2015. november 16., hétfő

Párizs után - avagy Orbán Viktor igazsága

Nincsenek illúzióim. Nem lepett meg az, ami Párizsban történt, hiszen épp annyira kiszámítható és várható, mint a Bereck-Brassó viszonylatban közlekedő vonat érkezése például Kézdivásárhelyre. Igaz mondhattam volna a Budapest-Pozsony viszonylatot is… Mindegy.  Ha menetrend van, vonat van és sínpár is van, akkor a vonat jön… legfeljebb késik néhány percet, de jön!

S, hogy maradjunk ennél a hasonlatnál, ezeket a síneket, amelyeken jön a halál Európára, már vagy száz éve építgetik… hol gyorsabban, hol lassabban. A sínpárt ebben a mai korban liberalizmusnak, a vonatot szocializmusnak nevezik, s masinisztát pedig Merkelnek, Junkernek, Hollande-nak, Faymannak. A forgalmista pedig a sorosgyuribácsi. Az utasok pedig a migránsok, a terroristák, Európa megszállói, akiknek minden állomás egy-egy meghódítandó épület, amelyben a helyi utazóközönség felesleges.

Egyetlen sarus van csupán - a magyar miniszterelnök, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a sorompók mind hibásak, hogy tömegbalesetet okozhat, ha a vonat egyáltalán elindul. A rangkóros, magukat istenekenek képzelő idióták azonban nem hallgattak rá, s lám, Párizsban megállt a vonat és leszálltak róla az utasok… a többit tudjuk.

Hagyjuk azonban a hasonlatokat. Európa és annak vezetői, társadalmai, orvosi esettel felérő idióták azon kevés kivétellel, akiket letartóztatnak az idióták törvényinek alapján, mert ellenzik a migránsok tömeges bevándorlását, Európa elpusztítását, s azt a nemzetközi hazudozást, amely abszolút hülyét csinál a világból, az egyszerű emberekből, a társadalmakból. Hiszen neveket, képeket közöl az irányított sajtó az elkövetőkről, de korántsem biztos, hogy ezek iszlamisták, hogy ezek terroristák voltak. Azt is tudjuk, hogy a főfelelős ISIS-t az USA hozta létre, ám ma, ennek az USA-nak elnöke minden segítséget felkínált a francia elnöknek, aki viszont a Magyarországot gyalázó liberális-szocialista kórusban még hetekkel ezelőtt is szólót énekelt, olykor duettet Faymannal vagy tercettet a teljesen ostoba olasz kormányfővel Matteo Renzivel. Az idióták énekkara most szedegeti össze a kottákat, amelyeket a péntek éjjeli robbanások légnyomása szanaszét röpített a brüsszeli kottatartóról.

S a nép lélekben ujjongva, mert nem ő lett az áldozat (egyelőre), fejvesztve rohangál mécsessel a kezében, francia trikolórral helyettesítve önmagát a közösségi internetes oldalon, mert az efféle tömeghisztéria mindig a kedvére való volt. Most „igazán” részt vehet a nemzetközi politikában, s együtt mutathatja ki szolidaritását… ami persze nem szolidaritás, hanem a tespedtség és a kényelem, az egyhangúság felpezsdítése, a jólét féltésének kinyilváníthatósága a számára. Valami történt végre a szürke hétköznapokban, más halt meg, nem ő… A televíziós csatornák és a lapok remekül irányítják ezt a tömeghisztériát, elterelvén a figyelmet a valóságról, az okozókról, a bűnösökről, az idióták brüsszeli dáridójáról.

Jó példa volt erre a párizsi megemlékezés, amikor könnyek között rakosgatták le a megemlékezés virágait és mécseseit a riadt gallok, s amikor valami eszement petárdát durrantott, akkor egymást taposva menekült a hős francia társadalom, letaposva virágokat és mécseseket, mentve tyúkszaros életét, ahelyett, hogy a hang irányába vette volna az útját a megemlékező tömeg, és eltaposta volna a vélt elkövetőt… Gyáva, ócska, tunya csürhévé degradálódott Európa, amely tudatlan tömeget az idióták arra irányítanak, amerre a kedvük tartja.

