Kitiltások kora… avagy, modern, nyugati fasizmus

De ja vu érzésem van. Valamikor régen, az iskolákban azt verték a fejünkbe, hogy egyszer egy nép ellen intézkedéseket hoztak, mert azok voltak, amik. Erre a sátáni korra emlékeztet a mai világ. A fasizmusra!

Ma sportolókat, művészeket rúgnak ki, szüntetik meg szerződéseiket, a színházak cári Oroszországban írt színműveket vesznek le műsorukról és orosz bankot számolnak fel, nem törődve a nem orosz polgári lakosok veszteségével… és Nyugaton, amely már távolról sem művelt, iskolás gyermekeket inzultálnak az iskolában, mert oroszok.

Idáig süllyedt a világ. Ismét. Nem először. Vajon ezután is jár majd fájdalomdíj évtizedekig? Vajon, kik fognak majd bocsánatot kérni a ma, származásuk miatt megalázott emberektől? Vagy ez természetes mechanizmussá vált? Lehet természetes az embertelenség, amely az egyik néppel szemben nem megengedhető, de a másikat természetesen sújthatja? Milyen világ lesz, ha azon múlik valakinek az életpályája, hogy melyik náció tagja, milyen a vallása, idéz-e a Bibliából?

Régen a világ többsége harcolt azért, hogy ez ne lehessen így többé. Ma a világ többsége támad művészt, karnagyot, színészt, irodalmat és zenét… és közben békét akar… pedig ő maga a háború!

Stoffán György

A Mindszenty-Emlékbizottság felhívása – háború előtt, a Nagyböjt kezdetén

 

Keresztény Testvérek, a Kárpát-medencében!

Elkezdődik az a kegyelmi időszak, amikor önmagunkba fordulva, bűnbánattal és Isten irgalmát kérve, felkészülhetünk hitünk legnagyobb ünnepére, a Húsvétra, Krisztus urunk szenvedésének és dicsőséges feltámadásának ünnepére. Az idei év szomorú valósága, hogy erre az ünnepre, egy mindnyájunkat veszélyeztető háború árnykában kell készülnünk.

A Kárpát-medence évezredek óta védelmet nyújtó otthonunk, és Szent István király felajánlása óta, a feltámadt Krisztus Édesanyjának oltalma alatt áll! Ezért mindannyian, akik ennek az országnak, Mária országának, azaz, a Kárpát-medencének a lakói vagyunk, bizalommal fordulhatunk Istenhez, és kérhetjük Mária imáit és segítségét a Kárpát-medence sorsáért, jövőjéért. Mert István királyunk 1038-ban minden itt élő népet és nemzetet felajánlott Krisztus Édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának! Jézus szerette az Édesanyját, és a kereszten Jánost nevezte meg fiának, ezzel átminősítve Máriát az emberek égi Édesanyjának, miért is ne fordulhatnánk Hozzá bizalommal, tisztelettel a bajban?  

A Mindszenty Emlékbizottság, amely 1989-ben alakult, és szólalt meg nyilvánosan, Mindszenty József bíboros, hercegprímás rehabilitálását kérve, most harminchárom év után ismét fontosnak tartja, hogy a fent írtak okán nyilvánosságra lépjen e levél, e kérés erejéig.

A Mindszenty-Emlékbizottság kéri, hogy minden, magát Krisztust követő kereszténynek tartó, Kárpát-medencében élő testvérünk, felekezetre és nemzetiségre tekintet nélkül, Krisztus szeretetében egyesülve mondjon naponta egyetlen „Miatyánkot” (a katolikusok és akiknek nem tiltja a felekezete, egy „Üdvözlégyet” is!) a Kárpát-medence megmaradásáért, népeinek boldogulásáért, és azért, hogy a háború ne érintse ezt a földet. Mi, akik minimum ezeregyszáz éve sorsközösségben élünk ezen a területen, ma vállat-vállhoz vetve, imával álljunk ellen a gonosznak és ha kell, segítsük egymást a bajban.

Együtt, nemzetiségre és felekezetre tekintet nélkül, imában, Isten felé fordulásban kövessük őseink példáját, akik Szent László uralkodása idején megbékéltek egymással és Krisztusban egységessé kovácsolódva védték hazájukat, Mária országát, a Kárpát-medencét. Ma, az ima, az egymás ellen elkövetett bűnök megbánása és a Húsvétra való lelki felkészülés legyen a fegyver, és ezzel a fegyverrel, a mindennapos Miatyánkkal (az ortodox-, a római-, és a görögkatolikusok egy Üdvözléggyel is!) védjük meg életterünket, országunkat a világra lesújtó Sátán generálta háborútól. Így, együtt, van egymillió imádkozó a Kárpát-medencében, amint azt Mindszenty óhajtotta. Legyen mindnyájunk szent és imádságos célja, hogy ez a csodálatos, Isten adta bölcső, a Kárpátok öle, egy mindnyájunkat védelmező és őrző anyai öl legyen! A mi Urunk Jézus Krisztus által, Aki Veled együtt él és Uralkodik, Isten, mindörökkön örökké! Ámen.

Mindszenty Emlékbizottság

(Kérjük, hogy a levelet amennyiben erre mód van,  német, orosz, szlovák, szerb, román és horvát nyelvre lefordítva küldjék vissza olvasóink, hogy a Kárpát-medence minden nemzetisége, anyanyelvén olvashassa felhívásunkat! 

