Gyurcsányné dirigál, Bede rabosítva.... Éljen a jogállam!

Bede Zsolt rabosítva

Lassan nevetségessé válik az állítás, miszerint kettősmércét alkalmaz az Unió Magyarországgal szemben. Hiszen nekünk, országon belül is van speciális kettős mércénk. Volt is, hiszen a rendszerváltásnak nevezett népátverés óta folyamatos az uram-bátyám jogászkodás, nemzetiek, nemzetiek elleni feljelentgetése – mint genetikai sérülés – és a törvények, mintegy párhuzamos jogi és erkölcsi megítélése. Magam vagyok a tanú arra, hogy Antallék kezdték el azt a nemtelen feljelentgetősdit, amely a Szent Korona pernek nevezett, ostoba és aljas jogi procedúrával kezdődött, Horváth Balázs feljelentése alapján, amelyet egy bizonyos hitközség kérésére – parancsára? – tett meg a bizonyítási kényszerben szenvedő első „demokratikusan megválasztott kormány”. S bár, azóta parlamenti stílustalansággá és közbeszéddé váltak a Szent Korona per erőltetett és hamis vádpontjai, mégsem kért bocsánatot senki azért a perért… annak a pernek a vádlottjaitól. Többen vannak olyanok, akiktől már nem is lehet bocsánatot kérni. Hiszen például Bujdosó P. Gyula harminc esztendeje már nyolcvanon felüli újságíró volt, aki Erdélyből menekült Magyarországra az oláhok elől, s nyolcvan évesen a rendszerváltás hajnalán írt a székelységről… de jött Horváth Balázs feljelentése, és az öregember, aki egykor efféle ügyek elől menekült el Brassóból, efféle ügyekért állt bíróság elé. Én magam pedig a marosvásárhelyi fekete március szemtanújaként jelentettem meg egy vásárhelyről hozott, és azóta számtalan esetben bizonyságot nyert falragaszt az újságban… és e pocsék társaság románellenességért szintén odalökött a bírói pulpitus elé… ebben a perben. 

Ma sincsen ez másképpen, hiszen Bayer Zsolt jogos – bár nem szalonképes – mondatát – amely nem tőle származott, hanem szó szerinti idézet volt azoktól, akik feljelentették –, a független bíróság pénzbüntetéssel jutalmazta.

Másik esetben – mint a magyar jogtudomány legnagyobb problémáját –, a Kúria tárgyalta, s kijelentette, hogy„hímivarsejtnek” csak Magyarország miniszterelnökét lehet nevezni… sem Karácsonyt, sem Vonát, sem senki mást. Igaz, a magyar jog szemlesütve ballag el a hazaárulás minősített esetei mellett, s ha kell, engedélyezi is azt, kijelentve, hogy egyik uniós parlamenti képviselő sem hazaáruló.

És itt a hócipőm kezd megtelni. Mindennel, amit jognak és igazságnak gúnyolnak! A joggyakorlattal, s azzal, hogy tisztelnemkell a fejemre bármit büntetlenül ráolvasókat, az emberi életekkel és a nyugalommal pénzért szórakozókat, akik saját politikai és pártállásbeli elkötelezettségük szerint használják hivatalukat… a jogot és az erkölcsöt félrehagyva. 

És elegem van vénülő fejemre abból is, hogy egy önmagát magyarnak és nemzetinek nevező szervezet ostobaságáról írt véleményem miatt, a „véleményszabadság országában” ismét nem a kommunista vagy liberális oldal jelent fel, hanem egy szedett-vetett társaság, amelynek sem vezetői sem a tagsága nem élték meg, nem küszködték végig a hazai szocializmust. Egyikük sem itt küzdött. Csak vagy hazaköltözött a kényelmes Nyugatról, mert az ottani nyugdíjból jól élhet itthon, vagy az elcsatolt területekről „menekült” ide, otthagyva szülőföldjét, ilyen-olyan "furcsa" okok miatt. Magyarország és a nemzet asztalára viszont soha, semmit le nem tett egyikük sem. Csak a feljelentéshez értenek, csak abban élik ki súlyos genetikai sérültségüket.

S ma olvasom a legújabbat: a Vadhajtások munkatársát rabosították. Miért? Mert focizott, s véletlenül a DK aláírásgyűjtő asztalának ment a labda. Gyurcsány Ferencné, alias Apró-Dobrev Klára azonban feljelentette kollégánkat… És ezért ma Magyarországon rabosítás jár. Nem a hazaárulásért jár, vagy a 68 milliárdos sikkasztásért, s nem a horvátországi kastélyért… és sorolhatnám. Azért, mert egy ócska DK-s „asztal”majdnem felborult egy labdától. Hát ennyit a magyar jogállamiságáról, s arról, hogy érdemes-e egyáltalán egy bötűt is leírni Magyarország védelmében? Ám, kollégánkat legalább a ballib jelentette fel… és ez enyhítő körülmény… ám amikor nemzeti jelentget nemzetit, az hányingert keltő… és ebből is egyre több van.

Zrínyi Miklós, a költő mondását már többször leírtam, de ideillik ma is: – „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie”… És valóban: Kéne már valaki, akinek engedelmeskedik…. hogy végre jó néppé váljon. Mert a demokrácia a magyarnak sem való, pláne, ha a jog is hibádzik… 

Éljen Rákosi! Védjük a keresztény értékeket… Jogállam vagyunk…

Stoffán György 

A Beke-Szőcs ügy, a nemzeti sajtó és a Csóti cikk…

Számtalan elszólás, diplomáciai és média-hiba jellemzi a Szőcs-Beke ügyet Magyarországon. A prejudikáló, a nagyképű és a pozitív (de teljesen elképzelhetetlen) megoldás elérését önmagának vindikáló alapítvány-igazgatói nyilatkozatok, és a nemzeti sajtóban megjelent idő előtti macska-egér játék, rettentő sokat ártott Beke István és Szőcs Zoltán ügyének. Mert mint tudjuk, a magyar sajtót többen olvassák Bukarestben a szolgálatoknál, mint idehaza.

Amikor a kisebbségi jogokat védő intézet igazgatója, Csóti György fűnek-fának nyilatkozza azt, hogy a megoldás megszületett, és a fiúk hazamennek (ezt két prejudikált jogi esetre is biztosan kijelentette), mert ezt elérte a magyar diplomácia, akkor bizony megeshet, hogy pont ezen nyilatkozatok igaztalanságát és a román jogállamiság létét bizonyítandó, a bukaresti talárosok másképpen döntenek. Így is lett. Amikor végighallgattam Csóti előadását, majd elolvastam a Magyar Nemzetben megjelent cikkét, előre tudtam a végkifejletet. Ilyet sem a sajtó, sem az „intézeti diplomácia” nem engedhet meg magának, kivált egy olyan ügyben, amikor a megszálló hatalom, a megszállt nemzethez tartozót igyekszik mindenképpen börtönben tartani, ha kell – mint ez esetben is – a jog sárba tiprásával.

