Igen, ma is van magyar betegség. Nem az 1556-ban, a marburgi orvos, Johannes Eychmann által följegyzett, és így nevezett tífusz, s nem is a később így titulált TBC… hiszen ezek a mai kórhoz képest enyhe náthának tűnhetnek egy nemzet életében. Igaz, sokan meghaltak ezekben a kórokban, de a nemzet túlélte. A mai kórt nem fogja. Itt-ott marad néhány egyed mutatóban, de nemzetként (kivált a mai korccsá vált országban) nem marad meg. Elviszi a kór, amelynek neve: - nemzeti skizofrénia.
Ismérvei: a feledékenység, a kommunisták és kommunista érzelműek hatalomban hagyása, az igazságszolgáltatás megszűnése, és e megszűnés állami eltűrése, a hazudozás és a mellébeszélés állami szintre emelése, a múlt szándékos megsemmisítése, az oktatásügy további rombolása… etc. S ez minden településen, minden megyében érzékelhető valóság.
Most, hogy végre ismét nemzeti kormánya van Magyarországnak, egyre szembetűnőbbek ezek a lokálisnak tűnő, de sajnos általános és végzetesnek látszó tünetek. A kormánynak bármilyen jó szándékai és elképzelései lehetnek, ezzel a mai magyar társadalommal semmit nem érhet el. Ugyanis a magyar ember a választásokat nem demokratikus intézményként, saját ügyeibe való beleszólásként értelmezi, hanem egyfajta felelősség átruházásnak, pilátusi kézöblítésnek tartja. Ha pedig bármilyen baj van az országban, akkor az általa választottakat mocskolja, vádaskodik, de azt is csak otthon, vagy a kocsmában. Nehogy valaki meghallja, és még baja legyen belőle. Ez is a Morbus hungaricus egyik jelensége. A közért való felelősségvállalás és összetartás ismeretlen ebben az országban. Párizsban csak a családi pótlékot csökkentették néhány százalékkal, de fél Párizst lángokba borította a társadalom. Ezzel szemben a magyar emberek, a magyar társadalom még a gyurcsányi hazugságbeszéd után sem merte tömegesen az utcára vonulni. Nehogy véletlenül baja essék…
Az önkormányzati választások is érdekes jeleit mutatták e betegségnek. Jobboldalinak mondott polgármesterek baloldali, az MSZP-t istenítő egyedeket neveztek meg alpolgármesternek, s mentették be őket a hatalomba akkor, amikor az ország 95%-ban a jobboldalra, a mai kormánypárt által támogatottakra adta le voksát. A kormányt lehet szidni, de semmi értelme, hiszen sokkal lejjebb aknázzák alá a kormánydöntéseket. Például önkormányzati szinten. Erkölcsi tartásról, erkölcsi követelményrendszerről nem beszélhetünk, hiszen a helyi önkormányzatok nagyobbik részénél műveletlen, helyezkedő és buta emberek alkotják a képviselőtestületeket, s ezeknél lehetséges a kommunista alpolgármester megválasztása is. Tehát, Magyarország társadalma nem is érdemel mást, mint gyurcsányi kormányt, kommunista vezetőket, megaláztatást és embertelenségeket, amelyeket az elmúlt nyolc évben bőven kapott, de mégis, úgy tűnik nagyon kevés volt. Nem tanult a társadalom, nem épült a választások sikerén, s a sikereket is nagy léptekben alakítja át sikertelenséggé, s gyengíti meg azt a nemzeti kormányt, amely példásan vette eddig az akadályokat, még nemzetközi szinten is elismerést vívva ki a maga számára. A kormány… de nem a siralmasan ostoba társadalom, illetve a társadalom siralmasan nagyobbik fele.
Mi is mondatja velem ezeket a keserű, de igaz szavakat? Több dolog egyszerre. Például a vörösiszapos történet.
Megtörtént a tragédia, majd letartóztatták a felelőst. Egy, azaz egy napra, mert a veszprémi bíróság kiengedte a „gyilkost”, a világon egyedülálló katasztrófa okozóját. És vége, ennyi…- mondaná a filmrendező. Igen, ennyi volt, hiszen egyetlen kolontári, egyetlen devecseri vagy solmóvásárhelyi sem ment el tiltakozni a veszprémi bíróság elé. Pedig a halottak hozzátartozói, a vagyonukat elvesztők, az égési sérüléseket elszenvedők nem a bíróságot támadták volna ezzel, hanem saját érdekeiket védték volna meg, s persze a kormány céljait támogathatták volna a tömeges tiltakozással. De nem! Ők joggal várják a kormánytól a lakást, a támogatást, s még azt is megtudhattuk a TV-ből, hogy „ruhát már ne küldjenek nekik, hanem inkább hűtőgépet, és más elektromos eszközt”. Na, és ebben a pillanatban elegem is lett! Mert magam láttam vidéken, hogy öreg anyóka tipegett néhány régi ruhával a segély-felvevő helyre… mert neki csak az volt, azt tudta adni, azzal tudott segíteni… és adta is szeretettel. Ám, a TV-ben vastagon lehordták a „rossz bútort”, s „koszos kabátot”… ami nem kell azoknak, akik mindenüket elvesztették - mondták a TV-ben. Nekik más kell – mondta egy segélyelosztó az RTL-klubban. Sokan ezután azt mondták, nem segítenek többet.
