Elhunyt Édl Román – Nekrológ helyett…

Janza Ferenc és Édl Román egy Domus-találkozón 2017-ben... az asztalon az idézett Zadravecz-könyv

Lezárult egy korszak. Megszűnt egy folyamatosság, amely összekapcsolta sok ember fiatalságát a jelennel, és emlékek sokaságát rejtette. Olyan emlékek sorát, amelyek építők, jólesőek és életre szólóak… Mert tanítottak. Erkölcsre, tisztességre, emberségre és kiállásra egy olyan időben, amikor mindez üldözendő és elítélendő volt. Édl Román akkor is vállalta egy közösség irányítását és keresztény nevelését, amikor ezért állása, egzisztenciája került veszélybe, amikor megfenyegették érte. Hite és elkötelezettsége erősebb volt ellenséginél és a kornál, amelyben élni, dolgozni, példát mutatni, cselekedni volt hivatott.  

Ma nem csak egy nagy közösség gyászol, nem csak a Budapesti Domus Áruház egykori dolgozóit sújtotta le az egykori, szeretett igazgató halála, hanem más közösségek is fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva emlékeznek. Az Élő Rózsafüzér alapítója ment el az égi hazába, hogy onnan vigyázzon tovább szeretteire, beosztottaira, családjára…

Talán egy réges-régi emlék, amelyet a Zadravecz-passió címmel korábban megjelent könyvemben adtam közre, rávilágít a fenti sorok hátterére. Nekrológ helyett… követendő példaként abban a világban, amely az említettnél még sötétebb, így a kitartás és az erős hit mindennél fontosabb. Ezt hagyta ránk az Igazgató Úr… Édl Román barátunk, testvérünk.

„A kereskedőszakmát 18 évesen, mint eladó, a Domus Áruházban sajátíthattam el, ami számomra ismét a Kegyelem ajándéka volt. A vörös világban olyan közegbe kerültem, amely akkoriban ritkaságszámba ment. Édl Román igazgató úr, kiváló katolikus emberként vezette az áruházat, s számára az egyházi ünnepek bensőséges közösségi ünnepekké váltak a munkahelyen is. Szenteste napján reggel, a nyitás előtt – éveken keresztül – összehívta a dolgozókat, felütötte a Szentírást, s ünnepi beszéd helyett felolvasta Szent Pál Szeretet-himnuszát, majd kellemes ünnepeket kívánt hozzátéve, hogy senki ne felejtse el a Karácsony eredetét és üzenetét. A sok fiatal alkalmazott pedig tudta, hogy Édl Román e szent ünnepen az állásával játszik… évről-évre…”

Nyugodj békében Édl Román… Nyugodj békében Igazgató Úr!

Stoffán György

Romzsa Tódor püspök vértanúhalála - „Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

„Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

A Mindszenty-per hetven év távlatából

Főpapi sorsok Kelet-Közép-Európában

Mindszenty bíboros a bíróságon

Mindszenty József, koholt vádak alapján rendezett kommunista pere hetven esztendővel ezelőtt kezdődött. 1948. december 26-án, karácsony második napján, özvegy édesanyjának és udvari papjainak jelenlétében letartóztatták, majd 39 napig tartó kínzások, verések, kihallgatások és fenyegetések után megkezdődött a Rákosi éra legaljasabb bírósági pere. A perrel a magyar kereszténységet akarta lefejezni vörös fasizmus. E per emlékére rendezett kétnapos megemlékező kongresszust a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Parlament főrendi üléstermében. A rendezvényen azonban nem csupán Mindszenty emberfeletti szenvedéséről és népéhez való hűségéről volt szó. Kiváló történészek, és egyháztörténészek idézték a Sztálin és Hruscsov nevével fémjelzett korszak egyházellenes támadásait. Az előadók a volt kommunista tábor országaiból érkeztek és saját egyházaik szenvedését idézték fel a történelem legsötétebb lapjaiból.

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg bejelentése

A kongresszus ideje alatt, soron kívül, régen várt, a Vatikánból érkezett hírt jelentett be Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke. Huszonöt év után, Ferenc pápa aláírta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása, hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket. A boldoggá avatáshoz immár csak az orvosilag nem magyarázható, Mindszenty közbenjárásának tulajdonított gyógyulás orvosi kivizsgálása szükséges, és megtörténhet a nagy esemény, amelyre évtizedek óta vár a magyar keresztény társadalom. E bejelentés reményt ad arra is, hogy Erdély nagy püspökének vértanúságát is hamarosan elismeri a Szentszék, s Márton Áront, dr. P. Boros Fortunátot és a hét ferences vértanút is a szentek és boldogok társaságában ünnepelheti a Kárpát-medence magyarsága. Mihály főherceg bejelentését a résztvevők állva tapsolták meg…

***

A kongresszuson fájdalmas eseménysorozatot mutatott be előadásában Ft. Szabó Konstantin, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet prefektusa. Keveset hallunk kárpátaljai magyar testvéreink sorsáról, szenvedéseiről, s arról, mit kellett kiállnia a görögkatolikusoknak a sztálini és hruscsovi diktatúrában a Kárpátalján. Szabó Konstantin drámai beszámolóját teljes terjedelmében közöljük.   

Szabó Konstantin előadása

 „Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

Boldog Romzsa Tódor és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hitvallói és vértanúi

„Öt évvel Sztálin halála után születtem. Gyermekkoromban nem egyszer hallottam, hogy édesapámat Romzsa Tódor püspök szentelte pappá, akinek ez az utolsó nyilvános szentelése volt. 1947. szeptember 14-én volt ez az esemény, 43 nap múlva megtörtént a támadás Tódor püspök ellen. S négy napra rá - amikor már úgy látszott, hogy a püspök túléli a merényletet - jött a gyilkos méreg, a második kísérlet, amelyet az egyházfő már nem élt túl. Romzsa Tódor püspök 36 évesen, papságának 11. és püspökségének 3. évében befejezi;, földi küldetését.

Ugyanúgy beszéltek szüleim, rokonaim Peti bácsiról, mert mi csak így emlegettük Orosz Péter vértanút. Édesapám, amikor a lágerben megtudta Peti bácsi vértanú halálát, édesanyámnak ezt írta: „Családunkban három hitvalló után lett egy vértanú."

Minderről akkor nem volt szabad beszélni. Nem volt tabu téma, csak egyszerűen megszokták apáink, s megtanítottak bennünket is arra, hogy vannak témák, személyek és velük kapcsolatos események, amelyekről nem beszelünk. Így nőttem fel én, a nővérem és a bátyám, meg további 393 papgyerek, akiknek az édesapját letartóztatták és elítélték, pusztán azért, mert katolikus maradt. Nem állt át, nem váltott rendszert. Hű maradt esküjéhez, hű maradt a tanításhoz; nem hódolt be az új ideológiának.

Az új rendszer 1944 októberében a szovjet csapatok bevonulásával kezdődött meg. Romzsa Tódor alig egy hónapja volt püspök. Krisztusi korban volt: 33 éves. November 7-én nagy pompával ünnepelték meg az új „gazdák" a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját. Arra kényszerítették a püspököt, hogy üdvözölje a hadsereget és annak parancsnokát, Sztálint. Azt akarták, hogy köszönje meg a felszabadítást; jelentse ki az orosz, az ukrán és a kárpátaljai nép egységét; szólítsa fel a fiatalságot a vörös hadseregbe való belépésre; s kérje, hogy teljesítsék Kárpátalja népe évszázados kívánságát: csatolják Ukrajnához térségünket. Mindezt egy katonatiszt parancsolta meg a püspöknek határozott, és ellentmondást nem tűrő hangnemben. Majd hozzátette, hogy amennyiben az egyházfő nem tesz eleget a felszólításnak, akkor annak az egész görög katolikus egyházmegye számára szomorú következményei lesznek.

