Stoffán György: Gyilkos kommunisták, kommunista gyilkosok

 

Ebben az időszakban, március 21-e és augusztus 1-je között, szinte minden napra jut egy-egy gyászos emlékezés, és minden gyászos emlékezés a vörös söpredék bűneiből ered. Most is emlékezünk, mert emlékezni kötelező! Véletlenül sem mehet feledésbe az a mindeddig megtorlatlan bűntömeg, amely 1919-ben Cohen (Kun), később pedig, Rosenfeld (Rákosi) és Kádár gyilkos, moszkovita, hazaáruló kommunistái követtek el. Ma, egy szentendrei fiatal pap brutális meggyilkolására emlékezünk. Dr. Kucsera Ferenc semmit nem követett el, nem volt halállistás, de a söpredék mégis úgy döntött, hogy meg kell halnia. Öt pomázi kommunista gazember vállalta, hogy a mindössze huszonhét éves segédlelkészt agyonlövik. A Duna-partra vitték, lelőtték, majd holttestét ott hagyták egy napra. Később, hevenyészve, pár lapát földet dobtak rá a temetőárokban. 1929-ben került végső nyughelyére, a Kálváriára. Nem árulta el, hogy ki őrizte a Péter-Pál templom kulcsait és ki harangozott jelt adva az ellenforradalmároknak… ezért meg kellett halnia.

(Jászkarajenőn, 1919. május 4-én, két papot ölt meg a kommunista Dobák Imre, kifejezetten és bevallottan is, a papok iránti gyűlöletből. Soha nem ítélték el, soha nem vonták felelősségre Kósa József plébános és Hornyik Károly káplán megöléséért.)  

 

A holnapi gyászos megemlékezés, a hamis váddal halára ítélt és kivégzett Tóth Ilonkáé. 1957-ben akasztották fel, mert a forradalom alatt szolgálati helyén, a kórházban – ahol nappal sebesülteket gyógyított –, éjjel röplapok sokszorosításában vett részt. Mint fiatal hatodéves orvostanhallgató, nem nézte, hogy a kezelt beteg forradalmár, ÁVÓ-s vagy orosz katona. Számára a hippokratészi eskü volt a mindenekfeletti törvény. A röplap sokszorosítás miatt azonban az ügyész halálra ítélte és az ítéletet 1957. június 28-án végrehajtották. Emlékét Wittner Mária, 1956. másik kiemelkedő hőse őrizte haláláig.

 

S amíg mi emlékezünk, addig a vörös kór ismét felütötte a fejét Európában, így – többek között – Németországban Lenin-szobrot emeltek, a kommunista bűnök pedig, Európában, ma már nem számítanak bűnnek, noha a bolsevik eszméknek százmillió áldozata van a földkerekségen. A magyargyűlölet, a vörös eszmék, a söpredék ismét feltörekvőben van, s mind a magyar nemzet, mind a keresztény hit hirdetői újra halálos veszélyben vannak. És nem az a kérdés, hogy ismét lesznek-e áldozatok, hanem az, hogy mikor, és hányan…

Emlékezni kell, de nem elég! Fontos volna megerősíteni állásainkat, hallatni a hangunkat és ellenállni a ránk törőkkel szemben. Mert Magyarország nem él túl még egy háborút, magyar-, és keresztényüldözést! Itt az ideje tehát, a rendcsinálásnak, a józan és egyenes gondolkodásnak, a valós kárpát-medencei nemzeti összetartásnak, hogy a megemlékezések ne csak megszokott lehetőségként ismétlődjenek évről-évre, de legyünk méltók is eleink hősi vállalásaihoz, és a megemlékezéseknek legyen erkölcsi alapjuk is…

 Requiem aeternam dona eis, Domine + et lux perpetua luceat eis!

Stoffán György: Kapucinus ünnep a budai Vízivárosban

 

Talán nincs is budai katolikus polgár a Vízivárosban, aki ne ismerné a nevet: Fidél atya. Igaz, nem csak a Víziváros nagyszerű polgára volt Szent Ferenc kapucinus rendjének e kiemelkedő tagja, de neve szinte az egész országban ismert Nagyváradtól Karcagon át, Máriabesnyőn keresztül a Fő utcai katolikus közösségig… Az ő életét bemutató kötet, hosszú előkészítés után elkészült, s ezt a kötetet mutatta be a vasárnap déli szentmise után, a huszonegy éve elhunyt Pacsay Fidél atya testvére, Pacsai Norbert. A könyv különlegessége, hogy nem egyetlen szerző műve, hanem sok felkért tollforgató, és eddig tollat nem nagyon forgató tisztelő, barát, papatestvér írta meg emlékeit Fidél atyáról, s maga a néhai szerzetes írásaiból is válogatott a nagy koordinátor és lelkes szerkesztő, aki nélkül e könyv nem jelenhetett volna meg: dr. Erdősi Gyula.

Avianói Márk szobra

A könyvön keresztül egy olyan szerzetes életét ismerhetjük meg, aki a nemzetért, a kereszténységért mindent feláldozott. 1944-ig Nagyváradon élt, majd a háború után 19 évesen a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. A legsötétebb kommunista korban, az ötvenes években lépett a kapucinusok közé, s élete során nem csak lelkeket ápolt, hanem alkotott, épített és intézményt alapított, de egy méltatlanul elfeledett példakép életszentségét is szívén viselte. Amíg a nándorfehérvári hős szerzetes, Kapisztrán Szent János nevét mindenki ismeri, addig a magyar haza török alóli felszabadításának kapucinus hőséről alig tudott a közvélemény. Fidél atya, Avianoi Márkot az ismeretlenség homályából kimentette, és egyházi elismerést szerzett a számára. A könyvben róla is olvashat az érdeklődő, néhai Fidél atya tollából…

A tizenegy nyelven beszélő, tudós szerzetes számos nehézséggel nézett szembe mind papi, mind szerzetesi életében, amelyet úgy kezdett, hogy titokban szentelte pappá Zadravecz István száműzött ferencesbarát-püspök, Máriabesnyőn, egy hajnali órán… 1950. július 9-én. Volt ő papként kántor, autószerelő, szakács, sekrestyés, figuráns… míg végül Zalaapáti-i plébánosaként végre visszakerülhetett a papi szolgálatba. 1956-ban,  a 11 nyelvet tudó Ember elmehetett volna, BÁRHOVA! Nem ment, magyar maradt!

Voltak akik mentek. Hazajöttek és volt, aki közülük Fidél atyát Békepapnak hívták.1988-tól a rend újjászervezésének óriási lendülettel látott neki. Ő telepítette vissza a kapucinus atyákat Máriabesnyőre, majd rendje a Fő utcai templomba rendelte, amely már ismerős volt a számára, hiszen a háború után részt vett e templom újjáépítésében…

Hosszan lehetne írni e nagyszerű magyar, keresztény példaképről, az egyszerű, de nagy tudású szerzetesről, ám itt ez felesleges, hiszen a maga a könyv rendkívül érdekes, szórakoztató és tanulságos, mint ezt a könyvbemutató alkalmával testvére, Pacsai Norbert szemléletesen és sokszor a hallgatóságot jókedvre derítően elmondta. Fidél atya életszemlélete és filozófiája egyetlen mondatába sűríthető. Egy alkalommal megkérdezték tőle, hogy miként élte át a sok szenvedést, megpróbáltatást. Így válaszolt: „Odaadtam a bőrömet az Egyháznak; ott teszik ki száradni a napra, ahol akarják.”  