„Ostoba Miki egeres” (dr. Antall József – a szerk) reményeket is táplált Csóti, amikor a nemzetközi bírósághoz fordulást, az európai jogot és egyéb botorságokat emlegetett. Hiszen olyan világos, mint a nap, hogy a mai Európában a magyar ügyek intézését nem a jog és az emberség mozgatja, hanem a magyargyűlölet, s nincs az az európai fórum, amely bármiben is a magyaroknak adna igazat. Mert végre lássuk be minden szinten, hogy a jog, az igazság, az erkölcs és az eddigi általunk megszokott és ismert, gyakorolt értékrendek megszűntek az öreg kontinensen. Aki ezeket akarja alkalmazni, az meglehetősen tájékozatlan és tehetségtelen! Ez, Budapestről volna a legjobban látható. Csakhogy a kisebbségi jogvédő intézet ablakán – úgy tűnik – vastagabb a függöny…

Igaz persze az is, hogy a Beke-ügyben nem Csóti döntött, s lehet, hogy átgondolatlan, rossz, dilettáns megszólalásai nélkül is maradt volna a börtön a két kézdivásárhelyi fiatal számára.

Az viszont bizonyos, hogy ezek a jobboldali média által „közkincsé” tett egészen hajmeresztő megszólalások ártottak. „Nem kicsit, nagyon!” – hogy hasonló „bölcset” idézzek.

"A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet abban bízik, hogy a román legfelsőbb bíróság április 9-ére várható határozata után hazatérhet a családjához a terrorizmus vádjával elítélt és fogva tartott Beke István és Szőcs Zoltán. Erről Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója nyilatkozott (...)." – írta a Pesti Srácok… a bukaresti felülvizsgálati bírósági tárgyalás előtt. - 

https://pestisracok.hu/aprilis-elejen-szabadulhatnak-a-terrorizmussal-megragalmazott-szekelyek/  

Egy, a Magyar Nemzetben megjelent Csóti-cikkben pedig – 

https://magyarnemzet.hu/.../koncepcios-eljaras-a.../ –, a szerző a következőket írja:

"A közelmúltban azonban váratlan, kellemes meglepetés ért bennünket. A bukaresti legfelső ítélkezési fórum befogadta a felülvizsgálati kérelmünket. Ez a székely barátainkat védő román ügyvédek szerint az esetek két-három százalékában szokott csak előfordulni. E kedvező döntésnek több oka is lehet. Szerintem ez az ügy már kellemetlen a román politikának, olyan nagy nyilvánosságot kapott az egész, van némi külső politikai nyomás is, és a civil szféra nagy hangerővel követeli az igazságot. Az is lehet, a legfelsőbb fórum saját belátása szerint fog igazságos döntést hozni. Ez azt jelentené, hogy eltörlik a másodfokú ítéletet, és jogerőre emelve jóváhagyják az elsőfokút. Beke István és Szőcs Zoltán pedig hazatérhet a családjához. Rosszabb esetben felfüggesztik a másodfokút, és új eljárást rendelnek el. Természetesen a politikai foglyok ez esetben is szabadlábra kerülnek."

Az Erdélyi Magyarok Egyesületében tartott előadás még „kényesebb” volt, mert ott Csóti előadásában az is elhangzott, hogy a magyar diplomácia mindent megtett Bekéék szabadon bocsájtása ügyében és arra engedett következtetni, hogy vannak olyan eredmények is, amelyekről a nagyközönségnek nem szabad tudnia. A rendezvényen pontatlanul hangzott el, hogy a "rendkívüli felülvizsgálati kérelmet a román Alkotmánybíróságoz vagy tudom is én hová adták be.”

Magyarán: a Beke-ügy a Csóti György igazgatta intézet részéről felháborítóan pontatlanul és nagyvonalúan kezeltetett. Annál sokkal többet lehetett volna és kellene tenni, mint önteltnek tűnő nyilatkozatokban fényezni önmagukat.

Nem értem, hogy Kékesi Raymundot, aki ennek az ügynek minden részletét ismeri, tanulmányt írt, rádióinterjúkat adott és előadást tartott a Beke-ügyet illetően, miért mellőzi e jogvédő intézet, s miért egy informatikai mérnököt kell az igazgatói székben tartani, jogi végzettség nélkül? De ez száradjon is a politikum lelkiismeretén. A nemzeti sajtó ostobasága is felülmúlhatatlan ebben az ügyben, mert diplomáciai szokásjogot sértett mind a Pesti Srácok, mind a Magyar Nemzet, olyat, ami párját ritkítja. Prejudikáló cikket jelentetett meg, Kékesi petícióját 

(https://www.citizengo.org/hu/pr/164278-szabadsagot-beke-istvannak-szocs-zoltannak?fbclid=IwAR0g3B14F_sqgRWu83SvKoDgYYTmryryJOrQwIRnWrfyc6-f37aXSqvcVlU) 

másnak tulajdonította és így közölt interjút (Bajkai), s ezt a hibát nem korrigálta, illetve erre csak részben volt hajlandó. A románokkal szembeni – jogos, de a médiában illetlen – lekezelő hangvétellel elősegítette a bukaresti Fellebbviteli Bíróság végső döntését.

A legkiemelkedőbb dilettantizmus az volt, amikor Csóti leírja, hogy nem létezik az a jogszabály, amely alapján a kézdivásárhelyi fiúkat elítélték. Az ember ilyenkor csak azt mondja, hogy: pedig de. Pont emiatt a törvényi szakasz miatt  minősítették át a cselekményt, a koncepciós perben. S ez alapján lehetett évekre börtönbe zárni az erdélyi magyarságot, e két ember által.

Mert a Beke-ügy nem csak e két fiatal ellen, de az egész erdélyi székely-magyarság ellen szól. S ezt az ügyet ekként is kellett volna kezelnie hozzáértő magyar diplomatáknak és szakjogászoknak.

Mindazonáltal érzek valamiféle hazai politikai bosszút is a Beke-Szőcs ügyben. Hiszen, mint Vármegyések ahhoz a Hatvannégy Vérmegye Ifjúsági Szervezethez tartoznak, amely szervezetet az egykor volt Jobbik és Toroczkai szervezte meg Erdélyben. (Ma a Mi hazánkkal teszi ugyanezt! És bizonyára lesz Bekéékhez hasonló eset is, a Magyarországról, Toroczkaiék által feltüzelt fiatalok körében!)  Az egykori szervezők viszont kihátráltak Bekéék mögül, így kénytelen-kelletlen a Csóti-féle jogvédő intézetre hárult a felelősség… ez pedig nem biztos, hogy ínyükre van… Persze, ez csupán feltételezés.  

Summa summarum: Beke és Szőcs évekre börtönben marad, a magyar diplomácia semmit nem tett értük, noha volna lehetőség olyan megállapodásra, amely mindkét félnek nagyon is megérné. Ezzel szemben a jelzett lapok felelősei és maga a cikkíró is megtarthatja bársonyszékét, noha az egyik, államilag is támogatott nemzeti médium főszerkesztőjének nem az első efféle „botlása” a Beke-Szőcs ügyet illető közzététel, és a Kékesi Rajmund féle helyesbítési kérés megtagadása, ami egyben a sajtóetika semmibe vétele. De mi már csak ilyenek vagyunk… Előbb győzzük le egymást, mint az ellenséget!  

