Az emberi faj, mint a legalacsonyabb rendű faj… (Egyetemi előadás az erdőben…)

Egyetlen teremtett faj sem vív háborút az emberi fajon kívül. Egyetlen teremtett faj sem képes fiait egy másik nép fiaival megöletni csak az emberi faj. Egyetlen teremtett faj sem ismeri a kapzsiság, az irigység, a gyűlölet mérgét, csak az emberi faj. Tehát, minden teremtett fajnál alacsonyabb rendű a gondolkodni tudó emberi faj.

Ha az átlagemberek mindennapjait, problémáit, örömeit és általában, életét vesszük górcső alá, akkor olyan drámai képet kapunk, amely egyetlen teremtett fajra sem illik, csak az emberi fajra.

Ha összehasonlítanánk az emberi fajt velünk, álatokkal, akkor csak egyetlen dolog közös bennünk: a teremtés. Ebben még az is hasonlatos, hogy a kígyó, akit mi kiközösítettünk, megtalálható az emberi faj köreiben is. Mindenütt ott van emberképében, és ahol megjelenik, ott megszűnik a természet csendje, békéje és nyugalma. Ott vér folyik és arat a halál. A kígyó mindnyájunkat megtámad, megöl. Ezt teszi ember képében is, annyi különbséggel, hogy kihasználja az emberek gondolkodás által nyert ostobaságát, és minden rossz tulajdonságát, egymás ellen uszítva őket, lefizetve az árulókat, akik eladják neki a többi embert, testestül-lelkestül. A kígyóember átkozott, éppen úgy, mint a kígyótestben közöttünk élő rokona.

Minket, állatokat is használnak és kihasználnak az emberek, hiszen minket esznek meg, ha éhesek és ez még normális, hiszen, ha a macska vagy az oroszlán éhes, akkor megeszi az egeret, a másik pedig az antilopot. De vajon életrevaló-e az az egér és az az antilop, amelyiket meg tudja enni a másik, éhes állat? Nem! Az emberek között is van olyan, amelyiket a kígyó nem tudja megenni, de azokat tönkreteszik azok az emberek, akiket a kígyó már megmérgezett. Hiszen, az emberkígyó nem nyeli le egyben az embereket, hanem lassan öli meg őket. Először mindent megígér nekik, jól meg is fizeti azokat, akik szolgálják, majd amikor már nincs rájuk szükség, akkor öli halomra az addig neki dolgozókat is. De az emberkígyó a sajátjait is képes megölni, ha az érdeke azt kívánja.

Mi, állatok effélére nem vagyunk képesek. Élünk egymás mellett, tiszteletben tartjuk a másik állat territóriumát, és csak akkor küzdünk, ha párzani kell vagy, ha a territóriumunk veszélyben van. Akkor sem a fiainkat küldjük a harcba, hanem magunk intézzük el az ellenséget egyedül. És az győz, aki bátrabb, és aki egészséges.

Másképpen van ez az emberek vezéreinél. Ők biztonságos helyről elrendelik az emberkígyók által már megvetteknek, hogy küldjék gyermekeiket a másik territóriumába, ott öljék meg azokat, akik odaszülettek és hozzanak el minden értéket. Mert az emberkígyóknak semmi más nem számít, csak az, hogy összegyűjtsék mindenkinek a vagyonát, a télire eltett élelmet, a fészket, és mindent, ami az életüket biztonságban tartotta, és amiért megdolgoztak. Olyan ez, mintha a méhkirálynőt és kaptárakat felégetnék. Miért van ez?

Mert az ember kitalált magának egy nálunk, állatoknál nem létező dolgot. Papír és fém tárgyakat gyűjt, amit pénznek nevez, és a pénzért mindent meg lehet szereznie. Akinek sok pénze van, az megveszi a másik embert, megveszi a territóriumot, az élelmet, az igazságot és a természetet is. Az ember nem akar dolgozni, de azt, amiért megvesz mindent, azaz, a pénzt imádja. Ezért lerombolja a természetet, a teremtett világunkat, és a mi élőhelyeinket is. Mert az embert a pénz lélekteleníti, kiöli belőle a segítőkészséget, és kiöli a tiszteletet is mindenki más iránt. A legjobb ember is olyanná válik a pénz bűvöletében, mint az emberkígyó, aki viszont mindenkinek a pénzét, territóriumát és a lelkét is meg akarja venni… akárcsak a köztünk élő, de kiközösített kígyó, akit a teremtés, a természet – vagy, ahogy az emberek nevezik – az Isten elátkozott.

Az ember olyan dolgot is művel, ami nálunk, állatoknál lehetetlen és elképzelhetetlen volna. Még kimondani is borzasztó: az ember megöli a kölykét. Nem azért mert beteg, nem azért mert életképtelen, hiszen akkor mi, állatok is segítünk, hogy a szenvedést megszüntessük. Az ember azonban már a vemhesség idején valami eszközökkel kikaparja a kicsiny emberfiókát az anyja méhéből. Abból a méhből, amelyre a születéséig egyedül számíthatna. És ezek az emberekgyilkosok nagy pénzeket adnak és kapnak azért, hogy öljenek. Épp most hallom, hogy sok helyen az emberkígyók azt szorgalmazzák, hogy amikor az emberkölyök megszületik, akkor is meg lehessen ölni, ha kevesebb élelem, vagy kevesebb pénz jutna az anyjának. Ugye, Önök is szörnyűnek találják ezt az emberi viselkedést?

A végére hagytam még egy elborzasztó dolgot, amit az emberkígyók találtak ki, és ami az embereket hamarosan kipusztítja. Elterjedt és már kötelező is, hogy az ember-kan az embernőstény helyett ember-kannal párosodjon, hogy a kis bocsokkal is lehessen párosodni, és egy falkában élhessenek ezek a kanok és nőstények, mi több emberkölyköket is nevelhessenek. Ez, Barátaim a teremtés teljes és egyértelmű tagadása, aminek egyetlen következménye lehet. Mi állatok hamarosan ember nélküli Földön fogunk élni.

Adjanak hálát a természetnek, hogy Önök nem embernek születtek, nem ostobák és megtarthatják az ősi ösztönt, a természet rendjét és biztonságát. Igaz ugyan, hogy az ember és az emberkígyó minket is veszélybe sodor nap-nap után, de a természet Ura ezt hamar visszarendezi, ha végre megszabadulhatunk a természet által, ettől a mindennél alacsonyabb rendű és saját magát is kiirtó, torzzá vált fajtól. Csak azokat sajnálom, akik emberként is úgy tudnak élni, mint mi, állatok. Ők ártatlanok az emberi faj magatartásában, de egyúttal tehetetlenek is. Mert az emberkígyó az ő lábukat is keresi, hogy vagy pénzzel, vagy méreggel megölhesse őket. Reményem az, hogy ezeket az embereket is megvédi a természet és maradnak néhányan, akik velünk tudnak élni.

Köszönöm, hogy meghallgattak…

Stoffán György  

Ukrán rakéta egy NATO-ország ellen… avagy „olcsó játék hülyegyerekeknek”

Lassan mindenkinek kezd elege lenni ebből az egész, immár nevetségessé váló gazdasági és pénz-centrikus szemét cirkuszból. A népeket hülyíti néhány száz politikus azzal, hogy háború van, hogy atomfegyverek bevetését fontolgatják, hogy itt a világ vége… Eközben megy a kereskedelem a két nagy ellenség között, új és még újabb szerződéseket kötnek, hatalmas, világméretű cégek jönnek létre. Mindenütt, ahol ezek működnek van áram, gáz és olaj is. Minden országban vannak fizetett gazemberek, akik világosan elmondják, hogy nemzetükkel szemben mit tesz a világkormány, és persze azt tartják helyesnek, azok a kormányok pedig, amelyek a nemzeti érdeket védik a világkormány akaratával ellentétben, mindent megtesznek, amit a nagy szövetség, mint az EU elrendel és kötelezővé tesz. Ergo: egy hatalmas, emberiségellenes cirkusz, hazugságáradat és aljas nemzetközi esztelenség, embertelenség elszenvedői vagyunk. Ami pedig ebben elszomorító, hogy mi, magyarok, NATO szövetséges államként és Uniós tagként Úgy belesüllyedtünk ebbe a mocsárba, hogy már nincs lehetőségünk sem otthagyni ezeket a világkormány által irányított konglomerátumokat. Hiszen a NATO tagság felmondása azt jelentené, hogy pillanatok alatt darabjaira szednék a maradék, és általuk megcsonkított országot. Az EU-ból való kilépés még megoldható és szükséges is lenne, de ebben az esetben közelben sincs olyan állam, amellyel szövetséget köthetnénk. Hiszen NATO tagként Moszkvával nem köthetünk szövetséget, és az EU-ban lévő államok, de facto ellenségként kezelnének. Most is azt teszik, de így valamilyen biztonságot ad a tagság a minket körülvevő, gyűlölködő szláv ollóval szemben. A szuverenitásról nem is álmodhatunk 1947. február 10-e óta.

