Politika, erkölcs, adventi időszak.... Ma, politikai és gazdasági megváltást várunk, nem a betlehemi jászol szülöttét...

Háborús, aberrált és erkölcstelen világban kezdődött meg az Advent. Minket, magyarokat külső és belső ellenségek gyűlölete vesz körül, mindenki arról beszél, hogy véget kell vetni a háború borzalmainak, de mindenki a háborút finanszírozza, sokféle magyarázat mellett. Közben a politikusok itt-ott gyertyákat gyújtogatnak papjaink és lelkészeink jelenlétében, mindenki a várakozásról beszél, de már az adventi időszak első pillanataiban felállítják a még oda nem illő Betlehemeket, és óriási árudömping várja a méregdrága karácsonyi vásárokban azokat, akik megengedhetnek maguknak mindent, vagy akiket a bankok erkölcsileg kifogásolható módon rábeszélek az ünnepi kölcsönfelvételre, belehajtanak az adósságspirálba.

Akárhonnan nézem az ünnepet, nem látom a lényegét. Nem látom a jóra való igényt, nem látom az adventi készülődésben az Advent igazi jelentőségét, azt a készülődést, amely valóban a betlehemi jászolhoz vezet, amely magalapozná a karácsony szeretetben teljes örömét, a lelki feltöltődést.

Pedig, sem béke, sem karácsony nincs és nem is lehet Isten nélkül. Nem ünnepelhetünk – mert úgy nincs is mit ünnepelni – hit nélkül, és értelmetlen dolog csak úgy megszokásból ajándékozgatni a karácsonyfa alatt, hiszen úgy, a karácsony csak a kereskedők ünnepe, nem a szereteté.

A politika és a hit, a politika és az erkölcs nem férnek meg egy ünnepben. Lehet nagy szavakkal méltatni az adventi gyertyagyújtáskor az ünnepet, de ez nem a politikusok dolga. Nem azoké, akik parancsokat teljesítenek és parancsokat osztogatnak, s az ünnep kezdetén megpróbálják elhitetni ennek az ellenkezőjét. Távol vagyunk Krisztustól, távol vagyunk az Ő tanításaitól, távol vagyunk a keresztény erkölcsi normáktól. Mert az önzés, a kapzsiság és az irigység lett úrrá a világon, és itthon, a Kárpát-hazában egyaránt.

És nem értem… nem értem, hogy történelmünk nagyjainkat példája, ezer év Istenbe vetett bizalma, a magyar ember génjeiben hordozott hit miként fakulhatott ki ennyire. Miért nem látja, érzi és éli meg a magyar azt a kereszténységet, amelyet Szent László óta magyar kereszténységnek nevezünk, mert ragaszkodóbb és mélyebb volt, mint az európai kereszténység, s egy volt a magyarsággal. Miért kell megvárni a teljes megnyomorodásunkat ahhoz, hogy a magyar újra, őszintén és magától Istenhez könyörögjön?

Jó volna felismerni és felismertetni a magyar emberekkel, hogy sem az Advent, sem a béke utáni vágy nem őszinte, ha Krisztust, Máriát és a keresztény hitet nem emlegetjük, ha csak arról szólnak a hangulatkeltő hírek, hogy kik és mennyit lopnak, hogy az ellenzék 1919 óta semmit nem változott, hiszen ma is a hazaárulásért kapják véres bérüket Amerikából… Ezek mind-mind földi, alantas, az emberi rossz tulajdonságokra hajazó és méltatlan hírek, amelyek csupán a mindenben is szakértő, közösségi oldalakon élő embereknek adnak megszólalási, bölcsködési lehetőséget.

Ma, itthon és a világon úgy indult ismét az Adventi időszak, hogy nem hetekre, hanem fényévekre vagyunk Krisztustól, Betlehemtől, az Úrjövettől… És ez szomorú, hiszen ebben a világban mi magunk vagyunk a Heródesek, a Pilátusok és a zsidó papok, akik végül keresztre feszíttették a ma várt Urat…

Mit várunk tehát karácsonykor, hogyan készülünk lelkileg az Úrjövetre? Így… azaz sehogy. A lényeg, hogy megtervezzük a szenteste vacsoráját és díszes csomagokban átadjuk a rongyrázós ajándékokat… mert még nem búgnak felettünk a repülők, s nem ölnek számolatlanul magyarokat abban a háborúban, amelyet mi magunk is finanszírozunk… De eljön az idő, talán hamarosan, amikor keresni fogja a magyar ismét az Istent… és várni, hogy a történelem adventje után valódi Úrjövet legyen a világon és a lelkekben. Pedig, ehhez nem kellene háború… csak hit. Ma is!

Stoffán György           

Hét éve mondtam el... ma, még érvényesebb...

Montreál , 2015.június 4. Stoffán György

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Jelenlévők, Emlékezők! Fájdalmas, és a történelemben egyedülálló dráma az, amire ma emlékezünk. Egyben bizalomra is okot adó emlékezés ez Kárpát-medence szerte. Hiszen olyan időket élünk, amely időkben ismét ugyanaz a szemlélet támad a magyar nemzet ellen, amely 1919-ben és 1945-től. Ebben a támadássorozatban sokan a magyar összetartás hiányáról beszélnek, amely hiányosságot a mai megemlékezés is cáfol. Hiszen a kilencvenöt évvel ezelőtti tragédiára ma is összefogódzkodva, és az Istentől kapott magyar területekhez való ragaszkodással, az elcsatol magyar földön élő nemzettestvéreink iránti aggódó szeretettel, közös, összetartó szellemiségben emlékezünk. Összetartás ez is, lelki és identitásbéli összetartás. Hiszen lemondani valamiről, amit elraboltak, és a rablókkal felhőtlen viszonyban élni, beteges dolog, már-már árulás lenne. Azonban ma, kilencvenöt évvel a trianoni aláírás után számos részletet kell górcsó alá vennünk, amikor emlékezünk, s mielőtt bármit mondunk és cselekszünk Trianon ügyében. A területeinkről és nemzetünkről való lemondás nélkül, és ahhoz, hozzájuk ragaszkodva, ma ezerszer nehezebb reálisan értékelni lehetőségeinket. Hiszen mit is látunk a legnagyobb és legmagyarabb városainkban? A mai – ideiglenes – főhatalmak által erőszakkal megszüntetették a magyar többséget, s ma már számos városunkban nem, vagy csak minimális mértékben halljuk magyar nyelvünket. Magyarellenes törekvésekkel találkozunk minden idegen főhatalom által bitorolt magyar területen, s ott csonkítják lehetőségeinket és jogainkat, ahol csak lehet, ahol nem feltűnő, s ahol belefér a mai uniós magyarellenesség köpenyébe a magyarsággal szembeni, torz és primitív lélekre valló ellenségeskedés. Nem kiabálhatunk segítségért, mert senki nem akarja meghallani. Ma az Európai Unió liberális és szocialista vezetése Magyarországgal és a magyar nemzettel is hasonlóképpen akar eljárni, meg akarja szüntetni megamaradt csonka hazánkban is értékink és hitünk gyakorlását, iskolarendszerünk és oktatásunk nemzeti jellegét, keresztény hitünk prioritását, de nyelvünk ellen is fellép, bár ez utóbbit rejtve, a magyar fiatalságot megcélozva teszi. Kötelezővé tenné számunkra, hogy más nemzetek több joggal rendelkezzenek Magyarországon, mint a magyarok, s hovatovább a magyar nemzetet minden más nemzet alárendeltjévé óhajtja tenni. Ilyen környezetben vagyunk kénytelenek emlékezni és kitartani az 1920-ban elcsatol nemzetrészek és területek mellett. Nem könnyű feladat, mert belső árulókkal is küzdenünk kell, olyanokkal, akik számára a pénz és a jólét felülírják az identitást, a hazaszeretetet, a nemzet iránti elkötelezettséget. Ezek az árulók ott vannak történelmünk minden lapján. Ám, az árulók elvesztek, nemzetünk pedig él, ha megfogyva is, de erőt mutatva mindenkor, ha baj, ha veszély, ha az imádság ideje van. Ma különösen nagy felelősségünk van, hiszen józanul, nem érzelemből, hanem a galamb szelídségével és a kígyó okosságával kell megharcolnunk a harcot. Ma minden jó szándék ellenünk fordulhat, ha meggondolatlanul és kellő alázat híján nyilvánul meg, s minden általunk mondott szó ellenünk hozott ítélet lehet, ha nem ott, nem akkor és nem azt mondjuk, amit kell mondanunk. Sokfrontos háború ez megmaradásunkért, abban a máig tartó védekezésben, önvédelemben, amelyet 1920 júniusa hozott el számunkra. Ma, amikor emlékezünk, tudnunk kell, hogy Trianon máig tart, máig szenvedünk az ideiglenes határokon innen és túl, s csak megfontolt lelki és szellemi munkával tudjuk megváltoztatni a ma még megváltoztathatatlannak látszó helyzetet. Nem pártoskodással, hanem hitben és szeretetben, ragaszkodással és kitartásban, reményben és odaadással. Szóltam a keresztény hitről, amelyet Trianon mai végrehajtói igyekeznek elvenni tőlünk. A hitről, amely Istentől ered és oda ér vissza. Nekünk, magyaroknak évezredek óta a hit az erőnk és abban rejlik jogos reményünk is. A hit által maradtunk meg, és a hit által remélhetjük jövőnket. A hit, amely nem korlátozódik vallásokra, nem korlátozódik történelmi eseményekre vagy legendákra, hiszen a középpontja is Isten, a Teremtő Atya, aki előtt jog és kötelezettség nem válik szét, hanem egységben – rendben – alapkövetelményként áll előttünk. Az Ő nevével kezdődik nemzetünk imádsága a Himnusz, Hozzá könyörgünk, amikor az immár minden elcsatolt magyar terület himnuszává vált Székely himnuszt énekeljük… Trianon megsemmisítéséhez tehát mi magunk, a mi hitünk tisztasága és őszintesége a fundamentum. Ez a hit, érzésem szerint megvan. Erősíteni pedig csak Istent kérve, Hozzá könyörögve lehet. Csak megemlékezéseken és csak ünnepi alkalmakkor, hit nélkül könnyezve kántálni értelmetlen. Ha visszatalálunk Istenhez, visszatalálunk ahhoz a nemzeti tudathoz és lehetőséghez is, amelynek gyümölcseként nem kell többé erre a drámára emlékeznünk. Ha megszüntetjük önmagunkban a lelki Trianont, akkor szabaddá és tettekre képesekké válunk. Ma még hit híján önmagunk Trianonja vagyunk, de az út szabad Istenhez minden magyar számára határok nélkül, főhatalmak nélkül… S ha rálépünk erre az útra, akkor a szabad és magyar Kárpát-medencébe vezető útra lépünk. Köszönöm, hogy meghallgattak!

