2019. január 6., vasárnap

Fogalomzavar, primitívség, lázítás… avagy, kik is ezek valójában?



 Nem várhatunk semmivel többet a kommunista és liberális eszméket valló vagy nem valló, de magáról azt hirdető hazaáruló söpredéktől, mint amilyennek 1919-ben bemutatkozott Kun Béla és a vérszomjas, aberrált Sámuel Tibor vezetésével. A hazaárulás a vérükben van, a primitívség, a proli mentalitás pedig olyan számukra, mint a levegővétel. Természetes. Műveltségük és önbecsülésük nincs, hazudozással és vádaskodással használják ki a társadalom butább rétegét és még buta egyetemi ifjúságot, valamint az egykori kommunista nyuggereket. A tüntetéseiken azok hangoskodnak a fizetett provokátorokon kívül, akik vagy még, vagy már nem dolgoznak, így semmi közük nincs és nem is lehet a Munka Törvénykönyvének változtatásához, hiszen nem vonatkozik rájuk.
Az ellenzéki pártok mélyen erkölcstelen és aljas vezérei pedig hazudoznak és ócsárolják a magyar nemzetet, annak választott vezetőit, és semmire nincsenek tekintettel, és senkit nem tisztelnek. E senki által meg nem választott szószólók, akik listáról kerültek pénzért a parlamentbe, ma úgy tesznek, mintha a magyar nemzetet képviselnék, miközben nem tesznek mást, mint a globális hatalom untermannjának, Georg bácsinak pénzén, az alkotmányos rend szerint megválasztott magyar kormány ellen lázítanak, s lázítanak a törvények, de a magyar nemzet ellen is. A hazaárulás számukra természetes, jellemük pedig nincs, hiszen saját magukból is hülyét csinálnak óvodás viselkedésükkel, és még tinédzser-korban is szégyennek minősülő ostoba hazugságaikkal.

Kérdezhetnők, hogy akkor miért vannak szinte minden tüntetésen 4-5 ezren? Mert az országban körülbelül ennyi olyan ostoba barom él, aki ezeknek hisz, ezektől vár megváltást, ezeknek a hazudozásait hiszi el, vagy sértődött, de a nemzeti elkötelezettségről még nem hallott. Tehát a sértődött embernek mindegy, hogy kik mellé áll, kiknek az oldalán állhat bosszút azokon, akik véleménye szerint bántották, rosszat tettek neki, ellene... Magyarán: a primitív, buta emberek sereglenek az ellenzék köré, olyanokkal keveredve, akik még koruknál fogva csak a jó bulit látják ezekben a tüntetésekben.

A cirkuszoló, lázító, bohóckodó, közröhejnek örvendő és hazudozó ellenzéki képviselők azonban ártó, köztörvényes bűnözők, milliomosok, milliárdosok, akik soha nem dolgoztak, hanem összeköttetéseik, haverok által lettek azzá, akik. Ezek az országgyűlési képviselő gazemberek, jogász haverokkal felvértezve, önmagukat lejáratva, emberségükből és talán valaha volt tisztességükből kivetkőzve a hatalomért és az idegen hatalom által hazájuk elleni viselkedésükért kapott pénz reményében a magyar békét vérre, a biztonságot a magyar nemzet halálára akarják változtatni. A soha nem látott jólétet koldusok szintjére vinnék, az értékmentést pedig a legnagyobb bűnként tartják számon, mert ha a múltunkat őrizzük, azzal az ő ocsmány, jólétben töltendő jövőjüket gátoljuk meg. Gazembereknek, férgeknek is nevezhető ez a vérszomjas, mindenre képes kis csoport, amelynek tevékenysége a butaságtól, a primitívségtől és az erkölcstelenségtől bűzlik. Kihasználva az emberi természet, a buta ember legaljasabb érzelmeit, a kapzsiságot, az irigységet, a haszonlesést, a pénzéhséget, az ingyen leeső ital és kábítószer primitív szerzési vágyát a fiatalok körében.

