Isten hozta Elnök Úr! avagy Grüß Gott Herr Präsident Johannis!

Igaz, megfogadtam, hogy a csonka-országból nem prókátorkodom cikkeimben az erdélyi belügyekbe, most mégis kivételt kell tennem, mert olyan dolog történt a választások eredményeképpen, amelynek innen is örvendhetek. Kétszeresen. Egyrészt – és most kivételesen engedtessék meg eltérnem az újságírói objektivitástól -, mert félig-meddig a saját „fajtámból” került Románia élére egy általam valóban értékesnek tartott ember, másrészt mert egy kegyelmi időszak elejét vélem – és adja Isten, hogy ne csalódjam – felfedezni a történelem lapjait forgatva.

A jelen eseményei ugyanis megengedik feltételezni, hogy a romániai választók, azaz a társadalom ráérzett a régi erdélyi mentalitás békét kívánó és azt erején felül is szolgálni akaró igényre. Valami olyasmit jelez Johannis Klaus megválasztása, hogy a régi sérelmek ideje lejárt, s ma a megtisztulás és az egymás iránti tolerancia vette kezdetét. Mit is jelent ez az erdélyi népnek? Miben reménykedhetik a ma embere, akit a Fennvaló e sokat kiállt Kárpát-medencei szegletbe küldött élni? Egyelőre, ami bizonyosság az csupán a remény, mert nem láthatjuk a jövőt és abban a politika aljas fondorlatait. Azonban bennem e reményt a Johannissal folytatott korábbi beszélgetések táplálják. Hermannstadtban, azaz Nagyszebenben egy szavatartó és kemény jellemű embert ismertem meg, aki politikusként sem rejtette véka alá olykor vaskos véleményét az ország helyzetéről, a kisebbségi politikáról, a két történelmileg jelentős – ma már kisebbséggé zsugorodott – nemzetiség fájdalmairól. Románia szász elnöke szavatartó és kemény jellemű emberként aligha gondolja újra a kisebbségekkel kapcsolatos véleményét, s nem hiszem, hogy kevésbé szeretni majd a székelyeket az Oroszlános Kapun belépve, mint a „hermannstadi primária” kapujában.

Mindezt azért írom le, mert a vészmadárkodás, mint eredendő magyar vonás, már Johannis megválasztásának másnapján elkezdődött. A közösségi oldalakon megjelentek a régi sérelmek, a fájdalmak, a két nemzet egyet nem értéséről szóló polemizálások.  Azaz, az árokásás. Igaz, nem általános és nem a legjellemzőbb volt e vélekedés-és vitasorozat, de a betegség továbbadásához olykor elég egy tüsszentés a buszon…

Ma ugyanis ebben az új politikai helyzetben nem csak Johannison van a felelősség terhe. Hatalmas a felelősség a magyar pártokon (sajnos többes számot kell használjak), s nagy a felelősség az egész erdélyi magyar és székely társadalmon is. Nem előny ugyanis ez esetben a múltidézés. Nem előny a történelmi hányinger felidézése, a gyűlölködés és utálkozás. Ma ama kegyelmi időszakot éljük, amelyben egy új korszakot kell nyitni Erdély életében. Ha a Fennvaló megadta, hogy Romániát egy német ajkú, elődeitől eltérően szavahihető elnök vezesse, akkor a Fennvalónak ezzel a választási eredménnyel tervei vannak.

Ha nem keresztényként akarok fogalmazni – ami nehezemre esik –, akkor azt mondanám, hogy a történelem ritka esélyt adott mind a romániai kisebbségeknek, mind Romániának. Mert olyan ember került az elnöki székbe, aki ismeri és tudja e kisebbségek bajait, problémáit. Ha pedig tudja és ismeri azokat, akkor tesz is ellenük. Keresi a megoldást, és feltételezésem szerint meg is találja. Kegyelmi időszak ez, mert esélyt kapott mindhárom államalkotó nemzet a megbékélésre, s ma már hiába vonulgatnak a nacionalisták (a román nácik) provokálandó a székelyeket Sepsiszentgyörgyön december 1-jén, ebben az új politikai konstellációban inkább szánalmasak, mint félelemkeltők. Hiszen nem értik meg az idők és az emberi értékek szavát. Ma, december elseje helyett inkább valami mást kellene ünnepelnie a románságnak – azt a bátorságot, amellyel szakítva a saját magukat is rácsok mögé záró hagyományaikkal, mertek valami újat teremteni. Merték elismerni egy kisebbségből jött, felmenőinek szenvedését ismerő ember képességeit, s rá merték bízni Románia elnöki hivatalát. A nacionalisták primitív őrjöngése és beteges Erdély-féltése immár a múlti fekete-fehér némafilmjeit idézik, amelyek alatt a vak zongorista muzsikál… Mert a jelen és a jövő egészen más.

Adja Isten, hogy ne tévedjek – mondtam az elején, s mondom minden szó leírásakor, ám belegondolva a tévedés lehetőségébe akár nem is kellene eképpen ismételnem magam. Mert a tévedés súlyos következményekkel járhatna, s ezt maga Johannis is tudja. Ő nem játszhatja el saját szász nemzete becsületét – még egyszer, mert az újabb december elsejét jelentene megítélésükben. A biztos jövő garanciája tehát az adott szó, amelyet sem a székelynek, sem a szásznak nem esik nehezére betartani. A másik garancia, hogy mindkét nemzet ismeri és élte a történelem sanyargatásait, így azokat megismételtetni aligha akarja. E történelmi tapasztalat pedig történelmi megbékélést és történelmi szeretetet generál, hiszen ezt a választók meg is érezték, amikor voksaikkal e most induló ígéretes jövőre szavaztak. Ígérni persze mindenki tud… Nem mindegy viszont, hogy mely nemzet tagja tesz ígéretet… olyané-e amely ígéretét soha nem tartotta be, vagy olyané, amelynek fiai genetikailag hordozzák a szavatartás jellemét. Johannis ez utóbbiak egyike, aki saját bőrén, s felmenőinek elmondása alapján tudja mi jelentett, amikor nem tartották be az adott szót.

Szubjektív-e a véleményem, vagy objektivitásom is érződik-e, nem tudom. Azonban egy dologban biztos vagyok: Egy új korszak új felfogású társadalmat igényel. Jó lenne látni, hogy egy tele bizalommal és a jövőbe vetett hittel élő háromnemzetű és egymást immár megbecsülő Erdély született, amelyben évek múlva, a felnövekvő generációk csak az iskolakönyvekből értesülnek arról a trágyaszagú kommunista, sovén Romániáról, amelynek – reményem szerint – a végét Johannis megválasztása jelentette.

Ma nem mondhatom immár, hogy európai állammá vált Románia, mert a mai európaiság köszönő viszonyban sincs az egykor volt keresztény és művelt Európával. Azt viszont joggal remélhetem, hogy ez a változás egy toleráns, keresztény Románia-történelmet ír.

Adja Isten, hogy ne tévedjek – innen a csonka hazából, amikor Románia szász elnökét és az ő elnökké választását máltatom. Hiszen azonban, hogy hittel és örömmel, bizalommal és türelemmel e történelmi választást követően Erdély újra Tündérországgá válik, s ha az aranykupát nem is lehet kitenni a kútkávára, mint Vlad Țepeș idején, azért a harmadik nemzet vezetői is felismerik az adott szó értékét és a tisztesség követelményét. Ugyanis a másik két néppel csak így tud ezután lépést tartani. Reményeim szerint…

Grüß Gott Herr Präsident Johannis! Ich wünsche Ihnen Erfolg…

Stoffán György