2019. november 24., vasárnap

Stoffán György: A „FÁRAÓ NÉPE” SZAVAZOTT – INTERJÚ A CIGÁNYSÁG MAI HELYZETÉRŐL és a politikáról

képünk illusztráció  (fotó: Nők Lapja) 

Az október 13.-ai választási bukás okait kutatva érdekes és a hollandiai választásokat ismerve, ahhoz hasonló tényekre derült fény. A nemzeti média munkatársai – talán nem is véletlenül, de súlyos mulasztásként! – főként a fővárosra koncentrálva, a 90 ezer külföldi által leadott szavazatot és a megvezetett választókat illetve a kormánypárti választók tunyaságát okolja. Ezzel szemben egy kormánynak dolgozó, cigány származású szakértővel készített interjú teljesen más megvilágításba helyezi a választások előtt – és választáson az előzmények által – történteket. A magát megnevezni nem kívánó, cigány származású szakértőnk – nevezzük ezért csak Kovács Annának –, a társadalom nagy része előtt eddig ismeretlen, de mégoly nagy veszélyeket magában hordozó történésekről beszélt:

                   Az októberi helyhatósági választáson minden idők legtöbb cigány jelöltje vett részt. A céljuk, hogy minél több cigány képviselő bejusson az önkormányzatokba, majd következő választáskor a parlamentbe. A cél az, hogy a kormány „kiterjessze a jogokat és a kedvezményeket”. Már 2010-től megfigyelhető, hogy mindenhol duplájára nőtt a cigány nemzetiségűek névjegyzékbe vétele (lásd: alábbi táblázatok), ami akár a roma nemzetiségű önkormányzati tagok által is történhetett az ügyfélkapun keresztül, mert sokan nem is tudták, hogy felvették őket a listára.  A mostani választáson 30 roma szervezet indult, és ez példátlan a korábbiakhoz képest.

                   Ezek a szervezetek kormánypárti vagy ellenzéki polgármester-jelölteket támogattak, vagy esetleg ez is, az is előfordult? A kormány részéről volt-e egyáltalán megbízott, aki a roma szavazókkal foglalkozott?

                   Vannak olyan szervezetek, mint például a Firosz, amelyek – látszólag –lojálisak a kormányhoz. A kormány Kubatov Gábort bízta meg a roma szavazók szervezésével, ám a cigányoknál megszokott, hogy „hülyére veszik” a „gádzsókat”. A gádzsó egyébként parasztot (fehér embert, magyart) jelent… Meggyőződésem, hogy Kubatovot is megvezették, amit bármennyire is szépítünk, súlyos hiba, hiszen szakértők figyelmeztették őt a választás előtt.

                   Mi az, ami elkerülte Kubatov úr figyelmét, vagy esetleg nem látta át a helyzet komolyságát?

                   A szavazatok megvétele úgy történik, hogy lefizetik a roma vezetőket. Hatalmas összegekről van szó és lépten-nyomon tetten érhető a külföldi beavatkozás! A buszoztatás már a múlté, 10 milliót fizettek egy-egy roma vezetőnek a „szervezésért”, csak úgy, készpénzben, táskából. A roma képviselő jelöltek 50-, és 200 ezer közötti összeget kaptak. Ez sem a kormánytól érkezett.

                   Ez azt jelenti, hogy pénzt kaptak, hogy valamelyik ellenzéki jelöltre szavazzanak?

                   A mostani választáson a cigányok nem az ellenzékre szavaztak, hanem a kormány és a Fidesz ellen. Október 13-a csupán erődemonstráció volt részükről, és megmutatták, mire lesznek képesek 2022-ben… és azután… Az egyre erősödő cigány nacionalizmus és magyargyűlölet roppant erővel tör fel ma a cigányságban, és nagy baj, hogy nem figyelünk eléggé Székely János püspökre, aki már több alkalommal is figyelmeztette a társadalmat, a kormányt, hogy Magyarország egy újabb Trianon előtt áll.

                   Mostanában egyre gyakrabban tapasztalhatjuk ezt, a cigányság körében fellángoló nacionalizmust, amely odáig fajult, hogy egyesek autonómiát követelnek. Új jelenségről beszélhetünk, vagy már korábban is tapasztalható volt, csak mi, magyarok nem tudtunk róla?

                   Ez a tapasztalható nacionalizmus, körülbelül 2015-ben kezdte felütni a fejét. Civil szervezetek keresték fel a cigány vezetőket és a cigányságot és itt is, ott is elbeszélgettek velük. Egy-egy szimpatikus ember végezte ezt a munkát. Mára ez odáig fajult, hogy vezetőik tudta, és beleegyezése nélkül még a kormány szakértői sem mehetnek be a szegregátumokba, és nem állhatnak szóba az ott élőkkel. Egyszerűen nem engedik be őket. Az avatott szakértő kénytelen beérni annyival, amennyiről vezetőjük, képviselőjük beszámol.