 

Azonban, a magyar politika, bár pengeélen táncolva védi a nemzet érdekeit, mégis sokszor tűnik erkölcsileg megkérdőjelezhetővé. Igaz, a politikában erkölcsről beszélni ostobaság, lévén a politika a hazugság művészete 1945. óta. Mégis rossz hallani az agresszorozást, még ha kötelező is EU-s tagként ezt hangoztatni. Rossz belegondolni abba, hogy nyolc éven át gyilkoltak ártatlan embereket azért, mert oroszok… akárcsak 1940-es években a zsidókat és erről a magyar politika nem szól, mert tilos ezt megemlíteni. Van gázunk, villanyunk, mégis gyerekek és tanárok sokasága betegszik meg, mert nyolc órát kénytelen központi utasításra 18 fokban eltölteni a munkahelyén, és sorolhatnám azokat az Uniós parancsokat, amelyeket a mindenkori magyar kormányok úgy tartanak be, mint az ostoba és csak az üzleti érdekeket szolgáló HACCP ajánlásokat, amelyek még Ausztriában is ismeretlenek.

 

A gondolkodásra képes magyar ember tehát, leplezetlen undorral tekint a mai politikára. Hiszen jobboldaliként is lát a jobboldalon szarvashibákat, a baloldalon pedig azt a mérhetetlen és megtorolhatatlan haza-, és nemzetárulást, amelyet pénzért, jólétért és hatalomvágyból csinálnak. Közben pedig kénytelen-kelletlen, de egy kottából játszik minden politikai oldal, minden országban. Alternatíva pedig nincs, mert azok az ellenzékiek, akik nemzetinek, magyarnak vallják magukat, azok nemzeti színekbe burkolózva még azt is le akarják rombolni balga ötleteik hangoztatásával, amit a nemzetközi liberalizmus kutyaszorítójában lévő kormány elért.

 

Ha valamit bíráltam az elmúlt negyven esztendőben írt cikkeimben, akkor igyekeztem a véleményem szerint legjobb megoldást is megvilágítani. Ma már erre nincs mód, mert olyan mélyre süllyedt a világ, az erkölcs és a nemzetközi kommunista és liberális elnyomás, hogy arra egyetlen, a mai vezetőket érintő személyes megoldás van. Ilyet pedig, illetlenség és keresztényietlen volna leírnom. Azonban, reményeim szerint az igazság és a józanész pillanata eljön, mert amint a tiszai ciánszennyezést is megtisztította a mindenre képes természet, megtisztítja a világot is a józanság, az erkölcs felülemelkedése és ezzel a hazugság is megszűnik. Ám, nem tudjuk, mekkora árat fizetünk majd ezért a megtisztulásért. Viszont nincs az az ár, ami ne érné meg, ha megaszabadul a világ a nemzetközi cionizmustól, szabadkőművességtől és 1789 szellemiségétől, amely azóta is féregként rágja a nemzeteket, a kereszténységet, a teremtett világot.

Miért merhetünk reménykedni? Mert Isten útjai kifürkészhetetlenek… és olykor olyan dolgok történnek, amelyeket képtelenség volna emberi ésszel előre kigondolni. Most is így lesz!   

 

Stoffán György

Társadalmi kettős mérce… – avagy a Baranyi-ügy

Baranyi Krisztina meglehetősen sarkosan utasított el egy jobboldali újságírót, amikor az kérdéseket tett föl az ATV-ben. Erre reagált a jobboldali újságíróként szereplő közkedvelt celeb, majd a baloldal reagált, egy petícióval, amelyet jó néhányan aláírtak a jobboldalról is, hiszen a kettős mérce akkor is kettős mérce, ha azt mindkét oldal gyakorolja egymással szemben. A politikai erkölcstelenséget viszont nem kellene a társadalom erkölcsi érzékét rombolva közzétenni.

Lehet nemtetszést nyilvánítani, lehet bírálni, lehet – sajnos ma divatos módon – ellenségeskedni és gyűlölködni, de ezt meg kellene hagyni a politikának. Most azonban úgy tűnik, hogy a politika bűze az egész társadalom orrát kezdi csípni, illetve az egész társadalom kezd bűzleni a politikai ellenségeskedéstől.

Jobboldali, keresztény újságíróként évek óta figyelmeztetem a nemzeti sajtó mai – korábban jobbára a másik oldalon küzdő – újságíróit arra, hogy a trágárság nem a jobboldali, keresztény ember jellemzője. Ennek ellenére ez a stílustalanság már úgy befészkelte magát a médiába, hogy szinte kiirthatatlan. A jobboldali médiumokban napirenden van a káromkodás, a trágár beszéd, a magyartalanság, és a pökhendi magatartás a másik féllel szemben. A politika eldurvult, és az is előfordul, hogy egyes médiumokat nem engednek be bizonyos sajtótájékoztatókra, média részvételével tartott rendezvényekre úgy jobb-, mint a baloldalon.

Nem beszélünk a jobboldali újságírók trágárkodásáról, de nagy mellénnyel és hangos szóval szidjuk a baloldali, hasonló stílusban megszólalókat, noha először tükörbe kellene nézni. A média világa tehát, olyan szintre süllyedt, amely egyik oldal részéről sem bírálható, mert a szint ugyanaz. A trágárság és a másik ember megalázása sem a jobb, sem a baloldalon nem megengedhető, illetve nem lenne megengedhető.

Baranyi Krisztina, mint tudjuk, nem jobboldali, hanem ellenzéki polgármester. Az ellenzéki polgármester pedig, nem volt hajlandó a jobboldali kérdezőnek válaszolni, és minősítette is saját véleménye szerint azt a médiumot, amelynek a munkatársa volt az általa megalázott újságíró. A másik oldal, saját méltóságát telibe sározva, olyan ocsmányul reagált, amely mélyen megvetendő és elutasítandó. Az efféle stílustalanság még még a legkedveltebb újságíróknak sem megengedhető. Mindkét oldalon egyformán ócska, proli stílus.

Minden politikusnak és minden újságírónak kellene, hogy legyen annyi önbecsülése, ami legalább a saját emberségét tiszteli. Mert ezzel tiszteletet ad a környezetének, a másik embernek is. Ma azonban ez hiányzik a közéletből. Hiszen, ha megszólalnak és rondán beszélnek a Sajtóklubban, az jó, megengedhető, és tapsol a nép, mert a Fidesz káromkodás, megalázó magatartás nem bűn. Ugyanez a másik oldalról már sértő? A Pesti TV stábja is megenged magának olyan primitív, trágár stílust, amelyet a városszéli, olajpadlós kocsmában sem sűrűn engednek meg maguknak az emberek. Mert pofon járna érte. És utána, jön az egymásra mutogatás, a „ha neki szabad „óegygézni” akkor nekünk is szabad így beszélnünk… Nem Kedves Barátaim! Nem szabad! Mert akkor lesüllyedünk arra a szintre, ahol a másik fél van. És egymást nyomjuk még lejjebb… Illetve, már le is süllyedtünk… és erre a legjobb példa a Baranyi-ügy.

Ha van még néhány elkötelezett újságíró, aki jobb és baloldalon egyaránt tud és akar etikai határokat szabni, visszahozni a klasszikus újságírás szépségét, az tegye meg! Tegye meg párt függetlenül, abban a szellemben, ami méltóságteljes, erkölcsileg nem kifogásolható és figyelembe veszi a másik embert, a kulturált Olvasót, aki nem kíváncsi az efféle politikai háborúskodásból eredő trágárkodásra, aki békét és szeretetet vár, aki kiegyensúlyozott és nem gyűlöleten alapuló, független és objektív hírközlésre kíváncsi.

Tudom, hogy ez ma szinte lehetetlen, mert a média magával rántotta e politikai szennybe a társadalom pártelkötelezett részét is, de igazán megpróbálhatnánk. Baranyi Krisztinától, Bayer Zsoltig. Legalább verbálisan. Hiszen, vannak az emberi tulajdonságok között jó tulajdonságok is. Bármilyen hihetetlen!

Most, egy lehetséges háború előtt, jó volna a lelkeket nem megkeményíteni, hanem érzővé, az egymás iránti megbecsülés magvait szórni. Mert mi lesz, a háborúban, ha már most ilyen ellenségeskedés és gyűlölet van a lelkekben? A háború még rosszabbá teszi az embert…

Sem a jobboldali reakciókkal, sem Baranyival nem értek egyet, ahogyan egyetlen jobb vagy baloldali kolléga ocsmány magatartását, másokat megalázó röhögcsélését sem tudom elfogadni. Mindenkinek meg kellene tartania a saját méltóságát. Hiszen, ehhez, még csak egyet sem kell érteni, nem kell egy politikai platformon lenni… csak emberként kellene végre viselkednie a politikusnak is és a sajtó munkatársainak is. Be kell látni, hogy ez nem nehéz, ha elvonatkoztatunk a párhovatartozástól és a szemellenzős, politikai erkölcstelenségtől, elkötelezettségtől.

Ezért helytelenítem a petíciók aláírását, a pártoskodást, az állandóvá vált acsarkodást. Mert a keresztény ember a hitét és a kereszténységét, az ateista pedig az emberi voltát tagadja meg ezzel a magatartással.

E pillanatban mindkettő Magyarország elvesztését jelenti…

Egyúttal kérem a keresztény kollégákat, hogy vonják vissza aláírásukat az ügyben kelt, Baranyi Krisztina polgármester asszony mellett állást foglaló petícióról és dolgozzunk együtt azon, hogy ez, a médiában tűrhetetlen stílustalanság mielőbb megszűnjön. Mert minden politikai petíció újabb ellenségeskedést szül, újabb érzelmeket gerjeszt. És nem ez volna a mi feladatunk!  

