2022. május 27., péntek

Nyílt levél Ljubov Nepop nagykövetnek

 


Excellenciás Nagykövet Asszony!

Engedje meg, hogy egyszerű magyar állampolgárként és magyar íróként is elmondjam Önnek érzéseimet, az Ön Vidnyánszky Attila nyilatkozatára írt nyílt levelét illetően.

Ön a művészetet, a kultúrát nem abból a szemszögből értelmezi, amelyből mi magyarok. Önök könyveket pusztítanak, pártokat tiltanak be, katonákat lőnek lábon, elveszik az Önök főhatalma alatt élő népek nyelvét, tiltják azok kultúráját, és hosszú éveken keresztül gyilkoltak gyermekeket, anyákat, öregeket és fiatalokat, mert azok orosz nemzetiségűek voltak. Igaz, ez nem menti fel azokat sem, akik ukránokat gyilkolnak, mert a gyilkosság a legaljasabb dolog, amit ember, ember ellen elkövethet. A háborúnak viszont okai vannak, voltak és lesznek – sajnos. És a háború áldozatokat követel.

Vidnyánszky Attila sem és a Margitszigeti Színház Önnek engedelmeskedő igazgatója által kitiltott Valentina Lisitsa zongoraművésznő sem a gyilkosságokat és a háborút magasztalta Budapesten és Mariupolban. A művészet és a politika nem mosható össze. Az Ön elnöke sem a politikai elkötelezettségét nyilvánította ki, amikor péniszével zongorázott… ha ezt művészetnek lehet nevezni. Én úgy látom, a HVG-ben megjelent sorait olvasva,  hogy az Ön megítélése a művészetről innen indul és erre a szintre is ér vissza. 

Az Ön népe szenvedését az amerikai szervezésű Majdan, az Önök által az orosz lakosság ellen elkövetett sokéves gyilkosságsorozat és az Önök által engedélyezett, emberiség ellenes kísérleteket végrehajtó, amerikai biolaborok léte okozza… többek között...

Miért volna hát kötelességünk, az Önök által elüldözött, nyelvét betiltott, minden tekintetben elnyomott kárpátaljai magyarok évszázados szenvedését ismerve Önök mellett kiállnunk? Miért volna kötelességünk Önöket szolgálni, az Önök ellenünk is irányuló rasszizmusát elfelejtenünk? Milyen jogon várja el Ön a magyar nemzettől, hogy minden, az igazsággal szöges ellentétben lévő híreiket elfogadjuk? Miért kellene demenciába esnünk, és az Önök magyarellenes bűneit elfelejtenünk? És miért volna kötelességünk abból az aspektusból látunk, megítélnünk a művészetet, amelyből Ön megítéli és elítéli a cári Oroszország kultúráját, a mai előadóművészeket és a műveket?  Ön a mai, magyarellenes nemzetközi és Uniós politikának behódoló celebekre hivatkozik, akik elmentek Kijevbe és Önök mellett tették le a voksukat. Ám, közben Önök is letartóztatnak ukrán írót, zenészt és más, az Önök politikájával egyet nem értő művészeket…

Azt hiszem, hogy mind a történelmi, mind a jelen kor történései ismeretében és az Ön művészettel kapcsolatos megnyilatkozásait ismerve, teljesen fölösleges az Önnel való vita, mert Ön összetéveszti Magyarországot és a Kárpátalját. Az utóbbiban a történelem sajnálatos ténye (1920. június 4.) alapján parancsolgathatnak, elnyomhatnak, megkövetelhetnek bármit az ott élő magyarságtól. Itt azonban, Magyarországon erre sem Önnek, sem másnak nincs és nem is lesz módja!

Ön égessen klasszikus műveket otthon, öntse le zöld festékkel az ortodox papot, zárjon börtönbe híres, békeszerető ukrán írót és lőjön lábon orosz hadifoglyokat, nyugati parancsra döntögesse le az ukrán történelmi személyiségek, nagyhercegek szobrait, és ugyanezen parancsra hagyja el hitét, rombolja le a szent-szobrokat Ukrajna területén, üldözze a kereszténységet… Mint tették az Ön szellemi elődei is, 1945. után – akkor még Moszkva parancsait hűen teljesítve…

Ott megteheti! Nekünk azonban Ön és kormánya nem parancsolhat, itt nem követelődzhet, mert mi tudjuk, mit jelent az Önök általi elnyomás, történelmi léptékben ismerjük az Önök általi megszállás borzalmait. Nem részletezem… Mert a háborúban mi, ezek ellenére segítjük az Ön kormánya elől menekülőket, a háború elől ideérkezőket, mert ez keresztényi kötelességünk. Azonban az Ön oroszlánjai elé nem megyünk be a Colosseumba. És a művészetet is másképpen értékeljük, mint ahogyan Ön azt, a Kárpátalján született, és az Önök magatartását, az Önök által okozott fájdalmakat jól ismerő Vidnyánszky Attila igazgató úr nyilatkozatára írt levelében sejteti…

Nyomatékosan kérem Excellenciás Nagykövet Asszonyt, hogy tartsa tiszteletben azt országot – annak népét, kormányát, azok igazságérzetét és a művészetről alkotott véleményét –, ahol diplomáciai szolgálatot teljesít. Ne mérgezze jobban a magyar nép és Ukrajna népe közötti, egyébként sem felhőtlen érzelmeket. Ha Ön bocsánatot kérne a magyar nemzettől és garantálná a kárpátaljai magyarság biztonságát, kulturális és vallási szabadságát, akkor lenne joga kérni… nem parancsolni és követelőzni, csak kérni! Kellő alázattal, a diplomáciai értékek, szokások és a tisztelet jegyében! Ahogyan mi igyekszünk Önökkel szemben – súlyos történelmi megpróbáltatásaink és szenvedéseink (2., 3., 4., 5 ukrán front, kárpátaljai magyarság elnyomása etc.) ellenére – viseltetni.

Őszinte bizalommal, nemzetem iránti jobb belátásra térését illetően:

Budapest, 2022. 05. 27.

Stoffán György