Halála előtt be akarta vezetni a közösséget építő szombati előadásokat és és baráti találkozókat. Közösségépítés nélkül nincs haza! - volt elképzelésének jogos és alapos indoka. Az utókor e nagyszerű szerzetessel szemben olykor hálátlan... Avianói Márk szobrának talapzatára máig nem került föl egy egyszerű mondat: "Kezdeményezte Pacsay János Fidél." 

Köszönet illeti dr. Erdősi Gyulát, aki szervező és szerkesztőmunkájával megteremtette a Fidél atya életét bemutató kötetet és köszönet illet minden szerzőt, akik emléküket, emlékeiket megörökítették dr. Erdősi Gyula kérésére. És köszönet Fidél atya kapucinus rendjének, amely hálával, és imával emlékezik a nagy elődre, aki a kommunizmus szorításában is megőrizte a rend méltóságát… 

Deo gratias!  

A könyv megvásárolható a vízivárosi Kapucinus templomban. További lehetőségekről később tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat! 

Nyílt levél a két magyargyűlölő gazembernek – a magyarságról…

 

Azt hiszem, nem kell, hogy megnevezzelek titeket ahhoz, hogy az Olvasó rátok ismerjen. Két igazi magyargyűlölő, primitív és gyilkos szándékú gazember vagytok, akik magatokon viselitek a jelenlegi és remélem már nem sokáig tartó világuralom összes ördögi jegyét. Amolyan igazi, fizetett bunkósbot vagytok, akik sem a magyar lelket, sem történelmünket, sem a valóságot nem ismeritek, hiszen ehhez nincs intelligenciátok, tudásotok és képességetek sem. Örömmel segítek, mert úgy tűnik, hogy akikkel e kis ország határain belül szóba álltok, azok hozzátok hasonló magyarellenes senkik, így tőlük csupán az Orbán-gyűlöletet és a hataloméhség vezérelte hazugságokat hallhatjátok.

Neked, aki Magyarország ellen, a magyar nemzet ellen szavaztál a hetes cikkely ügyében, csak annyit: – Eddig, minden ellenünk áskálódó megkapta a jussát a magyarellenességéért cserébe… és itt nem a Bruxelles-i apanázsról beszélek, hanem arról az isteni ítéletről, amelyet bizonyára már itt a földön megtapasztalsz hamarosan. Mert a pénz és a gyalázkodás Isten előtt nem kedves. Azt az országot, és annak az országnak a népét, amelyet Szent István felajánlott Jézus Krisztus anyjának, nem lehet büntetlenül bántani. Ebben biztos vagyok. Tudom, hogy neked a kereszténység a legádázabb ellenséged, de törődj bele: Mi, magyarok tovább fogunk létezni, mint a te elkeresztényietlenített országod – bármelyikre is gondolok… Ti megcsonkítottátok ezt az országot és ezt a nemzetet, de a megnyesett fa kizöldül, és az új hajtás képes akár sziklákat is kettéhasítani. Mert a magyar a saját jussáról nem mond, le, ahogy én sem írtam alá semmit sem Veletek, sem 1920-ban e nemzet és Magyarország sorsát illetően, tehát sokunk keze tiszta, sokunk értelme nem olyan fogyatékos, mint a tied és a veled parolázó magyarországiaké. Megcsonkíthattatok minket, perbe foghatjátok az országot, de mi akkor is a Kárpát-hazában hiszünk, arról nem mondunk le és a történelem Ura visszaadja nekünk azt, ami a miénk, hiszen Isten előtt száz vagy ezer év mit sem számít… elröppenő idő, de te ezt tudod jól, hiszen háromezer év után neked is van ebben tapasztalatod. Jegyezd meg tehát: a magyar nemzet számára egy az Isten és egy a nemzet… és az is marad!

Te másik "Kedvenc"!

A magyar hagyományokban ott van a köcsög is, amelyet fazekasok készítenek szerte az országban. A legismertebb az alföldi köcsög és a korondi. Más köcsögöt nem ismerünk, illetve mindaddig nem ismertünk, amíg bizonyos, a Teremtéssel ellenkező szellemiség be nem lopta magát kicsinyke hazánkba, a Kárpát-medencébe. A köcsögök nem beszélnek, hanem használati tárgyak, amelyek a nyári hőségben hidegen tartják az amúgy meleggé váló hűsítő italt. Tehát, a köcsög is a magyar hagyományokhoz tartozik. A mások féle köcsög nem tartozik ebbe a kategóriába, tehát, ne hivatkozz arra, hogy egyes rendezvények a legszebb magyar hagyományok szerint zajlanak. Mi keresztény magyarok a krisztusi tanításokat tartjuk, azok az irányadók a számunkra, s Szent István óta magyar hagyomány is a keresztény nemzet léte, minden szokása. Tévedtél tehát, de bocsánatkérést tőled nem várunk, mert amúgy is tudjuk jó ideje, hogy miért vagy itt, kiket szolgálsz és milyen erkölcsi mélységeket tartasz lebensraumodnak. Csak legalább ne járasd le jobban a hazádat, mert ott azért sokan élnek olyanok, akiket szeretünk, és akikkel örömmel vállalunk szellemi, politikai, lelki közösséget. Te nem tartozol ezek közé. Javaslom, hogy a magyar hagyományokat tanulmányozd… és ha lehet, otthon!    

Stoffán György       

Hatvanhat év történelem - Könyvbemutató a fóti Városi Könyvtárban

Megtagadott vértanúk... avagy, szégyelljétek magatokat!

Megemlékezés helyett... 

Vannak magyar hőseink, akikről nem illik, akikről nem szabad beszélni, nem szabad megemlékezni, akiket kötelezően ki kell törölni a nemzet emlékezetéből. Igaz, itt-ott néhány faltörő kos, mint ez esetben magam is, megszólalunk, de azzal vége is. Újra ráborul a nevezett magyar hősre a feledés homálya… Különösen fájdalmas ez, amikor Európában a keresztényüldözés van, és amikor Európa a keresztény Magyarország, Mária országa ellen szavaz, és ezt még ki is mondja! Egy nemzet, egy nép ellen szavaznak azok, akiket ostobán és parancsra partnereinknek vélünk, akik ugyanabban az Európai Unióban tagok, ahol mi.

