A magyar
emberek többsége még hála Istennek büszke arra, hogy magyar, hogy van hazája,
amelyért a történelem során milliók adták életüket, s nem mondott le lélekben
Magyarországról, amelynek ma csupán egyharmadát tudhatja magáénak. A magyarok többsége érez így. A polgárok kisebbik
része azonban fel sem tudja fogni, hogy hol él, mit jelenthetne ez a tény és
helyzet az ő számára és hogyan kellene viszonyulnia az ezer évesnél is régebbi
államhoz, amelybe – ha akaratán kívül is, de – beleszületett.
A párizsi merénylet
e kérdést tekintve számos választ adott. Többek között arra is, ki hogyan látja
a bevándorlás ügyét kis hazánk pártvezetői közül… Az eredmény drámainak
mondható, ha a bukott pártocskák véleményét vesszük górcső alá. Hiszen bármi
változhat a világban, bármilyen eszme vagy szellemiség üti fel a fejét,
egyetlen érzés nem módosul a normális emberek agyában és lelkében… és ez a
haza, a nemzet iránti szeretet, elkötelezettség, áldozatvállalás. A liberális
és szocialista milliárdosok azonban mindezt másképpen látják, ami azt mutatja,
hogy ez a réteg sem ma alakult ki, képződött a társadalomban, hanem a történelem
során állandó zavaró tényezőként, haza és-nemzetáruló szellemiségként mérgezte
a népet… Mindig oda húzott, ahol csak saját maga érezhette a gazdagodás, az
előmenetel a jólét édes ízét, de soha nem volt elkötelezett a haza és a nemzet
iránt.
A minapi
televíziós beszélgetésben elhangzott mondat, amely szerint - kellenek a
bevándorlók, hiszen fogy a magyar lakosság -, mindent elárul erről a beteges, ostoba
és/vagy kapzsi mentalitásról. Ugyanis a nyilatkozó hölgynek nem az a célja,
hogy a magyar családokat segítse a mindenkori politikai – mint ma azt tesz is! –
a gyermekvállalásban, a családok megélhetésében, az erkölcsi
szemléletváltásban, hanem az, hogy nekik, azaz e szűk, de annál mérgezőbb és a
nemzetre veszélyesebb rétegnek valaki megtermelje a hasznot, valaki dogozzon
helyette, valakiket ki lehessen szipolyozni, valaki vegyen föl hitelt és
fizesse a horribilis kamatokat… etc. Mindegy nekik, hogy ez a rabszolgatársadalom
kikből áll majd… magyarokból, bevándorolt afrikaiakból vagy más ideérkezett
náció tagjaiból. Ennek a sötét gondolkodású és hazátlan társaságnak a létszám
növelése a fontos csupán, mit sem törődve azzal, hogy a többségi nemzet erről
miként vélekedik.
Az efféle
gondolatiság túlzás nélkül is nemzetárulásnak nevezhető, hiszen a nemzet ellen
lép fel mindaz, aki nem az ország népét, hanem azzal szemben idegen nációk
érdekeit hangoztatja, szolgálja – persze ki nem mondottan saját érdekeit
állítva előtérbe. Mit tudhat az ilyen „politikus”
a magyar történelemről, a nemzeti elkötelezettségről, amely nem a melldöngető
hang-hazafiak elkötelezettsége, hanem kézzel fogható történelmi valóság,
hagyomány, génekbe oltott kötelezettség? Semmit, mert nem is érdekli a
magyarság múltja és jövője. A jelenben pedig ő akar jól járni gazdaságilag és ennek
érdekében vélt és remélt előnyök reményében nemzetközi szintre is emeli saját beteges
álláspontját úgy, hogy a demokráciát sárba taposva hazudozik a megválasztott
kormányról, nemzetről, a szerinte romboló keresztény szellemiségről mindenütt a
világban. Már-már nem is ellenérzést, haragot
vagy gyűlöletet, hanem szánalmat érez a józan ember az efféle nemzetrágó férgeket
illetően. Hiszen olyan gyűlöletet a magyar ember nem érezhet, mint ők, akik
ugyan magyar állampolgárok, de évszázadok óta mérgezik a kutat, ássák az árkot
magyar és magyar között.
Vegyük csak
szemügyre a ma más főhatalmak által uralt magyar területek magyarságát. Az
elmúlt majd száz esztendő véres, halálos és kínzó elnyomása után lehetne-e, imádkozni
és beszélni csak magyarul tudó kisgyermek e területeken, ha a nemzet azon
részében is ez az ostoba és szánalmas, hazaáruló és egyben internacionalista
felfogás uralkodott volna? Ám ott, a nemzet sok vértanúja példát mutatva akár
életét is hajlandó volt feláldozni, ha azt követelték tőle, hogy tagadja meg
származását, eredetét, nyelvét, kultúráját, hitét, nemzetét. Nem
tette! Inkább belehalt. Hány és hány generáció magyar és székely hőse állta a
sarat azért, hogy mint nemzet megmaradjon a magyar szó és a magyar ember saját,
Istentől kapott szülőföldjén, mint volt és tán leendő tulajdonos… de egynek sem
jutott eszébe, hogy az idegent be kell telepíteni, mert kevesen maradtak, s ha
betelepíti is a főhatalom, akkor annak örvendezzék. Igaz, voltak és vannak „árnyékszékelyek”,
jellemtelen magyarok, de hol nincs néhány áruló?
Ha egyéb érvet
nem fogadnak el e szánalmas liberális politikusok, hát vegyék elő saját „bibliájukat”,
s olvasgassanak - ha tudnak olvasni -, Marxot. Keressék ki a mennyiségi és
minőségi változást taglaló mondatokat, s rájönnek a nemzetek igazságára. „A
mennyiségi változás minőségi változást okoz”… - ez pedig csak akkor hasznos egy
nemzet számára, ha maga a nemzet sokasodik hitben, hazaszeretetben és
erkölcsben, kitúrva magából ezeket a méreg-kapszulákat, akik 2004-ben 23
milliós bevándorlással riogatták a népet… ha emlékszünk még a haza-és
nemzetárulás eme történelmünkben is ritka szocialista és liberális aljasságára.
Végül a múlt
napok drámai eseménye okán egy igazságot is szeretnék felismertetni e gyászoló
és szemforgató liberális egyedekkel: - Ha egy kocsmába bemegy a polgár, s ott „kurvaanyázni”
kezd, amihez természetesen a szólásszabadság alapján joga van, számítania kell
arra, hogy esetleg megforgatják benne a csontnyelűt. A józan ember azonban elítéli
mind a „kurvaanyázást”, mind pedig a csontnyelű, „utasítással” ellenkező
használatát… Tehát, ok és okozat sajnos együtt járnak… ezért nem kellene újra
és újra kiprovokálni mások megalázásával, hitük- hitünk gúnyolásával a „csontnyelű”
ismételt használatát…
Stoffán György