Számos
településen e varázslatos Kárpát-hazában, a székelyföldi Zágontól a
felvidéki Dacsókeszin át ma igazi születésnapot tartanak. Szeptember
nyolcadika Szűz Mária születésének a napja. A keleti egyházban már
korábban, a nyugatiban pedig a VIII. századtól ünneplik rendszeresen.
Általában azonban csak a XI. századtól számít kötelező egyházi ünnepnek.
Bálint
Sándor említi, hogy Mária születésének gazdag apokrif hagyományai
vannak, melyek főleg a Legenda Aurea és a Stellarium révén
kódexirodalmunkba is bekerültek. A Teleki-kódexet idézi a szerző,
mégpedig annak Anna-legendáját, amely elmondja, hogy Szent Annának
elkövetkezvén az órája, „a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben
szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott
leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak
valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosítója és asszonya és
tengörnek csillaga”. (Ünnepi kalendárium II. Internetes változat. http://209.85.135.104) – írja Csáky Károly a Felvidék ma című internetes újságban megjelent tanulmányában.
Kisasszony
napján a kolostorok mindennapjai is ünneppé válnak, hiszen zarándokok
és helyi hívek is jönnek, hogy köszöntsék Máriát, az Istenszülőt, égi
édesanyánkat, akit maga a Szentlélek választott ki szent Fia anyjának, s
akit a Fiú adott a keresztről az embernek, amikor Jánoshoz szólt a
keresztről: Íme a te Anyád… (Jn 19,26-27). A szerzetesek fogadják,
megáldják és vendégül látják a fáradt zarándokokat, felkínálva nekik a
szentgyónás és az Eucharisztiában való részvétel lehetőségét, mint
vendégségben az ünnepi asztalt.
A kolostor szakácsa is ünnepi étket készít, hiszen égi Anyánknak, Magyarország Királynőjének születésnapja van.
Kárpát-hazánk
több településén szokás ilyenkor a drága emlékű Édesanyák sírját
felkeresni, hogy ott imával, virággal és mécsessel emlékezzenek a
gyermekek, unokák az immár Mennyországban ünneplőkre.
Kisasszony
napján a gazdák is imával készülnek a vetésre, hogy Szent Mihályra a
mag anyaföldbe kerüljön. A magyar gazda e napon a vetés kezdetekor
némán, fohászkodva és senkihez sem szólva munkálkodik, s még bosszúsan
is elkerüli a káromkodást, mert akkor a mag meghallván a rút beszédet
nem kel ki… A magot már 7-ére virradóra kitették a szabadba, hogy az Úr
szentelje meg mennyei szenteltvízzel, azaz harmattal. A tyúkok e napon
tavaszig elálló tojást adnak.
Az
asszonyoknak dologtiltó nap a mai. Munka helyett már hajnalosan
kimentek a szabadba, hogy együtt imádkozva várják a napfelkeltét, s a
Napban meglássák a születő Mária arcát. Ha felhő takarta a Napot, akkor
szomorúan adták tudtul otthon, hogy vetésre alkalmatlan lesz az idő,
mert esőt jelzett a „Küsasszon”.
Így
telik, így telt Kisasszony napja a keresztény Magyarországon, s e napon
nem számított, hogy ki melyen egyházhoz tartozik, hiszen a
Kisasszony-nap már ősidők óta ünnepe a magyar embernek, aki e napon a
fecskéktől is elköszönt, mert apró szárnyas honfitársaink is ezen a
napon gyülekeznek az indulásra, hogy tavasszal nyarat hirdetve ismét
dalra fakasszák a gazdát, s reménnyel töltsék el a Kárpá-medence
magyarjait. Reménnyel, hiszen e villás farkú apróságok kibírták a hosszú
utat, s nem megfáradva, elcsüggedve térnek haza, hanem vidáman
csicseregve tervezik, csőrükben szalmaszálakkal a fiókáknak fészket
igazítva a jövőt…
Kisasszony
napja tehát ezerszínű, boldogságot sugárzó születésnap, amelyben
érezzük az Édesanya szeretetét és az Édesanya iránti szeretetünket. A
szeretetet magát, amely az Édesanyában testesül meg.
S
ha e napon azt kérdezik Tőled, hogy: szeretsz-e? Válaszolj örömmel és
büszkén: Szeretlek! Ne titkold, és ne térj ki a kérdés elől, ha valóban
szeretsz… Mert mint az újszülöttnek, úgy mindenkinek szüksége van a
kimondott és vállalt szeretetre, amelyet a Kisasszonytól tanulhatunk
meg, de az év minden napján alkalmazhatunk. Erre tanít: „vállald, hogy
szeretsz, és vállald, akit szeretsz!”
A XI. század óta ünnepelt napon alig várjuk, hogy a harangok megkonduljanak, „amelyekkel együtt kondul a lelkünk” (Szabó Dezső) is, és a kolostortemplom megteljen ünneplőkkel, felszálljon a tömjénfüst és énekelve köszöntsük Máriát, a Kisasszonyt:
„Ma született e világra
Egy ékes kisasszonyság,
Kinek kebléből bimbódzik
Fölséges nagy uraság.
Fellegek és az egek közt
Ma tartatik vigasság,
Az angyalok énekelnek,
Zengenek a muzsikák.
Szent Dávidnak sok húrját
Bár egyenként verhetném,
Szűzanyám kis pólyácskáját
Én azzal tisztelhetném,
Kisasszonynak, Máriának
Versét énekelhetném,
Bölcsőcskéjét vigadozva
Örömmel rengethetném.
A
szentmise utáni agapén pedig koccintsunk a kolostorudvaron e „Máriás
születésnapra”, amely hosszú évszázadokon – talán évezredeken át a
magyar gazdák iránytűje, a magyar asszonyok megerősítője, az anyai
szeretet táplálója, a kimondott és vállalt szeretet megtestesítője volt,
s az is marad, amíg keresztény magyar él a Kárpátok gyűrűjében.
„Óh Küsasszony segedelmed, adjad nekük Te kigyelmed..”