Gyászmise XVI. Benedek pápáért a Szent István Bazilikában

 A keresztény világ szinte minden főpapi templomában bemutattak szentmisét XVI. Benedek pápa lelki üdvéért. A budapesti Szent István Bazilikában Őeminenciája, Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, ünnepi papi segédlettel celebrált megemlékezésén mintegy negyven ország nagykövetsége, állami és egyházi vezetők vettek részt. Ez is jelzi az elhunyt pápa szellemi és hitbéli nagyságát, amelyet pontifikátusa idején kevesen ismertek fel, ám a lemondása utáni időszak rádöbbentette a keresztény világot Benedek pápa hitbéli és lelki nagyságára…

 

Erről a nagyszerűségről beszélt a gyászmisén a magyar bíboros:

 

„(Benedek pápa jelmondatában is kifejezte, hogy az igazság munkatársa (cooperator veritatis) akart lenni. Életműve Krisztus igazságának kifejtése volt, de nem elvont spekuláció formájában, hanem a szeretet szavaival, korunk embere számára. A Názáreti Jézusról szóló műve nem csak tudományos munkásságának, hanem pásztori küldetésének is a betetőzése volt. Mert a kereszténység nem elvont filozófia, hanem Jézus Krisztus tanításának, életének, halálának és feltámadásának a megvallása. Szabadító örömhír, isteni kinyilatkoztatás, amely minden idők minden emberéhez szól. Benedek pápa elkötelezetten kereste a keresztények egységét és a párbeszédet minden jóakaratú emberrel. Ennek során tisztelettel meghallgatta és figyelembe vette mások véleményét. Ugyanakkor rendületlenül hűséges volt Krisztus tanításához, amely a Szentírásból és a Szenthagyományból hitelesen megismerhető. Az igazság munkatársa volt. Ezzel is a szeretetet akarta gyakorolni. Hűséges volt Jézus örökségéhez, aki kijelentette: „Ha kitartatok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8, 31-32).”

 

„(…)Benedek pápa különösen is átérezte korunk nagy problémáit, így például az idős kor kihívását. Ő már tudatosan reflektált arra, hogy az emberiség átlagos életkora megnövekedett. Személyesen is megélte ezt a problémát. Pápává választása előtt, még mielőtt a konklávé elkezdődött, betöltötte 78. évét. Mikor gratuláltak neki, elgondolkozva és gondterhelten ismételgette ezt a számot: 78, 78. Nem gondolta azt, hogy neki kell még Péter utódának hivatalát átvennie. Amikor pedig a választás után kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére, hogy üdvözölje az egybegyűlt hívők tömegét, mi, bíborosok azt hallottuk, hogy a nép ütemesen kiabálja: Grazie, grazie! Köszönjük! Az új pápa viszont üdvözlésre emelte két kezét és a fehér reverenda alól kilátszott a fekete pulóver. Aligha gondolta, hogy ő ezen az estén ilyen helyzetbe kerül. Mégis alázattal vállalta a szolgálatot, amit, erejét meghaladó tehernek tekintett.”

 

Benedek pápa különösen érzékenyen kezelte és érezte át a magyar nemzet sorsát, ismerte fájdalmait és sérelmeit, de ismerte történelmünket és példaképeinket is. Erről Őeminenciája Erdő Péter bíboros a következőket mondta:

 

„(…)Benedek pápa ismerte és értette Közép-Európa népeit. Tisztában volt hazánk és nemzetünk sorsával. Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából 2007-ben külön levelet intézett hozzánk, magyarokhoz. Ebben Szent Erzsébetről kijelenti: „Úgy tekintettek rá, mint a keresztény erények tiszta példaképére, amelyeket radikálisan élt meg a házasságban, a családban és az özvegységben egyaránt. Példája politikai személyiségek számára is ösztönzőnek bizonyult, hogy buzgóságán felbátorodva a népek közti kiengesztelődésen fáradozzanak.” Benedek pápa hitünk igazságai fényében nagy érzékenységgel támogatta a házasság és a család értékeit, a népek közötti kiengesztelődést, a békét és a társadalmi igazságosságot. Többször elmondta nekem, hogy különös szeretettel imádkozik a magyarokért. Most itt az alkalom, hogy mi is imádkozzunk érte.”

 

A megjelent résztvevők, a gyászmisében átérezhették a magyar nemzet XVI. Benedek iránti szeretetét, és azt a veszteség feletti fájdalmat, amely az elmúlt évszázad második – a magyarokat szinte saját népének tekintő – pápa elvesztése okoz. Hiszen, XII. Pius és XVI. Benedek egyaránt szívén viselte a magyar nép sorsát és ismerte keresztény erényeit, amelyeknek a keresztény világ számára kiemelkedő jelentőséget tulajdonított mindkét egyházfő.

