2021. július 30., péntek

Jurák Kata bibliai hasonlata

  

Közös előadásunk Rácalmáson...

Nézem a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a természet semmi mást nem tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, azt a rendet, amelyet a Teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de – megtartott, tisztelt és aszerint is élt.

Amikor Jurák Kata, a bibliai isteni szövetség emberek által való megszegéséről írt, jó helyen keresgélt. Jót írt. Ám, aki szó szerint vette, az részben nem is értette, mit akart írni Jurák, aki pedig bírálta, az arra sem méltó, hogy megemlítsük. A baj nagy! És egészen Istenig ér… hiszen az ember valóban megszegett minden Istennel kötött szerződést, ami biztosította a létét, az életét, a normalitását. Az ember azonban nem veszi észre saját hibáját. Épp úgy viselkedik, mint matekdolgozatkor a diák, aki nem ismeri fel, hogy hol az összeadási hiba a dolgozatában… mert ő vétette. Ha viszont más ránéz, akkor azonnal szembetűnik. Nos, így van a mai világgal az is, aki gondolkodik, érez és hisz. Nem belterjesen, hanem kívülről és felülről szemlélve a dolgokat.

Jurák Kata írása további gondolatokat indított el bennem. Hiszen, valóban az ember tehet mindarról, ami ma a világban történik. Mint a rossz gyerek, kitépte a kezét Isten szerető kezéből, és mint a kapzsi, örökségre áhító, ostoba gyermek a családjának, hátat fordított annak az egyetlennek, aki igazán és feltétel nélkül szereti. Ő a Teremtő Isten!

S amíg egy helyben toporgunk, és különböző ideológiákat gyártunk a végidőkről, a megsemmisülésről, eszünkbe sem jut imádkozni. Istent még a keresztény országoknak nevezett országokban is elnyomja a politika aljassága, a hatalmi harcok, s a közösségi oldalakon is az ellenség kapja a legnagyobb figyelmet, reklámot. Nem tudunk visszatérni a legegyszerűbb, de leghatékonyabb fegyverhez, az Istenbe vetett teljes bizalomhoz, a bűnbánathoz, ami nélkül valóban a megsemmisülés lesz az osztályrészünk. Mind az egyházak, mind a civil társadalmak elsüllyednek abban az új világi szellemiségben, amely kicsit tetszik is, kicsit visszataszító is, de inkább azzal foglalkozik mindenki, semmint a valós megoldással, Istennel, a hittel és az imádsággal.

Az eltaszított Teremtő szabad akaratot adott az embernek, így ez a szabad akarat fordult el Tőle. És Ő nem erőszakos, nem akar ebbe az általa adott szabad akaratba erővel beleszólni. Ő adott tíz pontban használati utasítást az embernek, amely használati utasítást Jézus megerősítette. De ma már sem Jézus, sem a Teremtő Isten nem számít. Emberi aljasságok, aberrációk törnek a társadalmakra, és alig vannak olyanok, akik harcolnak ez ellen.

Készülünk az Eucharisztikus Kongresszusra, de az is olyanná vált, mint egy fesztivál… vannak fizetős – adományos – előadások, és aki közelről akarja látni a római püspököt, az adomány fejében közelebb ülhet… Lehet regisztrálni arra, hogy Jézussal találkozhassunk, van már eucharisztikus sütike, van új himnusz… ám, egyetlen dolog nincs: felhívás a bűnbánatra, a mély magunkba nézésre, az önvizsgálatra. A lélek megújulására, amelyhez nem kell regisztrálni, nem kell fizetni, mert Jézus nem kér pénzt az üdvösségért. Jézus csak azt kéri, hogy emberként, az Ő parancsai szerint éljünk, és figyeljünk oda a gyermekekre, mert, ha nem leszünk olyanok, mint az ártatlan gyermekek, akkor nem jutunk be a Mennyek országába.

Csend van egyházi részről e gyermekeket védő törvényről, nincsenek molinók, amelyek egy-egy mondatot e törvényből közkinccsé tennének, ám óriási várakozás előzi meg a római püspök néhány órás látogatását. Azét a püspökét, aki itt, Magyarországon sem fog áldást adni a népnek, aki jó pénzért közelebbről is láthatja majd…

Bűnbánat, bűnbánat és bűnbánat… mert nekünk, magyaroknak is van mit megbánnunk. Az abortuszok által – Isten terveiben szereplő, de szabad akaratból, ezernyi hazug érvvel – megölt 8-10 milliós magzatsereg, a törvény, amely máig biztosítja ezt a legális gyilkosságot, a nemzet életében égbekiáltó bűn! Hiszen e magzatok lehettek volna a kor és a nemzet Széchenyiei, Hunyadi Mátyásai, Mindszenty Józsefei, Jedlik Ányosai, Liszt Ferencei etc… de nekünk nem kellettek, mert a kommunista, majd a rendszerváltott törvények biztosították a megsemmisítésüket! Van gyermekvédelmi törvényünk, de nem tiltjuk a beteges, önmutogató vonulást, mint annyi más országban, támogatjuk az egyházakat, de nem oktatunk zenét, művészettörténetet, amely a lelket építi, s nem vagyunk büszkék eleinkre, akik megtartották az országot. Még ma is szemlesütve emlékezünk alig letűnt történelmünk kommunista hazugságokkal beszennyezett, tiszta életű hőseire. Mit várunk akkor a jövőtől? Miért remélünk bűnbánat nélkül kegyelmet? A bűnbánat a kegyelmi kérvényünk Isten felé, amelyet az egyházak vezetésével kellene „megírnunk”… imával, szentségimádással, alázattal, politikai harcoktól és felülről jövő tévtanoktól mentesen.

Igen! Jurák Katával, mint már annyiszor, ismét egyetértek. Hiszen az ő Bibliából vett szivárvány hasonlata megegyezik az én fájdalmas hiányérzetemmel. Az Isten nélküli világ megsemmisül, ha nem térünk vissza a Teremtő logikájához, ha nem kérjük hittel és imával a szeretetét és bűneink megbocsájtását, azt a kegyelmet, amely oly sokszor megmentette már az emberi fajt. Az őrületek elmúlnak, a világ visszarendeződhet, de ehhez minden keresztény egyháznak önmagába kellene néznie, s nem hamis tanokkal mérgezni és elbizonytalanítani a népeket, nemzeteket. Aki tévúton jár, magában hordja az önmaga által kiszabott büntetést. Aki törvényt és szövetséges sért, magára marad, hiszen senki nem fog utánunk szaladni, és visszarángatni minket a helyes útra arról, amit magunk választottunk. Mindig van idő és lehetőség, mert ez az, amit Isten, irántunk való szeretete biztosít.

Lehet a fenti sorokon nevetni, lehet semmibe venni, gúnyolódni – ám jobb volna elgondolkodni mind Jurák Kata sorain, mind azokon, amiket az ő rövid, de annál nagyobb vehemenciával kigúnyolt írása bennem elindított – csak nem érdemes. A modern fasizmussal épp úgy nem érthetünk egyet, mint bármely korábbi kor fasizmusával. S ahogy XII. Pius felemelte szavát az emberi jogok érdekében, úgy nekünk, minden egyes magyarnak, kereszténynek-keresztyénnek fel kell emelnie a szavát Isten, a gyermekek, a családok és a Haza védelmében, a mai beteges, a Teremtés logikáját és Istent semmibe vevő fasizmus ellen.

Nézem a világ minden táján tomboló természeti katasztrófákat, az árvizeket, a földcsuszamlásokat, a viharok rombolását, amelyekkel a Természet semmi mást nem tesz, mint visszafoglalja a Tőle elorozott életteret, a normalitást, és azt a rendet, amelyet a teremtés óta minden nemzedék – jobban vagy kevésbé jól, de – megtartott, tisztelt és aszerint is élt…

Stoffán György

2021. július 28., szerda

"Patrubány Miklós - Nicolae Patrubani - világszövetsége" és az "Illuminati Österreich Stiftungnak eladott MVSZ-székház"

Az MVSZ Semmelweis utcai székháza

A Magyarok Világszövetségének mai helyzete és állapota, kormány-, és Orbán-ellenessége, a járványkezelés hátráltatása, illetve a kárpát-medencei magyar társadalomban való feszültség és békétlenség keltése nem egyezik meg az MVSZ-t alapítók eredeti szándékával. Ez az ellenőrzés nélkül működő civilszervezet nem a nemzeti érdekek mellett, hanem azok ellen, az Alaptörvény, a nemzeti kormány és annak intézkedései ellen lázít, miközben érdekes, hivatalos dokumentumok kerültek elő arról, hogy voltaképpen mi zajlik az állam által rendelkezésre bocsájtott, egykor patinás épület falai között... A Magyarok Világszövetsége - ma már az eredeti szándék szerint - nem létezik. Helyette, egy ki tudja milyen érdeket szolgáló magyarosított nevű román, apró belvárosi aranybányája létezik a méltatlanul használt székház és név alatt... - az alábbi levelek is ezt támasztják alá. 

 P M V S Z

(PATRUBÁNY MIKLÓS VILÁGSZÖVETSÉGE)

Nyári elfoglaltságom nem engedte, hogy azonnal reflektáljak a mvsz elnökének – Patrubány Miklós (továbbiakban: PM) – ún. nemzetpolitikai előadásának [1] vádjaira, ezt pótolom most. Pontosabban megosztottam ugyan véleményemet a mvsz youtube sajtószolgálatánál, de a bejegyzéseimet azonnal törölték, így azok csak az elnökhöz jutottak el, aki – mint moderátor – a látszat kedvéért fenntartott, korlátozott véleménypluralizmus híve.

