Prolivilág

A vezető politikusok és alárendelt, jól fizetett jobb és baloldali csicskásaik sikeresen teljesítettek. Ma már minden politikai oldal ugyanazon stílusban (stílustalanságban) ír, beszél, viselkedik. Voltaképpen ez azért alakulhatott így, mert az alapanyag is egy alomból származik – kevés kivétellel –, s az olvasótáborból is nagyrészt kihaltak – sajnos –, a műveltebb, igényesebb érdeklődők, olvasók. Az egyre züllő közéletet pedig, trágársággal, gyűlölködéssel és ostoba megjegyzések százaival lehet ugrásra készen tartani. Megszűnt a kimért, méltóságteljes, ugyanakkor meggyőző, pallérozott és következetes újságírás. Az ok egyszerű. A megrendelőnek sincs igénye jobbra, szebbre, műveltebbre, mert ő is ilyen.

Úgy tűnik, végleg letűnt az a kor – mert kihaltak az utolsó mohikánok is –, amelyben igazi hivatás, nyelvművelés és viselkedésminta – nem kézi irányítású, jól fizetett kiszolgáló, véleményformáló személyzet – volt az újságíró. Ma, a politika nyomja rá a bélyegét a médiára is. A proli-politika. Hiszen szabadon lehet rendszeresen „k…vaanyázni”, a keresztény, jobboldali sajtóban is, és sikké vált lefényképezni, mit evett a vendéglőben vagy mit főzött a baráti körben – a politikus. Ez utóbbi is a proli mentalitás egyik formája.

Ám, ha legalább írni, beszélni tudnának, az igazán nagy élmény volna. Azonban sem szókincsük nincs (egyik oldalon sem!), s azt a keveset is rosszul használják, ami rájuk ragadt. Pedig, a nép nem Arany János-i magaslatokat várna el, csak annyit, hogy az újságíró tanítson, mutasson példát nyelvi szépségeinkből – mert abból ezernyi van… volna, ha el nem felejtettük volna… Ehelyett angol jövevényszavakkal, szlogenekkel tarkított proli előadásokat hallgat a plebsz, és ujjong, mert a saját műveltségének tükrét tartja elé a kedvelt politikus, a „jól megmondta” újságíró.

Név szerint fel lehetne sorolni azokat a kollégákat, akik még tartják a nehéz frontot, akik igyekeznek valamilyen többletet adni az olvasónak, akik nem a gyűlölködésre, a primitívségre építenek, amikor leírnak valamit… és ezek a kollégák nem a fősodorba tartoznak, hiszen oda a régi jó káderektől nem férnek be.

Nincs tehát különbség jobb és baloldali média között, és nincs különbség jobb és baloldali politikus között. Csupán az, hogy mindegyik a másikat utálja, de ezt az utálatot azonos stílusban adja elő. Odamond, jól megmondja, helyre tette, pellengérre állította stb… Az emberi kapcsolatokban is egészen rossz mintává változott a sajtó és a politikusi magatartás, hiszen nem a jót, az esetleg elfogadhatót látja az olvasó a politika iránt érdeklődő, hanem a gyűlölködést, a hatalomféltés és a hatalomvágy összecsapását, a kapzsiság és az irigység harcát, a pénz generálta ocsmánykodást.  

Gazdagon, de alacsony szellemi képességekkel nem is lehet többet felmutatni. Mindössze annyit, amennyit Pétert Gábor mutatott fel egykor a feleségének, amikor karácsonyra 20 liter francia parfümöt rendelt a számára… Nos, ebből a mentalitásból és ebből az alapanyagból fejlődött 21. századivá a sajtó és a politika. Hozott anyag, mint az egyszeri szabónál… Az öltöny meg úgy áll belőle, ahogy áll… nem elegáns, de legalább megpróbálta a szabó a legjobbat kihozni, ha nem is sikerült. 

Az újságíró és a segédmunkás jut eszembe. A segédmunkás az építkezésen nem váltogatja meg a mondanivalóját, s a kötőszavak sem Goethe-i stílusúak. Ám, ha bemegy egy okmányirodába, ott legalább megpróbál trágárkodás nélkül, szalonképesen beszélni, viselkedni. Az újságírónak az volna a szerepe, hogy tanítson, segítsen a segédmunkásnak ebben a szalonképesebb magatartásban. Ám, nem azt teszi. Jópofáskodik, meg akarja hódítani a segédmunkást, és abban a stílustalanságban, proli módon vagdalózik, ahogy a leejtett téglát vagy az újgazdag megrendelőt szidja a melós. Ezen pedig, jó lenne változtatni, hiszen az elmúlt évek is azt bizonyítják, hogy hiányzik az értelmiség a nemzeti médiából éppen úgy, mint az ellenzékiből. Viszont, legalább ebben nincs mit egymás szemére hányni…   

Stoffán György

Czeglédi Andrea: „Ma, a hülyeség harcol a maradék józansággal” – interjú Stoffán György íróval

Stoffán György írásai talán ma a legolvasottabb írások közé tartoznak, ám a régi kommunista, liberális, mára nemzeti kereszténnyé avanzsált „fősodrat”, azaz a hivatalos jobboldali média mégis úgy tesz, mintha nem is létezne, pedig gondolatai, szellemisége és műveltsége mai világunkban kikerülhetetlen. Legutóbb megjelent könyvei is olyan átfogó képet mutatnak a közelmúltról és a távolabbi, 20. századi történésekről, amelyeket rajta kívül senki nem ír és írt meg… Életrajza pedig, egyenesen történelemkönyv, hiszen a rendszerváltás előtti időktől napjainkig végig kíséri a 20. század végét és a 21. századot – máig. A magyar médiáról, különleges eseményekről, a rendszerváltásról, a jogról és a demokráciáról mesél hol viccesen, hol könnyet csalva az olvasó szemébe. Az írót, születésnapján kerestük fel ismét, egy interjú erejéig…    

– Hogyan telnek egy nyugdíjas író, újságíró napjai? Mivel foglalkozik manapság?

– Gyorsan, néha bosszankodva. Az, hogy mivel foglalkozom, nem is kérdés. Írok. Nem regényeket, hanem a mai kor bajait, problémáit, amolyan megszállott minnesängerként próbálom „megénekelni”, megörökíteni. Azzal is próbálkozom, hogy valamiféle irányt megcsillantsak a megmaradás, az erkölcs, a hit és a nemzeti továbbélés érdekében. Mert ma nagyon nagy bajok vannak, amelyeket az előző nyolcvan év generált. Egy beteg, hazug világban élünk és ennek a beteg, hazug világnak a túlélése a tét…

– Mi a véleménye a most alakuló világpolitikai változásokról, hatalmi harcokról?

– Itt nincsenek hatalmi harcok. Egy forgatókönyv zajlik, és minden állam játssza a ráosztott hülye, aljas vagy éppen békepárti szerepét. Minden államban találtak a forgatókönyvírók olyan szereplőket, akik gondolkodás nélkül, bármit eljátsszanak – jó pénzért. Mert ma a pénz és a hatalom bolondít meg mindenkit, aki a húsosfazékhoz közel kerül. Ha nagyban nézi a dolgokat, akkor kevés kivétellel az látszik, hogy a mai vezetés minden országban azokból áll, akik ezer évig nem jutottak szóhoz, vagyonhoz, hatalomhoz. Most ezt akarják pótolni. Eszük és erkölcsi alapjuk nincs ugyan hozzá, de mégis ragaszkodnak mindenhez, amit összeloptak, kiügyeskedtek maguknak. Proli világ lett az egykor művelt Nyugat, a keresztény Európa. Ma, a hülyeség harcol a maradék józansággal. A világpolitikai változások is ennek a forgatókönyvnek az alapján történnek, és talán az új amerikai kormányzatnak sikerül megállítania ezt a teljesen elmeháborodott, aberrált, primitív, európai vezetői söpredéket.