A magyar ugyanis csak akkor tart össze, ha nagy dráma van. Akkor nem, amikor választás van, amikor dönteni lehetne. Ki hagyta nyolc évig rabolni azt a söpredéket, amely most végül ráengedte a vörösiszapot a magyar falukra, ki szavazta vissza Horn Gyulát négy év nemzetinek hazudott kormányzás után? Ki helyteleníti ma a válság miatt a magyar nemzeti kormány által a multikra kiszabott adókat? Érdemel-e mást, mint szocialista kormányt ez a társadalom? Nem! Mert Ady óta sem jött rá a társadalom, hogy ennek a nemzetnek csak Mohács való, mert akkor talán… de ez sem biztos… összetart, és együtt tud lépni. Egy darabig. Hiszen jobb a „sültgalambra” várakozni, mint megfogni egy "galambot" és megsütni azt.
Ezért van szabadon az iszapos gyilkos cég vezére, s ezért mert így dönteni a bíróság. S ezért tehetnek meg bármit a társadalommal azok, akik idejuttatták. Talán ezért bukik meg majd a kormány is. Mert a kormánynak legfőbb támogatója – lenne – a társadalom. De nem az. A társadalom önmaga ellensége, önző és vaknak tetteti magát. Pedig nagyon is élesen lát… azaz, élesen látja a saját érdekeit. A nemzeti és a társadalmi érdek cseppet sem érdekli.
A mai magyar társadalom úgy néz ki, hogy ha újból felosztanák a maradék országot, akkor fél év alatt azt is elfelejtené mindenki, hogy eddig magyar volt. Csak az új hatalom jobban fizesse meg… - a hazaárulást is. Kár ide Orbán nemzeti kormánya, kár a jobbik néhány jó gondolata. Gyurcsány és Rákosi való ennek a társadalomnak, nem más.
S írom e sorokat végső felháborodásomban. Hiszen gyűjtünk, segítünk, "fölösleges" ruhát, "fölösleges" használati cikkeket, s mindent, kinek amilye van… de mégsem jó. Nem kell, mert már sok van belőle, és koszos és szétesik… Megoldás azonban lenne. Egyszerű és kivitelezhető megoldás. Lefoglalni a katasztrófa okozóinak magánvagyonát, megvenni egy lakóparkot és beköltözetni Kolontárt, "Újkolontár" néven, s Devecsert hasonlóképpen. Nem csak a halottakat kell eltemeteni! Az élőket is fel kell támasztani ezegyszer! De ehhez nincs akarat, nincs jogi lehetőség, nincs módszer… A gyilkosok szabadlábon vannak, és nem fognak fizetni… mert a társadalom nem kéri el tőlük a fizetséget. Noha nem komplikált megállapítani a felelősséget. De Magyarországon csak a piti kisember bűnödik. Mert a társadalom nem büntet. A társadalomnak 500 éve nincs önálló gondolata. A társadalom genetikai cseléddé silányult, s már az is marad. Kultúra, szeretet, érzés és önbecsülés nélkül. Egyik lábával a pusztulás határán. Miközben veri a mellét büszke mivoltában, sosemvolt büszke történelmére hivatkozva. Mert ma ez Magyarország. Félszeg, de a kómában is még büszke, mellét verdeső kirabolt koldús, rothadó lábbal, betegen, estáp és Isten nélkül… és ez is marad… amíg él… amíg hagyják élni! Ám, már nem élehet sokáig! Öngyilkos lesz… vagy lett már… ki tudja! Hiszen szó nélkül tűri, hogy Nyugaton és Keleten egyaránt kiröhögjék, vádolják és rágalmazzák új urai, a zsidók. Izraelben a vörös iszapot a magyarok által kiontott zsidóvérként aposztrofálják gyűlölködve, s megfeledkezve a magyar vérről , amely a zsidók védelmében ontatott azokban a drámai években. A Der Spiegel pedig aljas módon fasisztáz, és Budapestet a nácizmus melegágyának titulálja Konrád György eligazítása alapján. Ama Konrád György mondatja ezt a liberális Der Spiegellel, akit egy alföldi magyar keresztény család mentett meg a tábori élet szépségeitől. Hát miért ne szidjam, ócsároljam ezt a tehetetlen és ostoba, önfelszámoló és aljasul buta társadalmat?
