2022. április 1., péntek

"Gott erhalte, Gott beschütze"... - 1989. április 1-jén Bécsben volt Zita királyné temetése

 

A Habsburg-temetések és esküvők idején a hagyomány szerint a Pallavicini-palota fogadta a szertatásokra érkező magyarországi és erdélyi nemességet.  Ez alkalommal is a Pallavicini-palotában gyülekeztünk, az öreg Károly őrgróf által megadott időpontban. Ő hívta meg eme gyászos alkalomra is és koordinálta a magyar nemességet és főnemességet a hagyományokhoz híven. Itt kötöttünk barátságot a jó humorú, és a történelmet kiválóan ismerő, valamint a tradíciókat is mereven megtartó Gróf Széchenyi János Péterrel, itt ismertem meg Széchenyi Antal Grófot, Gróf Batthyány Ádámot, Gróf Makra Zsoltot… és hosszan sorolhatnám a meghívottakat. A temetés előtt gyorsan kiürültek a borosüvegek, s egyre jobb kedélyű lett a főrangú társaság. Viccek, anekdoták, régi katonai és egyéb történetek olykor hahotázásba torkolló előadása olyanná tette az összejövetelt, mintha legalábbis a farsangi felvonulásra készülne a magyar főnemesség. Pedig hát…

A történelem nem hazudtolta meg magát. Amint a palota lépcsőjén lépkedtünk lefelé, hogy katonás rendben a Stephansdomhoz menjünk, megkérdeztem János Pétert, hogy miként lehetséges az, miszerint itt van az egész magyar főrend, temetésre indulunk, de mindenkinek olyan rózsás hangulata van, mintha legalábbis esküvőre mennénk? A cinkos mosolyú idős Gróf Széchenyi így válaszolt: – „Hát apád nem mondta? Egy magyar nemesnek kutyakötelessége a magyar uralkodó hitvesének a temetésén megjelenni. De magyar nemes nem megy józanul Habsburg-temetésre.”


Nos, a dolgot furcsálltam, de ilyen a történelem – gondoltam, miközben elértünk lassan a Dómhoz, ahol György főherceg az oldalbejáratnál fogadta a magyar nemesség eme délceg alakulatát, s egy rendező elvezette a népes kompániát a Stephansdom félhomályos oldalhajójának padsoraiba, ahonnan egészen bizonyos volt, hogy sem az oltárt, sem a ravatalt, sem pedig misét celebráló érseket nem fogja látni senki. Ez lett a magyar nemesség helye a királyi temetésen. Hiába. Ilyen a történelem.

Azonban, a história tradícióiból még maradt a nemesség és a Habsburgok tarsolyában: – a mise végén, amikor igen pattogós csárdás ritmusban felhangzott az orgonán a magyar himnusz, a magyar főnemesség karddal, Gróf Makra Zsolt pedig – övsömöre miatt – buzogánnyal tisztelgett… A „Gott erhalte” alatt a kardok petyhüdten csúsztak vissza a hüvelyükbe, a buzogányt pedig Zsolt bátyám immár leeresztve. Mert, ilyen a történelem.

A Dómból nagy zászlóval kivonuló magyar főnemesség beállt kijelölt helyére, s a koporsót szállító hintótól elég távol, lassan, méltóságteljesen lépdelt a Kapuzinergruft felé. Persze a menet nem egyenesen, hanem a Grabenen, majd a Kohlmarkton végig, onnan pedig be a Josefsplatz felé… ahol – mert Őrgróf Pallavicini Károly menet közben értesült arról, hogy a magyarok nem hivatalosak a Hilton-béli, temetés után tartandó fogadásra -, a magyar “nemesi alakulat” a Pallavicini palota kapuja felé vette az útját. Ha Ottó trónörökös nem hívta meg a magyarokat a temetés utáni fogadásra a Hiltonba, a magyarok sem kísérték el a menetet a Gruftig…

A keleti országok királyai és kormányzói előkelő helyet foglaltak el a Dómban, s meghívást kaptak a Hiltonba is… míg a magyarok az oldalhajóban és Hilton-béli fogadás nélkül maradtak… Mert ez a történelem…


A TV3 is belibbent a Pallavicini-palota kapuján, s rövid interjút készített az ott lévő magyar főnemesekkel és nemesekkel… Ez természetesen, soha nem került adásba a hármas csatornán, s a magyar főnemesség minden, a királyné temetéséről készült fotóról és filmről lemaradt.


A Budavári Koronázó Templomban mondott másnapi gyászmisén, a hagyományos bécsi pengeváltás ellenére is ott ültek a hűséges, de nem megalkuvó magyar nemesek a szentélyben… a nép pedig „Éljen a Király” kiáltással fogadta a mise után, a templomból távozó Ottó főherceget… aki ez alkalommal csak a magyarokat hívta meg a budavári Hiltonba… Mert hát… más náció nem is volt ezen a gyászmisén… 

Stoffán György

fotók: Szigeti Tamás - Magyar Nemzet