 

Jó volna, ha a mindennapokban is éreznénk e két nagyszerű pápa magyarokba vetett bizalmát, s ennek a bizalomnak a fényében a nemzet egysége és összetartása példa lehetne a mai, hitében meggyengült és üldözött keresztény világ számára, mint megmaradás, a béke és a krisztusi hitben való megerősödés kárpát-medencei pillére…

 

Stoffán György

fotó: Esztergom-budapesti Főegyházmegye

Csapó József

XVI. Benedek temetési rítusa és Ferenc kicsinyes gesztusai

 

A középszerű emberek még náluk is középszerűbbekkel veszik körül magukat, hogy tetszésük szerint irányíthassák őket, és elfedjék saját középszerűségüket. Ezt tette Bergoglio is, amint elfoglalta a pápai trónt. És ez XVI. Benedek pápa halálával sokadszorra is bebizonyosodott.

Összefoglalom itt az elmúlt napok néhány eseményét, melyek többnyire anekdotikusak, de felfedik Ferenc pápa aljas és kicsinyes lelkületét. Némelyik nyilvános, másokat viszont a Szent Palota folyosóit járó, diszkrét források bíztak rám:

- Még mielőtt XVI. Benedek halálhíre napvilágot látott volna, a Santa Martából már kiment a parancs: a Vatikánban a munka a szokásos módon folytatódik. Más szóval: "itt nem történt semmi". A Szentszéknél dolgozókkal - klerikusok és laikusok - tudatták, hogy ha tevékenységüket nem függesztik fel, hogy legalább a gyászmisén részt tudjanak venni, akkor ki kell venniük egy szabadnapot. A Santa Martának ekkor kompromisszumot kellett kötnie: részt vehetnek a misén, de csak 13 óráig. Ezt követően vissza kellett térniük a munkájukhoz.

- Sem a Vatikánvárosban, sem a területen kívüli függőségekben, sem a nunciatúrákon nem hirdettek hivatalos gyászt. A harangok nem szólaltak meg, és a zászlókat nem engedték félárbocra. Ez utóbbi részlet nagy meglepetést okozott. Minden országban van létezik a gyász eme módja, amikor egy viszonylag fontos személyiség meghal. A Vatikán és Ferenc pápa udvara számára nem volt ilyen XVI Benedek. Érdekes módon az olasz állam és Nagy-Britannia elrendelte, hogy december 31-én félárbocra eresszék a zászlókat.

- A szent palotákban újra és újra elhangzott, hogy az utasítás az, hogy a dolgok menjenek tovább úgy, mintha mi sem történt volna. Éppen ezért szerdán Ferenc pápa a szokásos módon megtartotta általános audienciáját, miközben néhány méterre tőle ott volt elődje temetetlen holtteste. És alig tett rá utalást, hogy „a katekézis nagy mesterének” nevezze.

- Sok bíboros és püspök csalódott volt, amiért nem vehetett részt a körmenetben, amely az elhunyt pápa földi maradványait a Mater Ecclesiae kolostorból a Szent Péter-bazilikába vitte. Minden országban, minden monarchiában az ilyen körmenetnek különleges és szigorú ünnepélyessége van, még akkor is, ha nem az uralkodó haláláról van szó (emlékezzünk Don Juan de Borbón esetére, vagy az angol anyakirálynőre, vagy Fülöp hercegre, Edinburgh hercegére). XVI. Benedek földi maradványait egy szürke furgonban szállították el. Sem Ferenc, sem a bíboros vikárius nem elnökölt a körmenetben. Georg Gänswein és az emlékezők, a nők, akik az elmúlt években segédkeztek nekik. A Kúrián ez nagyon rosszul sült el: „Ilyet még Olaszország legkisebb falujából származó emberrel sem tesznek” - mondták.

- A pápai háztartás és más kúriai hivatalok tagjainak, akik a ravatalozó kápolnánál sétálgattak, az egyik legjobban feltűnő dolog az volt, hogy mennyi fiatal pap -több száz- jött el, hogy reverendába öltözve búcsút vegyen Benedek pápától. Egyikük halk hangon a következőket nyilatkozta: „Benedek pápával még szeminarista koromban találkoztam, a többi csoporttársammal együtt. A szavak, amelyeket újra és újra elmondott nekünk, a következők voltak: 'Tanuljatok keményen és imádkozzatok sokat’. Elképzelhetetlen volt, hogy azt mondja nekünk: ’A papok férfiak, ezért sokan közülük pornográfiát néznek' (utóbbi szavak Ferenc pápa legutóbbi, a barcelonai érsekség szeminaristáihoz intézett szavai voltak).

- Ugyanebben az értelemben nagyon feltűnő volt a fiatalok és a gyermekes családok száma, akik eljöttek meglátogatni Benedek pápát.