Végül megjegyezném tisztelettel: Gyurcsány Ferenc még mindíg szabadlábon van!
Ismérvei: a feledékenység, a kommunisták és kommunista érzelműek hatalomban hagyása, az igazságszolgáltatás megszűnése, és e megszűnés állami eltűrése, a hazudozás és a mellébeszélés állami szintre emelése, a múlt szándékos megsemmisítése, az oktatásügy további rombolása… etc. S ez minden településen, minden megyében érzékelhető valóság.
Most, hogy végre ismét nemzeti kormánya van Magyarországnak, egyre szembetűnőbbek ezek a lokálisnak tűnő, de sajnos általános és végzetesnek látszó tünetek. A kormánynak bármilyen jó szándékai és elképzelései lehetnek, ezzel a mai magyar társadalommal semmit nem érhet el. Ugyanis a magyar ember a választásokat nem demokratikus intézményként, saját ügyeibe való beleszólásként értelmezi, hanem egyfajta felelősség átruházásnak, pilátusi kézöblítésnek tartja. Ha pedig bármilyen baj van az országban, akkor az általa választottakat mocskolja, vádaskodik, de azt is csak otthon, vagy a kocsmában. Nehogy valaki meghallja, és még baja legyen belőle. Ez is a Morbus hungaricus egyik jelensége. A közért való felelősségvállalás és összetartás ismeretlen ebben az országban. Párizsban csak a családi pótlékot csökkentették néhány százalékkal, de fél Párizst lángokba borította a társadalom. Ezzel szemben a magyar emberek, a magyar társadalom még a gyurcsányi hazugságbeszéd után sem merte tömegesen az utcára vonulni. Nehogy véletlenül baja essék…
Az önkormányzati választások is érdekes jeleit mutatták e betegségnek. Jobboldalinak mondott polgármesterek baloldali, az MSZP-t istenítő egyedeket neveztek meg alpolgármesternek, s mentették be őket a hatalomba akkor, amikor az ország 95%-ban a jobboldalra, a mai kormánypárt által támogatottakra adta le voksát. A kormányt lehet szidni, de semmi értelme, hiszen sokkal lejjebb aknázzák alá a kormánydöntéseket. Például önkormányzati szinten. Erkölcsi tartásról, erkölcsi követelményrendszerről nem beszélhetünk, hiszen a helyi önkormányzatok nagyobbik részénél műveletlen, helyezkedő és buta emberek alkotják a képviselőtestületeket, s ezeknél lehetséges a kommunista alpolgármester megválasztása is. Tehát, Magyarország társadalma nem is érdemel mást, mint gyurcsányi kormányt, kommunista vezetőket, megaláztatást és embertelenségeket, amelyeket az elmúlt nyolc évben bőven kapott, de mégis, úgy tűnik nagyon kevés volt. Nem tanult a társadalom, nem épült a választások sikerén, s a sikereket is nagy léptekben alakítja át sikertelenséggé, s gyengíti meg azt a nemzeti kormányt, amely példásan vette eddig az akadályokat, még nemzetközi szinten is elismerést vívva ki a maga számára. A kormány… de nem a siralmasan ostoba társadalom, illetve a társadalom siralmasan nagyobbik fele.
Mi is mondatja velem ezeket a keserű, de igaz szavakat? Több dolog egyszerre. Például a vörösiszapos történet.
Megtörtént a tragédia, majd letartóztatták a felelőst. Egy, azaz egy napra, mert a veszprémi bíróság kiengedte a „gyilkost”, a világon egyedülálló katasztrófa okozóját. És vége, ennyi…- mondaná a filmrendező. Igen, ennyi volt, hiszen egyetlen kolontári, egyetlen devecseri vagy solmóvásárhelyi sem ment el tiltakozni a veszprémi bíróság elé. Pedig a halottak hozzátartozói, a vagyonukat elvesztők, az égési sérüléseket elszenvedők nem a bíróságot támadták volna ezzel, hanem saját érdekeiket védték volna meg, s persze a kormány céljait támogathatták volna a tömeges tiltakozással. De nem! Ők joggal várják a kormánytól a lakást, a támogatást, s még azt is megtudhattuk a TV-ből, hogy „ruhát már ne küldjenek nekik, hanem inkább hűtőgépet, és más elektromos eszközt”. Na, és ebben a pillanatban elegem is lett! Mert magam láttam vidéken, hogy öreg anyóka tipegett néhány régi ruhával a segély-felvevő helyre… mert neki csak az volt, azt tudta adni, azzal tudott segíteni… és adta is szeretettel. Ám, a TV-ben vastagon lehordták a „rossz bútort”, s „koszos kabátot”… ami nem kell azoknak, akik mindenüket elvesztették - mondták a TV-ben. Nekik más kell – mondta egy segélyelosztó az RTL-klubban. Sokan ezután azt mondták, nem segítenek többet.