Köszönettel: a Mindszenty-Emlékbizottság) 

E-mail címünk: titkarsag.julianus@gmail.com

Magyar Passió… köszönet egy filmért

 

Kevés filmet nézek manapság, mert a mai filmes világ messze áll az én igényeimtől. Akár Hollywood kasszasikereit tekintem, akár a mai magyar filmgyártás alkotásait. Lett légyen azok közül bármilyen nemzetközileg is elismert mű… Az ember belefárad a téves, hiányos, politikai mondanivalók megemésztésébe, korrigálásába – legalább – önmaga felé… Játékfilmekre pedig nincs igényem. Ám, a M5 jóvoltából most, egy egyháztörténeti élményben volt részem, a katolikus egyház legdrámaibb, és a kommunisták legsátánibb időszakáról. Mert egy másik kommunista államban, szinte egyszerre történt a magyar szerzetesek megkínzása és koholt pereik, a kényszerlakhelyre deportálás etc. És ott, Erdélyben is öltek meg szerzeteseket, püspököket, s börtönöztek be olyan egyházi személyeket, akik kiálltak az egyházukért és magyar népükért… Márton Áronról, Boros Fortunátról is szól ez a film, mert a vértanúk életszentségét sem a határok ostoba vonala szabja meg. És szól ez a mű a pálos Vezér Ferencről is… és ezernyi mártírunkról, vértanúnkról, akiket ugyanaz a sátáni gonoszság a vörös fasizmus állított elénk példaképül! És e filmben ott van a történet, amikor a Gellért-hegy oldalában, az ÁVH gumibottal verte szét a Mindszentyt követő zarándokokat... Az Eperjes-mű olyan tehát, mint egy hatalmas Beethoven szimfónia.... 

Eperjes Károly alkotása egybecseng azzal a több évtizedes kutatásommal, és azok eredményeivel, amit mintegy szélmalomharcként folytatok, folytatunk néhányan ennek a kornak a felderítése ügyében. Eperjes lélegzetelállítót alkotott, amikor egyetlen alkotásában, teljes hitelességgel, és számos egyházi személy egyedi tragédiáját komponálta meg egyetlen történetben, egyetlen ferences (kapucinus) barát tragédiáját bemutatva.

Hiszen, a film cselekményében ott rejtőzik Zadravecz István püspök letartóztatásának története, Kiss Szaléz szenvedése, majd kivégzése, Mindszenty megkínzatása, és Ispánky Béla kínvallatása… és egy pillanatra látjuk Trianon magyar holokausztjának kommunisták általi semmibevételét is, amikor jelképesen, a baldachin tetején virágokból kirakott Kárpát-hazát locsolják a kommunista pribékek, mintegy kimosva az emberek fejéből ezt a gyalázatos és istentelen tényt. És feltűnik ebben a világban a magyar keresztény nép, a parasztgazda megkínzatása is…

Ha Eperjes Károly semmi mást nem tett volna, nem alkotott volna semmi mást egész életében, mint ezt a filmet, akkor is olyan szolgálatot tett, ami pótolhatatlan és páratlan a mai filmvilágban. Hiszen, a történelmi emlékezet egy ma is létező, fasisztoid-kommunista szemléletre is felhívja a figyelmet. Ugyanannak az eszmének, ugyanannak a hazaárulásnak, ugyanannak az Isten-nélküliségnek a mai követői törnek a nemzetre, ugyanúgy, ahogy Eperjes alkotásában látjuk.

Számomra különösen fontos igazolás volt ez a mű, hiszen két magyar, fehér vértanú életéről írtam könyvet a film készítése és bemutatásának idején. Zadravecz István ferences püspökről, akinek története is szerepel Eperjes filmjében. A könyv címe Zadravecz-passió. Valamint, Mindszenty lelki szenvedésekkel és megaláztatásokkal teli utolsó négy évéről, Sum paratus címmel. A harmadik könyv, amelyet a Magyarságkutató Intézet főigazgatójának, Horváth-Lugossy Gábornak és az egykor üldözött papnak, Kocsi Györgynek az előszava fémjelez, e teljes korszakot felöleli és az első kiadás után harminc évvel Isten kegyelméből ismét kiadhattam. És itt, nem saját "felzárkóztatásom" okán vagy annak szándékával jelzem e három könyv megjelenését és közeli megjelenését, hanem Istennek hálát adva azért, hogy más-más műfajban, de ugyanazoknak a példaképeinknek életét tehettük, tehetjük a nemzet katedrájára, a tanítók elé, hogy mind többen lássák, éljék át a magyar nemzet kommunistáktól elszenvedett keserveit, és óvják meg hazánkat attól a szellemiségtől, amely keresztény nemzetünket, értékeinket és hőseinket válogatás és lelkiismeret furdalás nélkül képesek voltak és képesek lennének megsemmisíteni.

Eperjes Károly filmjét kötelezően kellene bemutatni minden magyar középiskolában, mint tették annak idején egy másik drámai korszakot bemutató filmmel, a Sorstalansággal. Mert a szenvedés és a nép, a hit ellenes korszakok nem nemzetekhez és vallásokhoz kötöttek, hanem az emberi gonoszság megnyilvánulásai. És csak kevesen lesznek olyanok, mint Ispánky Béla kihallgatója, aki megbánva iszonyatos bűneit és jóvátéve azokat fejezte be életét, s ma együtt van talán már a Mennyek országban azokkal, akiknek szenvedést okozott.  Eperjes filmjének talán, ez a legnagyobb érdeme és értéke, hogy megmutatta: Isten felé fordulni, bűnbánatot tartani minden bűnösnek lehetősége van, mert mindnyájunkban ott az Isten Kegyelme, amit ha kérünk, örömmel kapjuk meg!

Köszönöm Szamóca, hogy alkotásod bejárhatta a lelkem zugait…!

Stoffán György

Nyílt levél az ellenzékhez – háborús időkben, röviden

 

Ócska, pénzéhes, gyilkos lelkületű, hazátlan gazemberek!

Mindaddig nem érdekelt az aljas tevékenységetek, amíg a magyar fiatalok életét – így a családom életét is – kockára nem akarjátok tenni... újra, ahogy az elmúlt száz évben nem először tennétek! Most azonban olyan hangokat hallattok, amelyek minden magyar családot érintenek, amely a nemzet teljes lerombolásához, hazánk elvesztéséhez és jövőnk megsemmisítéséhez vezet. Gyerekeinket akarjátok idegen érdekekért halálba vinni! És még ti mertek Don-kanyarozni, és fasisztának nevezni a Kitörés emlékét… Nálatok ostobább és vérszomjasabb aljadékok még nem születtek erre a földre!  

Márki-Zay és a többi senkiházi, azaz ti, ellenzéki tömörülés, egy esetleges kormányra kerüléstek után gyermekeinket és unokáinkat akarjátok a halálba küldeni, mert nektek a jól fizető szövetség céljai előbbre valók, mint a magyar fiatalok élete, Magyarország megmaradása.

