Elgondolkodtam, hogy most mi a fene
zajlik pontosan Magyarországon. És mi
folyik ott Borsodban? Miért lehetséges az, hogy a „rasszizmus” még mindig
ennyire felkapott szó? Mert csak szóról beszélünk jelen esetben is, tettről
semmiképp. Halljátok tesók, még nem unalmas? És halljátok bolsi-libsik nem sül
le a képetekről a bőr lehozni egy olyan cikket, amit a témában a HVG közült? Mert
ezek rendelésre íródnak, azt a hülye is tudja! Egy bal oldali ember, média
száján hogy jöhet ez a szó ki, hogy rasszizmus, hiszen a kommunistáktól
rasszistább, kártékonyabb embert nem hordott a Föld a hátán.
Tesóktól még valahogy elnézem, hogy ha
valami nem sikerül, nem jön össze, akkor odavágják, hogy a magyar rasszista,
hiszen még éppen emiatt beszélünk ma cigányságról. A cigányság nem eredet, faj,
hanem ideológiai kérdéskör. Alappillére a jelenségnek, hogy mindenért a magyart
okoljuk, hibáztatjuk, rasszistát kiálltunk – de valójában mi magunk utáljuk a
legjobban azokat, akik nem cigányok. Hagyományaink szerint ezt a gyerekekbe is
beleneveljük, aki nem közénk tartozik, nem cigány, azt emberszámba sem vesszük.
Erre ott a Mohácsi Viktória korszakból megmaradt Darócziék, Horváthék által
rendkívül hangsúlyozott szó: mi nem cigányok vagyunk, hanem romák. A
roma pedig romani nyelven embert jelent. Ebből következik, hogy aki nem roma
–tehát a gádzsó- az nem is ember.
Ezt, ha kell, ezerszer leírom, hogy tudatosuljon. Ha kell, minden írásom
ezzel fogom kezdeni.
Én egy félig cigány ember vagyok.
Félcigány, félcigó, ahogy tetszik. Kettős identitású. Még ezt is mondtam
régebben magamról. De ha jól
belegondolunk abszolút magyar, és EMBER.
1995-ben Szegilongon táboroztam a 884-es
számú Hunyadi János Cserkészcsapattal. Akkor tettem esküt és lettem rendes
tagja. Töredelmesen bevallom, hogy gyerekként és fiatal felnőttként is még
szégyelltem a származásom. Ha rákérdeztek nem tagadtam le, de nem beszéltem
róla. Azt gondolom a rendszerváltás előtt, és még közvetlenül utána nem volt
bizalomgerjesztő az emberek szemében. Csak halkan jegyzem meg, hogy a
kommunisták nem kedvelték a cigányokat, ezt soha ne felejtsük el!!! Szóval a
parancsnokunk adott egy riportot a sajtónak, és büszkén mondta, hogy a
rendszerváltás után az első cigány cserkész az ő csapatában van. Tehát nem volt
ott semmi rasszizmus.
Mint ahogy 2014-ben sem. Történt ugyanis,
hogy a cserkészek szerveztek egy Erzsébet tábort. Én azon a nyáron arra
gondoltam, miért ne vinnék el oda az Avasról és Gilincsről borsodi cigánygyerekeket
táborozni a Balatonra. Milyen menő érzés lesz nekik is sátorban aludni,
cserkész játékokat játszani, mint ahogy annak idején nekem is. Azoknak a cigánygyerekeknek
felejthetetlen élményben volt részük, ezt szavamra mondom. Persze negatív
élményben, mert ők azt gondolták, hogy ez egy átlagos tábor lesz, ahol semmit
nem kell csinálni, és mindenki szép fényesre nyalja a kis popijukat, mert ők
szegény borsodi cigánygyerekek. Hát ez nem így volt. Saját maguk építették fel
a sátortábort, mint ahogy a magyar gyerekek, éjjel járőrözni kellett, mint
ahogy a magyar gyerekeknek, földön kellett aludni, mint ahogy a magyar
gyerekeknek, és kemény szabályok voltak, mint ahogy a magyar gyerekeknek.
Kicsit savanyú volt a szőlő, de szerencsére nem volt a közelben HVG-s
munkatárs, vagy egy Soros szervezet, akiknek lehetett volna panaszkodni. A lányok és a fiúk külön sátrakban aludtak és
volt bennem némi félsz, hogy a suttyó 12-16 éves cigánylányaim nehogy terhesen
menjenek haza, tehát én többet járőröztem.
Bevallom így utólag, hogy öregedtem két évet egy hét alatt, és cserkésztáborba
többet így nem vinnék gyerekeket. Nézzék meg a cserkész foglalkozásokat, legyen
fogalmuk róla, hogy ott imádkozni kell, himnuszt és indulót éneklünk egy
táborban zászló felvonáskor hajnalban és este, magunk alakítjuk ki a latrinát,
magunknak főzünk, teljes nomád élet és mellette szigorú fegyelem. A mostani
tanárverős korszakban cigánygyereket cserkésztáborba vinni a giga felelősség
mellett még életveszély is. Ha egy alul
szocializált cigánygyerek az iskolában nem tud figyelni, szabályokat betartani
– nagyon hangsúlyozom, hogy nem a gyerek a hibás, hanem az, aki felelős a
nevelésért, tehát a szülő- a cserkészet az maga a pokol lehet neki.
2015. jött, én 33 éves voltam.