Klaus Iohannis nácijai december 1-jén terrortámadásra készülnek – Vigyázó szemünket most Kézdivásárhelyre vessük…

Úgy tűnik, az oláh nácik nem bírnak magukkal. Mint kis hazánkban, ebben a csonkában, úgy Romániában is jól fizetik a nácizmust. Igaz, ott nem csak az ellenzék, hanem maga a bukaresti kormány is a hitleri – ma már uniós – elvek alapján igyekszik megsemmisíteni a szülőföldjén, Erdélyben élő nemzeti kisebbséget – a székelyeket. 

Uniós elvekről beszélek, hiszen az Unió semmilyen védelmet nem nyújt a nemzeti kisebbségeknek és mereven elzárkózik az őshonos népek védelmétől is, újratervezve a náci halálgyárakat, a koncentrációs táborokat és a gázkamrákat. A von Leyen-i és Verhofstadt-i Unió immár nem különbözik a hitleri Németországtól, amely háborúpárti, kisebbségellenes, vallásellenes, és embertelen volt. Ma ugyanezt tapasztaljuk, amikor Magyarországról és a magyar nemzetről, vagy akár kereszténységről, zsidóságról esik szó Brüsszelben. Hiszen, amíg Nyugat-Európában egyre szaporodnak a zsidók és a keresztények elleni támadások, addig a magyarok ellen is intenzív támadássorozatot követ el a brüsszeli nácizmus.

Most Erdélyben támadja a Brüsszel által generált gyűlölet a székelyeket és magyarokat, a december 1-jei nemzeti ünnepünkön, ami valójában csupán egy magyarellenes provokáció, hiszen 1918. december elsején semmi más nem történt, mint az, hogy egy az akkori magyar kormány által engedélyezett, és az odautazást e kormány által biztosítva, az oláhok magukénak jelentették ki Erdélyt. Felolvastak egy kiáltványt is, amelyet egy, azóta a csíksomlyói "pápajárással" egybekötött romániai pápalátogatáskor boldoggá avatott görögkatolikus püspök fogalmazott meg… és amelynek eredményeképpen magyarok tízezreit irtotta ki a román állam...

 Most ezt az oláh ünnepet Kézdivásárhelyen tartják meg Klaus Iohannis és Antonescu nácijai, azzal a jelszóval, hogy Kézdivásárhely is legyen végre Románia. Mintha eddig útlevéllel kellett volna odamenni. Félelmetes és aljas ötlet ez, hiszen az egyik legszebb, fejlődő, békés magyar kisváros nyugalmát, az ott élő románságot és székelységet akarja így rettegésben tartani az a náci söpredék, amely itt-ott megjelenik Erdélyben, és van ahonnan a románok, van, ahonnan a magyarok zavarják el őket. Az katonatemetőben is rendszeresen cirkuszolnak, meggyalázva az ott nyugvók emlékét, míg a saját hőseik temetőit felveri a gaz, a szemét…

Bukarest és Iohannis, az áruló szász elnök eközben lázít, hiszen maga a szász kisebbségét eláruló államelnök is arról beszél, hogy magyarok vissza akarják foglalni Erdélyt… Brüsszelben pedig, a vastag arcbőrre és rájuk jellemzően arról beszélnek az oláh képviselők, hogy Romániában a kisebbségek helyzete példás, mert minden emberijogi és kisebbségvédelmi törvényt és szabályt betartanak.

Most, 2022 decemberében tehát Kézdivásárhelyre kell figyelnünk, mert könnyen előfordulhat, hogy Iliescu receptje szerint megismétlődhet Marosvásárhely 1990 márciusa, emberek halhatnak meg, mert magyarok, székelyek. Oda kell figyelnünk, mert Bukarest támogatja és ösztönzi ezt a náci kísértetjárást, ezt a hitleri, antonescui visszarendeződést, a most újjáalakult Vasgárda által.

Milyen szép volna, ha most, mint a pünkösdi ünnep alkalmával vonatokat és buszokat indíthatnánk egy kis kézdivásárhelyi zarándoklatra, s egyes magukat magyarnak valló civilszervezetek, két feljelentés között hazaterelnék sajátjaik védelmére, a nyugatra „menekült” székelyeket”. Diplomáciai úton is fel kellene hívni mind a világ, mind a román biztonsági szervek figyelmét arra, hogy egy megújult náci szervezet vonul a békés székely városba, hogy ott terrorcselekményeket hajtson végre…

Ám ez idáig semmi nem történt, és ahogy magunkat, csonka-magyarországiakat ismerem, nem is történik. Hiszen mindenkivel jóban akarunk lenni, baráti viszony akarunk ápolni és Brüsszelnek is meg akarunk felelni… sok ló ez egy fenékhez!

S, ha 2022. december 1. után gyászolnunk kell, majd akkor és utólag protestálunk és vonulgatunk a budapesti oláh követséghez, és Brüsszelben is felszólalunk, ha szót kapunk – a magyarok elleni atrocitást elítélve.

