FELHÍVÁS!!!!!

Stoffán György: Keresztények, keresztyének! Ideje volna fegyverkeznünk!

Hiába keresem keresztény-keresztyén papjaink, lelkészeink és püspökeink hitbéli megerősítését, útmutatását, nem találom sem a magyar sajtóban, sem a nemzetközi médiában. Mintha a hit elillant volna a legsötétebb napok előtt, mintha csak az evilági élet veszélyeivel állna szembe a keresztény-keresztyén ember, papsággal, egyházzal egyetemben, a hit fegyverei nélkül, Istentől is magára hagyottan. Minden egyház meghozza a maga tiltó rendelkezéseit, amelyeknek az egyházellenesek és maga az ördög örül a legjobban, de a hatásos fegyverek említése elsikkad az „emberek biztonságát” szolgáló kötelező intézkedések mellett.

Hallottuk már, hogy nem szabad nyelvre áldoztatni, csak kézbe. Az úrvacsorakehely helyett műanyagpoharakat kell használni, a görögöknél is megváltozik az áldoztatás módja, de ikon vagy keresztcsókolás sincs, mert mindettől terjedhet a vírus, amelyet, ha valaki emleget, az pánikkeltő. A hitbéli pánikkeltés viszont kézzelfogható ezekben az intézkedésekben, kivált úgy, hogy a szent hagyományok és a liturgikus cselekmények megváltoztatása kötelező.

Apelláta nincs!

Akkor mi az igazság? Miért nem a másik oldalról, a hit és az imádság oldaláról közelítenek az egyházak? Miért nem mutatják meg, adják a társadalom kezébe minden lehető médiafelületen, minden prédikációban és egyházi sajtóban, hogy bizony van a keresztény-keresztyén embernek hatásos fegyvere a rossz, a betegség, a sátán ellen? Mit ér a hit, ha a hitet is korlátozza a hitet terjeszteni és erősíteni hivatott felszentelt társadalom? Milyen Krisztus-követés az, ha a szentáldozásban Krisztust, a Krisztusra való istentiszteleti emlékezést, a hódolatot, a szent hagyományokat is tiltja az egyházi elöljáró? Vagy már püspökeink és papjaink, lelkészeink is szégyellik a mai világban Istent? Szégyellik, hogy elvileg hisznek Krisztusban, szégyellik hirdetni, hogy Isten minden veszélytől megmenti a Benne hívő embert? Hogy a megpróbáltatás is Istentől van, és a fájdalom is, a betegség is próbatétel, nem pedig fenyegetettség vagy büntetés? Szégyen hirdetni, hogy az imádság fegyver és mindent legyőz, ha van hitünk, ha Krisztust és az Ő tanítását követjük? Szégyen a katolikusoknak Mária oltalmát, szentjeink segítségét kérni?  Elfelejtettük Jézus Szentírásban olvasható figyelmeztető és irányt mutató szavait? Kidobtuk a rózsafüzért, amely Mária által kezünkbe adott hatásos fegyver? Talán egyedül a református egyház vezetői élik meg a hitet annak ami… Böjtre és imádságra szólítanak a vírus ellen.

Igaz, ők is bevezettek bizonyos óvintézkedéseket, de úgy, hogy mellette a hitbéli fegyverkezésre is felszólítottak. Mi katolikusok pedig, mintha szégyellnénk a lehetőségeinket. Beszélünk az Eucharisztikus Kongresszusról, de értelmetlen és hatástalan rendelkezéseket hozunk, az alázat és az imádat minden apró megnyilvánulását tiltjuk, a szenteltvizet száműztük, mint korábban a tömjént. Noha, e kettőtől félt az ördög a legjobban – mint azt ősi magyar közmondásainkból tudjuk…

Intermezzo:

Barátom elkeseredve hívott fel telefonon, miközben e sorokat írom:

–       Mit mondjak a gyerekeimnek, akikkel én is és a nagymamájuk is rendszeresen megyünk templomba… és tegnap letakart szenteltvíztartót láttak? Mondjam azt, hogy nem igaz, amit eddig tanultak, hogy a szenteltvíz mégsem véd meg? Vagy azt kellene mondanom, hogy a püspök bácsik nem hiszen a szentelmények erejében, az imádságban? Hány és hány emberben merülnek fel kételyek, pedig nem az igazság, nem a hitünk változott meg, hanem azok, akikben eddig bíztunk, és akik eddig irányítottak minket. Gyuri! Ha Istenhez nem engednek fordulni úgy, ahogy akarok, akkor hová forduljak segítségért? Kiben bízzam? Az operatív törzsben? Nagyon el vagyok keseredve! Ha az én hitem olyan apró, mint egy mustármag, akkor a püspökeink és papjaink hite mekkora? Tehet-e egy normális pap ez ellen az esztelen hitetlenség ellen, ha másképp látja, mint a tiltó rendelkezéseket kiadó méltóságok?  – tette le a kagylót barátom…

Mi a teendőnk tehát, ebben a hivatalossá és általánossá vált hitetlenségben?

Minden keresztény-keresztyén ember együtt, saját hite szerint imádkozzék, kérje a Teremtő Isten, kérjük szentjeink közbenjárását, kérjük az Istenszülőt, hogy oltalmazza népét. A közös ima, a rózsafüzér a legnagyobb fegyver, amely sokszor győzelemre vitt már egyént, közösséget, hazát és nemzetet.

Imára hívom tehát az összes keresztény-keresztyén magyar embert, hogy hite szerint csatlakozzék egy Rózsafüzér – vagy ha úgy tetszik –, Ima-hadművelethez. Ha naponta csak tíz „Üdvözlégyet” (egy tizedet) mondanak el a katolikusok, és ehhez egy-egy „Miatyánkkal” csatlakoznak a protestáns testvérek, akkor az olyan, mint egy hadsereg más-más fegyverneme, amely Krisztus nevében és vezérletével – együttesen – mindent legyőz!

És hallani fogjuk újra minden tiltás, hitetlenség és emberi ostobaság ellenére Jézus szavát: „Hited meggyógyított téged!”

Mert az egyetemes keresztény-keresztyén egyház erejét a hívek közössége adja… 

Kiszáradt szenteltvíztartók, avagy a koronavírus ellen – hit nélkül…

Nincs jogom és lehetőségem felülbírálni azokat az intézkedéseket, amelyeket a katolikus egyházi vezetők itthon és a világon sokhelyütt kötelezően bevezettek a koronavírus miatt. Így csak a saját „bigott” hitem szerinti gondolatokat vetem papírra…  

Amikor azt hallom, hogy minden misét felfüggesztettek, hogy nem lehet nyelvre áldoztatni, és a szenteltvíz tartókat is kiürítik, furcsa érzés fog el. Úgy érzem, hogy papjaink és püspökeink híján vannak annak, amit hirdetnek: a hitnek.

