A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) magyar
nemzeti szervezet, amelynek feladata a világ magyarságának összefogása,
értékeinek, kultúrájának őrzése és ápolása. 1938-ban alapította Gróf széki
Teleki Pál és báró Perényi Miklós azzal a céllal, hogy támogassanak „minden
olyan munkát, amely arra irányul, hogy a Kárpát-medencében, megszállás alatt
élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az
összetartást ápolja az anyaország és a megszállt magyarság között, a
kapcsolatokat erősbítse, a külföldi magyarok életét és a külföldön elért
eredményeit állandóan figyelemmel kísérje.
A második
világháború után a szervezet elveszítette nemzetegyesítő
szerepét, főleg a nyugati emigrációval való kapcsolattartás lett a feladata,
hiszen kémközponttá degradálódott a szervezet.
Ezt a kémközpontot számolta fel és indította újra, eredeti
céljainak megfelelően a Magyarok Világszövetségét Csoóri Sándor,
mint elnök (1991–2000). 1992-ben került sor a Magyarok III. Világtalálkozójára,
ahol Csoóri javaslatot tett a Duna Televízió létrehozására. A
Duna TV 1992. december 24-én megkezdte sugárzását.
2000-ben Csoóri Sándor nyugalomba vonult, és a szervezet határon túli lobbija az addigi elnökhelyettest, Nicolae Patrubanit választotta meg elnöknek, amelyet a titkosszolgálati miniszter, Kövér László ellenzett ugyan, de nem indokolta meg világosan, hogy miért. Mindössze annyit tudhatott meg a közvélemény, hogy „van egy múltja”, ami miatt semmiképpen sem akarta a kormány, hogy ez az ember vegye át a szervezet irányítását.
Az idő Kövér házelnököt igazolta, hiszen az elmúlt húsz évben a világszervezet egyre inkább a határon túli nyugdíjasok ellenzéki klubjaként működik, Nicolae Patrubani, diktátorokat megszégyenítő kézi vezérlése alatt. Épp, mint néhai bukaresti druszájának regnálása alatt Románia. Az alapszabályt is ennek megfelelően átírták, a küldöttek pedig nem egy-egy régió küldöttei, hanem az elnök önhatalmúlag elfogadott vagy kijelölt emberei lettek. Emiatt a Főügyészség 38 oldalban írta le a szervezet működését illető kifogásait, de más nem történt. A küldöttgyűlések jegyzőkönyveit és az elnökválasztások módját senki nem vizsgálja, vizsgálta.
A nyílt zsidózás, kormány-és alaptörvény-ellenesség... etc...
Az elmúlt húsz esztendőben a szervezetből a magyar értelmiség mind kilépett, s maradt az ellenőrizhetetlen múltú, határon túliak kis csoportja, és az idegenből hazatért egykori emigránsok néhány tagja. Burkolók, villanyszerelők és más szakmában jártas mesteremberek, akik „Patruban tenyeréből esznek”, és elnöki utasításra azon siránkoznak, hogy a kormányt, a kormányfőt, az Alaptörvényt ócsárló, és nyíltan zsidózó szervezet nem kap állami támogatást ehhez a „nagy ívű munkához”. Eközben persze, az elnök évi húszmilliós fizetése meglehetősen érdekes kérdéseket vet fel. A székházat, amelyet majd száz éves időre ingyen kapott meg a Csoóri idejében valóban értéket teremtő MVSZ, már teljesen lelakták, noha ezt a házat téglajegyekből építette a Kisgazdapárt tagsága. Ideje volna tehát ezt a székház-bérleti ügyet is felülvizsgálni! Hiszen korábban, az MVSZ tulajdonát képező másik székházat már korábban dobra verték… Senki nem ismeri a kapott ellenérték sorsát.
Kár tehát egy olyan szervezetért, amelynek alapvető feladata nemzet egyben tartása volna, de ehelyett ma, a nemzet megosztásának ördögi terve mellé állt. Igaz, ez a megosztó ámokfutás nem ma kezdődött és meglehetősen rossz irányba mutat.
A román állampolgárságú Nicolae Stefan Patrubani az egyházzal, a Pálos renddel, és mindenkivel összerúgta a port, ugyanis szellemiségével nem fér össze, ha valaki nem fogadja el, hogy ő a világ legokosabb embere és legnagyobb magyarja. Pedig nem az.
De nézzük meg néhány érdekes kérdést felvető programját, megmozdulását.