S aki ez ellen a botor tömegpszichózis, a nemzetközi gyászcirkusz ellen szól, az lelketlen, fasiszta, nem is ember. Mert aki nem vesz részt ebben a világméretű aljasságban - akár mint vezető, akár mint statiszta, az értéktelen a liberális árulók szemében és sajtójában. Orbán miniszterelnök úr diktátor, Magyarország nyűg Európában (végre kimondták), s embertelenek is vagyunk, mert nem kell nekünk az, ami ellen őseink a középkortól egyfolytában védték Magyarországot és Európát. Nem kell az idegen és más kultúrkörből való, ha a mi kultúránkat akarja megsemmisíteni – hiszen abból volt elég a kommunista diktatúra alatt is – s nem kell a követelőző vendég, aki a házigazda asztaláról akkor is elveszi az ételt, ha a házigazdát és a családját le kell lőni hozzá.

Igaz, van már Európában egy apró tömegecske, amely látja, hogy a magyar kormány és magyar nemzet világosan és józanul értékeli a mai európai végnapok történéseit, ám ez az európai kisebbség az idiótákhoz képest tehetetlen és védtelen. Van egy kisebbség Magyarországon is, amelynek a vezetője havi 5 millió euróért árulja a nemzeti függetlenséget és szabadságot a brüsszeli idióták utasításainak megfelelően, s akit azért nem lehet megszorongatni, mert olyan liberális internacionalista pénzhatalmi erők állnak mögötte, amelyek képesek Magyarországot és a magyar kormányt is megsemmisíteni. Igaz, ez a helyzet néhány robbantás és tömeggyilkosság után változik majd. Hiszen nem kerülheti el a sorsát egyetlen ócska, jellemtelen hazaáruló sem.

Az uniós társadalmak és idióta vezetőik tehát, hazánkon és a V4-eken kívül Európa megsemmisítésén ügyködik, s nincs Orbán Viktoron kívül senki más, aki ki is mondja azt, amit ki kell mondania. Kutyaszorítóban is vagyunk, mert a globális pénzhatalom fojtogatja hazánkat, de nem tud mit kezdeni a nemzet és a V4-ek közös erejével, s nincs is hozzászokva ahhoz, ellenkezésbe ütközzék néhány országocska részéről…

Érdekes gondolatok kerítettek hatalmukba, amikor a kiszámíthatóan bekövetkezett franciaországi cselekmény megtörtént: Mely országból indult ki az, ami idevezetett? Hol is ingatták meg először Európa rendjét? Hol kezdték el megsemmisíteni az európai keresztény kultúrát? Hol is romboltak le egy ezer esztendős keresztény Magyarországot? Hol engedélyezték a homoszexuálisok házasságát, s azt, hogy ezek gyermekeket is nevelhessenek? Hol adták át a muszlimoknak a keresztény templomokat? … Igen, ott! Franciaországban. Miért csodálkoznak tehát, hogy oda csap vissza a történelem, ahol megerőszakolták? Oda adja a büntetést, ahol a bűnt elkövették. A történelmi karma beteljesedett, illetve folyamatban van a beteljesedés.

A tömeges hisztérikus megemlékezések és a trikolórral való közösségi oldalon meghirdetett személyiségcsere mellett egyetlen szó, egyetlen fohász sem hangzott el a civil tömegben Isten felé. Igaz, a külsőségek mellett a Notre-Dame-ban volt gyászmise a halottakért, s a budapesti Szent István Bazilika előtt is imádkoztak, de… de, ma nem csak a halottakért kellene esedezni. Európa minden nemzetének hamut kellene szórnia a fejére, Istenhez fordulni és megbocsájtásért imádkozni, kérni a Fennvalót, hogy mentse meg a világot… mert nem az Ő büntetése az, amit ma tapasztalunk, hanem az európai léha, kapzsi és hitehagyott, erkölcstelen emberé önmaga felett. Mert a jólét liberális szabadosságában mindenről megfeledkezett, ami szent, és ami erőt, megmaradást biztosított a világnak, Európának. Lehet mosolyogni, lehet megvetően legyinteni, de lehet gondolkodni is ezen. Hiszen a kétezer éves kereszténység, annak erkölcsi és hitbéli tanításai megtartották a nemzeteket, amelyek ma agóniájukban és félelmükben még mindig nem jutottak el az igazság, a bűnbánat, az Isten és az elhagyott kereséséig.

Orbán Viktor mérhetetlen igazságot mondott ki, amikor e gondolatokat egyetlen mondatban megfogalmazta: - „Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz!”

Eljött az idő, hogy erről Európa minden egykor volt, de génjeiben ma is keresztény nemzete elkezdjen legbelül gondolkodni…


Stoffán György