Nem pánikkeltésként írom e sorokat, hanem egy liberális-náci vezetésű országban tervezett magyar-, és székelyellenes támadás előtti figyelmeztetés a részemről. Tegyünk meg végre mindent azért, hogy megfékezhesse valaki ezt a söpredéket, amelynek szellemi elődei zsidók, szászok, románok és magyarok százezreinek haláláért felelősek, s követőik ma ugyanezt a gyilkos eszmét követik és keltik életre Klaus Iohannis Romániájában, a Hitler-i és ez esetben Antonescu-i Brüsszel által támogatva.

Remélem, hogy mind a politika, a diplomácia, a civilszervezetek és az egyházak is az esemény előtt lépnek és felhívják a világ figyelmét az oláh náci terror Kézdivásárhelyt fenyegető súlyos és végzetessé is válható veszélyére! Ha nem teszik, úgy cinkosokká, bűnösökké és nemzetárulókká válnak!

Stoffán György

A „Nagy-Magyarországos” sál és az oláh kesergés

Orbán Viktor hatalmas bűnt követett el. Olyan sálat vett föl, amely Magyarországot ábrázolja. Nem Nagy-Magyarországot, ahogyan a sajtó ezt közreadta, hanem egyszerűen, Magyarországot. Az ezerévest, amelyet egy nyugati agresszió feldarabolt ugyan, de attól ez az ország még létezik. Van! Persze, határok is vannak, de mit számít a határ, ha a szellem, az érzés, annak tarja, ami. Minden magyar számára pontosan az a térkép ábrázolja Magyarországot, amely azon a bizonyos sálon van. És az a sál mindent elmond. Múltat, jelent, és – nem habozom kimondani –, reményeim szerint a jövőt is. Nem lehet tudni mikor és hogyan, de Magyarország nem vész el akkor sem, ha a lakosságot nagyrészt kicserélik, ha temetőinket meggyalázzák, ha jogainkat elveszik… és ha megfeszülnek… akkor sem. Mert az, örökké Magyarország marad, Mária országa, amelynek a képe ott volt azon a miniszterelnöki sálon, ott van a falakon, az otthonokban, a magyar szívekben, fejekben és lelkekben. Létezik, munkál, és amíg egy magyar él is a Földön, addig Magyarország, az a Magyarország marad, amelynek földjét ezer esztendőn át magyar vér áztatta, ahol őseink nyugosznak, ahol minden templom és iskola – csupasz falaival is –, minden mező, hegy és erdő hirdeti, hogy magyar földön járunk.

 

Igaz, az oláhoknak „nem esik istenébe”, hogy a magyar miniszterelnök egy ilyen „irredeneta, nacionlaista, fasiszta” etc… sálat hord, mert az emlékezteti őket rövidke történelmük pünkösdi királyságára, ami még tart ugyan, de a történelem Ura bármikor változtathat rajta, s ők maguk is azon vannak, hogy ez a változás elkerülhetetlenül bekövetkezzék. A primitív, vad nacionalizmus százkét év után is dühöng néhány ostoba lelkében, s nem veszik észre, hogy ezzel a gyűlölettel és nacionalizmussal nem csak fenntartják a magyar ragaszkodást az ősi földhöz, de saját lelkivilágukat is mérgezik. A békés, egykor évszázadok óta tartó együttélés minden lehetőségét igyekeznek elvágni magatartásukkal. A történelemhamisítás, a hazudozás, a rágalmak, a magyarság többször előforduló, és az oláhok által elkövetett tömeges irtása nem szerepel a történelmükben, mint az sem, hogy máig megalázzák és bántják a magyart, a székelyt.

Orbán Viktor sálja viszont, azért felháborító a számukra, mert a fizetett feljelentő nem tehet ellene semmit. Dan Tanasa most legfennebb idegrángást kaphat, Iohannescu elnök pedig tovább gyalázza Románia állampolgárait, azaz a szülőföldjükön élő magyarokat, székelyeket. Ha pedig ezért büntetést kap, akkor azt úgyis visszavonatja. 

Szép ez az Unió, szép, a demokrácia!

 

Csak azt nem értem miért nem hordanak ők is hasonló történelmi sálat. Készítessenek egyet, amelyen olyan idős román térkép szerepel, mint amilyen idős térképet ábrázol a mi miniszterelnökünk sálja… Nekik kevesebb festék és kevesebb grafika kellene. Sőt! Elég, ha megáll a tervezéssel megbízott művész egy bukaresti pékség előtt és alaposan szemügyre vesz egy kiflit… Nem óriáskiflit, csak simát… És a jelzett, történelmi Oláhországot ábrázoló térképpel ékesített sálat, minden nacionalista oláh kösse jó erősen a nyakára… vagy kérjen meg erre egy székelyt… hiszen itt a tél, szükség volna rá!

 

Stoffán György  

Születésnapi köszöntő helyett... Nyílt levél Bene Gábornak

Kedves Gábor, Magyar Honfitársaim!

Hosszú ideje kísérem figyelemmel azt nemzeti törekvést, amely hitetek szerint az ország érdekeit szolgálja és célravezető lehet. Alulról szerveződő államrendet, történeti alkotmányt, Szent Koronát emlegettek, a jelenlegi kormány törekvéseit, céljait, eredményeit igyekeztek rombolni saját elképzeléseitekkel szembe állítva. Számos iránya van ennek az általatok képviselt iránynak. Civil szervezetek, önjelölt nemzetmentők és politikai haszonlesők, egykori spiclik, ellenőrizhetetlen múltú és szülőföldjükről, a felelősségre vonás elől elmenekült gazemberek próbálnak a Ti farvizeteken és a tőletek lopott gondolatok által valamilyen pénzügyi vagy politikai hatalomhoz jutni. S amíg a nemzetegyesítésről beszél mindenki - Ti is -, addig a nemzet szétzilálása folyik a nemzetmentés nemes gondolatai alapján, a Ti berkeiteken belül is. Hiszen olyan embert kértetek föl állami pozícióra - hála Istennek csak álmaitok szintjén -, aki még a magyar állampolgárságra sem volt méltó  - Kövér László szerint - a múltja miatt. 

A Szent Korona mindenekfölötti elsősége és a történeti alkotmány visszaállítása azonban nem lehetséges egy alulról építkező társadalmi összefogás által, hiszen az a társadalmi összefogás már lehetetlen, amelyet Ti megvalósíthatónak elérhetőnek gondoltok. S bár a gondolat szép, de az mindössze csak egy álom. A magyar nemzet évszázados leépülése, lelki, erkölcsi és szellemi – csaknem – megsemmisülése, immár nem teszi lehetővé, hogy egy olyan volumenű változás történjék, amelyről álmodtok. Nincs kivel és nincs hogyan.

A másik akadály a mai történelmi, világ-, és belpolitikai helyzet. A történelmi adottságunk, azaz, a megcsonkított ország nem képes önállóan a saját létét megőrizni. Ez az elmúlt évszázadok számos rossz politikai döntése, és a világkormány parancsainak kötelező végrehajtása miatt lehetetlen. Amikor Ti kiálltok és elmondjátok azokat a célokat, álmokat és ötleteket, amelyek szolgálnák a nemzet túlélését, akkor csupán arra adtok e világkormánynak lehetőséget, hogy kiterített lapjaitokkal szemben – és ezzel a magyar nemzettel szemben is –, újabb és újabb ötleteket adjatok ellenségeinknek a pozsonyi csata nyugati jelszavának beteljesítéséhez. Ez épp olyan apolitikus vakság a részetekről, mint az az aláírásgyűjtés volt, amelyet Trianon mai felülvizsgálata érdekében szerveztek néhány éve.

Ma nem ez volna a feladat, nem ez volna a kötelesség még akkor sem, ha Ti ezt járható útnak gondoljátok.