Politikai és a határon átnyúló felforgató tevékenységét azzal kezdte, hogy elindult – román állampolgárként(!) – a „Quo vadis Erdély” – gyűlöletkeltő előadótúrájára, amelyben lázítani próbálta a székelyeket a románok ellen, amihez a román titkosszolgálatnak érdekes módon egyetlen szava sem volt. A lázítókörút – Istennek hála – nem járt sikerrel, mert a székelynek több esze van, semmint bedőlne egy közismert kolozsvári magyarellenes felforgatónak. A szomorú, hogy ezt a körutat, mint az MVSZ elnöke járta be, lejáratva a szervezetet, és feltéve a megválaszolatlan kérdést: vajon az előadásain megjelenő embereket miért, s Patrubanit miért nem vegzálta a román SRI?
A Pálosok és Patrubány
A Pálos renddel is összetűzésbe került Boldog Özséb szentté avatási ügyében Árva Vince OSPPE miatt, mert mit sem törődve az egyházi rendtartással, hagyománnyal és törvénnyel, Patrubani kezébe vett olyan egyházi ügyet, amelyhez semmi köze nem volt.
Majd jött a drámai kezdeményezés, amely nem árkot, hanem szakadékot ásott a határon túl és innen élők közé. A kettős állampolgárság aláírásgyűjtése. Igaz, mint ezt később Kövér László is megemlítette, lehetetlen volt akkor még gondolni is arra, hogy ez egy sikeres ügy lesz, és a gyurcsányi magyarellenes kormány regnálása mellett és alatt egy ilyen kezdeményezés meghozná a várt eredményt. Ezt sokan mondták el Patrubáninak, de ő semmilyen tanácsra nem hallgatott és nem is hallgat. Szörnyű lelki állapotba került miatta a székelység és az észak-magyarországi, kárpátaljai magyarság. Ezt a népszavazást máig nem bocsájtotta meg az anyaországiaknak a külső-magyarországi magyar lakosság, noha világos, hogy ennek az egyszemélyű felelőse a román Nicolae Stefan Patrubani.
A 2000-es megválasztásának körülményeire, valamint a kettős
állampolgársági bukásra Patrubáni kitalált egy remek – az igazságtól távol álló
– magyarázatot, amely arról szól, hogy a parlamentben még Orbán Viktor és Kövér
László is az ő népszavazására hivatkozva állította, hogy anélkül nem adhatta
volna meg a magyar állampolgárságot a
kormány… ez persze mese, nem igaz, de mindenütt előadja, mintegy önmaga
igazolására. Megválasztására pedig azért büszke – és ilyenkor felsorol néhány
közismert nevet –, mert a felsoroltak ellenében választották meg… a hogyanra
máig nem kapott választ a nagyérdemű. Mint arra sem, hogy újraválasztásait,
törvénytelenségek miatt több ízben visszadobta a törvényszék…
Nicolae Patrubani igaztalan állításokkal bíróságokra citáltat magyar embereket, és olyan elnökségi felhatalmazásokra hivatkozik ezekben az ügyekben, amelyek nem léteznek, hiszen hazugsággal veszi, vette rá a mára már világosan látó elnökségi tagokat egy-egy beleegyező aláírásra.
Az elnökségi tagok közül egy, még végtelen türelemmel szemlélődő, tudós református lelkész, látva a világszövetség előbb vagy utóbb, de bekövetkező megsemmisülését, levelet intézett, a tagsághoz, amelyben felhívta a figyelmet a jelen helyzetre és annak súlyos veszélyeire, illetve arra, hogy a világszövetséget fontos volna megmenteni. Patrubani azonban nem értett a levélből, hazudozva, fenyegetésként adta elő a történetet, nyomozni kezdett és egy másik elnökségi taghoz verőembereket is küldött, hogy annak lemondását, ha kell erőszakkal, de elérje. Elérte… erőszakkal. Azt a kommunista időt idézve, amelyben Ceausescu alatt Bukarestben szocializálódott.
A történet még hosszú lenne, s talán a mai MVSZ már nem is ér annyit, hogy folytassuk. Azonban, egy nemes kezdeményezésről, az 1938-ban alapított magyar szervezetről beszélünk, amely megérdemelne egy méltó vezetést, hazudozás, gyűlölködés és tőről metszett ceausescui magatartás, cezarománia és magyarellenesség nélkül, csak a magyar érdekeket szolgálva, politikamentesen. Bizonyára volna, aki elvállalná, akár az elhazudott húszmilliós éves fizetés nélkül is. Visszaállítva az MVSZ-t arra a nemzeti elkötelezettségű, tisztességes pályára, ahol béke és a nemzetek közötti megbékélés szelleme honol, a magyar érdekek szolgálata érdekében. Amint a tagság és az egész magyar nemzet elvárja!