2024. június 20-án, szándékosan nem írtam megemlékezést egy kiváló, de a sok évtizede rászórt hazugságok miatt „kellemetlenné” vált magyar hős születésének 140. évfordulójára. Egy olyan magyar, szerzetes-püspökről feledkezett meg saját ferences rendje, az állam, a katolikus közösség, akinek életszentsége, életműve egy drámai korban, a trianoni döntés, az első világháború vége, a meggyötört nemzet sárba taposása idején kezdődött, és haláláig, 1965-ig tartott. Mindvégig egy eszme szolgálatában, a szenvedéseket és a magaláztatásokat, a börtönt és a kényszerlakhelyek keserűségét is elviselve harcolt az egyház megmaradásáért, a magyar föld visszaszerzéséért, a liberalizmus pusztítása ellen. Papokat szentelt titokban, hogy legyen, aki hirdeti Krisztus igéjét, aki megtartja az összetört magyar lélek erejét, aki felemeli az elesettet… Ez az eszme vezette akkor is, amikor a hűvösvölgyi Magyar Szentföldön bujtatott zsidókat mentette, számukra élelmiszert szerzett, amikor korábban az amerikai magyarságot, a székelységet látogatta meg, és lángszavú beszédeivel erősítette a nemzettudatot az emigrációban és a húsz évig, saját szülőföldjén idegen iga alatt élőkben.

Nem tagadta meg elveit és keresztény hitét akkor sem, amikor a moszkovita kommunista hatalom el akarta hallgattatni, amikor anyja halálát okozta a kényszerlakhelyekre parancsolás. Mindent kibírt, mert hitt. Hitt a magyar keresztény nemzetben, hitt abban, hogy amit tesz, nem válik semmivé a történelem viharaiban.

Tévedett!

A személyéről, a kereszténységtől való félelemből és a keresztényellenesség okán, valamint a kereszténygyűlöletből fakadóan hazugságáradat sodorta el a 20. századi iskolák tananyagából, az egyházi és rendi megemlékezések sorából, az állami postumus kitüntettek köréből.

Életéről írott könyvem harmadik kiadása, a legegyszerűbb formában, hamarosan megjelenik. Nem zsíros állami támogatással jelenik meg és nem kereskedelmi forgalomba szánom e könyvet, nem kereskedem vele jól szervezett, egyházi, politikai könyvbemutatókon, nem üzletet látok benne, hanem lehetőséget arra, hogy legalább a katolikus iskolák diákjai hozzájussanak a napjainkban is megalázott emlékű magyar hős életművének, példájának a megismeréséhez.

A hazai politikai kereszténységnek sok áldozata van, ahogy a kommunista békepapi kereszténységnek is volt. Azonban ma, a legnagyobb áldozat a hívő keresztény nép, a magyar nemzet, mert vezetői mind állami, mind egyházi tekintetben, kevés kivétellel(!) szándékosan elfelejtetik és elfelejtetik eleink hősiességét, kitartását, tisztességét, hazaszeretetét. Emlékezni csak kiválasztott, az államnak és az egyháznak „nem kellemetlen” hősökre szabad. Rájuk sem gyakran! Amíg a politikai szélhámosok, hazugok, gazemberek minden nap betöltik a lapok hasábjait, addig építő, lelket gyógyító, nemzetet mentő példaképeinknek nincs helyük sem a Nat-ban, sem egy-egy évfordulós megemlékezésen, mert vannak, akik ilyen-olyan „anti”-nak hazudták évtizedeken át. Teleki Pálnak, Hóman Bálintnak, Horthy Miklósnak és sok más magyar hősnek, vértanúnak a nevét bemocskolták már, életművüket elhazudták… és a rehabilitációra sem volt elég 34 esztendő…

P. Zadravecz István ferences tábori püspök születésének 140. évfordulójáról sem emlékezett meg hivatalosan – a médiumok híradásai mellett – senki. Csak egy lelkes tisztelő, Szócsinné v. Léber Ottilia idézte meg alakját közösségi oldalán, a Wikipédia segítségével,  ezzel is jelezve, hogy e nagyszerű magyar példakép, a tábori püspök, fehér vértanú él még a nemzet tudatában.

 

Talán eljön az idő, amikor tanítása, prédikációi megjelennek majd egy kötetsorozatban. Ha már nem lesz kellemetlen, és a sok hazugságot, vádat megcáfolják ferences rendje és az állam történészei. Majd… valamikor… egy valós rendszerváltás után, amikor őszinte, magyar, keresztény világban élhetnek utódaink. Ám – mert megtagadják példaképeinket –, addig sok szenvedés és megpróbáltatás lesz az osztályrészünk, és sok vér folyik még le a Dunán és a Tiszán… Ez pedig, korunk szégyene, felelőtlensége, hitetlensége, önbecsülésünk hiánya. Mert engedtünk annak az eszmének, amelyre P. dr. Uzdóczy Zadravecz István OFM tábori püspök már 1920-ban figyelmeztetett:

„Nálunk, magyaroknál az erőt a Szent Korona képviseli. Azért hitvány eljárásnak tartom mindazt, ami a mi Szent Koronánkat bármiképpen becsmérli és inzultálja. Szent Koronánkban évezred múltja, történelme, imája, sóhaja, összes bánata, – a török hódoltság összes keservei, a hódoltság keservei, a rabláncok csörgése – a nemzet vágya van. Ne karikázzuk le onnan a zászlókról, mert az szent dolog. Muzeális különlegességnek tekinteni nem engedjük. Protestálunk ellene! Épp azért követelni fogjuk mindazoktól, kik a forradalmi hatalmat képviselik, hogy e tárgyunkat, évezredünk történelmét,  sérthetetlen tiszteletben tartsák, sőt annak egy nemzeti ünnepet rendeljenek el, mert a levegőbe nem esküdhetnek, törvényeket nem hozhatnak. Hozzák a törvényeket e Szent Koronának nevében, ítéleteket annak erejével, s akkor „Isten kegyelméből" tekintélyesek és tiszteltek lesznek...

2. A köztársaság minálunk hazafiatlanságba, internacionalizmusba vezet. És ezért nagyon vigyázzunk, hogy ez a forrongás, mely tart, a hangzatos „köztársaság" frázis, amelytől a lelkek rettenetes módon követelődznek, ki ne vetkőztessen bennünket magyar érzelmeinkből és az internacionalizmus karjaiba dobjon!

V. Mi az internacionalizmus?  Az, hogy egyenrangúsíttassék az egész világ! Testvéreim, az igazságok, melyek akár társadalmi, akár természettudományi igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szellem, tudomány szempontjából internacionalista vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié – a nemzeti, a magyar érdekek – nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. Ez az én földi, nemzeti és hazafias érdekem! E magyar érdeket ápolom a milliók lelkében! Milliók! Bele ne zavarodjatok hát az internacionalizmusba! Ez annyi volna, mint hazánk feladása!... Azt gondoljátok, azok, kik kínálgatják nekünk az internacionalizmust, az angolok, franciák, szerbek, románok – internacionalisták? A legnagyobb fokban nacionalisták! Bennünket; szegény kis nyomorgatott országot, az internacionalizmus karjaiba akarnak dobni, hogy politikájuknak lehasaljunk. Már pedig a mi magyar Hazánkat nem adhatjuk fel!”