Mivel az ún. jövő havi „világkongresszusnak” nevezett konferencia felvezetésének szánt, másfél órás előadás kb. 15 percében a személyemet pocskondiázta, az alábbiakról kell nyilatkoznom:

1.- Az inkriminált, nyílt levelem [2] válasz volt a PM által közösségben és magánbeszélgetésekben gyakran hangoztatott, önsajnáltató, egzisztenciális problémáira, melyeknek pusztán a megbeszélésére szólítottam. Ez nem irányult a tisztségéből történő eltávolítására, hiszen ez akkor került volna esetlegesen napirendre, ha a tárgyalások ilyen eredményre vezetnek. Minden egyéb ezen kívül, bizonyítékok nélküli, beteges képzelődés vagy egyszerűen ostobaság gyümölcse.

2.- Akik napjainkban kerültünk, kerülünk eltávolításra a szervezetből, mindannyian olyan emberek vagyunk, akikkel mindent meg lehet beszélni egy normális dialógus keretein belül. Aki ezzel nem él, hanem túllép ezen a lehetőségen, hogy diktatórikus ultimátumokkal kormányozzon, az vagy beteg, vagy bűnöző, vagy - a legrosszabb esetben - mind a kettő. Nekem nincs tudomásom semmilyen belkörű vagy külső politikai erő szervezkedéséről, ezért a PM által vizionált összeesküvést a rossz lelkiismeret szülte üldözési mániának tulajdonítom, aminek előzménye lehet az elmúlt negyed században a szervezettől elidegenített – félszáznál több – tisztességes, tehetséges magyar ember eltávolítása, aki az elnök számára már nem volt használható, vagy törekvéseinek útjában állt, vagy – legfőképpen – a riválisaként léphetett volna fel a vezetésben. Ugyanide vezethető vissza talán az is, hogy a magyarok prominensei minden országrészből jórészt hiányoznak a mai szervezetben. Az egész összeesküvés hagymázas lázálma ebből a megközelítésből is a diktátoroknál jelentkező agyrémek szüleményének minősíthető.

3.- Amikor PM azt idézi, hogy szerintem a „legkisebb rosszra” szavazó nemzeti vezetőkre van szükség, [3] elfelejti megemlíteni, hogy erről a nyugati támadások és a közelgő választások miatti, hazai katasztrófa-helyzet kontextusában szóltam. Ezt a témát a mvsz - érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon - kerüli, helyette sok minden mással foglalkozik, főként a magyar kormányzat folyamatos szidalmazásával. Ez önmagában az a magatartás, amiért a mvsz-vezetés azonnali menesztést érdemelne!  A fölvetésem és PM tisztségének a megkérdőjelezése között azonban akkor még – az idézett nyilatkozat idejében - semmilyen összefüggés nem létezett.

4.- Nem felel meg a valóságnak az, hogy azért nem jelentem meg a mvsz etikai bizottsága előtt, hogy ne kelljen beszámolnom arról, hogy kikkel leveleztem: mindig nyitott voltam minden párbeszédre a megfelelő partnerekkel. Nem volt semmilyen titkos levelezésem. Sem az ellenem hozott vádakról, sem az eljárásról nem tudtam semmit, csak miután döntöttek. Ezért adtam kifejezést – már a tisztségeimről történt lemondásom és a tagságom felfüggesztését követően - annak a véleményemnek, hogy mind a vezetést, mind a bizottságot – az egész pmvsz-t – méltatlannak tartom a MVSZ-hez a koncepciós eljárás lefolytatásával együtt és az érdeklődésem nem terjed ki a további tevékenységükre. [4]

5.- Amikor a szervezetből történő kizárásomról határoztak, [5] már jóval előbb írásban jeleztem a tagsági viszonyom felfüggesztését. Ezt lezárhatjuk azzal, hogy ostobaságot követtek el, amikor abból a szervezetből zártak ki, amiben már nem vagyok benne. De érdemes odafigyelni a motivációra: - a vezetés többi tagjait koncepciós eljárással megfélemlítő, zsarolni kívánó magatartásra, amennyiben azok nem integrálódnak a parancsuralmi rendszer feltételei szerint, amelyben a gondolat-, szólás-, vélemény szabadságát bármilyen mértékben korlátozhatják, akár elvehetik.

6.- PM azzal rágalmaz, hogy „lerománoztam” erdélyi magyarokat. Ez egyetlen egyszer sem történt meg. Arra azonban utaltam – és ezt teljes mellszélességgel vállalom – hogy a magyarság számomra erkölcsi minőséget is jelent és nem magyarok azok, akik Wass Albert vagy Tamási Áron – két jeles erdélyi szellem – meghatározása szerint ezt az erkölcsi szintet nem ütik meg. A két jeles erdélyi szellem talán mégsem gyanúsítható „lerománozással”. PM-t azért zavarhatja érzékenyen az állampolgárság emlegetése, mert, bár a mvsz küzdött – igaz, hogy rossz kommunikációval és rossz időzítéssel – a magyarok kettős állampolgárságáért, de amikor ezt a kormányzó párt kiharcolta, az elnök nem lett kettős állampolgár, továbbra is csak román maradt és a hivatalos neve ma is – ahogy írják [6] – Nicolae Stefan Patrubani.  Hazudozása tehát pusztán a lejáratásomat célozta. Azt is vállalom, hogy megjegyeztem: a vezetés túlnyomó többsége egykori és mai román állampolgárságú egyénekből áll, [7] akik jórészt az elnök rendelkezésére állnak, s ha kell, érte kampányolnak. Ezt a pmvsz által privatizált szervezetet azonban ideje volna visszaadni a teljes magyar nemzetnek!

7.- Amint az előadásból megtudtuk, PM szerint az „összeesküvés” három felvonásból áll. Az egymástól független, spontán induló, egymásról nem tudó kezdeményezések önkényes összekapcsolásából, a koncepciós eljárásokra jellemzően ártatlanok megrágalmazásából, bizonyítékok nélküli ítélgetésekből, vádaskodásokból állt össze az „összeesküvés igazolása”. Csak találgathatjuk, hogy melyik diktatúra sötét bugyrából böfögték fel reflexszerűen ezeket a koholmányokat, hogy hivatkozhassanak a nem létező összefüggéseikre a parancsuralmi döntéseknél?

8.- Véleményem szerint az összeesküvés elméletre azért van szüksége, mert a mvsz és elnökének személye nagymértékben eljelentéktelenedett és valódi tömegtámogatás sem áll mögötte. Következésképpen PM ezeket a vízióit – tehát, hogy őt államhatalmi eszközökkel készülnek eltávolítani -  a saját jelentőségének a hamis, irreális felnagyítására használja fel, valamiféle megtévesztő látszat fenntartása érdekében. Ugyanakkor a mvsz-vezetés elszabadult hajóágyúként rombolhat, előre meg nem mondható, hogy mennyit, s Magyarországnak kétségtelenül nemzetbiztonsági kockázatot jelent, azon belül pedig annak a nemzeti oldalnak a nagy kockázatát - bár ezt még kevesen tudják – amelynek politikailag éppen napjainkban fordított hátat. Ezekről eligazítanak majd a lassan a háttérből napvilágra kerülő, pmvsz-t érintő gazdasági folyamatok, politikai paktumok.

9.- Amikor PM úgy mutattatott be – egyébként szánalmasan rosszul - a nyilvánosság előtt, hogy megvesztegetett fideszes ügynökként tevékenykedem és ezt maga is megerősítette, akkor nemcsak a becsületemben sértett meg sokadszor, hanem rontotta a hitelét azoknak az intézményeknek és szervezeteknek, amelyekkel együtt említett. Ugyanakkor - saját maga után - a vádlottak padjára ültette a környezetéből mindazokat, akik anélkül, hogy gondolkodnának és megpróbálnák őt józan, normális útra téríteni, egészséges megoldást keresni, azok vakon – esetleg megfélemlítve, megzsarolva vagy személyes érdekből - teljesítik a parancsait.

10.- Azokra tekintettel, akik nincsenek közel a tűzhöz - nem látnak bele a kártyákba, félrevezetettek, de jó szándékúak - magam nem kívántam a mvsz ügyét - a pmvsz szégyenét - a nyilvánosság elé vinni. Viszont írásban figyelmeztettem [8] PM-t, hogy a nyilvános mocskolódás folytatása elkerülhetetlenné teszi jogi eljárás(ok) megindítását. Most sem hallgatott a jó szóra, [9] ezért a következmények miatt a továbbiakban egyedül csak saját magát hibáztathatja.

 

Kiss Endre József

Sárospatak, 2021. július 25.



[2] Patrubány Miklóst pedig meg kell menteni! Sárospatak. 2021. május 15.

[3] A magyar jövőért. Sárospatak, 2021. február.

[4] Válasz az EB értesítésére. Sárospatak, 2021. június 12.

[5] 2021.július 5.

[6] Stoffán György: Nemzeti Napló. Besnyő, 2021. június 30.

[7] Sárospatak, 2021. május 27. - Szemben a hisztériával. Sárospatak, 2021. június 4.