– Apropó, harc… hogyan ítéli meg a szomszédban zajló háború jelenlegi állását? Várható-e béke, és ha igen, mikor?

– Nem vagyok jövőbelátó, de úgy látom, hogy ez a háború nem két ország konfliktusa. Nem az oroszok és az ukránok háborúznak, hanem a világ háborúzik – önmagával. Persze, mindezt hazudozások és félrevezetések mentén teszi. Amerika világhatalmi törekvése Ukrajnát egyfajta teszt-országként használta, megvette, megszállta, és háborúba sodorta saját üzleti céljainak megfelelően. Gyilkolták az ukrajnai oroszokat és ezzel felbőszítették Moszkvát. Illetve ez volt a forgatókönyv arra nézve, hogy Európát háborús helyzetbe hozzák. Mindkét félnek útjában volt a normális Európa, és ezzel a háborúval tönkre lehetett tenni – a megfelelő, ócska, áruló európai vezetés részvételével – azt a kontinenst, amely az emberiesség, a kereszténység, a tudás bölcsője volt a világban. Merkel és von Leyen tökéletes munkát végeztek. Ma már se szabadság, se demokrácia, se Isten, se emberiesség nincs Nyugat-Európában. Én ezt a háborút leginkább egy Európa önmaga ellen irányuló támadásának látom. Béke akkor lesz, ha a magyarokat a helyükön kezelik és megpróbálják korrigálni azt a bűncselekmény sorozatot, amelyet ellenünk elkövettek 1920-ban. Egy ilyen szedett-vetett Európával nem lehet mit kezdeni… Ehhez viszont fel kellene nőnie a kárpát-medencei magyar társadalomnak is, mert az elmúlt nyolcvan évben csak züllött és hülyült. Alkalmazkodott a környezetéhez…

– Sokszor fogalmaz kritikusan a cikkeiben, akár belpolitikai kérdésekben is. Ön szerint jó irányba haladunk mostanában?

– Nem! Nem haladunk jó irányba. Alázat, erkölcsi tartás nélkül, a kereszténység hangoztatása és az ezzel ellenkező viselkedés a legrosszabb recept. Olyan gyűlöletek feszülnek ma egymásnak, amelyet a pénz generál minden oldalon. Nincs jellem, nincs erkölcs, nincs nemzettudat, nincs kitartás és nincs nemzeti elkötelezettség, sem a politikusokban, sem a társadalomban. A társadalom a politikai és az egyházi vezetés tükre. Olyan a nyáj, amilyen a pásztor. Nekem a 2010-es Fidesz az ideálom, azzal az alázattal, hittel és tenni akarással, ami akkor jellemezte ezt a pártot. Ma, ennek alig van nyoma… Egyedül Orbán Viktor az, aki tartja magát az akkor megfogalmazottakhoz. A környezete azonban őt is be-besározza.

– Mi a véleménye a jelenlegi magyar sajtóról és a sajtó munkatársairól?

– A sajtó olyan, amilyen a gazdája. Az objektivitás ismeretlen, a sajtóetika úgyszintén, a jobboldali sajtó éppen úgy káromkodik, mint a proli balos sajtó… szóval nincs értelmes, objektív, elfogulatlan, normális média ebben az országban. Ha sarkítani akarom, akkor két pólus van: a trágárista, proli Bayer-i sajtó és a drágabolgárúrista, havashenriki proli média. Ergo: ugyanaz mindkettő, csak más fizeti a cikkeket. Magyar, keresztény, nemzeti, értelmiséghez szóló média nincs! És mondom ezt annak a jogán, hogy 2010. óta folyamatosan arra figyelmeztetem a tanult kollégákat, hogy rossz irányba mennek. Persze, csak gúnyolódást és nagyképű prolias lenézést kaptam vissza, tehát azt, amire képesek. 2016-ban kérésre benyújtottam miniszterelnök úrhoz egy tervezetet – amit áttételesen kértek –, arról, hogy hogyan kellene átszervezni a nemzeti médiát. Ahogy Önnek megköszönték, úgy nekem is… és most itt tartunk. Szakmai hibákkal, ostobaságokkal, méltóság és objektív értékítélet nélkül.

– Mennyire érintett a mai magyar társadalom a közélet megosztó folyamatában? Képes-e még összefogni a magyar társadalom, akár egy igaz, jó ügy érdekében?

– Nem! Rettentő mélyek a lövészárkok és a butaság. Nézzen rá a közösségi oldalak kommentjeire. Sikerült az elmúlt évtizedben mindkét oldalon hatalmas gyűlöletet generálni. Ma már persze, nem is két oldal van, hanem ahány ember, annyi féle hülyébbnél-hülyébb vélemény, ócska magatartás.

– És Magyar Péter?

– Róla ne is kérdezzen, kérem, mert beszélni sem vagyok hajlandó erről a nem is tudom micsodáról. Rangon aluli. Ha a körúton kutyaürülékbe lép, arról sem beszél… A haza-, és nemzetárulást nem tudom, és nem akarom tolerálni semmiképpen. Aki ilyesmit elkövet, az a szememben nulla… nem létezik. Csak egy láthatatlan kosz a világmindenségben. Nem ő az egyedüli ezen a listámon.

– Sokszor érezzük, hogy a társadalom egy része ellenségesen viszonyul a fiatalokhoz, sőt, a gyermekekhez is? Teher ma a gyermek? Miért?

– A társadalom önző, szeretetlenné, gyűlölködővé és harácsolóvá vált. Nemkívánatosnak tart mindent, ami a saját boldogulását, egzisztenciáját nehezíti. Így az öreg szülőket és a gyermekeket is. Nézze meg! Tele vannak az öregotthonok és garmadával hagyják ott az újszülötteket a kórházakban. Ez egy lesüllyedt, erkölcstelen társadalom, ami az elmúlt 35-40 év politikájának köszönhető. Annak a rengeteg köpönyegforgató szemétnek, aki kommunistából, liberálisból ma melldöngető keresztény-nemzeti lett… Ez a nagy kapitalista demokrácia, olyan ocsmány és körmönfont diktatúra, amilyen nem volt még. Mert ez a diktatúra a lelket, a családokat, a szeretetet, az alázatot, az emberi méltóságot emésztette föl. Ennek az embertelensége és lélektelensége elborzasztó.

– Hogyan tervezhetjük a jövőnket? Van/lesz kikre építenünk?

– Építeni? Itt? Kire? Hogyan? Itt mindent pénzben mérnek. Ki, mennyit tudott összeharácsolni… a jobb és a baloldalon egyaránt. Azok, akik harminc éve ott vannak a parlamentben, azokat most le kellene váltani és eltiltani a politikától. Ők ugyanis már nem látnak le a népre, a nép bajaira. Ők valamiféle kiválasztottnak érzik magukat és nem is érdekli őket a plebsz, az őket megválasztó társadalom. Erkölcstelen az egész rendszer attól kezdve, hogy a „szolgák”, azaz a képviselők, a miniszterek, olyan pénzeket keresnek, ami teljesen indokolatlan. És ezek a milliomosok határozzák meg a minimálbért, a munkanélküli segélyt… és mondják cinikusan azt, hogy aprópénzekből is meg lehet élni. De ők hozzák azokat a törvényeket is, amelyek az egyszerű szegény embert megsemmisítik, a gazdagot felemelik. Politikai maffia ez az egész és mindegyik kapcsolódik a másikhoz… nincsenek oldalak…

– Alig merem feltenni a kérdést ezek után. Mennyire keresztény Ön szerint a mai magyar társadalom?