Mindeközben, a hazai jog legfőbb problémája, hogy ki kit nevezhet a politikusok közül hímivarsejtnek. Azt már tudjuk, hogy Bayer kolléga Vonát nem nevezheti annak. És ez megnyugtató… a Kúria részéről. Eleddig tehát, a magyar bíróságok döntése alapján csak a magyar miniszterelnöknek járhat ez a titulus. Mit várunk tehát ettől a világtól a továbbiakban? … SEMMIT!

Stoffán György

„Könyörülj rajtunk Uram!” – gondolatok a Nagybőjtben...

Még két hét és ismét emlékezünk, ünneplünk és örvendezünk… illetve ismét nem törődünk a Nagypéntek szenvedésével, Ismét jót eszünk Nagyszombaton és hétfőn alaposan berúgunk a locsolás alkalmával... Igen… ismét lesz sonka, kemény tojás, torma, pálinka és bor… vendégek otthon, vagy wellnessezés valami menő helyen. Hiszen, keresztény ország vagyunk, s keresztény értékeket védünk.

Ma péntek volt… igaz, nem Nagypéntek, csak sima, egyszerű nagyböjti péntek, amikor a katolikus templomokban keresztutat végeznek, gondolatban végigkísérve az érettünk szenvedő Istenfiát… amint halálra ítélik, vállára adják a keresztet, amellyel háromszor bukik arcra, de még közben is tud szeretni, hiszen ajándékot ad Veronikának és vigasztalja a jeruzsálemi asszonyokat… édesanyja könnyeit is látnia kell, s elfogadja cirenei Simon segítségét. Majd megfosztják ruháitól és a keresztre szögezik és emberként kileheli lelkét, hogy beteljesítse szenvedésével, halálával és feltámadásával a megváltást.

A katolikus egyház negyven napos böjtöt tart, lemondásra, önvizsgálatra és bűnbánatra szólítja az embereket, hogy aki hisz, megerősödjék hitében és megtartsa Jézus tanítását, parancsait.

Vajon hány honfitársam járta végig ma valamelyik templomban vagy lélekben ezt a keresztutat? Hányan mondták ma: „Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!”? S hányan mondták el egy-egy állomás elmélkedése után, hogy „Könyörülj rajtunk Uram!”? Kevesen. Kevesen ahhoz a megpróbáltatáshoz képest, amely minden európai nemzetre vár, amely itt leselkedik minden portán, minden országhatáron… S hányan fogják jajveszékelve mondani hamarosan, hogy „Istenem segíts!”? Sokan… nagyon sokan.

Rettegés és félelem tölti el az ember szívét, mert ez a Nagyböjt nem az a Nagyböjt, ami eddig volt. Hiszen számos országban már nem lehet ünnepi körmeneten énekelni a Christus Vincit-et, s nem lehet gyakorolni azokat a sok évszázados ünnepi szokásokat, amelyek Európa képéhez tartoztak, amelyektől kereszténynek mondhattuk a földrészt. Mi magyarok még ünnepelhetnénk, még emlékezhetnénk a szenvedésre, szabadon mehetnénk templomba, s nagyszombaton sem kell félnünk az ünnepi szertartás alatt. A templomok azonban néhány kivétellel konganak, az emberek munkára, hajtásra hivatkozva megfeledkeznek mindenről, ami ehhez a negyven naphoz tartoznék. A böjtről, a lemondásról, a bűnbánatról, a szeretetről, a krisztusi alázatról. S félnek is az emberek, mert a politika, a napi történések nem kecsegtetnek semmi jóval. Hiszen egy másik vallás fanatikus követői a sajátjukat akarják elterjeszteni a világban, s ehhez asszisztál a Szentírást is felhasználva maga az egyház vezetésének egy része. Igaz, vannak Sarah bíborosok, akik kimondják az igazságot, akik figyelmeztetnek, de mit ér a figyelmeztetés, ha a legtöbb plébános, lelki vezető tévhitekre figyel, azokat tolmácsolja, és azokra beszéli rá híveit. S közben a saját hitükért meghalni is képes idegenek megsemmisítik a keresztény értékekre épült Európát.

Nekünk azonban ez nem tűnik fel. Kisstílű nyomorultakként egymást jelentgetjük a bíróságokon, himnuszok és zászlók tiltásával foglalkozunk, megvalósíthatatlan álmokat kergetünk, s csak önmagunkban bizakodva, Isten nélkül védünk valamit, amelynek lassan mi sem vagyunk már birtokosai, mert a keresztény értékek csak keresztény hittel védhetők. És mi nem vagyunk a keresztény hit birtokosai, még ha ezt hisszük, és ezt mondjuk is magunkról!

Igen… a templom csendjét néhány idős asszony imája és éneke töri meg. Könyörülj rajtunk Uram!  – mondják mindnyájunk helyett… Mert nekünk nem számít már az önfeláldozás, a szeretet, amely a halált is vállalja másokért, s nem számít az, ha bárkit ártatlanul bántanak… mert mi is bántunk és minket is bántanak. Hozzáedződtünk Jézus szenvedéseihez. Halál? Kereszthalál? Látjuk a neten, hiszen ez ma már mindennapos egyes országokban… de imádkozunk-e amikor látjuk a keresztények kivégzését, s halljuk, hogy a mi vallásunk a legüldözöttebbé vált a világon?

Ez sem érdekes manapság, hiszen egy mondattal majd el lehet intézni mindent… fogadalommal szabaddá válhatunk majd, ha vagy ezt, vagy az életünket követelik. És borzongva gondolok arra, hány millió teszi majd le a fogadalmat, megtagadva keresztény hitét, magyarságát, nemzetét, múltunkat és egyben jövőnket is. Hányan lesznek olyanok, akiknek sem a kereszténység nem jelent semmit, sem a másik vallás, amire szabadságáért és jólétért önként fogadalmat tesz majd. S hányan vállalják Jézusért majd a halált, a katakombák kereszténységét, amiként Ő is vállalta értünk isteni személyként az emberi test szenvedéseit és a kínhalált…

Ezernyi gondolat hullámzik bennem Nagyböjt péntekén… s magam sem tudok mást mondani, mint a keresztúti ájtatosság egy-egy állomásának befejező mondatát: „Könyörülj rajtunk Uram!”  

Stoffán György

78 éve ölték meg széki Teleki Pál grófot - de a hazugság tovább él...