[8] Menthető? Sárospatak, 2021. június 9.

[9] A mocskolódása belkörű levelezésében, a nyilvánosság előtt a 2021. június 4-i interjújában, beszédében, sajtószolgálati nyilatkozatokban, június 12-i, hajdúbagosi – Bene Gábornak adott - interjújában és jelen előadásában valamint – ahogy egyesektől hallottam - számtalan beszélgetésében folytatódott.

*****

Tisztelt Szerkesztőség!

Mellékelem a 2016 évi MVSZ beszámolót, amelyet Patrubány Miklós 2017. 05.31-én irt alá Budapesten.

A beszámolóban minden oldal felső sarkában látható, hogy a beszámolóban lévő szám adatok ezer forintban vannak megadva. A 2016 évi beszámoló 4. oldalán látható, hogy a bevételeknél, „közhasznú tevékenység bevételeként” egy 1.059.153.000.- (egymilliárd ötvenkilencmillió százötvenhárom ezer) forint található, ami a Benczúr utca 15 szám alatti ingatlan eladásából került átutalásra az MVSZ-nek. Bár az ingatlan értéke kb. 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint, Patrubány úgy egyezett az eladóval, aki pont az osztrák illuminátus alapítvány (Illuminati Österreich Stiftung) magyarországi cége, hogy csak kb. 1.059.153.000.- forintot utalnak az MVSZ számlájára, a többi másként került Patrubánynak kifizetésre, átutalásra, illetve kézi átadásra.

Az MVSZ számlájára megérkezett 1.059.153.000.- forintból Patrubány gyorsan kivett 565.477.000.- (ötszázhatvanötmillió négyszázhetvenhétezer forintot és közhasznú tevékenység ráfordításai címszó alatt könyvelte le. De Patrubánynak, tehát az MVSZ-nek abban az évben még dolgozója sem volt. 565.477.000.- forintból kb. 300 (háromszáz) dolgozó éves bérét lehetett volna kifizetni. De mint látható a beszámolóból 0 (nulla) dolgozó dolgozott az MVSZ-nél. 565.477.000.- forintból 3.000.- forintos ebéddel majdnem 200.000 (kétszázezer) embert lehetne megebédeltetni. De az MVSZ-nek már 100 tagja sincs. Nem költhetett 200.000 emberre. De akkor hol a pénz? Mert az a gyanúnk, hogy ez a pénz is átvándorolt Patrubány érdekeinek megfelelően a pénztárcájába.

Gyorsan még abban az évben Patrubány 71.744.000.- forintot az MVSZ számlájáról és anyagjellegű ráfordításként könyvelte le a beszámolójában. De ez a 71.744.000.- forint sem került az MVSZ anyagjellegű vagyonába. Mi hiába kerestük, nem találtuk. A vagyonkezelő igazgatója is leírta, hogy a fűtés felújítás még a mai napig sincs kifizetve a vállalkozónak, de az is csak néhány millió forint volt. Senki sem érti, hogy mi ez a 71.744.000.- forint anyagjellegű ráfordítás címszó alatt lekönyvelt tétel, mert ennyi pénzből két ingatlant is lehetett volna venni. De az MVSZ vagyona ezzel az összeggel biztos nem gyarapodott. Mivel nincs hiteles elszámolás a 71.744.000.- forintról sem, ezért csak azt hihetjük, hogy ez a pénz is Patrubány pénztárcájába vándorolhatott az MVSZ vagyonából. Tehát a kivett 565.477.000.- forint és 71.744.000.- forint összesen több mint 670 millió forint mind Patrubány érdekei szeriont került a Patrubány család érdekébe.

Patrubány beszámolójából látható, hogy adóra 0 (nulla) forint került kifizetésre, tehát a magyar állammal nagyon zsugori. A magyar nép költségvetésének semmit sem ad. A román állammal pedig nagyon bőkezű. Mert az általa barátinak tartott külföldi román alapítványnak még 2020-ban is 10.349.000.- forintot utalt át. Igaz magának 19.794.000.- forintot utalt át munkabérként. Tisztségviselőinek pedig 0.- (nulla) forintot. A beszámolót mellékelem.

Összefoglalva, a kb. 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint értékű Benczúr utca 15 szám alatti 5 emelet magas belvárosi ingatlanvagyon, amiről számtalan becslés és fénykép készült, a Patrubány és családja vagyonába került át. Miközben a magyar nép nemzeti érzésű tagjai zsebbe adakoztak Patrubánynak, mert azt hitték, hogy őket képviseli. Miközben az MVSZ tisztségviselői ingyen dolgoztak, annak hitében, hogy Patrubány a megmentőjük, Patrubány a magyar nemzet megmentője. De mára kiderült, hogy ez ténylegesen nem így van. Patrubány igazából a román hírszerzés által Bukarestben kiképzett román hazug, és átverő, akinek egyetlen érthető célját lehetett rögzíteni, hogy az MVSZ hatalmas, 5.000.000.000.- (öt milliárd) forint nagyságú Benczúr utcai vagyonát megszerezze.

Üdvözlettel:

Kvacskay Károly

Levélírónk a teljes dokumentációt megküldte szerkesztőségünknek. 

Az Antall-kormány idején az MVSZ ingyenesen vehette át a Benczúr utcai épületet, miközben használatba kapta a Semmelweis utcai ingatlant is. 


Szerkesztőségünk mindkét levélre várja az MVSZ véleményét, hozzászólását az "audiatur et altera pars" elvén.  

Nemzeti Napló





2021. július 18., vasárnap

Megosztó-e a latin mise? – „Ferenc pápa” öngólt rúgott…

 


Amikor a budai ferenceseknél, öt évesen megtanultam latinul ministrálni, nem gondolták az akkori papok és szerzetesek, hogy lesz majd II. Vatikáni Zsinat, amely elindítja az egyházat egy olyan lejtőn, amelynek a végét most látjuk, tapasztaljuk és amely teljesen értelmetlen intézkedésekhez vezet, és egyházszakadást is előidézhet. Azt sem gondolták akkor az öreg, hitükhöz és Rómához hű papok és szerzetesek, hogy jön majd egy pápa, akinek a működése mélységesen megosztó, hitbéli bizonytalanságot előidéző lesz, s ennek következtében a bűn úgy terjed majd el az egyházban, mint a sárlavina. Az sem volt elképzelhető abban az időben, hogy lesznek papok, akik bekötött szemmel követik a megosztást, a relativizálást, az ellenségeskedést, a krisztusi hagyományok sárba tiprását. Mára mindez bekövetkezett…

VI. Pál liberális zsinata meghozta a "modern" egyházi rendelkezéseket, elkezdődött a lelkek eltérítése, a krisztusi tanítás relativizálása, a templomok átépítése, az áldoztató rácsok lebontása, a szembemiséző oltárok esztelen felállítása, a művészettörténeti emlékek szétbarbárkodása, a liturgikus szövegek egyoldalú megváltoztatása… és sorolhatnánk. Mára a teljessé vált a káosz, s ez jellemzi az egyházat. Mint a királyvízben az arany, úgy oldódnak fel a világ szennyében a szent hagyományok, az alázat, az imádat, a hitelvek és a hitigazságok.

Ebben az őskáoszban egyedül a latin szertartás, a latinul mondott hagyományos szentmise volt az egyetlen kapaszkodó, és az egyetlen valós, hiteles Eucharisztia-ünneplés.

Most ennek vége a hivatalos Római Egyházban, mert a római püspök úgy gondolja, hogy a latin mise megosztó. Csak ő gondolja így. Míg a nála klasszisokkal műveltebb, egyházjogban, teológiában összehasonlíthatatlanul magasabb szinten lévő XVI. Benedek pápa Őszentsége pont arra törekedett, hogy a zsinati tévelygéseket kijavítsa, addig az argentin utód késsel vág az elevenbe, és lábbal tapossa a hívek közösségének lelki életét, Isten iránti vágyának lehetőségeit.

A latin mise betiltásával nem azt éri el a római püspök, hogy a hívek elfogadják már-már cezaromániás utasításait, hanem, hogy felkeresik azokat a misehelyeket, ahol az általuk kívánt, és az egyház által soha be nem tiltott - be nem tiltható! - latin szertartású szentmisében ünnepelhetik az Eucharisztiát. Mivel a hívő nép – fiatalok és öregek – egyöntetűen ragaszkodnak a latin szertartáshoz, de elfogadják az anyanyelvű szentmisét is, a római püspök tiltása teljesen fölösleges volt. Szinte provokációnak beillő intézkedés, ami minden bizonnyal a halálával majd köddé válik. Hiszen a lényeget nem tilthatja meg egyetlen pápa sem… a lényeg pedig a hívek Isten iránti vágya, elköteleződése, Krisztus követése! Ha pedig ezt a Szent X. Pius közösségben, egy-egy bátor plébános templomában vagy az ortodox egyházakban találja meg, akkor oda fog menni, és semmiképpen sem fogadja el az argentin érsek mostani, Motu Proprio  agymenését, ami az egyháztudósok szerint érvénytelen is…  

A lemondatott XVI. Benedek pápa Őszentsége intézkedéseit tehát, még életében igyekezett anulálni az argentin utód, aki Benedek pápa Őszentsége lemondatásának egyenes következményeként lett Róma püspöke. A latin mise betiltása tehát, nem csak egyházi intézkedésnek szánalmas és de facto semmis, hanem az utód emberi magatartását is erősen megkérdőjelezi…    

Stoffán György

2021. július 17., szombat

Betiltott harangszó Balatonberényben… avagy, az újabb csatavesztés


Bizonyára nem tudnak arról a keresztény-keresztyén egyházak és a Balatonberényben nyaraló néhány városi kommunista és liberális, hogy Magyarország egykor keresztény ország volt, amely mára a keresztény értékeket védi – állítólag. Ám, nem védi! Hiszen a hagyomány maga az érték. A harangozás is érték. Amikor még keresztény ország volt Magyarország, akkor a harangszó hívta imára, templomba, szentmisére, litániára a népet. Amikor megszólalt a déli harangszó, amely nemzetünk nagyságát hirdette – s még valameddig talán hirdetheti – világszerte, az emberek megálltak, levették kalapjukat és elmondták az Úr Angyalát, amelynek gyakori elmondására hívta fel a figyelmet Szent II. János Pál a Hősök terén mondott szentmise keretében…, amely szentmisére ingyen és előjegyzés nélkül mehetett bárki. Igaz, ma nem a déli, hanem a reggeli harangszót szüntette meg „sikeres kompromisszum” Balatonberényben.

