlen beszéd volt igazán ünnepi, magasztos és sokatmondó. Kató Béla kolozsvári református püspök beszélt igazán érthetően, ünnephez méltón, s ő mondta ki az ünnep igazságát, jelentőségét, s ő foglalta össze mindazt, ami a Kárpát-haza március 15-i beszédeiből mindenütt hiányzott, s ami valódi figyelmeztetés volt a hitehagyott, fellegekben járó magyarság számára: „Az Istenen kívül senkire nem számíthatunk, csak magunkra! Ezért össze kell fognunk…”

(Főtiszteletű Kató Béla püspök úr beszédét rövidesen, teljes terjedelmében közöljük.)

Stoffán György