- A jelenlévő püspököket és bíborosokat leginkább Gambetti bíboros, a Szent Péter-bazilika főpapjának érzéketlen magatartása bosszantotta. Nem maradt észrevétlen a szertartások celebrálása során tanúsított rideg és gépies hozzáállása (mint az ágyból éppen felkelni készülő ember hangja, amit hallani lehet), valamint számos előírás betartásának hiánya. Szintén visszataszító volt a fogtechnikus végzettségű Ettore Valzania jelenléte, akit ugyanez a bíboros nevezett ki a bazilika menedzserének, aki a három nap alatt farmerben járkált a bazilikában, miközben bíborosokat és államfőket fogadott. Ez a rejtélyes és közönséges személy volt felelős többek között azért, hogy a hívek legfeljebb két-három másodpercre állhattak meg az elhunyt pápa teste előtt anélkül, hogy még egy imát is elmondhattak volna a ravatal előtt. Nem lehetett volna például meghosszabbítani a Szent Péter-bazilika nyitvatartási idejét?

- Ferenc pápa elhatározta, hogy a gyászmise végeztével azonnal visszavonul a Santa Marta-i szállására. Két legközelebbi munkatársának sokat kellett erősködnie ahhoz, hogy belássa a gesztus kellemetlenségét. Végül beleegyezett abba, hogy pápai ruháitól megszabadítva búcsút vegyen Benedek pápa koporsójától a Szent Péter-bazilika átriumában. Azt pedig határozottan megtagadta, hogy elkísérje a halotti kriptához, és ott celebrálja az utolsó rítust, melyet Re bíboros, a Szent Kollégium dékánja vállalt.

- A világ minden tájáról érkezett püspökök és bíborosok jó része, akik búcsúzni jöttek az emeritus pápától, megdöbbentek - és ezt a hozzátartozóiknak is tudatták - Ferenc pápa gesztusainak és szavainak közömbösségén elődjével szembeni. Egyikük megjegyezte: „Lelkeket és nem szájakat etetni, ez az egyház küldetése.”

- Amint kiderült XVI. Benedek halála, a Santa Marta sietett közölni, hogy az elhunyt kétséges végakarata miatt hivatalosan csak az olasz és német delegációk vesznek részt. A probléma szerdán jelentkezett, amikor az államtitkárság megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a különböző országok kormányainak számos küldöttsége személyes minőségben vesz részt a temetésen. A hír annyira váratlanul érte őket, hogy a Governatorato csak aznap késő este adott utasítást az illetékes tisztviselőknek, hogy biztosítsanak parkolóhelyeket az államfőket és minisztereket szállító hivatalos járműveknek.

- Az államtitkárság hivatalosan közölte a delegációkat küldő országokkal, hogy képviselőik tartózkodjanak a hivatalos öltözet viselésétől. Ez meglepetést okozott, mivel még a bíborosok temetése esetén is ezt a fajta öltözetet használják. Ratzinger pápától még ezt a tiszteltetet is megtagadták.

- Tudjuk, hogy miből vannak az újságírók, de néhányuk mégis megőrzött egyfajta őszinteséget. A narratíva, amely a világ szerkesztőségeit és magát a szentszéki sajtószobát is bejárta, az volt, hogy Benedek pápa mindig is egy távoli pápa volt, aki gyűlölte vagy közömbös volt a keresztény nép iránt. Sokan közülük halkan beismerték téves ítélkezésüket, amikor látták, hogy mennyire meglepően sokan érkeztek a Szent Péter-bazilikába az elmúlt napokban. Valójában a gyászmisére érkezők ugyanúgy megtöltötték a Szent Péter téren felállított székeket, mint egyszer már korábban, Ferenc pápai beiktatási miséjén, „amikor még nem ismerték őt az emberek” - tette hozzá néhány rosszindulatú püspök.

Ferenc pápa arckifejezése a gyászmise alatt, amit cikkünk illusztrálására használunk, kellően beszédes a lelke sötétségéről: úgy tűnik, mintha saját temetésén venne részt.

Forrás angol nyelven: 

Caminante Wanderer, Argentína, 2023. január 5.

A miniszterelnök, a római ebéd és az ellenzéki protokoll...