Nemrégiben egy német házaspárral beszélgetve megtudtam, hogy többek között miért költöztek Magyarországra… „csodálatos dolog hallani a harangot reggel, délben és este… ez nálunk már nincs. Betiltották, mert zavarja a muszlimokat.” Nos, e házaspár nem Balatonberényben él.

A világ minden tájáról érkeznek a hírek katasztrófákról, árvizekről, földrengésekről, járványokról. Ideje volna elgondolkodni azon, hogy az embert magát milyen felelősség terheli a történtekben. Mit hibáztunk el, hogyan tudnánk jóvátenni a hibáinkat… A recept kétezer esztendeje készen van. Sőt… egy jóval korábbi, tíz pontban foglalja össze, hogy melyek azok az elévülhetetlen törvények, amelyek biztosítják az emberi lét normalitását, természetességét és az Istennel való partnerséget, ami alapfeltétele az ember megmaradásának. Amolyan használati utasítás. Igaz, a két kőtáblát, amelyeken ez a használati utasítás áll, Mózes, ma másodszor is darabokra törné. Mert ma is az aranyborjút imádja az emberiség.

Balatonberényben tehát, reggel nincs harangozás, nem Istennel kezdi a napot a pihenésre, kikapcsolódásra áhítozó nyaraló, nem ad hálát Istennek azért, hogy ott lehet, hogy van miből ott lennie… és nem néz szét a faluban a harangozástól felébredve, s nem jut el az agyáig, hogy ahol van, és ami olyan csodálatos a környezetében, az mind-mind Isten teremtménye… vele együtt.


Ám, van itt más is, ami az ember eszébe jut, amikor olvassa, hallja, hogy ismét engedett az egyház a sajátjából, a keresztény-keresztyén közösségeink hagyományaiból. Abban az évben, amikor hirdetjük az Eucharisztikus Kongresszust, amikor készülünk egy nagy krisztusi találkozóra… Eszembe jut a néhány hónappal ezelőtti Mária-gyalázás és a hatalmas csend, ami körülvette az ügyet, és jobbára azt a plébánost gyalázták, aki egyedüliként védte Isten Anyját ebben a gyalázatos káoszban, amelyet azok generálnak, akik egyébként a katolikus templommal a háttérben fényképezkednek, elhitetve a lakossággal hogy milyen példás keresztények. És eszembe jut a harangozás megszüntetéséről hallva, hogy támadják a magyar kormányt, mert a gyermekek egészséges nevelését igyekszik biztosítani a pedofil-ellenes törvénnyel.
 És a keresztény egyházak úgy hallgatnak ebben az ügyben, mint ama bizonyos a fűben. Nem áll oda a kormány mellé a keresztény egyházak ökumenikus tanácsa, az egyházak vezetői nem adnak ki kommünikét, s nem szólítja fel híveit egyik keresztény-keresztyén egyház sem arra, hogy álljanak ki Krisztus parancsai mellett, amely parancsok ezt a törvényt is alátámasztják. Ehelyett jóízűen kóstolgatják a lassan fesztivállá degradált Eucharisztikus Kongresszus süteményét… és csatákat vívnak a rendezvény újra írt, átírt, áthangszerelt, vagy újonnan írt himnusza miatt. És fizetni is kell az előadásokon, valamint a Hősök terén megtartandó misén való részvételért. Aki közelebbről akarja látni a római püspököt, az fizet. Aki nem fizet, messzebbről látja majd… A dráma tehát fokozódik, a nyomás erősödik és az erőnk egyre csökken. Ezért engedünk a hagyományokból, ezért hallgatunk, amikor Jézus mellé kellene állni, s ezért – mint a rossz gyerek –, inkább másra figyelünk, nehogy részt kelljen venni a közös ügyben.

Igen, mint a rossz gyerek… mi is pontosan úgy viselkedünk, és úgy méltatlankodunk, mint a rossz gyerek, aki kitépi anyja kezéből a kezét, és ha emiatt baj éri, akkor az anyját teszi felelőssé.

Ma még csak a harangozásban engedünk, majd beengedjük az egyházi iskolákba is azokat, akik ellen az egyházak által agyonhallgatott törvény szól, s jól megmagyarázzuk azt is, hogy miért nem olyan nagy baj, ha minden úgy történik, ahogy. Mert mindent átitatott a politika, a sátáni szellemiség, a pénz mindenhatósága, a jólét mámora, a képmutatás. Az „igenek” talán-ná, a „nemek” hátha-vá változtak, noha Jézus erről másképpen vélekedett, más utasítást adott.

Fejcsóválva, ál-sajnálkozással nézzük a természeti katasztrófákról szóló tudósításokat, az Amerikában szörnyű kínokat okozó tűzcsóvákat, a nyugat-európai halálos árvizeket… és nem harangozunk, mert az zavarja a pihenést. És nem szólunk a normalitás érdekében, amikor azt a kormányt támadják, amely – amíg még teheti –, védi a keresztény-keresztyén egyházakat, a gyermekeket, az erkölcsöt… inkább kóstolgatjuk a „fesztivál” süteményét mindezek helyett… Pedig, az „utolsó vacsorán” nem volt desszert, és az apostolokat sem pénzért engedték a fenti terembe… a „lelki megújulást” emlegetve.  

Ám remélem, van még egymillió imádkozó magyar… akit nem zavar a harangszó… És van olyan pap is, aki nem enged a Kr. u. 2021-ből!


Stoffán György     

2021. július 9., péntek

„Orbán, a fasiszták között”… összeáll, ami összetartozik

 


A bukaresti „ceausiszta” családban szocializálódott filozófus, TGM ismét ürített. Na, nem oda ahová illik, amikor kell, hanem a „drágabolgárúr” rádióban. Annak megfelelő és azzal azonos stílusban. Mintegy, öklendezett néhányat és kijött belőle az a megállapítás, hogy Orbán a fasisztákkal paktál… Számára ugyanis az a fasiszta, aki nem ért egyet az általa „európai értékeknek” nevezet aberrált nézetekkel, amelyek mára, mint az eldugult klozettból feltörő homogén matéria, ömlik a világra. TGM megállapításával mindössze maga, a Hitlert imádó Ceausescu értene egyet. TGM apja és anyja pedig az örök vadászmezőkön ünnepelheti ezt a tőről metszett zsenit, hiszen nem esett messze ama bizonyos alma. Ugyanis, ez a szerintem immár szenilis, gondolkodásra képtelen filozófus régen elfelejtette mi a fasizmus. Pedig, az ő Romániájában volt belőlük épp elég. Azt is írhatnám, hogy van… Ahol Mániu Gyulának szobra lehet, ott kellene keresgélni a fasizmust, nem abban a Magyarországban, ahol minden nemzetiség és vallási közösség szabadon élhet, ahol nem gyújtanak meg zsinagógákat, mecseteket. Igaz, TGM elfelejt szólni, amikor hazai eszmetársai katolikus templomokat rongálnak meg… na, de mindegy.

TGM-nek a fasizmus az, ha gyermekeinket megvédjük az aberrált mocsoktól, és az iskolákban a tudást, és a nevelést tartjuk fontosabbnak az önkielégítés és az azonos nemű szerelem bemutatásánál. Az is fasizmus ennek az öreg kommunistának, amikor egy nemzet a maga hagyományainak megfelelően akar élni, és egyetért azzal, hogy elei százötven éves elnyomásából tanulva nem akar újabb százötven évre olyan igába kerülni, amit már megtapasztalt. TGM és a hozzá hasonló, Romániából eljött kommunisták most jobb, ha visszamennek.

De lássuk, mi nem fasizmus TGM számára, és mit nevez európai értéknek a mai európai vezetés?