Stoffán György

Dominus vobiscum! - 3. rész

3., befejező rész

A még gondolkodni tudó, az eseményeket kissé kívülről szemlélő ember a mai kor zavaros, káoszba hajló valóságát kétségbeesve szemléli, és ez a kétségbeesés nem alaptalan. Kiutat – a világuralmat és annak jellemző eseményeit, történéseit és törvényeit tekintve –, lehetetlen találni.  Vannak önámító, önvigasztaló, ilyen-olyan magyarázatokkal felvértezett politikusok, pártok, civilek, azonban igazi megoldást senki nem tud, mert a világ rohan, cunamihoz hasonló sebességgel a saját végzete felé. A liberális, kommunista, megvásárolható, jellem és gerinc nélküli európai politikusok – köztük a magyarországiak is –, csak és kifejezetten a saját érdekeiket látják, és csak egy szűk politikai kör tekinti megoldandó problémának mindazt, amit magunk körül látunk, amiben élünk. Ez a szűk kör pedig, nem ütőképes, a nemzetközi politikában jelentéktelen. Éppen ezért szükséges egy másik unió, amely magában foglalja a Kárpát-medencét, annak minden magyar, keresztény lakójával egyetemben.

A politika rombol, a pártoskodás gyűlöletet szít. Ezt láttuk a választási kampányban. És, ez természetes is, hiszen erre találták ki az 1800-as évek második felében, Genfben. A műveletlen társadalmi réteg minden olyan politikai lehetőségben jövőt igyekszik látni, amely a vallás, a haza, a nemzet elleni felbuzdulásában támogatja. Valakire irigynek kell lenni, valakiket utálni kell, mert többjük van, mint neki, az egyházakat gyűlölettel kell emlegetni, és a nemzeti, a haza iránti elkötelezettségről fogalmuk sincsen. Ez maga a bal-liberális politikai oldal, amelyet ráadásul megfertőzött a nyugati nihilizmus, a gender-őrület, az LMBTQ és a háborúpártiság is. Hazug, jellemtelen vezérek irányítják a politikát, és ez, az európai uniós jellemtelenség úgy terjed, mint a pestis.

A magyarság, a magyar nemzet mégis kedvező helyzetben van, ha van, aki felismeri mi is az, ami miatt a helyzet, számunkra kedvező. A tömegek, az emberek, a társadalom nagyobbik része, ha Istenről, a templomról, az egyházakról, a papokról van szó, akkor valami, tőle nagyon távol álló dolgot képzel el. Ugyanakkor minden emberben ott lappang a hiányérzet valami iránt, amit megfogalmazni sem tud, csak érez. Ez a hiányérzet a keresztény hit kiüresedett lelki szelencéje, amely emberré, magyarrá tette eleinket. Ha vissza akarunk térni, ha reményre van szükségünk, ha keressük Istent, és meglátjuk a természetben, a növényekben, a napfelkeltében és abban a csodálatos rendszerben, amelyben minden óramű pontossággal működik, akkor nem kell politikával, ostoba, mindennapos párt-ügyekkel, civilszervezeti és alapítványi pénzhajhászokkal foglalkoznunk. Ha felismerjük Istent, megtaláltuk a kiutat. Ha elvonatkoztatunk a hétköznapokban a hírekben hallható, látható és az emberi butaság és Isten nélküliség termékeként megjelenő dolgoktól, akkor egy másik dimenzióba kerülünk. Istennel tudunk beszélgetni. Mert nem csak a templomban, a kápolna csendjében, a vasárnapi istentiszteleten vagy szentmisén lehet kapcsolatba kerülni – hitigényünk szerint – Istennel, Jézus Krisztussal, hanem a körúton, a természetben, a presszóban vagy a kocsmában is. Valahol el kellene kezdeni a visszatérést, s ez azért nem megy könnyen, mert mindenki sokkal komplikáltabbnak véli a Teremtő Istennel való kapcsolatot. Pedig elég csak egy szóval kérni… mi több, Márton Áron szerint, „aki keresi, az már meg is találta”. Micsoda bölcsesség van ebben a megállapításban.

Van tehát kiút! Hirdessük meg a Kárpát-medencében a Keresztény Magyarok Nemzeti Unióját! Nem kell bejegyeztetni, nem kell elnököt választani, mert az elnök maga az Úr. Nincs elnökség, nincs finanszírozási probléma. Az egész Kárpát-medencét nevezzük ki tanácsteremnek, mindenki maga fogadja meg, hogy részt vállal ebben az unióban azzal, ha naponta, vagy amikor eszébe jut, fohászkodik a hazáért, a nemzetért. Részt vesz azzal, ha misén vagy istentiszteleten megjelenik, részt vesz, ha kirándul és megcsodálja Isten teremtményeit a természetben. Ebben a „Keresztény Magyarok Nemzeti Uniójában” nincs nyilvántartás, mert aki hisz, az önként és saját magának esküt téve, taggá válik. Még nagyon sok családban ott van a jelképünk, a kereszt, amely számunkra, magyarok számára nagyon sokat jelent. Nem kell tehát kitűzőt tervezni, megvásárolni. Minden csak a lélekről, a Krisztushoz való visszatérésről kell, hogy szóljon. Arról kell, hogy szóljon, Akiben sokan nem hisznek, de amikor baj van, amikor a végső búcsúzás előtt vannak, kérik.  Mert arról van szó csupán, hogy egy nemzet, saját hite szerint fohásszal, imával, templomban vagy a természetben, de kérje az Egek Urát, a Magyarok Istenét, hogy; mentse meg ezt a nemzetet, mentse meg a népet, és fogadja el a bűnbánatot, amellyel tartozunk, a milliónyi meggyilkolt magzat miatt, a hitehagyás, az évszázados, önámító hazudozás miatt, és sok egyéb bűnünkért…

Nekünk az a dolgunk, hogy ezt az egyszerű, be nem jelentett lelki szervezetet, ezt a magyar Uniót felépítsük: „Ha hiszel Istenben, mondj el egy fohászt. Ha nem, akkor is, és bizonyosan meglátod Istent! Csak akard is!”  Ennyi az egész. Ilyen egyszerű politika, pártok és hazug politikusok nélkül államot alapítani újra. Mert ha egy nemzet együtt imádkozik, ha egy nemzet keresi Istent, akkor annak a nemzetnek akkora ereje lesz, amivel legyőzheti legádázabb ellenségeit is. Nem kell utazni, ha egymásra akarunk találni, hiszen Kassán imádkozol és a brassói barátodra gondolsz imáidban, fohászodban, akkor már együtt is vagytok lélekben… és ez hatalmas erő! Nincs hatalom, amely megállíthatná, de van hatalom, amely minket támogat. Csak hinni kell és akarni kell… hogy amit elkezdünk néhányan, magunkban, önnön elhatározásunkból, de minden Kárpát-hazában élő magyarért, az kiszélesedik és elér minden keresztény magyar testvérünkhöz. És itt nincsenek határok, nincsenek, kilométerek, mert a magyar néplélek tisztasága, az isteni erő, újra összehozza a nemzetet. Semmi mást nem kell tennünk ezért, mint egy fohászt küldeni szívből a Krisztusi magaslatokba.