Puskás László atya Romzsa Tódor élete és halála című könyvéből származik az az idézet, mely szerint Tódor püspök igen diplomatikus beszédét mondott: „Meg kell köszönnünk a Mennyei Atyának azt, hogy Kárpátalja területét a háború nem sújtotta túl nagy áldozatokkal és megrázkódtatásokkal, hogy az ágyúdörgés nem félelmet hozott, mert tudtuk, hogy olyan testvéri nép hozza a szabadságot, amelynek nyelvét és szokásait ismerjük. "

A főpásztor megköszönte a nagyvezérnek, Sztálinnak a felszabadítást; és sikereket kivárt a béke felé vezető úton. Másnapa Zakarpatszka Ukrajna című területi újság nagy terjedelmű tudósítást közölt az eseményről, amelyben a püspök beszédét az előzőleg a szervezők által követelt tartalommal adta közre. Eszerint Romzsa is kérte az Ukrajnához való csatlakozást. Romzsa tiltakozott a szerkesztőségnél, mondván, ő ezeket nem mondta.

– „Igen, nem így beszélt, de ezt kellet volna mondania!" – hangzott a válasz.

Romzsa Tódor püspök nagyon rövid időn belül megértette, hogy nincs kivel együttműködni. A szovjet kommunista rendszer és ideológia a hazugságra alapoz. Már kisiskolás korban megtanították a gyermekeket, hogy a hazug ember az ördög fia. Ha egy egész rendszer erre épül, akkor ott nagy baj van. Tódor püspök inkább választotta azt a mondást, amelyet Filippo de Regis jezsuita atyának írt a római Ruszikum rektorának még 1939 októberében: „Meghalni Krisztusér-t - annyi, mint örökké élni."

Az egyházmegye első vértanúját, a 76 éves Demjanovics Péter Pált 1945. április 23-án, nagypénteken az ungvári börtönben K. Mária börtönőr az ágyában agyonlőtte. Ezzel kezdődött el egyházmegyénk „nagyhete". Nagyon nehéz és szomorú kálvária volt ez. Az emberiség, a világ a második világháború befejezését várta. Már-már itt megszületett a béke. A fasizmus legyőzetett. Jobb jövő tűnt fel a láthatáron. De sajnos, ennek a helyére jött a kommunizmus. Ez egy másfajta „fasizmus" volt. Más ideológia, szép szavak, lózungok, ígéretek.

Nagyon szerényen teszem fel a kérdést: Van különbség a fasizmus és kommunizmus között? Van különbség Hitler vagy Sztálin között? Tudják, évek hosszú során annyi különbséget találtam, hogy Hitlernek lényegében egy az egyben nem volt utóda. Sztálinnak viszont volt elődje, a nagy és hatalmas Lenin elvtárs, mint tanár. S jó pár utódja, többek közt Hruscsov, aki személyesen irányította Romzsa Tódor püspök likvidálását.

A következő mártír dr. Fenczik István volt, akit 1946. június 3-14 között végeztek ki az ungvári börtönben. Róla meg kell említenünk, hogy nagyon agitálták, hogy térjen át a pravoszláv egyházba, cserébe püspöki széket ajánlottak neki. Ezt ő határozottan visszautasította, mondván „Egy görögkatolikus pap ilyen mélyre nem süllyedhet! "

Legeza Péter atyát 1946. november 24-én beteghez hívták, ám soha nem tért haza. Másnap holtan találták meg tőrölt bordával és kézzel, valamint fojtogatás nyomaival. A megölt nyakán látszottak a kötél nyomai, amellyel végighúzták a folyóhoz. Bendász István-Bendász Dániel Helytállás es tanúságtétel című könyvében található meg erről a részletes leírás.

1947. június 19-én Ilniczky Sándor gyanús körülmények között meghalt Tomszkba.

Keselya Jánost 1947. július 28-án elítélték, majd - a pontos dátumot nem tudjuk - még ugyanabban az évben Taskent környékén ismeretlen körülmények között lett vértanúja görög katolikus egyházunknak.

Boldog Romzsa Tódor püspök munka közben

Érdemes egy gondolattal megállni ezeknél a kifejezéseknél: „gyanús körülmények", „ismeretlen körülmények." Ezek a szókapcsolatok jó néhányszor előfordulnak, s arra utalnak, hogy a szovjetek bármilyen megoldást alkalmazhattak. Bármit megtehettek; nem riadtak vissza semmitől. Az ördögi furfang működőn és használta eszközeit. S mindez még Romzsa Tódor likvidálása előtt történt.

A püspök halála után az első vértanú dr. Hadzsega Gyula volt, aki 1947.december 1-én ismeretlen körülmények között halt meg a lembergi börtönben.

Nem nehéz elképzelni, hogy milyen állapotok voltak. Nap-nap után újabb és újabb bántalmazások, megszorítások követték egymást. Az az állandó, s kimondatlan érzés jelent meg, hogy a görög katolikusok zavarják a szovjeteket, idegenek számukra. Nagyon furfangos eljárás volt, de gondoljunk bele, hogy mindezt naponta át kellett élnie Romzsa Tódor püspöknek. A püspök folyamatos feszültségben élt. Az állam a pravoszlávokat pártfogolta a görög katolikusok rovására. Tódor püspököt rendszeresen bekérették, úgynevezett „meghívókat" kapott beszélgetésre, fontos beszélgetésre és nagyon fontos beszélgetésre. Egy részét ezeknek behívóknak megtaláltuk. Érdekes megfigyelni, mikor küldték azokat.

„1946. február 4-én küldjön egy megbízottat 12 órára! - elküldve február 2-án.

1946. december 11-én jelenjen meg beszélgetésre (IV. em. 216 szoba)! - elküldve december 11-én.

1946. december I 8-án jelenjen meg 11 órára! - elküldve december 17-én.

1947. február 10-én jelenjen meg fontos ügyben beszélgetésre! - elküldve február 8-án. 1947.március 25-én jelenjen meg nagyon fontos ügyben! - elküldve március 24-én.

1947. augusztus 7-én jelenjen meg fontos ügyben! - elküldve augusztus 6-án.

1947. augusztus 20-án, ma du. 15 órára jelenjen meg nagyon fontos ügyben."

1947. augusztus 28-ra Romzsa Tódor püspöknek nem adtak engedélyt főpásztori vizitációra, Munkácsra. Igen, ez is hozzátartozott a bántalmazásokhoz: a püspök atyának minden útjára külön engedélyt kellett kérnie az állami egyházágyi hivataltól, minden lépését ellenőrizték.

Romzsa Tódor likvidálása után az állami hatalom abban bízott, hogy miután megölték a pásztort, szétszéled a nyáj. Milyen nagy a csalódás lehetett számukra, amikor ez nem következett be.

Boldog Romzsa Tódor püspök a ravatalon

Nincs úgynevezett „iniciatíva gruppá"-t, azaz aktív csoport. Nem volt nagygyűlés, amelyet meg tudtak szervezni Lembergbe. Mindenki maradt a helyén. Megrémülve, mégis rendületlenül tovább működött a görög katolikus egyház. Nem alkudott meg egy teljes esztendőn keresztül. Semmi mozgolódás, semmi árulás, aláírás nem történt.

Romzsa halála után a székeskáptalan Murányi Miklóst választotta meg vikáriusnak. Már csak azért is, hogy elvonja a figyelmet Chira Sándorról, akit 1945 decemberébe titokban püspökké szentelt Tódor püspök. Murányi vikárius tudatta az állami szervekkel, hogy sohasem egyezik bele a pravoszlávfával való egyesülésbe. Válaszul Kárpátalja Területi Tanácsának elnöke, Ivar Turjanica rendeletet adott ki, mely szerint az ungvári székesegyház templomát és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki palotájának minden helyiségét az összes ingóságaival együtt át kellett adni az orosz pravoszláv egyháznak.

1949. február 17-én a helyi hatalom és a KGB munkatársai az őrséggel együtt betörtek a püspöki palotába. Ezután a következő körlevél látott napvilágot:

„Kedves Testvéreim!