Én nem adtam felhatalmazást sem nektek, sem másnak, sem szövetségkötésre, sem hazaárulásra, sem nemzetvesztésre, sem arra, hogy gyerekeimet, unokáimat mások aljas céljaiért a halálba küldjétek, hogy Magyarországot háborúba vigyétek, megsemmisítsétek.

Tudom, hogy megrögzött magyargyűlöletetek, és az a késztetés, miszerint hol Putyint istenítitek, hol a NATO-t és az EU-t – mert nektek mindegy, kinek a feneke van előttetek, jó pénzért bárkiét szívesen nyalogatjátok –, nem engedi, hogy józan érvekkel hassunk rátok. Ezt, 1919 óta, az első tömeggyilkosságotok elkövetése után nem is próbáljuk. Hiszen, minden hatalomátvételeteket követően gyilkoltatok és raboltatok. Az viszont legyen nagyon világos, hogy a nemzet, ha veszélyben vannak gyermekeink és a hazaárulás a ti szintetekre hág, megtorol. Lehet, hogy a nyugati gazdáitok jól fizetnek, lehet, hogy ideiglenesen meg lehet bolondítani sok szerencsétlen magyart, de vigyázzatok! Senki sem hagyja, hogy ti gyermekeink életével játszatok, és a hazánkat pénzért, hatalomért ebek harmincadjára adjátok.

Az Isten irgalmazzon nektek, ha ezt megpróbáljátok!

Stoffán György

Cucu bácsi…

 

Megboldogult ifjú koromban nyári, diákmunkára jelentkeztem a KGMTI irodaházában, mert egy osztálytársam rábeszélt, hogy együtt dolgozzunk. Ő már az előző nyáron is ott volt és „fergetegesen jól” érezte magát – mint mondta. A munka nagyon egyszerű volt, és valóban élménydús. Utaztunk, hetenként más és más városokat ismertünk meg. A figuráns-élet nagyszerűnek tűnt. Új ipari létesítmények helyét mérte ki a mérnök, mi pedig, mint nélkülözhetetlen munkatársak, fogtuk a nélkülözhetetlen lécet. Körülbelül annyit tudtunk akkor a teodolitról, de nem is nagyon érdekeltek a műszaki részletek. Odaálltunk, ahová a mérnök úr mondta…

A munka végeztével szabadfoglakozás volt. Jártunk keltünk az addig még nem ismert városban, faluban… Többnyire – és talán ez nem is véletlen – egyházi iskolák növendékeiként nem kocsmáztunk, csak csellengtünk ezeken a délutánokon, mindaddig, amíg be nem osztottak bennünket egy idősebb, rendkívül művelt, a rendet és precízséget komolyan vevő mérnök mellé. Ma már nem emlékszem a nevére, de emlékét áldom azóta is. Mi Cucu bácsinak hívtuk. Debrecenben volt a következő munka. A Golyóscsapágy Gyár új üzemcsarnokának a helyét mértük ki. Cucu bácsi odafigyelt a reggelire, az ebédre, ellátott olyan tanácsokkal, amelyek még a figuráns-munkát is könnyítették. Az étkezések előtt alig láthatóan keresztet vetett, amit többen észre is vettünk, de aki nem volt gyakorló katolikus, azt hihette, hogy Cucu bácsi csak megigazítja az ingét…

Az első napon a munka végzetével, amikor betértünk szállásunkra, dédnagyanyám egykori, résztulajdonú szállodájába, az Aranybikába, Cucu bácsi megkérdezte, hogy mi a terv délutánra. Csak a vállunkat vonogattuk, és nem tudtunk konkrét programot mondani. Nem is kellett több. Cucu bácsi a következő parancsot adta: „Tegyétek rendbe magatokat és huszonöt perc múlva itt a hallban találkozunk.” Próbáltunk kérdezősködni, de Cucu bácsi elismételte a parancsot és otthagyott minket. Huszonöt perc múlva ott álltunk glédában a hallban. „Most megismerjük a várost. Jegyezzétek meg: ha egy idegen városban van időtök, akkor azt a várost fel kell fedezni. Meg kell ismerni. Így lesztek szellemileg és lelkileg gazdagabbak a többi embernél.” Szerettük a mérnök urat, hiszen érezhető volt, hogy a rendet nem maga miatt, hanem a mi pallérozásunkért követeli meg, és tetszett az a katonás magatartás is, amely jellemezte őt.

Bejártuk tehát, Debrecent. A Nagytemplomot, a Csapó utcát, a Szent Anna templomot is megnéztük, végül a Nagyerdőben jártuk meg magunkat. „Holnap a Református Kollégiumot és a Múzeumot nézzük meg. Most pedig, lemegyünk a Simonyi óbesterről nevezett borozóba. Mindenki ihat egy deci bort, ha akar. Remek a zsíroskenyér is. Javaslom vacsorára.”

És a borozóban megtudtuk, hogy itt, Debrecenben árulták el a Magyar Királyságot, s azt is, hogy jóval eme árulás előtt volt Debrecen városának olyan elöljárója, aki egy akasztófát állítatott a főtérre, és kihirdette, hogy aki Habsburgot fog a városban, az felakaszthatja… Mesélt még Cucu bácsi a ferencesek peréről, amit a kommunisták rendeztek, és szó volt a protestáns gályarabok történetéről is… Beleszédültünk a rengeteg új információba, amit 17-19 évesen ezen a délutánon és estén kaptunk Cucu bácsitól. Így telt el a hét, s láthatóan össze is nőtt a kis figuráns társulat Cucu bácsival, a mérnök úrral, mert egy személyben volt főnök, nagypapa és tanár. A Krisztina körúton szálltunk ki péntek délután a kisbuszból, és mint a diákok, sorba álltunk elköszönni Cucu bácsitól. „Mit csináltok holnap?” – kérdezte. S mi, mint Debrecenben a szálloda halljában, ismét csak vállunkat vonogattuk… pihenünk, alszunk, focizni megyünk… ki-ki a maga válaszát mondta. – „Na, nem! Reggel hétkor találkozunk a Margit hídnál, a HÉV végállomáson. Hét óra ötkor indul a HÉV. Pomázra megyünk. Isten veletek!„ És megint otthagyott bennünket. Mi négyen pedig ott álltunk és néztük, amint Cucu bácsi beballag a KGMTI pirostéglás épületének kapuján…