Hiszen Jézus nem fordult el a leprástól, a vaktól, a beteg emberektől, hanem meggyógyította őket. „Hited meggyógyított téged” – mondja, és útjára engedi azt, aki hittel kérte a gyógyulást…

Ma pedig? Mintha a hit semmivé vált volna. Mintha csak a világi intézkedésekkel lehetne a betegség ellen küzdeni. Mintha az, amiben eddig bízott és hitt a keresztény ember, csupán átverés lett volna… Krisztus testétől rettegnek a szentáldozáskor, a szenteltvíz érintésekor, a közösség szentmisén való részvételekor. S eszébe nem jut senkinek a Szeplőtelen fogantatás kolostor és templom, amely a hirosimai atomtámadás epicentrumától alig egy kilométerre volt, és épen maradt. Sőt! A benne lakók még a sugárfertőzést sem kapták el. Vagy elfelejtettük a gyógyulásokat, amelyek a Mária-kegyhelyeken történtek… azokon a kegyhelyeken, amelyeket ma bezártak a vírusveszély miatt – tilos megmártózni a csodatevő forrás vizében…

Elfelejtették a most tiltó rendelkezéseket hozók, hogy például Csíksomlyón mennyi gyógyulás történt… pedig csak a ferencrendi Losteiner barát könyvét kellene elővenni és végigböngészni… de nem Csíksomlyóról beszélek, hanem Lourdes-ról, Fatimáról és ezernyi más Mária-kegyhelyről, amelyeket ma, mint fertőző gócokat tart számon még az egyház is. És ez sátáni…

Elfelejtkeztünk a sokévszázados feljegyzésekről, amelyek a pestisjárványok idejéből maradtak ránk, s amelyek bizonyítják, hogy a legtragikusabb időkben is tele voltak a templomok, sokan vették magukhoz az Úr Szent testét, és életben maradtak. Nem nézünk a hálából emelt Szentháromság-szobrokra, amelyek azt jelzik, hogy az ima által megszűnt a pestis, a feketehalál.

Elfelejtettük, hogy Isten akarata nélkül semmi sem történik a Földön, és minden embernek előre tervezett életútja van, amelyben a halál is, Isten akarata szerint jelöltetett meg. Elkerülni azt, ami meg van írva – nem lehet! Sem a szenteltvíztartók kiürítésével, sem a misék ideiglenes tiltásával, sem a nyelvre áldoztatás beszüntetésével… Semmivel! A vírus maga tehát, ördögi mű, amely a hitet, a hagyományokat megszünteti és Krisztus testétől, valamint a Mária-kegyhelyektől való félelmet olt a keresztény emberbe, pápáján, papjain, püspökein keresztül…

Ha hittel és hitben élnénk, akkor az egyház vezetői a Rózsafüzér imádkozására, az Úr angyalára hívnák fel a figyelmet, arra ösztönöznék a népet, hogy Istenhez, és a Boldogságos Szent Szűzhöz imádkozzék… hogy teljenek meg a templomok és járuljanak minél többen a Szentségekhez, hogy vigyenek haza is szenteltvizet, amelynek ereje nem mesebeli képzelgés csupán, hanem valós, tisztító erő annak, aki hisz benne.

De nem! Inkább kerüljük a templomot, ne áldozzunk, ne mártsuk kezünket a szenteltvízbe… és ki tudja, még mit ne tegyünk… – mondják az elvilágiasodott, hit nélkül, a mai világnak megfelelve élni akaró egyházi vezetők.

Én pedig, mint esendő, bűnös katolikus ember, Krisztust botorkálva követni próbáló keresztény, azt mondom, azt kérem, arra szólítok fel, hogy imádkozzunk mi keresztények, keresztyének. Forduljon ki-ki hite szerint Istenhez, Máriához, s használjuk a bizonyítottan minden baj ellen a legnagyobb fegyvert, a Rózsafüzért. Ne hagyjuk hitünk hagyományait egy ördögi hisztéria miatt odaveszni, hanem bízzuk magunkat Krisztusra, s érintsük meg ruhája szegélyét, kérjük a világ és az egyház hitevesztettségének gyógyítását, bűneink bocsánatát, hitünk megerősítését és az isteni Kegyelmet. Mert az erős hit a leghatékonyabb fegyver a sátáni erők, a vírusok és az emberi ostobaság ellen!

Stoffán György

Stoffán György: Politikai szatócsok, avagy „Trianont tessék!”

Míg az utódállamoknak nevezett megszállók örömünnepet ülnek Trianon 100. évfordulóján, addig a magyar belpolitikai életben egymást érik az ostobábbnál ostobább ötletek, politikai és érzelmi visszaélések a politikai sikerek – pontosan fogalmazva a parlamenti bársonyszékkel elérhető pénz – érdekében. A legszomorúbb, hogy a magát jobboldalinak hirdető szervezetek és pártok kapaszkodnak bele Trianonba, élnek vissza nemzetünk tragédiájával. Akiknek kötelességük volna a nemzet fájdalmát enyhíteni, azok Trianon fájdalmának farvizén hajóznának be a Parlamenti bársonyszékekbe, vagy szeretnének állami támogatást kapni… A nemzeti elkötelezettség hiánya minden efféle politikai próbálkozásban tetten érhető.

A kormány sem áll a helyzet magaslatán, hiszen nem meri, vagy nem akarja(?) nemzeti gyásznappá nyilvánítani június 4-ét, hanem a magyar érzelmekkel ellentétesen, a nemzeti összetartozás napjaként, éveként határozta meg június 4-ét és Trianon 100. évfordulójának évét.

Az MVSZ aláírást gyűjt, ami önmagában nem volna baj, ha a magyarság nemtetszését óhajtaná ezzel bizonyítani, kifejezni… ám a szervezet vezetői „Trianon felülvizsgálatát” igyekeznek ezzel elérni és ezt a célt, mint nemzeti délibábot hangoztatják is… hogy kinél és hogyan vizsgáltatnák felül Trianont, s hagynák helyben Párizst, az mindez idáig titok maradt.

A legérdekesebb politikai húzás az 1921. évi. XXXIII. tv. hatályon kívül helyezésére vonatkozó indítvány, amelyet a Mi hazánk mozgalom terjesztett be… kissé paradox módon, hiszen képviselői Jobbikosokként kerültek a Parlamentbe, frakciójuk nincs, így a párt, mint parlamenti erő nem létezik. Képviselőik egyéni képviselőkként dolgoznak, tehát pártként nem adhatnak be törvényjavaslatot.