1949. február 17-én a hívők kérésére az ungvári székesegyházunkat és a püspöki hivatal épületét átadták a pravoszláv egyház tulajdonába. Ennek okán a hivatal a működését beszünteti, és az én vikáriusi tevékenységem is véget ér. Kérem, a fentiek tudomásulvételét. Az Isten bőséges áldása szálljon reátok, és szent imáitokat kérve maradok Ungváron.

Murányi Miklós. 1949. február 18-án.”

Bendász István kanonok 1957 májusa és augusztusa között „önkéntes" száműzetésben volt Karagandában. Egy fedél alatt lakott Murányival, volt idejük megtárgyalni ezt az ügyet. Kiderült a levél megírásának háttere. Amikor a szovjethatalom elfoglalta a püspöki palotát, már a kezükbe volt a püspöki pecsét és az egyházi nyomtatvány, melyre leírták a levél szövegét, és nagyon ügyetlenül ráhamisították a vikárius aláírását. Ebből is látjuk, hogy ez a rendszenek bármilyen módszert felhasznált a célja eléréséért.

A főpapok sorát folytatva még három püspökről szólhatunk. Egyikük hitvalló, a másik kettő vértanú. A hitvalló a mindenki által jól ismert, mondhatni közkedvelt Chira Sándor. Őt „simán" kiutasították Kárpátaljáról, amikor lágeri fogsága után hazajött. Így kénytelen volt a kazahsztáni Karagandába letelepedni. Nagyon szép és aktív munkát végzett élete végéig.

Az egyházmegye területén Murányi Miklós volt az apostoli vikárius, az ordinárius, ám az egyházmegye lelki irányítója és vezetője Chira Sándor volt. A legfontosabb tevékenysége az volt, hogy papokat szentelt. Első alkalommal 1956. november 7-én, amikor az állami vezetőség a nagy forradalmat ünnepelte. A kétnapos munkaszünet leple alatt az egyházmegye újjáéledt. Ahol ugyanis papszentelés van, ott élő marad az apostoli folytonosság. Chira négy olyan egykori kispapot - Stilicha József, Csépes János, Szabó Konstantin és Bugir Mihály szeminaristákat - szentelt fel pappá, akik Romzsa Tódor halála miatt nem lettek korábban papok, pedig már tanulmányvégzett növendékei voltak a szemináriumnak. Az egyházmegyét látszólag likvidálták 1947-ben, amikor meggyilkolták Romzsa püspököt. Valóban meg is állt az egyházi élet egy rövid időre. Ám 1956 novemberében újraindult. Ugyan zárt ajtók, besötétített ablakok mögött, de élt. Chira Sándor 1983-ben bekövetkezett haláláig 3 püspököt és 16 papot szentelt fel. Ők a legnagyobb bizonyítékai annak, hogy az egyházmegye tovább létezett és működött.

A másik két főpap Orosz Péter és Zavagyák Bazil József OSBM volt. Velük kapcsolatban sajnos csak feltevésekre, közbeszédre tudunk hivatkozni. Az illegális időben a görögkatolikus vezetők arra törekedtek, hogy egyszerre több püspöke legyen az egyházmegyének, ezáltal igyekeztek biztosítani a papszentelést és az apostoli folytonosságot.

Az egyik püspök Orosz Péter volt, akit 1953. augusztus 27-én az ilosvai járási Alsókaraszlón egy Pócsik nevű milicista két pisztolylövéssel agyonlőtt.

A másik Zavagyák szerzetes volt, aki megjárva a lágert 1956 júniusában szabadult. Két évig odahaza működött titokban. A KGB nem hagyta békén, arra kényszerítenék, hogy vagy hagyja el Kárpátalját, vagy vonuljon pravoszláv kolostorba. Miután ő elutasította az ajánlatokat, 1958. december 4-én reggel a rakaszi letérőnél egy teherautó elgázolta őt, majd három KGB-s kiugrott az autóból és vasrudakkal agyonverte.

Feltételezhető, hagy Orosz Pétert és Zavagyák atyát is azért likvidálták, mert feltételezték róluk, hogy püspökök.

Ezek után az egyházmegyében Chira Sándor maradt az egyedüli püspök. Ő 1977-ben szentelte püspökké Szabó Konstantint, apai nagybátyámat.

Egy kissé előre szaladtam az években, de térjünk vissza az 1949. februári eseményekhez. A „névsor" 127 hitvalló pappal folytatódott. Nekik volt lelki és testi erejük ellenállni a kommunista terrornak. Ők nem földi jólétben hittek, hanem Krisztus szavaiban: „aki követni akar, vegye fel keresztjét.'' Az örök eszméket nem lehet felcserélni, nem lehet áruba bocsátani. Nem egy hitvalló pappal volt alkalmam és lehetőségem beszélgetni. Szép volt hallani, hogy nem tartották magukat hősnek. Hálát adtak a Jó Istennek, hogy ebben a kegyelembe részesítette őket. Erőt és kitartást adott nekik, hogy ne törjenek meg. Dr. Ortutay Elemér teológiai professzor tanárom és nevelőm. Az ő irányítása alatt végezhettem tanulmányaimat. Azt vallotta magáról, hogy „ha legalább egy ujjal hozzám értek volna, bármilyen kis testi erőszakot alkalmaztak volna, nem biztos, hogy kibírtam volna."

A kommunista gyilkosok

 Három csoportba oszthatjuk a papságot:

1. Az elsőbe kerül az a 127 hitvalló, akik nem írtak alá és elítélték őket. Mivel 1947-ben a halálos ítéletet, mint büntetési módot eltöröltek, apáinkat, nagyapáinkat 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetésre és kényszermunkatáborra ítélték.

Romzsa püspökkel együtt 30 vértanúról beszelhetünk, akik életüket áldozták hitükért és a nemzetért. Drágább volt számukra a becsület, az eszme, az eskü, az adott szó és legfőképp a jó példa. Van az életnek olyan pillanata, amikor a „rongy életünk" mit sem ér. 25 oltártestvérünk jeltelen sírban nyugszik.

A vértanúk mellett vannak olyanok, akik vagy idős kor, vagy betegség okán nem élték túl a lágerben eltöltött időt, s ott fejezték be földi zarándokútjukat. Kohutics Tivadar, amikor meghallotta, hogy szabad és mehet haza, örömébe szörnyet halt. 74 éves volt és a messzi Ábez egyik jeltelen sírjában nyugszik.

Jeltelen sir. Annyira fájó ezt leírni és kimondani. Családtagoknak, gyermekeknek és unokáknak nincs hová elmenniük. Nincs temető, sír, melyre kivihetnének egy szál virágot, vagy meggyújthatnának egy mécsest és emlékezhetnének... Hadd említsem meg Ortutay Jenő nevét, mivel ennek az Országháznak a képviselője volt. Hadd adózzak itt az emlékének. 1950. december 24-én, karácsony szentestéjén halt meg, és ugyancsak Ábezben nyugszik. A temetését, már amilyen temetés létezhetett ilyen körülmények közt - mivel más pap nem volt abban a lágerben -, egy izraelita rabbi végezte, ö imádkozott a Teremtő Istenhez.

Valahol hallottam ezt a kifejezést: „Szibéria azon kívül, hogy nagyon rideg és hideg, egy nagy temető. A kommunista szovjet terror nemzetközi temetője."

2. Hitvallók, akiket nem vittek lágerbe.

A második csoportba 50 nevet sorolhatunk fel. Akikről azt mondhatjuk némi iróniával, hogy „megúszták". Ők azok, akik nem írtak alá, vagyis épp olyan hitvallók, mint az előbbiek, azzal a különbséggel, hogy őket nem tartóztatták le, nem ítélték el.

