Gloria victis!
Aszfalt
alatt, jeltelen sírokban, ismeretlen orosz tájon elhantolt magyar Testvéreim!
November
4-e ma is intő jel. Akkor, a szabadságharcot, amelyben életeteket adtátok a
haza függetlenségéért, szabadságáért, a hazaárulók által segített szovjet
tankok verték le. Az ország hercegprímása idegen nagykövetségre volt kénytelen menekülni,
emberek százait ölték meg, s még december 8-án is a tömegbe lövetett a fasiszta
vörös gyilkos hatalom. A haza legjobbjai, akik életben maradtak, a kötél és a
szovjet invázió elől külföldre menekültek, a börtönök megteltek politikai
foglyokkal, s a függetlennek hazudott bíróságok szakmányban adták a hóhér
kezére az ártatlan magyarokat, akik nem valakik ellen, hanem a haza védelmében
fogtak fegyvert. A saját hazánk védelmében…
Ti
pedig véreteket ontottátok ezért a szabadságért, a remélt győzelemért, s nem
számítottatok arra, hogy a velejéig romlott kommunista söpredék ráront az országra,
és hullahegyeket termel a szocialista demokrácia és proletárdiktatúra elmebeteg,
fogalomzavaros rendszere védelmében. Magyarul beszélő hóhérok magyart irtottak,
s kevesellték az áldozatokat, amikor már Moszkva is megsokallta a magyar
vérontást.
Ma
Rátok emlékezünk Testvéreink. Rátok, akik a pesti aszfalt alatt, jeltelen sírokban,
ismeretlen orosz tájon elhantolva figyelmeztetitek a mai magyart. Ám, ez az
emlékezés kissé álságos, hiszen a Ti áldozatotokat emlegetik a szónokok, Nektek
tulajdonítják a győzelmet, s mondják: Ti ütöttetek rést a kommunista rendszeren…
Nem! Ti éppen olyan áldozatai voltatok egy nagy forgatókönyvnek, mint mi, mai
magyarok. Igaz, Ti hittetek abban, amiért harcoltatok, csak nem tudtátok, hogy
eszközei vagytok egy máig ismeretlen és legyőzhetetlennek látszó hatalomnak,
amely saját érdekében a világot is képes elpusztítani, s amely minden kormányt
és politikust megvásárolt, s ma épp a hitünket és Európánkat rabolja el a
szemünk láttára. És a mai magyarok, a mai európaiak nem tanultak a Ti
áldozatotokból. Nem lázadnak a jogtiprások ellen, a teremtés logikájával szembeni
őrült ámokfutás megakadályozása érdekében, a hazug, demokráciát emlegető néphülyítés
ellen, mert ma már nem is látják a valóságot a népek és a nemzetek. Mint a csorda,
alkalmazkodik minden nép az egyre elviselhetetlenebb diktatúrához, amelyet politikusok
magyaráznak el kívánatos mázzal leöntve, a jólétet és a nép érdekét sulykolva
az ötven éve folyamatosan és következetesen lebutított fejekbe.
A mai,
telefont nyomkodó fiatalság nem ismervén a diktatúrát, diktátoroknak hisz,
önmaga jövőjét semmisítve meg, a középgeneráció a megélhetését hajtja éjt
nappallá téve, s mi, akik már nem számítunk, azt érezzük, hogy fiatalságunkhoz
képest egy másik bolygón vagyunk kénytelenek élni. Belefáradva és elfásultan
nézzük, miként rohan a világ az ismeretlennek nevezett ismert hatalom utasítása,
parancsa szerint a vesztébe. Miként semmisül meg az érték, s válik az ember,
lélektelen, gazdaságban használható eszközzé.
Ti ott
az aszfalt alatt, a jeltelen sírokban, a feltáratlan hantok alatt, vagy az
orosz síkságon pihenve bizonyára újra fegyvert fognátok a magyarságért, a
nemzetért, a hitért, az emberért… Az élők azonban nem tanultak Tőletek, nem
értik miért fogtatok fegyvert, miért áldoztátok fel életeteket… mert nem érzik
a haza szó súlyát, a nemzet szó összetartó erejét, az önzetlenség fogalma pedig
ismeretlen a számukra. Ami Nektek szent volt, az a mai embernek semmit nem
jelent.
Voltaképpen
ott tartunk, hogy van még egy-két generáció, amely még emlékezik Rátok,
koszorúz, és nagy szavakban próbálja szebbé tenni – az összefogás nélkül
teljesen kilátástalanná váló – jövő képét.
Nincs
rend, nincs jog, nincs magyar törvény, mert a Moszkvánál sokkal embertelenebb
és aljasabb elnyomók törvényit alkalmazza a mindenkori kormány. Csupán annyi a
különbség, hogy az egyik a nagy főpapról, Mindszentyről emlékezik meg, a másik pedig
Károlyi Mihály szobrát akarja visszahelyezni Budapestre. A parancs azonban egy
helyről jön. Csak a körítés színe változik. Ha nem így lenne, ma nem lehetne „minden
nap Karácsony” a fővárosban… a ti temetőtökben, ahol hatalmas öngólt rúgott a kormány és a kormány-média azzal, hogy
nem tájékoztatta a választási törvényben foglaltakról a magyar választópolgárokat,
és nem ismertette részletesen annak várható következményeit. Ám ezzel nem
csak öngólt rúgott, hanem súlyos sebet ejtett a nemzetben gondolkodó magyar
polgárokon, hiszen ezzel az öngóllal a jó szándékú és kormánypárti magyarok
életét és körülményeit taposta sárba azokon a településeken, amelyeket felelőtlensége
átjátszott a nemzetárulók kezére. Ha ugyanis a kormány-média nem csak röhögött
és élcelődött volna az ellenzéken, hanem a valós veszélyekre felhívva a figyelmet
segíti a választókat abban, hogy megértsék a veszélyt és annak forrását, akkor
ma minden idegen szavazat ellenére is nemzeti vezetése volna Budapestnek és az
átjátszott városoknak.
Ma is
dübörögnek az ellenséges tankok, azaz, a civilnek mondott politikai szervezetek,
amelyek mint Kádár 56-ban, idegen utasításra, idegen pénzért árulják a hazát. S
minden ugyanaz lesz, ha – mint Ti akkor – nem fogunk össze… Lesz bírói ítélet, lesz
kötél, lesz sok idegen szavazó… de nem lesz már, aki Rátok emlékezzen. Tiltott
emlék marad a magyar… Itt tartunk ma, 2019. október 13-a óta, 2019. november 4-én.
Nyugodjatok
békében és sirassatok minket, tanulni képtelen magyar utódokat!