 

A kegyeleti látogatás nem mindennapos dolog, tehát az ahhoz kapcsolódó szokások, az etikett és a hagyományok sem általánosan ismeretesek. Ezeknek – mint az utóbbi napokban kiderült –, csak és kifejezetten a baloldal és a liberálisok a szakemberei. Ezek, bizony nagyon helytelennek ítélték, hogy dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a vatikáni tiszteletadás után volt képes ebédelni, sőt, egy jó hírű vendéglőben foglaltatott helyet magának és hitvesének. A magyarországi ellenzék azt is sejteni vélte, hogy az ebédet a magyar dolgozók és pedagógusok adóforintjaiból fizette a miniszterelnök, de ennek a híresztelésnek a hivatalos cáfolatát végül kénytelenek voltak elfogadni. Na, de az ebéd az megvolt, és ez rendkívül megrázta az ellenzék „erkölcsi” érzékét. A pápai államban történtek után ebéd… hát az, igazán elítélendő. Pláne hal, meg ilyesmik…

De lássuk, mi és hogyan történt volna, ha nem dr. Orbán Viktor, hanem a Hülyeferi és famíliája állíthatott volna be a Vatikánba, leróni kegyeletét?

Nos, a Bulgarica Bovis eleve ki van tiltva onnan, így neki valami – az alkalomhoz illő – közeli szegénynegyedben vagy kórházban kellett volna időznie, és jótékonykodnia. Kiosztva azt a néhány, a korábbi adakozásakor véletlenül a zsebében maradt maszkot... Ezen idő alatt a Hülyeferi megejthette volna a látogatást, kioktathatta volna a hivatalban lévő pápát a marxista felszabadítás teológia hiányosságait illetően, és rendet csinálhatott volna gumilövedékekkel a Novus ordo-t ellenző bíborosok között. Ezt követően, elhagyva a pápai államot, csatlakozott volna Bulgarica Bovis asszonyhoz, akivel a közelben parkoló autójukhoz sietnek, mert éhesek lettek. Itt kicsomagolják a Jákobtól kölcsönkért parizert, amit a Hülyeferi által kettétépett zsömlébe helyez Bulgarica Bovis asszonyság. A szendvicseket könnyezve fogyasztják el, magyar kormányfőhöz és a gyászos hangulathoz illőn, az autó tetejéről, ahogy ezt a kommunista etikett előírja egy pápai temetés utánra. A sofőr is kapott volna egy szendvicset, mert Budapest messze van Rómától, és mert ez a szeretetben és együttérzésben utánozhatatlan, nemzeti, keresztény, állandóan bérmálkozó politikai erő a szegények, elesettek, általuk megvont nyugdíjúak és kitett tanárok pártján van, nem utazik repülővel. Csak Trabanttal jönnek-mennek a nagyvilágban, hiszen, példát kell mutatniuk ebben a háborús, gonosz, orbánista világban. És ez a „hazafias család”, bizony a Vatikán után, gondolni sem merne, még csak az orosz kaviárra sem… Hülyeferi sem márkás italtól, hanem valamilyen, az APEH által, egy mozgássérült alföldi pálinkafőzőtől elkobzott szilvóriumtól rúgna be… Igen! Ők a magyar jövő, az egyetlen reménység, a példakép… – mint ezt Deliriumtremensferi állítja.

***

Ám, hála Istennek, nem ők voltak a Vatikánban, a nemzet képviseletében, hanem dr. Orbán Viktor és hitvese. Az ellenzéknek ismét csak a faragatlan, proli, és mélybunkó hőbörgés és sokezer guriga rendszerváltó klozettpapír maradt, amivel persze, foglalkozni sem volna érdemes. Csak aludni nem tudván, így, éjnek idején elképzeltem a liberális-komcsi cikkeket átfutva, hogy mit csinált volna – „a libsi etikettet tudósaként” – Tremensferi és Bulgarica Bovis Rómában...

Stoffán György

45 éve adták vissza a Szent Koronát - az emigráció és Mindszenty tiltakozása ellenére...

 

A történelem számos érdekességet és furcsaságot rejt még ma is. Ilyen érdekes furcsaság a magyar koronázási jelvények amerikai visszaadása is, amelynek negyvenöt esztendeje örültek az emberek, de nem gondoltak bele, mit is jelent valójában a Carter-kormányzat „gesztusa”.

A magyar nemzet és a magyar kereszténység megalázása volt ez a jelzésértékű „gesztus”. Hiszen az, aki akkor egyedül képviselte a keresztény Magyarországot, s történelmileg a királyt volt kötelessége helyettesíteni, tiltakozott az ellen, hogy a kommunista, keresztény-, és magyarellenes moszkoviták kezére kerüljön a magyar Szent Korona. Ennek érdekében levelet is írt az akkori amerikai elnöknek, Nixonnak, ám a világkormány öt évvel később másképpen döntött, s ahogy máig sem tartják be Mindszenty végrendeletét, úgy akkor sem figyeltek oda az esztergomi érsek tiltakozására, noha ők is tudták, hogy idegen megszállás alatt van Magyarország. Igaz, a Szent Koronát csak Mindszenty halálát követően adta vissza az amerikai kormányzat, Kádár és Montini (VI. Pál) találkozása után.