Bizonyos, hogy nem lehet a lágerben átélt borzalmakat, embertelenséget bármihez hasonlítani. De amit ez az 50 pap és családtagjai átéltek - főként 1953-ig, Sztálin haláláig -, szinten szót és figyelmet érdemel. Személyesen ismertem és ismerek családokat, akik ezt az időszakot átszenvedték. Akiket letartóztattak, azok már túl voltak rajta. Akiket pedig nem, azok azzal ébredtek és azzal tértek nyugovóra, mikor jönnek értem, mikor visznek el. Ki a következő és mikor kerülök sorra? Vaszócsik Miklósról tudom, hogy a kis hátizsákja össze volt csomagolva a legszükségesebb holmikkal. Egy másfél szobás kis lakásban éltek. Várandós feleségével a hatodik babájukat várták, valamint velük volt az anyósa, Mondi Miklós atya felesége négy gyerekkel.

Szeretném a sort folytatni Karcub Pállal, az utolsó nagyszőlősi parókussal, akinek 16 gyermeke volt. Vagy Medveczky Pál falucskai parókussal, aki kilenc gyermek édesapja volt. A gyerekek számát mondogatva hadd jegyezzem meg, hogy a 127 hitvalló elitéit papból 105-nek volt családja, és a gyerekek száma 396 volt ezekben a családokban.

Amikor püspökök szenvedéseiről és helytállósárul beszélünk, a velük helytálló papcsaládoktól is emlékeznünk kell!

3. A harmadik csoportba az úgynevezett aláírtak tartoznak. Akik áttértek a pravoszláv egyházba, 132-en voltak. Ebből 55 rövid idő után rendezte tévedését és visszatértek a katolikus egyházba. 77 olyanról beszélhetünk, akik ténylegesen elhagyták az egyházat. Vagy tudatosan döntöttek, vagy korai haláluk miatt nem érkeztek visszarendezni a státuszokat.

Családtagok.

Szeretnék nekik is emléket állítani, róluk is megemlékezni, s legalább egy gondolat erejéig adózni az ő hitvallásuknak is. Ők sok esetben nem kisseb embertelenségek, megaláztatások és nehézségek áldozatai voltak, mint a papok. A papnék, kevés kivétellel, mind tanítók voltak. 1947-ben mindegyiküket elbocsátottak az iskolából. Ez egy tudatos lépés volt. Papfeleség nem tanlehatott. A megalázás mellett ez azzal is együtt járt, hogy megszűnt a tanítói fizetés, a család nehéz anyagi helyzetbe került. Így akarták elérni, hogy a papfeleségek rávegyék férjeiket a pravoszláv egyházba való átállásra.

Tessék nekem megengedni, hogy személyes példát hozzak fel, Kedves drága jó Édesanyám példáját. 1950. április 25-én tartóztatták le édesapámat, akkor már a parókiáról, sőt a faluból, Csontosról is kilakoltatták a családját. A szomszéd faluban Knyáhinyán húzták meg magukat. Édesanyám ekkor 22 éves volt, Ilona nővérem pedig 1,5 éves. Ekkor kezdődött el édesanyám meghurcoltatása. Kezdve azzal, hogy a KGB arra akarta kényszeríteni, hogy hivatalosan váljon el aputól, mert nem lehet a „nép ellenségének” a felesége.

Folytatva azzal, hogy nem tudott munkát találni, mert amint megtudták, hogy a férje elítélt, sőt az apósa is az, pár nap alatt elbocsátották. Próbálkozások sora kezdődött el Nagybereznán, és folytatódott Ungvár több helyén is. Az egyiken egy volt szeminarista „spicli" felajánlotta, ha édesanyám a szeretője lesz, akkor ő elintézi, hogy ne rúgjak ki a munkahelyről. Egy másik helyen a KGB azt ajánlotta neki, hogy legyen besúgó, akkor lesz munkája. Majd jött Beregszász, Rakó, míg végül Taracközön végre megállapodhatott, marta cég vezetősége, ahol munkát talált, Kisinyovba székelt, és ott helyben nem volt káderosztály. Nagyberezna Kárpátalja legnyugatibb, Tarackőz pedig szinte legkeletibb helysége.

Feltámadás.

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye kálváriája 40 évig tartott. Nem volt hiábavaló Tódor püspök áldozata. Az egyházmegye feltámadt. Nem sikerült a sátán terve. Megfogyatkozva ugyan, 1989-ben 68 pap őrülhetett a visszakapott legalizációnak. 18 olyan, aki megjárta a „keleti akadémiát” - tréfásan így hívta Bendász Pista bácsi a Gulágot. Ő is köztük volt. 16-an voltak, aki úgymond megúszták a börtönt. 11-en, akik még befejezték vagy tanultak „rendes" szemináriumban. És 23-an, akik illegális teológiát, egy személyes szemináriumot végeztek el és titokba lettek felszentelve. Köztük vagyok én is, akit 1986-ban szentelt fel Halavács József püspök titokban a lakásán.

A mai nap több mint 300 papja van az egyházmegyének. A szeminárium Boldog Romzsa Tódor nevét viseli 61 kispappal. Ők vértanú püspökünk szellemiségének példáját viszik tovább… „

Közreadja: Stoffán György

Gyurcsány Ferenc dicsérete

Nem is értem ezt a magyar népet… Úgy tapsolnak Orbánnak, mint akik nem normálisak. Pedig… ez a mi hülyeferibácsink… ő igazai európai. Aki demokratikus Magyarországot akar, ahol nem éneklik két fröccs után a Székely Himnuszt, hanem a felvörösökproletárokat, nem ünneplik a magyarok a sport-győzelmeit, ahol nem büszkék a magyarok a magyarságukra… és ahol az utcákon magyar vér folyhatna reggel, délben és este. Az utcai tüntetésekkel meg elriaszthatná a nép a külföldieket, letörhetné az idegenforgalmat, autók éghetnének, és embereket verhetne – nagyonbangónéni szerint – akaszthatna minden hazafi, mert hiszen hülyeferibácsi megmondta: „az utcai erőszak a magyar hazafi kötelessége”.

El is képzelem: – a hatalmas tömeg, mind a százan remegő kézzel próbálgatná a gyufát és ott őrjöngene előrehaladott demenciájában a spanyol rendszámú hídlezáró BMW mellett, hogy nem gyullad, mert gyufa ahhoz kevés, benzinre meg nem jut már a nyugdíjból, és ők nem kapnak sem benzinjegyet, sem névnélküli bankkártyát, sem üveget a Molotov-koktél elkészítéséhez.

A fiatalok is aktivizálhatnák magukat, hiszen rabszolga módjára járnak iskolába, ahol még tanulni is lehetne valamit, hiszen ez az Zorbán az oktatást is rabszolgásítja… Még külföldre is kiküldi őket, nyelvet tanulni állami pénzen… Minő aljasság! Pedig a hülyeferibácsi nem így gondolta, amikor azt mondta, hogy „el lehet menni, itt lehet minket hagyni”. Mert a hülyeferibácsi végleg el akarta küldeni a magyar népet ebből az országból, hogy más, sokkal színesebb lakosság legyen végre a Kárpát-medencében, nem ez a beképzelt, békét és jólétet akaró orbánista birka, és teljesítményére, hazájára, történelmére és hagyományaira büszke keresztény banda.

Furcsa ez a magyar nép. Orbánt akarja, aki úgy lop, hogy közben soha nem látott módon fejlődik az ország, van családpolitika, nemzetpolitika, a nemzeti vagyon sokasodik, és még a hülye még beruházásokból sem lop el 167 milliárdot, és nem viszi offshore cégekbe a nép pénzét, mint az az áldott jó hülyeferibácsi és bandája tette. És ez a gyerektámogatás??? Hát így soha nem fogy el a magyar, ebből a „kurvaországból” ha nem hülyeferibácsira hallgatunk. A Zorbán pénzt ad a házasság megkezdéséhez, de nem ám az igazihoz, az egyneműéhez, és a gyermekek után… egyszer csak vissza sem kell adni a hitelt… rémes Európa ellenesség! A nemzeti vagyont is gyarapítja ez a nagyravágyó Miniszterelnök, akinek a magyar nemzet az első, nem az internacionalizmus, a nemzetköziség, a „múlt végleg elsöprésének” gyönyörűsége, a nemzetek nélküli színes Európa, ahol magyar és keresztény hullahegyek gyönyörködtetnék az évszázadok óta erre várókat, ahol magyar fiatalok százai halnának meg az utcai forrongásban – ha hülyeferibácsin, a „hazafin” múlna.