– Semennyire! Hitetlen papok és áruló főurak… mondja egy helyütt Passuth László. Nos, ez van ma is. Mitől lenne ma keresztény ez az ország? Keresztény-e az a kormány, amely olyan összegeket halmoz fel, amelyből az államadósság kifizethető lenne, amelyből béreket lehetne emelni, de nem arra használják, hanem a személyes gazdagodásra? A keresztény ország mai emlegetése csak jól hangzó szlogen. Semmi alapja nincs. Mikor hallott Ön olyan politikusi beszédet, amelyben Jézus Krisztus neve elhangzott volna?  És mitől volna keresztény a nép, amikor a jobboldali média semmi mást nem tol, mint a pedofil papok históriáit, mintha csak ez jellemezné az egyházat… Ostoba, törtető jobboldali oknyomozók nem látják mekkora kárt okoztak hetek alatt…

– Mire számíthatunk akár négy-öt év múlva, amennyiben a jelenlegi ütemben és elgondolások mentén haladunk tovább?

– Éljük meg azt a négy-öt évet. A mai világpolitika nem garancia erre. Ostoba, embertelen, gyűlölködő, elmebeteg pénzemberek irányítják a világot. Az emberélet, a nemzetek semmit nem számítanak… és ne felejtse el: ma minden kormány egy kiszolgáló személyzet csupán, semmi más.  Nézze meg az uniós tagállamokat… mindenütt ugyanazokat az eszement hülyeségeket vezetik be, amelyek ugyan távol állnak a nemzeti hagyományainktól, de a globalizáció oltárán – gondolom jó pénzért –, az összes tagállam kormánya bevezeti a legnagyobb baromságokat is. És ezt megteszik a saját népük ellenében, ha az a parancs… Magyarország sem kivétel ez alól.

– Mi az, ami ma hosszú távú, pozitív erkölcsi változást hozhat a magyarok életébe?

Egy visszafordíthatatlan, végzetes folyamat időszakában vagyunk. Az egyház nem mer konkrétan ellenállni a vatikáni tévtanoknak, a magyar kereszténység említése főben járó bűn. Az állami vezetők kő-gazdagokká lettek a saját maguk által hozott törvények égisze alatt, bár tudják, hogy velejéig erkölcstelen az, amit tettek – de törvényes. Itt nincs lehetőség rendet teremteni. Nem cél a rend, az erkölcs, a tisztesség, a kimondott szó. A káosz és az anarchia célravezető, mert a zavarosban lehet halászni… Az erkölcsi változás alapja a rend. Ha pedig azt nem tudjuk megteremteni, akkor erkölcsi megújulás sem lesz!

– Ilyen sarkosan nem szokott fogalmazni…

– Nézze, negyven-egynéhány éve igyekszem finoman, de érthetően felhívni a figyelmet a hibákra. És csak kevés esetben tapasztaltam, hogy eljut azokhoz, akiknek szólt. Ma már nem jut el, mert a politikai cinizmus, a nemtörődömség, a pénz-centrikusság mindent elnyom. Ezek a mai politikusok jobbról és balról azt hiszik, hogy a beosztásukkal ész is jár, és a pénzük tudóssá, mindent tudóvá teheti őket. Pedig nem! Éppen olyan ócska, buta prolik maradnak – sok pénzzel –, mint amilyenek szegényen voltak. Ez nem új arisztokrácia, hanem egy, az arisztokráciát utánozó szánalmas banda. Alázat, emberség, hit és erkölcs nélkül. Minden oldalon. Akár új politikai közösségről, akár régiről beszélünk… Tudja, megöregedtem, kipróbáltam milyen fél lábbal a sírban lenni… Én már nem fogok jópofáskodni a politikai elvárások okán. Magyar vagyok, és ez nekem elég. A pártoskodás csak rombol. Elegem van a hülyékből, a nagyképűekből, az általánossá vált proli világból, az újgazdag, buta prolikból. Elég vén vagyok ahhoz, hogy leírhassam, amit gondolok úgy, ahogyan otthonról hoztam. Ám, Ön ezt jól tudja, hiszen az életrajzi kötetemet, a Hatvanhat év történelmet is Ön írta… elég botrányos lett az is, hiszen, már abban sem finomítottam a véleményemet…

– Mit lehet tenni, hogyan lehet megőrizni az értékeink – legalább – egy részét?

– Tovább kell adni a szellemi, lelki és erkölcsi értékeket. Meg kell ismertetni utódainkkal azt, hogy a mai világot tekintve mi lenne a helyes, a jó, az erkölcsös. Nehéz ez, mert kopik minden generációval az, amit az elődök még természetesnek vettek. A gyerekeink a felét sem fogják hasznosítani a saját életükben. Jó nevelés, jó iskolák nélkül csak züllik a nemzet. És rossz érzés látni például, hogy egy katolikus iskolában a választott nyelvet, a latint tizenkettedikben nem tanítják már, mert csak három latinos kölyök van, azért meg minek a plusz óraszám? Nos, ez a legjobb példa arra a züllésre, amiről beszélek, és ami visszafordíthatatlan… mert minden a példamutatásnál, a mintánál kezdődik… És ma nincs jó példa, nincsenek kifogástalan minták… Nyolcvan év züllés nem behozható 14 év alatt úgy, hogy már az sem egészen makulátlan.

Trianon ismét visszaköszön… Donyeckből…

https://www.facebook.com/61550211995578/videos/420055417861643

Egy rövid videó jelenik meg a monitoromon… öreg katona, mondhatni obsitos, megtörten köszön el mindenkitől. Közben csatazaj hallatszik. Valahol Donyeck vidékén, egy pusztaságban. Semmi köze a nagyhatalmak aljas, pénzcsináló háborújához, tömeggyilkosságához. Mert ma, minden politikus tömeggyilkos! Embereket áldoznak azért, hogy a fegyvergyártás, a fegyvereladás nagy és még nagyobb pénzt hozzon, hogy képzelt célok érdekében milliók haljanak meg. Köztük a kárpátaljai magyar, aki könnyezve búcsúzik unokáitól, feleségétől és bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott… Egy ártatlan magyar ember, aki ott van a vágóhídon és elmondja, hogy neki kötelező ebben részt vennie, amíg az állam vezetői dőzsölnek a háborúból, az emberéletek árából.  

És eszembe jut ennek az embertelen gyilkosságsorozatnak az erkölcsi mélységekbe mutató oldala. Milyen uniónak vagyunk a tagja? Milyen szankciók meghosszabbításába egyeztünk bele azért, hogy gázunk vagy olajunk legyen? Mi ennek az ára? Miért és milyen erkölcsi meggondolás alapján vagyunk még ennek a háborút támogató európai közösségnek a tagja? Mit várunk az egyezkedő, macska-egér játékot űző nagyhatalmaktól?

Igen, kicsik vagyunk, kevés beleszólási lehetőséggel, de mert kicsik vagyunk kötelező-e nekünk saját vérünket közvetve feláldozni ezen a szennyes sátáni oltáron? Miféle aljasság a politika? Miféle felmentést várhatnak a politikusok? Semmilyet! Mert erre nincs felmentés. Politikai és gazdasági érdekek mentén, jó arcot mutatva, békét várva, uniós tagként végignézzük a gyilkosságot… Rémes világ ez! Sátáni világ, amelyben csak a pénz és az előnyök, a hatalom és annak a megtartása a lényeges… Közben a kárpátaljai magyar, ahelyett, hogy unokáit lovagoltatná a térdén, hogy előkészülne a tavaszi kerti munkákra… ott várja az elkerülhetetlen halált, mert jönnek az oroszok, akik minden katonát megölnek, aki az útjukba kerül. Mert Moszkva is a sátáni gyilkosságsorozat része. Ám, a politikusok nem látják az embert… a nagypapát, a férjet, az apát, a magyart. Nekik mindegy…

Ne kegyelmezzen a Mindenség Istene egynek sem, aki a háborúban bármely oldalon, bármilyen érdek mentén részt vesz, de kegyelmezzen azoknak, akiket erőszakkal katonaruhába öltöztetnek, hogy az érdekeikért meghaljanak!

