Ifjú Hölgyek és Urak!
Föl kellene ismerniük,
hogy Önök még nem művészek, nem végzett, diplomás emberek, csupán a jó buli
kedvéért beálltak egy politikai harcba, amely az egész világot lángba
borította, s most ezt a lángot Önök Magyarországon is meg akarják gyújtani. Az
a szellemiség, amelyet Önök most tapasztalat és tudás híján szolgálnak, nem
más, mint önmaguk ellen vívott harc. Hiszen,
amikor Önök a „szabad ország, szabad egyetem” szlogent ordibálják, és diktatúráról
harsognak, akkor saját jövőbeni szabadságukat számolják fel, és egy olyan
politikai eszmét segítenek hatalomra jutni, amely diktatúrát szül. Az Önök
jelenlegi tevékenysége maga a diktatúra, ugyanis egy demokratikusan
megválasztott kormány és annak vezetője ellen lépnek föl erőszakkal, az
ellenzéki politikusok által generált káoszt előidézve.
Önök nem tudják, mi az
a diktatúra. Önök nem tudják, mi az a demokrácia. Önök még semmit nem tudnak az
életről, csupán azt, amit a liberális és kommunista ellenzék az Önök szájába
ad: az Önök szabadságjogainak skandálását.
Ha pedig az Önök által
szolgált szellemiség győzne ebben az országban, akkor Önök aligha járhatnának
egyetemre. Félve lépnének ki az utcára, mert nem tudnák mikor és hol
erőszakolják, ölik meg Önöket. Önöknek nagy pénzeket kellene fizetniük a
tanulásért, s nem volna értelme gyermekeket vállalniuk, mert azoknak a
gyermekeknek nem volna jövőjük, országuk, szabadságuk. Az Önök jelenlegi
politikai tanácsadóinak elődei százmillió embert öltek meg röpke nyolcvan év
alatt. Ezek a kommunisták voltak, akiknek egyik mai szószólója Gyurcsány Ferenc,
az ő hites feleségével egyetemben. Azt gondolják Önök, hogy ez az eszme ma nem
gyilkolna? Önök azt hiszik, hogy Önök nem lennének áldozatai ennek a
szellemiségnek? Dehogynem! A kommunisták nem változnak… és nem kímélik azokat
sem, akik hatalomra segítik őket. Ha tanultak volna történelmet, akkor tudnák.
Ám, nem tanulhattak, mert a rendszerváltás nem harminc éve volt, hanem csak napjainkban
zajlik. Ennek a rendszerváltásnak a kerékkötőivé váltak Önök is, akik azoknak a
pénzéből tanulhatnak, akik a jelenlegi kormányt megválasztották. Önök azokat a
jobbításokat vetik el, amelyeket ez a kormány az Önök javára kíván tenni. Ha
körülnéznek ma Magyarországon, láthatják, hogy nem rombolás folyik, hanem
építkezés, jobbítás… akik rombolnak, azok Önök és az Önök tanácsadói.
Tudom, vannak hibáink
is, de ezek a hibák pontosan azok, amik miatt Önöknek lehetősége van most
Magyarország hírét a világ – a liberális, magyar gyűlölő világ – előtt
lejáratni.
Nekem már tökmindegy
lenne, hogy Önök mit csinálnak, milyen országot akarnak Önmaguknak, hiszen az
én hátralévő néhány évem már nem oszt és nem szoroz. Mégis figyelmeztetem
Önöket, hogy térjenek észhez, mert Önöknek is vannak kisebb testvéreik, apró
gyermekek, akiknek a jövőjét most Önök teszik kockára.
Végül, hadd beszéljek
néhány szót arról, hogy a művésznek, a művészetnek mi a hivatása, mi is
valójában a művészet. Aki nem a nemzetét, hazáját és az emberiség kulturált és
békés, erkölcsös és szeretetteljes jövőjét szolgálja, az nem művész és soha nem
is válik azzá. Az csak egy tehetséges – vagy nem tehetséges – alkalmazott, aki
pénzt keres és eladja magát egy-egy politikai eszmének. Annak az eszmének,
amely jobban fizet. Önök most e pillanatban ez a kategória mindazokkal együtt,
akik „művészként” Önöket támogatják, visszasírván azt a jólétet, amikor nem az
Uniót, hanem Moszkvát szerették és ebből remekül éltek. Soha, semmilyen
mértékben nem támogatták Magyarországot, a magyar nemzetet, a magyar
hagyományokat… csak magyarul beszéltek, ideszülettek, és itt éltek jól a
politikai elköteleződésük okán/miatt.
A művész szerény, mint
a bölcs ember. Alázattal szolgálja azt a műfajt, amelyre elhivatottsága van, s
igyekszik példát mutatva, a politikán kívül és felül a jót, a követendőt
hirdetni… Shakespeare-en, Gogolon, Madáchon, Beethovenen vagy Mozarton
keresztül. A művész nem emel barikádot, nem hazudozik ostoba szlogeneket
üvöltve, nem foglalja el mások épületeit, és akkor is szabadkozik, ha mások
nagy művésznek titulálják. Önök mindezen ismertetőjelek ellenkezőjéről tesznek
most tanúságot. Tehát olyan messze állnak a művészettől és művésszé válástól,
mint Makó vezér Jeruzsálemtől.
Javaslom: ne azokat
lássák nagynak, akik ma öntelten, bosszúból, mindent (is) jobban tudva, a
bölcsek kövét maguknak vindikálva kiállnak Önök mellett, hanem azokat, akik
most, ebben a helyzetben is hallgatnak, dolgoznak, szolgálnak. Akik építenek,
akik Önökért is, és a nemzet szuverenitásának megmaradásáért teszik a dolgukat
művészként, tanárként, orvosként… emberként!
Ifjú Hölgyek és Urak!
Még nem késő! Üljenek
vissza a padba, tanuljanak és szerezzék meg a diplomát, hogy annak birtokában
elkezdhessék azt a szolgálatot, amely, majd a köztetszés és az Önök által
nyújtott teljesítmény alapján, művésszé emelheti Önöket. Mert az elvetett mag
sem lesz azonnal búzakalásszá…
Isten áldjon
mindnyájunkat!
Stoffán György