Persze, reggel hétkor álmosan, gyűrötten vártuk Cucu bácsit, aki már a HÉV-jegyekkel a kezében jött felénk. „Kibírtátok a korai kelést?” – kérdezte mosolyogva és aktatáskájából mindenki kapott egy-egy vajaszsömlét. „Megenni!” – volt az utasítás. És mi majszoltuk a zsömlét a Kövi-Máriáig…

„Ma egy régi barátomhoz viszlek benneteket, aki megtanít lovagolni. A magyar embernek tudnia kell a lóval bánni, tudni kell lovagolni és vívni… A barátommal tisztelettel beszéljetek. Persze, tudom, hogy ezt nem kell nektek mondani. Ő huszárezredes volt régebben. Magasházy Dénesnek hívják.” Felcsillant a szemem, hiszen nagyapámtól és apámtól is hallottam ezt a nevet: Magasházy. Rá is kérdeztem: Horthy Miklós szárnysegédje? „Nem! A szárnysegéd úr fia.”   

Pomázon felgyalogoltunk a Schifferájba, ami nem volt más, mint a TSZ, amit egy Schiffer nevű elnök vezetett akkoriban. Annak a Schiffernek a pereputtya, aki a háború előtt az ercsi Wimpffen-birtok egy részét bérbe vette, de akiről sok jót még a besnyői plébánia história domusában sem lehet olvasni…

Megérkezve a Lovasikolába, egy alacsony O-lábú öreg bácsi fogadott minket. Cucu bácsi szinte jelentett neki: „Ezredes úr, négy fővel lovaglást tanulni megjelenetem” … Nem volt nagy öröm, amikor az istállóban megkaptuk a feladatot. Ismerkedjünk meg a lovakkal, és az istállófiú utasításainak megfelelően nyergeljünk fel. No, itt megtanultuk hogyan kell nyergelni, beállítani a kengyel méretét, mire ügyeljünk, hogy a ló se érezze megát rosszul…

Az istálló előtt Dénes bácsi megmutatta mit csinálunk a „lóóóóra” parancs után, melyik oldalról és hogyan üljünk fel a nyeregbe… hogy tartsuk a lábunkat, a térdünket...etc… Mire a lóra ültünk, olyan fáradtnak éreztük magunkat, hogy minden mindegy volt. A megpróbáltatás csak most kezdődött. Választhattunk a vezetőszáron vagy az önálló, a Dénes bácsi által mondottakat betartó oktatás között. Én, mert már ültem lovon, az önállóságot választottam, és jól tettem. Egy jó óra múlva minden fáradtságom elmúlt és élveztem a lovaglás csodálatos varázsát. Egyszer csak nagy hangzavar lett a pályán. Egy ló, a nyergében fiatal lánykával vágtázni kezdett, a lányka sikoltozott, Dénes bácsi pedig korát meghazudtolva pillanatok alatt a lányka háta mögött ült és megállította a lovat… Az öreg huszárnak talán ez volt az utolsó nagy bemutatója… A végén lenyergeltünk, elláttuk a lovakat, ami szintén nem volt elsőre könnyű feladat, majd megköszönve a napot elbúcsúztunk Magasházy Dénes ezredes úrtól… Hazafelé Cucu bácsival leszálltunk a HÉV-ről Budakalászon, és betértünk a Schießl-féle borozóba, ahol Sebő bácsi olyan disznótorost és olyan házi savanyú uborkát tálalt fel, amilyet sem addig, sem azóta nem ettem … pedig, az azóta eltelt majd ötven év alatt, sokszor jártam már az áldott emlékű sváb kocsmáros borozójában. Minden bizonnyal ez a kulináris emlék is összefügg az azt megelőző lovaglással.

Még egy hétig tartott a nyári munka, és utána jöhetett a nyaralás… Cucu bácsit azóta sem láttam többé. Emléke, és mindaz, amit a volt hadmérnöktől (is) tanultam, elkísért egy életen át. Rend, fegyelem, magyarság, az értékek megismerésének az igénye, és az elveink melletti kitartás… és az elmaradhatatlan keresztvetés, étkezés előtt… azaz, a hit megvallása.

Cucu bácsi, az egyik példaképemmé lett az elmúlt évtizedek során… Ma, vénülő fejjel is szeretettel gondolok rá és a nyári munka végén, a KGMTI-ből való kilépéskor mondott, felejthetetlen intelmére: „A pontosság, a becsület, a megbízhatóság, a hit és a hazaszeretet mindennél fontosabb a magyar ember számára. Mert ettől magyar és ettől ember! Aki nem így él, az csak egy semmirevaló!” …

Stoffán György

Újra világháború… avagy, tombol a Sátán

Ismét retteghet a világ. Ismét azok generáltak casus bellit, akik már két alkalommal elégették a világot, és rengeteg ország lakosságát megtizedelték az elmúlt évtizedek alatt. Ilyen-olyan okkal, emberek millióit ölték halomra, tönkretettek demokráciaexportjukkal virágzó országokat, de saját történelmüket is öldökléssel, gyilkolással kezdték azon a földön, amelynek társadalmi rendje mára összeomlóban van. Mert a gonoszság, a gyűlölet és kapzsiság nem lehet az alapja semminek. Amint az általuk kitalált értelmetlen és bármire ráruházható „demokrácia” sem!

A beteges politikai és erkölcsi szemlélet, a pénzisten imádata halálba, megsemmisülésbe vezet. Mindehhez, mint ok és okozat, hozzáadódott a kor sátáni szellemisége, amely mindennel, ami éltető erő, és ezért szent volt az emberiség számára, szemben áll, és mindent pusztítani, tiltani és szankcionálni akar… a Bibliát is. Azaz, Istent akarja legyőzni, és ezzel a céllal ab ovo halálra ítélte önmagát. Ám, agóniájában még milliókat visz a pusztulásba.

Ma ismét elkezdődött a világégés… egy új és végzetes háború, amit kevesen élnek majd túl, ma még azonban kevesen hiszik, el mi történik majd heteken belül a világban, mától. Persze megelőzi mindezt a szokásos hazudozás, a tárgyalásokról, a „nem is olyan veszélyes ez az egész” szemlélet szerint, de ez a végeredményen nem változtat.