Stoffán György

főszerkesztő – Nemzeti Napló   

 

Bese Gergő, a tanárballagás és a cenzúra

A katolikus sajtó sokszor nincs a helyzet magaslatán. A tanárballagás után történtek is ezt bizonyítják. 

Történt ugyanis, hogy a Magyar Kurír, a Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalos lapja számomra érthetetlen módon, pozitívan írt az egyházi iskolák november 8-án megtartott tüntetéséről, amelyet mívesen becsomagoltak, hiszen a Deák téri evangélikus templomtól a Szent István bazilikáig vonultak. Belevitték – igazi jó kommunista módszer szerint a népzenét, a Gaudeamus-t, a Szózatot és elhatárolódtak minden párttól… – magyarán, úgy akarták igazolni a liberális és szocialista kormányellenesség jogosságát, mintha jó keresztény módra tiltakoznának. Ezt tette szóvá Bese Gergő atya, abban a hozzászólásban, amelyet a Kurír főszerkesztője törölt. Bese Gergő csupán annyit írt, hogy a sok liberális, magyarellenes ujjongó sorába beállt a Magyar Kurír is… Ez a megjegyzés lehet akár provokáció is, hiszen egyházi lapban nincs politizálás és nehezen képzelhető el, hogy Kuzmányi István liberális volna.... Viszont a tüntetés pozitív hangvételű közlése alapvetően politizálás... .

A Magyar Kurír főszerkesztője tehát, most mellé lőtt a törléssel, hiszen érzelmeket gerjesztett... és ez, ebben a helyzetben nem szerencsés, amint azt láthatjuk is a közösségi médiában balról is és jobbról is...  

Az egyházi iskolák részéről is bűn utcára vinni a gyermekeket bármilyen politikai megmozdulásra. Az egyházi iskolák részéről ocsmány és erkölcstelen dolog beállni abba a sorba, amely nem tárgyalóasztal mellett oldja meg a problémákat, hanem ország-világ előtt, az egyházi iskolák létét nagyban támogató kormányt lejáratva tüntet. Az egyházi iskolák vezetői részéről éppen olyan felelőtlen és lelketlen dolog csatlakozni a sorosista tüntetéssorozathoz, mint a kommunista és liberális csőcseléknek. Az egyházi iskolák vezetőinek az a kötelessége, hogy a fenntartóhoz forduljon problémáival, akik megkeresik a püspököt vagy a Bíborost, aki közismerten kiváló diplomataként, eddig is minden problémát orvosolt. Magyarán, semmi nem indokolta az egyházi iskolák tüntetését, még akkor sem, ha azt egy magyar, keresztény és nemzeti elkötelezettségű „ballagásként” szervezték meg. (Túl ezen, igen kíváncsi lennék arra, hogy mely egyházi iskolák tanerői vettek részt ezen a kormányellenes cirkuszon, amelyet, mint említettem, megpróbáltak jámbor keresztény, nemzeti felvonulásként beállítani – a lehető legaljasabb módon!)  

Ugyanis, a tüntetés időzítése is jellemző volt. Akkorra szervezték a liberális-kommunista társaikat megerősítő sorosista egyházi iskolai „ballagást”, amikor a Bíboros úr és számos pap szentföldi zarándoklaton vett részt. Ezzel pedig, átgondoltan támadták hátba a Bíborost, az egyházat, és annak tanintézményeit, a liberális-kommunista és a katolikus sajtó, fent írt "támogatásával" támogatásával. Bese is és a Kurír is túl messzire ment. Egyikük mellett sem állnék ki ebben az ügyben... 

Mindenki tisztában van azzal, hogy az oktatásüggyel és az oktatásügyben hatalmas problémák vannak, de ezek a problémák nem új keletűek. Az is köztudott, hogy az elmúlt tizenkét esztendőben is súlyosbodtak ezek a bajok, és az sem titok, hogy kevés kivétellel, nem a legalkalmasabb emberek vezették az oktatási tárcát, illetve jobbára nem is volt oktatási tárca… Az is igaz, hogy a Nat sem az, aminek lennie kellene, és a központosítás ötlete volt a lehető legrosszabb, amit tettünk ebben a kérdéskörben. Tovább megyek: A szakképzés és az oktatásügy szétválasztása, és ezzel a szakképzésben részt vállaló tanárok oktatókká való leminősítése és közalkalmazotti státuszuk megszüntetése egyenesen a hozzá nem értés esztelensége volt. A szakképzési centrumok pedig, a pénznyelő automatákhoz hasonlíthatók, hiszen milliárdok tűnnek, tűntek el úgy, hogy semmi látszata nincs a kapott és a helyi vezetők tudtával elherdált pénznek.

Ezzel szemben, nem tüntetésekkel, hanem komoly tárgyalásokkal és újragondolással kellene és lehet ezt a helyzetet végre normális irányba terelni. 1948-tól kezdődően romlik a helyzet, és azt a helyzetet azok teremtették, akiknek a mai utódai a legádázabb kommunistáknál is aljasabban támadják a nemzeti kormányt, a magyarságot, a hazát.

Feltevődik a kérdés, miszerint: van-e joga és igazi oka az egyházi iskoláknak efféle tüntetés megrendezésére akkor, amikor a kormány, lehetőségei szerint ma már komoly lépéseket tesz a helyzet normalizálására. Igaz, nem megy minden varázsütésre…

A válasz egyszerű: – NEM! Nincs joga az egyházi iskoláknak gyermekeket az utcára vinni, népdalokat énekelve átverni a társadalmat azzal, mintha ők mindentől és mindenkivel ellentétben egészen mást akarnának, mint a kommunista-liberális tüntetőtársaik. Ők ugyanazt akarják… Kormányt buktatni és átadni az egyházi iskolákat újra a kommunista liberális söpredéknek, átadni minden eddig elért eredményt annak az ellenzéknek, akik haza-, keresztény-, és nemzetellenes európaiságukkal azonnal megszüntetnék ezeket az intézményeket.

Miért volt hiteltelen ez a tanárballagás? Mert azokat támogatják ezzel, akik már régen gyűlölettel beszélnek az egyházi iskolákról, az egyházról és a kereszténységről.

Van a történelemben számos hasonló példa a „jó szervezést illetően”. De voltak olyan idők is, amikor „a helytartótanács reszketni méltóztatott”… remélem, ez következik a Magyar Kurírnál és Bese atyánál egyaránt… Mert az ilyen nyilvános hibák nem megengedhetők napjainkban! 

Az oktatáspolitika pedig, végre vegye észre, hogy önálló oktatási minisztérium nélkül, hozzá nem értő „szakemberek” által irányítottan, immár ezerfelé szakítva, nem megoldható a következő generációkat oktatók és az okítottak helyzete…

Stoffán György   

A nagy európai „krisztustalanítás”

Münster - Feszülettel és anélkül... 

Amikor az európai keresztényüldözésről beszélünk, akkor nem beszélünk másról, mint az európai keresztények hitehagyásának kissé sarkosan fogalmazott tényéről. Hiszen nem keresztényüldözés folyik Európában és az Unió legfelsőbb szintjén, hanem keresztény tanításokkal szöges ellentétben álló aberrált életszemlélet, szabadosság és erkölcstelenség társadalomra való rákényszerítése és ennek, a társadalom részéről tapasztalható elfogadása. Ennek a drámai és végzetes jelenségnek több oka van, s minden egyes ok elegendő egy világméretű katasztrófa kialakulásához. Hiszen, amikor a legaljasabb emberi tulajdonságokat fogadjuk el természetesnek és jónak, és ezeket törvényben erőltetjük a társadalmakra, akkor szembesülünk mindazzal, amilyennek ma Európát és a világot látjuk. A gyűlölködés, a kapzsiság, a pártoskodó ellentétek, a pénz-centrikusság, az önös érdekek mindenekfeletti megvalósítása, a szeretetlenség és az élet semmibevétele egyenes út a teljes megsemmisüléshez. Ezt tapasztaljuk minden nap. Háború, atomfenyegetettség, éhínség, élelmiszerhiány, infláció. És mindez a keresztény hit elhagyása, az azzal való szembefordulás eredménye.

Azt, hogy mikortól számíthatjuk e folyamat kezdetét, ma már nehéz eldönteni. Logikus időpontok vannak ugyan, de minél messzebb megyünk a történelemben, annál több efféle logikusnak tartott időpontot, eseményt fedezhetünk fel. A történészek és egyháztörténészek más és más véleményt fogalmaznak meg, más és más időre teszik, más és más eseményhez köztik az emberiség és ezen belül a kereszténység lejtőre kerülését. Van, aki az egyházszakadást jelöli meg, mások a reformációt, megint mások a II. világháborúban történteket, és az azt követő időszakot, ám, legtöbben a II. Vatikáni Zsinatot teszik felelőssé. E sokféle okkeresés azonban azt mutatja, hogy egy folyamat részesei vagyunk, amely folyamatba a teljesség igénye nélkül felsorolt összes időpont beletartozik.