A magyar ugyanis csak akkor tart össze, ha nagy dráma van. Akkor nem, amikor választás van, amikor dönteni lehetne. Ki hagyta nyolc évig rabolni azt a söpredéket, amely most végül ráengedte a vörösiszapot a magyar falukra, ki szavazta vissza Horn Gyulát négy év nemzetinek hazudott kormányzás után? Ki helyteleníti ma a válság miatt a magyar nemzeti kormány által a multikra kiszabott adókat? Érdemel-e mást, mint szocialista kormányt ez a társadalom? Nem! Mert Ady óta sem jött rá a társadalom, hogy ennek a nemzetnek csak Mohács való, mert akkor talán… de ez sem biztos… összetart, és együtt tud lépni. Egy darabig. Hiszen jobb a „sültgalambra” várakozni, mint megfogni egy "galambot" és megsütni azt.
Ezért van szabadon az iszapos gyilkos cég vezére, s ezért mert így dönteni a bíróság. S ezért tehetnek meg bármit a társadalommal azok, akik idejuttatták. Talán ezért bukik meg majd a kormány is. Mert a kormánynak legfőbb támogatója – lenne – a társadalom. De nem az. A társadalom önmaga ellensége, önző és vaknak tetteti magát. Pedig nagyon is élesen lát… azaz, élesen látja a saját érdekeit. A nemzeti és a társadalmi érdek cseppet sem érdekli.
A mai magyar társadalom úgy néz ki, hogy ha újból felosztanák a maradék országot, akkor fél év alatt azt is elfelejtené mindenki, hogy eddig magyar volt. Csak az új hatalom jobban fizesse meg… - a hazaárulást is. Kár ide Orbán nemzeti kormánya, kár a jobbik néhány jó gondolata. Gyurcsány és Rákosi való ennek a társadalomnak, nem más.
S írom e sorokat végső felháborodásomban. Hiszen gyűjtünk, segítünk, "fölösleges" ruhát, "fölösleges" használati cikkeket, s mindent, kinek amilye van… de mégsem jó. Nem kell, mert már sok van belőle, és koszos és szétesik… Megoldás azonban lenne. Egyszerű és kivitelezhető megoldás. Lefoglalni a katasztrófa okozóinak magánvagyonát, megvenni egy lakóparkot és beköltözetni Kolontárt, "Újkolontár" néven, s Devecsert hasonlóképpen. Nem csak a halottakat kell eltemeteni! Az élőket is fel kell támasztani ezegyszer! De ehhez nincs akarat, nincs jogi lehetőség, nincs módszer… A gyilkosok szabadlábon vannak, és nem fognak fizetni… mert a társadalom nem kéri el tőlük a fizetséget. Noha nem komplikált megállapítani a felelősséget. De Magyarországon csak a piti kisember bűnödik. Mert a társadalom nem büntet. A társadalomnak 500 éve nincs önálló gondolata. A társadalom genetikai cseléddé silányult, s már az is marad. Kultúra, szeretet, érzés és önbecsülés nélkül. Egyik lábával a pusztulás határán. Miközben veri a mellét büszke mivoltában, sosemvolt büszke történelmére hivatkozva. Mert ma ez Magyarország. Félszeg, de a kómában is még büszke, mellét verdeső kirabolt koldús, rothadó lábbal, betegen, estáp és Isten nélkül… és ez is marad… amíg él… amíg hagyják élni! Ám, már nem élehet sokáig! Öngyilkos lesz… vagy lett már… ki tudja! Hiszen szó nélkül tűri, hogy Nyugaton és Keleten egyaránt kiröhögjék, vádolják és rágalmazzák új urai, a zsidók. Izraelben a vörös iszapot a magyarok által kiontott zsidóvérként aposztrofálják gyűlölködve, s megfeledkezve a magyar vérről , amely a zsidók védelmében ontatott azokban a drámai években. A Der Spiegel pedig aljas módon fasisztáz, és Budapestet a nácizmus melegágyának titulálja Konrád György eligazítása alapján. Ama Konrád György mondatja ezt a liberális Der Spiegellel, akit egy alföldi magyar keresztény család mentett meg a tábori élet szépségeitől. Hát miért ne szidjam, ócsároljam ezt a tehetetlen és ostoba, önfelszámoló és aljasul buta társadalmat?
Végül megjegyezném tisztelettel: Gyurcsány Ferenc még mindíg szabadlábon van!