Az ember nem fogadhat el mindent,
amit néhány tucat ostoba, gyűlölködő, pénzéhes és világhatalomra törő politikus
és bankárcsalád eldöntött. Mert mi is a politika? Egy-egy többnyire értelmetlen
és aljas eszme pénzen vett hatalmaskodóinak diktatúrája mindenki ellen. Tegnapelőtt,
tegnap, ma és holnap ugyanaz volt és lesz a politika, ha szekértáborokban, uniókban,
világhatalmi törekvések kiszolgálásában gondolkodunk, s nem térünk vissza a
nemzetek és nemzetállamok saját és sajátos érdekvédelme világába, ha nem
ismerjük fel újra, mi, európai polgárok, hogy hit, hazaszeretet,
identitástudat, múltunkhoz való ragaszkodás nélkül megsemmisülünk. Ha nem
ismerjük fel a múltban rejlő bölcsességeket, amelyeket egy szocialista és/vagy liberális
bigott és minden ízében embertelen eszmerendszer igyekszik gazdasági érdekek
mentén elfeledtetni, avittnak beállíttatni.
Nekünk, magyaroknak különösen
kijutott az elmúlt századokban az elnyomásból, a megcsonkoltatottságból, a
megalázó hatalmi gőgből. Mátyás halála után a politikai keselyűk a magyar
nemzetet tudása és ősisége miatt kezdték marcangolni, s nem volt elegendő az a
kereszténység, a keresztény Európa számára, amely megvédte az európai népeket a
muszlim uralomtól, a százötven esztendős gyilkosságsorozattól. Nekünk pedig
megmaradt a három részre szakadt ország, a politikai gyilkosságok, a 11
Pozsonyban koronázott idegen király… A török után jött az idegen királyok
általi lenézettségünk, amikor kirabolható éléskamrának nézték a megmaradt országot
és annak lakosságát csupán személyzetnek… Rákóczi szabadságharcár leverték,
mert akadt épp elég áruló akkor is. Majd jöttek ismét az idegen királyok, akik
hol koronánkkal ékesítve, hol „kalapban” akarták megsemmisíteni a magyart. Ősi
szerzetünket, a pálos rendet betiltották, vármegyéink helyett „régiókat” alakítottak
ki, amelyek élén az Ház megbízottjai kormányoztak, s a magyar főrendek csak
akkor voltak jók, ha „életüket és vérüket” kérte Bécs. Aki viszont ellenkezett,
annak máig áll az emlékműve – például – Madéfalván… Közben a magyar lélek egyik
sebet kapta a másik után, s e sebektől torzuló lélek már egyre inkább a túlélés
művészetére összpontosított, s nem volt ereje és képessége fejlődni és építeni…
A szabadkőműves szervezésben
elindított európai forradalom elérte Magyarországot is, s ismét hazug eszmék
mentén kellett elpusztulnia legjobbjainknak, akik hitték, hogy a forradalom
értük van. Arad gyásza ezért máig ott lebeg a tőrbecsalt magyar nemzet egén.
E keresztényellenes forradalomcsinálók
aztán néhány évtized múlva ismét munkához láttak, háborút zúdítottak Európára,
amely háború papírbakancsaiban megfagyott katonáink ott sorakoztak a mennyei
sorozóbizottság előtt, s még be sem fejeződött ez a rémálom, amikor Trianonban leplezetlenül
és hazudozva követelték primitív, fellázított gazemberek Magyarországot. Mert
akik a forradalmat és a háborút saját gazdagodásuk érdekében megszervezték, a
kereszténység európai bástyáját akarták ízekre szedni. És meg is tették 1920. június 4-én, majd 1947. február 10-én. Ám,
ennek ellenére élünk! 100 év után is élünk, és itt maradunk.
Amit mi elejétől
fogva tudunk, arra most kezdenek rájönni a követelőző nemzetek: A
Kárpát-medencét nem lehet szétszedni, s a Kárpát-medence egysége, lelke megtöri
vagy megsemmisíti azokat, akik megrabolják őt.
Nincs vége még a trianoni magyar
holocaustnak. Állandó támadások, aljas gyalázkodások folynak ellenünk, de
ott kell lennie minden magyar fejében és lelke mélyén annak a gondolatnak, amit a rabló
ordítozik, ha úgy érzi, hogy veszélyben van, amit összelopott magának: "Nici
o brazdă!" – azaz, „Egy barázdát sem”. Mi is ezt mondjuk, de nem csak a terület
miatt, hanem a benne élők lelke, kultúrája, hite miatt is…s mondom én is, mert...