Amikor a kisgyermek feláll és a szekrénynek támaszkodva próbál lépkedni, tudjuk, hogy hamarosan elindul, még ha olykor-olykor elesik is.

Magyar, keresztény papjainknak, lelkészeinknek is javaslom meghirdetni a Keresztény Magyarok Nemzeti Unióját… mert ez nem politika, tehát senki nem szólhat érte. Hirdessük meg együtt, a Teremtő Istentől kapott gondolattal a magyar néplélek kárpát-medencei unióját, amely elárasztja hittel és szeretettel a nemzetet, példát adva és mutatva Krisztusban, Európának és a világnak…

 Dominus vobiscum!

Stoffán György

  

 

Dominus vobiscum! - 2. rész

Mai világunk hitéletének és társadalmi problémáinak boncolgatása nem hálás feladat, hiszen több a bírálható tény, mint a dicséretre méltó. Akár politikai, akár egyházi, akár a civil életbe pillantunk bele. A jelen kor liberális, itt-ott kommunista, de töretlenül erkölcstelen és hit nélküli szellemisége, az emberi jogokra való hivatkozás és a Teremtéssel szemben álló gondolkodásmód, az élet minden apró részletébe befurakodik. Ez legfőbbképpen a megvetendő, ócska emberi tulajdonságok által történik, amikor vezető beosztású politikusokat, egyházi embereket, civil szervezetek vezetőit, a „nem létező” világhatalom a saját céljainak szolgálatába állít, sok esetben horribilis, visszautasíthatatlan összegekért. Másokat zsarolással vesznek rá a társadalmak, a kereszténység, sokszor pedig, az emberiség elárulására. A terv megvalósítása évszázadok, de talán évezredek óta folyik, hiszen nem más ez, mint a jó és a rossz harca, a Sátán háborúja Isten ellen, Isten parancsai ellen, az emberiség, a lelkek megszerzése érdekében.

A társadalmak orruknál fogva vezethetőkké válnak, ha az egyént, mint a társadalom részét, alkotóelemét, ígéretekkel, pénzzel, ámítással, mások lejáratásával érdekeltté tudja tenni egy-egy új ideológia, szellemiség. Az emberi kapzsiság és irigység hatalmas erő, a jólét pedig, kitöröl a normális gondolkodásból, életvitelből olyan erényeket, amelyektől az ember, ember tudna maradni. Tehát, az ember megvásárolható, ha nincs hite, ha nem ragaszkodik az erkölcsi normáihoz, Isten-hitéhez, a krisztusi tanításhoz. Az az ideológia, amelynek mentén ma a társadalmakat értéktelen, erkölcsnélküli masszává gyúrják a beteg, aberrált elmék által felállított törvények erejével, nem ismeretlen az emberiség történetében. 2013. február 10-éig, jobbára elszigetelt, egyes csoportok, felekezetek, civilszervezetek sajátjaként működött, de a művelt, európai, keresztény világ ellenállt a sátáni támadásoknak. XVI. Benedek kényszerű lemondása, majd a migránsválság azonban, felborította a rendet, elindította a változást, a rendellenesség rendként ismertetett el, a rossz és a gyalázatos jóvá és fennköltté lett… a normális, emberi, keresztény gondolkodásmód visszaszorult, mert az egyes emberek – politikusok, papok és civilek –, a könnyebb, a korlátok nélküli életet választották mind hétköznapjaikban, mind hitükben.

A nem létező világhatalom rátelepedett a keresztény egyházakra, az európai politikára, az élet minden szegmensére és megkezdte a megfélemlítés ördögi korszakát, a menekülteknek nevezett fekete sereg behozatalával, a bűnözés ezáltali megsokszorozásával, a gender-elmélettel, az LMBTQ és a keresztényüldözés különböző válfajaival. Az európai értékek megsemmisültek. Amit addig értéknek tartottunk, lett az értéktelen, s ami értéktelen és megvetendő volt, azt nevezik ma értéknek. Ellenkezésre nincs lehetőség, mert még azok az országok is az uniós törvények alárendeltjeivé váltak, amelyek látszólag nem értenek egyet a fent leírtakkal. Így, a polgároknak csak bizonyos határokon belül lehet kifejezniük nemtetszésüket. Ez azonban a veszély nagyságát tekintve aligha elegendő. A jog és a törvények viszont, nem a polgárok pártján állnak, ergo: a normalitás végleg háttérbe szorult, és az erőszakos, diktatórikus, aberrált, már-már háborús új világ erőltetése természetessé vált.

Számunkra, magyarországi állampolgárok számára tragikusabb ez a kettősség, mint ahogyan a nyugat-európai társadalmakat érintik ezek a világraszóló, sátáni változások. A kormány – ha későn is –, felismerte azt, hogy Magyarországon nincs helye a liberális eszméknek és a magyar néplélek elfogadhatatlannak tartja, érzi a globalizmust és az Isten ellen való sátáni háborút, azaz a New Age irányelveit. Persze, mint mindenütt a világban, hazánkban is követőkre talált a vallásellenes ideológiák sokasága, azonban a néplélek nem átalakítható, így egyes efféle ideológiák szélsőséges megnyilvánulásai visszavetik az érdeklődést, eltávolítják a követőket. Sajnos azonban, nem visszatántorítják a kereszténységhez, hanem még talajtalanabbá, kilátástalanabbá teszik az ezoteriához, az alternatív spiritualitáshoz vonzódó, de abban később csalódott emberek sokaságát, lelki életüket, érzéseiket, jövőképüket.

Az új pogányság is egyfajta szándékos, és jól kitervelt módja az új, Isten nélküli világ létrehozásának. Ezt, Magyarországon önjelölt őstörténészek terjesztik, mindenféle vélt, felszínes műveltségből eredő tanokkal, történelmi mellébeszélésekkel, ősmagyar vallásként hirdetve távtanaikat. A rendszerváltásnak nevezett időszak óta egyre csak sokasodnak ezek, a tévtanokat hirdető áltudósok, és sajnos a követők száma is egyfajta magyarságtudat szellemében, téveszmék mentén vallják magukat ilyen-olyan ősmagyar származásúnak, de odáig is eljutott már néhányuk, hogy szkíta kisebbséget szerettek volna bejegyeztetni… A keresztényellenes őrület tehát, mindig új és még újabb ostobaságokkal látja el a lebutított társadalmat. A magyarság kutatására az állam létrehozott egy intézményt, amely rendkívül nagy eredményeket mutatott fel, de talán pont ezért, az intézet teljes tudósgárdáját kirúgták és ma már csupán a nevében az, amit az alapító vezetés felépített. Egy nyugdíjas sebészorvos és egy egészségügyi újságíró a két legmeghatározóbb személyiség ebben a kutatóintézetben.