Krisztus földi működése idején kezdődött el az a folyamatos támadássorozat, amelyre maga a Jézus is figyelmeztet: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. (Jn, 15. 20-23.)

A kétezer éves kereszténység tehát, már a kezdetén támadások sorát élte át, s ma is ugyanaz a szemlélet támadja a krisztusi tanítást, mint akkor. Csupán az eszközök mások, ám a cél nem változott. A folyamat egyre erősödik, durvábbá, leplezetlenebbé válik, s ma már sokhelyütt törvény tiltja a jézusi parancsok betartását, megélését. Hovatovább az európai társadalmakban is tilos lesz a karácsony vagy a húsvét megünneplése, Róma pedig egy általános világvallás megteremtésén fáradozik, félremagyarázva, vagy egyenesen kihagyva abból Jézust, a Megváltást, a keresztény hagyományokat és hittételeket. A német püspöki kar ott tart, hogy Luther műveit olvasva arra a következtetésre juthatunk, miszerint a reformáció Ágostonos elindítója, a német katolikus püspököket a lutheránusok közül is kiátkozná…

Oda jutottak Európa társadalmai az ideológiák mentén, hogy a Teremtő helyett a teremtményt imádják: azaz önmagukat. A Teremtés logikáját elveti és maga akarja meghatározni saját, veleszületett nemét, maga akarja eldönteni, hogy hasznos-e, megölhető-e a magzat, élhet-e az idős, már hasznavehetetlen öregember. A nemek közötti különbözőséget is el akarja törölni, és a család, a gyermekvállalás teremtésben való részvételét is a maga képére alakítaná. Müller bíboros ezt antropológiai nihilizmusnak, míg a gender-őrültek természetesnek és kötelezően elfogadandónak tartják. A hitehagyás, amelyet látunk és tapasztalunk, már a keresztény egyházakba is beszivárgott, hiszen felszentelt papok követelik a cölibátus megszüntetését annak ellenére, hogy felszentelésük előtt is tudták, mit vállalnak. A szerzetesrendek szegénységi fogadalma ma már olyan, mint a szerzetesi ruha, amelyet alkalmasint a farmerre és a pólóra rántanak fel, hogy szerzetesként tetszelegjenek a hívek előtt. A nyugati egyházakban a gender őrülethez alkalmazkodva összeesketik a homoszexuális párokat, s a Vatikánban is neveztek ki ilyen irányultságú érseket magas, hitbéli befolyással bíró pozícióba. Bergoglio, az abortuszpárti aktivistával, Emma Boninoval fenntartott barátsága  sem arra utal, hogy a krisztusi tanítás maradéktalanul érvényesülne benne, annak ellenére, hogy számos alkalommal elítélte a magzati élet elleni cselekményeket…

A „krisztustalanítás” tehát, végzetes gyorsasággal folytatódik. A folyamatok és a végcél elemzése helyett azonban, el kellene jutnia a keresztényeknek arra a felismerésre, hogy minden Krisztust követő ember valóban kövesse a Mestert, saját példájával, útmutatásával, és nyilvános fellépésével. Hiszen, a Krisztustól való eltávolodást épp olyan folyamatok, egyes személyek igyekeztek a múltban is és napjainkban is megakadályozni, mint amilyen folyamatok és emberek teszik az ellenkezőjét. Gondoljunk csak az őskeresztény vértanúkra, akik megerősítették a kereszténységet és annak elterjedését, gondoljunk Szent Ferencre, aki példájával magát a pápát is térdre kényszerítette, gondoljunk Prohászka Ottokárra, Zadrvecz István ferences püspökre, Mindszenty Józsefre vagy Bogdánffy Szilárdra… és sorolhatnánk a sok száz magyar példaképet, akiknek egyike sem szerepel ma már a prédikációkban vagy a Nat-ban.

A keresztény elvek és a keresztény értékek a hitben és annak gyakorlásában érvényesülnek és hatnak a világra. Krisztus személyének és tanításának középpontba állítása minden keresztény ember számára kötelező, hiszen attól és csak így válik, válhat kereszténnyé. A mi magyarságunk is szervesen kapcsolódik a kereszténységünkhöz, így, aki más mond és vall, az nem lehet sem keresztény, sem magyar! A keresztény értékek védelme sem valós mindaddig, amíg a kereszténység a mindennapjainkban meg nem nyilvánul. A szeretet parancsa és a többi krisztusi tanítás megtartása végtelenül egyszerű, de nem függhet politikai irányzatoktól és egyházaktól. Nem alkalmazkodhat az ellenkező véleményen lévők „érzékenysége” miatt! Egyedül Jézus tanításától és annak emberi véleményektől és „boncolgatásoktól” mentes megtartásától. Az az ötszáz éves feszület, amelyet a napokban a G7 találkozó előtt Münsterben eltávolítottak, világosan jelzi, hogy a világ rossz úton jár, s vele mi is. Ha Európában nem építjük újjá az utóbbi években, a különböző aberrált ideológiák által végképp lerombolt krisztusi világot, akkor mindenestől elpusztulunk. Mert a politika és a politikusok soha nem az igazat mondják. Krisztus tanítása azonban örök.

Stoffán György

Volner János: „Nem a nemzet van a politikusokért, hanem fordítva” (Exkluzív interjú a HUXIT Párt elnökével)

Volner János

Ma Magyarországon az „ellenzék” szó joggal vált szitokszóvá, hiszen minden nemzetellenes, apolitikus és hazaáruló civilszervezet, nemzetinek mondott, de idegen érdeket szolgáló szervezet és szövetség ellenzékinek mondja magát, bár legtöbbjükre inkább az ellenség szavunk lenne a megfelelő. Egyetlen „ellenzéki”párttal összefüggésben gondolkodnak az emberek másképpen… Mi több: reménykedve. Ez a Volner János alapította HUXIT Párt. A párt alapító-elnökét kérdeztük terveiről és a magyar nemzet megmaradásának, általa elgondolt lehetőségeiről.

– Kezdjük talán az elején: Miért látta fontosnak, hogy önálló párttal és ne a Mi Hazánkkal lépjen a társadalom elé? Mi volt a különbség az Ön és Toroczkai elképzelései között?

–       A Jobbik az első parlamenti ciklusa alatt még következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy nemzeti kérdésekben minden alkalommal hathatós politikai támogatást nyújt a kormánynak és az összes cselekedetét nem a párt, hanem a nemzet érdeke fogja meghatározni. Abban bíztam, hogy a Mi Hazánkat is ez a gondolat fogja vezérelni, de ebben sajnos csalódnom kellett, ezért be sem léptem. A köztünk lévő értékrendbeli különbséget jól megmutatta a 2022-es választási kampány, melyben a Mi Hazánk igyekezett begyűjteni az oltásellenes és oltásszkeptikus szavazók tömegeit, én viszont kifejezetten az oltás felvétele mellett folytattam intenzív kampányt, mert meggyőződésem volt, hogy ez a nemzet érdeke.

– Ön a Fidesz javára – Magyarországon, a politikai életben szokatlan tisztességgel és a nemzet iránti elkötelezettségből – visszalépett a választások előtt, tehát pártja nem indult a bársonyszékekért és a jövedelmekért dúló harcban…

–       Fontos tisztázni: az én felfogásom szerint nem a nemzet van a politikusokért, hanem fordítva. Mivel úgy láttam, hogy nem vagyunk képesek biztonsággal elérni az 5 %-os parlamenti küszöböt, ezért úgy döntöttünk, hogy nem gyengítjük a jobboldal kormányzó erőit azzal, hogy értékes százalékokat veszünk el tőle csak azért, hogy állami támogatáshoz jussunk. A baloldali politikusok és újságírók emiatt természetesen gyűlölnek és folyamatosan rágalmaznak, hiszen a Fidesznek enélkül nem jött volna össze az újabb kétharmados győzelem. Nekünk ez a helyzet nagyon komoly nehézséget okoz, hiszen most a civil munkánk mellett, egyetlen fillér nélkül kell politikát csinálunk, ami minden szempontból nehéz. De nem ez a fontos, hanem az ország és a nemzet érdeke.

– Miként lehetséges Ön szerint az Unióból való kilépést megvalósítani?