A végeredmény, nem a tervezett, aberrált és vérgőzös modern liberális, lmbtq-s szellemiségű új világrend lesz, hanem valami egészen más: a visszatérés Istenhez, visszatérés kis közösségekben a normalitáshoz, egymás megbecsüléséhez. Ugyanis a sátán nem győzhet! A gonosz mindig vesztes, és mindig kiharcolja magának a büntetést is, amely sajnos sok ártatlan ember… embermilliók életébe kerül. Most is így lesz! Mert a háború gonosszá formálja az emberiséget, feléled a gyűlölet, a gyilkosság utáni vágy, az ellenőrizetlen magánleszámolások lehetősége, a rablás kényszere, a kapzsiság, a szerzési ösztön. A háborúk idején kivetkőzik magából a nép, hiszen úgy gondolja, hogy vesztenivalója nincs… és egymás ellen fordul mindenki.

Mit tehetünk, amikor látjuk, hogy a világ aberrált, parancsvégrehajtó vezetői a demokráciára hivatkozva ránk szabadítják a gonoszt, a halált, a háborút?

Aki hisz, annak könnyű, mert van kapaszkodója, van reménye: maga a Teremtő Isten. Aki nem hisz, az retteg, félelemben él, belebolondul abba, amit lát, kapkod és menekülne, ha volna hová. Talán megfoghatatlannak tűnik a tennivalónk, talán hihetetlen vagy éppen bigottságnak látszik a megoldási lehetőség: Istenhez kell (vissza)fordulni. Őszintén és hittel. Ha úgy érzed, hogy nincs hited, akkor egy pillanatra engedd el a mai valós életedet, a hitetlenségedet és kérd a szerinted nem létezőt, az Istent, hogy adjon hitet… Egészen egyszerű és mindenki képes rá… és mert kért, kap is!

Háború van, amit az ember magának generált. Mert szeret jól élni, hitetlenül élni, mert úgy nincsenek szabályok. Az ember szeret szerezni, felhalmozni, gyűjteni, másoktól elvenni. Az ember önző és nem gondolkodik el azon, hogy értéket kellene inkább teremtenie, „fényt hagyni magunk után”. A szerzett vagyont, a pénzt, az értéket, a lopott holmit nem teszik mellénk. Ha ugyan lesz hely, ahová tehetnék… és nem darabjainkra hullunk egy eltévedt bombától vagy egy másodperc alatt válunk hamuvá az atom szelében…

Most keservesen tanul egy újabb generáció, amely nem élt még háborút, nem tapasztalta meg milyen a kukoricakása a pince sötétjében és nem tudja milyen az, amikor egyszer csak jönnek a katonák és halomra lőnek mindenkit vagy elviszik a szeretteit, megerőszakolják a lányait, asszonyait. Ismét keservesen tanul az emberiség, a saját bűnéből, ostobaságából, hibájából, kapzsiságából, és kényelméből. Mert hitt a hazugoknak, az istenteleneknek, az erkölcs nélkülieknek, a teremtéssel ellenkező politikai és civil csoportoknak, hitt a jólét örömében, a szabadosságban és abban, hogy akár lónak is anyakönyvezik, ha kéri! Hitt az elmebeteg sátánista divatnak, politikának!

És ez az iskola, ez a tananyag most rettentően fájdalmas lesz. Ám, az egyetlen támogatás, támasz és szerető segítség ebben is Istentől való. Hiszen, ma elvész az ostoba politikai szembenállások, a hazaárulások és a nemzetellenességek baloldali és európai „értéke”, mert most életről vagy halálról van szó. A sátán szolgáit, a háború okozóinak támogatóit és kiszolgálóit, a hazaárulókat és fiainkat a frontra kényszeríteni akarókat azonnal ki kell vonni a közéletből. A hazaárulókat meg kell büntetni, és el kell végre felejteni azt az egyetlen szót, azt a társadalmi kígyómérget: a demokráciát, ami 150 év alatt, ismét idevezette a világot.

Ennek a háborúnak nem egy felelőse van. Elsősorban a politika, a liberalizmus, a liberális hatalmak, az Istent tagadók a felelősek. Ám, személy szerint is felelős minden társadalom, mert a saját kényelméért, jólétéért feladta önmagát, istenét, múltját… és ezzel milliók jövőjét is. Ezt azonban majd, csak a háború végén fogják látni a túlélők… akiknek generációkon keresztül, ismét fájdalmas tanulság lesz a 2022. február 24-én kezdődött világégés… és ők ennek okán, tudják majd, hogy a legfontosabb a hit, a haza és a család… az apa, az anya és a gyermek – aki szent sérthetetlen… és a „demokrácia” szó nélküli társadalmi rend!...  

Mert, ha valóban létezne demokrácia, akkor ma nem lenne háború!

Da pacem Domine!   

Krisztus néma katonái - avagy, miért hallgatnak az egyházak és a felekezetek vezetői?

 

A választási kampányoknak nem velejárója az, hogy erkölcsi, vallási, hitbéli útmutatást mentén, annak megfelelően haladjanak ezek a nemtelen, és már-már az embertelenségig süllyedő harcok. Nem is lehetséges ez, mert az egyházak és felekezetek ilyenkor mély hallgatásba burkolóznak, nem tudván, hogy ki lesz a győztes, és az milyen hátránnyal járhat az adott egyházra, felekezetre nézve. A keresztény-keresztyén egyházak és felekezetek azonban ma nem hallgathatnak! Ma egy olyan választás előtt áll az ország, amely nem csupán politikai elköteleződések választását jelentik; azt, hogy milyen politikai szemlélet vezeti majd Magyarországot, hanem ideológiai, erkölcsi választást is jelent ez az április 3-iki társadalmi aktus. Látjuk, tudjuk, hogy a politikai pártok milyen irányba haladnak, azt is tudjuk, hogy egy-egy párt erkölcsi hovatartozása milyen károkat, végzetes szellemiségeket hordoz, így nem csak „fontos volna”, de kötelező is a Krisztust követő felekezetek vezetői számára az, hogy a Biblia tanítása alapján, egységes és közös memorandumban irányt mutassanak a szerteágazó hazug ígéretek, és szellemi torzulásokban gazdag kampány idején.