A Szent Koronát a kommunizmus egyik legaljasabb gyilkosa, Apró Antal vette át Budapesten…   

Akinek füle van, hallja meg és vonja le a megfelelő következtetéseket. A Szent Korona ma sincs megfelelő, méltó és történelmileg is indokolt helyen, különválasztva a koronázási palásttól, amelyet a Nemzeti Múzeumban őriznek. Az az értékromboló és keresztényellenes, Európát megsemmisítő folyamat pedig, amely Mindszenty 1973-as és attól kezdve folyamatos tiltakozását semmibe vette, most csúcsosodik ki és hatja át az egész földkerekséget. Mert minden összefügg… mindennel.

Stoffán György

Egyház, pápa nélkül…

 

A keresztény világ ma nem ünnepel. A keresztény világ 2022. december 31-én gyászol, mert árván maradt. A jelen negatív korszakváltás elleni harc utolsó reménye, Őszentsége XVI. Benedek pápa, Róma püspöke, a Világegyház szellemi és leli vezetője eltávozott.

XII. Pius után Ő volt az, aki ragaszkodott a Szent hagyományokhoz, aki belátta, hogy a sokak által még ma is szemellenzősen követett II. Vatikáni Zsinat miben és hogyan hibázott, milyen súlyos negatív eredményei lettek az 1965-ös zsinati atyák botor, modernizációs elképzeléseinek. S mert meglátta és igyekezett a hibákat orvosolni, megzsarolták és lemondatták…

Egyedül maradtunk! Egyedül, földi vezető nélkül maradt az egységes kereszténység, a józan, krisztusi ökumenizmus, a világ Krisztust követői, akik ragaszkodnak kétezer év töretlen és átértelmezhetetlen tanításához, nem akarnak hamisítani és új isteneket befogadni csak azért, mert ez mára divat lett. Egyedül maradt az a keresztény világ, amely tudja az Istent és tisztában van azzal, hogy üdvösség csak az egyház alapítója, Jézus Krisztus által lehetséges.

Őszentsége elment… És megjárta a tisztítótűz minden fájdalmát, mert látnia kellett, mi történik az egyházban, mi történik a német püspökök által és a világ azon püspökei által, akik megtagadták Jézust, megtagadták többek között a zsinati határozatok okán és miatt a krisztusi igazságokat, az Igét.

Ma nem ünnepelünk és valamiképpen égi jelnek tudjuk be azt, hogy az év utolsó napján ment el az utolsó pápa. Ezzel is felhívva a keresztény világ figyelmét az utolsó pillanatra, amelyben élünk, az összetartozás és a Krisztusban való egyesülés követelményére, a hit megerősítésére, és a kitartásra, a bűnbánatra… Krisztusra!

Benedek pápa elment, az egyház, azaz, a Krisztust követő hívek közössége azonban a Szentlélek irányításával itt maradt. A Szentlélek irányításával, hogy ebből a drámai helyzetből, amelybe a keresztény világ saját hitetlensége, önzése és kapzsisága okán került, új erőre kapjon, hitében megerősödjék és elkerülje azt a végzetet, amelyet a bűnös és erkölcstelen, sátáni szellemiség hamarosan magával hoz a Földre.

Benedek elment és ma nyitott kérdés, hogy Hozzá vagy érte kell-e imádkozni… Ami pedig, hitünk szerint bizonyosság, hogy Ő imádkozik értünk, mert a Mennyben nem mondatták le… Pápaként, Péter utódaként tért haza a Teremtő Isten országába, magával vivén minden bajunkat, bánatunkat, hitetlenségünket és erőtlenségünket. Nekünk azonban itt hagyva életszentségének példáját, tanítását és a felszólítását a bűnbánatra. Mert mi sem ismerjük sem a napot, sem az órát…

https://www.youtube.com/watch?v=Wll8c20bSKY

Stoffán György   

*****

Ratzinger: "A Novus Ordo NEM felel meg a II. vatikáni zsinatnak"

A következőkben Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek emeritus pápa néhány idézete olvasható a II. vatikáni zsinatról és a liturgiáról.

"Teljes bizonyossággal állíthatom, a zsinati problémáinak ismeretében és a zsinat atyjai által mondott beszédek ismételt olvasása alapján, hogy [az új misekönyv] nem felel meg a II. vatikáni zsinat szándékainak." - írta Joseph Ratzinger atya Wolfgang Waldsteinhez címzett levelében, 1976-ban.

"Részben egyszerűen arról van szó, hogy a zsinatot egyszerűen háttérbe szorították. A latin rítus nyelve maradjon latin, megfelelő teret hagyva a népnyelvnek. Ma azt kérdezhetnénk: van-e egyáltalán még latin rítus?" - írta Ratzinger bíboros a The Feast of Faith: Approaches to a Theology of the Liturgy című könyvében, 1986-ban.

