2016. február 28., vasárnap

A fasiszta szobrok…

Az államtitkár remegő kézzel kopogott be a Vadászkürt utcai épület egyik irodájába. Kicsit meghajlott háttal állt és várta a bebocsájtást jelző „tessék-et” bentről. Közben idegesen keresgélni kezdett a zsebében, mert elfelejtette fölvenni a sapkáját, ami itt ugyan nem kötelező, de szeretik, ha van. A remegő kéz és a zsebben turkálás miatt viszont, kiesett a hóna alól a dosszié, amelyben a fontos dokumentumokat hozta magával. Minden papír szanaszét szóródott a huzatos folyosó kövén. Alig győzte összeszedni. Közben a nagy tölgyfaajtó kinyílt, és az ajtóban ott állt egy alacsony, sovány, üveges tekintetű, hosszú oldalszakállas ember, fekete ruhában, kicsi sapkácskával a feje tetején, és széles mosollyal üdvözölte az érkezőt.
        Na nü! Hát megérkezett az államtitkár úr? És mindjárt szemetel is itt nekem? – viccelődött–forma. – Ha összeszedte ezt a sok fölösleges fecnit, akkor jöjjön be. De siessen, mert nincs sok időm magára.
Az államtitkár még inkább remegni kezdett. Hiszen a „fecniken” a kormány által elfogadott szoborállítási programtervezet volt. A dossziéba visszagyűrte a papírokat és belépett a teremnyi szobába.
        Üljön már le! – kínálta hellyel erélyesen az iroda ura. – Mit akarnak csinálni maguk már megint?
        A szoooobor, tetszik tudni, amiről szó volt – mondta az államtitkár elhaló hangon.
        Milyen szobor már megint, milyen szobor?
        Hát a a a amit, hát felállítanánk a piac mellett, de tetszik tudni…. csak abban a beugróban a kukák mellet… Alig  fogja látni valaki….
Az iroda urának arca kivörösödött, két tenyerével az asztalra csapott. Az államtitkár elsírta magát az ijedtségtől és bepisilt.  
        Megmondtam már, hogy maguk ne akarjanak szobrokat állítgatni. Majd ha akarunk szobrot, akkor szólunk, hogy mit akarjanak felállítani – üvöltött kedvesen a kis feketesapkás ember.
        De mi a Grössner Hugó szobrát szeretnénk oda felállítani. Már meg is van… bronzból.
        Kinek a szobráááát? Hát az a Horthy-érában zöldséges volt a Bosnyák téren. Meg vannak maguk őrülve? Egy ilyen fasiszta hogy kaphatna a keresztény Magyarországon szobrot?  Egy fasiszta zöldséges… – hörgött a dühtől kidülledt szemekkel a vendéglátó.
        De ezt honnan tetszik venni, hogy fasiszta volt? – kérdezte a tajtékzó urat az államtitkár.
        Hát onnan, hogy lehet, hogy ez a Grössner egy rühes sváb volt, aki nyugodtan beléphetett volna a nyilasokhoz, vagy az SS-be.
        De nem lépett, mert 1925-ben meghalt.
        Na, még szebb! Segített előkészíteni a zsidótörvényeket. Biztosan agitált a piacon… támogatta a sok erdélyit, akik idepofátlankodtak, amikor a románok visszavették a jogos jussukat… – kapkodta a levegőt felháborodásában az idős vezető.   
        Neeem. Nem agitálhatott, hiszen vak és néma volt, mert az első világháborúban légnyomást kapott. Mint világháborús hősnek állítanánk neki szobrot.
        Maga viccel? Az első világháborúban is lehettek antiszemiták. Például mérges lehetett, hogy behívták katonának és lehet, hogy pont egy zsidót pofozott meg mérgében a piacon 1914-ben. Biztosan van erre tanú is. Na, ilyen nyíltan fasiszta ötletekkel ne jöjjenek nekem. Ha zöldségnek akarnak szobrot, majd én mondok maguknak zöldségest… Például itt van ez az Eisenberger Benő…
        Ő nem zöldséges volt, hanem pici zsebtolvaj – tudomásom szerint. Később meg az ÁVH…
        Na, fejezze be ezt a szélsőjobboldali hazudozást. A piac, az piac, na nü!. Nem mindegy az magának, hogy mit csinált ott azon a rühes a piacon ez a Benő? Ott volt a zöldségesek között.
        Igen, de utána az ÁVH…
        Hagyjuk az ÁVH-t. Ahhoz nem volt ennek a Benőnek semmi köze. Az a Péter Gábor volt. Ahhoz meg nekünk nem volt közünk. Magának nem tűnik fel, hogy én nem arról beszélek? Ostoba gój! Maga nem érti a világot… Van még valami?
        Igen volna… A másik szobor.
        Maga nem értett meg engemet. Ha szobrot akarnak állítani, akkor szóljanak. Mi örömmel segítünk ötletekkel, hogy kiknek állítsanak maguk szobrot. Jelenleg nincs ötletünk. Viszont az idő pénz… Ha visszaér a minisztériumba, akkor legyen olyan szíves és intézkedjen az átutalás ügyében. A felújításhoz felajánlott összeg most jól jönne… Mind a kétszáz műemléket illetően. És hálás köszönetünket fejezzük ki a magyar nemzetnek az adomány miatt. Hiszen soha nem volt ilyen jó a viszony az állam és miközöttünk…
Az államtitkár hajlongva hátrált ki a szobából. A teremnyi helyiség ura pedig elégedetten suppant a bőrfotelba… és elkezdte írni Eisenberger Benő Fő téri szobrának avatásán elmondandó államtitkári beszédet… közben telefonon lemondta a felháborodott spontán tömeget, amely az első világháborúban vakká és süketté vált fasiszta, Grössner Hugó szobrának felavatása ellen tiltakozott volna… 

Stoffán György