                   Gyakran hallani, hogy a kormány, hatalmas összegekkel támogatja a romák felzárkóztatását. A pénz azonban nem minden. Van a kormánynak hosszú távú stratégiája, amely ezeket a problémákat megoldhatja?

                   A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2016-ban a kormány felkérésére elindította Tiszabőn és Tiszaburán a Jelenlét programnak nevezett projektjet. Ez év tavaszán Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét kinevezték a diagnózis alapú felzárkóztatási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztossá. Az EMMI-től a belügyminisztérium hatáskörébe került egy nagy stáb, amely kifejezetten ezen a stratégián dolgozik. A valódi, tapasztalattal rendelkező szakértőket kizárták a programból, még a szakértői ajánlásaikat sem veszik figyelembe. Idén indítják a Málta 300 nevű programot, 300 zömében roma lakta település bevonásával. A kormány horribilis összeget szán a program finanszírozására.

                   Ennyire hatékony a Jelenlét program a két korábban említett faluban, Tiszabőn és Tiszaburán? Korábban már olvashattuk, hogy a tiszabői általános iskola, ahol 300 roma gyermek tanul, 350 milliót kapott, a tiszaburai pedig, ahol 400 gyermek tanul, 400 milliót. Ekkora összegű oktatási támogatásnak valószínűleg komoly látszata van. Mit tudnál kiemelni, mi változott, mi lett jobb a két településen?

                   Őszintén szólva… semmiféle pozitívumot nem tudnék kiemelni, semmi sem változott sem a cigányok, sem a települések előnyére. A két településen nincs templom, nincs pap, a hittanoktatás, mert a máltaisok szerint nem fontos… „ez nem a hitről szól”... Nem tanulnak a gyerekeknek erkölcsi értékekről, emberségről, tisztességről. Ami szerintük fontos, hogy megtanítsák őket cigányul – ha akarják, ha nem. Ez már csak azért is nevetséges, mert egyrészt a cigányság nem a lovári nyelvet beszéli egységesen, másrészt vannak olyan települések, ahol az óvodás gyermek magyarul nem is tud megszólalni, hiszen otthon csak cigányul beszélnek. Így azonban lehetetlen őket felzárkóztatni. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai viszont azt hangoztatják, hogy „identitást” akarnak beléjük nevelni, ami a mostani helyzetben teljesen abnormális indíttatás a máltaiak részéről.

                   Akkor, hát mi értelme az egésznek?

                   Az egész csak a látszatról szól. Százmilliókért alapítottak varrodát, asztalos műhelyt, savanyítót, ahol alig pár embert foglalkoztatnak. A lakosság több mint 50%-a 18 éven aluli és elképesztő nyomorban, bezárva élnek, akár egy rezervátumban, ahol a bevitt embereknek mutogatják őket.

                   Mi az, ami a beruházások ellenére hibádzik?

                   Rövid és hosszú távú tervre volna szükség, valódi szakértők bevonásával, azonban gyakran előfordul, hogy politikai alapon alkalmaznak az adott intézményekbe.

                   Hová vezet, meddig fajulhat a hozzá nem értés következtében a cigányügy Magyarországon?

                   A legfeltűnőbb jelenség a cigány társadalom demográfiai növekedése. A legtöbb nő 18, 20 évesen már a második, harmadik gyermekét szüli, de akad olyan 24 éves, akinek 8 gyermeke van! 3 éve tudatosan szülnek, irányítani akarnak. Ez a folyamat most leállt, mert rájöttek, hogy a családtámogatás feltételeinek nem felelnek meg. Voltaképpen zsarolták a kormányt a választással. Nem a Borkai-ügy miatt veszítettünk el sok várost, hanem pont a cigány-ügy miatt. A cigányok legtöbb helyen az ellenzékre szavaztak, hogy megmutassák az erejüket és közben egyre több jogot követelnek. Például a családtámogatási rendszer kibővítését, iskolakötelezettséget 18 éves korig, miközben sokan 18 éves korukig sokan még a 8 osztályt sem képesek elvégezni.

                   Miért nem látjuk mi kívülről ezeket a problémákat? A kormány miért nem képes felismerni?

                   A magyarokat lefoglalja a migránsok kérdése, a külpolitika, miközben itt, belülről elfoglalják az országot. Erre már Sorosék is rájöttek és ki is használják a kínálkozó lehetőséget.

