Egy
Ausztráliában élő idős ember a következőket mondta el: Ő 1941-ben a
miniszterelnökség villanyszerelő-inasa volt, s akit Teleki Pál megkért,
hogy József Nádor téri lakásában, az íróasztalba vészcsengőt szereljen,
mert a németektől semmi jóra nem számíthat. A csengő beszerelésére
azonban a miniszterelnök egy nappal előbb bekövetkezett tragikus halála
miatt nem került sor.
Saját kutatásaim alapján és gyermekkori
emlékeimet idézve magam is elmondottam mindazt, amit tudok Teleki
meggyilkolásával összefüggésben: – Majsai Mór ferences atya, aki
gyermekkoromban gyóntatóm volt, Ő tudta, hogy a kommunista érában valós
történelmet nem tanítanak, a gyóntatószéket is arra használta, hogy az
általa megélt történelmet megismertesse ifjú lelki gyermekivel,
felkészítve minket egy remélt új korra, amelyben talán az igazság
előbbre való, mint a megkövesedett és a politika által kialakított hamis
álláspont. Majsai Mór atya Telekivel kapcsolatban a következőket mondta
el: Reggel csörgött a telefon, s kérték, hogy Zadravecz püspök menjen
föl a miniszterelnökségre, mert nagy baj van; Teleki Pált az éjjel a németek lelőtték. Zadravecz
püspök azonnal indult, de tanúnak magával vitte Mór atyát is. Így Mór
atya is láthatta azt a három golyónyomot a falban, amelyet korabeli
szemtanúk csak feltételezésként említenek, mert a golyónyomok helyét, a
falat erősen szennyezte az agyvelő. Mint testrészt, kegyeleti okokból az
agyvelőt Mór atya gyűjtötte össze, s ezért győződött meg a golyónyomok
valódiságáról. Az idős szerzetesnek a látottak alapján meggyőződése
volt, hogy a Teleki ellen politikai okból, gyilkosságot követett el a
Német Birodalom. Zadravecz püspök, mint Teleki Pál barátja is
lehetetlennek tartotta az öngyilkosságot, amelyről hivatalosan csak a
gyilkosság utáni délben adott ki közleményt a miniszterelnökség
sajtóirodája. Zadravecz ez ügyben az őt meglátogató Horthy
kormányzónak is szemrehányást tett, de Horthy a németekre és az ország
pillanatnyi háborús helyzetére hivatkozva azt mondta, hogy ő nem
szólhatott bele, mert ha másképpen tesz, a németek Magyarországot is
megszállják.
- április 3-ára virradó éjszakára vonatkozó időpontok bizonyítéka.
A levelet, annak írója, dr. Bogdányszky József ny. mérnök engedélyével közlöm: –
1941-ben a Magyar Közforgalmi
Repülés földi rádió-műszaki szolgálatánál dolgoztam az akkori Budaörsi
repülőtéren. Az akkor már háborús hangulat miatt arra az esetre, ha valamiért a
polgári repülés nem tudta volna a budaörsi repülőteret használni, szükségrepülőtérként
az akkor már régen nem használt mátyásföldi repülőteret jelölték ki. Itt a
repülőtér Cinkota felé eső szélén, kb.; a tér oldalhosszának közepén, egy rádió
iránymérő és irányító ház volt. Ebben a budaörsi repülőtér egy munkahelyet
üzemeltetett, de cca. 5-6 munkahelyet a német légi irányítás használt. Innen
irányították a magyar légtérben mozgó német katonai gépeket.(A polgári
légforgalmat Budaörs irányította.) 1941. április 2-án engem ide osztottak be 24
órás műszaki ügyeletre. Aznap teljesen derült, nagyon világos éjszaka volt, a
telihold magasan állt. Este 10 óra után egy idegen német alakulat lezárta az
iránymérő házat, minden mozgást a legszigorúbban megtiltottak, egy
géppisztolyos őrszem a kijárati ajtónak még a hátát is nekifeszítette. Az ott
dolgozó német katona-távírászokat kérdeztem, hogy mi ez? Azt mondták, ők sem
tudják, semmi tájékoztatást nem kaptak, a katonák teljesen ismeretlenek, nem az
ő alakulatukhoz tartoznak. Körülbelül fél óra múlva egy Heinkel 111-es
kétmotoros gép szállt le a repülőtérre, ami a rejtélyt tovább fokozta, mert a
gép a német irányításhoz nem jelentkezett be, sem irányítást, sem leszállási
engedélyt nem kért. A forgalmi épület helyett azonnal a cinkotai oldal
leghátsó, Maglód felé eső sarkán állt meg, de a gép körül semmi mozgást nem
lehetett látni.