Lehetőségem adódott elvégezni egy cserkész vezető képzést, bár én már passzív
cserkész voltam, aki nem járt több éve a közösségben. Kaptunk feladatot egyik
képzési alkalom során. Meg kellett fogalmaznunk mi a célunk a képzés
elvégzésével. Ezt szeretném ide
bemásolni:
Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb
élménye volt a cserkészet. Egy olyan közösségbe kerültem, amely keresztény
szellemiségben a túlélésre, az Életre nevelt. Egy nagytábor, annak felépítése,
működése, a szervezettség, a rend, a napi rutin, ezek mind nagyon jó hatással
vannak egy cseperedő gyerekre. Manapság a fiatalokban az identitás fogalma nem
tisztázott, és nem értelmezett. Aki olyan szülői nevelést kap, ahol a szülők
ezt nagyon fontosnak tartják, az szerencsének mondható gyermek. De ők vannak
kevesebben. A legtöbben elfelejtettük honnan jöttünk, kik vagyunk, hova
tartunk, milyen sok kulturális értékekkel rendelkezünk, melyet kevés nép
mondhat el. Úgy emlékszem hatodikos voltam mikor az őrsvezetőm a Csodaszarvas
regéjét elmondta. Nem az iskolában hallottam először. Ilyenek pl. meghatározó
élmények lehetnek egy gyerek számára, és megalapozhatják az identitástudatát. Esetemben
félig cigány származásúként, kettős identitást képviselek, épp úgy, mint akár
egy határon túli elszakadt magyar. A kettős identitású emberekben erősebben
gyökerezik a tenni akarás, a példamutatás, a közösséghez tartozás. Nekem sajnos
sok negatív előítélettel is kell számolnom, mert ma, Magyarországon, ha csak a
szót kimondjuk, hogy „cigány”, már pavlovi reflex alapján az ember akarva
akaratlanul is negatív dologra asszociál. Sok munka és sok idő, míg ezt rendbe
tesszük, és ezt a cserkészet is elősegítheti. A cserkészeten keresztül
szeretnék kitárni a cigánygyerekeknek egy olyan világot, ami segíthet a falak
lerombolásában. Játékos neveléssel, keresztény szemlélettel, önfegyelemmel, a
cserkész-életfelfogás megtanításával elő tudnánk segíteni egy olyan generáció
felnövekedését a cigányságban, ami kiút lehet a jelenlegi helyzetükből, és
példát mutathat a társadalomnak is.
Következő feladatunk az volt, hogy Sík
Sándortól a Megyeri hitvallás című verséről írjuk le az érzésünket. Ezt is idecsatolnám:
Sík
Sándor: Megyeri hitvallás
Bár
a vers 1926-ban íródott, aktuálisabb, mint valaha. Volt egy ember, aki mert
álmodni, mert egy olyan dologba energiát fektetni, ami a maga korában lehet,
hogy nevetségesnek tűnt a társadalom szemében. Szerette volna, ha a fiatalság
nem a pesti vörös mámorba- vagy manapság a facebook világába- él, hanem
értékekre törekszik. Az értékek olyanok, mint a hit, a hagyományok, a gyökerek,
az összefogás ereje, a becsületesség, stb. Ezek az értékek a mostani modern
haladó világban avíttá váltak a legtöbb ember számára. A mai közegben már-már
„ciki” felvállalni, hogy templomba járunk, Istenben hiszünk. A kommunizmusban
pedig egyenesen tilos volt. Sík Sándor versében előre látott és érzett
dolgokat. Önmagában is hadakozott a jó és a rossz. Megpróbálja lebeszélni magát
az álmairól, megpróbálja korlátozni önmagát – ahogy a társadalom teszi velünk.
Majd felülkerekedik és a nevetséges ellenérveket lelohasztja valódi és igaz érvekkel,
mely a lelkéből fakad. Hát ilyen a küzdelem a jóért. Pont ilyen. Ezer és ezer
akadály, ezer és ezer akadályozó. Sík Sándor lélekből tett és dolgozott érte,
akkor ott, a maga idejében 8000 ezer fiatalt is meg tudott egyszerre szólítani.
A fiataloknak tüzet gyújtott a lelkébe, és célt adott az életükbe. És mindezt
hogy? Egyszerű lélekből fakadó örök törvényekkel, mint az igazság, és a szeretet.
„A Igazság igazság akkor is
,Ha meg nem látja senki szem.
A Szeretet mosolyog és szeret,
És a kereszten is király.
Úgy
gondolom, nekünk is hasonlóképpen kell dolgoznunk és formálnunk a fiatalokat a
mai világban. Át kell éreznünk a vers mondandóját és hangulatát, és meg kell
találnunk önmagunkat benne.
Kedves tesók!
A cserkészethez még nem nőttetek fel,
naivan azt gondoltam pár éve, hogy igen, de nem. Majd az, aki közületek így lát
egy verset, mint én a Megyeri hitvallást, vagy olyan célja van a cserkészettel,
mint amit én fogalmaztam meg – na, az mehet és annak a gyermeke is mehet cserkésznek.
De én iskolában jól tanultam, az én családom nem szegregálta el magát, és nem
is hagyta, hogy rezervátumokba tartsák őket, én nem vertem tanárt, nem
kisegítőbe jártam, alkalmazkodtam a szabályokhoz és teszem ezt most is. Az én
gyerekem, ha nem fogják felvenni valahova, nem fog szaladni a HVG-hez, hogy
rasszistázzon egy sort.
Ezt az írást ajánlom azoknak a cserkész
társaimnak, akik befogadtak, annak a csapatparancsnokomnak, aki büszkén mondta,
hogy van egy cigány cserkésze, annak a politikus volt cserkész társamnak,
akivel bár nem vallok egy nézetet, de emberszámba vesz.
Jó munkát! –Légy résen!
(Szaffi)