                   Az interjú elején említetted a holland választást. Hogyan lehet párhuzamba állítani a két választást, hiszen ott tavaly a migránsok kerültek a parlamentbe, itt pedig egy kisebbségről van szó?

                   Először is szögezzük le, a cigány nem egy nép – egy jelenség. Az ő korabeli migrációjuk a mostani migrációval megegyező történet. Elindultak Indiából, vagy, ha mélyebbre ásunk, Egyiptomból (a 18. században még a „fáraó népének” nevezték magukat), útjukon hozzájuk csapódtak más népek kirekesztett, szabad életmódra vágyó fiai. Nincs identitásuk, csak ideológiájuk, ami nem más, mint – ha nem fogadsz el, kirekesztő vagy. Visszaélnek azzal, hogy nincs hazájuk, rasszizmussal zsarolnak. Elvárják, hogy befogadják őket, de nem ők alkalmazkodnak, hozzájuk kell alkalmazkodni. Nincs vallásuk – innen-onnan összeszedtek valamit. Sajnos elmondható, hogy a társadalom és az egyház rontotta el őket, amikor semmilyen kötelezettséget, semmilyen szabályt nem állított fel számukra. Inkább büntette, kirekesztette és elfogadta őket olyannak, amilyenek. A gyűlölet nem a magyarokban, hanem a cigányokban van. Nem szeretem a „roma” megnevezést, mert a roma „embert” jelen, tehát nekik a nem roma, nem ember.

                   Mi a fő probléma ma, a magyarországi cigány szegregátumokban? Hogyan lehetne elősegíteni a beilleszkedést?

                   A két legfőbb gond, ami a beilleszkedés esélyét is lehetetlenné teszi, a nacionalizmus elharapódzása és a mértéktelen drogfogyasztás. Ehhez kapcsolódik az uzsora és a prostitúció. Ilyen mértékű szegénységre még nem volt példa a szegregátumokban. Az emberek kiszolgáltatottak az uzsorások kényének-kedvének, akik adósság fejében elviszik akár a kisgyerekek legapróbb játékait is. Kassa prosti-negyedében borsodi és miskolci lányok kénytelenek a család adósságát ledolgozni. Ilyen körülmények között a sok szülés teljes káoszhoz vezet. Az intézetek tele vannak, a nevelőszülői program pedig egyszerűen nem működik. Senki sem akar foglalkozni ezekkel a problémás gyerekekkel, ezért kiadják őket áldatlan körülmények közzé. Mert egyszerűen nem tudnak mit tenni velük. Ha a migránsok összetalálkoznak ezekkel a lebutított, agyondrogozott, elkeseredett emberekkel, és meggyőzik őket egy kis étellel, droggal, netán fegyvert adnak a kezükbe, a fehér, magyar embernek vége lesz. És nem valamikor a távoli jövőben…, talán tíz évünk van, de talán még annyi sem.

                   Szerinted mi volna a megoldás?

                   Kollégiumokat kéne létrehozni, amelyek gyermekvédelmi funkciót is ellátnának már tankötelezettségi kortól. Csak a gyermekeket lehet megváltoztatni, a felnőtteket már nem. A Máltai 300 ezzel szemben „afrikai” falukat csinál, és következő választáskor az ellenzék nyer majd. A mostani, felzárkóztatási program kimerül abban, hogy legóznak a gyerekekkel. A felzárkóztatási ügy Magyarországon egy maffia-jellegű történet már a rendszerváltás óta. A beilleszkedés senkinek sem érdeke. Bele sem gondolnak a hétköznapi emberek, hogy ez a jelenség mennyire félelmetes. Jelenleg a cigányok 40%-a 18 éven aluli, ám átlagéletkoruk 10 évvel kevesebb, mint a magyar lakosságé. Korai halálukat nagyrészt a drogfogyasztás, a betegségek és a nem megfelelő egészségügyi ellátás, valamint a belterjesség okozza. Ennek a gyors generációváltásnak köszönhetően még nagyobb hatékonysággal terjed köztük a rasszizmus, de a gender ideológia is. Közben a Máltai Szeretetszolgálat azzal dicsekszik, hogy Tiszabőn és Tiszaburán elfogadott a homoszexualitás és díszpéldányként mutogatják Sárkány „Évit”, a férfiból lett szakálas nőt. Milyen példát mutatnak a gyermekeknek?

Hatalmas hiba volt a közmunka megszüntetése is, amely legalább reményt és megélhetést adott az embereknek, ám a közeledő recesszióra hivatkozva erre már nem jut pénz. Erre a céltalan és szakértelem nélküli kirakat-integrációra azonban számolatlanul folynak el a milliárdok, mert ez uniós kötelezettség. Közben pedig vakon futunk a visszafordíthatatlan felé…