Mindezzel szemben Toroczkai László úgy tette közzé a médiában az 1921-es XXXIII. tv. anulálásának buta ötletét, hogy azt pártja/mozgalma jegyzi.

Különösen körmönfont ez a törvényjavaslat, hiszen a fentiek mellett arra irányul, hogy a kormányt – ha a T. Ház nem veszi tárgysorozatba a törvényjavaslatot –, olyan színben tüntesse fel, mint amely kormány nem hajlandó a Trianon után száz esztendővel törvényen kívül helyezni az említett 1921-es törvényt. Amellett, hogy Toroczkaiék indoklása és érveik helytállók – volnának, ha nem lett volna később 1947. február 10-e –, a mai világpolitikai helyzetben erős szövetséges nélkül ez a lépés maga az öngyilkosság, de nevezhetnénk gyilkosságra való felbujtásnak is, hiszen a határon túli magyarok potenciális életveszélybe kerülnének. Láthatjuk minden nap azokat az intézkedéseket, amelyek egyre csak szűkítik a magyarság és székelység jogait, lehetőségeit. Láthatjuk a bosszúhadjáratot, amelyet meggondolatlan és ostoba ötletek és tettek generáltak, többek között Beke Istvánék esetében. Láthatjuk az Európából ellenünk irányuló gyűlölködést, amelynek hazai képviselői is meglehetősen sok problémát okozhatnak és okoztak eddig is a magyar nemzetnek, a kormánynak. Ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezése, azaz egy békeszerződés ratifikálásának eltörlése szinte hadüzenet, és értelmetlen is. Hiszen az 1947-es párizsi békeszerződést is hasonlóan ratifikálta a parlament. Mert bár nekünk fáj az a plusz három elvett falu is, de békeszerződésről beszélünk, mert egykor hadban álló fél voltunk…   

Diplomáciai és politikai vakság ebben a helyzetben, vélt politikai előnyökért ezt a folyamatos Trianonozást generálni. Nagyfokú lelkiismeretlenség ma ilyen ötletekkel bombázni a közvéleményt, hiszen a Mi hazánk nem párt, nem parlamenti erő, csupán egy szervezet, amely nemzeti érzésekre apelláló ámokfutással akar betörni a nemzeti politikába, letarolva mindent, amit eddig a józanész felépített. Nem más ez a nagyhanggal beharangozott törvénymódosítási ötlet, mint a Fidesz elleni legújabb alantas támadás. A Mi hazánk nem képes ugyanis a mai kormány helyére állni… csupán Károlyi Mihály módjára átjátssza a baloldalnak az országot.  

Végre világosan és tisztán kellene látni a magyar nemzet helyzetét, hozzáállását és lehetőségeit a mai világpolitikában és a megszállt területeinken élő magyarok érdekében.

Közös nemzeti megemlékezéssel kellene a nemzeti gyásznapot megtartanunk úgy, hogy annak súlya és jelentősége legyen mindenütt a Kárpátok gyűrűjében. Nem egymás ellen, ostoba és apolitikus ötletelésekkel, törvényjavaslatokkal, bárgyú és a valóságtól távol álló követelésekkel. Ha száz év után nem tudunk normálisan és őseinkhez méltón megemlékezni a magyar nemzet legnagyobb tragédiájáról, akkor inkább maradjunk csendben. Politikai előnyszerzésre használni egy ilyen dráma évfordulóját, csaknem olyan, mint amikor a temetkezési vállalkozó az intenzív osztály küszöbén várja a következő „jó bótot”. Embertelen dolog a Nemzettel szemben…  

Egy közös megemlékezésen a világ tudtára lehet hozni, hogy bár van ilyen kötelezően meghozott törvényünk, mi, a 21. századi magyarok mégsem fogadjuk el Trianont, nem mondunk le az ősi jussról és úgy élünk, hogy mindig képesek legyünk a teljes országot, annak minden népével újraegyesíteni… Gyásznapként kell megülni június negyedikét, de együtt, minden magyarral, és mindenkivel, akinek valóban fáj Trianon. Pártérdekek, előnyszerzési vágy és politikai haszonlesés nélkül. Közben pedig gyűjtsük össze azokat az aláírásokat, amelyek által nemzeti régióvá válhat a Székelyföld.

Nem vakok és nem bolondok azok, akik ma a mi országunk kétharmadában élnek és uraknak képzelik ott magukat. S ha mint ilyenek hallgatják a magyarországi híreket, és látják, mi történik ma a csonka-országban, nyugodtan dőlnek hátra és kérnek egy jó erős kávét… Mert mit látnak? Azt, hogy a magyar önmagát végzi ki, önmaga legnagyobb ellensége, mert a hatalomvágy és pénz mámorító illata mindent legyőz. A magyar politika a legnagyobb magyar tragédiából is pénzt és hatalmat akar kovácsolni… az összefogás, az egymás megbecsülése, a haza iránti feltétlen elkötelezettség helyett és a józan gondolkodás helyett.

Ne így emlékezzünk hát a századik évfordulón! Jöjjön meg végre a politikai erők, pártok és vezetők esze! Mert ha ez a nemzeti marakodás, a konc utáni acsarkodás így marad, nem lesz még száz évünk, hogy korrigáljunk, nem lesz hazánk, amelyben emlékezzünk! S talán már magyar sem lesz a Kárpátok kétszer csonkolt gyűrűjében… 

Népbíróságok, ’56 utáni megtorlások, Dávod, SZEVIÉP-ügy, Gyöngyöspata, börtön-biznisz, Borsodnádasdi gyilkosság… avagy hová fajulhat még az igazságszolgáltatás a jogállamnak nevezett magyar párhuzamos társadalomban?

https://www.baznyesz-miskolc.hu/news/szazak-bucsuztattak-a-meggyilkolt-borsodnadasdi-lanyt/

Csak néhányat soroltam fel a címben azon ügyek, időszakok közül, amelyek felháborodást, maradandó fájdalmat, gyógyíthatatlan sebet ejtettek a magyar emberek lelkében, erkölcsi érzékén, vagy generáltak gyűlöletet, elégedetlenséget a magyar, u.n. „igazságszolgáltatás” működése által, 1945-től napjainkig. Mert a taláros urak és hölgyek kötelező tisztelete és felülbírálhatatlansága (függetlenségük álságos hirdetése) betegesen beleívódott a kommunista diktatúra idején minden emberbe – szintén diktatórikus módszerek alkalmazásával. Igaz, minden magyar ember kiszolgáltatottja lett ennek a hatalmi ágnak, amely voltaképpen nem az emberi tisztesség, nem az erkölcsi alapelvek és az igazság szolgálatában állnak, hanem kiszolgálói a mindenkori hatalomnak, hiszen a törvényeket és a törvénykönyveket a mindenkori hatalom írja, fogadja el és ezt alkalmazza a mindenekfelett álló „istenség”: a bírói hatalom.

