2020. július 16., csütörtök

Új román nemzeti ünnep: Trianon – június 4.


Furcsa lesz, amit írok: örülök az oláh alkotmánybíróság döntésének, amely szerint nemzeti ünnep lett Trianon emléknapja Romániában.

Miért örülök?  

Mert ők maguk tettek arról, hogy mi magyarok emlékezzünk… Ami nekik ünnep, az nekünk a feledést egyszer, s mindenkorra kizáró ok. Valahol pedig, példát is mutatnak nekünk, hiszen mi mindig elnevezzük a minket sértő, bántó, megalázó dolgokat valami olyannak, ami nem sérti azokat, akik minket megaláznak, sértegetnek, sárba taposnak.  Ez a magyar politika mételye évszázadok óta. Mi toleránsak vagyunk, mi vigyázunk mások önbecsülésére, még úgy is, ha az sérti a magyar társadalmat, a kereszténységet, hamisítja a magyar történelmet… és ez így, nincs jól! Nem csak a románok viszonylatában hibás nemzeti politizálás ez. Most az oláhok megmutatták, hogy lehet nemzeti elkötelezettséggel, otromba nacionalizmussal, senkit emberszámba nem vevő alkotmánybírósági határozattal nemzeti ünnepet kreálni… a seggnyalás és a tolerancia, a demokrácia, és mások önbecsülésének a sajátunknál való többre tartása nélkül. Mi nem értjük meg évszázadok óta, hogy a proli házmesterrel nem lehet Mozartról zenetörténeti vitákat folytatni.  Mindenkivel a saját szintjén lehet és kell politizálni. És az oláh most megtette.  Mert az oláh nem európai, nem művelt, nem kulturált – ahogyan azt mi gondoljuk… illetve gondolják azok, akik így próbálnak velük tárgyalni. Az ukrán sem az, s a tót is csak elvétve, és csak azért, mert évszázadokon keresztül tanult valamit a felvidéki magyartól, cipszertől.

Ha valamit el akarunk érni tehát, ezekkel a politikusokkal, országokkal, akkor sajnos az ő szintjükre kell alászállnunk, ami persze nehéz, de nem lehetetlen. Ha nem tesszük, akkor úgy járunk, mint most az oláhokkal, az unióval és a nemzeti nagyjaink szobrainak ellenzőivel. 

Zrínyi, a költő valamikor ezt mondta: Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie... Tehát, akkor maradunk/vagyunk jó magyarok, ha a nyakunkon ülnek, elnyomnak... ám, Zrínyi mondásának értelme is lassan szertefoszlik... hiszen mindenki a nyakunkon ül, de mi indokoltan sem vagyunk képesek erélyesebbek lenni... 

Az oláh alkotmánybírósági döntés másra is rámutat: – Ennyit ér ma Európában a jog, az erkölcs, a tisztesség, ennyit érnek a bíróságok, ennyit érnek az emberi jogok és az igazság, ennyit ér az alkotmánybíróság. Magyarul: S e m m i t!

Mert amíg mi hajbókolunk, és fájdalmainkat mások fájdalmai miatt nem merjük kimondani, addig mi állunk vesztésre. Építhetünk mi óvodákat, felújíthatjuk a gúnyhatárokon túli magyar épületeket… templomokat, zsidó temetőket, zsinagógákat. Nem lesz, nem volt és nincs is benne köszönet. Hülyének néznek minket, kiröhögnek bennünket – s már azok is csak csóválják a fejüket nagylelkűségünk miatt, akik nap, mint nap megszenvedik az idegen hatalom immár száz éve tartó ámokfutását.  
Most leckét kaptunk az oláhoktól, leckét kapunk az Uniótól, s kapjuk folyamatosan más „üldözöttektől” is. 

Mert bár "ilyen jó még soha nem volt a szerb-magyar együttműködés, a baráti kapcsolat", mégis megtelnek a délvidéki magyar falvak, hivatalosan odatelepített migránsokkal… A Felvidéken pedig, a Benes-dekrétum alapján, magyar és német polgárok ingatlanait államosítják jó szomszédaink, a tótok... 

O tempora, o mores! 


Stoffán György