"A liturgikus reform a konkrét kivitelezésben egyre távolabb került ettől az eredetétől [értsd: a liturgikus mozgalomtól]. Az eredmény nem újjáéledés, hanem pusztulás lett" - mondja Ratzinger 1990-ban (Theologisches).

"A katolikus liturgikusok egy tekintélyes része gyakorlatilag arra a következtetésre jutott, hogy a XVI. századi reformáció okozta vitában lényegében nem Trentnek, hanem Luthernek volt igaza. Csak a tridenti hatalom tényleges tagadásának eme hátterében érthető meg a harc keserűsége az ellen, hogy a liturgikus reform után az 1962-es misekönyv szerinti mise celebrálását engedélyezzék." - írta meg Ratzinger az Address in: Looking Again at the Question of the Liturgy című könyvében, 2003-ban.

"A liturgia történetében megfigyelhető a növekedés és a fejlődés, de nincs szakadás. Amit a korábbi nemzedékek szentnek tartottak, az számunkra is szent és nagyszerű marad, és ezt nem lehet hirtelen teljesen betiltani vagy akár károsnak tekinteni." - írja már XVI. Benedek pápaként a Summorum Pontificum motu propriójában, 2007-ben.

Nyílt levél a „Székely Hírmondó” halálára

 

Szomorúan olvastam ma reggel Kocsis Karcsi barátom, kollégám és székely-magyar testvérem búcsúsorait, a megszűnő Székely Hírmondó koporsója fölött. Nem ez az első eset, amikor tort ül a magyar, a székely, mert a Kárpát-hazában itt és ott, megjelenik a segítő támogatás, amely nem egyéb, mint a segítő saját zsebének tömködése… egy jó ügyre hivatkozva. Erdélyben különösen nagy eme önző és kapzsi támogatók és támogatottak tömege. És ez nagy baj. Hiszen ezek a mindent romba döntő anyaországi támogatók és a megsegítettek lejáratják azokat, akik valóban értéket akarnak teremteni és oda adnak, ahol valóban szükség van rá.  

Most egy olyan lap megszűnését látjuk, amely közkedvelt (volt) ebben a mai internetes világban is, amelyért hidegben és melegben elballagott öreg és fiatal az újságoshoz, s amely valóban olvasható újság, és ráadásul nem is ráfizetéses, pénzfaló orgánum… Az anyaország által biztosított 6,5 milliárdból számos magyar lap szűnik meg a napokban Erdély-szerte. Tehát, a támogatás és egy akolba terelés sok legyet üthetett most egy csapásra. És ez igen keserű kérdéseket vet föl. Kiknek a kezére adta a magyar kormány ezt a pénzt? Kik és hogyan ellenőrizték minden fillérét ennek a vállalkozásnak? Kik és hogyan ga(rá)zdálkodtak az Erdélyi Médiatér Egyesületben, és miért az utolsó pillanatban közölték a megszűnést azokkal a lapokkal, amelyek a székely-magyar közösséget szolgálták?  

Itt persze az ellenőrzés és a gazdálkodás kérdése a legfőbb kérdés amellett, hogy voltaképpen a bukaresti cél teljesült. Ostoba kifogások és ígérgetések mellett eltapsoltak a felelősök 6,5-7 milliárd forintot, azaz a magyar állam által biztosított pénzt, sok értelmiségi erdélyi polgárt hagyva munka nélkül.

Mire figyelmeztet ez a helyzet? Arra, hogy a magyarországi támogatások és állami pénzek felhasználásának az ellenőrzése csapnivaló. Az sem kizárt, hogy ezekből a pénzekből – de facto – ebből a pénzből sokan meggazdagodtak, és olyan célokra használták, amelyek köszönő viszonyban sincsenek az erdélyi magyar médiával. És ez nem csak erkölcsileg kifogásolható, hanem büntetőjogilag is számon kérendő! Csak ez utóbbi nem szokás, hiszen akkor dől a rendszer. Ahogyan a korábbi, az egykor a román kommunista pártot teljes mellszélességgel támogató egykori zágoni polgármestert is támogatta a Veszprém Megyei Önkormányzat, mert a támogatók ingyen vadászhattak, ráadásul a román kommunista párt volt korifeusaival, később börtönbe került miniszterelnökével…, úgy a jelenleg elfogyott médiatámogatásnak, az eltapsolt 6,5-7 milliárdnak is bizonyára vannak olyan szálai, amelyeket nem szívesen hozna nyilvánosságra egyik fél sem. Sem a támogató, sem a támogatott…