Furcsa, de jellemző esemény tanúi lehettünk 2019 áprilisának első napjaiban...  Teleki Pál halálának 78. évfordulóján. ( https://infostart.hu/kultura/2019/04/03/titokzatos-tortenelem-elokerult-teleki-pal-ket-bucsulevele ) A magyar történészgárda, a náci és kommunista hagyománynak megfelelően nem megemlékezett az egykori miniszterelnökről, hanem ismét ráolvasta azt a hazugságot, amelyet halála napjának délutánja óta folyamatosan hangoztatnak. Ismét levelekről esett szó, amelyekben Teleki ugyan egyetlen szót sem ejt öngyilkosságról, ám a történész e levelek tartalmával igyekezett ismét bizonyítani, hogy Teleki Pál öngyilkosságot követett el. Még csak meg sem fordult a történész fejében, hogy politikai eseményekről, egyéb dolgokról lehet szó a levelekben… a halálévfordulón tehát újra és konkrét bizonyítékok nélkül taposták sárba a tudomány felkentjei Teleki Pál tiszta és mindenki számára például szolgáló emlékét. Mert a történész az történész… neki szabad. S indokolatlanul, önmaga állításának bizonyítására megfejelte e történész azzal Teleki lejáratását, hogy mindenféle elmebeteg, meghasonlott és pszichésen terhelt embernek festette le őt, élő rádióriportban…

Még egyszer és ha kell ezerszer elmondom: Teleki Pált meggyilkolták. S amíg az öngyilkosságra egyetlen konkrétan leírt szó vagy más bizonyíték nincsen, addig a gyilkosságra számos történeti, hadtörténeti, és visszaemlékezésekben tárgyalt bizonyíték állna a hivatalos történettudomány rendelkezésére. A politika azonban nagy úr… 78 év után sem szabad kimondani az igazságot, mert úgy sérülne a Magyarországról kialakított nemzetközileg is elfogadott vélemény, miszerint csak egy fasiszta nemzet vagyunk, amely utolsó csatlósa volt a hitleri birodalomnak. Noha egyedüli és első bírálói voltunk… 1941 áprilisának harmadik napjától…

Egy Ausztráliában élő idős ember a következőket mondta el: Ő 1941-ben a miniszterelnökség villanyszerelő-inasa volt, s akit Teleki Pál megkért, hogy József Nádor téri lakásában, az íróasztalba vészcsengőt szereljen, mert a németektől semmi jóra nem számíthat. A csengő beszerelésére azonban a miniszterelnök egy nappal előbb bekövetkezett tragikus halála miatt nem került sor.

Saját kutatásaim alapján és gyermekkori emlékeimet idézve, magam is elmondottam mindazt, amit tudok Teleki meggyilkolásáról:

– Majsai Mór ferences atya, aki gyermekkoromban gyóntatóm volt, Ő tudta, hogy a kommunista érában valós történelmet nem tanítanak, a gyóntatószéket is arra használta, hogy az általa megélt történelmet megismertesse ifjú lelki gyermekivel, felkészítve minket egy remélt új korra, amelyben talán az igazság előbbre való, mint a megkövesedett és a politika által kialakított hamis álláspont. Majsai Mór atya Telekivel kapcsolatban a következőket mondta el: Reggel csörgött a telefon, s kérték, hogy Zadravecz püspök menjen föl a miniszterelnökségre, mert nagy baj van; Teleki Pált az éjjel a németek lelőtték. Zadravecz püspök azonnal indult, de tanúnak magával vitte Mór atyát is. Így Mór atya is láthatta azt a három golyónyomot a falban, amelyet korabeli szemtanúk csak feltételezésként említenek, mert a golyónyomok helyét, a falat erősen szennyezte az agyvelő. Mint testrészt, kegyeleti okokból az agyvelőt Mór atya gyűjtötte össze, s ezért győződött meg a golyónyomok valódiságáról. Az idős szerzetesnek a látottak alapján meggyőződése volt, hogy a Teleki ellen politikai okból, gyilkosságot követett el a Német Birodalom. Zadravecz püspök, mint Teleki Pál barátja is lehetetlennek tartotta az öngyilkosságot, amelyről hivatalosan csak a gyilkosság utáni délben adott ki közleményt a miniszterelnökség sajtóirodája. Zadravecz ez ügyben az őt meglátogató Horthy kormányzónak is szemrehányást tett, de Horthy a németekre és az ország pillanatnyi háborús helyzetére hivatkozva azt mondta, hogy ő nem szólhatott bele, mert ha másképpen tesz, a németek Magyarországot is megszállják.

1941. április 3-ára virradó éjszakára vonatkozó időpontok bizonyítéka.

A levelet, annak írója, dr. Bogdányszky József ny. mérnök engedélyével közlöm: –

 „1941-ben a Magyar Közforgalmi Repülés földi rádió-műszaki szolgálatánál dolgoztam az akkori Budaörsi repülőtéren. Az akkor már háborús hangulat miatt arra az esetre, ha valamiért a polgári repülés nem tudta volna a budaörsi repülőteret használni, szükségrepülőtérként az akkor már régen nem használt mátyásföldi repülőteret jelölték ki. Itt a repülőtér Cinkota felé eső szélén, kb.; a tér oldalhosszának közepén, egy rádió iránymérő és irányító ház volt. Ebben a budaörsi repülőtér egy munkahelyet üzemeltetett, de cca. 5-6 munkahelyet a német légi irányítás használt. Innen irányították a magyar légtérben mozgó német katonai gépeket.(A polgári légforgalmat Budaörs irányította.) 1941. április 2-án engem ide osztottak be 24 órás műszaki ügyeletre. Aznap teljesen derült, nagyon világos éjszaka volt, a telihold magasan állt. Este 10 óra után egy idegen német alakulat lezárta az iránymérő házat, minden mozgást a legszigorúbban megtiltottak, egy géppisztolyos őrszem a kijárati ajtónak még a hátát is nekifeszítette. Az ott dolgozó német katona-távírászokat kérdeztem, hogy mi ez? Azt mondták, ők sem tudják, semmi tájékoztatást nem kaptak, a katonák teljesen ismeretlenek, nem az ő alakulatukhoz tartoznak. Körülbelül fél óra múlva egy Heinkel 111-es kétmotoros gép szállt le a repülőtérre, ami a rejtélyt tovább fokozta, mert a gép a német irányításhoz nem jelentkezett be, sem irányítást, sem leszállási engedélyt nem kért. A forgalmi épület helyett azonnal a cinkotai oldal leghátsó, Maglód felé eső sarkán állt meg, de a gép körül semmi mozgást nem lehetett látni.

Negyed óra múlva megjelent az irányítóház melletti úton egy fekete diplomáciai rendszámú Mercedes gépkocsi, leoltott lámpákkal és lassú tempóban a repülőtér sarkán álló géphez ment. Akkor a gépből néhány alak kiszállt, egy közülük beült a gépkocsiba, azt nem lehetett látni, hogy katona, vagy civil, a többiek visszaszálltak a gépbe, majd a kocsi ugyanazon az úton, ahogy jött, elment. Az őrség tovább is hermetikusan zárta az iránymérő-irányító házat. Körülbelül, éjjel 1-1/2 2 lehetett, amikor ugyanaz a gépkocsi ismét meg jelent, a kocsiból jól láthatóan egy személy felszállt a gépre. A gép motort indított, befordult az akkori MÁG gyár épületeinek irányába, rádión nem jelentkezett be a német irányításnál, felszállási engedélyt nem kért, röviden felszállt.

Még csodálkoztunk is, mert éjszaka, irányítás nélkül, egy aránylag igen kicsi kivilágítatlan repülőtérre leszállni, és onnan felszállni, még komoly helyismerettel rendelkezőtől is tiszteletre méltó teljesítmény. Reggel 8 óra után – amikor a szolgálati időm letelt -, a városba visszaérve az újságárusok már kiabálták, hogy rendkívüli kiadás, meghalt a miniszterelnök. A fentieket 1950-ben elmeséltem Dr. Szilágyi Ivánnak, akivel akkor együtt dolgoztam a Magyar Adócsőgyárban. Ő rám csodálkozott, hogy milyen kicsi a világ, mert ezzel kapcsolatban: neki is van élménye, ugyanis akkor orvostanhallgató volt és a professzora Bakai (?) Orsós (?), mint kéznél levő medikust őt vitte magával a várba gr. Telki Pál holttestének megvizsgálásához asszisztálni.