A nép persze azért ott van az utcákon… járókerettel, iskolatáskával, csecsemővel a karján, bedrogozva, részegen. És hogy legyenek legalább százan, hát külföldi eftásakat is hoznak. Ezek segítenek lezárni egy-egy hidat, és némi akcentussal üvöltözik a hülyeferibácsibácsi csapata által kiadott jelszavakat, de nagy odaadással tanulják is a trágár szavakat, hiszen az üres közintézmények előtt, vasárnap este, a lakosság örömére ordibálnak és hallgatják az önjelölt politikusok világrengető proli-megszólalásait, amelyeket eredetileg 1919-ben írtak, csak a szöveg most került elő… Hiába… a hülyeferibácsi tudja mit csinál, mert ismeri a nagy kommunista elődök munkásságát, a nagyonbangónéni meg még idézni is tud tőlük.

A Fidesz-KDNP szavazók és a nemzet túlnyomó többsége hálás is lehet hülyeferibácsinak, hiszen a kétharmadokat folyamatosan elősegítő választási eredmény nem is a Fidesz-KDNP-nek, hanem ennek a zseniális, gyilkos elődök családjába nősült, zsidótól rekvirált villában élő, diploma nélküli, diplomás, kissé furcsa tekintetű, néha labilis járású és dadogó milliárdosnak köszönhető. Ha nem lennének ezek az utcai tüntetések, a parlamenti törvénytelen rendzavarás, a hangos és értelmetlen ordítozások, a gyilkosságokra felszólító utcai skandálások, és a zsidók listázásával mélyen egyetértő politikusok folyamatos magyar-, zsidó-, és keresztényellenes gyűlöletkeltése, akkor sehol nem lenne a Fidesz. Mert, akkor lenne egy kormánypárt és egy kulturált ellenzék, s mindkettő a nemzet, a magyarság, a magyar érdekek szolgálatában állna úgy itthon, mind a ránk erőltetett – és már eddig is sok ártó – EU-ban egyaránt. Ám, ilyen – hülyeferibácsinak hála – nincs, mert a mi kiváló ellenzékünk olyan, mint egy vidéki kultúrház kabarétársulata… Igaz, jókat is röhögünk rajtuk.   

H. Feri fogadalmat tehetett valahol valakinek, hogy nem hagyja a balliberális pártokat kormányra kerülni. És hülyeferibácsi tartja is a szavát, mert a nemzeti oldal bátran tervezhet akár 2050-ig is ezzel az ellenzékkel, amelynek magja lassan kivonul a küzdelmes életből, lejárt biológiai óráját tekintve. A potenciális áldozatként utcára hívott gyerekek pedig előbb-utóbb rájönnek, hogy mindenki hülyeferibácsinak születik… de ők inkább továbbtanulnak. Az antifasiszták és a külföldi segítők pedig megunják, hogy Magyarországon valami másféle ostoba többség lakik, mint Párizsban vagy Szerbiában… és hazamennek, mert nem lehet lángba borítani Budapestet.

A milliárdos hülyeferibácsi minden bizonnyal büszke magára. És joggal lehet büszke. Mert ilyen mesteri módon sehol nem lehetett Európában lejáratni és megsemmisíteni a liberális, szocialista, náci összefogásban megellett ellenzéket, mint Magyarországon. És ez az ő, és a többi ellenzéki vezető világraszóló sikere. Igen a többié is, hiszen, aki ezért színiiskolába, dublőrképzőbe vagy artista és bohóc tanfolyamra járt, az saját idejéből vett el… de ismerjük el: hülyeferibácsi, a nagy rendező, Oscart érdemelne, mert nem csak szórakoztat, de szellemi és ideológiai téren is felismertette és kamatoztatta tehetségét. Jobb, mint egy egyetemi tanár, ugyanis egy-egy kígyózó beszéde után ezrek távolodnak el a liberális gyűlölködés és a szocialista „akaszthatnék” elvétől.

Javaslom a Fidesznek, hogy tüntesse ki „tiszteletbeli Fideszes” jelvénnyel vagy adjon egy diplomát az elveszett helyett a tiszteletbeli Fideszességről, a mi hülyeferibácsinak és társainak, mert nélkülük – az ajtónakszaladóági, a büdöszoknigyárosákos, a nácizmusnembűnkarigeri, a földönfetrengővarnyúbácsi, nélkül bizony mi nem építhetnénk eredményekben gazdag országot. És ez bizony jutalmat, elismerést kíván… amit előbb-utóbb kamatostul meg is kapnak… ha így folytatják.

Stoffán György

A Vatikán mostohagyermekei – avagy mi lesz a magyar vértanúkkal?

Értetlenül állnak a Kárpát-medencei magyar katolikus hívek annak láttán, hogy a Szentszék számos magyar ügyet vélhetően szándékos politikai meggondolásból félretesz és hagyja feledésbe merülni olyan nagy egyházi személyiségek boldoggá avatási ügyét, akiknek emléke és példája ma úgy hiányzik a magyar társadalomból, mint egy falat kenyér. Főként az erdélyi ferencesek ügyei – nyilván politikai megfontolásból – maradnak elintézetlenül, de a hazai ferences vértanúk boldoggá avatásával sem siet a szent hivatal. Hasonlóképpen nincs előrelépés Mindszenty József és Márton Áron vértanúk oltárra emeléséről, ami azért is érthetetlen, mert azt a VI. Pált – akinek külügyminisztere mindkét lánglelkű » magyar és székely « főpapot megalázta a kommunista diktatúrával kiegyezve, majd egyházpolitikai érdekből semmibe vette küzdelmüket – szentté avatta. Azonban Csiszér Elek és Boros Fortunát ferences szerzetesek boldoggá avatásáról évtizedek óta hallgat a politikai előnyöket mindenfölöttinek tartó Szentszék. Csiszér Elek (Csíkcsobotfalva, Csík szék, 1856. nov. 6. – Brassó, 1942. ápr. 27.) szenté avatásáról utoljára és hivatalosan az 1958-ban elhunyt (politikai okokból boldoggá nem avatott) XII. Pius pápa pontifikátusa alatt esett szó. Boros Fortunát ferences vértanú boldoggá avatását (Zetelaka, 1895. június 3. - Capul Midia, 1953. március 16.) – akit a románok a brassói szerzetesházból a Duna-csatorna építésére hurcoltak, majd ott a súlyos beteg, 58 éves papot egy lapáttal agyonverték –  2003. március 4-én a gyulafehérvári Főegyházmegye a kommunizmus romániai vértanúi közt kérte a Szentszéktől P. Fortunát boldoggá avatását is, de az ügyben immár 17. éve nem történt előrelépés. Itt kell megemlítenem, hogy Csiszér Elek ügyét Ő, mint akkori provinciális terjesztette fel a Szentszékhez!

Kelemen Didák, Batthyány László, Szabin testvér, Hám János ügyének lezárására is vár a magyar katolikusok Kárpát-medencei közössége.

Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát magyarországi ferences vértanúk ügyében sem érkeznek újabb bíztató hírek a Vatikánból. „A fenti hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.”(Magyar Kurír)

A boldoggá avatási eljárások hosszú időt vesznek igénybe, megalapozottnak és igazoltnak kell lenniük, ám a fent felsorolt esetekben csaknem minden feltétel adott volna ahhoz, hogy a Szentszék engedélye megszülessék. XII. Pius pápa, a magyarság nagy védelmezője, már évtizedek óta zavaró tényező bizonyos politikai körökben, ezért a kezdeményezett boldoggá avatása elmaradt, noha életszentsége ezt mindenképpen kiérdemelné. Hasonló lehet a helyzet a magyar főpapokkal és szerzetesekkel is, kivált az erdélyi, boldoggá avatásra felterjesztett nagyjaink esetében, hiszen egy Krisztust tagadó államvallású, szakadár ortodox birodalommal való jó politikai kapcsolat többet ér a Szentszék számára, mint a mindig hűséges székely és magyar nemzet katolikus közössége, amelynek száma jóval kisebb, mint a román katolikusoké. A Szentszék pedig, ehhez a nagyobb számú román katolikus közösséghez alkalmazkodik külpolitikájában. Ennek a külpolitikának volt tudható, hogy a szent pápa, II. János Pál nem látogatta meg az ezer éves Gyulafehérvári Főegyházmegye központját, nem emelte metropolita rangra a jelzett érsekség érsekét, a csángók nem kapnak lehetőséget magyar nyelvű lelki gondozásra falvaikban, s a Szentszék nagykövete pedig, a román tárgyalódelegációhoz fordulva azzal tréfált Marosvásárhelyen, amikor a katolikus iskolaközpont „érdekében járt el”, hogy a magyarok miért nem olvadtak már be a nagy román közösségbe, hiszen volt rá száz esztendejük. A politika felülírja tehát a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált… Róma mai püspöke tervezi ugyan a székely néppel való találkozást, de érdemi intézkedés nem történik sem a pasztorációt, sem a boldoggá avatásokat illetően… (És mégis van néhány vakvágányra terelődött erdélyi pap, aki ennek a látogatásnak örül…)

S mi lehet a Kárpátok gyűrűjében, az Esztergom-Budapesti Érsekség fennhatósága alá tartozó felterjesztettek boldoggá avatása elodázásának az oka? Miért nem lehet a szentek és boldogok sorában Mindszenty, és a vértanú ferencesek? Mert a politika felülírja a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált… és felülírja a magyarságot is… Rómában.  

Ha Casaroli államtitkárt is boldoggá vagy szentté avatja a mai római püspök, akkor több kérdésem nincs. Addig viszont a fenti sorokat kérdésnek tekintve várom Róma válaszát, hiszen jó lenne még megélni legalább a legnagyobbak elismerését… és szükség is van rá, hogy a Szentszék is példaként állítsa a magyar fiatalok és a Kárpát-medence magyarsága elé azokat, akiknek ez a nép köszönheti, hogy még létezik. Vagy ezt nem nézi jó szemmel a vatikáni külpolitika? 

A fentiek ellenére addig, amíg konkrét és egyértelmű válasz nincs, addig is büszkén tekintek e feledésre ítélt nagyjainkra… hiszen a Mennyek országában nincs politikai megkülönböztetés, és nincs szükség e földi beleegyezésre sem… Akiket itt a földön magyarságuk és hűségük miatt maga a Szentszék is kellemetlennek tart, ott a Mennyben már megkapták jutalmukat.

S így, mintha nem volna politika, Szentszék és sok ostoba vatikáni politikai bürokrata és áruló, imádkozhatunk… imádkozzunk Hozzájuk hazánkért, nemzetünkért, megmaradásunkért!

Stoffán György

Stoffán György: Nyílt levél Karácsony Gergelynek

„A zsidólistázás, nem nácizmus”

Vártam néhány napot, mert azt gondoltam, hogy lesz olyan hivatalos zsidó szervezet, amely felemeli a hangját egy nyíltan fasiszta kijelentés miatt.  Nem volt. Így hát én, katolikus keresztény létemre, kell, hogy szóljak hozzád néhány keresetlen szót. Igen, tegezlek, mert egy taknyos, tudatlan senki vagy, aki a hatalomért bármit elkövetsz… Milyen jogon mondok én neked effélét? Részben az öregebb jogán, másrészt a magyar keresztény ember jogán, harmadrészt pedig azon a jogon, hogy mi nem így, és nem ebben az aljas szellemben nevelkedtünk, amelyben te ma leledzel.  

Nos, kezdem az elején. A rendszerváltáskor kereszténykurzust hangoztatott a liberális ellenzéknek nevezett, már akkor is fizetett társulat, és mindent elkövetett a keresztény érték fundamentumán álló Magyarország felépítése ellen, mert a kereszténységben magát az ördögöt, a fasizmust vélte politikai okfejtéseiben felismerni és felismertetni ostoba követőivel – parancsra. Majd a „ki a magyar” kérdést szegezte a rendszerváltóknak szintén egyfajta gyűlöletkeltési szándékkal, mert azt akarta elhitetni a nem keresztény társadalmi réteggel, hogy ők a rendszerváltás következtében veszélyes helyzetbe kerülnek, hiszen a magyar keresztény ab ovo utálja a zsidókat. Így, odajutott mára ez az ország, e két aljaskodó méregkeveréssel, ahol ma van, ahol ma vagy. Mert ma már a józan, keresztény, magyar gondolkodásmód esztelen gyűlölése számotokra mindent megenged, minden aljassággal szemben elnéző és nincs már emberi érték, erkölcs és józanság a ti esztelen, ámokfutó táborotokban. 

Ti, a mai ellenzék, ma már zsidóként és nem zsidóként önmagatokat is gyűlölitek és olyan kijelentésekre vetemedtek, amelyek akár büntetendőek is lehetnének, ha egy normális országban, egy normális földrészen élnénk. Miattatok azonban nem ilyenen élünk. Mégis elmondom neked, hogy mit is mondtál valójában és miért vagy megvetendő, szánalmas és veszélyes e társadalomban, a társadalomra. Teszem ezt azért, hogy az alvó, épp nem odafigyelő hitközségi urak is felébredjenek, s ne csak az én feladatom legyen a magyarországi zsidóságot megvédeni a te gyűlölködő, a magyarországi – békét óhajtó és biztonságot remélő – zsidóságot és ezzel az egész országot fenyegető álpolitikus fajtádtól.

Mert a listázás bizony náci módszer, Karácsony Gergely!

A listázás olyannyira az, hogy Édesanyám épp a listák megsemmisítésével védte meg zsidó cserkészlány barátnőit, amikor a Cserkészlány Szövetség Bakáts téri irodájában a vaskályhába gyúrta be a zsidó cserkészlányok kartonjait… azaz a listát, hogy a nyilas csürhe ne találjon olyan kimutatást, hogy a szövetségben hány zsidó fiatal lány van… Mert a lista bizony mindenkor lista volt, és arra szolgált, hogy nyilvántartson valakiket. Lista volt a nyilasok kezében, s a listák alapján ezreket tereltek állatként az utcákon, vagonokba, a listák alapján vágták falhoz a csecsemőket az Istenhegyi úton és a Maros utcában… s lista alapján vitték el azokat, akiknek a származása kérdéses volt. De volt egy másik lista is Karácsony Gergely, amely alapján Anyám, tizenhét évesen keresztleveleket gépelt éjjelente a városmajori plébánia irodájában, életét kockáztatva… Mert tudta, hogy az a lista számít… sokaknak életet jelent.

Ám, a történelem – a közelmúlt történelme – nem csak zsidó listákat ismer. A kommunista listák is épp olyan veszélyesek voltak, mint a nyilasok és a Gestapo listái. Lista volt a politikailag megbízhatatlanokról, akik az Andrássy út 60-ban landoltak, vagy Recsken töltötték szabadnak nem éppen nevezhető idejüket az ÁVH jóvoltából, de listák alapján diákokat, papokat és szerzeteseket öltek halomra a ti hozzád hasonló buta, és hataloméhes szellemi elődeitek.   

Ne akarj tehát listázni Karácsony Gergely, mert a lista nagyon veszélyes, nagyon diktatórikus és nagyon náci módszer… és persze kommunista is.

Inkább kérj szépen bocsánatot a túlélőktől, zsidóktól és nem zsidóktól, majd vedd a kalapodat és tűnj el a magyar politika palettájáról. Mert a te szerencsétlen, tudatlan és hataloméhes ostoba voltod potenciális életveszély, ami emberek ezreinek pusztulását idézheti elő ismét, amint ezt a történelem már többször bebizonyította.