Ismerjük és tudjuk, hogy az ellenzéki pártok teljes mellszélességgel támogatják a Szentírással szöges ellentétben álló, és a Teremtés isteni logikáját minden ízében megsemmisíteni akaró erkölcsi normákat. Ismerjük és tudjuk, a gyermeki tisztaság és ártatlanság elleni nemzetközi összefogást, a körmönfont és az emberi szabadságjogokat kiforgató, azzal visszaélő szemléletet. Ismerjük és tudjuk, hogy a keresztény-keresztyénellenesség a mai ellenzéknek kiemelt feladata, nemzetközi támogatással. Ismerjük és tudjuk, hogy Magyarországon, mint az már megtörtént az utóbbi száz évben, ismét szűkíteni akarja az ellenzék, esetleges győzelme esetén, a keresztény-keresztyén intézmények, iskolák lehetőségeit. Sorolhatnánk az ismert és tudott terveket, az isteni törvények és Krisztus parancsai ellen kigondolt súlyos erkölcsi támadásokat.

Azonban a gyűlölet és a hazudozás, a politikai rágalmak és a magyarellenesség, a keresztényellenesség és a lelki torzulások odavezettek, hogy számos keresztény-keresztyén, sok eseten valóban elkötelezett hívő és pap is a politikai sátánistákhoz csatlakozik. Nem politikai alapon, hanem félrevezetettségük és a gyűlöletkeltésnek, a rágalmaknak vakon hitelt adva, ahhoz a politikainak álcázott erkölcstelen, és nemzeti identitás nélküli párttömörüléshez csapódnak, amely Magyarország és a keresztény magyar nemzet teljes megsemmisítését, a nemzetközi magyar gyűlöletet és annak céljait szolgálja.

Ennek láttán kisebb csoportok – szellemi és lelki irányítás nélkül, nevetségessé téve sok esetben ennek a harcnak a lényegét és értelmét –, a maguk jó szándékú, de elégtelen eszközeivel igyekeznek felvenni a harcot, hirdetni valamit, aminek az alapja ugyan jó, de a kivitelezés rettenetesen sokat árt, a nem vitatott jó szándék ellenére!

Óriási és végzetes mulasztás tehát, ha a magyar keresztény-keresztyén egyházak és felekezetek nem állnak most Krisztust követő híveik élére! Égbekiáltó bűn, ha látva a mai világpolitikai helyzetet, és ebben e kis nemzet küzdelmét itt, a Kárpát-medencében, nem emelik fel a szavukat és nem adnak érthető és világos tanácsot. Nem csupán azt kell ma mondani, ami a megszokott langyos és semmit nem jelentő megszólalás volt eddig: „mindenkinek el kell mennie szavazni, és mindenki a saját  lelkiismerete szerint adja le a voksát…” – mert ez ma, amikor a „Krisztus ellenes, gyermekbántalmazó világ – vagy kereszténység?” a kérdés,  akkor ki kell állni és világosan megfogalmazni a krisztusi parancsok alapján azt, hogy mi a keresztény-keresztyén emberrel szembeni elvárása Jézusnak! Meg kell fogalmazni félelem és kétségek nélkül, hogy ki a keresztény, és ki tagadja meg kereszténységét, ha erre vagy arra a bűnös eszmét képviselő pártra szavaz.

Ma nem csupán a megszokott négyévenkénti választás lesz április 3-án, hanem egy olyan választás is, amely a pokolba vagy az Üdvösség lehetőségéhez vezeti a magyar keresztény ország, Mária országának népét a Kárpát-medencében. Ha hallgatnak a keresztény egyházak és felekezetek, akkor hozzájárulnak ahhoz, hogy emberek százezrei adják lelküket a Sátánnak.

És legyen mindegy, hogy kik és hogyan reagálnak az egyházi vezetők nemzethez intézett szózataira, mert most nem politikai szózatokra, hanem lelki, hitbéli és a nemzet megmaradásához szükséges tudnivalókra van szükség, és e felvilágosító egyházfői, felekezet-vezetői szózatok emberek százezreinek lelkét menthetik meg. Ha hallgatnak a keresztény-keresztyén vezetők, akkor maguk is a Sátán szolgálatába állnak, mert nem hirdetik akkor Isten igéjét, amikor a legnagyobb szükség volna arra!

Lássuk be és értsük meg végre: Prohászka Ottokár, Zadravecz István, Mindszenty József és Márton Áron példái annak a hősiességnek és következetes felelősségtudatnak, amelyek hatására időben, és a lelkeket, a magyarságot mentve szóltak, akkor, amikor kellett! Ma itt az ideje annak, hogy egyházi és felekezeti vezetőink e hősies és félelem nélküli elődeik példáját követve szózatot intézzenek a keresztény-keresztyén magyar közösségekhez! Megmentve a nép lelkét és saját lelküket! Mert ma, egyetlen kérdés van csupán: élet vagy halál... testileg és lelkileg egyaránt! 

Stoffán György

Nyílt levél a Békemenet szervezőihez – ostrom alatt

Kedves Barátaim! 

Sokan készülünk a margitszigeti Békemenetre, arra a demonstrációra, amely láthatóvá fogja tenni ragaszkodásunkat az emberi normalitáshoz, magyarságunkhoz, értékeinkhez, kormányunkhoz és ahhoz az irányhoz, amely irányt immár tizenkét esztendeje meghatározott dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Készülünk, de politikai készülődésünk ebben a mai, nemzetközi magyar gyűlöletben, ebben az Isten nélküliségben drámaian kevés. Most a Kárpát-medencéből mindenkinek ott kell lennie majd, ezen a minden alkalommal felemelő és erőt adó megmozduláson. Ám, most másként, mint eddig!

Most lélekben is fel kell készülnünk. Lélekben, hiszen a kereszténységünknek is kifejezője kell, hogy legyen ez a Békemenet. Emlékezzünk Mindszenty Józsefre, aki azt mondta, hogy amíg van egymillió imádkozó magyar, addig nem félti ezt a népet. És van egymillió magyar, aki imádkozik.