„Isten áld meg a’ Magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel,.
Bal sors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ múltat ’s jövendőt!”

Az emberiség szégyene… 1945. február 13. – Drezda

A II. világháború az emberiség szégyene volt. Elszabadult valami, ami nem ismert emberiességet, nem ismert józanságot, erkölcsöt… A pusztítás, a gyilkolás és a rombolás volt az egyetlen cél. Mondhatnánk: minden háborúra jellemző, és ez igaz is lehet. Hiszen a „fegyverek közt hallgatnak a múzsák”, ahogy Cicero megfogalmazta. A II. világháború minden addigi háború embertelenségnek a csúcspontja volt, minden résztvevő nemzet részéről. Mert minden nemzet legócskább legalja került „legfelülre”, és aki ellenezte a mészárlásokat, a háborút, a deportálásokat, az is a lemészárolandók sorában találta magát egyik pillanatról a másikra. Ennek a háborúnak számos iszonyata volt. A legembertelenebb ebben a korban a vészkorszak, Hirosima és Nagaszaki, Drezda.

Ma, nyolcvan éve, hogy Drezda megsemmisült. Mintegy háromszázezer ember égett el az amerikai és angol foszforos bombák pusztító és kínszenvedést okozó tüzében, amely mindent felégetett, megsemmisített, elpusztított. Helyi lakosok, menekültek, zsidók és keresztények – emberek – égtek el fáklyaként az őrült döntés, a gyilkosság mámorát élvező amerikai és brit támadás sorozatban.

Ma ismét egy ilyen pusztítás előtt áll a világ. Mert az amerikai, brit, európai uniós, orosz és ukrán politikusok elmebetegsége, üzleti ambíciói, mint a cunami sodorják a világot a végső pusztulásba. Drezda szele lengedezik a világ felett, s ma is ugyanazok készítik elő a máglyát, mint nyolcvan esztendeje a barokk városban. És hiába menekül az emberiség a józanság óvóhelyeire, az értékek által védett zugokba. Mert ma nem számítanak az értékek, és a tűz behatol az óvóhelyekre is. Csak egyetlen célja van minden politikusnak: a pénzszerzés, a hatalomban maradás, bármi áron. Ma, amikor megrendült lélekkel visszapillantunk Drezdára, Auschwitzra, Hirosimára… félelem tölt el. Mert semmi nem változott Amerikában, Britanniában és Európában 1945. február 13-a óta…  

(Stoffán) 

Egy másik szláv Románia… – Szarajevó és Belgrád között

A világ térképén van egy másik Románia. Itt élnek a morlacok, más néven oláhok vagy románok. A románhoz hasonló nyelvet beszélnek, de a kutatók szerint 1200 körül minden oláh ezt használta. A ma közismert Romániában azonban egy erőszakos latinosítás torzította el a nyelvet… Hogyan néz ki ez a másik „román” régió? Arról van szó, hogy ez nem egy ország vagy egy állam, hanem egy kis régió, amely továbbra is az oláhok szláv voltának bizonyítéka a Balkánon. Boszniában található, közvetlenül a főváros Szarajevó és Belgrád között. Ha a Szarajevóból Belgrádba vezető utat követjük, az út a hegyvidéken halad át. Közvetlenül a Mojalka-folyó szurdokai után, középmagas hegyláncok tárulnak fel. Hasonlóak a Nyugati-Kárpátokhoz, és ugyanazt a nevet viselik, mint a régió – Románia.

A „román” hegység legmagasabb csúcsa a Veliko Lupoglav, 1600 méter körüli. Több száz birkanyáj bolyong a Dinári-Alpok szívében. Rájuk a helyi lakosok felügyelnek, akiknek többsége pásztor. Ezeket a pásztorokat morlacoknak, vlachoknak vagy helytelenül románoknak ismerik.

A fent említett régióban az első dolog, ami felkelti a figyelmet, az a Rumanski Bar nevű fogadó. A közelben egy tábla áll angolul: "Üdvözöljük Romanijaban!". Eszerint, van egy másik Románia? Igen! A környék lakói egészen a közelmúltig nem mondhatták el, hogy bármilyen kapcsolatuk van Romániával. Emiatt akár 10 év börtönbüntetést is kaphattak. A dolgok azonban 1990 után megváltoztak.

Milyen ruhákat hordanak a „románijaiak”? Az ottani lakosok ruhái hasonlóak a mócokéihoz. A morlacoknak azt mondták, hogy Romanijának Romániához semmi köze. Ez a régió, csupán bizonyítéka az oláhok, vlachok, mint balkáni szláv népcsoport jelenlétének, amely több helyen is feltűnik a térségben. A helyiek büszkék arra, hogy az archaikus, latinosítás nélküli szláv-románt beszélik. Még saját futballklubjuk is van a régióban, „FC Romanija” néven 

S.Gy.

Gyűlöletkeltés, talárban… – a bíró-tüntetés margójára

A bírák átlagjövedelme az idei januári emeléssel jelenleg 1 millió 780 ezer forint, ez 2027-re 2 millió fölé emelkedik így a jövedelmük meghaladja az európai uniós átlagot. A tüntetésük tehát védhetetlenül politikai állásfoglalás! Ez számukra szigorúan tilos, mert hiteltelenné válnak és a további működésükben nem zárható ki a politikai elkötelezettségből adódó  elfogultság. Ergo: a politikai tüntetés után, a tüntetésen résztvevő magyar bírák hiteltelenné és alkalmatlanná válnak a hivatásuk betöltésére. 

Meglehetősen sok emberrel beszélek napi politikáról, kormányról, tisztességről, esküről… de nem sikerült még olyan emberrel beszélgetnem e témáról, aki a bírók tüntetését etikusnak tartotta volna. A vélemények különbözőek, ám egy dologban minden beszélgetőpartnerem egyetértett: – A bírói esküvel szembe megy, azaz esküszegő cselekmény, ha a bírók a demokratikusan megválasztott kormány intézkedése ellen utcai tüntetésen vesznek részt, vagy ők maguk szerveznek a kormány ellenében tüntetést. Hogyan is szól a bírói eskü?

„Én, X.Y. fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; bírói tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Fogadom, hogy a rám bízott ügyeket tisztességes eljárásban, részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően bírálom el; hivatásom gyakorlása során az igazságosság és a méltányosság vezérel. Isten engem úgy segéljen!”

 

A bírói hivatás, az igazságszolgáltatás az elmúlt évtizedek során sokat vesztett abból a tiszteletből, amely kötelezően megilletné. Adódik ez abból, hogy egyre több olyan ítélet születik, amely a józan paraszti ész, a közerkölcs és a tisztesség követelményeinek a legkevésbé sem felel meg. Számos olyan bírói magatartást és eseményt ismételgetnek városi legendaként a bíróságokat megjárt emberek, amelyek aláássák a bírói munka függetlenségének és az igazságszolgáltatásnak a hitelességét. Persze, vannak feltételezéseken alapuló legendák, és vannak tények is, amelyek alátámasztják egyes bírók megkérdőjelezhető döntéseit, körültekintés nélküli ítéleteit, az ügyvédekkel fenntartott, megkérdőjelezhető kapcsolatot. Mások arról beszélnek, hogy bizonyos felsőbb utasításoknak kell eleget tenniük, és bizony közhellyé vált a Tanú című film idézete: „Ez nem az… ez az ítélet…” ami azt jelenti, hogy bizonyos ügyekben vannak előre jelzett kívánalmak, amelyek nem a jog és az igazság mezsgyéjén járnak, hanem politikai utasítások, kérések.  