Talán még nem késő…
És álljon itt befejezésül a jó szándékú levél, amelyet a tudós könyvtáros, Nagytiszteletű Kiss Endre József vetett papírra, belülről látva azt a szánalmas ámokfutást, amelyet ma tapasztalni lehet ebben a szervezetben…
„Patrubány Miklóst pedig meg kell menteni!
Azért kell megmenteni, mert – akárhogyan is – a magyarság egyik prominens szervezetének a vezetője volt, s pusztán ezért – függetlenül attól, hogy jobbról és balról hogyan értékelik a tevékenységét – a tisztségéből kifolyólag tiszteletet érdemel.
Már
több mint két évtizede vezető pozícióban harcol. Ezek a küzdelmek megviselték
fizikailag és mentálisan egyaránt. Róla is megállapítható - akár érzi a kort,
akár nem érzi - hogy a munkabírása, gondolkodása nem olyan már, mint 20 évvel
ezelőtt, mint ahogyan a miénk sem. Mindebből következik, hogy a határozatai nem
egyszer – de észrevehetően egyre sűrűbben hagynak kívánnivalókat maguk után.
Látnunk
kell egy folyamatnak az elejét és a közepét, amit az életútját követve
ismerhetünk és láthatjuk, hogyan körvonalazódik a várható befejezése. Tudjuk,
hogy milyen vezetői, szervezői, politikusi, diplomáciai tehetséggel bír, de
tudjuk azt is, hogy az évek múlásával az ezekből származó erények megkoptak és
kopnak. A folyamat végén ott van az önmagára, egészségére és a közre, a
nemzetbiztonságra egyaránt veszélyesebb, öregedő ember a már ellentmondásos
döntéseivel, eléggé át nem gondolt vállalásaival, a nem helyén való
nyilatkozataival, amikor a tevékenységébe egyre súlyosabb hibák csúsznak.
Napjainkban semmilyen civil vagy közéleti szervezet vezetése nem lehet az,
amely nemhogy nem számol a magyarságra váró, politikai katasztrófa helyzettel,
de arra az útra tévedhet, melyen a magyarság összefogását akadályozza és az
általa vezetetteket az országrontás, sőt – az eseménynek eszkalálódásával -
nemzetárulás vétkeivel terhelheti.
Első
sorban a legközelebbi híveihez fordulok: - ti, akik – legtöbben –
elkötelezettjei vagytok, úgy érzitek, hogy sokkal tartoztok neki, erős
kötelékek kapcsolnak hozzá, s a hozzá való, személyes hűségetekhez nem fér
kétség - kérdezzétek meg magatoktól: csak az egyéni önzés mozgat benneteket
vagy hajlandók vagytok tenni azért, hogy az embertársatok ne érje meg a
leépüléssel járó, szomorú véget? Ha kötődtök hozzá, ha van bennetek felebaráti
szeretet, akkor segítsetek rajta!
Ismerve
az érintett természetét, kimondhatjuk, hogy ez a nemcsak nehéz, hanem emberileg
szinte lehetetlen feladat és a megoldására nincs sok esély. Konoksága, amiből
korábban nem egyszer erényt kovácsolt, most nem használ sem neki, sem az
ügynek. Nem könnyű neki, mivel sokat áldozott az életéből azért a szervezetért,
amelyhez egzisztenciálisan is kötődik és nem egyszerű dolog egyik napról a
másikra életformát, tevékenységet változtatni. Nem könnyű nektek sem közös
nevezőre jutni vele a helyzet megítélésében és a jó irány felé tanácsolni, a
váltáshoz bátorítani, a megfelelő döntésében támogatni.
De
mégis ti álltok hozzá a legközelebb, s talán ti tudjátok megbeszélni vele, hogy
most váltson, ne késlekedjen, kerülje el a folyamat végét, ami a legrosszabbat
is magával hozhatja, nemcsak az ő személyes sorsára, hanem – ezzel párhuzamosan
– a Magyarok Világszövetségére is.
Kimondhatjuk – bár lehet szépíteni – hogy gyakorlatilag ma ő a MVSZ megtestesülése: ha őt megmentjük, a szervezeten is segítünk. Most még érdemei elismerése mellett, a tisztelői körében válthat, és szépen mehet el, pozitív emléknyomokat hagyva maga után. Holnap azonban már késő lesz, mert a végzet kérlelhetetlenül beteljesedik. Munkálkodjatok azért saját érdeketekben is és mentsétek meg Patrubány Miklóst és vele a maradék MVSZ-t!
Sárospatak,
2021. május 15.”
Írta és a levelet közreadja: Stoffán György