Rá kell jönnünk azonban, hogy ez a hatalom ma már nem is magyar hatalmi ág, hanem az Egyesült Európai csendőrség egyik brigádja, csakúgy, mint minden törvényességi eljárást foganatosító hivatalos szervünk. Magyarország megszűnt szuverén államként működni, hiszen a hivatalos iratok végén ott olvashatók az uniós jogszabályok, amelyek alapján a szerv döntött, amelyek alapján a magyar polgár jogai mit sem érnek… nincsenek. Csak uniós jogok vannak, uniós elvek érvényesülnek, a magyar törvények csupán amolyan díszek egy „geil” uniós torta tetején.

Így van ez az egészségbiztosítást illetően, a jogi, bírósági ügyekben, de még egy sima autóvásárlás vagy anyakönyvi ügy esetében is. Szép szavak ugyan erősítik a látszatát annak, hogy Magyarország szuverén ország, de ez ma már csak egy népmesei motívum.

A címben felsorolt ügyekre emlékszünk, s egy közülük friss hír, miszerint egy gyilkost a bírónő kiengedett a tárgyalás után, mert leülte a négy évét, amit a taláros istennő kiszabott a fejére. Ennyit ér egy fiatal lány élete… szerinte. A nép szerint nem… de a népnek kuss a neve, ha a taláros ítél… mert a nép, az erkölcs, a jóérzés, az igazság szemernyit sem számít. Fő a bírósági statisztika. Ha valakit névtelenül feljelentenek, azt el kell ítélni. Ha valakit többen feljelentenek, akkor a bíró ítél anélkül, hogy megvizsgálná az okokat és összevetné a feljelentők téveszméivel… de a bíró azt is megengedi magának, hogy nyelvtanilag elemezzen egy sajtóperben, noha nyelvész végzettsége nincs. Ha egy bíró jó érzékkel ítél, és fellebbeznek az ítélete ellen, akkor a Tábla kötelezi(!) a bírót az új eljárásra és a feljelentett elleni ítéletre… Ha politikai csoport jelent fel valakit, akkor is az uniós elvek érvényesülnek, és a feljelentettet elmeszelik. Ha tévednék (saját tapasztalataimon kívül), akkor cáfoltra várok…

Ha valakit egy-két politikailag felhasznált pszichopata jelent fel, és mögötte erősítésnek ott áll egy megyei országgyűlési képviselő, akkor kivonul a TEK, meghurcolják a feljelentettet, elviszik a számítógépeit, iratait, cége tönkremegy… majd amikor kiderül az ártatlansága, akkor ömlesztve visszakapja az iratokat, a lefoglalt gépeket… mindent, és idegösszeomlása után, ha tud, új életet kezdhet. Ez ma a magyar jog, ez ma a magyar igazságszolgáltatás.  Sem kárpótlás, sem bocsánatkérés, sem semmi nem jár a meghurcoltnak… A feljelentő pedig röhög a markában, majd újra és újra feljelent, hiszen neki nem lehet bántódása. Kivált, ha névtelenül jelent fel… A hivatalok pedig cinikusan válaszra sem érdemesítik az ezért panaszt tevőt, segítségért folyamodót. A rosszhír keltése ma Magyarországon készpénzként kezelt természetes dolog, és a rosszhír keltést, az egyesek elleni hazug vádaskodást a kisstílű ember ellenőrzés nélkül el is fogadja, mert szeret másokról rosszat hallani, azt továbbadni, terjeszteni. Sajnos a hivataloknál, a bíróságokon és akár a miniszterelnöki hivatalban is ez dívik… és ez sok keserűséget okoz, sok csalódott embert teremt, és ellenségeket szül. Amikre ma nem volna szüksége az országnak.

Igen! A címben felsorolt ügyek lépcsőfokai egy hatalmi ág lezüllésének, a társadalom előtti elhiteltelenedésnek, az erkölcstelenség társadalmi elfogadásának és követésének. Mert a bíróságok működése, az ítéletek milyensége, tükre a társadalomnak. Az ügyvédek magatartása, visszaéléseik és az igazság törvénybe foglalt pénzért árulása pedig (az ügyvéd kötelező felfogadása!), inkább ne is említtessenek meg ezen a helyen.

A fenti gondolatok a gyilkos kiengedésének hírére jutottak eszembe. Hiszen, mint újságíró, magam is sokszor és sokféle feljelentő által kerültem a talárosok poklának igazságot nem ismerő vagy el nem ismerő pulpitusa elé… s a saját bőrömön is tapasztalnom kellett, hogy a jog nem az igazságot, hanem a feljelentgetőket, a senkiháziakat, a bűnözőket, a társadalom alját, az uniós degenerációt, a társadalom szemetjét és az ügyvéddel való jó uram-bátyám viszonyt, vagy a parancsolt politikai szellemiséget szolgálják. És ez nagyon nagy baj! Mert éppen úgy az ország, a társadalom, a nemzet és a jövő pusztulásához vezet, mint a hazaárulás, a hitetlenség, az elerkölcstelenedés… de ez ma már látható Nyugat Európában. Annak az Uniónak a Nyugat-Európájában, amelynek kénye-kedve szerint működik 2020-ban a magyar hivatalos szervek minden hatalmi ága…

Stoffán György

Stoffán György: A Koronavírusról – kicsit másképpen…

A 21. századi atra mors, azaz a félelmetes halál még nem mutatta ki igazán a „foga fehérjét”. A szemlélődők, s akik mindent „jobban tudnak”, nagyokat röhögnek azokon, akik élni szeretnének, és ezért előre gondolkodva bevásárolnak, fertőtlenítő szerekkel, tartós élelmiszerrel látják el környezetüket, családjukat. Mindenki fél, és joggal teszi, hiszen volt már példa arra a történelemben, hogy egy-egy vírus keményen megtizedelte Európát. Különböző teóriák látnak napvilágot arról, hogy ki és miért, hogyan és meddig akarja gyilkolni az emberiséget, ám ezektől a teóriáktól sem a vírus nem szűnik meg, sem biztosabb nem lesz a túlélési esély. Tehát ma, fölösleges ilyesmiken rágódni. A tényekkel, a veszéllyel kell szembenéznünk, s meg kell találni a lehetőséget pánik és szorongás nélkül a túlélésre.