Emlékezzetek az Eucharisztikus Kongresszus legnagyobb ünnepére, amikor a parlament előtti szentmise után a tömeg énekelve és imádkozva vonult az Oltáriszentség mögött… micsoda erő és micsoda szeretet lengte be az országot… a Kárpát-medencét. Most ugyanezt az erőt kell megszereznünk Barátaim! Minden Krisztust követő magyar, saját hite szerint képviseltessék a Békemeneten. Hiszen van közös imánk, vannak közös énekeink, vannak papjaink akár püspökeink is, akik vállalják saját híveik és az egész közösség imára hívását a Békemenet alkalmával. Ezt történt a Kongresszuson is, hiszen sok protestáns testvér is jelen volt, amikor Krisztus vonult végig a magyar Fővároson.

Az isteni erő és az isteni védelem nélkül nem megyünk semmire! Nem holmi bigott elkötelezettség szól belőlem, hanem a tények, és a nemzet hitének ismerte alapján kérlek Benneteket, hogy szervezzétek meg ennek a Békemenetnek a keresztény-keresztyén jellegét. Mert nem egy hit nélküli tömeg demonstrál majd, hanem bizonyítsuk be Isten és emberek előtt, hogy egy keresztény nemzet kéri a Mindenható Isten segítségét, megbánva bűneit, képmutatását és önzését.

Forduljunk Hozzá, mint gyermekek a szüleikhez, mert bajban vagyunk, mert a Sátán és annak szolgái akarják népünket és elért eredményeinket, hitünket és templomainkat – azaz a gyermeki lelkeket – lerombolni, megsemmisíteni.

Mint annyiszor a történelem során, a Máriás-zászló alatt le tudtuk győzni ellenségeinket, most is sikerül, ha Istent megvallva és kérve állunk elé június 1-jén! És nem feledhetjük 1038. augusztus 15-ét... ha úgy tetszik a Szent István közbenjárásával biztosított, "örökös védelmünk" emléknapját... 

A politikai megmozdulás ma Isten nélkül, imádság és könyörgés nélkül semmis. Csupán egy felvonulás, ami nem véd meg, nem hat ki a jövőre, csak egy pillanatnyi megkönnyebbülés, mert látjuk, hogy sokan vagyunk… Ha azonban kereszténységünk-keresztyénségünk őszinte megvallásával, és az Istenhez fordulással, őseinkhez méltó könyörgéssel, imával vonulunk végig a magyar keresztutat szimbolizáló Békemeneten, ígéretéhez híven Krisztus is ott lesz velünk. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18. 20.)

Kérlek tehát Benneteket, hogy e nándorfehérvári csatához hasonló június 1-jei Békemeneten, ne csak a magunk politikai meggyőződésének szellemében vonuljunk, hanem Kapisztrán példáján fellelkesülve Istennel, Isten nevével álljunk a bástyán, hogy az utána következő két hét harcos imádságával végleg legyőzhessük Magyarország, a magyar kereszténység, a magyar nemzet mai ellenségeit, és megvédhessük gyermekeinket az erőszaktól. Hogy a Békemenet valóban a békéért, a megmaradásért, a jövőért vívott harc utolsó előtti csatája legyen… Istennel a Hazáért és a Szabadságért!  

Szeretettel maradok:    

Stoffán György     

Eszement választási ötletek... – már a jobboldalról is?

 

A kampány kezdete óta ismét újabb választási szakértők, jósok bukkantak fel a hazai politikai palettán. Van, aki már most ezer százalékos Fidesz-győzelmet vizionál, és ezzel ismét, mint 2002-ben, távol tartja a lustább Fidesz-szavazókat a „hiszen már úgyis győztünk, minek emeljem fel a seggemet a fotelból vasárnap… majd a többiek szavaznak…” mentalitás szellemében. Pedig a választás nem totó… nincs alternatíva! El kell menni és odahúzni az X-et, ahová kell.

Mások olyan eszement taktikára buzdítják a lelkes Fideszes szavazókat, amely részben etikátlan, másrészt súlyosan veszélyezteti a választás végső kimenetelét. Az utóbbi napokban lépten-nyomon találkozhatunk a neten efféle hajmeresztő ötletekkel. Arra bíztatják a szavazókat, hogy miután a Fideszes ajánlókat aláírták, írják alá a kisebb pártok jelölőszelvényeit is, hogy minden kis párt odaférjen a rajtvonalhoz, azaz lehetőséget kapjon a parlamentbejutásra. Az indok talán az lehet e súlyosan ártó ötletet illetően, hogy a kisebb pártok esetleg szavazatokat vehetnek el a bal-liberális csürhétől. Az ilyen "taktikázások" legtöbbször a visszájukra fordulnak...   

Miért is végzetes ez a javaslat?

Abban egyetértünk, hogy az április 3-iki választás sorsdöntő a magyar nemzet számára. Éppen ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, annak érdekében, hogy egyáltalán megmaradjunk, jövőnk legyen. Az mindenki számára világos, hogy háborúban áll mind Nyugaton, mind Magyarországon a józan gondolkodás, a normalitás, a keresztény identitás, a család, a mindent elnyelni akaró esztelen és embertelen, végzetes liberalizmussal szemben.  Ezt úgy is felfoghatjuk, hogy a jó és a gonosz harca zajlik. Magyarra fordítva: a Kárpát-medencében élő magyar nemzet megmaradása vagy pusztulása a tét. Éppen ezért nem tárhetünk le a világos és egyenes útról. Ami a szemünk előtt zajlik, az az összefogott baloldal bohóckodása, amit nem is veszünk annyira komolyan, de az EU éppen igyekszik befolyásolni a kampányt, mintha ők is ellenfelek lennének, április 3-án. Valószínűleg azok is!

EBESZ megfigyelőket küldenek, nem csak a választás napjára, hanem, az azt megelőző kampányidőszakban is. Nyíltan csalással vádolják a magyar társadalmat már most. Ezért mindenkit óva intünk az említett taktikától… Már az ártó, hogy efféle ostoba ötlet megjelenik nyilvánosan is a jobboldali sajtóban.