A kormány, bizonyos politikai megfontolásból százmilliókkal támogatja mind az intézetet, mind pedig, a szintén téves eszméket hirdető, és évenként megrendezett alföldi találkozót, ahol magyarok és keleti rokonaink, sámánjaikkal és vélt vallási szokásaikkal szórakoztatják egymást elvetve egy ál-ősmagyar érzést a látogatókban is. Hasonló keresztényellenes tévút, a HIT Gyülekezetének történelmi egyházzá nyilvánítása, amely által ez a szekta is hozzájut az állami támogatásokhoz, aminek fejében a híveik a kormánypártra szavaznak – állítólag. Tehát, a keresztényellenesség finomított formája már ide is elért.

Nem változott semmi a magyar fiatalság lelki, szellemi nevelése terén sem, noha ezernyi tanulmány és szakértői vélemény született a rendkívül rossz és veszélyes helyzet miatt. A közoktatás és a szakoktatás terén sarkalatos változásokat kellene véghezvinni, de a nemzetközi szerződések és a nem létező világkormány irányvonala, céljainak megvalósítása miatt ez lehetetlen. Ma a műveletlenség, a gondolkodásra képtelenség, az önvédelem ösztönének teljes megszűnése, az erkölcsi határok megsemmisítése, az érzések értéktelenedése jellemzi a magyar fiatalságot, és ez ellen senki nem tesz semmit! Minden úgy működik, mint egy kapitalista nagyvállalat, amelyben a dolgozó ember termelőeszközzé degradálódott, és csak a pénz, a haszon, az extraprofit számít.

A társadalomnak azonban, ősi lelki beállítottságából eredően szüksége van emberi, hitbéli megoldásra ebben a korántsem reményt keltő helyzetben, amelyben a háború és az ezzel együtt járó elmúlás fenyegetettsége is a mindennapok részévé vált. A lelki üresség, a csak a politikával való foglalatosság, a telefonnyomkodás és a gyűlölködés nem vezet sehová. A társaság, szeretet, egymásrautaltság tudata nélkül felnőtt, erkölcseiben és lelkileg is súlyosan problémás fiatalság, a folyamatosan megnyugvást kereső, de túlhajszolt és kiszolgáltatott közép-korosztály, valamint a mindezen döbbenten szemlélődő idősebb polgárok összessége, mint társadalom, nem alkalmas jelenleg az ország építésére, az ország megtartására. Ehhez sokkal bölcsebben gondolkodó, emberközpontúbb, őszintébb, műveltebb, erkölcsösebb, és rendet is tartani tudó vezetés, hitében erős és hiteles, nemzetmegtartó egyházak, lelkiismeretes tanárképzés és oktatás szükségesek. Valamint az állampolgárok ama felismerése szükséges, amelyben a nemzet egysége nem csupán politikai szlogen, a kereszténység nem politikai, amely csak a templomfelújításokban fejeződik ki, és a hazaszeretet, az emlékezés nem kötelező tananyag, hanem érzés. Ahhoz viszont, hogy újra érzéseink legyenek, rendszert kell váltani. Mert csak mondani a szépet és a jót, kevés! Ha a hitet nem követik a cselekedeteink, akkor a hit semmit sem ér… Ez igaz a hétköznapokra és a nemzet jövőjére is!

(folytatjuk)

Stoffán György

Dominus vobiscum!

I. rész

Ha lapot indítanék 2024-ben, akkor annak a periodikának a címe „Vészharang” lenne, hiszen olyan korban élünk, amelyben bármerre néz az ember, csak a veszélyt, az Isten-nélküliséget, a gyűlölködést látja. A nemzetközi politika lealacsonyodott az aberrált (ön)gyilkosok jólfizetett szakmájává. Ez az öngyilkosság sajnos nem csak a világ vezetőit érinti, akikért nem volna kár, de ezek a lélektelen, ócska, gazemberek magukkal rántják a társadalmakat, mert a föld népességének kiirtására szegődtek akkor, amikor jól fizetett politikusi állásaikat elfogadták az ismeretlen és láthatatlan világkormánytól, azaz a Sátán földi helytartóitól.

A rossz, az erkölcstelen, embertelen, a Teremtéssel szembenálló világhatalom az élet minden szegmensét behálózta, és ma már törvények biztosítják a gonoszság gördülékenységét. Észrevétlenül beleívódik a fiatalságba a természetellenesség, az erkölcstelenség, a keresztény értékek megvetése, az elnemzetietlenítettség sivársága, a halálkultusz, a nihilizmus, az önimádat. A kormányok semmit nem tesznek az ifjúság, azaz a jövő megmentéséért, ám, néhány országban úgy tesznek a kormányok, a politikusok, a pártok, mintha ellenkeznének. A részletek megvizsgálásakor viszont világosan megállapítható, hogy minden ország, minden nemzet azon a lejtőn rohan, amely a megsemmisülésbe vezet, azaz, kivétel nélkül(!), minden politikus – akarva és akaratlanul is, de – a világhatalom céljait szolgálja. A megvalósítás zseniális, hiszen minden nemzetet – sok évszázados megfigyelés és tapasztalat alapján –, a nemzet igényéhez, lelki beállítottságához igazítva győz meg ez a sátáni világhatalom arról, hogy miként kövesse a parancsokat.   

Elsőként a 19. század forradalmait próbálták ki a királyságok megszüntetése és a köztársaság, a liberalizmus, a keresztényellenesség bevezetésére. Ezek sikertelenségét látva, a két 20. sz.-i világháborúval és azok következményeivel törték meg a történelem természetes fejlődését és folyamatosságát, Európa keresztény voltát. Az Öreg Földrészt kétfelé vágták, s az egyikben a jóléttel, a másikban a konkrét tiltásokkal, azaz, a diktatúrával, a szabad gyilkosságsorozattal, a kommunizmussal próbálkoztak, amely csak nevében más, szellemiségében és végeredményében viszont megegyezik a liberalizmussal.

A lényege e kétnevű, de azonos célú és értelmű szellemiségnek: a jó, az értékes, az emberséges, a keresztény lelki beállítottság kiirtása a világból, az emberiség tudatlanná, érzéstelenné, istentelenné és vallástalanná alakítása. A kiüresedett, Isten nélküli ember sem önmagát, sem a körülötte lévő világot nem tudja kontrolálni, mert nincs etalonja, nem tud mihez viszonyítani. Csak a bűn, a gonoszság és a természetéből fakadó rossz tulajdonságok élnek benne. A jót a környezetében meg sem ismerheti, nem olvashat róla, tanulmányi évei alatt nem hallhatja. A nyugati világ már ebben a stádiumban van, mert a jólét nem adott alkalmat arra, hogy bármiben is ellenkezzen a társadalom. Európa közepén és a keleti végeken azonban, ahol a diktatúrát alkalmazta negyven évig a sátáni világhatalom, kialakult egy zsigeri ellenkezés minden paranccsal, kötelezően betartandó állami intézkedéssel szemben, tehát, itt más logika alapján kellett lerombolni az értékeket, mert nem volt elegendő a diktatúrából való „felszabadítás”, a „rendszerváltásnak” hazudott időszak. A liberális eszmeiséget ezeknek a nemzeteknek a társadalmai nagyrészt elutasították, ám, a primitív társadalmi rétegek ragaszkodtak a parancsuralmi rendszerhez, mert önállóan gondolkodni képtelenek. Így alakult ki a baloldali és jobboldali társadalmi megosztottság.