Bár… nem is tudom, Hír tv-s kijelentésed után bárki igényt tart-e bocsánatkérésre egy olyan embertől, mint te. Nem hiszem…

Zadravecz-passió könyvbemutató Esztergomban...

Csíkszentsimon - könyvbemutató

„Orbán Viktor fogadja a pápát Csíksomlyón” – Bandi püspök szerint

Bandi püspök most kezd ismertté válni a világ előtt, ami nem is baj, mert Bandi püspök nem normális püspök, és még hazudik is.  Bandi püspök beteg és e súlyos pszichés betegségéből igen jól él az a Dan Tanasa nevű román újfasiszta, aki Svájcból, Bandi püspök pénzén tüzeli a Kovászna (Háromszék vármegye) és Hargita megyében (Csík vármegye) élő oláhokat. Az oláh fasizmust támogató román bíróságok segítségével már az eddig senkit sem zavaró magyar feliratokat is levakartatja mindenhonnan. Nos, Bandi püspök amellett, hogy súlyos elmekórtani eset, nem nevezhető kereszténynek, ugyanias tudjuk, hogy a kereszténység a krisztuskövetés vallása, amelyben a szeretet a legfőbb parancs. Bandi, a beteg püspök viszont olyan mérhetetlen gyűlöletben él, amelyhez fogható gyűlöletet csak a szabadidejében bérmálkozni járó és Kiss- Rigó püspökünket fenyegető hülyeferi tud produkálni.

Nos, Bandi püspök most a legbotorabb hazugsággal állt elő. Gyógyszereit elfelejtvén bevenni, rájött, hogy Csíksomlyóra a kutya sem hívta meg annak ellenére, hogy ő volna a csíkszéki és háromszéki oláhok „szentséges”ortodox püspöke. Éjjel nem tudott aludni emiatt, bizonyára Tanasával is megbeszélte a dolgot, majd kiadott egy velejéig ostoba, hazug kommünikét, amelyben azt latolgatja, hogy milyen jogon fogadhatja a magyar miniszterelnök a pápát Csíksomlyón… Igaz, hogy erről szó sem esett, az is igaz, hogy maga a gondolat kitalálója is orvosi kezelésre szorulna, ám nagydáciában ez mit sem számít.

Ha Bandi mondja, akkor ez úgy is van. Mert Bandi „őszentsége” (így nevezik hívei) mindent tud. Pedig Bandi csak álmodott vagy csupán rohama volt, amelyben látomással küzdött: Ott állt a somlyói nyeregben, körötte rengeteg ferences, akik számára érthetetlen nyelven imádkoznak, és a nép ünnepel. De nem őt! Amikor körülnéz, azt látja, hogy Orbán Viktor hosszasan kezet ráz Bergoglio páterrel, nyakába akaszt egy piros-fehér-zöld szalagot, és mint saját telkét mutatja be Csíksomlyót a római püspöknek. Majd Bandi kezébe nyomnak egy húszkilós táskát, és a pápa megmondja neki, hogy Bukarestig meg se álljon, mert ez a föld magyar volt és az is marad…

És Bandi remegő ajakkal és remegő kézzel ébredt föl… dugába dőlt az évszázados gyűlölködés, oda a sok pénz, amivel Dan barátját támogatta, s ahogy körülnéz a szobájában, minden ikonról a pápa és Orbán mosolyognak rá… Bandi a templomba rohan, de ott is… a pápa és Orbán mindenütt… aranyozott botja helyében meg egy hatalmas magyar zászló van, amiért Tanasa azonnal feljelenti a legközelebbi törvényszéken… és már viszik is, mint árulót…

Bandi püspök tehát a nagyoláh szellemiség legnagyobbjai közé tartozik. Nemzetmentő bármi áron, s ha kell Jézust is feljelenteti Tanasával, ha a Megváltó magyarul szólna Csíksomlyón a tömeghez…

E legújabb hazugsága, amely szerint Orbán Viktor fogadja a pápát Csíksomlyón, jellemző az egész oláh politikára, amelynek a legveszedelmesebb ellensége ma már nem is a székelység, hanem a populista Orbán Viktor. A súlyosan szellemi fogyatékos Bandi episcop őszentsége kommünikéjében ezt írja:  

„Egy Román Államban, amelytől az összes politikus a fizetését kapja, megengedhetetlen, hogy Ferenc pápát Magyarország miniszterelnöke fogadja. A románok nagy szégyene! A románok nagy szégyene!” – Őszentsége András, Kovászna és Hargita püspöke.

Ez Orbán Viktor joghatóságán kívül van, mely a szomszédos és partner Magyarország, így meghaladja felfogóképességünket, hogy milyen minőségben fogadja majd Orbán úr Őszentségét Csíksomlyón.

Persze, magánszemélyként, Romániába látogató turistaként részt vehetne ezen az eseményen, vagy hivatalos minőségében is, de akkor kizárólag a román állammal történő megállapodás alapján és kollégájával, Románia kormányfőjével, Viorica Vasilica Dăncilă asszonnyal együtt.

Egy másik állam kormányfője zavartalanul sétafikál román földön! Ezt a gondot a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Polgári Fórumának (FCRHCM) tagjai jelezték nekem. Következésképpen azt követelem Románia kormányától, hogy tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy I. Ferenc pápa látogatása a legjobb körülmények között zajlódjék, az összes diplomáciai szokásjog és protokoll tiszteletben tartásával, a vendéget pedig látogatása egész ideje alatt a román állam illetékes képviselői fogadják megfelelőképpen. Ami egyes külföldi hivatalosságok formális minőségükben történő részvételét illeti a látogatás különféle eseményein, még akkor is, ha EU-s partnerek, erre csak a román állam engedélyével kerülhet sor és úgy, hogy Románia szuverenitása és függetlensége semmilyen módon ne sérüljön. Sajnálom, hogy a bukaresti és a budapesti hatalom pillanatnyi érdekközössége miatt, még mindig a Nagy Egyesülés Centenáriuma megünneplésének időszakában, újra megsértik a történelmi érzékenységeket, megengedik a románok diszkriminálását saját hazájukban, abban a két megyében, ahol kisebbségben vannak és – ami még súlyosabb –zárójelbe teszik Románia egész területére vonatkozó állami szuverenitását.”

Őszentsége Kovásznai Bandi episcop gyógykezeléséről eddig nem érkezett jelentés…

Stoffán György

Bayer Zsolt és az ő ötforintosai

Hát, igen ez igen! Összejött a verdiktbe foglalt háromszázezer. És nem is akárhogyan. Ítéletként, amit a nép mondott ki a bíróság és a feljelentő(k) felett. Mert ez nem Bayer Zsoltnak szólt, noha mint ember, mint újságíró, mint a magyar nemzetért küzdő szépíró, önmaga is megérdemelte volna… és meg is érdemelte az összefogást. Ám ez a háromszázezer forint egészen mást jelképez.

Sokszor írtam már, hogy a bíróságok erkölcsi volta a társadalom erkölcsi színvonalát jellemzi. És ez a sok-sok ötforintos igazol. Ugyanis a magyar társadalom nem egy társadalom, hanem kettő. És mindkét társadalom – mondhatnók párhuzamos társadalmaknak – erkölcsi szintjét igazolta. Itt, a kérés nélküli felajánlással, ott, a bírói ítéleten való ördögi örömködéssel. Mert ez az itt és ott, nem mindegy.

Hiszen itt, ezen a térfélen egy keresztény, magyar, hazáját szerető, erkölcsi érzékkel rendelkező társadalom él, létezik és teszi a dolgát, míg ott, egy hazafiatlan, erkölcstelen, hazudozó, rágalmakat szóró és igazságérzet nélküli társadalom hőbörög, erős bírói támogatással. És ez utóbbi sem mindegy.

