Az alaptalan vádaskodás és rágalom, a legprimitívebb emberi tulajdonság. És ezt a legprimitívebb emberi tulajdonságot látjuk ma a hazai belpolitika porondján, és láttuk már jóval ezelőtt is, amikor „kilövési engedély” született civilekre és papokra, a köz előtt mindeddig homályos ügyekben. Ugyanakkor volt, aki indokolatlanul kapott védelmet, s maradt jó barát.
A napokban viszont felpörgött az aljasság, a már-már
sátáni őrület Magyarországon. A választási kampány őrjöngésében megszűntek az
erkölcsi és hagyományra épülő határok, és a rágalmazás, a keresztényellenesség
Rákosi óta nem látott mérteket öltött.
Ebben a mai büdös, politikai posványban, apám –
beigazolódott – intése jut az eszembe.
Egy alkalommal tudomásomra jutott egy pedofil
cselekmény. Mint újságíró, nem akartam botrányt csinálni belőle, a bíróságokban
már akkor sem bíztam, a rendőrséget ismerem… tehát, ott álltam tanácstalanul,
de tudtam, hogy valamit mégis tennem kellene. Megkérdeztem tehát bölcs apámat,
hogy mit tegyek a tudomásomra jutott ügyben. Tegyek-e feljelentést vagy ne is
foglalkozzam az esettel.
Apám elgondolkodott és azt mondta: – Bízd Istenre a
dolgot. Te ne foglalkozz vele tovább. Ilyen ügyekben, amikor gyermekekről van
szó, nem marad el az isteni büntetés, legyen szó bárkiről, aki felelős,
érintett vagy elkövető.
Megfogadtam a tanácsot. Alig telt el néhány nap, az elkövetőt
letartóztatták, majd rövid időn belül, ismeretlen okból, még a tárgyalás előtt
meghalt. Ez a harminc éves történet jut eszembe, amikor látom a hazai,
politikai bolondházat.
Úgy tűnik, hogy ma nagyban történik ugyanez. Vannak
vádaskodók, vannak ismeretlen bűnösök, vannak hataloméhes gyalázkodók,
embertelen békétlenek, akiknek nincs hitük, csak bűnös, áruló törekvéseiket
ismerjük. Ám, a büntetés nem marad el ebben az esetben sem, mert a gyermeki
tisztaság ellen támadók, az ilyen vádakkal előállók, a gyűlölködők, hosszú
évtizedek alatt szerzett tapasztalataim alapján, megkapják az igazi
büntetésüket. Nem a taláros uraktól és hölgyektől, nem a társadalom forrongó
gyűlölködőitől, és nem a politikai életben. A büntetés akkor jön, és úgy jön,
amikor és ahogyan nem számít rá a bűnös. Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Nem „bigott katolikusként” figyelmeztetek ma, hanem újságírói,
írói pályám tapasztalatai alapján. Mert amíg a politikai nézetek változnak és
ma már igazságszolgáltatásról, erkölcsi alapok híján nem beszélhetünk, addig az
isteni törvények változatlanok és az isteni büntetés mértéke sem változott az
évezredek során. Botorság azt hinni, hogy Isten mindent megbocsájt, és nem
büntet, hívőt és hitetlen egyaránt!
Summa summarum: Ha én lennék e hazai politikai posvány
bármelyik szereplője, meggondolnám, hogy mit tehetek, mit mondhatok és mit nem.
Meggondolnám, hogy ér-e annyit az a pénz, amiért vádaskodom, mint az isteni
büntetés. Ma nem egyik vagy a másik oldal bűnös, hanem az egész politikai élet,
tokkal, vonóval. Mindenki, aki megszólalásával gyűlöletet keltett, aki trágár
és keresztényietlen hangon válaszolt, aki az isteni törvényeket bármilyen módon
megszegte, mert földi lehetőségei ezt megengedték. A politikai elit bűne
égbekiáltó, mert az egész társadalmat egy gyűlöletben tobzódó, őrültek házává
tették.
Erre pedig egyik oldalon sincsen megbocsájtás –
bűnbánat nélkül. Ám, a bűnbánat és a bűnbocsánat nem azt jelenti, hogy a büntetés
automatikusan elmarad… Az ítélethez és a büntetéshez nem kötelező meghalni sem…
sokkal rosszabb élni benne!
Stoffán György