Szólnunk kell a keresztény egyházak felelősségéről is. A kommunista diktatúra idején a keresztény egyházak, mint egyetlen, isteni voltában emberi intézményrendszer működtek, amelyek kiálltak a nemzet, és a krisztusi értékek mellett, megtartották hagyományaikat és liturgiájukat, a nép által megszokott és gyakorolt szokásaikban lelki és szellemi erőt adtak híveiknek, következetesen az Új Szövetség, azaz, Krisztus tanításai által. A pápaság intézménye is – XII. Pius pápa haláláig – ebben a szellemben működött és pozitívan hatott a világra, kiállt a veszélyeztetett nemzetek mellett, diplomáciai és egyéb módon és úton védte a nemzeti egyházak érdekeit. Halála (1958.) után, XXIII. János pápa elindította a II. Vatikáni Zsinatot, de az ő halálával, a szabadkőműves utód irányítása alatt, fordulatot vett a zsinat, és torz szellemiségű túlmodernizálást hajtottak végre a zsinati atyák. E romboló változtatásokat, későbbi pontifikátusa alatt, XVI. Benedek – mint maga is egykori zsinati atya –, megpróbálta korrigálni, de ekkorra már a Vatikánban is többségben voltak a modernista, gondolkodásukban keresztény-, és hagyományellenes bíborosok. XVI. Benedek pápának, körmönfont, ismert, aljas zsarolások után, „egészségi állapotára” hivatkozva, váratlanul le kellett mondania. Bergoglio, St. Gallenben eldöntött jezsuita pontifikátusa végleg pontot tett a hagyományos, krisztusi egyház ügyére, hiszen Jézus Krisztus tanításait kiforgatva, a Szent Hagyományokat eltörölve vagy megcsonkítva, a latin liturgiát tiltva – mintegy ámokfutóként –, alakítja az egyházi intézményrendszer ügyeit, torzítja el tanítását, engedi relativizálni a bűnt és Krisztus áldozatát. Ennek bizonyos szegmeseit parancsként osztja ki a világban, így a papság és püspökeink, a kötelező engedelmesség nevében kénytelenek bevezetni az egyes változtatásokat. Így például, a Novus Ordo, ószövetségi szóhasználattal lealacsonyítja a szentáldozást, a „Bárány lakomájának” nevezve azt, a keresztáldozat liturgiájában, azaz, a szentmisében, megfeledkezve a krisztusi meghívásról, amely az utolsó vacsorai asztalához hívja a hívő embereket.

Amíg a kommunizmus kívülről támadta az egyházakat, addig ez a pontifikátus olyan belső feszületséget idézett elő, amely visszafordíthatatlan folyamatokat von maga után. Az igazi keresztények, előbb vagy utóbb, felekezettől függetlenül visszatérnek majd a katakombák, a Krisztusban eggyé váló titkos összejövetelek, az üldözött őskeresztények sorsához, az ebben a sorsban való megújuláshoz. A mai papok vagy behódolnak ennek a Krisztus nélküli, Abu Dhabista szemléletnek, vagy vértanúkká válnak. Közel van az az idő, hogy mindez bekövetkezzék!

A megosztottság és a politikai, világhatalmi törekvések tehát, minden keresztény egyházba és felekezetbe beszivárogtak, s azoknak megfelelően rombolnak. Hiszen a protestáns felekezeteket is magával sodorja az új világ mindenben modernizált szellemisége, a politikai elvárások, a vallástalanság és a hitetlenség. A krisztusi tanítás csak elvétve vagy a mai világnak megfelelő módon, félreértelmezve, félremagyarázva szerepel a hitoktatásban, az iskolai tananyagokban. Nyugaton az imádságért és a bibliai idézetekért is börtön jár, papokat ölnek meg „pszichésen terhelt”, ezért nem büntethető jövevények, és az egyházi iskolákban sem kötelező már a vasárnapi misehallgatás, az istentiszteleten való részvétel igazolása.

A rombolás tehát folyik, a társadalmak pedig, csak azzal foglalatoskodnak végtelen ostobaságukban, hogy melyik párt képviselőinek szerezzék meg a jólét bársonyszékeit, amelyekből az ő sorsukat pecsételheti majd meg – a világkormány és/vagy a WHO parancsára – a kiválasztott kedvenc politikus. Ezért a társadalmakban vérre képesek menni az emberek. Nem fogják fel, hogy ma, minden politikus ugyanazt az urat szolgálja… és az az úr, nem a Teremtő és Mindenható Isten…   

(folyt. köv.)

Stoffán György

A proli-gőg – avagy, „költöző madár” lesz a hegyvidéki Turul-szobor?

 

"Itt mindenki hülye?" – hangzik el az Üvegtigrisben, de ezt a kérdést feltehetnénk sok politikusnak, törvényalkotónak, törvényalkalmazónak, jogásznak, önjelölt újságírónak, kereskedőnek, uniós-, és magyar bíróságoknak, némelyik frissen megválasztott polgármesternek, etc. Kevés kivétellel, a választ is az Üvegtigrisből kellene idéznünk: „Itt? Mindenki!”

(Nem sorolom fel név szerint, kik és miért nyerték el nálam ezt a titulust, mert az e titulust kiérdemlő, pénzhajhász, proli-gőgben szenvedő feljelentgetőknek nem kívánok teret adni.)  

Nos, miért is jutott eszembe az Üvegtigris? A hegyvidéki Turul-szobor miatt. És itt a kérdésfeltevés elsősorban a választópolgárokra értendő, és csak őket követően érinti az új polgármestert. Hiszen, Pokorni Zoltán után, a kétfarkúak közül választani elöljárót, az körülbelül olyan különbség, mintha Simándy József után Győzikével és Kisgrofoval duettben akarnák elénekeltetni Erkel Bánk bánjának főszerepét. A XII. kerület lakosságának többsége tehát, ebbe a kategóriába került, a választás eredménye szerint. (Talán Pokorni, mert felismerhette a kerületi lakosság egy része értelmi szintjének gyökeres változását, emiatt nem vállalta tovább a polgármesterséget?)

Az új hegyvidéki polgármester, megválasztása után, kapásból belegázolt a magyar társadalom jobb érzésű tagjainak lelkébe. Kijelentette, hogy a hegyvidéki Turul nem maradhat a helyén. Ez persze viccnek is rossz, mert könnyen érheti bántódás a – magát eszerint, XII. kerületi kiskirálynak, Cohen Bélának, ÁVH-s verőlegénynek, igazi kétfarkú világsztárnak gondoló – polgármestert.