–       Fontos mindenkinek látnia és megértenie, hogy akkora a különbség a nyugat-európai államok jövőképe és a miénk között, amit egyszerűen nem lehet már újabb és újabb tárgyalásokkal áthidalni. Magyarországnak kulcsfontosságú a keleti nyitás sikere. A magyar gazdaság legnagyobb beruházását ma már keleti (kínai) vállalatok hozták létre, és általában is elmondható, hogy a közvetlen tőkebefektetések terén ma már jóval aktívabbak a keleti országok. Minden azt mutatja tehát, hogy a következő években ki kell egyensúlyoznunk a magyar gazdaság jelenleg még erős uniós (tágabb értelemben nyugati) függését azzal, hogy minden nyugati, elsősorban amerikai szándék ellenére gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat építünk ki Kínával és más, intenzíven fejlődő ázsiai államokkal, valamint nem engedjük tönkretenni az Oroszországhoz fűződő, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatainkat. A Huxithoz, azaz az Európai Unióból történő kilépéshez nélkülözhetetlen, hogy erős és nemzetközi szinten is sikeres magyar márkákat tudjunk a következő években felépíteni. Ez olyan koncentrált gazdaságfejlesztési stratégiát igényel, amelyben a rendelkezésre álló forrásokat már nem az infrastruktúra fejlesztésére kell elsősorban fordítani, hanem az emberi tudás minőségének javítására. Magas hozzáadott értékű, magyar tulajdonban álló cégek részére kell támogató és erősen ösztönző gazdasági környezetet biztosítanunk. Ez képes a tudásintenzív tevékenységre alapozó, nemzetközi szinten is versenyképes magyar márkákat kitermelni. Fontos külön is szólunk az energia kérdéséről, hiszen Európát súlyos energiaválság sújtja és a nyugati országok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elvágják Magyarországot az olcsó és korlátlanul rendelkezésre álló keleti energiaforrásoktól. Magyarország gazdasága az elmúlt években intenzíven, a nyugat-európait lényegesen meghaladó mértékben nőtt, ennek következtében a súlyos gazdasági problémákkal küzdő Görögországot és Portugáliát is megelőztük már, mint ahogy pár éven belül a súlyosan eladósodott Olaszország is mögöttünk fog járni. A növekedés azonban hatalmas mennyiségű többlet energiát igényel. Ma már nem arról kellene az ellenzékkel vitatkozni, hogy megépítessük-e a Roszatommal a Paksi Atomerőmű két új blokkját, ma már az a valódi kérdés, hogy hova kerüljön a tervbe vett két új blokkon felül másik kettő. Végül, de nem utolsósorban éppen most alakul ki egy új világrend, amely megszünteti az Egyesült Államok egyoldalú dominanciáját. Ez az új világrend új közvetítő országot igényel az egymással konfliktusban álló felek között. Magyarországnak ezt a közvetítői szerepet kell megcéloznia, amire jó esélyünk is van, hiszen az eddigi pénzügyi központok maguk is súlyosan érintettek az Oroszországot érintő szankciók kivetésében, azért a keleti országok (pl. Kína, vagy a gazdag arab államok) nem bíznak bennük. Magyarországnak történelmi lehetősége van arra, hogy a két világ közötti közvetítői kapocsként működjön. Hasonlóan tett annak idején Svájc is, amely dúsgazdaggá vált, jelentős részben ettől. Itt az ideje nekünk, magyaroknak is hasonlóan cselekednünk.

– A NATO tagság megszüntetését is tervezi-e elnök úr? Ha igen, akkor milyen szövetségi rendszerhez kellene tartoznunk Ön szerint?

–       Meglátásom szerint a NATO biztonságot nyújt Magyarország számára, ezért fontos a tagságot fenttartanunk. Ez már csak azért is indokolt, mert ilyen módon van lehetőségünk megvétózni olyan döntéseket, amelyek növelik a Magyarországot is érintő katonai összecsapások lehetőségét. Sajnos ma már a NATO-n belül több olyan tagállam is van, amely akár harcoló alakulatokkal is beszállna az orosz-ukrán konfliktusba. Ez borzasztó lenne, hiszen világháborúval fenyegetne. Bölcsen, előre látóan kell gondolkodnunk, hiszen a háború eszkalációjának megakadályozására akkor van lehetőségünk, ha NATO tagjai maradunk.

– Hogyan látja a szankcióktól egyre mélyebbre süllyedő Uniót, s lát-e jobb

megoldásokat, mint amelyeket ma a Kormány igyekszik megvalósítani az

ársapkával és egyéb intézkedéseivel?

–       Az ársapkával és a rezsicsökkentéssel is kísértetiesen hasonló a helyzet, mint 2015-ben volt a határvédő kerítéssel. Először elkezdik Orbán Viktort támadni ezekért a módszerekért, elmondják mindennek, majd pedig bocsánatkérés nélkül elkezdik másolni. A megvalósított védelmi intézkedések fontosak és szükségesek, nélkülük sok magyar ember kerülne nagyon komoly bajba. A másik oldalon pedig ott áll a baloldali ellenzék, amely eltörölte volna a rezsicsökkentést és külföldi kívánságra arra is hajlandó lett volna, hogy harcoló katonai alakulatokkal szálljunk be az orosz-ukrán konfliktusba. Teljes agyrém...

– Keresztényüldözés van Európában. Meddig mehet ez az állapot, és látja-e

a végét, van-e elképzelése e tekintetben?

–       Európa nyugati fele meggyőződésem szerint menthetetlen, őket a saját önpusztító, liberális elveik fogják sírba vinni. Az összes hiteles kimutatás szerint 20-40 év múlva a nyugat-európai államok zöme bevándorló többségű lesz, a liberális társadalmi berendezkedést pedig jó eséllyel felváltja majd az iszlám. Nekünk erkölcsi kötelességünk a kereszténység érdekében más országok belügyeibe történő beavatkozás nélkül szót emelnünk, azonban látnunk kell, hogy Nyugaton a figyelmeztetéseink süket fülekre találnak.

– A mai magyarországi ellenzék minden lépése a hazaárulásra enged következtetni. Ön szerint jog lehetőség lesz-e valamikor arra, hogy ezeket a mai politikai hazárdjátékosokat bíróság elé lehessen állítani?

–       Feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy a baloldalt Amerikából pénzelik és irányítják. Meggyőződésem, hogy ez a nemzeti szuverenitásunkat fenyegető törvénytelen gyakorlat nem maradhat büntetlenül. Aki ezzel nem ért egyet, képzelje csak el, mi történne, ha Amerikában bukkanna fel egyes politikai szereplők mögött milliárdos nagyságrendű, Magyarországról érkező anyagi támogatás. Az FBI még aznap letartóztatásokat foganatosítana. Ehhez képest elégedetlen vagyok a magyar igazságszolgáltatással, hiszen ez még mindig nem történt meg.

– S ha már a bíróságokról beszélünk… Most engedték házi őrizetbe Budaházy Gyurit, aki szabadságharcosként írta be magát a 21. század történelmébe, s akinek az ügye, sok más ügy mellett igen lesújtó véleményt generált a társadalomban a mai igazságügyet illetően. Mi erre a megoldás, hogyan lehet egy független rendszert átalakítani, visszavezetni az igazság, a pártatlanság szolgáltatásához?

–       Önmagában már az is súlyos válságtünet, hogy két, hivatalban levő magyar bírót magához rendel az aktuálisan regnáló amerikai nagykövet. Volt törvényalkotóként és elkötelezett demokrataként természetesen tiszteletben tartom és a másik hatalmi ág önállóságát és függetlenségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne ezen a téren azonnali tennivaló. Önmagában már az is abszurditás, hogy Budaházyék már eddig is többet ültek, mint sok emberölést elkövető. Ennek igazságtalanságát a magyar társadalom jól érzékeli, itt lenne az ideje annak, hogy ezt a bírói kar is észrevegye.

– Végül hadd kérdezzem meg: Meddig lehet nemzeti ellenzékként visszalépni a Fidesz javára, és mikorra várható, hogy a HUXIT Párt valódi, tömegeket vonzó és akár kormányképes politikai párttá, igazi nemzeti erővé nőjön?

–       A Huxit ügyének a közvélemény-kutatások alapján már most is milliós támogatói tábora van. Minél több idő telik el, annál nagyobb lesz ez a tábor, különösen amiatt, hogy már a társadalom is jól érzékeli, mekkora károkat okoznak számára a brüsszeli szankciók. Minket azonban nem a pártunk jövője foglalkoztat, hanem a nemzet érdeke és meggyőződésünk, hogy a Huxit elkerülhetetlen. Elsősorban nem önmagunkat szeretnénk menedzselni, hanem a Huxit ügyét szeretnénk előre vinni: megértetni mindenkivel, hogy rövidesen egyáltalán nem kapunk uniós pénzt, mert a gazdasági fejlettségünk miatt, hamarosan már nem is jár…

– Köszönöm a beszélgetést…

Stoffán György főszerkesztő - Nemzeti Napló

… de mi lesz a gyermekekkel?

 

Értem én a Nyugat által követelt spórolást, a 25 %-ot, amit minden tagállamban előírnak, értem, hogy a gáz és a villany ára az egekben van. Ám, amikor az iskolák fűtésének és világításának az ügye kerül szóba, akkor megrökönyödöm. Hiszen az egyik oldalon büszkék vagyunk a családtámogatási rendszerre, de a másik oldalon a gyermekek drámai helyzetére senki nincs tekintettel. Nem látja a rendeletalkotó a családok helyzetét, a gyermekek nem kis mértékben tragikus sorsát, az egyszülős gyermekeket, a csonka családokban felnövő gyermekek fájdalmas jövőjét és megoldhatatlan jelenét?

Sokhelyütt nincs nagyszülő, a szülő dolgozik, a gyermek pedig egyedül az iskolában lehet/van biztonságban. Nos, ez megszűnik, mert az iskolákat be kell zárni 4 órakor. A gyerek, mint a Covid idején is, az üres lakásba vagy az utcára kerül. Igaz, hogy az iskolában plusz-pulóverben kell lenni, tudok sok olyan gyerekről, aki nem tanulószobás, mégis marad a suliban 5-6 óráig, mert ott beszélgetve a társaikkal, vagy együtt tanulva tanáraikkal jobban érzik magukat, mint otthon.

