Érdekes világ tárul elénk a mai Magyarországon. Apáink
elbeszéléséből ismert mindaz, amit látunk, egyetlen különbséggel. Ma még nem
akasztanak. Az 1919-es ámokfutás, gyalázkodás és vádaskodás fertőzése ütötte
fel a fejét. A parlamenti őrjöngés, az utcákat lezáró tüntetések, támadás a
papok és a rendőrök ellen, mind-mind ugyanaz, mint Szamuely és Rákosi korában.
A társadalom legalját sikerült egy-egy kiképzett, magyarellenes és
hatalomvágytól fűtött politikai niemandnak feltüzelnie. Olyanok lázadnak, akiket
marionett-figuraként rángathat bárki, mert saját gondolatai, egyéni véleménye
nincs ezeknek a szellemileg befolyásolható embereknek. Nem tudják, mi történik
velük, illetve meggyőződésük, hogy az az egy vezér megvédi őket, mert okos,
mondhatni zseniális, tud káromkodni mint ők, és bárkivel szembe mer szállni,
bárkit nyilvánosan besározhat, nem becsül senkit saját magán kívül, ugyanis a
hatalom, a kormány engedi ezt a szembeszállást.
És itt a baj! Nem tud a kormány megfelelő választ adni a
felmerült kérdésekre, és még mindig azt hiszi – Antall óta is –, hogy a proli
házmesterrel lehet Mozatról beszélgetni. Pedig nem lehet. Akit ma a harangozás
személyesen sért, aki ma egy templom előtt káromkodva tüntet, annak csak egy
lépés, hogy a nemtetszését kifejező ferencest felakassza, amint erre voltak már
verbális figyelmeztetések e tüntetők részéről.
A rendőrség nem tereli el a templom elől a hangoskodókat és
még az is kérdés, hogy a független lódoktornak és követőinek van-e engedélye
ezekre a heti cirkuszokra.
Így élünk ma, a demokrácia szomorú korszakában. A társadalom
a napi politikai élettel együtt süllyed. Nincs emberség, megértés, értelmes
vita, de nincs őszinteség és világos beszéd sem. A kommunizmus szelleme
valahogy kiszökött a palackból, amelyről már-már azt hittük, hogy végleg
lezárták. Ehelyett azt látjuk, hogy a vallásellenesség burjánzik, mind a
keresztények, mind a zsidók ellen egész Európában, itthon pedig látjuk, hogy
kik ennek a vagonokért kiáltó, őrült szellemiségnek a képviselői. Ma a
harangozás, holnap a kepi, a hagyományos öltözet és a Tóra lesz az ellenség, a
kiirtandó. Családok, barátságok mennek tönkre az ostoba politizálás, a
pártoskodás miatt, és a társadalom önmaga ellenségévé válik, amikor a
politikusok megélhetéséért harcol azt gondolva, hogy saját érdekeiért megy az
utcára…
Pál atya megúszta némi verbális támadással a harangozás
miatt feldühödött kommunisták bosszúját, a lódoktor pedig, tovább tüzeli a
tömeget, mi pedig zsigeri rossz válaszokat adunk vagy mellébeszélünk… És ennek
nagyon csúnya vége lesz, ha senki nem tér észhez ebben a kivérzett,
megcsonkolt, gyűlölettel teli kis országban. Talán ezen kellene elgondolkodni
mielőtt késő lesz!
stoffán györgy