Például azt, hogy a traszvesztita tarthassa az erkölcstan órát az iskolában, hogy a gyermekeknek már az óvodában elmagyarázhassák, hogy a kisfiú a kisfiúba is lehet szerelmes, hogy jobb is az úgy, hiszen ők ismerik egymást a legjobban, minthogy csak egy fiú tudhatja, hogy mi jó egy fiúnak stb. Az is európai érték, hogy – mint Olaszországban –, betiltsák és büntethetővé nyilvánítsák a krisztusi tanításokat, ezzel végleg megszüntetve a normális erkölcsi nevelést, és a hitigazságok terjesztését. Persze, TGM számára az is európai érték lehet, hogy szabadon gyalázhassa bárki a keresztény közösségeket, papokat öljenek és megszálló, nem európaiak szabadon gyalázhassák meg a nőket csoportosan, majd ha kedvük tartja, meg is gyilkolhatják őket, hiszen pszichésen terheltek a hosszú, idevezető út miatt.

Hazai vonatkozásban nem tűnik fel TGM-nek, hogy szellemi testvérei rögtönítélő bíróságokról, az alkotmányosság és a demokráciának nevezett valami felfüggesztéséről, tömeggyilkosságokról álmodoznak egy esetleges rendszerváltás után. Nyíltan – mint Hitler Münchenben –, fenyegetőznek és embertelen magatartásukról tesznek tanúságot. Igaz, ez TGM-nek nem különlegesség, hiszen apja és anyja munkaadója, Ceausescu, e mai hazai kommunista-liberális terveket, korábban minden nap megvalósította Erdélyben és Romániában.

Orbán tehát odaállt a – TGM szerint – "fasiszták" közé, sőt aláírta a megállapodást is, egy normális Európa megteremtését, visszaállítását illetően. És TGM-nek ez fáj. Ő más értékeken nőtt fel, más értékeket tart magáénak, és ezt hangoztatja is. Ahogy a szintén Romániából ideejtőernyőzött, hozzá hasonló Nicolae Patrubani, aki a Magyarok Világszövetségét húzta le a saját színvonalára. Összeáll tehát, ami összetartozik.  Mint a higany. És ez jó. Hiszen minél jobban ingereli a magyar nemzet jobbra érdemes társadalmát néhány ilyen minősíthetetlen „gondolkodó”, annál nagyobb lesz a felismerés, az összetartás és az összetartozás érzése.

TGM-nek és társainak pedig, javaslom: menjenek gyermekkoruk meghitt bukaresti tájaira, mert ott már azok az "értékek" tobzódnak, amelyeket a „fasiszta Orbán” és  hárommillió "fasiszta követője" – köztük magam is – nem kíván beengedni Magyarországra. Mert elegünk van azokból, akik Magyarországra jöttek akár megbízás alapján, akár önszántukból, és itt lázítanak Magyarország ellen, mintha Bukarestnek dolgoznának! A határok nyitva állnak, így akinek nem tetszik Magyarország normalitása, az, ma Európában bárhol otthon érezheti magát. Ám, eltűrni azt, amire készülnek, már nem fogjuk! 1948 és 1956 régen volt. És soha többé nem lesz! Ezt pedig, jobb, ha megjegyzi az összes hazaáruló! 

(Azt is el kellene már döntenie már TGM eszmetársainak, hogy Orbán Viktor végül is fasiszta, maoista, kommunista, kereszténykurzust erőltető... - vagy mi a fene szerintük. Mert az utóbbi időkben minden volt már szegény Miniszterelnökünk, a súlyosan műveltség- és IQ-hiányos, hazai parlamenti és azon kívüli ellenség megítélésére szerint. Minden, amit a mai, gyilkos, hazaáruló-utódok a magukénak tudhatnak, röpke száz éves történelmüket tekintve... illetve először is azt kellene eldönteniük, hogy ők maguk kicsodák és mit akarnak a nemzeti vagyonon kívül?)

Stoffán György

2021. július 8., csütörtök

"Igazam volt, amikor NEM-mel szavaztam… - és elegem van a hazugságokból"

 


Lassan megvénülve, már azt hiszem elegem lehet minden olyan dologból, ami az életemre, az egzisztenciámra, kereszténységemre és magyarságomra negatív kihatással van, de egy tőről fakad. S nem csak egy tőről fakad, de ugyanazok az erők, ugyanaz a társadalomátverés, ugyanaz a hazugságáradat okozzák. A választóvonalat nehéz meghatározni, mert már a második világháború előtt is működtek ezek az erők, ám utána, máig, olyan elánnal törtek és törnek előre, amilyennel a normális emberi gondolkodás soha nem tudott érvényesülni. Az ok is egyszerű, hiszen a primitív, az emberi rossz tulajdonságokat előtérbe helyező világnézet nem ismeri az alázat, a szeretet, a megbocsájtás, a tisztelet, a hazaszeretet, az istenhit fogalmát. Mindezek ellentettje az, amit vallanak, s mai világunkban még a világpolgárság, az erkölcstelenség, és a perverz vágyak maximális kiélése is hozzácsapódott e szellemiséghez, bár ez 1917-től már kisebb-nagyobb mértékben jelen volt a kommunista társadalmakban, amely társadalmak voltaképpen liberális társadalmak voltak. A szín és az eszme csupán jól tervezett körítésként, politikai meghatározásként szerepelt.

Tehát, nagyon elegem van! Hiszen nagyanyáinknak is azt hazudozták, hogy majd a gyerekeik, az unokáik élvezhetik ennek (annak) a társadalomnak a gyümölcsét. Majd jött a nagy hazugság, a rendszerváltás, amely két politikus megegyezése alapján, Máltán született. Bush és Gorbacsov állapodott meg egy új világ, egy új Európa felépítésében. És jött újra a hazudozás, miszerint kell húsz-harminc év, és minden olyan lesz, mint – akkor – Nyugaton. Na, ettől őrizzen meg ma minket az Isten! Lesz bécsi kávéházunk, lesz jólét és megszűnnek a Párizsi békeszerződés kisebbségeket nyomorító hatásai, hiszen nem lesznek határok… Persze gyanús volt ez az ígérgetés, így a törvénytelenül megrendezett népszavazáson a magam részéről elutasítottam a mára világossá vált sátáni tervet. Én független, keresztén magyar jogállamot akartam a rendszerváltáskor, nem a világkormány által irányított elvtelen és kulturálatlan masszát, lakosságcserét, erkölcstelenséget, keresztényellenességet… mert ez, valljuk be – rosszabb ma már, mint Brezsnyev Szovjetuniója.

Igaz, már az antalli rendszerváltás is gyanús volt, de ha több párt lehet, az már jó… – gondoltuk sokan, és hittünk, bíztunk egy valódi rendszerváltásban. Ám, jött a meglepetés: az SZDSZ két, aljas kérdéssel agyoncsapta a változásokat, és a nemzeten belül ördögi ellenségképet alkotott. 

Ki a magyar? - kérdezték sajtóorgánumaikon keresztül és tüntetéseken , aljasul generálva a nemzetiségek és vallási közösségek, valamint a magyar keresztény nemzet közötti ellentétet, majd kereszténykurzust ordítoztak, antiszemitizmussal vádolva minden magyart… s ettől Antallék kellőképpen összecsinálták magukat, és szükségét érezték, hogy a rendszerváltásban bízó, aszerint is gondolkodó magyarok közé csapjanak, az SZDSZ-szel mély egyetértésben. És itt volt a vége annak, amit rendszerváltásnak hittünk. Magyar hazafiak - köztük Erdélyből menekült nyolcvan feletti öreg újságíró, Bujdosó P. Gyula is - kerültek a Mazsihisz kérésére román ellenesség miatt bírói pulpitusok elé, megkezdődött a kárpótlási jegyek ország- és nemzet kirabló bevezetése, s ezzel a kárpát-medencei magyarok átverése, ipari üzemeink eladása, felszámolása, mezőgazdaságunk teljes leépítése, és hazaáruló alapszerződések kötése. A tanítás és nevelés minősége sem lett jobb, magyarabb, a gyermeki lélek rombolása épp úgy folyt tovább, mint a kommunista rendszerben, s a mára már melldöngetővé és jól fizetetté vált – akkor még liberális – nemzeti újságírók, a Horthy újratemetés ellen, a Népszava hasábjain írogattak, leszólva azokat, akik naivan vagy következetesen a valódi rendszerváltást erőltették - volna… A nemtelen bírósági meghurcolásokért egyetlen bíró sem kért még bocsánatot, noha a mai világpolitikai élet mindent bizonyított, amit akkor a meghurcoltak előre leírtak. 

Tehát, rendszerváltás helyett, minden az ellenkezőjére váltott. És nem hiszem, hogy jobbá válik a világ, a magyar társadalom és a magyar politikai élet. Hiszen a magyar társadalom szellemi és nemzeti minőségét, politikai tisztánlátását, hazaszeretetét már az minősítette, hogy a „szabadon választott” kormány után, egy pufajkás kommunistát választott vissza a hatalomba.

Soraimmal azonban, nem történelemórát akarok tartani, csak azt írom le, miért és miből van elegem vénségemre.

