2019. január 12., szombat

Csíksomlyó és a pápai „csentenár”…

Sa mergem separat! - azaz, menjünk külön... 
Többen arra kértek szeretett Olvasóim közül, hogy írjam le véleményemet a tervezett csíksomlyói pápalátogatást illetően.
Beleborzongok még a hírbe is… beleborzongok a választott jelszavakba, a tények és a jámborkodó politizálás igaztalanságába. Ismét áldozattá válik a székelység, de most úgy válik áldozattá, hogy még örvend is neki. Amikor az alábbiakat olvastam a Magyar Kurír internetes oldalán, Máriára gondoltam és kértem Őt lélekben, segítse meg ezt az ezerszer meggyalázott népet, s ne kelljen elszenvednie még az egyházától is a megaláztatást. Mert bár nagyszerű dolog volna, ha egy pápa menne el Somlyóra… Például Benedek Őszentsége… egy gyulafehérvári látogatás keretében. Ám, a mostani látogatás a „csentenár” (centenárium oláhul) jegyében, politikai elismerésként, de jámbor szőrcsuhában zajlik. Beleborzongok ebbe az egészbe, mert mostantól megszentségtelenített hely lesz az eddig magyar Csíksomlyó, a magyar nemzet legszebb zarándokhelye. Megszentségtelenített hely lesz, mert román zászlók fognak lengeni Románia elnöke vendégének tiszteletére, s ott lesz az az oláh ortodox püspök, aki Hargita és Kovászna megye magyarsága ellen uszítja és pénzeli a magyar gyűlölő Dan Tanasát, s aki levéteti a székely zászlót, és aki most úgy fog bevonulni Somlyóra, mintha az övé lenne. S ebben az egészben az a körmönfontság, hogy az egész látogatást a Szent Szűz nevében próbálják lenyomni a magyarság és a székelység torkán. Megalázva a csíksomlyói Segítő Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát, Királynőjét.
Persze, semmit nem szólnék, ha az erdélyi egyházmegyét látogatná meg Bergoglio. Ha elmenne Gyulafehérvárra, s e látogatás előtt megpróbálná az oláhokat rávenni, hogy adják vissza a Batthyaneumot jogos tulajdonosának, a mindenkori Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekének. Nos, ez így üdvözlendő volna. Most azonban nem ez történik. Most elismervén a „csentenár” nagyszerűségét, átadja Csíksomlyót, „Isten anyjának kertjét” az oláhok által régen áhított kegyhelyet, az ökumené és az „Isten romániai népe együtt jár az úton a Szűzanya oltalma alatt” szlogen jegyében…
„Együtt járunk az úton” hirdeti a román trikolór színeivel díszített logó is… és ez a jámborkodó hitbéli egyesítés nem a léleknek szól, hanem annak a nyomorúságos és elnyomásban töltött száz évnek a jóváhagyása, amit most hitbéli erőszakkal, ünnepléssel fogadtat el, jól időzítve a katolikus egyház fejének mondott Bergoglio. Saját katolikus hóhérunknak énekeljük majd az Ecce sacerdos-t… és örvendezik a nép, hogy lám ezer év után ideérkezett Róma püspöke… A papság pedig már most ujjong, mert „pápalátni” mehet Somlyóra…
Öregszem és egyre szomorúbb vagyok, de nem a korom miatt. Hiszen a mai világban az ember jobbára örül is annak, hogy nem kell még hosszú évtizedeket megélnie e velejéig romlott és rothadó világban, amelyben árulókba és megfizetett politikai cselédekbe, Krisztus ellen prédikálókba, és gyűlölködőkbe botlik az ember lépten-nyomon. Ahol nincs jog, igazság és béke. Csak érdek és pénz, hatalomvágy és hazugság. Szomorú vagyok, mert, ahogy telik az idő, úgy kell csalódnom mindenben, amit a magaménak éreztem, amiért éltem, amiben hittem. Hittem a Margit körúti öreg ferenceseknek, akik megjárták a Gulágot, az Andrássy út 60. kommunista kínzókamráit, hittem az emberi tisztességben, az erkölcs erejében, az igazság mindenek felettiségében, a jogban…
Ma pedig látok egy múló, haldokló és erkölcstelen, egykor volt keresztény Európát, látom a körmönfont árulások ezreit, látom a polipot, amely hatalmas csápjaival átkarolja és támadja a jó szándékot és a hazafias kitartást, a keresztény magyar kormányt. Most pedig a legrosszabbat látom… Égi Anyánk még érintetlen magyar zarándokhelyének egyházfő általi románosítását, a gyilkosokkal és gyűlölködőkkel való erőszakos és nemzetünket eláruló békítését. A bocsánatkérés nélküli megbocsájtás ránk erőltetését… azt a politikát, amely megsemmisíti a keresztény világot, meg Erdély katolikus népét, s a székelység egyetlen még meglévő kapaszkodóját, Somlyó kegyhelyét.
De… a hívő ember ne legyen kishitű, ne legyen bizalmatlan. Bár, a magyar léleknek mindez fáj és elviselhetetlenül nyomasztó, viszont van rá jó orvosság. Ne menjünk el a Nyeregbe együtt ünnepelni az egyházi „csentenárt”. Ne menjünk „pápalátni”, és ne engedjük ezzel a látogatással megalázni magunkat. Ez egy olyan esemény, mint az ellenzék Budapesti tüntetései… oda sem megyünk el, mert az nem a miénk.

Nekünk, magyaroknak és székelyeknek maradjon meg a búcsú, amikor magunk lehetünk a Segítő Szűz Máriával, amikor nem más, hanem mi magunk döntjük el, hogy akarunk-e a lelki erőszaknak engedve, bocsánatkérés nélkül megbocsájtani, vagy Krisztus parancsa szerint imádkozunk ellenséginkért. Nekünk maradjon meg Mária, akihez őseink esedeztek, s meghallgatást is nyertek. Mi a somlyói pünkösdi búcsúra menjünk el, s ott a szentmisében imádkozzunk a románok előkelő római vendégéért, aki velük ünnepel, nálunk vendégségben…

S ahogyan őseink, mi is bízzunk teljes bizalommal égi Édesanyánkban, aki nem hagyta el népét, s ma sem hagyja el a Székelyföldet… s az Ő vendége lesz a Pápa Úr! 

Stoffán György