Amikor tehát, a bírók tüntetést szerveznek, akkor nem az Alaptörvénynek tesznek eleget, és nem a magyar nemzet javára, hanem a saját javukért, saját javukra tüntetnek. Minden tüntetésben ott rejlik a kívülről jövő hatás, fizetség ördöge, amely a társadalomban élénken megfogalmazódik, látva az utóbbi évek politikai tüntetéseit. Hogyan maradhat hiteles egy bíró, ha politikailag, gazdaságilag megkérdőjelezhető színvallásban vesz részt? Hogyan lehet azután független döntést hoznia, ha tüntetésen fejezi ki politikai hovatartozását, aki az Alaptörvény és a nemzet iránti hűségre felesküdött? Milyen felületes államelnökök voltak azok, akik a tüntetésre készülő bírókat korábban kinevezték? És ezernyi kérdés merül fel erkölcsi, politikai oldalról, megkérdőjelezve a teljes magyar bírói testület hitelességét, ha és amennyiben a bíró valóban részt vesz egy államellenes, kormányt bíráló megmozduláson? Kik szervezik tehát, a tervezett tüntetést, és miért akarják lejáratni a hivatásukhoz hű, valóban független és semmilyen befolyásolásnak nem engedő, a tisztességes többséget képviselő bírókat?  

Itt nem a Bayer által emlegetett ostoba listázás, hanem az elnöki felmentés a megoldás, hiszen esküt szeg az, aki bíró létére utcára megy. Mert aki bíróként saját érdekében, a kormány ellen tüntet, az nem méltó az Alaptörvény szerint, a magyar nemzet szolgálatára, bírói hivatásra, mert az amúgy is gyűlölködő politikai közegben, további gyűlöletet kelt. Fel kell tehát menteni! Hiszen feladta a függetlenségét, saját érdeket szolgál, és annak a hatalmi struktúrának válik az ellenségévé, amelynek ő maga is tagja. Tehát, bizonyos szinten az esküszegés mellett árulást is elkövet. Ezt a hajósoknál lázadásnak, a katonaságnál zendülésnek nevezik és szigorúan büntetik is. A tüntetés egyébként sem az intelligens, kulturált emberek megnyilvánulási formája. Csak meg kell nézni az elmúlt évek IQ-mentes tüntetőit… Egy hatalmi ág a nemtetszését, a hivatalos út betartásával fejezheti ki, és a bíróságoknak, az igazságszolgáltatásnak megvannak a jól körülírható módszerei arra, hogy a jog és a törvényesség alapján, egyeztetések útján elérje azt, amit akar, amiért ez esetben tüntetne.

Ha már nyilvánosságot akar magának a bírói testület, akkor volna néhány olyan dolog, amiért érdemes volna kiállni a közvélemény elé. Minthogy a bíróság, az igazságszolgáltatás jogfolytonos, így ideje volna például az ötvenes évek koholt vádas pereiért, a kötélért, a kényszermunkáért bocsánatot kérni. Ideje volna azokért a törvénytelenségekért megkövetni a magyar nemzetet, amelyeket a mai napig megtapasztalhat néhány bíróságot megjárt ember, néhány bírót illetően… A bíró, emberek életével rendelkezhet, embereket tehet tönkre elfogultságból, tévedésből, felületességből. Mert különleges jogokkal ruházza fel ez a tisztség, és sajnos nincs, aki ellenőrizze, aki adott esetben visszahívja… Nincsenek határok, nem lehetnek elvárások. Istenek ők, talárban. Mert a bíró bírálhatatlan… és ez önmagában is rossz, helytelen szemlélet, a nyilas és a kommunista ítélkezések, valamint a mindenkori hatalmi, a függetlenséget befolyásoló politikai utasítások tényének tükrében. A bírói testületnek vissza kell szereznie azt a megbecsülést, a hitelességet és a tiszteletet, amely bár verbálisan, folyton hangoztatva állandó és töretlen, de ilyen már régen nem létezik! Mert a történelem, az elmúlt száz év tükrében – napjainkig –, ezernyi tisztázatlan kérdést vet fel a magyar igazságszolgáltatást illetően. És ezeket a kérdéseket, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását nem az utcán kell rendezni, nem öncélúan és nem a fennálló hatalom elleni lázítással, nem a magyar polgárok egymás ellen uszításával. Mert az rombol és mélyíti a szakadékot a magyar nemzet és a bírói testület között, de még inkább felemészti a hitelességet, és ezzel a kötelező tiszteletet is. Egy nyilvános bocsánatkérés sokkal többet érne, rengeteg lelki sérülést, nyomort, csalódást feloldana.

 

Aki tehát tüntet, azt a köztársaság elnökének fel kellene mentenie, mert a bírónak a pulpituson a helye, és mint egy hatalmi ég tagjának, esküjéhez hűen kell végeznie a rábízott feladatokat. És, mert mindenkit megillet a véleménynyilvánítás joga, az OBH tárgyaljon a kormány illetékeseivel, és a tárgyaláson mondja el a véleményét. Ne lázítsa tovább a magyar nemzetet, és ne legyen olaj arra a liberális tűzre, amely fölperzselheti a nemzetet, az igazságszolgáltatással és a bírókkal egyetemben.

A bíró ebben a válságos bel-, és külpolitikai helyzetben őrizze meg a maga méltóságát és ezzel állítsa vissza az igazságszolgáltatás elveszett hitelességét. Vagy álljon fel. Mert a legjobb tüntetés, ha nem végezzük tovább azt a munkát, amellyel nem értünk egyet…

 

S. Gy.

Egy összeesküvés-elmélet valósággá válása

Vannak összeesküvés-elméletek és vannak összeesküvések. Ezek nem minden esetben kapcsolhatók össze, ám nem egy esetben előfordult már, hogy az elméletek akkor is gyakorlattá váltak, ha azokat a legmesszebbmenőkig tagadták. Most is egy ilyen elmélet gyakorlattá válásának vagyunk a tanúi. A társadalmakat nem lehet egyik napról a másikra mindenben befolyásolni. El kell kezdeni valamit szajkózni és a nép egyik fele beveszi a másik nem. Ez az első lépés egy nagyobb terv kivitelezésében, hiszen a társadalmakat megzavarhatja az efféle szellemiség, és egymásnak esik mindenki, mert a saját igaza szent és sérthetetlen a maga számára. Ennek az első lépésnek voltunk a tanúi a migránsválság 2015-ös európai bevezetésekor. Ez az esemény, azaz, a migránsok elindulása 140 országból egyszerre, az európai társadalomban hatalmas ellentétet szült. Mi, magyarok nem fogadtuk el a migrációt, mert előre látható volt annak a következménye. A nyugati társadalmak és politikai erők azonban elfogadták, sőt nagyban támogatták is ezt a lakosságcserével és a terrorizmus bevezetésével járó történést. Mi, magyarok lettünk a fekete s@ggűek, ami azt jelentette/jelenti, hogy Magyarországgal látszólag bármit megtehetett és megtehet az a közösség, amelyben elvileg egyenlő partnerként szerepelünk.