Értem én, hogy háborús világot élünk, de ha visszagondolok arra, amit szüleink és nagyszüleink meséltek… a háborús világban még jobban vigyáztak a fiatalokra, a gyermekekre abban az átkos Horthy-világban. Akkor, délutánonként voltak szakkörök, volt leventefoglalkozás, cserkészet, és senkit nem zavartak haza koradélután… mert akkor hozzáértő és a gyermekeket mindennél fontosabbnak tartó szakemberek voltak a tanügy élén…

Megértem a spórolás ma semmit sem érő formáit, miszerint nem szabad telefont tölteni, a tanároknak és a diákoknak nem szabad az otthonról hozott ételt a suliban mikrózniuk, az iskola villanyszámlájának a kontójára, s azt is, hogy a melegítő eszközöket és a klímák távirányítóit összeszedette a fenntartó… Mert olcsóbb egy petefészek, vagy netán vesemedence gyulladást kezelni… és a gyerekek is megszokják majd szépen lassan a 18 fokot. Megértem, csak embertelennek tartom… hogy más jelzőt ne használjak. És azt is embertelennek tartom, hogy amíg a számítógépek működhetnek, addig a gyermekek fáznak! Ha emberséges volna a világ, akkor a gépeket kapcsolná ki először…

Ócska, erkölcstelen és aljas világot élünk, és ez nem csak a háborútól van. Ilyen lett a társadalom a kapzsiságában, az irigységében… Mert ma már azt is figyeli az egyik, hogy a másik mivel fűt a másik, és hogy nincs-e az íróasztala alatt valami dugiban működtetett melegítőeszköz.

De mi lesz a gyerekekkel? Hol töltik majd el délutántól estig az időt? Mivel fogalakoznak majd az iskola után, és hol, milyen szennyközösségek fognak „ráindulni” erre a helyzetre, hogy befogják a fiatalokat… akik egyedül kóvályognak az utcán vagy lógnak ellenőrizetlenül a neten?

Most volna itt az ideje annak, hogy a társadalom a gyermekekért mindent megtegyen. Mert nem elég az, amit családtámogatásként kapnak – a családok. A családokban és a gyermekeknek a lelki közösség is kell, a szeretetre is szükségük van, és a megértésre is vágynak, mert azt manapság már otthon alig kapják meg, hiszen a szüleik is keveset kaptak belőle… És, most itt ez a háborús helyzet, amelyben senki nem gondol rájuk… a gyerekekre. Csak a megkövetelt uniós spórolásról hallunk, a kötelező hőmérsékletről, és mindenről, ami megszorítás és amiért – ha nem tartjuk be –, büntetés jár. Mert ilyenné vált az Isten nélküli világ. Ilyenné vált a lerohasztott társadalom, a lélektelenség és a sátáni kapitalizmus. Az egyetlen értéket, a gyermeket semmibe vesszük… veszik, mert nem kifizetődő törődni velük sem a jobb-, sem a baloldalon!

Most van itt az ideje, hogy minden egyház megmozduljon szendergéséből, és melegedőket alakítsanak ki az iskolából utcára kapitalizálódott gyermekeknek. Lehetőleg olyat, amelyben tanulni is tudnak. Minden áldozattal jár, mindenért, amit szeretünk, áldozatot hozunk. Csak a gyerekekért nem? Mert elfelejtettük emberek, hogy Jézus azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. (Mt. 18,3.)

Kár kereszténynek mondanunk magunkat, a keresztény értékek védelmezőiként tetszelegnünk a világ előtt, ha a saját jövőnket, a saját gyermekeinket nem becsüljük annyira, hogy ha máshonnan elvéve is, de nekik megadjunk mindent! Már csak azt várom, mikor lesz kötelező az öregotthonokat is lehűteni... Hiszen, belőlük sincs már haszon.

Újra felteszem hát a kérdést:… Mi lesz a gyermekekkel? Miért a gyermeknek kell a felnőtt és ostoba emberek miatt szenvedniük… már most is, amikor még nem lőnek?

Stoffán György

A Sajtóklub és az "altera pars"... - Levél Bencsik Andrásnak

Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére... a katolikus iskolák diákjaival... 

A Sajtóklub című műsor után levelet kapott szerkesztőségünk, amely Bencsik Andrásnak szól. Ám, mert az adás is nyilvános volt, e levelet -  írójának engedélyével - közzétesszük. Remélve, hogy az adott téma és az arról alkotott vélemények végre közelíthetnek majd egymáshoz. Egyben szeretnénk itt, a bevezetőben szerkesztőségünk véleményének is hangot adni: 

1./ Kisípolt k...aanyázással és egyéb trágár közbeszólásokkal nem hiteles arról beszélni, hogy egy diáklány trágárkodik-e nyilvánosan vagy nem. 

2./ Sajnos a Sajtóklubban ugyanannak a katolikus iskolák elleni hangvételnek lehettünk tanúi, mint amelyet az inkriminált felszólalás közvetített a tüntetésen. Ugyanis a katolikus iskolákat, és általában az egyházi iskolákat vádaskodással besározni egy eddig jobboldalinak tartott televíziós műsor keretében, több, mint elgondolkodtató! 

3./ Végül megjegyezzük, hogy az a szemlélet, amelyet a Sajtóklub közvetített e műsorban, csak és kifejezetten a kommunista-liberális hisztériának lehet méltó és megfelelő színvonalbeli ellenfele. A normálisan gondolkodó pedagógustársadalom ennél a stílusnál összehasonlíthatatlanul magasabb szinten áll, ezért pedig, sértő mind a normálisan gondolkodó, tisztességes munkát végző pedagógusokra, mind a normálisan gondolkodó és a pedagógusokat segítő polgárokra nézve egy ilyen színvonaltalan és indulatokat keltő televíziós beszélgetés nyilvános adása, kivált úgy, hogy a ma látható helyzet történelmi okozóit és okát meg sem említik. (a szerk.) 

 

***

Tisztelt Bencsik András!

Nem tudom, mekkora elkeseredés mondatta Önnel a 2022. október 30-i adásban, hogy „szörnyetegek lepték el a tanári pályát, akik egy szörnyeteg generációt nevelnek fel”, de akkora biztosan nem, mint amekkora elkeseredést bennem kiváltott. Miért önti az olajat még a tűzre? Nem ég még eléggé?? Amikor 1987. augusztus elsején tanárként beléptem abba az épületbe, ahova magam is jártam egykor, tudtam, hogy nem könnyű utat választottam magamnak, mégis az „ide nekem az oroszlánt is” érzések kerülgettek. Már akkor azt ígérte az akkori társadalom, hogy a pedagógusok megbecsültségén javítani fognak. Azóta eltelt 35 év, és én még mindig azt gondolom, lehetne nekünk jobb is. De az adás óta feladtam. Az 1990 óta eltelt évek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy Magyarországon az oktatás sínre kerüljön. Akárki került is hatalomra, legelőször itt akart rendet tenni, de egyre csak rosszabb lett a helyzet. A lőtéri kutya nem kérdezte meg gyakorló pedagógusok véleményét a változásról, vagy ha meg is kérdezte, figyelembe már nem vette. Mindig újabb és újabb NAT-ok jöttek, és azok verziói, de még egyetlen egyet sem vittünk végig, hogy látnánk, honnan hova lehet általa eljutni. Kezdem azt gondolni, hogy eddig a legjobb, ami történhetett az oktatásban 100 év alatt, az az 1978-as Tanterv és Utasítás volt. Ahhoz legalább igazodni lehetett. A negatív csúcsot a Magyar Bálint-i oktatásvezetés hozta, amikor erősen a gyermeki jogokra kellett koncentrálni, ami alapból természetesen minden gyermeket megillet, csak elfelejtették mellétenni a kötelességeiket is. Pedig ugye állampolgári jogok is vannak, de a törvényeket be kell tartania mindenkinek. Ma nekem kell igazolnom, ha egy nebuló bukásra áll, hogy én megtettem mindent, hogy ez ne így legyen! Ha beírok valami figyelmeztetőt, a következő szünetben a szülő engem kér számon, nem a gyermekét. Ha rákérdezek a trágárul megszólaló diákomra: otthon mit szólnak, ha így beszélsz? Tudja mi rá sokszor a válasz? Tudják! Ők is így beszélnek! Aztán bekapcsolom a tévét, és még az én csatornámon is ki kellene néhány embernek mosni a száját!