Amiről viszont nem esik szó, az maga az ember, az emberi lélek, a hit ereje, és az imádság, az Istenhez fordulás, mint lehetőség.

Az 1300-as évek rettegett vírusának idején, majd a későbbiekben is ránk-ránk törő betegségek drámai korában az egyházak nyíltan szólították fel az embereket lelkük megmentésére. Figyelmeztettek arra, hogy Krisztus parancsait betartva sokkal nagyobb esélyük van a túlélésre, de lelkük megmentése a legfontosabb, hiszen a test halála után is van élet… Csak másképp, másutt. Ahogyan erről Jézus oly sokszor beszélt. Igaz, ennek az életnek a lehetősége nem ingyen kapott lehetőség. Ehhez, egyszerű parancsok szerint kellene élni, amolyan emberi használati utasítás szerint, s ez biztosítja az örök életet. Meghalni bármikor lehet, s nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Tehát nem egy vírus, egy fenyegetettség miatt és okán kellene úgy élni, ahogyan Jézustól tudjuk, hanem mindig. Vírus és fenyegetettség nélkül is.

Akinek hite és elkötelezettsége van, annak könnyebb szembenézi a megpróbáltatásokkal, hiszen nap, mint nap tapasztalja Isten irgalmát, szeretetét. Az atyai jóság soha nem hagyja el azt, aki ennek a szeretetnek befogadója. A népek hamarosan rájönnek az igazságra, újra megtalálják a hit nagyszerűségét, s talán meg is tartják azt. Mert nélküle, Isten nélkül sem túlélni, sem meghalni nem lehet.

Ma minden hívő keresztény-keresztyén embernek nagyobb feladata van, mint az orvosoknak. Példát kell mutatni, felvilágosítani kell embertársainkat, és meg kell nyugtatni az aggódókat, a félelemmel teli lelkeket. S talán még imádkozni is meg kell tanítani azokat, akik a mai világ hívságait, a személyes előnyöket, célokat, a test örömeit, a vagyonszerzés ostoba és mindent semmibe vevő kielégültségét többre becsülték – eddig –, mint az emberiességet, a szeretetet, a kitartást, az alázatot, a hűséget. Most, ha ez a fekete halál ránk támad, akkor mindenki megtanulja ismét, mint a történelem során annyiszor, hogy hová kell fordulni, ki az, aki segíteni tud, aki megnyugvást ad a bajban és a gyötrelmekben.

Jobb volna persze, ha csak egy átmeneti és a média által felfújt ügyről beszélnénk, de sem az eddigi statisztikák, sem a vírus terjedésének a ténye nem erre enged következtetni.

Mi hát a feladat ebben a helyzetben? Egyszerű. Minden keresztény-keresztyén, Krisztust követő ember, saját egyházának parancsai szerint nézzen magába, s próbálja rávenni környezetét is arra, hogy: tudjunk bocsánatot kérni, tudjunk megbocsájtani, tudjunk alázattal és megértéssel közelíteni a másik emberhez, hogy ne essék nehezünkre segíteni a rászorulókon, tudjunk szeretni és tudjunk adni, ha van miből… hiszen ha menni kell, nem teszik mellénk, amink van. Azonban a keresztény emberi viselkedés, Jézus ígérete szerint nem marad a mennyei Atya jutalma nélkül. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3) – mondta, ahogyan arra is figyelmeztetett, miszerint „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt. 19,24.)…

Nem nehéz tehát nyugalmat találni, csak egy csöppnyi hit, egy őszinte fohász és a Teremtő Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom kell hozzá. Semmi más! Mert a vírus a lelket nem öli meg, s a test nem ér annyit, hogy az örök életet kockáztassuk miatta… mindehhez pedig csak bűnbánat és segítségkérés kell…

Most a Nagyböjt, a bűnbánat ideje van… ami hitünk szerint a Feltámadás örömével ér véget.

Jó volna, ha a keresztény-keresztyén egyházak utat mutatnának rettegésben élő, félelmekkel teli, kishitűségükben hitehagyásra is képes híveiknek… ahogy az orvos sem hagyja kétségek között azt, aki hozzá fordul segítségért…

Tehát, egymás iránti, krisztusi szeretettel mindenkinek könnyebb elviselni az elkövetkezendő – feltehetően életünkben először tapasztalt –, fájdalmakkal és szorongással teli időszakot.

Mennyországnak Királynéja

Mennyországnak Királynéja,
Irgalmasságnak szent anyja,
Élet, édesség, reménység,
Üdvözlégy szép Szűz Mária!

Évának árva fiai,
Számkivetett maradéki,
Siralminak örökösi
Sok nyavalyáknak hajléki.

E siralomnak völgyében
Kik nyavalygunk nagy ínségben
Hozzád sóhajtunk mennyégbe,
Hol vagy örök dicsőségben.

Azért szószólónk, szemedet,
Fordítsd hozzánk kegyelmedet,
És a te bűnös népedet
Oltalmazzad híveidet.

Ó édes Szűz, irgalmadat,
Mutasd meg kegyes voltodat,
Holtunk után szent Fiadat,
Mutasd meg boldogságodat.

------------------------------------------------------------------------

Egyedüli reményem 

"Egyedüli reményem, Ó Isten, csak te vagy;

Jövel és nézz meg engem, Magamra ó ne hagyj!

Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!"

Jel, remény és áldás – Gyulafehérváron

Miközben a világ süllyed az istentelenség és a teljes elvilágiasodás mocsarába, Isten újabb és újabb jelt ad, újra és újra felemel és örömmel tölt el bennünket – magyarokat. Újra és újra feladatot bíz ránk, és megörvendeztet.

Miközben politikai és hitbéli vitákat folytatunk, hőzöngünk ahelyett, hogy imával fordulnánk az Atyához, Ő újra és újra megmutatja kicsinyességünket, s mi ilyenkor szégyenkezve látjuk be, hogy hitetlenségünknél csak ostobaságunk nagyobb.

Ilyen gondolatokkal, ilyen örömmel és ilyen felismerésekkel néztem végig nagyméltóságú és kegyelmes dr. Kovács Gergely püspökké szentelésének és érseki beiktatásának felvételét… S bár nagyon közel – Nagyenyeden – jártam Gyulafehérvárhoz, hivatalos ügyeim nem engedtek részt venni az ünnepségen, ezért hazaérkezve Erdélyből, éltem meg a gyulafehérvári csodát… S miért is nevezem csodának Gergely érsek hivatalba lépését? Mert ezt jelnek, reménynek és egyben áldásnak tartom.