A migrációt követték különböző ember-, és teremtésidegen szellemiségű elmebajok, úgy, mint a focipályán térdelés, a normalitásra rákényszerített LMBTQ és a gyermekeket fertőző „felvilágosítások”, amelyeket óvodákban és iskolákban, nőnek öltözött kifestett férfiak tartottak. Igaz, ez már a következő lépéshez tartozik, amellyel magát a pedofíliát is hivatalossá akarják tenni ezek a beteg szervezetek. Nyugaton pedig, a gyermekeket hatóságilag elveszik a szülőktől, ha hittanra, templomba járatják őket a szülők. Ez a család elleni súlyos állami beavatkozás.

Igen ám, de ebből tíz év alatt elege kezdett lenni a társadalom nagyobbik részének, bár fennmaradt egy kisebb százalék, amely köti ama bizonyos ebet a karóhoz, azaz, ragaszkodik a 2015-ben elindult eszeveszettségekhez. Közben, még egy szondát bevetett a nemlétező pénzhatalom: A Covidot, a kijárási tilalmat, és a vakcinázást, amely megmutatta milyen mesterien lehet a társadalmat irányítani, akár egy halálos injekció elfogadása érdekében is. Noha, ma nem mondják, éppen olyan betegségek vannak jelen mindenütt, mint amilyen a Covid volt, s ma is úgy vásárolják a kormányok, a szakemberek által nyilvánosan is halálosnak mondott, annak ítélt vakcinákat, mintha misem történt volna, mintha a halálozási adatok nem emelkedtek volna meg a legutóbbi kötelező vakcinázás után. Pedig, a nyugati és amerikai Covid-perek egyértelműen bizonyítják, hogy ez egy aljas, előre megtervezett népirtás volt… gyógyítás nélkül, gyilkos orvosi protokollt alkalmazva.

Az Uniós választáson a normálisabb szemlélet kapott több szavazatot, de ez mit sem érdekelte az Unió, többségében bűnöző vezetését, így mindenki a helyén maradt, alaposan sárba taposva a soha nem létezett demokratikus elveket és jogokat. Persze, közben a háborúba, amelyhez elvileg semmi köze nem volt Európának, beszállt az Unió is, és ez a vállalás hatalmas gazdasági csődként mutatkozik meg az Öreg Földrészen. Mi, magyarok minden gáncsoskodás, külső és belső árulás, gazdasági megszorítások ellenére ragaszkodunk saját elveinkhez és elképzeléseinkhez.

A forgatókönyv szerint eljött az amerikai választás és megszületett az az eredmény, amelyben mindenki bizonyos lehetett az elmúlt négy év Biden-i kormányzása után. Trump vitte a pálmát, a népek reménykedtek és reménykednek a változásokban, a béke megteremtésében. Mi, magyarok is fürödtünk a boldogságban, amikor Trump győzelmét már készpénznek vehettük.

Az Unió még izmozik egy kicsit, de az ő feladatuk is benne van a szcenárióban. Még húzni kell az uniós társadalmak tűrőképességén, hogy minden erejükkel ragaszkodjanak a változáshoz, a rend visszaállításához, az európai politikusok tűrhetetlen, és elmebetegséggel felérő magatartásának megváltoztatásához. Mi, magyarok nagyhanggal támogatjuk (néhány lényegtelen dologban) Trumpot, de azért alkalmazkodunk az Uniós elvárásokhoz és mindent aláírunk, amit Leyen asszony és Weber elvár tőlünk. Az egyházak is ezen az úton járnak, hiszen tervezik annak a világvallásnak bevezetését, amely nem a testet, hanem a lelket öli meg, vezeti félre, eltörölve minden más vallást, hagyományt és hitet.  

***

"A probléma gyökere ott van, hogy elkeserítő a nép szellemi igényének színvonala. Állatokra, sőt!!: AI-ra használja az "aki" névmást, pedig ez igazából bálványimádás és istenkáromlás, hiszen csak az ember teremtetett Isten képére. Innentől fogva nem a tartalom kell, hanem a látszat. Nem Avilai Szent Teréz, hanem a csatkai lecsavarhatós fejű műanyagszűzmária. Nem Nagy Szent Gergely vagy XVI. Benedek lelki útravalója, hanem Bergoglio nagy, piros és nagyon édes pillecukra. Ez a demokrácia igazi veszélye. Ugyanis ez az igény újratermeli a salaktársadalmat." - írta e témában teológus és jogász szakértő barátom.

***

A végső cél az, hogy Európa lakossága egy emberként követelje a Turmp-i rendcsinálást. És ebben a rendcsinálásban van a megfejtés. Mert, ha egy világrész társadalma, az Unió egészének társadalmai követelik a rendet, akkor meg is kapják. És itt jelenik majd meg 2030-ban Klaus Schwab rendje, az újraindítás, mint a neo-feudalizmus felépítése, a rend visszaállítása. Készpénz, szabadság, vallás, erkölcs és tulajdon nélkül. És ebben az a szomorú, hogy akár akarja, akár nem akarja… egyetlen kormány sem tud kimaradni ennek a szcenáriónak az előírásaiból, mert minden kormány szereplője ennek a forgatókönyvnek. Ha csak a minisztériumok nélküli, centralizált és kevés hozzáértéssel működtetett intézményrendszereket vesszük alapul, vizsgáljuk meg, akkor azonnal kitűnik, hogy pontosan ugyanaz történik minden államban, minden állam „fejlődése” ugyanabba irányba mutat.  És ez az irány nem a szuverenitás, nem a béke és nem az emberi szabadság iránya…

Stoffán György

 

 

 

 

 

Elmebeteg totókrácia – avagy, fizetésemelés előzetesben

 

Aki normálisnak tartja egy jogállamnak nevezett országban, hogy a munkáját letartóztatottsága miatt elvégezni nem tudó polgármester fizetést kapjon, az maga sem normális. Aki pedig, még megszavazza azt is, hogy ennek a börtönben lévő embernek a fizetésemelést kell adni, azt be kellene zárni – mellé.

Sok, a tisztességgel és a becsületességgel ellentétes ostobaságot rejt a demokrácia, de ez, több mint felháborító. Hiszen, az óbudai polgármester nem azért van börtönben, mert kifogástalanul végezte a dolgát az előző ciklusban, hanem, mert valami olyat követhetett el, ami miatt előzetesben van, immár hosszabb ideje.

Igaz, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ám ha nincs teljesítmény, akkor fizetés sem jár. Teljesítmény pedig, nincs! Ha nem volna bűnös, kapja meg az illetményét, amikor a bíróság jogerősen kimondja az ártatlanságát... de ne előlegezzünk neki bizalmat. Mert ő, nem fogja visszafizetni a jogtalanul kapott munkabért... 

A demokrácia tehát – mint már annyiszor leírták –, egy olyan valami, amiben bármit és annak az ellenkezőjét is megteheti a törvényesség nevében bárki. Tehát, demokrácia, mint olyan: nincs! Nem létezik. Mert ha létezne és tényleg a népé volna a hatalom, akkor a népnek volna joga, lehetősége és alkalma visszahívni a bukott polgármestert, minisztert, képviselőt. Efféle jog azonban nincs. Akit a nép beültetett a bársonyszékbe, az ott is marad a következő választásig, ha akarja, ha nem. Ha bűnöző, ha nem. És akit még a mentelmi jog is véd, az pedig azt csinál, amit akar – a nép nevében. Hiszen, megválasztották – a nép nevében…

Beteges és erkölcsileg mélyen elítélendő ez a demokráciának nevezett valami, amiben élünk, mert egyedül a népnek nincs joga semmihez. Maximum azzal a joggal élhet, hogy bemegy a szavazófülkébe és behúzza az X-et. Mint a totóban. Ha eltalálja jó, ha nem akkor lenyeli a békát. Nevezzük tehát, a jelenlegi államformánkat totókráciának. És akkor senkinek nem lehet problémája, hogy egy sittes polgármester kap-e béremelést vagy nem… mert csak totóztunk… és nem jött be!  