Mert a határon túlinak nevezett magyarok támogatása a legjobb pénznyelő automata. És ezt meg kell szüntetni. Olyan ellenőrző szervet kell felállítani, amely egyetlen fillért és banit sem hagy zsebre vágni, és minden kiadásról számlát kér a támogatott-tól, valamint joga van eljárást indítani mind az anyaországban, mind a helyi szervek által. Igaz, ebben a jelenlegi, tragikus esetben minden késő… a felelősök röhögnek a markukba, és azzal takaróznak, hogy az internet világában nincs szükség a nyomtatott sajtóra és a jól szervezett erdélyi lapterjesztésre, amit szintén felszámoltak a magyar támogatásból. Szerintük a nyolcvan éves hilibi bácsi is odaül majd a számítógép monitora elé, és online olvassa kedvenc, magyar nyelvű erdélyi lapjait…     

Tehát, nem búcsúzni kellene, Karcsi! Hanem újrakezdeni. Hiszen nem először bizonyosodott be, hogy az anyaországi "támogatás", az anyaországi tulajdonos nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a székely, a délvidéki vagy a felvidéki magyar... A Hírmondó megszűnése azért szomorú, mert egy kicsit jellemzi a székelyföldi milliomos, milliárdos székelyeket, magyarokat... Már tegnap ott kellett volna sorban állnia a szerkesztőség előtt néhány vállalkozónak, akik saját szülőföldjük Hírmondóját – amely egyébiránt még hasznot is hoz –, felkarolják, megmentsék, újraindítsák egy tékozló, anyaországi, lelketlen és pénzéhes, gazdálkodni csak saját zsebre tudó vállalkozás bukása után. Ehelyett búcsúzol Karcsi?

Ebben pedig, úgy látszik nincsenek határok. Egyformán vagyunk önfeladók, önrontók, halálraítéltek. Mert csak szóban vagyunk büszke nemzet.... itt, a Kárpát-hazában.... és mindenütt a világon. Ha segíteni, áldozni kell a nemzet érdekében és ügyében, akkor lehajtott fejjel – és ezt nem Rád értem, hiszen Te az utolsó pillanatig harcoltál –, félreállunk, mert a zsebünknél tovább nem látunk. Sem a mai csonka hazában, sem Erdélyországban, sem a Felvidéken, sem a Vajdaságban. Ez a mi jó magyar, speciális nemzeti autonómiánk: az önfeladás és az önös érdek szolgálata...

Azért, reménykedem, hogy lesz két-három székely vállalkozó, akiknek a nemzet többet jelent a baniknál, a magyar pénznél, az erkölcstelen harácsolásnál... és akik meg tudják különböztetni a magyarországi támogatót a magyarországi és hazai csalóktól, gazemberektől, akiknél nagyobb pusztítást az erdélyi magyar média ellen, még Bukarest sem végezhetett volna. 

Istennek hála, még egymillión felül van az erdélyi magyarság-székelység létszáma, és ennek az egymilliónak végre kijárna a tisztesség...

Stoffán György

Ez nem háború, ez népírtás, tömeggyilkosság!

Ami ma történik a világpolitikában, az Ukrajnában folyó háborút illetően, az, az emberiség történetének legaljasabb és legembertelenebb eseménysorozata, amely az elsőtől az utolsó szóig hazugságra épül. Minden, a háborút támogató ország vezetése igyekszik megmagyarázni, miért van ott, miért támogatja ezt vagy azt a háborús felet, miért szállít fegyvert, vezet be különböző értelmetlen szankciót… és mindenki, mintha könyvből olvasná, hazudik… Putyintól Bidenen keresztül az összes Uniós vezetőig.

Hiszen Putyin, ha igazak lennének az ő érvei, és az általa előadott casus belli akkor a háborúnak már régen vége lenne. Megszabadította volna a veszélytől a nyolc évig sportot űzve legyilkolt oroszokat, elfoglalta volna a veszélyeztetett területeket, és ezzel lezártnak lehetne tekinteni a különleges hadműveletet, amely önmagában is hazug megnevezés. Mert a háború, nem különleges hadművelet.

A narkós, aberrált varietészínész is befejezhette volna már a népirtást, ha tárgyalóasztalhoz ül Putyinnal, és kiegyezik a területi kiigazítások és Ukrajna határainak végleges megállapítását szolgáló terveket illetően. Ő sem tette! Amerika és az Uniós vezetők is egyértelműen a háború folytatását szolgálják, miközben egyre csak nő az ártatlan polgári áldozatok száma, és egyre több pénzt söpörnek be a háborúzó felek és az őket támogató országok, ország-vezetők, multik, fegyvergyártók, gabonakereskedők és palagáz-árusok etc. Mint egy hatalmas vásár, amelyben sokan meghalnak, mert sem a vevő, sem az árus nem törődik azzal a tömeggel, amely csupán szemlélni képes a halálát hozó gazemberek „Cséri-telepi” tivornyáját.