Mert ma is vannak problémáim, amelyeket nem illő emlegetni, nem illő beszélni róla, mert akkor rám sütik, hogy kormányellenes vagyok, zsidóbérenc vagyok és egyben gyurcsányista is, és mostanában nem ujjongó cikkeket írok… pedig nem vagyok sem kormányellenes, sem zsidóbérenc, sem gyurcsányista. És, ezt remélem nem is kell bizonygatnom olvasóim előtt. Az persze igaz, hogy nem vagyok egyetlen párt tagja sem, így a Fideszbe sem léptem be. Orbánista vagyok, ahogyan történelmileg Széchenyi pártján állnék, nem pedig Kossuthén. Persze, a történelemről és annak mai értékeléséről  végképp nem beszélnék, mert akkor sarkalatos ügyekben is elő kellene szednem egyet nem értésemet. (Hiányolom ugyanis a meggyilkolt gróf Teleki Pál miniszterelnök várbéli szobrát, Hóman Bálint székesfehérvári emlékművét... és sok egyebet, amit "szuverén országként" tilos megvalósítanunk...) Inkább előre kell nézni, és amit még lehet, javítani kellene annak érdekében, hogy 2022-es esélyeink ne zsugorodjanak, hanem szélesre tárva adjuk a társadalom tudtára a valóságot. Őszintén, leplezetlenül. Mert nem érti a társadalom egy, szélesedő része, hogy mit kockáztat, ha rossz helyre teszi 2022-ben az X-et. És, mint az október 13-i választás után Budapesten - már késő lesz! 

Mert a demokrácia folyamatos és ostoba emlegetése, az arra való hivatkozás az elmúlt háromnegyed évszázad ismeretében, hihetetlen sok rosszat okozott nekünk, és minden európai társadalomnak... Emiatt a legtöbb magyar emberben ellenérzéseket vált ki maga a szó is. Ma, láthatjuk az okot kisarkítva, hiszen az európai vezetők a demokráciára hivatkozva akarják felszámolni a maradék Magyarországot, annak maradék keresztény lakosságát, maradék kereszténységét, keresztény egyházait, a határon kívül rekedt magyarságot, és mindent, ami magyar, keresztény és hagyományaihoz ragaszkodó. Demokrácia tehát nincs, és soha nem is volt. Diktatúrák vannak, amelyek demokráciát kiáltanak. A magyar jobboldalnak tehát, a demokráciát emlegetnie egyenlő az öngyilkossággal, a megsemmisüléssel, mert amíg mi valamilyen valós demokratikus szabályok szerint akarunk politizálni, addig mások a demokrácia szón, a saját degenerált eszmeiségüket vezetik be diktatórikus módon velünk szemben is – Európában.

Mit tehetnénk tehát, hogy ez a mai magyarellenes, külső és belső pusztítás megszűnjön? A válasz nem egyszerű. Hiszen miniszterelnökünk zseniális politikus, aki voltaképpen ma már egyedül képviseli a nemzetet, annak érdekeit és célját. Tudja, mit tehet, hiszen a világhatalom – a világkormány – elképzelései messze nem egyeznek a magyarság érdekeivel, így borotvapengén kell táncolnia az európai politikát illetően a magyar kormány fejének, míg az belső ellenség a „nép nyelvén” egyszerű hazugságokat skandál, amit olyan sokszor ismételgetnek, hogy már a középosztály egy része is Orbán-ellenességét hangoztatja, nem gondolkodva és látva az orránál tovább.

Felfoghatatlan ostobaságok foglalkoztatják az embereket, és csak egy kis réteg van, amely érti a kormány intézkedéseit. Mindenki jól él, a települések fejlődnek, építkezések tucatjait látjuk országszerte, a nyaralóhelyek tömve vannak, a fő szlogen ennek ellenére: az Orbán lop. Orbán nem vesz Pfizert, Orbán ez csinálja, azt nem csinálja. A legprimitívebb jobbikos állítás, aminél szellemileg nincs is lejjebb: Orbán elveszi a fagylaltozás örömét a családoktól… és csak Orbán, Orbán és Orbán. Ebből világosan látszik, hogy a miniszterelnök lejáratása, a tőle való megszabadulás a cél, mert ő az egyetlen olyan személyiség, aki lát, cselekszik, és akiben nem a haszonszerzés, hanem a magyar nemzet érdekei munkálnak. Akik vádolják, azok egyetlenegy tényt sem tudnak felhozni Orbán Viktor ellen… csupán esztelen vagdalkozásaikban élik ki a magyarok és Orbán Viktor iránti gyűlöletüket. 

A Miniszterelnök úr környezetének bizonyos elemeiben már nem vagyok ennyire biztos, hiszen a "belőle élők", és a környezetében szolgálatot teljesítők közül néhányan éppen olyan mélyre süllyedtek az idők folyamán, mint az ellenzék. Az elkötelezettség nem mindig jár együtt az intelligenciával, kulturáltsággal, az erkölcsi normák betartásával, a nép iránti lojalitással, a jog és az igazság tiszteletben tartásával… és ezek az emberek, ezeknek a megnyilatkozásai, tettei, ellenszenvet generálnak a közvélemény szemében, amit az ellenség mesterien használ saját javára. És ez nagy baj! Levelekre nem válaszolni, nemzeti elkötelezettségű emberek problémáit nem orvosolni, felülről kezelni rászorult embereket nem éppen szimpatikus dolog, és sajnos a nekem írt panaszlevelekből az derül ki, hogy efféle mostanában egyre többször előfordul a mi köreinkben - a mieink ellen. És a panaszok, az értesülések nem DK-soktól és Momentumosoktól, hanem húsz-harminc éve a nemzeti oldalon küzdő, keresztény magyar emberektől származnak.

Persze tudjuk, Orbán Viktor nem király, és nem is számítógép, aki mindenről tud és jelez, ha arra szükség van. Ám, a körülötte tevékenykedő emberek magatartásával sok esetben baj van, mint a kormánykommunikációval is. 

Nem érjük el, vagy nem akarjuk elérni a vidéket, amely ma az ellenség fő csapásiránya. Erre már az önkormányzati választások előtt is többen felhívtuk a figyelmet, de a kérdést illetően semmi változás nem tapasztalható. Nem megfelelőek a hazai belső ellenség vádjaira, hazudozásaira adott válaszok sem. A nép bizonyos rétegei inkább a közvetlenül a „politikustól” hallott hazugságokat hiszi el úgy tálalva, ahogy azt, az ellenség teszi. Tehát, nekünk orbánistáknak, nemzetben gondolkodóknak is érthető és világos válaszokat kellene adnunk személyesen és logikusan. Nem elég a miniszter „élője” a Facebookon, nem elegendőek a videós, olykor sértődött válaszok. A személyes találkozások, a néppel való személyes, természetes érintkezések sokkal fontosabbak. (Sajnos, ebben ellenségeink sokkal előbbre vannak.) Amikor „előadásokat” tartunk, akkor a vidéki kultúrházakban magunk közt beszélgetünk… és ez vajmi kevés. Ki kell lépni az ellenség által végzetesen félrevezetett társadalom elé… az utcára, a kocsmába, a vasárnapi mise vagy istentisztelet után a falu templomába, ahol minden kormányintézkedést, azok okát, indokát és logikáját el kell magyarázni. És nem felülről – hanem azonos szintről… Ugyanez vonatkozik a nyomtatott és elektronikus médiára is. Mert beszűkültünk, belterjesek lettünk. Nem élhetünk többségként úgy, mintha egy megtűrt rezervátumban élnénk! Mert mi, a nemzetben gondolkodó, keresztény magyar többség vagyunk.  

A brüsszeli pedofil-törvény vitájára külön ki kell térnem. Az Unióban a mai uniós vezetők a magyar, pedofil-törvény ellen hőbörögtek, fenyegetve és Orbán Viktort gyalázva, a magyarországi képviselők félretájékoztatása és a szándékos értetlenség alapján. A pokol hangjai hallatszottak ki a teremből, hiszen a beteges és aberrált szónoklatok mind a Teremtés logikáját, mind az egyetemes emberi magatartások semmibevételét tükrözték. Az Európai Unió végleg letette a voksát egy erkölcsi és emberiességi normák nélkül tervezett világ mellett, és egy ilyen konglomerátumban a keresztény Magyarországnak semmi keresnivalója nincsen. Maga a jelenlegi uniós tagságunk is bűn! Amennyiben ezt a tagságot fenn akarjuk tartani, úgy az elmúlt évtized magyar eredményeit és a nemzet megmaradását is komolyan veszélyeztetjük. Legjobb megoldás egy népszavazás lenne az Uniós tagságról, amelyet éppen olyan feltételekkel kellene megrendezni, mint ahogyan a „kötelezően igenlő” belépési népszavazást tartottuk.

Elegem van tehát, a rendszerváltásnak nevezett időszak óta tartó, egyetemes, harminc éves hazudozásból, a féligazságokból, s mert nemmel szavaztam az Uniós tagságra – és azt is megírtam akkor, hogy miért –, úgy érzem, joggal háborgom. Nem akarok, és nem is leszek az új, embertelen rabszolgatartók megalázott, bólogató szolgája. Végre az „igazat, és csakis az igazat” akarom hallani, tenni és élni. Jogbiztonságban, szabadon, magyarul és keresztényként – a Kárpát-hazában.  