A világpolitikai konstelláció most nem nekünk, magyaroknak kedvez. Erről részletesebben nem írok, hiszen minden nap kézzelfogható az a magyargyűlölet, amelyet az aberrált és minden emberi értéktől elrugaszkodott világvezetők részéről tapasztalunk. Ilyen körülmények között azt a kormányt elmarasztalni és saját, ma megvalósíthatatlan céljaitokkal szembeállítani a nyilvánosság előtt, mérhetetlen felelőtlenség, amely közel áll a nemzetvesztéshez. A pokolba vezető út ez, amely a Ti jó szándékotokkal köveztetett ki.

A belpolitika szorosan kapcsolódik a világpolitikai konstelláció szereplőihez, hiszen egy drámaian rossz döntés, egy tragikus lépés, azaz az Unióba való kötelező belépés minden lélegzetvételünket megszabja. És, ha nem teszünk úgy, ahogy ez az általunk nem megdönthető világkormány követeli, akkor elzárják a lélegeztető gépet… Ma ezt látjuk. A belső ellenség, e világhatalom azon szúja, amely éppen olyan magyargyűlölettel és aljassággal vérteztetett föl, mint gazdáik, akik pénzelik őket és parancsokat adnak a nemzet belső ellenséginek, akik közöttetek, és sok más nemzetinek, magyarnak mondott civilszervezet és párt tagjai között is számosan megbújnak, rombolnak.

A nemzet egységét ma csak egyféleképpen lehet erősíteni. Minden vélt vagy valós hibája ellenére a magyar kormányt kell támogatni. Erre kell buzdítani minden magyart, mert más lehetőség ma nem létezik. Nem ismerhetjük, és nem tudhatjuk azokat a háttéreseményeket, amelyeket Orbán Viktor tud és ismer, s amelyek közepette a nemzet érdekeit olykor pengeélen szolgálja. Mit kezdenétek Ti a hatalommal, milyen politikai és társadalmi ismeretekkel rendelkeztek és milyen alkotmányjogi és történelmi mankóitok volnának, ha át lehetne vennetek a hatalmat? Kikkel kormányoznátok? Belegondoltatok-e abba, hogy milyen erőkkel áll szemben ma a nemzet? Hogyan lehet – még ha a nemzet érdekeiért álltok is –, ilyen meggondolatlanul, nyilvánosan is szembe menni azzal az egyetlen lehetőséggel, amelyet a mai magyar kormány és személyesen Orbán Viktor képvisel? Vállalnátok-e azt, amit Orbán Viktor vállal, azaz, hogy a nemzet érdekeiért a saját életével játszik? Hiszen, jól ismerjük a tragikus sorsú magyar miniszterelnökök életútját…

És amit hiányolok: Politikáról, történeti alkotmányról és Szent Koronáról beszéltek, alulról szerveződő állami berendezkedésről álmodoztok… de a magyar kereszténységről egyik efféle álmodozó szervezet sem beszél. Nem beszéltek a Magyarok Nagyasszonyáról, a hit elengedhetetlen fontosságáról, a magyar kereszténység különleges voltáról, nagy példaképeinkről, s nem szerveztek gyalogos zarándoklatot, közös imádságot a nemzetért, a népért, a Kárpát-hazáért! Igaz, a kormány sem képviseltette magát a budai Várban, amikor a rózsafüzér körmenet volt a magyar prímás vezetésével… Nem hiányzik az a magyar kereszténység, az a hit, amit őseink gyakoroltak? Nem kellene Prohászka Ottokár, Zadravecz István, Mindszenty József vagy Márton Áron képét a Máriás zászló mellett zászlaitokra tűzve magasra emeli? Valóban azt gondoljátok, hogy a magyar kereszténység nélkül, hit és Isten nélkül bármi is elérhető ebben a világban? Vajon nem kellene ennek a népnek, amely máig gyakorolja - mert gyakorolhatja - a tömeggyilkosságot, azaz magzatai megölését, először bűnbánatot tartania? Nem gondol arra senki, hogy a millió meggyilkolt magzat, mind Isten terve elleni merénylet volt? Hogy lehetett közöttük Isten tervei szerint tudós, nemzetmentő, művész, lelkész és ki tudja még ki?

Kedves Jó Bene Gábor Barátom!

Ezernyi lovagrend, vitézi rend, önjelölt nemzetmentő, és magát magyarnak mondó, de más hatalmaknak munkálkodó van ebben a szerencsétlen, lerombolt, kirabolt és megalázott országban. És mindenki csak felvonulgat a maga jelmezében, mindenki magára büszke és nem a tetteire, mert tettek nincsenek. Ha pedig, valamelyik efféle jelmezes társulat tesz valamit, adományt ad, azt ország-világ tudja, mert nem ismerik Jézus tanítását, miszerint: „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a... Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb…” (Mt. 6, 2-3.)

Jó lenne tehát, ha a nemzet árulóit a jobboldalról is sikerülne kiszűrnötök, felismernetek és kiközösítenetek, mert sokan vannak. És jó volna, ha a magyar kereszténység és a hit magvainak elszórása lenne az első a számotokra. Mert a magyar lelkében ott szunnyad az Isten-hit, ott van a Magyarok Nagyasszonya iránti szeretet és ragaszkodás… ott él Mária országa. És ezeket az eszméket, példaképeket, gondolkodásmódot nem politikai és alkotmányjogi álmokkal, politikai gyűlölködésekkel, pártalapításokkal, hanem egészen egyszerűen saját keresztény hitünk megvallásával és ki-ki saját hite szerint Istenhez fordulással támaszthatjuk fel. Mert politikával és eszmezűrzavarokkal nem lehet megmenteni a lezüllesztett, bután hagyott fiatalságot, nem lehet művelt emberfőket nevelni. Ma minden, a nemzetért munkálkodó honfitársunknak elsődleges kötelessége a nemzet egységének megteremtése, kiállásunk Orbán Viktor politikája mellett, pártoktól függetlenül. Mert egyedül ő az, aki hathatósan tehet - nemzetközi politikai színtéren is - a magyarságért, aki átviheti a túlélés partjára ezt a nemzetet. Minden más próbálkozás egyenlő a nemzet végső pusztulásával.

Kérlek Gábor, gondold végig a fentieket… hetven fölött érdemes. Hiszen magadon láthatod és érezheted, hogy az idő véges… és a nemzet számára is az!

Stoffán György  

Az emberi faj, mint a legalacsonyabb rendű faj… (Egyetemi előadás az erdőben…)

Egyetlen teremtett faj sem vív háborút az emberi fajon kívül. Egyetlen teremtett faj sem képes fiait egy másik nép fiaival megöletni csak az emberi faj. Egyetlen teremtett faj sem ismeri a kapzsiság, az irigység, a gyűlölet mérgét, csak az emberi faj. Tehát, minden teremtett fajnál alacsonyabb rendű a gondolkodni tudó emberi faj.

Ha az átlagemberek mindennapjait, problémáit, örömeit és általában, életét vesszük górcső alá, akkor olyan drámai képet kapunk, amely egyetlen teremtett fajra sem illik, csak az emberi fajra.

Ha összehasonlítanánk az emberi fajt velünk, álatokkal, akkor csak egyetlen dolog közös bennünk: a teremtés. Ebben még az is hasonlatos, hogy a kígyó, akit mi kiközösítettünk, megtalálható az emberi faj köreiben is. Mindenütt ott van emberképében, és ahol megjelenik, ott megszűnik a természet csendje, békéje és nyugalma. Ott vér folyik és arat a halál. A kígyó mindnyájunkat megtámad, megöl. Ezt teszi ember képében is, annyi különbséggel, hogy kihasználja az emberek gondolkodás által nyert ostobaságát, és minden rossz tulajdonságát, egymás ellen uszítva őket, lefizetve az árulókat, akik eladják neki a többi embert, testestül-lelkestül. A kígyóember átkozott, éppen úgy, mint a kígyótestben közöttünk élő rokona.