Stoffán György

Férgek, káliummal sózva… Unió és a WHO ajándékai

Oly áhítva vártuk az amerikai elnökválasztást, hiszen azt hittük, hogy ami a kampány alatt elhangzik, az úgy is lesz. Tévedtünk, és ezt is – mint minden választás után – belátjuk. Igaz, ez esetben nem mindenben látjuk még a tévedésünket, hiszen bizonyos fontos döntéseit egyelőre nem változtatta meg a béke elnöke. A WHO-ból való kilépésen azért még hezitál, és inkább anyagi kérdést csinál belőle, semmint azt ismételgetné, amit először mondott ezzel a gyalázatos gittegylettel összefüggésben. Nevezetesen azt, hogy az egész világot átverték a vakcinázással és a Coviddal. Ám, ma már inkább a befizetést illetően hallunk kissé határozatlan elnöki elgondolásokat. Az már mindegy – úgy tűnik –, hogy mit mondanak az orvosok, mi lett a bizonyított következménye a népirtással egyenlő vakcinázásnak, és mi lehet a következménye a kötelező oltásoknak…  

A WHO legújabb elmebetegsége, az asztali só betiltása, amelyet kálium-kloriddal helyettesítenének. Ez legalább olyan tiltás, mintha a zsidó vallást akarnák betiltani, mert az legalább olyan régi, mint a só használata a világban. (Persze, erre is sor kerülhet, hiszen már készül egy kitalált világvallás kiterjesztésére vonatkozó terv.)

Szóval, a só betiltása népmeséink és kulináris élvezeteink megsemmisítése volna, de a kálium, mint tudjuk szívmegállást, szívbetegségeket okoz. Igaz, ha az ember rákényszerül egy kis vízhajtásra, akkor a kálium használata kötelező, de ki akar állandóan vízhajtóval élni, hogy az étel íze megmaradjon? Az egykori t@rrorista gittegylete tehát, ma ismét bedobott egy szondát arra nézve, hogy meddig mehet el a világszervezet az emberek türelmét próbálgatva, feszegetve. Ha csak arról lenne szó, hogy a WHO-nál is mindenki hülye, nem szólnék semmit. Az azonban, hogy az emberek egészségével kezd játszadozni ismét ez a szervezet, az tűrhetetlen. Viszont félő, hogy ezt az ajánlást, mint oly sok más elmeháborodott és gyilkos ötletet megfogadva, csaholó kutyusként átveszik a tagállamok, hasonlatosan a HACCP-hez vagy más agyament WHO-s találmányhoz. Talán jó lenne átgondolni nemzeti szuverenitásunk szellemében, az ebből a világszervezetből való kilépésünket, mielőtt tényleg káliumot fogunk enni egy kis ciánnal vagy arzénnal vegyítve. Bár ezeket az „emberi szervezetre jó hatással lévő” szereket még nem tette kötelezővé a WHO. Egyelőre…

S.Gy.

 

Az Európai Bizottság ajándéka Európa szegényeinek: február 10-től ultraibolya fénnyel kezelt férgekkel dúsítják az élelmiszereket

Vigasztalásunkra, hogy 2024-ben az Európai Bizottság egy fillért sem adott nekünk, Európa megajándékozta a szegényeit. Február 10-től ultraibolya fénnyel kezelt sárga lisztkukacból készült port tartalmaznak az EU-ból importált élelmiszerek. Természetesen az anyag eddig még ismeretlen allergiát okozhat, de mivel „a bizonyítékok korlátozottak”, a címkézés szerint a termék csak a kagylókra és a poratkákra-allergiásokra lesz hatással. Míg a világ más szegletein soha nem látott lendületet vett a tudományos fejlődés, addig az öreg kontinens mindössze két nagyszerű újítással rukkolt elő: férgekkel az ételben és a palackhoz rögzített dugóval. Az emberek táplálékául szolgáló csótányokkal és férgekkel kapcsolatos őrületnek amúgy is kiszolgáltatottjai vagyunk, mivel a boltokban lévő élelmiszerek legnagyobb része importból származik. A legújabb fejlesztés ebben a tekintetben az, hogy az Európai Bizottság engedélyezte a Tenebrio molitor (sárga lisztféreg) egész lárváiból készült, ultraibolya (UV) sugárzással kezelt port. A „sárga lisztféreg” kifejezés a Tenebrio molitor faj lárvaformájára utal, amely a Tenebrionidae családba tartozó rovarfaj, a faj másik azonosított tudományos szinonimája a Tenebrio molitor Linnaeus. Az új élelmiszert engedélyező EU-rendelet értelmében a lárvákat a termikus szárítási szakasz előtt legalább 24 órával el kell távolítani a tápláléktól, hogy az emésztőrendszerük kiürülhessen. A termék 2025. február 10-től kerül az európai piacra, és megtalálható lesz a kenyérben és a zsemlében, az édességekben, a tésztatermékekben, a feldolgozott burgonyatermékekben, a sajtokban és krémsajtokban, valamint gyümölcskompótokban és zöldségkonzervekben.

A Tenebrio molitor (sárga lisztkukac) egész lárváiból UV-kezelt port tartalmazó élelmiszerek címkéjén fel kell tüntetni, hogy ez az összetevő allergiás reakciókat válthat ki a rákfélékre, rákfélékből készült termékekre és atkákra ismerten allergiás fogyasztókban. Ennek a nyilatkozatnak az összetevők listájának közvetlen közelében, vagy összetevők listája hiányában az élelmiszer nevének közvetlen közelében kell megjelennie. Ha az új élelmiszert jelentős mennyiségű D-vitamint tartalmazó végtermékhez adják, az új élelmiszer nevét az „UV-kezeléssel előállított D-vitamint tartalmaz” szavakkal kell kiegészíteni, és a tápanyag-összetétellel kapcsolatos tájékoztatásnak tartalmaznia kell az EU rendeletben meghatározott D-vitamin mennyiséget.

Persze, a lehetőségek tárháza korlátlan, hiszen, az egyelőre deklaráltan csakis állati fogyasztásra szánt katonalégy lárvát, amit egy ultramodern „gyár” állít elő Üllőn, pillanatok alatt az asztalunkon találhatjuk, fehérjével dúsítva ezáltal a kedvenc párizsinkat vagy virslinket.

A modern világot valószínűleg furcsállnák nagyszüleink, akik a lisztből a kukacot kiszitálták, a legyeket csak az istállóban és a trágyadombon tűrték, a tücsköt pedig, meghagyták a mezők muzsikusának. Egyúttal minket is megrónának, hogyan nevelkedhettünk ekkora marhának?

CzA

Csökken a születésszám – veszélyben a jövő

Mostanában egyre többet hallani arról a drámai statisztikai adatról, amely az elmúlt év népesedéséről szól. 77 ezer gyermek született és ez a szám semmi jóval nem kecsegtet a magyarság jövőjét illetően. Mint az közismert tény, a rendszerváltásnak nevezett időszakot levezénylők arról állapodtak meg akkori európainak mondott tárgyalópartnereikkel, hogy húsz-harminc éven belül a magyar lakosság számát kilencmillió alá csökkenik. Igaz, ezt a hírt a kilencvenes években erősen cáfolták, és aki közre merte adni, vagy írni próbált róla, az évekig járhatott – valamilyen aljasul koholt ügy miatt –, vádlottként a bíróságokra. A tény azonban tény maradt, amit a mostani statisztika vastagon igazol. 

