Igen, sokat változott a világ húsz esztendő alatt, és ahogy az ember öregszik, talán bölcsül is. Harminckét évesen még magam is a trianoni gyásznappal kapcsolatban írtam Pozsgay Imrének, s ő meg is ígérte, hogy amennyiben elnök lesz, tesz annak érdekében, hogy valamilyen formában e nap az emlékezés napja lesz. Aztán nem lett elnök, s a gyásznapos elképzelés a feledés homályába került a hivatalos intézményrendszerben. Sőt! Antallék megemlékezééről a Fidesz kivonult az ölésteremből. Ez volt az a momentum, amelyet húsz évig emlegettem, ha a múltról és a mai nemzetben gondolkodókról - akik akkoriban még liberálisokhoz álltak közelebb - írtam. És lám! Megint megtanultam, hogy a politika és a történelem nem ugyanaz. Akikre haragudtam ezért, azok tették 1945 óta a legnagyobbat a nemzeti egységért, s így egyetlen rossz szavam sem lehet többé 1990. junius 4-ét illetően. Ha akkor nem vonulnak ki, talán ma nem szereztek volna kétharmadot... mert minden összefügg. Midenki okosodik, és akiben a nemzeti érzés a politikai hatalomvágyat felülírja... nos, az kétharmaddal kormányozhat. De visszatérve a nemzeti egység emléknapjára, június 4-ére. Mennyivel szebb így emlékezni - borsot törve a diktátum aláíróinak orra alá - mint gyászosan és lehorkasztott fejjel egy gyásznapra emlékezve. Mert a gyásznap az elmúlást jelenti, valaminek a végén bánkódást... mint október 6-a. Azonban a magyar ember, a magyar nemzet él, létezik, és erősödni látszik. Tapasztaljuk az összefogást, az összetartozás szükségességét és erősödését is. S amit a nemzet feldarabolásának neveztünk eddig, mostantól jövőbe mutatóan a nemzeti egység napjának nevezünk. Ez méltóbb a magyarhoz, mint a bú, a keserűség. Isten útjai kifürkészhetetlenek. Édesanyám mondta a minap: - most végre a hazámban érzem magam. Büszke vagyok a magyarságomra. És én annak ellenére örülök ennek, hogy Édesanyám mind apai, mind anyai ágon német származású. És ma büszkén mondja 83 évesen, hogy végre otthon lehet nyolc év után. S én is valami ilyesmit érzek, bár még nehezen fogom fel, hogy elmúlt egy olyan aljas és undorító korszak, amely eddigi történelmünk során egyedül álló volt. Ennyi szenny és féktelen magyargyűlölet soha nem létezett kormányszinten, az egyes miniszterek szívében, és lelkében - ha efféle volt nekik. Ma azonban június 4-e a nemzet napjává lett, az összetartozás napjává, 15 millió kárpát-medencei magyar ünnepnapjává. Gyurcsány pedig gyönyörködhet abban, hogy a magyarok oltalmazója, Mária nem hagyott el minket...
Soli Deo gloria! Egyedül Istené a dicsőség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.