Ám, ezekkel a gazemberekkel szemben jól vizsgázik a nemzet. Az idegesítő útlezárásokat, a jobboldali köntösben a „mi hazánkért” harcolók aljas köpönyegforgatásából eredő sikereket, az ország áhított megbénítását nem tudják tökélyre vinni, mert a józan magyar ész, a haza szeretete, a családok egységének védelme, a hit, valamint a nemzet igazi történetének feltárása, az ország fejlesztése, a gazdasági mutatók pozitív tendenciájának megtartása, a normális magyar embereknek előbbre való, mint néhány aljas féreg hatalomvágyának, pénzhajhászásának és hazaárulásának szolgálata. Hiszen e gazemberek szellemi elődei gyilkoltak, elárulták a nemzetet, idegen hatalmat szolgáltak, államosítottak, családok tízezreit tették tönkre megölve a családfőt, elvéve a nyomorúságos vállalkozásokat, s Gulágra küldve a lágerekből épp csak hazaérő zsidót. Harcolnak sajátjaink ellen is, akik jelenlegi határainkon kívül, de határainkon belül kénytelenek "rabszolgaságban" élni, idegen megszálló hatalmak elnyomása alatt... mert hozzájuk hasonló rongy emberek, mint Dan Tanasa is, feljelentésekkel és a jogállamiság sárba tiprásával igyekeznek megsemmisíteni a nyelvet, a kultúrát, az egyházat... Néhány éve pedig a mai szereplők egy része 167 milliárdot lopott el a metróépítésből és tönkretette a magyar közoktatást... de felsorolni sem lehet azt a rengeteg bűnt, amelyeknek a büntetése várat magára, de nem marad el!

Igen ez a mai tüntetéseket szervező söpredék, amelyet társadalmunk kis része… töredéke követ, előírásszerűen, bunkómód és trágár rigmusokkal hangoskodik, s néhány ostoba, soha munkát nem végző szakszervezeti vezető nagypofával lázít, s munkaszüneti napra szervez munkabeszüntetést… mert ha munkanapra tennék, minden bizonnyal nagyon  elvernék azokat, akik elállják a gyárak kapuit vagy lezárják a munkahelyre vezető utakat.

Ócska söpredék ez a néhány lázító, hazudozó, képviselőségével visszaélő gazember. Lassan azonban lejár az idejük, lejár Európában is, ez a liberális szenny, s ahol marad, ott az ország is belevész a posványba. Erkölcs, hazaszeretet, tisztesség, tisztelet és hit nélkül nem maradhat fenn semmi. Sem ország, sem nemzet, sem hatalom. E söpredék pedig száz esztendeje próbálkozik kisebb-nagyobb sikerrel a magyarság kipusztításával. Most azonban vége ennek a száz éve tartó hazaáruló liberál-bolsevik próbálkozássorozatnak. A magyar nemzet nem kér még egyszer Kun Bélából, Rákosiból vagy Apró Antalból, és ha kell, a maga módján ezt a képviselő-, és jogász-söpredék értésére fogja adni. Hiszen a józan magyar dolgozó, a józan magyar polgár nem akarja gyermekeit vérbe fagyva látni, s nem akar koldusként bevándorlók között állandó rettegésben élni. Békét, nyugalmat akar, és ezt meg is teremti magának…

És egy fogalomzavart is eloszlatnék… 


„A rabszolgatartó társadalmak jogintézményekkel is támogatták emberek vagyontárgyként való kezelését, adás-vételét. A rabszolga kényszermunkát végez gazdájának. Ura önkényétől függően ezért kaphatott fizetést, de ezt jogilag nem lehetett kikényszeríteni, bármikor lehetett csökkenteni vagy akár el is venni. Egyes jogrendszerek biztosítottak bizonyos szintű jogokat, míg másokban a rabszolga teljes mértékben ki volt szolgáltatva gazdájának, aki kínozhatta, akár meg is ölhette.”
(Forrás: Wikipedia)

Stoffán György