2016. január 12., kedd

Sok az ellenségünk - a régi erdélyi ferences sajtóból II.

(Olyan cikkeket válogatok az egykori erdélyi ferences sajtóból, amelyek ma is - vagy ma még inkább - aktuálisak. Hiszen nem is gondolnánk, hogy 1908 februárjában épp olyan keserű gondolatok fogalmazódtak meg a ferences cikkíró fejében, mint amelyek ma a katolikus újságíró fejében megfogalmazódnak...) 


Félelmetes a zűrzavar, mely minden oldalon rémit. Kétkedve állunk az óriási kavarodásban, bizalmunk fogy, hitünk erőtlenedik. Megtántorodnak az igazak, gyöngülnek az erősek.

Ellenségeinknek oly nagy a tábora, hogy igen sokan elveszítik a győzelemben minden reményüket. Mások már legyőzötteknek is tartják magukat, s kétségbeesve sóhajtozzák: Vae victis! Jaj a legyőzötteknek !
Hányan vannak olyanost, kik elveszítik hitüket az igazság iránt, meginognak, s az ellenség táborába szegődnek… Beszéljünk nyíltan. Mindnyájan tudjuk, hogy a katholikus egyháznak És a katholikus igazságnak rémítően megszaporodott az ellensége. Szabadkőmívesek és zsidók, protestánsok és szabadon-gondolkozók, szociáldemokraták és anarchisták: mind az egyház, az ő törvényei és igazságai ellen törnek.

Manapság amint csak fölcsöpörödik az ifjú uracs, s nehányszor megfordult az egyetem falai között, de annál többször a kávéházban és mulatóhelyeken: mindjárt kicsinyli a hitigazságokat, semmibe veszi az erkölcsi törvényeket, s különös előszeretettel negélyezi a hitetlent. Napról-napra jobban pusztul ki az emberből a lelki öntudat, s óriási erővel biztosit magának uralmat a közöny.

Ez a közöny pedig abban áll, hogy aludjék a lelkiismeret, ne lássa az erényes élet tilalomfáját, s ne hallja Isten örök törvényének tiltó szavát.
Az egyház ellenségeinek száma szaporodik; Istennel meghasonlott embertársaink tábora rémségesen nő, s az emberiség legnagyobb része föltartóztathatatlan gyorsasággal süllyed az erkölcsi züllés lejtőjén.

Miért van ez? Miben rejlik ellenségeink hódító ereje? Nem lesz fölösleges, ha megfontoljuk e kérdéseket.
Ez a lármás világ nem azért hódit, mert igaza van. Nem az igazság szépségének vonzóerejével csábítja magához a lelkeket. Ez istentagadás, hitetlenség és erkölcsi züllés nem azért gyűjt tábort, mert ez az állapot nagyon kellemes valami. Isten és az ~ törvényei nélkül rabszolgaság az élet, mert ott a szenvedélyek rabszolgauralma nyügzi le a lelkeket.
Mivel vonz tehát a bűn, s miért gyűjt hatalmas tábort a hitetlenség? Miért hivalkodik olyan kéjelegve az egyház ellensége"r Nagyon egyszerű. Nézzünk csak a dolgok mélyére. Lélektanilag könnyen megtaláljuk e kérdések sarkpontját.
Az emberi természettel veleszületett az erkölcsi gyöngeség. Ez a mai kor áramlata túlcsigázza, s a végletekig fejleszti ezt a gyöngeséget. Úgy neveli és vezeti az embert, hogy bűnös szenvedélyei elhatalmasodjanak. A szeretet hiánya és az önzés, az anyagi élet és az érzékiség lesznek úrrá az emberben. Ezek mozgatják és irányítják lépteit. Természetes, hogy ebben a légkörben nem az erény útján fog haladni, hanem az erkölcsi züllés lejtőjén.
Komolyságát egészen elveszíti. Fölfogásában léha lesz, megítéléseiben laza, s lelki életéből kivész az erkölcsi rend szeretete. Gyűlölni fog mindent, a mi romlott lelkületével ellenkezik és a mi tilalmat kiált kedvenc bűneinek gyakorlása ellen. Az egyházban, az ő törvényeiben és intézményeiben ijesztő ellenséget lát, mert azok elítélik garázdaságait.
Kérdezem: csoda-e, ha olyan sok manapság a mi ellenségünk? Gondolkozzunk és ezt nagyon természetesnek fogjuk találni, s az ellenséges tábor üres lármája meg nem rémit.

P. Aureus