Nézem
a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a
földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a természet semmi mást nem
tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, azt a
rendet, amelyet a Teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de –
megtartott, tisztelt és aszerint is élt.
Amikor
Jurák Kata, a bibliai isteni szövetség emberek által való megszegéséről írt, jó
helyen keresgélt. Jót írt. Ám, aki szó szerint vette, az részben nem is értette,
mit akart írni Jurák, aki pedig bírálta, az arra sem méltó, hogy megemlítsük. A
baj nagy! És egészen Istenig ér… hiszen az ember valóban megszegett minden Istennel kötött szerződést, ami biztosította a létét, az életét, a normalitását. Az ember azonban nem veszi
észre saját hibáját. Épp úgy viselkedik, mint matekdolgozatkor a diák, aki
nem ismeri fel, hogy hol az összeadási hiba a dolgozatában… mert ő vétette. Ha viszont
más ránéz, akkor azonnal szembetűnik. Nos, így van a mai világgal az is, aki gondolkodik, érez és
hisz. Nem belterjesen, hanem kívülről és felülről szemlélve a dolgokat.
Jurák
Kata írása további gondolatokat indított el bennem. Hiszen, valóban az ember
tehet mindarról, ami ma a világban történik. Mint a rossz gyerek,
kitépte a kezét Isten szerető kezéből, és mint a kapzsi, örökségre áhító, ostoba
gyermek a családjának, hátat fordított annak az egyetlennek, aki igazán és
feltétel nélkül szereti. Ő a Teremtő Isten!
S amíg egy helyben toporgunk, és különböző ideológiákat gyártunk a végidőkről, a megsemmisülésről, eszünkbe sem jut imádkozni. Istent még a keresztény országoknak nevezett országokban is elnyomja a politika aljassága, a hatalmi harcok, s a közösségi oldalakon is az ellenség kapja a legnagyobb figyelmet, reklámot. Nem tudunk visszatérni a legegyszerűbb, de leghatékonyabb fegyverhez, az Istenbe vetett teljes bizalomhoz, a bűnbánathoz, ami nélkül valóban a megsemmisülés lesz az osztályrészünk. Mind az egyházak, mind a civil társadalmak elsüllyednek abban az új világi szellemiségben, amely kicsit tetszik is, kicsit visszataszító is, de inkább azzal foglalkozik mindenki, semmint a valós megoldással, Istennel, a hittel és az imádsággal.
Az eltaszított Teremtő szabad akaratot adott az embernek, így ez a szabad akarat fordult el Tőle. És Ő nem erőszakos, nem akar ebbe az általa adott szabad akaratba erővel beleszólni. Ő adott tíz pontban használati utasítást az embernek, amely használati utasítást Jézus megerősítette. De ma már sem Jézus, sem a Teremtő Isten nem számít. Emberi aljasságok, aberrációk törnek a társadalmakra, és alig vannak olyanok, akik harcolnak ez ellen.
Készülünk az Eucharisztikus Kongresszusra, de az is olyanná vált, mint egy fesztivál… vannak fizetős – adományos – előadások, és aki közelről akarja látni a római püspököt, az adomány fejében közelebb ülhet… Lehet regisztrálni arra, hogy Jézussal találkozhassunk, van már eucharisztikus sütike, van új himnusz… ám, egyetlen dolog nincs: felhívás a bűnbánatra, a mély magunkba nézésre, az önvizsgálatra. A lélek megújulására, amelyhez nem kell regisztrálni, nem kell fizetni, mert Jézus nem kér pénzt az üdvösségért. Jézus csak azt kéri, hogy emberként, az Ő parancsai szerint éljünk, és figyeljünk oda a gyermekekre, mert, ha nem leszünk olyanok, mint az ártatlan gyermekek, akkor nem jutunk be a Mennyek országába.
Csend van egyházi részről e gyermekeket védő törvényről, nincsenek molinók, amelyek egy-egy mondatot e törvényből közkinccsé tennének, ám óriási várakozás előzi meg a római püspök néhány órás látogatását. Azét a püspökét, aki itt, Magyarországon sem fog áldást adni a népnek, aki jó pénzért közelebbről is láthatja majd…
Bűnbánat, bűnbánat és bűnbánat… mert nekünk, magyaroknak is van mit megbánnunk. Az abortuszok által – Isten terveiben szereplő, de szabad akaratból, ezernyi hazug érvvel – megölt 8-10 milliós magzatsereg, a törvény, amely máig biztosítja ezt a legális gyilkosságot, a nemzet életében égbekiáltó bűn! Hiszen e magzatok lehettek volna a kor és a nemzet Széchenyiei, Hunyadi Mátyásai, Mindszenty Józsefei, Jedlik Ányosai, Liszt Ferencei etc… de nekünk nem kellettek, mert a kommunista, majd a rendszerváltott törvények biztosították a megsemmisítésüket! Van gyermekvédelmi törvényünk, de nem tiltjuk a beteges, önmutogató vonulást, mint annyi más országban, támogatjuk az egyházakat, de nem oktatunk zenét, művészettörténetet, amely a lelket építi, s nem vagyunk büszkék eleinkre, akik megtartották az országot. Még ma is szemlesütve emlékezünk alig letűnt történelmünk kommunista hazugságokkal beszennyezett, tiszta életű hőseire. Mit várunk akkor a jövőtől? Miért remélünk bűnbánat nélkül kegyelmet? A bűnbánat a kegyelmi kérvényünk Isten felé, amelyet az egyházak vezetésével kellene „megírnunk”… imával, szentségimádással, alázattal, politikai harcoktól és felülről jövő tévtanoktól mentesen.
Igen! Jurák Katával, mint már annyiszor, ismét egyetértek. Hiszen az ő Bibliából vett szivárvány hasonlata megegyezik az én fájdalmas hiányérzetemmel. Az Isten nélküli világ megsemmisül, ha nem térünk vissza a Teremtő logikájához, ha nem kérjük hittel és imával a szeretetét és bűneink megbocsájtását, azt a kegyelmet, amely oly sokszor megmentette már az emberi fajt. Az őrületek elmúlnak, a világ visszarendeződhet, de ehhez minden keresztény egyháznak önmagába kellene néznie, s nem hamis tanokkal mérgezni és elbizonytalanítani a népeket, nemzeteket. Aki tévúton jár, magában hordja az önmaga által kiszabott büntetést. Aki törvényt és szövetséges sért, magára marad, hiszen senki nem fog utánunk szaladni, és visszarángatni minket a helyes útra arról, amit magunk választottunk. Mindig van idő és lehetőség, mert ez az, amit Isten, irántunk való szeretete biztosít.
Lehet a fenti sorokon nevetni, lehet semmibe venni, gúnyolódni – ám jobb volna elgondolkodni mind Jurák Kata sorain, mind azokon, amiket az ő rövid, de annál nagyobb vehemenciával kigúnyolt írása bennem elindított – csak nem érdemes. A modern fasizmussal épp úgy nem érthetünk egyet, mint bármely korábbi kor fasizmusával. S ahogy XII. Pius felemelte szavát az emberi jogok érdekében, úgy nekünk, minden egyes magyarnak, kereszténynek-keresztyénnek fel kell emelnie a szavát Isten, a gyermekek, a családok és a Haza védelmében, a mai beteges, a Teremtés logikáját és Istent semmibe vevő fasizmus ellen.
Nézem a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a Természet semmi mást nem tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, és azt a rendet, amelyet a teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de – megtartott, tisztelt és aszerint is élt…
Stoffán
György