Az Orbán-kormány igyekezett és igyekszik ma is ezt a tendenciát megállítani, ám az a módszer és elképzelés, amelynek mentén megoldani szeretnék a problémát, rossz kiindulópontból, rossz irányba halad. Erre is bizonyíték a már említett statisztikai adat. Ha ugyanis a családtámogatási rendszer bevált volna, akkor ama bizonyos születési adat nem volna ilyen gyászosan alacsony. Két probléma is felmerül ezzel a támogatási rendszerrel kapcsolatban: egyrészt az, miszerint mindent anyagiakban mérnek, másrészt az oktatás-nevelés hiányosságai nem családcentrikussá, hanem pénzcentrikussá teszik a jövő generációit. Ha pedig pénzcentrikus a társadalom, akkor nem vállal maga fölé olyan terhet – a gyermeket –, amely a saját jólétét korlátozza, szűkíti. A család fogalma sem érthető a mai, legtöbb esetben csonka családban felnőtt fiatalság számára. Hiszen, amit otthon lát, amit otthon megtapasztal, az jórészt inkább elrettentő, semmint a családalapításra inspiráló példa.

Nagy kérdés persze, hogy azok a milliárdos és milliomos politikusok, akik meghatározzák a családtámogatások milyenségét, rendszerét, mennyire látnak még bele reálisan, a társadalom mindennapi problémáiba. Hiszen, ezek az emberek nem ismerik a kenyérgondokat, nem látják a hiányos, rosszul megalkotott családtámogatási törvények visszahatásait, és voltaképpen egy egészen más dimenzióban élve, egészen más képet alkotnak az egyszerű nép életéről. Gyermekeiket elitiskolákban taníttatják, amely iskolák némelyike még a neveléslélektan és a gyermeklélektan, netán erkölcstan és vallásórák jó szellemiségét oltják a gyermekekbe, ellentétben a központosított, de ugyanakkor felszalámizott köz-, és szakoktatás intézményeivel, amelyekben – a túlhajszoltság és a fölösleges oktatási hivatali és minisztériumi adminisztrációs elvárások miatt –, sem idő, sem energia nincs a nyugodt, kiegyensúlyozott oktatásra, nevelésre. Ám, ezekbe az intézményekbe járnak a társadalom túlnyomó többségének gyermekei. A gyermekek nem hallanak családról, családalapításról, gyermekvállalásról, erkölcsről, tisztességről, és nem ismerik a társadalom családra épülő rendszerét, a szeretetet, az alázatot és az empátiát, amely a családok összetartó ereje. Ezeknek az alapvető fontosságú követelményeknek sem a kormány, sem az oktatásügy nem tesz eleget, nem törekszik arra, hogy már koragyermekkorban a lélek nevelésére energiát, tudást fordítson. Ezek nélkül viszont nem lesz értelmes, család után vágyó, családszerető és hűséges generáció. A keresztényi érzésvilágról és elkötelezettségről vagy a zsidó családcentrikusságról még nem beszéltünk… Tehát, amikor a jelenlegi helyzetben kereszténységről, családtámogatásról, jövőről esik szó, akkor olyan skizofrén állapotról beszélünk, amelyben ott a kapitalizmus kereszténységgel ellenkező szemlélete, ott az unió, szuverén államokat és a nemzeti oktatást felszámoló tevékenységének követése, a hangoztatott keresztény értékrend és a nemzeti hagyományok őrzése. Olyan szellemi és értelmezési zavar ez, mint a szocialista demokrácia és a proletárdiktatúra egymással ellentétes fogalma… 

A konkrét, anyagiakban mérhető családtámogatási rendszer is súlyosan hibás. Hiszen, a munkanélküli, alacsonykeresetű vagy a vállalkozó által borítékban kiegészített fizetésű emberek és a milliárdos újgazdagok közötti különbség áthidalhatatlan. A jelenlegi úgynevezett családtámogatási rendszerben csak azok járnak jól, akik kiemelkedő fizetéssel, jó körülmények között élnek, hiszen az ő adókedvezményük sokszorosa a nehéz sorsú polgárokéinak. Az érthető, hogy a családi pótlékkal csínján bánik a kormány, hiszen a kilencvenes években egy bizonyos népcsoport a családi pótlékra bazírozva olyan „bébibummot” hajtott végre, amihez fogható még nem volt. A kapott pénz pedig vagy az uzsorásnál, vagy a kocsmában landolt. Tehát, sem a családi pótlék emelése, sem a most alkalmazott adókedvezményes megoldás nem célszerű és nem támogatás, mert diszkriminatív és nem juthat el minden rászorult családhoz. Viszont hitelek felvételére ösztönözni a fiatalokat, súlyos lelkiismeretlenség, de érthető, hiszen a hitelfelvétel is a kapitalizmus egyik kizsákmányoló rákfenéje, tartozéka. Ám, hozzá kell tenni, hogy ezekhez a hitelekhez sem jut hozzá minden, arra rászorult fiatal, és az mondhatja magát szerencsésebbnek, aki nem jut hozzá!

A népesség fogyás és a néplélek állapota is szorosan összefügg. Az a politikai pankráció, a folyamatosan erőltetett 42 fokos láz fenntartása, a valós és vélt ellenségképpel való riogatás és gyűlöletkeltés, a rövidtávú hatalomszerzés és – megtartás mentén, valamint az elmúlt tíz év plakátkampányai, jóvátehetetlen rombolást okoztak a magyar néplélekben. E politikai és erkölcsi rombolás súlyosan káros következményeit még felmérni, felfogni sem tudjuk!

Ha bírálsz, adj ötletet a megoldásra is! - mondják sokszor. És igazuk is van, hiszen a bírálat nem valami, valakik ellen szól, és nem baloldalról vagy a liberális kígyófészekből jön, hanem jobbról, jobbító szándékkal.

Meg tudjuk határozni, mennyi pénz marad az adókedvezménnyel a lakosságnál. Ha ezt az adókedvezmény által a lakosságnak hagyott pénzt felosztanánk egy tisztességes rendszerben, akkor egy jól körülírható társadalmi rétegnek jutna belőle. Tehát, havonta kaphatna a munkahellyel rendelkezőkön kívül az a család is, ahol a szülő regisztrált(!) munkakereső, aki az év nagy részét betegség miatt otthon, betegállományban kell, hogy töltse, aki a gyermek betegsége miatt otthonápoláson van etc. A kör meghatározása a szakemberek dolga.

Ehhez azonban sokkal szigorúbb ellenőrzésekre volna szükség.  Ma, a legtöbb vállalkozás úgy működik a magas járulékok miatt, hogy a bérminimum és a valós bér közötti különbséget a vállalkozó borítékban adja oda a munkavállalónak. Ez ugyan megoldás, csak nem képez nyugdíjalapot. Tehát, a törvények betartatása, az ellenőrzések végkimenetele sem „pofára” kellene, hogy menjen, hanem legalább ezen a területen, ami a nép jólétét biztosíthatná, valóban élne az állam a jogállamiság, a törvények mindenkire vonatkozásának elvével. Mert ma csak foltozgatunk, ügyeskedünk és dicsőítjük magunkat, jó alapot adva az ellenzéknek a támadásokra. Ez pedig a mai társadalom ellenzék által generált szellemiségét ismerve, legjobb esetben, belső feszültséget, legrosszabb esetben számunkra bukást jelent! 

Stoffán György   

Ps: „Korunk nagy tévedése az volt, hogy az emberi szellemet az anyagi jólét keresésére hajlítottuk – sőt, mondhatni meghajlítottuk. Az emberi lelket fel kell emelni, a tudatosság, a szépség, az igazság és az igazságosság, az önzetlenség és a nagyság felé kell fordítani. Csak itt, és kizárólag itt találhatja meg az ember a békét önmagával – és ennek következtében a társadalommal is.” (Victor Hugo)