Minket, állatokat is használnak és kihasználnak az emberek, hiszen minket esznek meg, ha éhesek és ez még normális, hiszen, ha a macska vagy az oroszlán éhes, akkor megeszi az egeret, a másik pedig az antilopot. De vajon életrevaló-e az az egér és az az antilop, amelyiket meg tudja enni a másik, éhes állat? Nem! Az emberek között is van olyan, amelyiket a kígyó nem tudja megenni, de azokat tönkreteszik azok az emberek, akiket a kígyó már megmérgezett. Hiszen, az emberkígyó nem nyeli le egyben az embereket, hanem lassan öli meg őket. Először mindent megígér nekik, jól meg is fizeti azokat, akik szolgálják, majd amikor már nincs rájuk szükség, akkor öli halomra az addig neki dolgozókat is. De az emberkígyó a sajátjait is képes megölni, ha az érdeke azt kívánja.

Mi, állatok effélére nem vagyunk képesek. Élünk egymás mellett, tiszteletben tartjuk a másik állat territóriumát, és csak akkor küzdünk, ha párzani kell vagy, ha a territóriumunk veszélyben van. Akkor sem a fiainkat küldjük a harcba, hanem magunk intézzük el az ellenséget egyedül. És az győz, aki bátrabb, és aki egészséges.

Másképpen van ez az emberek vezéreinél. Ők biztonságos helyről elrendelik az emberkígyók által már megvetteknek, hogy küldjék gyermekeiket a másik territóriumába, ott öljék meg azokat, akik odaszülettek és hozzanak el minden értéket. Mert az emberkígyóknak semmi más nem számít, csak az, hogy összegyűjtsék mindenkinek a vagyonát, a télire eltett élelmet, a fészket, és mindent, ami az életüket biztonságban tartotta, és amiért megdolgoztak. Olyan ez, mintha a méhkirálynőt és kaptárakat felégetnék. Miért van ez?

Mert az ember kitalált magának egy nálunk, állatoknál nem létező dolgot. Papír és fém tárgyakat gyűjt, amit pénznek nevez, és a pénzért mindent meg lehet szereznie. Akinek sok pénze van, az megveszi a másik embert, megveszi a territóriumot, az élelmet, az igazságot és a természetet is. Az ember nem akar dolgozni, de azt, amiért megvesz mindent, azaz, a pénzt imádja. Ezért lerombolja a természetet, a teremtett világunkat, és a mi élőhelyeinket is. Mert az embert a pénz lélekteleníti, kiöli belőle a segítőkészséget, és kiöli a tiszteletet is mindenki más iránt. A legjobb ember is olyanná válik a pénz bűvöletében, mint az emberkígyó, aki viszont mindenkinek a pénzét, territóriumát és a lelkét is meg akarja venni… akárcsak a köztünk élő, de kiközösített kígyó, akit a teremtés, a természet – vagy, ahogy az emberek nevezik – az Isten elátkozott.

Az ember olyan dolgot is művel, ami nálunk, állatoknál lehetetlen és elképzelhetetlen volna. Még kimondani is borzasztó: az ember megöli a kölykét. Nem azért mert beteg, nem azért mert életképtelen, hiszen akkor mi, állatok is segítünk, hogy a szenvedést megszüntessük. Az ember azonban már a vemhesség idején valami eszközökkel kikaparja a kicsiny emberfiókát az anyja méhéből. Abból a méhből, amelyre a születéséig egyedül számíthatna. És ezek az emberekgyilkosok nagy pénzeket adnak és kapnak azért, hogy öljenek. Épp most hallom, hogy sok helyen az emberkígyók azt szorgalmazzák, hogy amikor az emberkölyök megszületik, akkor is meg lehessen ölni, ha kevesebb élelem, vagy kevesebb pénz jutna az anyjának. Ugye, Önök is szörnyűnek találják ezt az emberi viselkedést?

A végére hagytam még egy elborzasztó dolgot, amit az emberkígyók találtak ki, és ami az embereket hamarosan kipusztítja. Elterjedt és már kötelező is, hogy az ember-kan az embernőstény helyett ember-kannal párosodjon, hogy a kis bocsokkal is lehessen párosodni, és egy falkában élhessenek ezek a kanok és nőstények, mi több emberkölyköket is nevelhessenek. Ez, Barátaim a teremtés teljes és egyértelmű tagadása, aminek egyetlen következménye lehet. Mi állatok hamarosan ember nélküli Földön fogunk élni.

Adjanak hálát a természetnek, hogy Önök nem embernek születtek, nem ostobák és megtarthatják az ősi ösztönt, a természet rendjét és biztonságát. Igaz ugyan, hogy az ember és az emberkígyó minket is veszélybe sodor nap-nap után, de a természet Ura ezt hamar visszarendezi, ha végre megszabadulhatunk a természet által, ettől a mindennél alacsonyabb rendű és saját magát is kiirtó, torzzá vált fajtól. Csak azokat sajnálom, akik emberként is úgy tudnak élni, mint mi, állatok. Ők ártatlanok az emberi faj magatartásában, de egyúttal tehetetlenek is. Mert az emberkígyó az ő lábukat is keresi, hogy vagy pénzzel, vagy méreggel megölhesse őket. Reményem az, hogy ezeket az embereket is megvédi a természet és maradnak néhányan, akik velünk tudnak élni.

Köszönöm, hogy meghallgattak…

Stoffán György  

Ukrán rakéta egy NATO-ország ellen… avagy „olcsó játék hülyegyerekeknek”

Lassan mindenkinek kezd elege lenni ebből az egész, immár nevetségessé váló gazdasági és pénz-centrikus szemét cirkuszból. A népeket hülyíti néhány száz politikus azzal, hogy háború van, hogy atomfegyverek bevetését fontolgatják, hogy itt a világ vége… Eközben megy a kereskedelem a két nagy ellenség között, új és még újabb szerződéseket kötnek, hatalmas, világméretű cégek jönnek létre. Mindenütt, ahol ezek működnek van áram, gáz és olaj is. Minden országban vannak fizetett gazemberek, akik világosan elmondják, hogy nemzetükkel szemben mit tesz a világkormány, és persze azt tartják helyesnek, azok a kormányok pedig, amelyek a nemzeti érdeket védik a világkormány akaratával ellentétben, mindent megtesznek, amit a nagy szövetség, mint az EU elrendel és kötelezővé tesz. Ergo: egy hatalmas, emberiségellenes cirkusz, hazugságáradat és aljas nemzetközi esztelenség, embertelenség elszenvedői vagyunk. Ami pedig ebben elszomorító, hogy mi, magyarok, NATO szövetséges államként és Uniós tagként Úgy belesüllyedtünk ebbe a mocsárba, hogy már nincs lehetőségünk sem otthagyni ezeket a világkormány által irányított konglomerátumokat. Hiszen a NATO tagság felmondása azt jelentené, hogy pillanatok alatt darabjaira szednék a maradék, és általuk megcsonkított országot. Az EU-ból való kilépés még megoldható és szükséges is lenne, de ebben az esetben közelben sincs olyan állam, amellyel szövetséget köthetnénk. Hiszen NATO tagként Moszkvával nem köthetünk szövetséget, és az EU-ban lévő államok, de facto ellenségként kezelnének. Most is azt teszik, de így valamilyen biztonságot ad a tagság a minket körülvevő, gyűlölködő szláv ollóval szemben. A szuverenitásról nem is álmodhatunk 1947. február 10-e óta.