Negyed óra múlva megjelent az
irányítóház melletti úton egy fekete diplomáciai rendszámú Mercedes gépkocsi,
leoltott lámpákkal és lassú tempóban a repülőtér sarkán álló géphez ment. Akkor
a gépből néhány alak kiszállt, egy közülük beült a gépkocsiba, azt nem lehetett
látni, hogy katona, vagy civil, a többiek visszaszálltak a gépbe, majd a kocsi
ugyanazon az úton, ahogy jött, elment. Az őrség tovább is hermetikusan zárta az
iránymérő-irányító házat. Körülbelül, éjjel 1-1/2 2 lehetett, amikor ugyanaz a
gépkocsi ismét meg jelent, a kocsiból jól láthatóan egy személy felszállt a
gépre. A gép motort indított, befordult az akkori MÁG gyár épületeinek
irányába, rádión nem jelentkezett be a német irányításnál, felszállási engedélyt
nem kért, röviden felszállt.
Még csodálkoztunk is, mert
éjszaka, irányítás nélkül, egy aránylag igen kicsi kivilágítatlan repülőtérre
leszállni, és onnan felszállni, még komoly helyismerettel rendelkezőtől is
tiszteletre méltó teljesítmény. Reggel 8 óra után - amikor a szolgálati időm
letelt -, a városba visszaérve az újságárusok már kiabálták, hogy rendkívüli
kiadás, meghalt a miniszterelnök. A fentieket 1950-ben elmeséltem Dr. Szilágyi
Ivánnak, akivel akkor együtt dolgoztam a Magyar Adócsőgyárban. Ő rám
csodálkozott, hogy milyen kicsi a világ, mert ezzel kapcsolatban: neki is van
élménye, ugyanis akkor orvostanhallgató volt és a professzora Bakai (?) Orsós
(?) mint kéznél levő medikust őt vitte magával a várba gr. Telki Pál
holttestének megvizsgálásához asszisztálni.
Elmondta, hogy Telki Pál jobb
szemének külső sarka fölött érintőlegesen hatolt a lövedék a koponyába, a
tarkórész teljesen szétroncsolódott, de a lövedék nem hagyta el a koponyát,
belül körülfutott és a 9 mm-es lövedéket a bal fül mögötti sziklacsont belső
oldalánál találták meg. A koponya nagyon erősen roncsolt volt, lehet, hogy
másik lövés is érte, az agyvelő a mögötte levő falat erősen szennyezte, és
mintha a falon lövedéknyom is lett volna, de ebben nem volt biztos.
Mindezt azért írtam meg, mert
évekkel ezelőtt egy történész idézte Teleki Pál titkárának vallomását, aki
elmondta, hogy őt a halálának estéjén kb. 10 óra körül azzal küldte el pihenni,
hogy ugyan még egy német látogatót vár, de azt majd ő személyesen fogja
beengedni. Az általam elmondottak ezt a vallomást kiegészíteni látszanak. Sok
évvel ezelőtt mindezt már egyszer megírtam a HISTÓRIA folyóiratnak, de se nem
közölték, se nem reagáltak a levelemre. Gondolom, a leírtak használhatóak
lehetnek a Teleki-rejtély megközelítéséhez.
Budapest, 2000. 01. 31.
Üdvözlettel:
Bogdánszky
József
ny.mérnök
Megjegyzés: A Glatz-féle História folyóirat nem kifejezetten a valós történelmi adatokat és tényeket közölte. (- a szerk.)
Az inas vallomása, a fenti levél,
Veesenmayer vonata, Déli pályaudvarról történt elindulásának időpontja
(éjfél körül – a szerk.), az eredeti orvosi jegyzőkönyvben (nem a
Bakai-féle! – a szerk.) a halál beálltának időpontja és a Zakar András
által összegyűjtött vallomások is egybe esnek tehát, a fenti,
perdöntőnek nevezhető levél tartalmával, csak úgy, mint dr. Bognár
Sándor, az MTA doktorának visszaemlékezése:
„Mint II. éves egyetemi hallgatók, a M.
Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági
Osztályának diákjai, azon a tragikus napon vártuk Czettler Jenő
akadémikus professzor urat, hogy a rá annyira jellemző lendületes és sok
élményt adó agrárpolitikai óráját megtartsa. 1941. április első napjait
éltük, és írtuk. A Professzor Úr szokásától eltérően késve érkezett. Mi
pedig ott, a Gellért rakparton, a Gellért tér közelében, a Műegyetem
termében türelmetlenül vártunk rá. Végre, ám teljesen letörve érkezett,
és amikor felállva köszöntöttük, továbbra is állva maradtunk, mert Ő sem
ült le. Jó nagyokat sóhajtva a következőket közölte velünk:
»Tisztelt Hallgatóim,
Hölgyeim és Uraim! Ma nem tudok órát tartani, mert a Miniszterelnök Úr
ma hajnalban meghalt. Kérem önöket, ne adjanak hitelt annak a közlésnek,
hogy a miniszterelnök úr öngyilkos lett. Ez nem igaz, mert kegyetlenül
meggyilkolták a németek. Most menjenek haza. Az Isten legyen hozzánk
irgalmas, mert nagyon komisz, kegyetlenül nehéz idők következnek ránk! «
Majd meghajtotta magát és elhagyta a
katedrát. Amikor lassan felocsúdtunk, kimentünk a Duna-partra. Itt már
nagy iramban, dübörögve jöttek a páncélozott német “SS” és Wermacht
egységek. Egy-egy kocsi személyzete megállva, minket mustrálgatott nem
valami bizalomkeltően. Arra a kérdésre, hogy honnan jönnek és hová
mennek, nagyon röviden annyit, válaszoltak: »Második napja éjjel-nappal megállás nélkül jövünk Franciaországból, és megyünk Belgrádba… « stb.
Teleki reggel misére készült
cserkészeivel. Így egyszerűen képtelenséget állítottak halálával
kapcsolatban. Nagyon reménykedtünk abban, hogy majd a háborút követően
közlik a valóságot a lakossággal. Mint ismeretes nem ez történt.
Továbbra is tartották magukat a hírközlők és a politikusok a nekik
kényelmesebb hírhez, amely szerint Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos
lett.”
Érdekes egy másik vallomás is, amely
teljesen független az előbbitől, de hasonló tanintézeti élményről ad
számot. A jászkiséri tanár, Győri János így emlékezik az egri ciszterci
gimnázium 1941. április 3-i tanítási napjának reggelére:
„Április 3-án reggel, amikor
bementünk az órára, jött a körözvény, hogy minden osztály vonuljon a
tornaterembe, mert az igazgató úr vár bennünket. Palos Bernardin
igazgatónk, amikor mindannyian megérkeztünk, ezt mondta: »Drága Fiaim!
Szomorú gyásza van a magyar hazának, mert az éjjel megölték a németek a
miniszterelnököt; gróf Teleki Pált, amit az angol rádió reggel 7 órakor
bemondott. Ez nemzeti gyász! Ma tehát nincs tanítás, gyászoljuk a
miniszterelnököt, aki a hazájáért áldozta, az életét!«”
A visszaemlékezésekből lényeges dolgokat
tudhatunk meg. Elsősorban azt, hogy a németek már két nappal a
gyilkosság előtt elindultak Franciaországból Jugoszlávia ellen, így a
német hadvezetésnek lépnie kellett az angolbarát magyar miniszterelnök
ellen, aki nem ellenjegyezte a kormányzó által már korábban aláírt
átvonulási engedélyt. A németek Telekivel az április 2-án délelőtt a
Miniszterelnöki Hivatalban (Sándor-palota) kézhez vett levélben,
másodika éjfélt adták meg utolsó határidőként, amely időpontig igenlő
választ vártak a miniszterelnöktől, de azt is bejelentették, hogy a
döntés ügyében Keiltel német tábornok, látogatást tesz Teleki gróf
hivatalában este tíz óra után. A levél elolvasása után Teleki Pál
titkárnőjének azt mondotta: „Ez az életembe kerül.”