Ha történelmünk nehéz periódusait, már-már nemzetünk megsemmisülését idéző évszázadait, évtizedeit tesszük górcső alá, akkor minden időben volt egy-egy jel, amely reményt adott és áldást jelentett. Meghatározó személyek, események, nem várt történelmi fordulatok segítették át népünket ezeken a kríziseken, s ha nem is lett varázsütésre jobb és szebb a sorsunk, sikerült mégis megmaradni, túlélni, és újra építeni, amit a történelem, a politika lerombolt.

Ma is ilyen korszakot élünk. A világ, az erkölcs, a hit romokban hever, gondolatainkat és lelkünket a romboló erők veszik tűz alá, tobzódnak körülöttünk a gonoszság, a kapzsiság és az árulás mesterei, s már-már hitevesztetté leszünk… amikor jön egy nap, amely az állandóságot, a megmaradás biztonságát, az ünneplés örömét és fényét hozza el, s e napon megmutatja magát és megmutatta erejét az Isten. Ez a nap nemzetünk történelmében jeles napként marad meg, hiszen Gyulafehérvár 84. főpásztorának beiktatását ünnepeljük.

Száz évvel a nemzeti tragédia után, Mária, az Istenanya, Magyarország királynője ismét megmutatta, hogy sem népét, sem országát nem hagyja magára. Akkor sem, ha az a nép sokszor hűtlen Hozzá, sokszor megtagadja hitét, sokszor a világi hívságok felé fordulva, magából kivetkőzve árulja el hol az esztergomi érseket, hol Erdély püspökét… hol egymást…

2020. február 22-én ismét jelt adott az Úr! Ismét jelen volt Mária. Ismét tiszta lélekkel ünnepelt az ország, benne Erdély hűséges székely fiai, leányai. Mert újra feltűnt Márton Áron címere, szellemisége. Feltűnt egy székely főpap, akinek beiktatásán Esztergom érseke– felemelő beszédben – bátorságot és hitet adott a népnek a jövőben, az új érsekben és a megmaradásban.

Bizonyára sok tévedéssel és buktatóval jár majd felnőni a Márton Áron-i bölcsességhez, bizonyára meg kell élni azokat a fájdalmakat és szenvedéseket, amelyeket a nagy erdélyi püspök és a vele egy időben szenvedő esztergomi érsek szenvedett el. Ám a címer alatti jelmondat, mindnyájunk jelmondatává kell, hogy váljék: „Őáltala, Ővele és Őbenne!” Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban… Igen! Ünnepeltünk, mert jelet kaptunk, amely reménnyel tölt el, ami mai világunkban maga az áldás… Az ünneplők azonban nem kisebb feladatot kaptak ezen a napon, mint a beiktatott főpásztor. Feladatunk az, hogy kiálljunk a hit, kiálljunk a nemzet és kiálljunk az új főpásztor mellett… mint eleink védték testükkel Márton Áront és Mindszenty Józsefet, „per ipsum, et in ipso, et cum ipso!”

Mert ahogyan pásztor nélkül szétszéled a nyáj, úgy a pásztor sem pásztor nyáj nélkül!

Stoffán György
Fotó: Héjja Béla

Stoffán György: Google vagy nem Google, ez itt a kérdés… – Egy tüntetés margójára

Évek óta írogatjuk jó néhányan, hogy ideje volna egy nemzeti közösségi oldalt létrehozni. Hiszen pénz volna rá, szakértelemben sem szenved a nemzeti oldal hiányt, s a fiatalokat is be lehetett volna integrálni ebbe a projektbe – folyamatosan. De nem! Egyetlen intézkedés, egyetlen ötlet és egyetlen fillér sem jutott erre. Ma pedig? Odamegyünk egy szolgáltató elé, és megmondjuk neki, hogy melyek a sérelmeink. Elmondjuk, hogy mit tartalmaz a magyar Alkotmány (amit a magyar bíróságok sem tartanak be, ha olyan az alperes, akit el lehet, vagy el kell ítélni…) s hőbörgünk, mert ilyen-olyan világpolitikai cél érdekében a világpolitikát szolgáló szolgáltató letilt egy nemzeti érdeket szolgáló oldalt, csatornát.

Valahogy olyan ez, mintha egy kocsmában üldögélve a kocsmárost szidjuk, mert „fosatóbort” árul. Isszuk, de nem megyünk máshová, nem nyitunk magunknak kocsmát, noha volna rá pénzünk, ezzel szemben felolvassuk a kocsmárosnak, hogy melyek az mi elvárásaink, milyen bort akarunk inni stb… És iszogatunk tovább, fizetjük a drága, de annál rosszabb bort. Nem fogjuk fel, hogy amíg az az egy kocsma van és mi meg szomjasak vagyunk, akkor oda kell járni, ha tetszik, ha nem.

A Pesti Srácok mindaddig nem vett erről a helyzetről tudomást, amíg a bortól csak a saját olvasói fostak. Mihelyst azonban őket is megfosatta a szar kocsma szar bora, azonnal farkast kiáltott és odarendelte a kocsma elé mindazokat, akik eddig már megjárták a reterátot… de ötleteik egy nemzeti kocsma létrehozására, süket fülekre találtak. Ilyen az élet mondhatnánk. Ám, még a mai tüntetésen sem arról beszéltek a szervezők, hogy csináljunk egy saját internetes elérhetőséget, magyar nemzeti, netán Kárpát-medencei magyar, keresztény közösségi oldalt, hanem arról, hogy "szar ez a bor, antipatikus a kocsmáros." Inkább valami olyasmi történt – hogy az eredeti hasonlatnál maradjunk – mintha klozettpapírt osztogattak volna a kocsma előtt – végső megoldásként.

Az elhangzott beszédekről inkább nem szólnék, mert méltatlan volna kollégáim retorikai nagyságát kipellengéreznem. Voltak beszédek. Pont.

Hadd mondjam hát el még egyszer, "világraszóló, nagyívű ötletemet", sokunk ötletét, kívánáságát: Kell egy nemzeti internetes médiaszolgáltató, kell egy nemzeti közösségi oldal, vagy át kell masírozni a VK-ra, ahol szabadon és leplezetlenül mondhatjuk el véleményünket, lehetünk magyarok, lehetünk keresztények és azt szeretünk vagy utálunk, akit akarunk… s mindezt tehetjük kitiltás és törlés veszélye nélkül.