A kisebb pártok Fideszes támogatása erkölcsi kérdés is, hiszen akik nyíltan kormány és keresztényellenesek, azokat még hasznosnak vélt taktika okán sem segíthetjük a rajtvonalhoz. Legyen világos mindenki számára, hogy ezek olyan ártó tömörülések (Mi haznánk, Gattyán-párt, Kétfarú kutya párt etc…) ugyanonnan kapják a parancsokat, és ugyanolyan ártóak a magyar nemzetre, mint a mai parlamenti kommunista és fasiszta ellenzék.

Magára valamit is adó, erkölcsös keresztény magyar ember, ezen pártok támogatói közé nem írhatja a nevét, még taktikázásból sem! A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ezeknek a törpe tömörüléseknek pontosan az a feladatuk, hogy megosszák a nemzeti oldalt. Hiszen számosan már eddig is csatlakoztak például a kormány és Orbán-ellenes Mi hazánk csoportosuláshoz. Már az őket támogatni javasló ötlet, maga is felháborító és logikátlan Fidesz-ellenes ostobaság. Hiszen ezek a kis pártok nem csak a mai ellenzéktől, de a Fidesztől is elvehetnek szavazatokat.

A bölcsnek gondolt hülye ötleteket tehát, április 3-ig tartsuk vissza vagy legalábbis ne a nyilvánosság előtt hangoztassuk! Nem engedhetünk át szavazókat és szavazatokat sem a fizetett jobbra, sem a fizetett balra! Mert most valóban az életünk a tét.

Tehát, még egyszer: Csak és kifejezetten a sajátjainkat ajánljuk a startvonalra! Az is legyen világos mindenki számára, hogy Magyarország mind Orbán Viktor, mind a Fidesz nélkül darabjaira hullana! A kis pártok ajánlása, Fideszes szavazók részéről, pontosan ezt szolgálná!  

Stoffán György

Pert vesztett a Kúriánál is az MVSZ-tagsága 2022-02-09 21:26 - Esti újság

Olvasóink kérésére idemásoltuk dr. Fehér Szabolcs cikkét, ugyanis az Esti Újság oldalát technikai okokból nem lehet megnyitni. A hibán kollégáink dolgoznak.

(Nemzeti Napló szerkesztősége)

****

Pert vesztett az MVSZ-tagság a Kúriánál is, Stoffán György újságíróval szemben, akit azzal vádoltak meg, a Stoffán ellen, a román állampolgárságú N. S. Patrubani által összehívott gyűlésük alkalmával, hogy személyiségi jogaikat sértette az újságíró blogján megjelenő cikk, amelyben Stoffán jogos nemtetszésének adott hangot, a „Trianon felülvizsgálatára” irányuló aláírásgyűjtéssel kapcsolatban.

A 24 darab feljelentő mindegyike kapott ezen a gyűlésen egy rosszul olvasható cikk-fénymásolatot és körbeadtak egy ívet is, amelyet alá kellett írnia a jelenlévőknek, a Stoffán ellen indítandó perekben való kötelező részvételük elismeréseként –, mint ezt előadta a büntetőperben tanúként szereplő, mára már az MVSZ-ből kilépe egykori vezetőségi tag, Kiss Endre református lelkész.

(https://stoffangyorgy.blogspot.com/.../ujabb-onjelolt...)

Nagytiszteletű Kiss Endre, református lelkész, a Sárospataki könyvtár ny. főigazgatója, időközben megkövette Stoffánt, mert mint mondotta, az elnök, az említett (párttag)gyűlésen súlyosan félrevezette a jelenlévőket, és nem arra törekedett, hogy Stoffánt meghívják, és személyesen tisztázzák a dolgot. Ehelyett pereket zúdítottak az író nyakába, mocskolták az MVSZ Sajtószolgálatának oldalán, lezsidózva, gyalázva, Fidesz-bértollnokozva stb… Valószínűleg, bosszúból azért, mert már a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás kezdeményezésekor is bírálni merte az MVSZ „nagytekintélyű” vezetését. Akkori bírálata, a későbbi történéseket figyelembe véve, teljesen megalapozott volt, és ezt megerősítette Kövér László Házelnök is.

A most, az MVSZ-tagság által elbukott polgári perben, először 2,6 milliós sérelemdíjat követeltek az újságírón, majd 4 millióra emelkedett a tarifájuk, amikor két elutasító ítélet után a Kúriához fordult e furcsa társaságból 12 fő azzal, hogy vizsgálják felül a szerintük a „Stoffánt mentő Fideszes” bíróságok ítéletét.

Ám, pechjükre a Kúria sem találta sérelmesnek a cikket, amely csupán egy civil kezdeményezést bírált, de nem az abban résztvevő aláírásgyűjtőket volt hivatva sértegetni.

Így, a felperesek a polgári bíróságokon (Székesfehérvári Törvényszék, Győri Ítélőtábla) hoppon maradtak Stoffánnal szemben, aki sem személyesen, sem képviselőt küldve, nem vett részt ezeken a tárgyalásokon. Tehát, a felperesek önmagukat vágták el fellebbezéseikkel – a mostanra végleg elúszott – jó pénz reményében. Arcátlanságuknak az ad különös kontúrt – a sérelemdíj bíróságról bíróságra való emelése mellett –, hogy a jelenleg ugyanebben az ügyben folyó, immár Nicolae Patrubani által indított, és az MVSZ elleni becsületsértés vétségének átkeresztelt bosszú-hadjáratban, minden odarendelt tanú (korábbi bukott ügyben felperes csapat), papírból olvasta a vallomását, amely csaknem szó szerint megegyezett mindegyiküknél… Egyikük, másikuk, nehezen találta meg a cetlin, a bírónő kérdésére adandó helyes választ…

A Magyarok Világszövetségének maradéka, és vezetőjük tehát, nem viseli el a józan bírálatot, és mindent megtesz, hogy elégtételt vegyen azokon, akik bírálni merik, e nem egészen áldásos, nemzetmentőnek álcázott, ellenzéki, politikai munkálkodásukat…

Csupán azért adunk hírt a Kúria döntéséről, mert valakinek a jó hírnevét könnyű hazugságokkal rombolni, ám pervesztéskor az MVSZ elfelejtette közölni olvasóival a befejezett tényeket. Ez pedig amolyan régi jó, a Ceausescu-i időkből megmaradt eljárás lehet… Patrubaniéknál.

( Dr. Fehér Szabolcs )

2022-02-09 21:26 - Esti újság