Elmondta, hogy Teleki Pál jobb szemének külső sarka fölött érintőlegesen hatolt a lövedék a koponyába, a tarkórész teljesen szétroncsolódott, de a lövedék nem hagyta el a koponyát, belül körülfutott és a 9 mm-es lövedéket (Teleki kezében a gyilkosság reggelén egy 6,35 mm-es kis kézifegyver volt! — a szerk.) a bal fül mögötti sziklacsont belső oldalánál találták meg. A koponya nagyon erősen roncsolt volt, lehet, hogy másik lövés is érte. Az agyvelő a mögötte levő falat erősen szennyezte, és mintha a falon lövedéknyom is lett volna, de ebben nem volt biztos.

Mindezt azért írtam meg, mert évekkel ezelőtt egy történész idézte Teleki Pál inasának vallomását, aki elmondta, hogy őt a halálának estéjén kb. 10 óra tájban azzal küldte el pihenni a miniszterelnök, hogy ugyan még egy német látogatót vár, de azt majd ő személyesen fogja beengedni. Az általam elmondottak ezt a vallomást kiegészíteni látszanak. (…)

Az inas vallomása, a fenti levél, Veesenmayer vonata, Déli pályaudvarról történt elindulásának időpontja (éjfél körül – a szerk.), az eredeti orvosi jegyzőkönyvben (nem a Bakai-féle! – a szerk.) a halál beálltának időpontja és a Zakar András által összegyűjtött vallomások is egybe esnek tehát, a fenti, perdöntőnek nevezhető levél tartalmával, csak úgy, mint dr. Bognár Sándor, az MTA doktorának visszaemlékezése:

 „Mint II. éves egyetemi hallgatók, a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Osztályának diákjai, azon a tragikus napon vártuk Czettler Jenő akadémikus professzor urat, hogy a rá annyira jellemző lendületes és sok élményt adó agrárpolitikai óráját megtartsa. 1941. április első napjait éltük, és írtuk. A Professzor Úr szokásától eltérően késve érkezett. Mi pedig ott, a Gellért rakparton, a Gellért tér közelében, a Műegyetem termében türelmetlenül vártunk rá. Végre, ám teljesen letörve érkezett, és amikor felállva köszöntöttük, továbbra is állva maradtunk, mert Ő sem ült le. Jó nagyokat sóhajtva a következőket közölte velünk:

»Tisztelt Hallgatóim, Hölgyeim és Uraim! Ma nem tudok órát tartani, mert a Miniszterelnök Úr ma hajnalban meghalt. Kérem önöket, ne adjanak hitelt annak a közlésnek, hogy a miniszterelnök úr öngyilkos lett. Ez nem igaz, mert kegyetlenül meggyilkolták a németek. Most menjenek haza. Az Isten legyen hozzánk irgalmas, mert nagyon komisz, kegyetlenül nehéz idők következnek ránk! «

Majd meghajtotta magát és elhagyta a katedrát. Amikor lassan felocsúdtunk, kimentünk a Duna-partra. Itt már nagy iramban, dübörögve jöttek a páncélozott német “SS” és Wermacht egységek. Egy-egy kocsi személyzete megállva, minket mustrálgatott nem valami bizalomkeltően. Arra a kérdésre, hogy honnan jönnek és hová mennek, nagyon röviden annyit, válaszoltak: »Második napja éjjel-nappal megállás nélkül jövünk Franciaországból, és megyünk Belgrádba… « stb.

Teleki reggel misére készült cserkészeivel. Így egyszerűen képtelenséget állítottak halálával kapcsolatban. Nagyon reménykedtünk abban, hogy majd a háborút követően közlik a valóságot a lakossággal. Mint ismeretes nem ez történt. Továbbra is tartották magukat a hírközlők és a politikusok a nekik kényelmesebb hírhez, amely szerint Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos lett.”

Érdekes egy másik vallomás is, amely teljesen független az előbbitől, de hasonló tanintézeti élményről ad számot. A jászkiséri tanár, Győri János így emlékezik az egri ciszterci gimnázium 1941. április 3-i tanítási napjának reggelére:

„Április 3-án reggel, amikor bementünk az órára, jött a körözvény, hogy minden osztály vonuljon a tornaterembe, mert az igazgató úr vár bennünket. Palos Bernardin igazgatónk, amikor mindannyian megérkeztünk, ezt mondta: »Drága Fiaim! Szomorú gyásza van a magyar hazának, mert az éjjel megölték a németek a miniszterelnököt; gróf Teleki Pált, amit az angol rádió reggel 7 órakor bemondott. Ez nemzeti gyász! Ma tehát nincs tanítás, gyászoljuk a miniszterelnököt, aki a hazájáért áldozta, az életét!«”

A visszaemlékezésekből lényeges dolgokat tudhatunk meg. Elsősorban azt, hogy a németek már két nappal a gyilkosság előtt elindultak Franciaországból Jugoszlávia ellen, így a német hadvezetésnek lépnie kellett az angolbarát magyar miniszterelnök ellen, aki nem ellenjegyezte a kormányzó által már korábban aláírt átvonulási engedélyt. A németek Telekivel az április 2-án délelőtt a Miniszterelnöki Hivatalban (Sándor-palota) kézhez vett levélben, másodika éjfélt adták meg utolsó határidőként, amely időpontig igenlő választ vártak a miniszterelnöktől, de azt is bejelentették, hogy a döntés ügyében Keiltel német tábornok, látogatást tesz Teleki gróf hivatalában este tíz óra után. A levél elolvasása után Teleki Pál titkárnőjének azt mondotta: „Ez az életembe kerül.”

A másik lényeges és bizonyítóerejű tény e fenti emlékezésekben az, hogy mind Budapesten, mind Egerben — sokhelyütt máshol is — a tanintézetek vezetői és professzorai (dr. Czettler Jenő jó barátja is volt a miniszterelnöknek) egyértelműen kifejezésre juttatták diákjaik előtt — vállalva a hivatalos politikai közléstől eltérő véleményük esetleges ódiumát —, hogy Teleki gróf miniszterelnököt a németek megölték. A harmadik és talán legmeggyőzőbb bizonyíték a gyilkosságra, miszerint az angol BBC rádió reggel hét órakor a berlini rádió hajnal 4 órai(!) hírközlésére hivatkozva jelentette, hogy Teleki Pál magyar miniszterelnököt hivatalában az éjszaka folyamán agyonlőtték. Teleki halálát azonban reggel ½ 7-órakor észlelte inasa, Papp György, aki értesítette a rendőrhatóságot és a kormányzóságot.