A másik lényeges és bizonyítóerejű tény e
fenti emlékezésekben az, hogy mind Budapesten, mind Egerben —
sokhelyütt máshol is — a tanintézetek vezetői és professzorai (dr.
Czettler Jenő jó barátja is volt a miniszterelnöknek) egyértelműen
kifejezésre juttatták diákjaik előtt — vállalva a hivatalos politikai
közléstől eltérő véleményük esetleges ódiumát —, hogy Teleki gróf
miniszterelnököt a németek megölték. A harmadik és talán legmeggyőzőbb
bizonyíték a gyilkosságra, miszerint az angol BBC rádió reggel hét
órakor a berlini rádió hajnal 4 órai(!) hírközlésére hivatkozva
jelentette, hogy Teleki Pál magyar miniszterelnököt hivatalában az
éjszaka folyamán agyonlőtték. Teleki halálát azonban reggel ½ 7-órakor
észlelte inasa, Papp György, aki értesítette a rendőrhatóságot és a
kormányzóságot.
Mi, akik ebben hiszünk, s dokumentumaink
is ezt igazolják, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Teleki Pált tehát,
megölték. Cáfolhatatlan bizonyítékok ezreit vehetjük górcső alá, s amíg
ezek a gyilkosságot igazolják, alig van ellenérv. Csupán az a néhány
szétszórt papírgalacsin, s az asztalon borítékban maradt két levél,
amelyre az öngyilkosság teóriája épült. Ezekről a levelekről a
miniszterelnöki hivatalban tartott rendőrségi helyszíni szemle
jegyzőkönyve azonban mit sem említ, stílusuk viszont távol áll Teleki
kimért, megfontolt stílusától. A levelek tartalmán ismerősei, barátai
lepődtek meg a legjobban, mert Teleki Pál nem használt olyan
kifejezéseket, amelyeket a levelekben neki tulajdonítanak. Mi keresztény
katolikusok jól tudjuk, hogy a hamisítás nem idegen a diktatúráktól. S
miből állt egy olyan diktatúrának egy embert megölni, amely diktatúra
milliókat küldött a halálba? Mindszenty bíborosnak sokoldalas saját
kézírást tulajdonítottak a kommunista bíróságon, mert azt mondták, hogy ő
maga írta le azokat a sorokat, amelyekért az ítélethirdetéskor
életfogytiglani börtönt mondtak ki rá. Később, az ezt hamisító házaspár
bevallotta, hogy ők alkották az ÁVH és a KGB utasítására a
Mindszenty-vallomást… a bíboros „kézírásával”.
Már csak az a kérdés, hogy mikorra nő fel
egy új történész-generáció, amely kész lesz a 20. század nagy
történelemhamisításait felfedni, s a hősi halál politikai megfontolások
alapján való öngyilkossággá süllyesztését hivatalosan is gyilkossággá
„felminősíteni”. Ehhez azonban végig kell járni a berlini, a londoni, a
moszkvai és a párizsi katonai és civil levéltárakat. Mert a végleges és
hivatalos megfejtés ezekben az épületekben rejtőzik. Aki ma is
öngyilkosságról beszél, az egy náci és kommunista történelemhamisítás
botor szolgálója. Cui prodest? Gróf széki Teleki Pál nemzeti hős, akinek
a nemzet szolgálata, becsülete sokkal többet ért saját életénél.
Kutatásaimmal és az igazsággal szemben egyetlen szánalmas érvet tudnak felhozni a “történészek“, amikor társaságban e témáról esik szó: „Ugyan, a Stoffán nem egy történész.”
Mintha az igazságnak nem volna mindegy, hogy ki tárja föl. Ezzel
szemben, ha a történész hazudik és nemzeti hősökből idegbeteg öngyilkost
farag, az elfogadható, cáfolhatatlan és hivatalos… mint Hóman Bálint
“háborús bűnössége” és Horthy Miklós “olthatatlan antiszemitizmusa”…
Emlékezzünk halála évfordulóján a nácik
által megölt magyar vértanúra: Széki dr. Gróf Teleki Pál
miniszterelnökre és főcserkészre, remélve, hogy eljön az idő, amikor a
magyar történelem igazságait torzítás és hazugságok nélkül ismerheti meg
a magyar ifjúság. Ha majd “merünk magyarok lenni!”
Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis!
Stoffán György