Stoffán György    

2021. július 4., vasárnap

„Tűzmester szerettem volna lenni... ” Egy régi, de ma is aktuális interjú


Századunk obsitosaKéri Kálmán vezérezredes

Született 1901–ben, az észak-magyarországi Iglón. Iskolái: tüzérségi hadapródiskola, Ludovika Akadémia, vezérkari iskola. 1921–től tüzértiszt, majd a vezérkarban szolgál. 1942–től vezérkari ezredes. Bariba Károly, Nagybaczoni Nagy Vilmos, Csatai Lajos honvédelmi miniszterek szárnysegéde és irodáik főnöke. 1944–ben a Kárpátokban küzdő VI. római hadtest, majd az I. magyar hadsereg vezérkari főnöke. 1944 őszén parlamenter, később a moszkvai fegyverszüneti tárgyalóbizottság tagja. 1945 januárjában a debreceni ideiglenes kormány honvédelmi minisztériumának katonai főnöke. Ezt követően több szovjet és magyar internálótábor, börtön „lakója”, többek között recski rab. Szabadulása után éjjeliőr, segédmunkás, pincemester, raktáros. 1966 óta nyugdíjas. A Recski Szövetség elnöke, a Magyar Köztársaság nyugállományú vezérezredese, parlamenti képviselő.

***

Kéri Kálmántól fél órát kaptunk. Pontosan fél négykor csöngettünk csendes, budai lakása ajtaján. Hangos kutyaugatás volt a válasz.

– Csendet! Bemenni! – intette katonásan a kis ebeket.

A szélesre tárult ajtóban megjelent egy egyenruhát viselő, hajlott hátú, ősz ember.

Hogyan szólíthatjuk?

Én mindenkinek Kálmán bácsi vagy Kálmán bátyám vagyok. Nem szeretem a formaságokat. Parancsoljanak, uraim! Miről beszélgessünk?

Kéri Kálmánra, az emberre vagyunk kíváncsiak.

– Hadd kezdjem az elején. A Szepesség szülöttje vagyok. Zipser. Őseim bevándorolt németek voltak, akik hű polgáraivá váltak a hazának. Dédapámtól sosem hallottam, hogy „wir deutsch”, hanem „wir ungar”. Apám három évig szolgált a „méneskarnál” Székelyföldön. Olyan magyar lett, hogy még anyámnak is megtiltotta, hogy németül beszéljen velem. „Ungarisch wolle kennen lernen” – „magyarul tanuljon!” – mondogatta.

Amikor Ausztriába, a Császári és Királyi Tüzérségi Hadapródiskolába, Treiskirchenbe kerültem, nem tudtam rendesen németül. Tüzér, tűzmester szerettem volna lenni. Abban nem is reménykedtem, hogy tiszt leszek. Treiskirchenben három és negyed évet töltöttem. Akkor jöttek a forradalmi idők. Megszűnt a monarchia. Minket királyhűségre neveltek. IV. Károly parancsára 1919 márciusában megalakult az önálló Magyar Királyi Hadsereg. Az osztrák kadetok hazamentek. A cseh, a román, a szerb, a horvát, az olasz és az orosz kadétokat hazavitték. Mi, magyarok, az iskolában maradtunk egy csoportban, fegyelmezetten. Csoportosan jöttünk át Magyarországra, és folytattuk tanulmányainkat a Ludovikán. Ez számunkra egy szabadabb, fennköltebb szellemű intézmény volt. Ekkor kiáltották ki a köztársaságot. ,A hallgatók közül sokan hazamentek. Én árva gyerek voltam, nem tudtam hová menni. Többedmagammal az intézetben maradtunk. Itt ért minket a proletárdiktatúra.

Kálmán bácsi, önt királyhűségre nevelték. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

Meg voltam győződve arról, hogy ez csak ideiglenes helyzet lehet. A király vissza fog jönni, és minden megy, ahogyan régen ment. Egy pillanatig sem hittem azt, hogy Magyarországot megcsonkítják. Elképedve láttuk, hogy bejöttek a cseh és a román légiók, a nagykövetek tanácsa lenyisszant egy–egy darabot az országból. Volt egy parancsnokunk, Stromfeld Aurél. Ő lett a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. Kiváló katona volt. Ezt az embert nemcsak tiszteltük, hanem rajongásig szerettük. Én különösen, mert a csapatszolgálatát Iglón töltötte. Mindig csodáltam. Kértük őt, hogy engedjen minket harcolni. Magyarországért akartunk fegyvert fogni. Nem tudtuk elképzelni, hogy hazánkat bárki is elveheti. Stromfeld azt mondta, hogy a hazának tisztekre is szüksége van, nemcsak közkatonákra. Később Stromfeld utasítására jelentkeztem vörös parancsőrnek. Egy hadosztály dandárjához kerültem a Duna–Tisza közére, szerb és román erőkkel szemben. A vezérkari osztályhoz osztottak be. Jelentéseket vittem a főhadiszállásra, Gödöllőre és Grassalkovich–kastélyba. Mindig két levelet vittem. Egyet le kellett adnom az irodába, a másikat Fleischacker százados úrnak, Stromfeld legbizalmasabb emberének. Fleischacker nem volt más, mint Andorka Rezső, a későbbi magyar vezérkari ezredes, majd madridi nagykövet. Egy napon utasítást kaptam, hogy vonuljanak be a Ludovikára. Mikor megérkeztem, már százötven társam vart ott. így kerültem az ellenforradalomba június 24–én. Mondták, hogy nagy baj van, és le kell tömi a kommunista rendszert, a vöröskatonák ellen kell harcolni. Aki nem vállalja, lépjen ki, menjen el... Fiúk, kérek két perc szünetet. Pihenni szerették... Lázadásunkat hamar leverték. Bíróság elé kerültünk. Halálos ítéletre számítottam. Életünket egy Romanelli nevezetű olasz antanttisztnek köszönhettük, aki nem járult hozzá kivégzésünkhöz. Hadifoglyok lettünk, akiket nevelőmunkára ítéltek. Egy jezsuita rendházban tartottak fogva minket, és a marxizmusra tanítottak. Ez számomra teljesen idegen volt. Az igaz, hogy az itt szerzett ismeretek jól jöttek Debrecenben, amikor kommunistákkal kellett vitatkoznom. Kioktattam őket. Kérdezték, hol tanultam. Mondtam, hogy egy jezsuita templomban. Nem hitték el.

Mikor lett tiszt?

A Ludovikán működött egy igazolóbizottság. Akik vöröskatonák voltak, azokat mai szóval „átvilágították”. Engem alkalmasnak találtak arra, hogy folytassam a tanulmányaimat. 1921. augusztus 20–án avattak tisztté. Mert jó tanuló voltam, megkérdezték, hol szeretnék szolgálni. Én Miskolcot választottam: élt bennem egy gondolat, hogy Miskolcról lehet a leggyorsabban bevonulni Iglóra. Első utam az őseim sírjához vezetett volna. Nekem csak ez járt az eszemben. Mindig revizionista voltam. Aztán jött a királypuccs. Minket Miskolcról indítottak Budaörsre. Hatvanban megkérdezte tőlem két zupás, hogy kinek a pártján vagyunk. No, én nem tudtam. Nekem a parancs mindig parancs volt. A kérdést azonban feltettem a századosunknak. Válaszától az egész hatvani állomás zengett. „Magának az a dolga, hogy a parancsot végrehajtsa” – bömbölte. Mire Budaörsié érkeztünk, a királypuccsot már leverték. Okvetetlenkedésem miatt – büntetésből – Kaposvárra kerültem. Ez volt akkoriban a leginkább kormányzó–hű alakulat. Ott tudtam meg áthelyezésem igazi okát. Azt tartották rólam, hogy császári és királyi süvölvény vagyok, akiben él még a királyhűség. Kaposvárott nagyon sokat tanultam, igazi csapattiszt lettem. A legénységgel kiváló volt a kapcsolatom. Akiknek nem volt meg a megfelelő iskolájuk, azokat köteleztem a továbbtanulásra. Aki pedig leszerelt, és nem volt megfelelő civil ruhája, annak vettünk. A pénzt minderre különmunkával szereztük meg. A legénységgel kialakított jó viszonyom feltűnt a honvédség főparancsnokának. Higgyétek el, könnyezve jöttem el onnan. Szerettem a katonáimat, a munkámat. Külön köszönettel gondolok vissza arra, hogy kikupáltak a tisztfeleségek. Pestre kerültem. A tiszti kaszinóban sokféle információt szedtem föl. Egy szép napon hívatott a szárnysegéd, közölte velem, hogy úgy gondolják, megállnám a helyemet a vezérkari iskolán. 1928–ban felvételiztem.

Ugorjunk az időben. Hogyan ítélte meg Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen?

Érdekel titeket Kassa? Akkor kezdjük. 1941. A központi szállításvezetőség parancsnoka voltam. Alám tartozott a MÁV, az összes vasútvonal felügyelete. Akkoriban a vasútnak volt a legjobb légoltalma, légifigyelő–szolgálata, és a legkorszerűbb híradóhálózata. Minden jelentés a Sziklához és hozzám futott be. Kassa bombázásakor egy távmondatot kaptam: „Kassát bombatalálat érte.” Hogy rövidre fogjam: nem hittem, hogy ez szándékos támadás volt. Ma is meggyőződésem, hogy véletlenül, talán Eperjes helyett bombázták a várost az oroszok. Ott komoly német hírközpont működött. Kassa bombázásának akkor nem volt semmi jelentősége.

Az ország hadat üzent a Szovjetuniónak. Helyes lépésnek tartotta?