Mi, akik ebben hiszünk, s dokumentumaink is ezt igazolják, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Teleki Pált tehát, megölték. Cáfolhatatlan bizonyítékok ezreit vehetjük górcső alá, s amíg ezek a gyilkosságot igazolják, alig van ellenérv. Csupán az a néhány szétszórt papírgalacsin, s az asztalon borítékban maradt két levél, amelyre az öngyilkosság teóriája épült. Ezekről a levelekről a miniszterelnöki hivatalban tartott rendőrségi helyszíni szemle jegyzőkönyve azonban mit sem említ, stílusuk viszont távol áll Teleki kimért, megfontolt stílusától. A levelek tartalmán ismerősei, barátai lepődtek meg a legjobban, mert Teleki Pál nem használt olyan kifejezéseket, amelyeket a levelekben neki tulajdonítanak. Mi keresztény katolikusok jól tudjuk, hogy a hamisítás nem idegen a diktatúráktól. S miből állt egy olyan diktatúrának egy embert megölni, amely diktatúra milliókat küldött a halálba? Mindszenty bíborosnak sokoldalas saját kézírást tulajdonítottak a kommunista bíróságon, mert azt mondták, hogy ő maga írta le azokat a sorokat, amelyekért az ítélethirdetéskor életfogytiglani börtönt mondtak ki rá. Később, az ezt hamisító házaspár bevallotta, hogy ők alkották az ÁVH és a KGB utasítására a Mindszenty-vallomást… a bíboros „kézírásával”.

Már csak az a kérdés, hogy mikorra nő fel egy új történész-generáció, amely kész lesz a 20. század nagy történelemhamisításait felfedni, s a hősi halál politikai megfontolások alapján való öngyilkossággá süllyesztését hivatalosan is gyilkossággá „felminősíteni”. Ehhez azonban végig kell járni a berlini, a londoni, a moszkvai és a párizsi katonai és civil levéltárakat. Mert a végleges és hivatalos megfejtés ezekben az épületekben rejtőzik. Aki ma is öngyilkosságról beszél, az egy náci és kommunista történelemhamisítás botor szolgálója. Cui prodest? Gróf széki Teleki Pál nemzeti hős, akinek a nemzet szolgálata, becsülete sokkal többet ért saját életénél.

Kutatásaimmal és az igazsággal szemben egyetlen szánalmas érvet tudnak felhozni a “történészek“, amikor társaságban e témáról esik szó: „Ugyan, a Stoffán nem egy történész.”Mintha az igazságnak nem volna mindegy, hogy ki tárja föl. Ezzel szemben, ha a történész hazudik és nemzeti hősökből idegbeteg öngyilkost farag, az elfogadható, cáfolhatatlan és hivatalos… mint Hóman Bálint “háborús bűnössége” és Horthy Miklós “olthatatlan antiszemitizmusa”…

Emlékezzünk halála évfordulóján a nácik által megölt magyar vértanúra: Széki dr. Gróf Teleki Pál miniszterelnökre és főcserkészre, remélve, hogy eljön az idő, amikor a magyar történelem igazságait torzítás és hazugságok nélkül ismerheti meg a magyar ifjúság. Ha majd “merünk magyarok lenni!” 

Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis!

Stoffán György

Erdélyi vértanúk… akikről a pápa még soha nem hallott(?)…

Nem esik jól az embernek, amikor a romániai pápalátogatás csíksomlyói programját szemezgeti. A nagy készülődés során, sem a papok, sem a püspökök, de az érsek sem említi azoknak a nevét, akiknek boldoggá avatását évekkel, évtizedekkel ezelőtt indította el Gyulafehérvár, vagy az erdélyi, Szent Istvánról nevezett ferences rendtartomány. Pedig ezeknek a nemzetért és hitért szenvedést vállaló magyaroknak a példája teszi lehetővé máig azt, hogy száz év után is vannak magyar katolikus hívek Erdélyben, a Székelyföldön és a Partiumban. Példaképek ők, akikre a mai fiatalságnak, a mai Kárpát-hazában élő magyarságnak, a mai világnak szüksége volna, szüksége van! A politika azonban felülírja a szent hitet, felülírja az emberi szenvedéseket, a példaképeket, és az egész valós nemzeti történelmet. A valóságtól és a józan észtől elrugaszkodott szlogenek látnak napvilágot, s szinte hisztérikusan, majdnem imádattal várják néhányan a meghatározó egyéniségek közül a pápai vizitet, mondván, hogy nagy dolog ez, hiszen ezer év óta a római pápa nem járt Somlyón. Nos, kiegészíteném: nem is hiányzott oda soha… hiszen ott Mária, a Magyarok Királynője a vendéglátó. S a Szentlélek eljövetele, a Pünkösd csodája a szent hely búcsúja. Ám amióta bejelentették e nagy látogatót, azóta se Szentlélek, se a somlyói Segítő Szűz Mária nem számít. S nem számítanak azok sem, akik életüket adták, szenvedtek, belerokkantak a hűségbe.

Nem vitatom el a hét görög katolikus püspök életszentségét, akiket boldoggá avat Balázsfalván a római püspök, de engedtessék meg, hogy fájjon a tény, miszerint mi magyarok, székelyek, s a mi vértanúink a politika igényeinek vettetnek alá ismét… a 21. században is. Abban a században, amelyben véget ér mindaz, amit eddig hitnek, egyháznak, hitvédelemnek, hazának, nemzetnek tudtunk… mert a politika a legszentebbet, az emberi áldozatot és ezzel Jézus tanítását is felülírja. Hiszen ma már püspöki kegy a magyar mise nemzetünk egy részének… és a Pünkösdöt is meg lehet hosszabbítani, ha "nagy vendég" jön a nyeregbe… A Szentlélek pedig a második helyre szorul...

Az alábbiakban kicsit hosszan, de felsorolom azoknak a nevét, akiket nem avat boldoggá a pápa Csíksomlyón… s akiknek a neve is feledésbe merül hamarosan annak ellenére, hogy a jelen magyarsága és az erdélyi katolikus egyház nekik is köszönheti létét, megmaradását. Idáig… Mert, ma már nem csak Trianon fáj a magyar keresztényeknek Erdélyben és a Kárpát-hazában…      

***

Bokor Sándor – Brassó, 1915. június 15. – ismeretlen helyen, 1972. folyamán valamikor erdélyi magyar katolikus pap, vértanú. Családja később Zabolára költözött. A Kézdivásárhelyen végezte (1926–1931), majd továbbtanult Csíkszeredában (1931–1933). A teológiát Gyulafehérváron végezte el (1933–1938).  

Gyergyóremetén, Lemhényben, Csatószegen és Marosvásárhelyen káplánkodott. 1945-ben Nagyágon majd eltűnéséig Erzsébetbányán volt káplán. 1972. június 12-én Márton Áron püspök Erzsébetbányára készült bérmálni. Előtte azonban a plébános bement Nagybányára. Itt beidézték a rendőrségre, majd eltűnt. Novemberben a Duna-deltában a Kilijai-ágból, szovjet területen halászták ki holttestét. A holttestet helikopterrel szállították Kolozsvárra ahol eltemették. Senki nem tekinthette meg. 2003. január 13-án beindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.