 

Azonban, a magyar politika, bár pengeélen táncolva védi a nemzet érdekeit, mégis sokszor tűnik erkölcsileg megkérdőjelezhetővé. Igaz, a politikában erkölcsről beszélni ostobaság, lévén a politika a hazugság művészete 1945. óta. Mégis rossz hallani az agresszorozást, még ha kötelező is EU-s tagként ezt hangoztatni. Rossz belegondolni abba, hogy nyolc éven át gyilkoltak ártatlan embereket azért, mert oroszok… akárcsak 1940-es években a zsidókat és erről a magyar politika nem szól, mert tilos ezt megemlíteni. Van gázunk, villanyunk, mégis gyerekek és tanárok sokasága betegszik meg, mert nyolc órát kénytelen központi utasításra 18 fokban eltölteni a munkahelyén, és sorolhatnám azokat az Uniós parancsokat, amelyeket a mindenkori magyar kormányok úgy tartanak be, mint az ostoba és csak az üzleti érdekeket szolgáló HACCP ajánlásokat, amelyek még Ausztriában is ismeretlenek.

 

A gondolkodásra képes magyar ember tehát, leplezetlen undorral tekint a mai politikára. Hiszen jobboldaliként is lát a jobboldalon szarvashibákat, a baloldalon pedig azt a mérhetetlen és megtorolhatatlan haza-, és nemzetárulást, amelyet pénzért, jólétért és hatalomvágyból csinálnak. Közben pedig kénytelen-kelletlen, de egy kottából játszik minden politikai oldal, minden országban. Alternatíva pedig nincs, mert azok az ellenzékiek, akik nemzetinek, magyarnak vallják magukat, azok nemzeti színekbe burkolózva még azt is le akarják rombolni balga ötleteik hangoztatásával, amit a nemzetközi liberalizmus kutyaszorítójában lévő kormány elért.

 

Ha valamit bíráltam az elmúlt negyven esztendőben írt cikkeimben, akkor igyekeztem a véleményem szerint legjobb megoldást is megvilágítani. Ma már erre nincs mód, mert olyan mélyre süllyedt a világ, az erkölcs és a nemzetközi kommunista és liberális elnyomás, hogy arra egyetlen, a mai vezetőket érintő személyes megoldás van. Ilyet pedig, illetlenség és keresztényietlen volna leírnom. Azonban, reményeim szerint az igazság és a józanész pillanata eljön, mert amint a tiszai ciánszennyezést is megtisztította a mindenre képes természet, megtisztítja a világot is a józanság, az erkölcs felülemelkedése és ezzel a hazugság is megszűnik. Ám, nem tudjuk, mekkora árat fizetünk majd ezért a megtisztulásért. Viszont nincs az az ár, ami ne érné meg, ha megaszabadul a világ a nemzetközi cionizmustól, szabadkőművességtől és 1789 szellemiségétől, amely azóta is féregként rágja a nemzeteket, a kereszténységet, a teremtett világot.

Miért merhetünk reménykedni? Mert Isten útjai kifürkészhetetlenek… és olykor olyan dolgok történnek, amelyeket képtelenség volna emberi ésszel előre kigondolni. Most is így lesz!   

 

Stoffán György

Társadalmi kettős mérce… – avagy a Baranyi-ügy

Baranyi Krisztina meglehetősen sarkosan utasított el egy jobboldali újságírót, amikor az kérdéseket tett föl az ATV-ben. Erre reagált a jobboldali újságíróként szereplő közkedvelt celeb, majd a baloldal reagált, egy petícióval, amelyet jó néhányan aláírtak a jobboldalról is, hiszen a kettős mérce akkor is kettős mérce, ha azt mindkét oldal gyakorolja egymással szemben. A politikai erkölcstelenséget viszont nem kellene a társadalom erkölcsi érzékét rombolva közzétenni.

Lehet nemtetszést nyilvánítani, lehet bírálni, lehet – sajnos ma divatos módon – ellenségeskedni és gyűlölködni, de ezt meg kellene hagyni a politikának. Most azonban úgy tűnik, hogy a politika bűze az egész társadalom orrát kezdi csípni, illetve az egész társadalom kezd bűzleni a politikai ellenségeskedéstől.

Jobboldali, keresztény újságíróként évek óta figyelmeztetem a nemzeti sajtó mai – korábban jobbára a másik oldalon küzdő – újságíróit arra, hogy a trágárság nem a jobboldali, keresztény ember jellemzője. Ennek ellenére ez a stílustalanság már úgy befészkelte magát a médiába, hogy szinte kiirthatatlan. A jobboldali médiumokban napirenden van a káromkodás, a trágár beszéd, a magyartalanság, és a pökhendi magatartás a másik féllel szemben. A politika eldurvult, és az is előfordul, hogy egyes médiumokat nem engednek be bizonyos sajtótájékoztatókra, média részvételével tartott rendezvényekre úgy jobb-, mint a baloldalon.

Nem beszélünk a jobboldali újságírók trágárkodásáról, de nagy mellénnyel és hangos szóval szidjuk a baloldali, hasonló stílusban megszólalókat, noha először tükörbe kellene nézni. A média világa tehát, olyan szintre süllyedt, amely egyik oldal részéről sem bírálható, mert a szint ugyanaz. A trágárság és a másik ember megalázása sem a jobb, sem a baloldalon nem megengedhető, illetve nem lenne megengedhető.

Baranyi Krisztina, mint tudjuk, nem jobboldali, hanem ellenzéki polgármester. Az ellenzéki polgármester pedig, nem volt hajlandó a jobboldali kérdezőnek válaszolni, és minősítette is saját véleménye szerint azt a médiumot, amelynek a munkatársa volt az általa megalázott újságíró. A másik oldal, saját méltóságát telibe sározva, olyan ocsmányul reagált, amely mélyen megvetendő és elutasítandó. Az efféle stílustalanság még még a legkedveltebb újságíróknak sem megengedhető. Mindkét oldalon egyformán ócska, proli stílus.

Minden politikusnak és minden újságírónak kellene, hogy legyen annyi önbecsülése, ami legalább a saját emberségét tiszteli. Mert ezzel tiszteletet ad a környezetének, a másik embernek is. Ma azonban ez hiányzik a közéletből. Hiszen, ha megszólalnak és rondán beszélnek a Sajtóklubban, az jó, megengedhető, és tapsol a nép, mert a Fidesz káromkodás, megalázó magatartás nem bűn. Ugyanez a másik oldalról már sértő? A Pesti TV stábja is megenged magának olyan primitív, trágár stílust, amelyet a városszéli, olajpadlós kocsmában sem sűrűn engednek meg maguknak az emberek. Mert pofon járna érte. És utána, jön az egymásra mutogatás, a „ha neki szabad „óegygézni” akkor nekünk is szabad így beszélnünk… Nem Kedves Barátaim! Nem szabad! Mert akkor lesüllyedünk arra a szintre, ahol a másik fél van. És egymást nyomjuk még lejjebb… Illetve, már le is süllyedtünk… és erre a legjobb példa a Baranyi-ügy.

Ha van még néhány elkötelezett újságíró, aki jobb és baloldalon egyaránt tud és akar etikai határokat szabni, visszahozni a klasszikus újságírás szépségét, az tegye meg! Tegye meg párt függetlenül, abban a szellemben, ami méltóságteljes, erkölcsileg nem kifogásolható és figyelembe veszi a másik embert, a kulturált Olvasót, aki nem kíváncsi az efféle politikai háborúskodásból eredő trágárkodásra, aki békét és szeretetet vár, aki kiegyensúlyozott és nem gyűlöleten alapuló, független és objektív hírközlésre kíváncsi.

Tudom, hogy ez ma szinte lehetetlen, mert a média magával rántotta e politikai szennybe a társadalom pártelkötelezett részét is, de igazán megpróbálhatnánk. Baranyi Krisztinától, Bayer Zsoltig. Legalább verbálisan. Hiszen, vannak az emberi tulajdonságok között jó tulajdonságok is. Bármilyen hihetetlen!