...mert én nem írtam alá semmilyen
szerződést! Nem adtam oda Boldogasszony ferences kolostorát a labancoknak, nem
adtam oda Kassa székesegyházát vagy Pozsony koronázó templomát. Nem adtam oda a
szabadkai városházát, Munkács várát, Nagyenyed iskoláját, Kolozsvár ferences templomát, Mátyás szobrát, és Brassó Fekete-templomát… Nem csak nem adtam oda senkinek, de máig a Kárpát-haza csodáinak tartom, vallom őket. Hogy ma kik gondolják azt, hogy az övék, kik rabolják a Kárpátok erdeit, nem
érdekel. A magyar lélek ott él, a magyar
gondolat és a magyar múlt legyőzhetetlen fegyver, még akkor is, ha hazug
történelemmel tömik generációk fejét egy évszázada. Mert semmit nem jelent a világtörténelemben száz baljós esztendő?Az igazság, az erkölcs, a hit, azaz a normalitás regenerálja önmagát. Visszanő, szebb lesz és a teher is alatt csak erősödik.
***
Irredenta vagyok! Ezzel bélyegeztek meg a rendszerváltáskor, s
nem szégyellem ma sem, hogy Zadravecz püspök és József Attila szellemében ragaszkodom ahhoz a Magyarországhoz, amelyet bajor őseim
hazájuknak választottak 1713-ban, s amely hazáért generációról-generációra számos
felmenőm adta életét…
Keresztény katolikus vagyok! A keresztény kurzus támogatását
olvasták rám a rendszerváltás idején, mert az erdélyi és a felvidéki magyar
katolikusok (és protestáns keresztények) védelmére keltem, az akkori sajtóban, s
megismertetni szándékoztam Mindszenty bíboros és Zadravecz püspök, Ordass Lajos
és Ravasz László kommunistapor-lepte emlékét, mint ma is teszem és tenném újra,
ha mégoly aljasul támadtak is sokszor azok, akik ma megvilágosodva állnak
(végre) a magyar nemzet oldalán.Büszkén vállalom hitemet és magyar kereszténységemet!
Magyar nacionalista vagyok! Azaz, védem a magyar nemzetet és annak érdekeit, jövőjét, mint tették Őseim is, akik mint bajorok jöttek e hazába, de az idő, s
minden bizonnyal a teremtő Isten – mint a jó kertész –, lelkünkbe oltotta a magyarság
nemes szemét, amely ha ma még nem is, de talán írásaim által egyszer termékennyé válik és gyümölcsöt
hoz. Mert jó magyarnak lenni még e háborgó és erkölcsileg leépülő, támadásokkal teli, istentelen világban is!
Ellensége azonban nem vagyok sem oláhnak, sem tótnak, sem labancnak…
mert felelősségünk is van a magyarságunkban. Az a felelősség, amelyet a velünk
itt élő nemzetek iránt szintén a Fennvaló ruházott ránk. Nem az erőszakos
visszaszerzés, nem a gyűlölet, nem az öldöklés által kell békét teremtenünk e
Kárpát-hazában, hanem az értelem és az összetartozás megértetése, és a szeretet
szelleme az, amely ha időbe telik is, de meghozza a gyümölcsét. Mert akkor
lehet igaz a hitünk is, akkor lehet majd valóság az álom, ha tudunk és akarunk is
megbocsájtani. Ha tudunk és akarunk békében élni, ha hisszük, hogy a mi
indokaink nem önös érdekek mentén születtek, hanem a megmaradás és az önvédelem
érdekében, a Magyarok Nagyasszonyának oltalma alatt. Mi, egykori ellenségek itt
a Kárpát-hazában egyazon halálos ellenséggel állunk szemben. A lelket és testet
megölni akarók ott leselkednek a román, a szlovák, a szerb és a magyar ajtónyílásokon, s ha ezt nem vesszük észre együtt, egy időben, akkor a
Kárpát-haza tartógerendái egyenként zuhannak ránk, rájuk, mindnyájunkra.
Ma nem egymás ellen kellene
hadakoznunk, mint teszik ellenünk a tótok, az oláhok, az ukránok, s a velük
együtt gondolkodó kollaboránsok, hanem kart-karba öltve közösen egymásért.
Azonban(!): Sem a kötelességünkből, sem történelmi vágyunkból, sem
hitünkből, sem irredentizmusunkból, sem önvédelmi reflexeinkből nem engedhetünk át
egyetlen barázdát sem. Mert a világ változik, az ostoba és embertelen politikai
eszmék, a köpönyegforgatók és a rablók világa köddé foszlik, azonban a magyar
lélek szárnyal, és élettel, történelemmel, szeretettel, hittel tölti meg az
Istentől kapott hazát az összes benne élő számára és érdekében…Akkor is így van ez, ha ma az egyházi és világi, politikai és civil kollaboránsok működése miatt, súlyos vészjelzéseket kapunk...
Tehát, ezt jelenti nekem Trianon 2018-ban: Egy
barázdát sem – mindnyájunkért!
S ha nem is élném meg, de tudom, hogy egyszer
rádöbbennek erre az igazságra azok is, akik ma önmaguk ellenségeként
minket, magyarokat tartanak a Kárpát-hazában ellenségnek, a mi iskoláinkat zárják be, a mi
épületeinkben garázdálkodnak, ami hitünket akarják elvenni, a mi nyelvünk
idegesíti őket… szerte a világon! Ám, ezzel - ha folytatják a gyűlölet-hadjáratot, úgy - saját Trianonjukat készítik elő…