P. dr. Boros Fortunát – Zetelaka, 1895. június 3. – Capul Midia, 1953. március 16.– A Szent Istvánról nevezett ferences rend provinciálisa, történész, író, vértanú. Románia kommunista rezsimjének áldozata. Huszonhét könyvet és 302 cikket írt. Boldoggá avatási eljárását kezdeményezték. A teológiát a Ferences Hittudományi Intézetben, Vajdahunyadon végezte. 1911. augusztus 20-án lépett a rendbe, 1917. április 29-én ünnepélyes fogadalmat tett, 1918. június 1-jén pappá szentelték. Ezután Kolozsvárott, majd Szegeden tanult tovább és doktori fokozatot szerzett. Összesen három ferencrendi kolostorban dolgozott élete során: 1920. és 1932. között Székelyudvarhelyen, 1932. és 1948. között Kolozsváron, és 1948. és 1951. között pedig Brassóban. Kolozsvárra érkezve P. Trefán Leonárdtól átvette a Szent Bonaventura nyomda és könyvkötészet irányítását, ugyanitt felelős szerkesztője volt a Hírnök és a Katolikus Világ című folyóiratoknak. 1942-ben lett tartományfőnök és hat éven át, elhurcolásáig vezette a rendet.  

1944-ben a visszatérni látszó oláh fennhatóság és a szovjet hadsereg elől a rend tagjai közül sokan Budapestre menekültek. Fortunát atya utánuk ment, hogy összegyűjtse és Amerikába (az ohiói Youngstownba) kísérje őket, de az amerikai Szent István erdélyi ferences custodia (lat: őrhely) megalapítása után, a következő évben visszatért Erdélybe. 1948-ban, Márton Áron püspökhöz hasonlóan, dacolva az új kommunista rendszer elhatalmasodó egyházgyűlöletével, ő vállalta vezetni a csíksomlyói búcsú körmenetét. Ezután a hatalom emberei már folyamatosan zaklatták. Kolozsvárt is el kellett hagynia. Brassóba tette át a székhelyét. 1951. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a romániai rendházakból összeszedték a szerzeteseket, és Máriaradnára internálták őket. Fortunát atyával kivételesen keményen bántak, őt a készülő Duna-csatornához vitték egy munkatáborba, Capul Midia településre, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták a jogfosztottakat. Fortunát atya 19 hónap után tüdőgyulladást kapott, magatehetetlen beteggé vált, de beszámolók szerint még ekkor is bántalmazták. „A gyengélkedő tudós szerzetest lapáttal agyonverték” – írja a Magyar Katolikus Lexikon. Rendje, a Ferences Rend évtizedekkel ezelőtt elindította a boldoggá avatást. 

Fekete János – Bélafalván született 1885-ben. Középiskolai tanulmányait Csíksomlyón, 1895 és 1903 között végzi el. Teológiát Gyulafehérváron végzett, majd itt szentelte pappá 1908. február 8-án Gróf Majláth Gusztáv Károly, gyulafehérvári püspök. Első szolgálati helyén, Petrozsényben hitoktató és káplán volt  1908 és 1915 között. 1915-től Brassóban hittanár, majd 1916-ban a Zsil-völgyi Vulkán településre kap plébánosi kinevezésé. Itt 1932-ig szolgál, amikor is Sepsi-kőröspatakra helyezi püspöke plébánosnak. 1936. szeptember 22-től Gelencén plébános. 1938. július 1-től kézdi-orbai főesperes.

Ezek mellett 1924-ben az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja volt. Márton Áron bebörtönzése, valamint az erdélyi katolikus egyházmegyék felszámolása után nem ismerte el az állam által felállított gyulafehérvári vezetőséget, ezért - miután 1950. május 13-án házkutatást tartottak nála - őrizetbe vették és kényszermunkára ítélték. Büntetését a brassói börtönben kezdte el, majd a ghenceai, végül a Târgu Jiu-i börtönben töltötte. Teste 92 kg-ról 38 kg-ra fogyott le. 1952. március 25-én halt meg. A rokonság a testét a börtön hullaházából megszerezte, és 1952. április 28-án szállították el Gelencére. 1952. április 30-án a katolikus templom falánál temették el. Boldoggá avatási eljárását a gyulafehérvári főegyházmegye 2003. január 13-án kezdeményezte. Gelencén 2007-ben a templomkertben Petrovits István róla készült szobrával állítottak emléket, melyet Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári püspök szentelt fel.

Gajdátsy Béla – Bécs, 1887. január 16. – Nagyenyed, 1952. szeptember 14. – római katolikus lelkész, vértanú.

A gimnáziumot Budapesten végezte el. Érettségi után, 1904-ben jelentkezett a jezsuita rendbe, 1908-1912-ben Kalocsán és Pozsonyban filozófiát tanult. 

Teológiai tanulmányait Innsbruckban kezdte el, majd amikor egy tantárgyból nem kapott kitűnő minősítést, kilépett a rendből 1917-ben. 1918-ban jelentkezett a gyulafehérvári teológiára, majd még abban az évben Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte. Egy ideig Kolozsváron volt káplán, majd Marosvásárhelyen és Nagyszebenben lett plébános. 1924-ben a püspök ceremonáriusa lett Gyulafehérváron. 1926-tól püspöki titkárként tevékenykedett. Majláth püspök halála után a pápa őt szerette volna püspöknek, ő azonban a jelölést nem fogadta el, viszont az ő ajánlatára került a jelöltek listájára Márton Áron, akiből az új erdélyi püspök lett. Azon felül, hogy megjövendölte az egyházüldözés várható részleteit, egyúttal a mártír egyház életben maradásának stratégiáját is kidolgozta. 1945-ben Márton püspök kinevezte Gajdátsyt a teológia doktorává, majd miután a püspököt letartoztatták, ő lett a titkos ordinárius. Mikor erre fény derült, 1951. március 10-én a Securitate Sándor Imre nagypréposttal együtt letartóztatta, majd 25 év kényszermunkára ítélték. 1952. január 10-én több erdélyi magyar paptársával együtt ítélték börtönbüntetésre kémkedés és hazaárulás vádjával, Zsilaván huzamosabb időt töltött magánzárkában. A nagyenyedi börtönben halt meg, holttestét jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni sírjának helyét.

Hajdú Erzsébet - mater Gabriella, orsolyita nővér – Csíkmadarason született 1915-ben. Gabriella nővér, történelem és földrajz szakos tanárnő, aki  a gyermekek, fiatalok neveléséért, oktatásáért életét áldozta. Iskoláit Marosvásárhelyen és Nagyváradon végezte. Érettségi után belépett Nagyváradon a Szent Orsolya Rendjébe. Egerben és Franciaországban részesült rendi kiképzésben és kapta a Gabriella nevet. Kolozsvárott és Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, mint földrajz, történelem szakos tanár. Nagyváradon tanított a szerzetesrendek feloszlatásáig. 1950-ben Marosvásárhelyre ment a szüleihez. Itt gyermekek tanításával, hitoktatással, szegénygondozással foglalkozott, míg le nem tartoztatta a rendőrség. Hitből élt, meggyőződését soha nem adta fel. Mentalitásáról, élet erejéről sokat elárul, hogy a társai maguk között kis Gepidának nevezték. Vértanúhalált halt a nagyváradi börtönben 1963. április 20-án.