Végül egy jó tanács a következő végzetes törlés előtt… A PS-nek nem azért tűnt el hét esztendei, valóban értékes munkája, mert a Youtube törölte, hanem, mert másutt nem tárolta, nem archiválta. Pedig kellett volna… Az ember, a saját jó borát sem a konkurens kocsmáros pincéjében tárolja… 

Kamu álláshirdetés, „apró” hazugsággal - balos módra

Amikor egy szervezet, párt vagy közösség, sajátjainak is hazudik, sajátjait is félrevezeti, sajátjaival szemben is az önös érdek és törvény semmibe vétele valósul meg, akkor a szervezet, párt, közösség önmagát kezdi felszámolni. Egy 2019 decemberében, a Fidelitas berkeiben történt eset rémisztő lehet, ha a fenti mondatot készpénznek vesszük, hiszen több szempontból is fájdalmas ügyet panaszolt el, tanult barátom. Egyrészt, az erkölcs és a tisztesség hiánya, másrészt ezek mentén az eset megtörténhetett volna – és ott természetes is lenne – a baloldali liberális berkekben. Ám, nem ott, hanem a Fidelitas berkeiben kellett megtapasztalni e minősíthetetlen történetet. Elmesélem:

Kör-e-mailben kapta köztiszteletnek örvendő tanult barátom az álláshirdetést, amelynek, mint keresztyén, magyar diplomás, aki látta a Fidelitas semmittevését, megörvendett, s azonnal elkészítette a hirdetésben előírt dokumentumokat (a hirdetés eredetijét lásd a cikk végén). Mivel az álláshirdetésben közéleti személyek ajánlását, mint előnyt tüntették fel, tanult barátom számos ismert és köztiszteletben álló politikus, közéleti személyiség aláírását, ajánlását kapta meg, s ezek az aláírók örömmel nyugtázták, hogy barátom megpályázza az állást, s ha meg is nyeri, akkor a Fidelitas kommunikációja végre hallható lesz és a fiatalokat a Fidesz is megszólíthatja végre. A csalódás azonban nem sokat váratott magára, s nem azért, mert barátom nem nyerte el az állást, hanem egészen más történt. Egy világraszóló hazugsággal intézték el, a már minden bizonnyal egy valakinek a valakijével betöltött álláshirdetést. Ugyanis letagadták, hogy ilyen álláshirdetés egyáltalán megjelent, majd egy másik nagy ívű hazugságot találtak ki az uram-bátyám fedezésére.

Íme, a válaszlevél, amelyet barátom kapott pályázatának sorsa felől való érdeklődésére: 

„ ezt írta (időpont: 2019. dec. 19., Cs, 15:08):

Tisztelt dr. X. Y. Úr!

Elnök asszony több üzenetet is kapott Öntől, melyben pályázatra szóló jelentkezést és ajánlásokat továbbított. Ezúton kívánjuk jelezni, hogy a Fidelitas Központi Irodája jelenleg nem toboroz munkaerőt.

A fentieken túl tájékoztatni szeretnénk arról, hogy a Fidelitas rendszeresen kap informális és formális megkereséseket a multi, KKV, állami és nem állami szereplőktől egyaránt, ha tehetséges, munkájára igényes, megbízható és motivált fiatalokkal szeretnék versenyképesebbé tenni humán összetételüket. Az ajánlásokból és az életrajzából látható, hogy Ön is ilyen magyar fiatal.

A Fidelitas célja a magyar fiatalok érdekeinek képviseletén túl, hogy tagjainak az önfejlesztés lehetőségének biztosítása mellett, a személyes boldogulásukat is segítse, amennyiben arra lehetőség nyílik, ezért tagjaink között meg szoktunk osztani olyan álláslehetőségeket is, amelyek a fenti célt szolgálják. Természetesen látjuk, hogy számos kompetenciával rendelkezik, így amennyiben van rá lehetősége, arra bátorítjuk, hogy kapcsolódjon be a Fidelitas munkájába, akár a https://fidelitas.hu/csatlakozas linken keresztül.

Üdvözlettel: Fidelitas Elnöki Kabinet”

S pont ezen a napon, amikor a „sohanemvolt” álláshirdetés megjelent, tiltakozott a Fidelitas egy belvárosi önkormányzat előtt az ellen, hogy az új, ellenzéki polgármester óriási fizetéssel veszi fel – az uram-bátyám szigorú szabályainak megfelelően – hivatali kollégáit…

Tanult, és mélységesen csalódott barátom egy pillanatig azt hitte álmodik, de rá kellett jönnie, hogy nem álom, hanem jó magyar valóság, Magyarországon él, ahol semmi más nem maradt meg a csodálatos magyar hagyományokból – amelyeket oly sokszor emlegetünk nemzeti ünnepek alkalmával a szónoki emelvényről… – mint az uram-bátyám, és az, amit Arany János fogalmazott meg nyelvünk mesteri alkalmazásával a „Fülemilében”. Irodalmilag is maradandóvá téve máig élő, de nem éppen tisztességes, ám nagyon is jellemző nemzeti szokásaink egyikét…

„Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.”

A kormányért és a nemzetért, évek óta ellentételezés nélkül munkálkodó kollégáim napokban történt hasonló megaláztatása után, jutott eszembe ez a decemberi Fidelitas-os eset. És ha mint főszerkesztő, hasonló levelet kapnék Balog Zoltántól vagy dr. Vízkelety Marianntól, amelyben közölnék: a Nemzeti Napló szerkesztősége azért nem kaphatott meghívót az évértékelőre, mert nem is volt semmi ott a Várkert Bazárban… – már azon sem csodálkoznék…

Levelezőlistán futtatott Fidelitas álláspályázat:

----------Eredeti üzenet----------Dátum: 2019. december 3., kedd, 16:43:23 Feladó: "Fidelitas Központi Iroda" <fidelitas@fidelitas.hu>

Tárgy: Álláslehetőség

Címzett: undisclosed-recipients@ismeretlen

Kedves Fidelitas Tag!

Tapasztalattal rendelkező, fiatalos munkatársakat keresnek vezetői és kommunikációs feladatok ellátására, mely egyszerre jelent adminisztratív és koordinációs feladatokat mindkét munkakör esetében. Az egyes feladatkörökhöz kapcsolódó főbb tevékenységeket az alábbiakban részletezzük.

Mindkét munkakör ellátásához szükséges a magas fokú politikai lojalitás, a rendkívüli teherbíró képesség és elvárás a kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs képesség, a csapatmunkában való együttműködés, valamint a precíz munkavégzés.

A munkavégzés helye: Budapest, V. kerület.

A nyitott pozíciókra fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet jelentkezni a titkarsaggov@gmail.com címen minél hamarabb, de legkésőbb 2019. december 15-ig.