A Turul ugyanis, egy ezerévesnél sokkal régebbi nemzeti jelképünk, és mint ilyen, szent és sérthetetlen még a Galíciából vagy máshonnan ideérkezők számára is! Ha megvédjük – mert megvédjük! –, az nem antiszemitizmus, vagy bármilyen más idegenellenesség, hanem nemzeti kötelesség. A „demokráciának” azonban vannak sötét oldalai is – és ezzel él vissza már regnálása első perceiben is a nagy kétfarkú –, így, ha a kétfaroknyi szellemiségű tényleg úgy döntene, akkor hosszú procedúrával lehet ugyan tenni ellene, de a magyar rendőrség – ez esetben is –, azokat büntetné, akik a kétfarkú – zelenszkizmust, magyarellenességet, nácizmust és kommunizmust egyszerre idéző – intézkedésnek ellenszegülnek. Ez pedig azt jelenti, hogy ma, Magyarországon, a magyar jelképet, a magyarságot védők, konkrétan a még létező nemzetiek kerülnek, saját hazájukban, saját érdekeik miatt ismét alárendelt helyzetbe. Azaz, a sokat emlegetett és hivatkozott demokrácia, valamint a magyar jog és törvényesség, de facto, a magyarellenességet támogatja a keresztény nemzeti kormány regnálása idején.

És magyarellenességgel szemben, nincs zéró tolerancia… Csonka-Magyarországon sem! Mit és milyen alapon várunk akkor, a megszállt területeken jelenleg regnáló idegen főhatalmaktól? Elsősorban tehát, ezt a hiányosságot kellene sürgősen pótolni! A Turul pedig, ott marad, ahol van! A Böszörményi sarkán… Akár tetszik a (két)faroknak, akár nem! 

Itt, a „rendszerváltás” után 34. évvel, joggal tevődhet fel az Üvegtigrisből idézett kérdés… de a válasz is igaz… Itt? Mindenki!   

Stoffán György   

A magyar református egység napja mindnyájunknak fontos - Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.

Szatmárnémeti - Láncos templom

Faggyas Sándor a minap a Magyar Nemzetben a Bibliából (Zsidókhoz írt levél) idézte ezt a mondatot: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Ne legyünk a meghátrálás emberei. 2024. május 22.). A keresztyén elkötelezettségéről is ismert publicista ezt a gondolatot azzal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében, illetve világszerte élő magyar reformátusok minden évben megrendezik a magyar református egység napját, idén azonban nem.

Az ünnepnappal a magyar reformátusok 2009. május 22-re emlékeznek, amikor a debreceni Nagytemplomban a Kárpát-medencei magyar református püspökök aláírták a Magyar Református Egyház alkotmányát, vagyis a trianoni diktátum által szétszakított, csaknem hárommilliós magyar reformátusság újraegyesülését. 

A nevezetes nap idén május 25-re esett volna, ha Debrecenben megtartották volna. De sajnos nem került rá sor, pedig zajlottak az előkészületek, s miként Faggyas is utalt rá, ez ügyben egyeztetések történtek mind a hatvanöt érintett egyházmegye képviselőivel. Végül az a döntés született, hogy − a politikai támadásokra tekintettel – az egység napját idén nem, de jövőre megtartják.

Az ünnepnap elmaradásáról, sajátos módon, ezzel a címmel számolt be a Szemlélek portál: „Elmarad a református egységnap, a Balog-ügy lehet a háttérben.” Az írást azonnal ismertette a balliberális 444.hu és a 24.hu is. Eszerint a rendezvény elmaradása összefügg azzal a feszültséggel, amely a kegyelmi botrány miatt keletkezett a református egyházon belül, s amelyet a portál kapcsolatba hozott a Balog Zoltán által előidézett (állítólagos) hitelességi krízissel. A híresztelésekre tekintettel a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala kommunikációs osztálya közleményt adott ki, amelyben többek között ez állt: „Látva, hogy egyházunkat és annak tisztségviselőit most már politikai rendezvények színpadjairól is támadják, helyesen döntöttünk.”

A döntés, vagyis a halasztás helyességéről megoszlottak a vélemények. A Magyar Nemzet szerkesztő-publicistája – maga is református – vette a bátorságot, és állást foglalt ebben a kétségkívül kényes kérdésben. Faggyas Sándor szerint „a bátor, igaz és hű keresztyéneknek – bármilyen felfokozott hangulat és támadások közepette, sőt csak azért is! – Péter és János apostol példáját kell követniük. Ők oda mertek állni népük vallási, szellemi vezetői elé, akik hiába fenyegették, nem tudták elhallgattatni őket.”

Faggyasnak igaza van. Hívő embernek nehéz és hálátlan feladat az egyház valamely hivatalos állásfoglalását megkérdőjelezni, de a vezetők is tévedhetnek, és a hívők is ráérezhetnek az igazságra. Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében, az európai kereszténység ezen Istentől megáldott szegletében ugyanis Krisztus követőinek nem szabad meghátrálni, meghunyászkodni. Mert itthon vagyunk. Úgy is, mint magyarok, úgy is, mint keresztyének (ha úgy tetszik, keresztények). 

Nem hátrálhatunk, mert nálunk sem rózsás a helyzet, mifelénk is akadnak kereszténygyűlölők.

Tavaly augusztusban, Nagykovácsiban hamvasztottak el ismeretlenek egy hegytetőn álló fakeresztet. Decemberben a makói főtéren felállított, korábban az ország legszebb betlehemének nyilvánított műalkotást rongálták meg aljas vandálok. Azután, már az új esztendőben, a siófoki főtéren, pályázati forrásból felállított betlehemet gyújtott fel egy büntetett előéletű elkövető. A leginkább felháborító eset szilveszter előestéjén történt Dunavecsén, ahol lefejeztek egy Mária-szobrot. Az elvetemült támadó a január elsejére meghirdetett szoborszentelés előtt lépett akcióba, és nem elégedett meg a fej eltávolításával – még darabokra is törte. 

A magyar reformátusok egységnapjának elhalasztása persze nem egyenértékű azzal, ami Nyugat-Európában folyik, ahol templomokat számolnak fel, miközben szaporodnak a mecsetek, ahol kereszteket távolítanak el hivatalokból, műemlékekről és olykor templomokról is. Nyugaton egyre több vallási és politikai vezető igyekszik megfelelni a woke-ideológia és eltörléskultúra elvárásainak, feladva a kereszténység még meglévő pozícióit, megtagadva a keresztény jelképeket, tekintettel a növekvő számú, más vallású migráns érzékenységére.

Nekünk éppen e veszélyes folyamat miatt kell erősíteni a végvárainkat, vállalni hitünket, mert a történelmünk arra tanít, hogy mindig a hit, a bátorság és a küzdeni tudás biztosította a túlélést, hozott számunkra sikert. Ebben az új világban, ahol agresszív, ateista baloldaliak és radikális iszlamisták egyaránt fenyegetnek bennünket, a meghátrálás előbb-utóbb önfeladáshoz, a keresztény közösségek, majd a nemzet széteséséhez vezet. Ne engedjük!

(forrás: Bánó Attila - MN)