Maczalik Győző – Nagyszeben, 1890. március 1. – Zsilava, 1953. augusztus 19. Titkos gyulafehérvári segédpüspök, vértanú. Morva eredetű családból származott. Papi tanulmányai idején Majláth Gusztáv Károly püspök felfigyelt képességeire és a római Gregoriana Pápai Egyetemre küldte. Innen hazatérve 1916. július 15-én pappá szentelték. Egy ideig Kolozsváron volt káplán, majd 1921-ben teológiai tanár lett Gyulafehérváron. Majláth halála után ő is a lehetséges utód-jelöltek között volt, de végül Márton Áront szentelték püspökké. 1941–1951 között püspöki igazgató volt. Mikor Márton Áront letartóztatták, titkos ordináriussá léptették elő. 1951-ben arra az időre, amíg Márton Áron börtönben volt, titokban püspökké szentelték. A Securitate azonban tudomást szerzett erről, így 1951. augusztus 24-én letartóztatták. Bírósági tárgyalás nélkül Zsilavára szállították, ahol a mostoha körülmények miatt megbetegedett és 1953. augusztus 17-én meghalt. 1966-ban a Gyulafehérvári érseki székesegyházban temette el Márton Áron püspök.

Pálfy János – Máréfalva, Udvarhely vm., 1874. máj. 15.-Marosvásárhely –, 1958.: plébános – Székelyudvarhelyen és Gyulafehérvárott tanult. 1899. július 6-án pappá szentelték és Zetelakán, Brassóban, majd 1915-től Marosportuson (Alsó-Fehér vm.), 1916-tól pedig Marosvásárhelyen káplán. 1918-ban Brassóban hitoktató 1918-tól, 1958-ig Jobbágyfalva plébánosa. A terménybeszolgáltatások idején a „kulák-plébános” a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírjai, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián. Ezt követően a marosvásárhelyi hadbíróság a „hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység” miatt gyorsított eljárásban 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt rákban meghalt, ítéletét helybenhagyták.

Sándor Imre – Csíkverebes, 1893. augusztus 23. – Râmnicu Sărat, 1956. február 5. – erdélyi katolikus lelkész, vértanú.   

Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulafehérváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. 1951. március 10-én letartóztatták. 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 5-én (egyes források szerint 29-én) a râmnicu sărati börtönben megfagyott. Holttestét – a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan – jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.

Dr. Boga Alajos – Csíkkozmás, 1886. február 18. – Máramarossziget, 1954. –szeptember 14. – magyar kanonok.

A teológiát a bécsi  Pázmáneumban végezte el. 1910. július 14-én szentelték pappá Bécsben, 1914-ben Kolozsváron szerzett filozófiából doktori fokozatot. Az első világháború alatt tábori lelkész, majd a kézdivásárhelyi (ma Nagy Mózes) katolikus gimnázium tanára és igazgatója volt. 1931-ben kinevezik az Erdélyi Római Katolikus Státusreferensévé. 1945-től Márton Áron püspök általános helynöke, a püspök letartóztatását követően a főpásztor titkos megbízásából ő irányította az egyházmegyét. A papoknak határozottan megtiltotta az államilag kezdeményezett papi békemozgalomba való bekapcsolódást, ezért 1950. május 10-én letartóztatták. A văcăreşti-i, majd a máramarosszigeti börtönbe hurcolták, ahol mindvégig ítélet nélkül tartották fogva. A börtönben is komoly lelkiéletet élt, tartotta a lelket paptársaiban. 1954. szeptember 14-én, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén hunyt el. Ismeretlen sírban, valószínűleg a Tisza-parti csárdai vagy szegények temetőjében nyugszik.

Ambrus György – Gyalár, 1923. december 4. – Duna csatorna, Brăila-Mocrin mocsarai, 1960. február 18. – bányamérnök, plébános. Középiskoláit bátyjával együtt a Gyulafehérvári Főgimnáziumban végezte. Nagykászonban, Szászrégenben volt káplán, majd Katonán plébános. Itt tartóztatták le, mert nem követte a békepapság vonalát. A vád ellene: fegyverrejtegetés. Kolozsváron állították bíróság elé 1956. március 18-19-én. A nagyváradi katonai törvényszék hat év börtönre ítélte. Még azzal is vádolták, hogy hűséges volt Márton Áron akkori erdélyi püspökhöz, és titokban ő tájékoztatta a papságot a titkos püspök-helyettesekről (ordináriusokról).

Futár volt és összekötő. A Duna-csatornához hurcolták rabmunkára. Majd a Brăila-Mocrin mocsaraiban nádat vágott hajnaltól késő estig, combig érő vízben. A vele együtt raboskodó foglyok szerint ő volt az első erdélyi katolikus pap, aki a fertőző ivóvíztől legyengülve, az éhezéstől csonttá soványodva vértanúhalált halt 1960. február 18-án. Halálakor P. Hajdú Leander ofm fogta le szemét. Sírja teljesen ismeretlen, csupán halálának idejét jegyezte meg Leander atya.

P. Csiszér Elek ferences – Csiszér (Imre) Elek Csíkcsobotfalván, született 1856. november 6-án. Jakubinyi György érsek egyik könyvéből tudjuk, hogy gyengesége miatt még aznap megkeresztelték. Haton voltak testvérek, ő volt a negyedik. Szülőfalujában kezdte elemi iskoláit is, majd Csíksomlyón folytatta, s ugyanott végzett öt év gimnáziumot is. 1874. szeptember 8-án lépett be a rendbe, ahonnan Kolozsvárra, a piarista gimnáziumba küldték egy évre. 1875. július 16-án beöltözött, és az Elek nevet kapta. A teológiát is Kolozsváron végezte el, majd 1879. július 25-én, Gyulafehérváron Fogarasy Mihály erdélyi püspök pappá szentelte. Másnap volt a kegytemplomban az első miséje. Érdekes, hogy odahaza tanító, majd 1883-tól Nagyszebenben hitszónok volt. Egy év múlva hazakerült, és tanítóként és novíciusmesterként dolgozott. Egyben a híres zenész és tudós, Simon Jukundián ferences titkára is volt. Ezt követően számos helyen töltött be tisztséget a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Provinciában, de talán a vajdahunyadi tartományfőnöksége volt a leggyümölcsözőbb 1911-1914 között, amikor véglegesen megerősítette a rend reformját, és felvirágoztatta az erdélyi ferences tartományt. Elek atya életének szinte felét - 1914-től haláláig, 1942. április 17-ig - Brassóban töltötte, ahol legendás hírű lelkiatya és a vidék ferences gyóntatója volt. A korabeli Csíki Lapok 1944. május 14-ei számában ezt olvassuk róla: „Nagyon egyszerűen élt: kenyér, túró, sovány leves volt éveken át egésznapi tápláléka. Brassóban megszervezte szíve legféltettebb kincsét: a harmad-rendet.  Gróf Mailáth püspök valahányszor megfordult Brassóban, hozzá ment gyónni. Csiszér főatyát magányában Márton Áron is sokszor kereste fel. Koporsójára gyönyörű koszorút küldött. Meghalt, 1942. április 27-én. A brassói központi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahonnan 1976-ban vitték át a ferencesek Keresztelő Szent János kriptájába. Rendjének akkori provinciálisa, P. dr. Boros Fortunát, 1947-ben(!) beindította boldoggá avatási eljárást.

Márton Áron, erdélyi püspök. Született: Csíkszentdomokoson, 1896. augusztus 28-án, elhunyt Gyulafehérváron, 1980. szeptember 29-én…

Stoffán György