A kolumbiai út végén már Bogotában
érezhető volt, hogy valami nincs rendben… Hőemelkedése lett, berekedt, gyenge
volt. Hazatérve a Pázmáneumban rosszul lett és már misézni sem tudott.Ezért
egyeztetett az őt kezelő dr. Bianchival, aki a műtétet javasolta, de a bíboros
nem akart kórházba menni. Később lázas lett, így sikerült őt rávenni a kórházi
kezelésre, és végül a műtétre is.
Április 28-án bevonult az Irgalmasok
kórházába, ahol különböző vizsgálatok után a műtétre alkalmasnak találták, bár
a szívét erősíteni kell – állapította meg Bianchi. Május 6-án megműtötték.
Mészáros titkár ellenezte a műtétet, hiszen tudta, hogy a prímás akkor is
teljes erőnlétet tud mutatni, ha alig áll a lábán. Ez téveszthette meg az
orvosokat is, akiket Mindszenty sürgetett, sok teendőjére hivatkozva. A műtét
előtt ismét elhangzott a két szó, amelyet immár harmadszor, és egyben utoljára
mondott ki: Sum paratus…
Az operáció 7-től fél 11-ig tartott, de a
magyar hercegprímás többé nem tért magához. És bár a beavatkozás sikeres volt,
az idős, sokat kibírt szív nem bírta tovább… A műtét sikerében való
reménykedés, majd a nagy tragédia közepette egyetlen dologról feledkezett meg
mindenki: Esztergom érseke a betegek szentsége nélkül költözött Isten
országába.
„1975. május 6-án 14.15-kor megkondult a
bécsi Szent István dóm nagyharangja, a "Pfummerl", ahogy a nép
kedvesen becézi, jelezve Mindszenty Józsefnek, Magyarország utolsó
hercegprímásának, a hitvalló bíborosnak, a huszadik század egyik legnagyobb
magyarjának és "fehér mártírjának" elhunytát. A bécsi rádió
megszakította műsorát, s megemlékezéseket, gyászzenét közvetített. A nagy
bíborost az osztrák katolikusok saját halottjuknak tekintették. A gyönyörű
gótikus katedrálisban ravatalozták fel. Ez a tiszteletadás - éppúgy, mint a
"Pfummerl" kondítása - csak Bécs érsekének, bíborosának jár ki.
A prímás környezetében lévők hozzákezdtek
az ilyenkor szokásos teendők elvégzéséhez. Már a gyászjelentés szövegezésénél
véleménykülönbség adódott. Mészáros Tibor ragaszkodott ahhoz, hogy Mindszenty
neve alatt ott legyen: bíboros, esztergomi érsek, Magyarország
prímása... König bíborosnak kell aláírnia a
gyászjelentést. Csodálatosképpen kis habozás után belemegy... ez egyenesen
a pápa intenciói ellen van. König azonban okos ember. Mindszenty halott, sok
bajt nem okozhat. A megfosztott címét már nem viselheti, legföljebb a sírkövön
állhat. A gyász kifejezéseként König bíboros e szavakkal emlékezett meg
nagy kortársáról: Defunctus adhuc loquitur – Holtában is beszél...” (Nagy
Lajos)
.jpg)
Mártír volt azon testi és lelki
szenvedések alapján, melyeket az egyház és népe miatt hősiesen elszenvedett.
Korunk mártírja lett, egy időszaké, amely a vallásszabadság ideológiai és
politikai elnyomásával a vértanúk új típusát teremti.
A magyarországi katolikus és világi
sajtóban mindössze öt sorban adták a katolikus magyarság tudtára, hogy
Esztergom érseke halott.
Hamvai fölött május 10-én,
szombaton a bécsi Szent István dómban Franz König, bécsi érsek-bíboros
tartott Requiemet, A ravatal díszhelyét is átadta e gyászos szertartás idejére
a magyar vértanúnak. Ez a hely csak az uralkodót és a bécsi érseket illeti
meg, de König bíboros Mindszenty iránti tisztelete jeléül helyezte ide a magyar
bíboros ravatalát.
A temetésen Magyarországról senki nem volt
ott hivatalosan, de az akkor még szabad világnak nevezett Nyugat-Európában, és
a világ más fölrészein élő magyarság sok ezer fővel képviseltette magát. Franz
König celebrálta a gyászszertartást.