Most, egy lehetséges háború előtt, jó volna a lelkeket nem megkeményíteni, hanem érzővé, az egymás iránti megbecsülés magvait szórni. Mert mi lesz, a háborúban, ha már most ilyen ellenségeskedés és gyűlölet van a lelkekben? A háború még rosszabbá teszi az embert…

Sem a jobboldali reakciókkal, sem Baranyival nem értek egyet, ahogyan egyetlen jobb vagy baloldali kolléga ocsmány magatartását, másokat megalázó röhögcsélését sem tudom elfogadni. Mindenkinek meg kellene tartania a saját méltóságát. Hiszen, ehhez, még csak egyet sem kell érteni, nem kell egy politikai platformon lenni… csak emberként kellene végre viselkednie a politikusnak is és a sajtó munkatársainak is. Be kell látni, hogy ez nem nehéz, ha elvonatkoztatunk a párhovatartozástól és a szemellenzős, politikai erkölcstelenségtől, elkötelezettségtől.

Ezért helytelenítem a petíciók aláírását, a pártoskodást, az állandóvá vált acsarkodást. Mert a keresztény ember a hitét és a kereszténységét, az ateista pedig az emberi voltát tagadja meg ezzel a magatartással.

E pillanatban mindkettő Magyarország elvesztését jelenti…

Egyúttal kérem a keresztény kollégákat, hogy vonják vissza aláírásukat az ügyben kelt, Baranyi Krisztina polgármester asszony mellett állást foglaló petícióról és dolgozzunk együtt azon, hogy ez, a médiában tűrhetetlen stílustalanság mielőbb megszűnjön. Mert minden politikai petíció újabb ellenségeskedést szül, újabb érzelmeket gerjeszt. És nem ez volna a mi feladatunk!  

Stoffán György

főszerkesztő – Nemzeti Napló   

 

Bese Gergő, a tanárballagás és a cenzúra

A katolikus sajtó sokszor nincs a helyzet magaslatán. A tanárballagás után történtek is ezt bizonyítják. 

Történt ugyanis, hogy a Magyar Kurír, a Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalos lapja számomra érthetetlen módon, pozitívan írt az egyházi iskolák november 8-án megtartott tüntetéséről, amelyet mívesen becsomagoltak, hiszen a Deák téri evangélikus templomtól a Szent István bazilikáig vonultak. Belevitték – igazi jó kommunista módszer szerint a népzenét, a Gaudeamus-t, a Szózatot és elhatárolódtak minden párttól… – magyarán, úgy akarták igazolni a liberális és szocialista kormányellenesség jogosságát, mintha jó keresztény módra tiltakoznának. Ezt tette szóvá Bese Gergő atya, abban a hozzászólásban, amelyet a Kurír főszerkesztője törölt. Bese Gergő csupán annyit írt, hogy a sok liberális, magyarellenes ujjongó sorába beállt a Magyar Kurír is… Ez a megjegyzés lehet akár provokáció is, hiszen egyházi lapban nincs politizálás és nehezen képzelhető el, hogy Kuzmányi István liberális volna.... Viszont a tüntetés pozitív hangvételű közlése alapvetően politizálás... .

A Magyar Kurír főszerkesztője tehát, most mellé lőtt a törléssel, hiszen érzelmeket gerjesztett... és ez, ebben a helyzetben nem szerencsés, amint azt láthatjuk is a közösségi médiában balról is és jobbról is...  

Az egyházi iskolák részéről is bűn utcára vinni a gyermekeket bármilyen politikai megmozdulásra. Az egyházi iskolák részéről ocsmány és erkölcstelen dolog beállni abba a sorba, amely nem tárgyalóasztal mellett oldja meg a problémákat, hanem ország-világ előtt, az egyházi iskolák létét nagyban támogató kormányt lejáratva tüntet. Az egyházi iskolák vezetői részéről éppen olyan felelőtlen és lelketlen dolog csatlakozni a sorosista tüntetéssorozathoz, mint a kommunista és liberális csőcseléknek. Az egyházi iskolák vezetőinek az a kötelessége, hogy a fenntartóhoz forduljon problémáival, akik megkeresik a püspököt vagy a Bíborost, aki közismerten kiváló diplomataként, eddig is minden problémát orvosolt. Magyarán, semmi nem indokolta az egyházi iskolák tüntetését, még akkor sem, ha azt egy magyar, keresztény és nemzeti elkötelezettségű „ballagásként” szervezték meg. (Túl ezen, igen kíváncsi lennék arra, hogy mely egyházi iskolák tanerői vettek részt ezen a kormányellenes cirkuszon, amelyet, mint említettem, megpróbáltak jámbor keresztény, nemzeti felvonulásként beállítani – a lehető legaljasabb módon!)  

Ugyanis, a tüntetés időzítése is jellemző volt. Akkorra szervezték a liberális-kommunista társaikat megerősítő sorosista egyházi iskolai „ballagást”, amikor a Bíboros úr és számos pap szentföldi zarándoklaton vett részt. Ezzel pedig, átgondoltan támadták hátba a Bíborost, az egyházat, és annak tanintézményeit, a liberális-kommunista és a katolikus sajtó, fent írt "támogatásával" támogatásával. Bese is és a Kurír is túl messzire ment. Egyikük mellett sem állnék ki ebben az ügyben... 

Mindenki tisztában van azzal, hogy az oktatásüggyel és az oktatásügyben hatalmas problémák vannak, de ezek a problémák nem új keletűek. Az is köztudott, hogy az elmúlt tizenkét esztendőben is súlyosbodtak ezek a bajok, és az sem titok, hogy kevés kivétellel, nem a legalkalmasabb emberek vezették az oktatási tárcát, illetve jobbára nem is volt oktatási tárca… Az is igaz, hogy a Nat sem az, aminek lennie kellene, és a központosítás ötlete volt a lehető legrosszabb, amit tettünk ebben a kérdéskörben. Tovább megyek: A szakképzés és az oktatásügy szétválasztása, és ezzel a szakképzésben részt vállaló tanárok oktatókká való leminősítése és közalkalmazotti státuszuk megszüntetése egyenesen a hozzá nem értés esztelensége volt. A szakképzési centrumok pedig, a pénznyelő automatákhoz hasonlíthatók, hiszen milliárdok tűnnek, tűntek el úgy, hogy semmi látszata nincs a kapott és a helyi vezetők tudtával elherdált pénznek.

Ezzel szemben, nem tüntetésekkel, hanem komoly tárgyalásokkal és újragondolással kellene és lehet ezt a helyzetet végre normális irányba terelni. 1948-tól kezdődően romlik a helyzet, és azt a helyzetet azok teremtették, akiknek a mai utódai a legádázabb kommunistáknál is aljasabban támadják a nemzeti kormányt, a magyarságot, a hazát.

Feltevődik a kérdés, miszerint: van-e joga és igazi oka az egyházi iskoláknak efféle tüntetés megrendezésére akkor, amikor a kormány, lehetőségei szerint ma már komoly lépéseket tesz a helyzet normalizálására. Igaz, nem megy minden varázsütésre…

A válasz egyszerű: – NEM! Nincs joga az egyházi iskoláknak gyermekeket az utcára vinni, népdalokat énekelve átverni a társadalmat azzal, mintha ők mindentől és mindenkivel ellentétben egészen mást akarnának, mint a kommunista-liberális tüntetőtársaik. Ők ugyanazt akarják… Kormányt buktatni és átadni az egyházi iskolákat újra a kommunista liberális söpredéknek, átadni minden eddig elért eredményt annak az ellenzéknek, akik haza-, keresztény-, és nemzetellenes európaiságukkal azonnal megszüntetnék ezeket az intézményeket.

Miért volt hiteltelen ez a tanárballagás? Mert azokat támogatják ezzel, akik már régen gyűlölettel beszélnek az egyházi iskolákról, az egyházról és a kereszténységről.