A nép azonban tudja, hogy ítéletet kellett mondania ama erkölcstelenség fölött, amely háromszázezer forintos verdiktet mondott ki egy olyan köztiszteletnek örvendő és sokak számára példaképként munkálkodó magyar ember ellen, aki csupán példálózott, az erkölcstelenséget visszafordítva azok felé, akik azt életvitelszerűen gyakorolják nap, mint nap. És ez bűn… a bíróság szerint. A nép szerint viszont a bíró követett el bűnt... és ezt önkéntes gyűjtéssel  korrigálta ítéletében - az erkölcsi érzékkel rendelkező nép. 

Bayer is bölcsen és támadhatatlanul visszavágott. Nem kér a verdikt szerint bocsánatot, az gyalázkodást naphosszat örömmel űzőtől mindaddig, amíg ő meg nem teszi ezt azokkal szemben, akiket szakmányban ócsárol, s amely ocsmány magatartással Bayer kolléga csupán példálózott…

Summa summarum: büszke vagyok erre a térfélre, mert tisztességesen játszunk. Csak a bíró vak és süket, és akkor fütyül amikor mondják neki, hogy most kell fütyülni. Ez esetben megtette. Így látja a nép. Ám, előbb-utóbb lesz olyan "bíró", aki majd lefújja ezt az egész ocsmány jogi és erkölcsi meccset, mind az utcán, mind a tárgyalótermekben.

És akkor kimondja a nép a végső verdiktet… talárosra és feljelentőre, rágalmazóra és hazaárulóra egyaránt... Ám amíg a nép józanul ítél és összejön a büntetés, addig – tanult kollégámat, Bayert idézve – „csak egy kávét kérek”.

Stoffán György

Heller Ágnes nácijai, avagy demokratikus vihar a demokratikus serbliben…

 

A magyar belpolitika, épp úgy, mint a nyugati nagypolitika meghasonlott… skizofrén. Ugyanis bárkivel összeáll, ha az illető azt mondja magáról, hogy egyetért a bolsevik-liberális szellemiséggel. Ha valaki bebizonyítaná, hogy az egykori német fővezér is liberális volt, és ha most élne, utálná például Orbán Viktort, akkor minden bizonnyal ő is szobrot kaphatna a Reichstag előtt. Nem is beszélve Szálasi Ferencről, aki mint szocialista, nem is biztos, hogy szeretné Orbánt, hiszen Orbán, ha volna neki becsületes bírósága, talán le is ültetné, mint az a fasiszta Horthy tette… Persze Horthy azért fasiszta és gazember, mert képes volt a nagy Rákosi Mátyást is börtönbe zárni... a szocialista Szálasival együtt, noha a mai ellenzéki logika szerint mindkét kiemelkedő liberális politikus a demokrácia jegyében akarta Magyarországot felépíteni, ugyanazok a mai - ellenzéki értelemben vett - "demokratikus" módszerekkel… Tehát, a mai szocialisták és liberálisok azzal, hogy megvédik a Jobbikos karlengetőket, voltaképpen végre az igaz magyar történelemtanítás előfutárai.

Minden másképpen volt, hisz, ha valaki kicsit fasiszta, az belső pártügy, de még Heller Ágnes és Konrád György szerint sem akadály, ha valaki náci… csak legyen liberális náci és ne akarjon másokat megölni Orbánon és szavazóin kívül. Akkor kedvére lengetheti a karját, és még pártkötelet is kap, ha eljön az ideje a nemzeti gondolkodásúak akasztásának, és akkor még a cigányok is beleférnek… de szigorúan csak pártügyként, mert az már igazán nem tartozik a szocikra, a liberálisokra, és a Momentumra sem, hogy ki mikor és kit akaszt, ha az illető nem liberális vagy bolsi.

Vallási alapon is lehet akasztani és ehhez lehet bolsinak is meg nácinak is lenni. Tökmindegy! Az is belső pártügy. A Szeged-csanádi püspök például remek közös ellenség a DK-tól az MSZP-ig mindenkinek. Hiszen Orbán alatt fejlődik az egyházmegye… és ez megengedhetetlen, mert elmarad ez a püspök a vácitól, aki viszont igazi bolsi és igazi liberális, és még a barokk kápolna fasiszta, populista freskóit is bátran lemeszeltette. Beer püspök üdvözölte az akasztással fenyegetőző tüntiző testvéreit, s talán a lámpavas alatt azért feladná az utolsó kenetet az összes sötét jobboldali fasiszta nemzeti gondolkodású keresztény Fideszes, békemenetelős birka-magyarnak is, akik magukban akarnak élni, és nem szeretik a hívatlan vendégeket, akiket viszont a püspök igencsak szeret…

Szóval az ellenzéknek van saját, jól megbecsült nácija. Hellertől-Konrádig, Beertől-Kunhalmiig. Mert ma már a nácizás egyfajta érv, de ellenérv is, akár a demokrácia szavunk. Mert kihalóban van az a generáció, amely még tudta mi a náci... és rettegett is tőle… tudta mi a fasizmus és a bolsevizmus, és attól is rettegett. Ma, senki semmitől nem retteg, ha azt az "európai magyarságot” akadályozó néhány millió magyart kell eltenni láb alól, és lebontani a diktatúrát, amelyet ez az Orbán épít immár harmadszor kétharmaddal. Na, azokat a szavazókat kell likvidálni, akik megadták ezt a lehetőséget a náci, fasiszta Fidesznek – tartják Beer atya kedvencei, mert ez a diktatúra már elviselhetetlen, így ha a karlendítősök is bontani akarnak, akkor az már közügy… még ha náciznak is egy-egy keveset a bontás közben.

Igen a diktatúra is egy tartalmatlan fogalommá, egy érvvé és ellenérvvé vált napjainkra. Mint a „gulyáskommunizmus”… , vagy a „legvidámabb barakk” kifejezés… Pedig a diktatúra egészen más.

Ha diktatúra volna, akkor nem volna tüntetés, nem lehetne trágár bolsi rigmusokat ordítozni, nem lehetne vádaskodva félrevezetni a népet stb… Tehát – mondják a bolsi libsik –, Orbán még diktatúrát csinálni is képtelen, de ez igazán nem demokrácia, ahol nincs diktatúra. A szocializmusban bezzeg… Volt proletárdiktatúra és szocialista demokrácia. És ez a kettő együtt, és ezt a kettőt együtt szolgálta Heller és Konrád is. Na, lássuk be végre, hogy kellenek a nácik. Mindenkinek kellenek, mert nélkülük nem érthető az ellenzéki káosz.

Csakhogy… ebben a jobboldali és baloldali, egymással ellentétes és nemlétező demokráciában - amelyben a kommunista, a bolsevik, a liberális és a náci összességében az ellenzék -, végre letisztult a nemzeti oldal. Mert ha az ellenzékben ott van a makulátlan náci, és a szintúgy makulátlan liberális, és a még makulátlanabb bolsevik (akinek a kezéhez potom százmillió ember vére tapad) akkor a nemzeti gondolkodás – amelyben nincs sem náci, sem szélsőséges balos vagy jobbos és még egy rohadvány fasiszta sem… vegytiszta, keresztény és magyar.

Az ellenzék olyan ebben a politikai és szellemi káoszban, mint a lakmuszpapír. Belemártották a magyar társadalomba, így az, azonnal megmutatta a valóságot. Kivette belőle a mocskot és a szemetet, az ártó vegyületeket, és megmaradt a kristálytiszta, hazát és nemzetet menteni akaró, keresztény értékrendet valló magyar szellemiség. Ez a nemzeti jobboldal. Nos, ez az, amibe újra bele akar piszkítani a karlengető Jobbik, a rabló és hazug bolsevik, s a világpolgár liberális. Együtt… csak éppen közben kiszáradni látszik a lakmuszpapír… és már alig csepeg róla vissza a kosz… és már az sem az eredeti politikai Petri-csészébe… hanem egy félredobott sz….os serblibe… ahol bizony nagy a vihar a bolsevik karlengetéstől.

Stoffán György