Mindszenty félméteres, színes arcképét
helyezték a koporsó elé. Gyertyát is állítottak. Azt, amelyet a németországi
Bambergben kapott a magyar fiataloktól. A gyertyán a szentkoronás magyar címer.
Egyetlen koszorút helyeznek csak el. A koporsó oldalához támasztják. A testvérek
megigazítják a fehér szalagot. Rajta arany nyomással három szó:
„Hűséges magyar néped."
Hatalmas tömeg imádkozik a bíboros lelki
üdvéért.
Ősz hajú pap, a bíboros régi, hű papja,
Közi Horváth József szava szól:
– Gyémántmise helyett requiemre jöttünk. Fáj
búcsút mondani ennek a nagy és nemes főpapnak, akit valaki találóan a magyarság
lelki fejedelmének, összefogó, erősítő, bátorító vezérének nevezett. Mégis azt
hiszem, sokkal helyénvalóbb, ha innen, koporsója mellől nem a circumdederunt
panaszával, hanem a Te Deum hálaadásával fordulunk az Egek Urához. A köszönet
szavával, hogy Mindszenty Józsefet magyarnak teremtette és 60 esztendőn
keresztül segítette a magyar haza és nép szolgálatában. Egyháza és nemzete
szolgálatát, mint a Vas megyei Felsőpaty falu káplánja kezdte el, és mint a
világ apostola fejezte be...
König kardinális hangja is betöltötte a
dómot:
– Búcsúzunk Mindszenty bíborostól, most,
mikor elindul utolsó zarándokútjára, Máriacellbe... Ajka immár néma, de szavai
tovább csengenek. Hazája történetéből merítve, híveit mindenkor
fellelkesítette. Jól tudta, az élő egyház azzal teszi a legnagyobb szolgálatot
az otthonnak és hazának, ha a vallásra alapított értékrendet hirdeti, ha az
Evangélium üzenetét, mint a megengesztelődés és a béke üzenetét közel viszi az
emberek szívéhez. Áhítattal és tisztelettel hajlunk meg korunk e hitvallója és
mártírja előtt. Jó harcot harcolt meg. Pályáját végigjárta. Hitét megőrizte.
Most az igazságosság győzelmi koszorúja várja. Élete végén az Örök Bíró e
szavakat írja neki: „Jó és hűséges szolga, menj be Urad örömébe!”
A római Szent Péter-bazilikában,
zarándokok tömege előtt a pápa, VI. Pál beszélt:
– A halál olyan lángot oltott ki a földön, amely ragyogó fényével bevilágította az Egyház útjának utolsó évtizedeit. Beszédében a pápa Mindszentyt „páratlan, égő hitű"' papnak mondotta, aki rendíthetetlen volt abban, amit kötelességének és jogának érzett. A Gondviselés úgy rendelkezett, hogy hazájában a bíboros egyik főszereplőként élte át az Egyház ezeréves fennállásának egyik legnehezebb és legbonyolultabb korszakát. Aztán arról beszélt VI. Pál, hogy Mindszenty a tisztelet tárgya volt, de erőszakos támadások és olyan bánásmód szenvedő alanya is, ami fájdalmas megrendüléssel töltötte el a közvéleményt. Ha majd lecsillapul a szenvedélyek kavargása, a történelem megadja személyének azt a helyet, amely megilleti – mondta VI. Pál.
A Fehér Házban az amerikai elnök, Gerald
Ford emlékezett meg a bíborosról: „Szembeszállt a
zsarnoksággal, mindenütt, ahol beléje ütközött. Mindszenty ihletet adott,
nemcsak a magyar népnek, melyet szeretett és szolgált, hanem szerte a világon
mindazoknak, akik értékelik az erényt, a lelki erőt és az igazságot. A
heroizmus jellemezte ezt a férfiút, a szabadság keresztes vitéze volt és az
elmélkedés embere. Mindszenty bíboros hiányozni fog. Nem felejtjük el.”
A Pázmáneumban pedig a szürke ruhás
testvérek ezt mondták: „Amikor hazajöttünk a dómból a ravatal mellől,
akkor csak néztünk körül, melyik ajtóból lép ki és kér valamit
tőlünk, vagy ad utasítást. Szóval, olyan hirtelen jött ez a halál, hogy szinte
nem is tudtuk napokig... napokig nem tudtuk elhinni. És nem ijedtünk volna meg,
hogyha egyszer megjelenik és szól hozzánk. Mert olyan természetes
lett volna...”
(Stoffán György: Sum paratus című
könyvéből)