Számtalanszor olvasom, hogy minek készülnie egy tanárnak, hiszen Petőfi születésnapja nem változik, minek újra felkészülni, ha azt tanítom. Igen, persze, az nem változik, csak a gyermek, akinek meg kellene tanítanom, az változik. Amikor integráció címen mindenféle SNI-s, BTMN-s tanuló bekerül az osztályba… Az egyiket nem lehet írásban feleltetni, a másikat csak abban lehet. Van, akinek a feladatok megértéséhez pedagógiai megsegítés szükségeltetik… Nem sorolom. Az ilyen gyermekek nem egy főnek, hanem kettő esetleg három főnek számítanak az osztályban. Tehát fizikailag bent ül 14 diák, de számítottan ez már 20 fő. Na, erre kell felkészülni. A szörnyeteg generációt nem a pedagógusok nevelték fel, hanem mi együtt. Mi magyarok az oktatáspolitikusokkal, újságírókkal együtt. Az iskola nem attól lesz egyházi, hogy augusztus elsején átveszi valamelyik felekezet. Pannonhalma nem lesz egyik napról a másikra egyikből sem. Egyházi iskola nem kinevezéssel születik, hanem kineveléssel. Nálunk is véletlenszerűen lett pl. katolikus az egyik iskola, de hárommal nem lett több a vasárnap misére járó gyerekek létszáma. Pedig ők többet kaphatnak, mint mi az Állami Árvácskák. Pl. választhatnak tankönyvet is. (Jobban tudják, mi a jó nekik, mint mi az államiban? Az nehezen hihető, hisz egymás mellett ültünk a főiskolán, ugyanazt tanultuk! ) Nem akármilyet persze, mint amilyet sokan gondolnak, hanem nyilván tankönyveket, de nem csak a KELLO által forgalmazottakat. Nem tudok érdemben szólni mindenről, de a magyar nyelvtankönyvek felsőben például megtaníthatatlanok. Két évre adja meg a NAT a tananyagot, de nem bontja évfolyamra. Ezért aztán az embernek néha Mekk Elek jut eszébe, amikor hamarabb készült el a tető, mint az alap. Majd valaki tartja a négy sarkot, amíg az alapok hozzáépülnek. Pedig lenne jó tankönyv, Érdemes Tankönyvíró által kifejlesztve, de sajnos, ő nem a Nemzeti Tankönyvkiadó írója.  Kodály országában kivették a listáról a zenei tagozatos énekkönyveket, és semmilyen sincs helyettük. Ez ügyben még Áder János közt. elnök úrnak is írtunk a kolléganőmmel, aki Maruzsa államtitkár úrhoz küldött bennünket. Ő megnyugtatott: semmi gáz! Letölthetővé teszik a könyveket!! Hát igen, teljesen életszerű, hogy a szülők vagy letöltenek, vagy a már letöltöttet fénymásolják. Közel 200 oldal. Csak tudnám, a Kodály-tanítvány Szabó Helga munkájában mi nem kompatibilis a NAT-tal?!

Nagyon sok a baj az oktatással, eddig egyetlen kormány sem mert érdemben hozzányúlni, csak foltozgatták. Minden kormány hozzátette a magáét, de egy sem javított rajta. Gúzsba kötötte, most meg elvárja, hogy elegánsan táncoljon benne mindenki. Lehet, hogy szörnyekkel van tele az oktatás, de azt kikérem magunknak, hogy miattunk van így. Sajnos a társadalom, a politika és az újságírás – benne a szörnyekké vált újságírókkal – tette mindezt!

Az oktatásban a pedagógusbérek jelentik a legkisebb problémát, bár az is megérne egy misét! Nagy lendülettel bejelentették, hogy a béremelés utolsó részét rábízzák az igazgatókra, döntsenek ők. Ezzel persze lehet jó kis feszültséget generálni a tantestületben. Mi kidolgoztunk egy szempontsort, ami szerint értékelnek bennünket! Igyekszünk igazságosak lenni! Nem tudtam, sírjak vagy nevessek, amikor megláttam a szeptemberi bérjegyzékemen a „munkáltatói döntésen alapuló” illetményemet! BRUTTÓ 19 (azaz tizenkilenc) forint volt. Nettóban az tizenkettő. És még én jártam jól, mert valaki nem is kapott egyetlen fillért sem, de talán száz forint fölé sem ment egyikünké sem! Mi ez, ha nem megalázás?? Pályakezdő ismerősöm nincs 25 éves, nettóban többet keres, mint én két diplomával, ped. II-ben osztályfőnökként és munkaközösség-vezetőként. Egyszer az ismerősöm is elmúlik 25 éves! Gondolt arra valaki, hogy hirtelen mekkorát fog zuhanni a fizetésük? Az életpálya modell azt jelenti, hogy 3 évente nettó 4 ezer Ft körül emelkedik a bérünk! Megnézte valaki a tanárképzők szeptemberben induló képzéseit? Több helyre van kiírva – legalábbis a Juhász Gyulán biztosan -, hogy n.i., azaz nem indul. Vajon ha olyan szuper Magyarországon az oktatás, miért nem jelentkeznek tanárjelöltek? A ponthatár nem lehet akadály: 280 ponttal szinte mindenhova be lehet(ne) jutni! Tantestületünk átlagéletkora 55 fölött van. Az én generációm az, amelyik még elégséges létszámú, de 4 éven belül nyugdíjba megyünk. Ki fog fizikát, biológiát tanítani? Egy pedagógus képzése minimum 5 év akkor is, ha utána nem megy tanítani! Utolsó percben vagyunk, nem kellene már érdemben tenni valamit? Az kevés, hogy szörnyetegnek nevezzük a pedagógustársadalom egy részét! Az csak olaj a tűzre.

Az emlegetett Sajtóklubot soha nem hagytam ki eddig, mindig megnéztem. Ezután csak akkor, ha a szörnyeteggé vált Bencsik András nem lesz benne! Kérem, hagyja abba a gyűlöletkeltést a pedagógusok ellen! Biztosan vannak közöttünk csapnivaló emberek, pont úgy, mint bármelyik más hivatásnál, de higgye el, többen vagyunk, akik korrepetálunk, lelkeket gyógyítunk, országos versenyekre, Éneklő Ifjúság koncertekre készítünk föl gyerekeket, és bár ezekért jutalmat sem kapunk, nem sztrájkolunk. Tudom, hogy újságíróként szét fogja szedni a mondanivalómat, pont erre való egy újságíró, én pedig csak egy magyartanár vagyok! De minden mondatomat az „érted haragszom, nem ellened” gondolata vezérelt. Béke kellene már itt is, nem csak a valódi fronton! Köszönöm, ha megértette a gondolataimat!

Dávidné Bartha Szilvia, ének-zene, valamint magyar nyelv- és irodalom tanár 

Halottaink emlékezete – Fényt hagyni magunk után…

Az októberi és novemberi napok az emlékezés napjai. Halottak napja körül, a kereszténységet tagadók is ellátogatnak szeretteik sírjához, s meggyújtják az emlékezés mécseseit. Szent Odilo cluny, Benedek rendi apát 998-ban vezette be ezt az ünnepet, amely a 14. századtól terjedt el a keresztény világban. Ki gondolta volna akkor, hogy nekünk, magyaroknak ez a két hónap valóban a gyász, az emlékezés, a figyelmeztetés két hónapja lesz?

Október 6-án az 1849-es, Habsburg megtorlások gyászát éljük meg. 1918 októbere is súlyos és végzetes hónapnak bizonyult, hiszen akkor omlott össze a Monarchia hadserege, a Magyarországra is – a Habsburg birodalom által – ráerőltetett háborúban, amelynek egyenes következménye a Trianoni ország- és nemzetgyalázás. Majd október 23-án – ki tudja miért – ünneplünk, de csak szőr mentén, hiszen a teljes ’56-os igazságot (Véres csütörtök) még ma is igyekszik a történésztársadalom "eltrükközni". Majd november 4-e a haza- és nemzetárulás kommunista emléknapja… 

Minden történelmi kor alaposan megtizedelte a magyart, s mi mégis itt vagyunk a Kárpátok gyűrűjében… ahol ezekben a napokban országszerte mécsesek fényében úsznak a temetők, és emlékezők milliói járják be a sírkerteket. S talán imádkoznak is még a magyarok azokért, akiknek az emlékét a szívükben hordozzák.

A köszönet, a hála, és a saját elmúlásunkra gondolás is megjelenik ezekben a napokban, hiszen a sok sír figyelmeztet mindnyájunkat: „Memento mori!” Az idő múlik, és képzeletbeli homokóránkban egyre kevesebb a felülről aláhulló por…

Milyen jó volna a temetőjáráskor, mindnyájunknak belegondolni az elmúlás feltartóztathatatlan közeledtébe, s abba, hogyan válhatunk az utánunk jövők számára értékké, mit hagyhatunk mi, ma még élők azoknak, akik örökül kapják ezt a szenvedésekkel együtt is csodálatos magyar világot, s örökül a keresztény hitet, a Krisztus anyjának felajánlott Kárpát-hazát. S a mécsesek meggyújtásakor gondolunk-e arra, hogy amit elrontottunk, nem tettünk meg, amit vétettünk, hogyan pótolhatnánk, hozhatnók helyre? Gyönyörködünk a fénnyel átitatott temetőkben, ahol a fejfák, a keresztek, a kopjafák és a sírkövek mind-mind, egy-egy élet értékét, az ott nyugvók küzdelmeit, a nekünk hagyott emlékek egykori tulajdonosát fedik… s közben jókat beszélgetünk

 a ritkán látott rokonnal, ismerőssel… de vajon imádkozunk-e értük… imádkozunk-e magunkért, ott a fénnyel telt sírkertben? És gondolunk-e azokra a felmenőinkre, akiknek évszázadokkal ezelőtti, akkor könnyekkel áztatott nyugvóhelyük már régen az enyészeté lett? Gondoljunk Rájuk is, hisz Ők éppen úgy adtak nekünk, hagytak ránk, szenvedtek értünk, mint azok, akiket csak évekkel vagy hónapokkal ezelőtt veszítettünk el… A régi ősöknek is jár egy fohász, egy ima, egy hálatelt, szerető gondolat.