– Először azt kell leszögeznem: szeretném, ha megértenétek. Nem kell, hogy egyet is értsetek velem. Én a proletárdiktatúra alatt szereztem annyi negatív élményt, hogy a bolsevizmus meggyőződéses ellensége legyek. Ma is így vélekedem erről. Soha nem az orosz nép ellen voltam, hanem a bolsevizmus ellen. Ha nem lépünk be a háborúba, akkor az oroszok rajtunk keresztül támadnak a németek oldalába. Ezt meg kellett akadályozni. Lehet, hogy ezt nemzetközi jogi szempontból és más egyéb megfontolás alapján ma sokan másképpen értékelik, én nem tudok ezen a meggyőződésemen változtatni. Magamat hazudtolnám meg, ha ma mást mondanék.

Aztán jött a nagy összeomlás, a Don–kanyar, a visszavonulás. A kijózanodás a nagy veszteségeket követőén.

– Így volt. Nem voltunk felkészülve a háborúra. A Donnál is csupán megerősített folyamőreink voltak. Tartalék semmi. Az utánpótlás is akadozott. A legénység sem kapta meg azt, ami járt volna neki. A doni tragédia elkerülhetetlen volt.

Ugorjunk ismét egy nagyot. A kormányzó fegyverszünetet kér, ön parancsot kap, hogy menjen át az oroszokhoz, és tárgyaljon a fegyverszünet feltételeiről. Dálnoki Miklós Bélát, az I. magyar királyi hadsereg parancsnokát ma is szökevényként

emlegetik, mert önnel együtt ment át az oroszokhoz.

Parlamenti megbízást kaptam. Nem szívesen vállalkoztam a feladatra, de a parancsot végre kellett hajtanom. Nem voltam meggyőződve arról, hogy helyesen cselekszem. Arról, hogy Miklós Béla is velem jött, én nem tehettem. Nem volt kompetenciám arra, hogy ezt megakadályozzam. Különben is úgy gondoltuß hogy estére már vissza is jöhetünk. Az oroszok azonban ott fogtak minket. Hosszú tárgyalásoknak néztünk elébe. Tulajdonképpen ma is hálás vagyok nekik, hogy nem engedtek vissza, mert akkor Szálasiék biztos fölhúztak volna az első fára. Pedig hogy tiltakoztam! Emlegettem a hadi jogot, a parlamenterekre vonatkozó szabályokat, mindent. Nem volt apelláta. Csak 1944. december 31–én érkeztem haza Debrecenbe, amikor az ideiglenes nemzeti kormánynál jelentkeztem. A honvédelmi minisztériumba vezényeltek.

Kálmán bácsi, Simonffy András Kompország katonái című könyvében sokat idéz öntől. Az a tény, hogy 1981–ben írhattak önről, hogy megszólalhatott, az bizonyos fokig rehabilitációval is felért...

Tulajdonképpen igen. Hazugságok alapján ítéltek el Rákosiék. Nem igaz az, hogy én akadályoztam a magyar honvédség újjászervezését. Ez csak ürügy volt az eltávolításomra. Talán ha ez nem történik meg olyan hamar, ki is végeztek volna. Engem 1946–ban még elő akartak léptetni: azt mondták, jelentős részem volt az átállásban, a honvédség újjászervezésében. Nem kértem az előléptetésükből. Vörösnek, az akkori honvédelmi miniszternek azt írtam, hogy csak akkor léptessenek elő, amikor nem kell már idegen hatalmak jóváhagyását is megszerezniük, hogy egy magyar honvédtisztet tábornokká nevezhessenek ki. Ezzel persze végleg betettem magam mögött az ajtót. Tantikám, hogy is hívták azt a honvédelmi minisztert, aki mellettem ült, amikor előléptettek? Tudja, boroztunk, söröztünk.

– Na, hogy is hívták?

– Kárpáti… Kárpáti Ferenc.

– Szóval, bekéretnek engem a minisztériumba, hogy meghívjanak egy debreceni ünnepségre, amikor a Magyar Néphadseregből ismét Magyar Honvédség lesz. Jól van, mondtam, elmegyek, de nekem nincs semmiféle egyenruhám. Akkor csináltatunk, mondták. Nekem pedig eszembe jutott: Magyar Honvédség! Akkor most kérem, hogy léptessenek elő. Most elfogadom, amit 1946–ban visszautasítottam.

Kálmán bácsi, mi a véleménye a jugoszláviai háborúról? A Magyar Honvédség nem képvisel valami nagy erőt. Nem vagyunk egyetlen katonai védelmi szövetségi rendszer tagjai sem.

Szívesen elmondanám erről a véleményemet, de erre nincs felhatalmazásom. Inkább arról beszélnék szívesen, ami a lelkemet nyomja: ez a honvédség nem az a honvédség, amit én látni szerették. Nincs fegyelem, nincs megfelelő szellem, kiképzés. Ennek egyik okát abban látom, hogy a tisztikar létbizonytalanságban érzi magát. Nem tudják, hogy mikor dobják ki őket, pedig képzett tisztek valamennyien. Amikor én 1921–ben Miskolcra kerültem, szintén voltak ilyen leépítések, Trianon után nem volt szükség annyi tisztre, őket azonban a honvédség elhelyezte a postához, a vasúthoz és egyéb olyan munkahelyekre, ahol kamatoztathatták tudásukat. Bizonyosak voltak abban, hogy még szükség lesz rájuk. Sajnos lett is. Ám a létbizonytalanság érzését nem érezték. Ma magukra hagyják a tiszteket, és ez nagy baj. Tantikám, az urak azt gondolják, hogy maga nem tud jó feketét, főzni. Bizonyítsa be az ellenkezőjét! Úgy hozza be, hogy minket ne zavarjon. Tegye csak le ide elénk! A Tanti, tudjátok, nem a nénikém, a feleségem – mosolyog a vén katona.

Kálmán bácsi, az elmúlt negyven évben hogyan tudta követni a változó haditechnikai?

Nem foglalkozhattam a hadtudományokkal. Segédmunkás és pincemester voltam. Csak olvasgattam, ha módomban állt. Most, hogy meghívnak egy–egy gyakorlatra, bemutatóra, örömmel látom, hogy az oroszok technikája igen magas szintű, kiváló. Nem vagyok hajlandó azt mondani, hogy ami itt negyven évig volt, az mind rossz. Sokan bírálnak, mert hiányolom a cserkészet katonás nevelését, vagy a leventeképzést. Onnan ugyanis a múltban kész, fegyelmezett emberek kerültek a seregbe. Tudtak vigyázzban állni, katonás szellemben éltek, nem voltak nyámnyilák.

Kálmán bácsi, Habsburg Ottó szerint Horvátország és Szlovénia függetlenségét mielőbb el kellene ismernie az Európai Közösségnek. Ön ezt hogyan látja?

– Ezt a kérdést a nagyhatalom szempontjából kell vizsgálni. Ma az Egyesült Államok az egyedüli nagyhatalom. Vagy alkalmazkodunk politikájához, és nem csinálunk semmit, vagy diplomáciai úton fellépünk kisebbségekért. Minden azon múlik – és ezt mint katona mondom –, hogyan működik a diplomáciánk, hogyan változik meg az Egyesült Államok ebbéli politikája, és mi mennyire tudunk ehhez idomulni. Vagy más esetben milyen hangon tudjuk követelni a magyar kisebbség jogait.

Mi a teendő ön szerint, miután ismertté vált Barcs szándékos bombázása? Mit kellene tennünk a határok biztonságos védelme érdekében?

Minden újoncot odarendelnék a határhoz. Egy hét alatt megtanítanám nekik a fegyverek használatát. Ott képezném ki őket a határon. Nem itt hátul, a laktanyák hátsó udvarán. Ezenkívül a rendőrséggel és a határőrséggel szorosabb együttműködést alakítanék ki.

Nem kérik ki Kálmán bácsi véleményét?

Nem. De én nem is óhajtok szürke eminenciás lenni. Olyan nincs. Az, hogy öreg vagyok, az nem jelent nálam semmit, de parancsnoklást már nem vállalhatok. Belátom, hogy a korom már gátló körülmény. Az, hogy beleszóljak a dolgaikba, az nonszensz. Jó barátom a miniszter is, az államtitkár is. A honvédelmi bizottságban el szoktam mondani a véleményemet, ez természetes dolog. Azt is megszervezném a határövezetben, hogy aki menekülni akar, az tudja, hová kell mennie. Nem akkor kell intézkedni, amikor a pánik kitör! Meg kell előzni.

Ha bármilyen támadás érné az országot, véleménye szerint összetartanánk–e mi, magyarok?

Erre kellene ránevelni az embereinket! Ám ha ezt mondom, akkor én egy vén militarista vagyok.

– Kálmánkám, nem kellett volna neked már elmenni? – kérdezi „Tanti”. – Úgy tudom, ötre jött érted a kocsi!

– Hatra kell jönnie. Ha majd megérkezik, felszól a sofőr… Már mentek? Nagyon élveztem a beszélgetést. Szeretem a fiatalokat, szeretek mesélni. Fideszes barátaimtól pedig gyakorta megkérdezem: „Tudjátok, miért élek én még mindig? Dacból, fiaim, dacból...”

Trizna István-Stoffán György - fotó: Fényes Gábor

 ***

 Ennyi volt az 1991 októberében készült interjú… Kálmán bácsi a következő választást, parlamenti irodájában kísérte figyelemmel. Amikor végeredményt megtudta – történetesen, hogy a kommunistákat visszaválasztotta a magyar nép –, Kálmán bácsi felállt a fotelból, körülnézett, majd döbbenten mondta: – Ezt magyarázzátok meg nekem… – és meghalt.

(S.Gy.)