Közéleti szereplő ajánlása előnyt jelent.

Ha érdekel bármelyik feladatkör, jelentkezz, de azt is köszönjük, ha személyesen tudsz ajánlani vagy az alábbi üzenetet a levelező listá(i)don ki tudod küldeni.

Vezető munkatárs

Főbb tevékenységek:

· Elkészíti a véleményezésre megküldött tervezetekkel kapcsolatos szakmai álláspontot.

· Ellátja pályázatok kiírásával és értékelésével összefüggő valamennyi munkafolyamatot.

· Elkészíti a feladat- és hatáskörével összefüggő, véleményezésre megküldött megkeresésekre tett szervezeti álláspontot.

· Kapcsolatot tart és együttműködik a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel.

· Kidolgozza a munkakört közvetlenül irányító felettes vezető utasítása szerint feladat- és hatáskörével összefüggő feladatok hatékony végrehajtása érdekében szükséges beadványokat.

· Az egyeztetéseken, tárgyalásokon, valamint egyéb értekezleten ellátja a szervezet álláspontjának képviseletét.

· Megszervezi a szervezet munkáját, irányítja a beosztott munkatársai tevékenységét, őket ellenőrzi és rendszeresen beszámoltatja.

Pályázati, közigazgatási tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 700-800 ezer

Kommunikációs munkatárs

Főbb tevékenységek:

· Koordinálja a terület vezetőjének hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos sajtómegjelenések, kommunikációs és marketing feladatok ellátását.

· Koordinálja és előkészíti a terület vezetőjének interjúit, sajtómegjelenéseit, előadásait. Szervezi a sajtóeseményeket, protokoll eseményeket, kapcsolatot tart a média munkatársaival.

· Koordinálja a terület koncepciójával kapcsolatos kommunikációs feladatokat, kapcsolatot tart a területet érintő programok kommunikációjához, sajtóeseményeihez, protokolleseményeihez kapcsolódóan.

· Állandó kapcsolatot tart a terület vezetőjével, kommunikációs szempontból segíti annak munkáját, a feladataikkal kapcsolatos belső és külső kommunikációt.

· Segíti a terület vezetőinek a munkáját a terület portfóliójába tartozó témákról háttéranyagok, kommunikációs anyagok elkészítésével.

· Ellátja a terület vezetői által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott, munkakörébe tartozó feladatokat.

Kommunikációs, sajtómunkatársi tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 600-800 ezer

Üdvözlettel, Fidelitas Központi Iroda

Fidelitas Központi Iroda 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Tel: +36-1/441 5752 E-mail: fidelitas@fidelitas.hu Posta: H-1428 Budapest, Pf. 59.

Ha pedig a fenti álláshirdetés  netán hamis, és baloldaltól, mint provokáció jutott a Fidelitas belső levelezőlistájáról a tagokhoz, úgy jó volna tudni arról, miként reagált a Fidelitas, hogyan vett elégtételt egy hamis álláshirdetés-sorozat elkövetőin, jogi eszközökkel. Hiszen, erre mód van. Ha privát levelek vagy személyes zaklatás miatt komoly eljárás indulhat, sőt letartóztatás is előfordult napjainkban, akkor egy szervezet elleni ilyen merénylet sem maradhat megtorlatlanul. 

Stoffán György

Stoffán György: Wass Albert, Nyirő József és a Mazsihisz

Érdekes a Mazsihisz hozzáállása ahhoz, amihez semmi köze nincsen. Jelesül, a Nat-hoz. Az ugyanis sem nem nemzetiségi, sem nem vallási kérdéseket nem tartalmaz. Ennek ellenére azon óhajtásukkal lett tele a liberális média, miszerint örülnének, ha kikerülne Wass Albert és Nyirő József az alaptantervből… Nos, vajon miért is akarnák kikeríteni e két jeles, a magyar nyelvet csodálatosan használó írónkat, akiknek a kezéhez nem tapad egyetlen csepp vér sem? Ők tudják.

Mint azt, is, hogy miért volt a hiszti Gróf széki Teleki Pál vagy Hóman Bálint szobra ellen… és sorolhatnánk a fogadatlan prókátori megnyilvánulásokat, amelyekben sajnos kormányunk is partner volt, hiszen a két ló egy fenék effektus folyamatosan jelen van a magyar politikában.

A Mazsihisznek inkább más dolgokban kellene óhajtásokat hangoztatnia. Hiszen Wassról és Nyirőről csak egy bizonyos alulművelt, a joggal hadilábon álló, és ezernyi törzsből összekovácsolódott nép ordítozza a fasiszta vádat, s nem azért mert bizonyítéka volna állítását alátámasztandó, hanem azért, mert e két remekíró azon a földön született, amelyet ma magukénak szeretnének tudni. Ellenben, volna mivel foglalkoznia a Mazsihisznek is. Mert sem Nyirő, sem Wass nem üldözte vagy utálta a zsidókat. Ellenben voltak afféle mára elfeledett politikusok, akik rettenetes fájdalmat okoztak a magyar nemzetnek. Ha csak Kun Bélát, Szamuely Tibort vagy Rákosi Mátyást és Péter Gábort említem, akkor csaknem egymillió magyar élet kioltását is emlegetnem kell. És ezek az urak nem voltak sem magyarok, sem keresztények. Vér tapad a kezükhöz és ezért a sok évtizedes vérontásért senki nem kért bocsánatot… Ahogy köszönetet sem mondott számtalan megvádolt hős tetteiért e szervezet… Olyanok tetteire gondolok, akiket mert keresztény papok, püspökök voltak, megrágalmaztak antiszemitizmussal, fasizmussal, ám azt nem emlegetik máig, hogy e megvádoltak hány üldözött életet mentettek meg kolostoraikban, lakásaikon… stb.

Nem, nem akarok régi sebeket feltépni, de amikor az enyémekről rángatják le aljas módon a heget, akkor nekem is eszembe jutnak a megölt rokonok, az ellopott értékek, a magyar múlt, amelyben 1919. óta bizony történtek olyan események, amelyekért a mai Mazsihisz nyugodt lélekkel kérhetne bocsánatot, vagy mondhatna köszönetet.

Jó volna békén hagynunk egymást végre. Mert olyan idő jön, amelyben nem tudjuk, kire számíthatunk a bajban, a veszélyben, a pusztulás idején. 

A hamis óhajok, a vádaskodások ideje lejárt… és egy eszme folytonos emlegetése olyanokkal kapcsolatban, akik nem voltak annak támogatói – mérhetetlen bűn a mai Európában, és a mai Magyarországon. Önmagunkkal és egymással szemben egyaránt!