Nagy szükség volt tehát, Odilo apát 998-ban született nemes ötletére, a Mindenszentek-, és a Halottak napjára. Mert a temetők csendje, fénye, az altemplomok dohos nyughelyei, és a természetben pihenők korhadt fejfái a mai embert figyelmeztetik az idő rövidségére, az értékmentésre, az önös érdekek ostoba követésének helytelenségére, a politikai harcok és hatalommániák fölösleges voltára, a háborúk embertelenségére, a hit fontosságára. Hiszen a halál – keresztény hitünk szerint – csak a test megsemmisülése. A lélek, a szellemvilágban tovább él. A testi megjelenésünk, csupán egy mozzanata annak a létnek, amely Isten rendelése szerint lett, de Isten ítélete szerint folytatódik. S az az ítélet nem a földi, megfizetett, politikailag elkötelezett, a pénzügyi világ zsebéből élő talárosok, jogtól és erkölcstől, igazságtól és emberiességtől elrugaszkodott ítélete, hanem az Örökkévaló bölcsességé, igazságé, a Teremtőé. Mert mi is elszámolunk – minden kapott talentummal, emberségünkkel, bűneinkkel és jótéteményeinkkel, hitünkkel. Mindennel, amit Ő adott útravalóul, fogantatásunk pillanatában… – ahogyan elszámoltak már azok, akiknek a sírján e napokban mécsest gyújtunk, akikre emlékezünk, s akiknek a szeretete a szívünkben maradt, éltet és segít…

Mécs László premontrei költőnk így figyelmeztet:

„Fényt hagyni magunk után

Az élet örök búcsúzás,
ó bárcsak tudnánk távozáskor
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Beleszeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalábbis, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait
és édességével világít
a hosszú-hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága nyár.

Vagy legalábbis, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Óh, szent fényt hagyni volna jó!”

 

Az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében, az Úr Jézus szent nevében!  

 

Stoffán György

Ha Orbán emlegeti, akkor Mindszenty is ellenséggé válik?

 

Virág Ferenc pécsi püspök, Mindszenty József bíboros, hercegprímás, Zadravecz István ofm püspök

Amikor egy-egy katolikus egyházi személyiségről nyilvánosan megemlékezünk, elindul a keresztényellenes, közelebbről a katolikusellenes támadássorozat, olyan állításokat, vádakat és rágalmakat felsorakoztatva, amelyek igaztalanul és minden emberiességet mellőzve igyekeznek besározni példaképeinket. Jó ideig a marxista történelemszemlélet volt ezeknek a szánalmas, de annál vehemensebb támadássorozatoknak az irányadója, de miután már számos főpapunkról nyilvánosan is kiderült a sokáig csak suttogott igazság, ma már önjelölt történészek és bérelt publicisták kardoskodnak a régi hazugságok mellett vagy egészen egyszerűen újakat gyártanak, szintén megrendelésre.

Az utóbbi napokban, hetekben Mindszenty bíboros személyét, életszentségét, és munkásságát tűzték a lőlapra. Mindössze az a bajuk a legnehezebb időkben szolgáló esztergomi érsekkel, hogy október 23-án, Zalaegerszegen, a Mindsznetyneum megnyitójával összekötve tartotta ünnepi beszédét a jelenleg regnáló magyar miniszterelnök. Megemlékezésében felidézte Mindszenty magyarságért és kereszténységért vállalt áldozatát és példának állította elénk, a történelem nagy egyházi személyiségeivel együtt. Igazán méltó és az ünnepnek megfelelő beszédet hallhattunk tehát, a zalaegerszegi Mindszenty Múzeum előtt, s végre, tizenkét év után először elhangzott Orbán Viktor beszédében a kifejezés: Mária országa.

Kevés olyan nemzet van a világon, amelynek száz év alatt négy olyan egyház vezetője volt, mint nekünk, magyaroknak. Prohászka Ottokár, Zadravecz István ofm, Mindszenty József és Márton Áron. És, bár a társadalom a kommunizmus negyven éve alatt, s nemkülönben a rendszerváltás liberalizmusa által mind hitében, mind erkölcseiben megromlott, mégis e négy nagy püspök működésének köszönhetően, ma is van hit, van józanság és normális ítélőképesség a magyarságban. A Kárpát-medence magyarsága nem vesztette el Istenbe vetett bizalmát, és Máriához, Jézus anyjához úgy imádkozik nemzetünk megmaradásáért, mint a nemzet Szent István által választott Patrónájához, Királynőjéhez.

Talán ezért támadja a kommunista-liberális primitívség Prohászkát, Zadraveczet és Mindszentyt is, mert e három magyarországi főpap, az idők próbáját is kiállva igazságokat mert kimondani, és arra igyekezett rávenni az ország keresztény katolikus lakosságát, hogy maradjanak meg őseik hitében, jottányit sem engedve a betolakodók akaratának, a kommunista rezsim parancsainak, a liberális sátánizmusnak. Hiszen, a liberalizmus már Prohászka idején is rombolta a társadalom erkölcsét, hitbéli elköteleződését, gyalázva a papságot, és a katolikus egyházat, de nem kímélte a protestáns felekezetek lelkészeit és híveit sem.

Mindszenty József mai gyalázása és rágalmazása semmit nem von le abból az áldozatvállalásból, amit a bíboros élete utolsó pillanatáig beteljesített. Igaz, voltak „pillanatok”, amikor második utódja is „szemére vetette” a Kathpress című osztrák katolikus lap hasábjaink, hogy Mindszenty terhe volt a magyar katolikus egyháznak, de az a világ is elmúlt, s ma már nem kell, nem kötelező kollaborálni a hatalommal az egyház terhére.

Amikor beleolvasunk egy-egy mai, Mindszenty-ellenes cikkbe, eszünkbe jut az a kiadvány, amelyet Mindszenty letartóztatása előtt adott ki a rákosi-rezsim, Mindszenty a nép ellensége címmel. És mi sem jellemzőbb a mai ellenzékre, mint ugyanaz a magatartás és mentalitás, mint amit a fenékig érő homlokú Rosnefeld vallott magának gyilkos és értékromboló uralma alatt. Ha valós rendszerváltás lett volna, akkor ezek a szellemiségek éppen úgy tiltottak lennének, ma Magyarországon, mint Németországban a hitleri eszme. Ám, nem volt valós rendszerváltás akkor, amikorra ezt a történészek teszik, és ahogyan az új generációk tanulják. A rendszerváltás 2010-ben kezdődött el, és iszonyatos nehézségekkel, próbatételekkel folyik napjainkban is. Hiszen, egy olyan ellenzékkel állunk szemben, áll szemben a keresztény magyar nemzet, amely semmit nem változott elveiben, és erkölcstelenségében. Ha csak azt nem tartjuk változásnak, hogy ma éppen azokkal paktál, akik ellen negyven éven keresztül harcolt: az USA-val és az egykor volt nyugati világgal. Üzelmei viszont nem változtak. Keresztény-, és magyarellenesek maradtak, minden értéket rombolnának, de ma már nem csak régi, nagy példaképeinket mocskolják, hanem gyermekeinket is saját képükre akarják formálni. Számukra minden alávaló, ami Istentől és a Teremtés logikájából ered.

Mindszenty, mint a Magyar Királyság utolsó zászlós ura, Esztergom érseke, a magyar katolikus egyház fehér vértanúja örök ellensége marad mindazoknak, akik sem hitükben, sem magyarságukban nem tartoznak a magyar keresztény nemzet tagjai közé, mert sem hitük, sem magyarságtudatuk nincsen. Mindszenty gyalázásával pedig a nemzetet, a magyarságot gyalázzák, önmagukat minősítve és elítélve ez által.

A legfelháborítóbb perverz kommunista hazugság Mindszentyt illetően, napjainkban látott napvilágot. Ugyanis azt merte állítani egy elvakult a kommunista, hogy a tizenöt évig tartó, és az amerikai nagykövetségen töltött belső kényszerszáműzetés alatt, Mindszenty a Kádár-rendszer támogatójaként a Vatikán ellenfordult. Ehhez röviden csak annyit: Casaroli, mint a Vatikán szabadkőműves külügyminisztere, a kommunistákkal való kiegyezést tűzte ki célul, VI. Pál – a sokak szerint szintén szabadkőműves pápa – jóváhagyásával. Ezt nevezzük Ostpolitik-nak, azaz keleti politikának. Ennek a politikának a következtében kötelezték Mindszenty Józsefet arra, hogy akarata ellenére elhagyja Magyarországot és a Vatikánba költözzön, amolyan házi őrizetbe. A Casaroli-féle külpolitika számos, a kommunista országokban szolgáló érseket és papot hagyott magára, amit Márton Áron, római útja alkalmával a bíborosi kar szemére is vetett. Mindszenty pedig, az őt ért vatikáni hazugság ellen, miszerint az esztergomi érsek lemondott hivatalától, nyilvánosan lépett fel…

Talán, e két főpap józan ellenkezése akadályozhatja boldoggá avatásukat. Ám Isten útjai kifürkészhetetlenek! – és ezt a Szentszék is jól tudja…

Stoffán György