Van a történelemben számos hasonló példa a „jó szervezést illetően”. De voltak olyan idők is, amikor „a helytartótanács reszketni méltóztatott”… remélem, ez következik a Magyar Kurírnál és Bese atyánál egyaránt… Mert az ilyen nyilvános hibák nem megengedhetők napjainkban! 

Az oktatáspolitika pedig, végre vegye észre, hogy önálló oktatási minisztérium nélkül, hozzá nem értő „szakemberek” által irányítottan, immár ezerfelé szakítva, nem megoldható a következő generációkat oktatók és az okítottak helyzete…

Stoffán György   

A nagy európai „krisztustalanítás”

Münster - Feszülettel és anélkül... 

Amikor az európai keresztényüldözésről beszélünk, akkor nem beszélünk másról, mint az európai keresztények hitehagyásának kissé sarkosan fogalmazott tényéről. Hiszen nem keresztényüldözés folyik Európában és az Unió legfelsőbb szintjén, hanem keresztény tanításokkal szöges ellentétben álló aberrált életszemlélet, szabadosság és erkölcstelenség társadalomra való rákényszerítése és ennek, a társadalom részéről tapasztalható elfogadása. Ennek a drámai és végzetes jelenségnek több oka van, s minden egyes ok elegendő egy világméretű katasztrófa kialakulásához. Hiszen, amikor a legaljasabb emberi tulajdonságokat fogadjuk el természetesnek és jónak, és ezeket törvényben erőltetjük a társadalmakra, akkor szembesülünk mindazzal, amilyennek ma Európát és a világot látjuk. A gyűlölködés, a kapzsiság, a pártoskodó ellentétek, a pénz-centrikusság, az önös érdekek mindenekfeletti megvalósítása, a szeretetlenség és az élet semmibevétele egyenes út a teljes megsemmisüléshez. Ezt tapasztaljuk minden nap. Háború, atomfenyegetettség, éhínség, élelmiszerhiány, infláció. És mindez a keresztény hit elhagyása, az azzal való szembefordulás eredménye.

Azt, hogy mikortól számíthatjuk e folyamat kezdetét, ma már nehéz eldönteni. Logikus időpontok vannak ugyan, de minél messzebb megyünk a történelemben, annál több efféle logikusnak tartott időpontot, eseményt fedezhetünk fel. A történészek és egyháztörténészek más és más véleményt fogalmaznak meg, más és más időre teszik, más és más eseményhez köztik az emberiség és ezen belül a kereszténység lejtőre kerülését. Van, aki az egyházszakadást jelöli meg, mások a reformációt, megint mások a II. világháborúban történteket, és az azt követő időszakot, ám, legtöbben a II. Vatikáni Zsinatot teszik felelőssé. E sokféle okkeresés azonban azt mutatja, hogy egy folyamat részesei vagyunk, amely folyamatba a teljesség igénye nélkül felsorolt összes időpont beletartozik.

Krisztus földi működése idején kezdődött el az a folyamatos támadássorozat, amelyre maga a Jézus is figyelmeztet: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. (Jn, 15. 20-23.)

A kétezer éves kereszténység tehát, már a kezdetén támadások sorát élte át, s ma is ugyanaz a szemlélet támadja a krisztusi tanítást, mint akkor. Csupán az eszközök mások, ám a cél nem változott. A folyamat egyre erősödik, durvábbá, leplezetlenebbé válik, s ma már sokhelyütt törvény tiltja a jézusi parancsok betartását, megélését. Hovatovább az európai társadalmakban is tilos lesz a karácsony vagy a húsvét megünneplése, Róma pedig egy általános világvallás megteremtésén fáradozik, félremagyarázva, vagy egyenesen kihagyva abból Jézust, a Megváltást, a keresztény hagyományokat és hittételeket. A német püspöki kar ott tart, hogy Luther műveit olvasva arra a következtetésre juthatunk, miszerint a reformáció Ágostonos elindítója, a német katolikus püspököket a lutheránusok közül is kiátkozná…

Oda jutottak Európa társadalmai az ideológiák mentén, hogy a Teremtő helyett a teremtményt imádják: azaz önmagukat. A Teremtés logikáját elveti és maga akarja meghatározni saját, veleszületett nemét, maga akarja eldönteni, hogy hasznos-e, megölhető-e a magzat, élhet-e az idős, már hasznavehetetlen öregember. A nemek közötti különbözőséget is el akarja törölni, és a család, a gyermekvállalás teremtésben való részvételét is a maga képére alakítaná. Müller bíboros ezt antropológiai nihilizmusnak, míg a gender-őrültek természetesnek és kötelezően elfogadandónak tartják. A hitehagyás, amelyet látunk és tapasztalunk, már a keresztény egyházakba is beszivárgott, hiszen felszentelt papok követelik a cölibátus megszüntetését annak ellenére, hogy felszentelésük előtt is tudták, mit vállalnak. A szerzetesrendek szegénységi fogadalma ma már olyan, mint a szerzetesi ruha, amelyet alkalmasint a farmerre és a pólóra rántanak fel, hogy szerzetesként tetszelegjenek a hívek előtt. A nyugati egyházakban a gender őrülethez alkalmazkodva összeesketik a homoszexuális párokat, s a Vatikánban is neveztek ki ilyen irányultságú érseket magas, hitbéli befolyással bíró pozícióba. Bergoglio, az abortuszpárti aktivistával, Emma Boninoval fenntartott barátsága  sem arra utal, hogy a krisztusi tanítás maradéktalanul érvényesülne benne, annak ellenére, hogy számos alkalommal elítélte a magzati élet elleni cselekményeket…

A „krisztustalanítás” tehát, végzetes gyorsasággal folytatódik. A folyamatok és a végcél elemzése helyett azonban, el kellene jutnia a keresztényeknek arra a felismerésre, hogy minden Krisztust követő ember valóban kövesse a Mestert, saját példájával, útmutatásával, és nyilvános fellépésével. Hiszen, a Krisztustól való eltávolodást épp olyan folyamatok, egyes személyek igyekeztek a múltban is és napjainkban is megakadályozni, mint amilyen folyamatok és emberek teszik az ellenkezőjét. Gondoljunk csak az őskeresztény vértanúkra, akik megerősítették a kereszténységet és annak elterjedését, gondoljunk Szent Ferencre, aki példájával magát a pápát is térdre kényszerítette, gondoljunk Prohászka Ottokárra, Zadrvecz István ferences püspökre, Mindszenty Józsefre vagy Bogdánffy Szilárdra… és sorolhatnánk a sok száz magyar példaképet, akiknek egyike sem szerepel ma már a prédikációkban vagy a Nat-ban.

A keresztény elvek és a keresztény értékek a hitben és annak gyakorlásában érvényesülnek és hatnak a világra. Krisztus személyének és tanításának középpontba állítása minden keresztény ember számára kötelező, hiszen attól és csak így válik, válhat kereszténnyé. A mi magyarságunk is szervesen kapcsolódik a kereszténységünkhöz, így, aki más mond és vall, az nem lehet sem keresztény, sem magyar! A keresztény értékek védelme sem valós mindaddig, amíg a kereszténység a mindennapjainkban meg nem nyilvánul. A szeretet parancsa és a többi krisztusi tanítás megtartása végtelenül egyszerű, de nem függhet politikai irányzatoktól és egyházaktól. Nem alkalmazkodhat az ellenkező véleményen lévők „érzékenysége” miatt! Egyedül Jézus tanításától és annak emberi véleményektől és „boncolgatásoktól” mentes megtartásától. Az az ötszáz éves feszület, amelyet a napokban a G7 találkozó előtt Münsterben eltávolítottak, világosan jelzi, hogy a világ rossz úton jár, s vele mi is. Ha Európában nem építjük újjá az utóbbi években, a különböző aberrált ideológiák által végképp lerombolt krisztusi világot, akkor mindenestől elpusztulunk. Mert a politika és a politikusok soha nem az igazat mondják. Krisztus tanítása azonban örök.

Stoffán György