Októberben három olyan nap is van, amely a történelmi emlékezetünk része és szükséges (lenne) ezekről mélyebben elmélkednünk. Sajnos a magyarság többsége a háromból már csak egyről vesz tudomást, de csak azért, mert munkaszüneti nap, az egyikről pedig, ha nem is feledkezik el, de egyáltalán nem tulajdonít neki pozitív jelentéstartamot. Valójában mindhárom dátum fontos szimbólum a magyar nemzeti ellenállást és függetlenségi törekvéseket vizsgálva. Október 6-ra, 15-re és 23-ra gondolok.
Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után Aradon október 6-án végezték ki 13 vértanúnkat, Budapesten pedig Batthyány Lajos miniszterelnököt. Életüket adták a Hazáért és a szabadság, függetlenség ügyéért. Hazafiak, hősök voltak, akik bátran vállalták a halált is. Nem szabad azt hinnünk, hogy ezt az áldozatvállalásukat a kényszer szülte! Batthyány a zavaros időkben akár ki is sétálhatott volna börtönéből. A főtisztek is elmenekülhettek volna. De nem tették, mivel Magyarországért, a függetlenségbe vetett hitükért vállalták a halált. Megérdemelnék, hogy legalább vértanúságuk napján megemlékezzen róluk az a nemzet.
Az a nemzeti függetlenség, amely 1541 óta a magyarság álma volt és sokan fegyverrel küzdöttek érte Rákóczi seregében vagy a 1948-1849-es szabadságharcban, végül 1920. június 4-én jött el. Azonban ez a függetlenség azzal járt, hogy az ország elveszítette területének 2/3-át és magyar ajkú lakosságának 1/3-át. De ekkortól kezdve Magyarország 1944. március 19-ig független volt. A rövid függetlenség alatti Horthy-korszakról hiba lenne azt állítani, hogy egy teljesen pozitív időszaka lenne a magyar történelemnek. Ahogy az is ugyanilyen hiba, ha ezt a negyed évszázadot lefasisztáznánk, vagy hasonló jelzőkkel illetnénk. Mint minden politikai rendszernek, ennek is megvoltak az előnyei és a hátrányai, amelyekről könyveket lehet írni. De egy valamit kijelenthetünk: A lakosság és a politikai elit többségének az volt a célja, hogy megőrizze és megerősítse az önállóan cselekvő, független Magyarországot. 1944. március 19-én a német megszállással ez a szuverenitás szűnt meg teljesen. De ekkor fontosabb dolog is történt, ami eddig csak a Tanácsköztársaság rövid rémuralma alatt fenyegette a magyarságot. A német majd a szovjet megszállók a függetlenségünk mellett el akarták venni évezredes hagyományainkat, keresztény vallásunkat és értékrendünket, európaiságunkat! Mindent, ami bármely népcsoportot nemzetté tesz.
Így 1944. október 15-e, Horthy Miklós kiugrási kísérlete is egy fontos dátum, ha a nemzeti függetlenségünkért vívott harcot vizsgáljuk. A kiugrás nem volt kellőképpen megtervezve vagy kivitelezve. De célja mindenképpen az volt, hogy egy utolsó próbálkozással visszatérjünk arra az útra, amelyet Bethlen István és Teleki Pál jelölt ki a magyarság számára. Nem véletlen az sem, hogy a moszkvai tárgyalásokon a magyar felet Teleki eszméinek fő továbbvivői, fia, Teleki Géza és tanítványa, Szent-Iványi Domokos képviselték.
De a magyar függetlenség ügye elbukott. A Wehrmachtot kiűzte a Vörös Hadsereg, amely a demokratikus rend őrének szerepében tetszelegve a totális hatalomhoz segítette a kommunistákat, akik még erősebben (mivel több idejük volt rá) folytatták azt a támadást a nemzet ellen, amelyet a nácik és a nyilasok elkezdtek. 1956. október 23-án a magyarság a forradalomban fellázadt a kommunista rémuralom ellen és hősiesen küzdött. Szét kell választanunk az utca embereit, a pesti srácokat, a gyári munkásokat, akik Molotov-koktélokkal a kezükben szálltak szembe az orosz tankokkal és a Nagy Imre vezette politikusokat. Nagy Imre függetlenség fogalma maximum a „jugoszláv modell” eléréséig ment el. A forradalmárok (bár esélyük egy pillanatig nem volt a végső győzelemre) a tényleges függetlenséget akarták, és visszaállítani azokat az értékrendeket, amelyek meghatározták Magyarországot évszázadokon át.
1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta Hazánkat, így Magyarország újra független lett. Azóta is véget nem érő viták folynak arról, hogy a kialakult politikai rendszer jó vagy rossz, a politikusok mind önzőek vagy az ország javát akarják, kik befolyásolják a döntéseket és milyen irányba tartunk. De azt el kell ismernünk, hogy Magyarország egy szuverén állam. Egy olyan függetlenséget kaptunk meg, amely a nemzetnek egy fél évezredes álma volt. Ezért illő lenne, hogy elgondolkozzunk ennek a három dátumnak a jelentőségén, az akkori döntéshozók céljain és ezek összefüggésén. És illő lenne, hogy ezek után, legalább egy rövid időre tisztességesen meg is emlékezzünk rájuk.
Nyári Gábor történész