Közben, minden fél a másikat vádolja, szemforgató módon háborús bűnök elkövetésével, noha minden háborús fél és minden háborút támogató piszkos gazember háborús bűnös. Tömeggyilkosok, akik haszonszerzés céljából ölnek és öletnek embereket, népeket, nemzeteket… ártatlanokat.

Békéről beszélnek a politikusok, de a békéről az üzletkötések nem szólhatnak, mert a békében nem lehet garázdálkodni, s ahol rend van, ott nem lehet szabadon rabolni és gyilkolni, mint teszi minden egyes állam vezetője vagy közvetlenül, vagy közvetve… de teszi! A hivatkozási alap pedig, nem az erkölcs, a szeretet, a keresztény tanítás és az emberi élet tisztelete, hanem a közösséghez, unióhoz, katonai szövetséghez való tartozás, az egység megőrzése stb…  

És ehhez a hazugságáradathoz asszisztál minden egyház és felekezet, Jahve, Allah, a hinduizmus vagy Krisztus nevében… és ez a legaljasabb dolog, ami létezik, mert ez a hivatkozás az emberi lelket teszi halottá.

Sátáni kor ez, amelyben élni vagyunk kénytelenek. Nem ember- és szeretet központú, hanem egy évezredek óta tartó emberiség-, erkölcs- és Isten-ellenes, gyűlölködő kor végkifejlete, amely egyben a történelem legsötétebb időszaka, de amelyet a halálra jelölt nemzetek és társadalmak is elfogadnak, mert a másik lehetőséget vagy nem ismerik már, vagy lejáratták elöttük a saját gyilkosaik, és azt gondolják, hogy az a normális, amit a világban tapasztalnak.

Elmúlt a karácsony, az az ünnep, amelynek a jelentősége csupán a boltok ragyogásában, a terített asztalok mellett és a rongyrázós ajándékozások örömében mutatkozik meg. Igaz, van még éjféli mise, esti istentisztelet, de a templomokban sem tükröződik az a nagyszerűség, ami a karácsony igazi jelentősége lenne… az isteni szeretet, amelyben az emberiségnek a legnagyobb ajándékot adta ártatlan és apró gyermek képében a Teremtő Isten. Szép, hangzatos beszédek, csillogó-villogó karácsonyfák, művészi vagy éppen ízléstelen Betlehemek, divatból megtelt templomok, a karácsonyi népénekek helyett a kántorok által elordibált vagy elsikított, ószövetségi szövegekkel tarkított intruitusok. Ennyi maradt a karácsonyból, ennyi maradt a szeretet ünnepéből, Jézus születésnapjából. Mert az ember elindul ugyan a jászol felé, de nem ér oda. Mert előbbre való az önös érdek, a jólét, a kapzsi egzisztencia… és egyszer csak ott találja magát a karácsonyi jászol helyett egy véres domboldalon, ahol egy messze tűnő, imbolygó alak, katonákkal körülvéve keresztet vonszol. És a világ erre is legyint, hiszen karácsonykor is tűzesőt, bombákat, halottakat látott… és tudja, érzi, hogy maga is azzá válik.  

Hazug világ, hazug társadalmainak egyetlen igazi és tagadhatatlan eredménye van/lesz: a halál! Mert nem fogadja el a világ a jászolban felsíró kisgyermeket és a töviskoszorúval fején, megostorozott, keresztre feszített áldozatot.

A világ így válik ártatlan kisgyermekből, megfeszítetté, halottá. Mert nem tudja, hogy volna lehetősége másra is. Belevész az emberiség az évezredes hazugságba, káoszba, istentelenségbe, amelyet a Sátán és annak földi kiszolgálói készítettek a számára.

Pedig, csak két szavába kerülne, hogy másképpen legyen… csak az a két szó ismeretlen… ma már: Jézus segíts!  

Stoffán György

Polgári Mulató - 2022. december 22.

 

Temesvár, 1989…

Chrudinák Alajos -Ali

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a romániai forradalomnak vannak magyarországi hősei is. Sőt! Nem túlzás azt állítani, hogy a forradalom kitörésének útját is egyengették magyarországi hősök, akikről senki nem emlékezik meg. Igaz, ezt nem is várják el, hiszen amit akkor, és ennek a forradalomnak az érdekében tettek, azt önként vállalták. Efféle önkéntes hősök voltak annak a Panoráma című műsornak a munkatársai, akik hozták-vitték a BETA - kazettákat, akik – és ez nem túlzás –, sokszor életük kockáztatásával tették lehetővé, hogy Tőkés László a magyar nyilvánosság előtt megszólalhasson, és ezekkel a megszólalásokkal valamelyest védetté váljon a ceausescui őrülettel szemben. 

***

Intermezzo: Ezekben az időkben még a román kommunista pártot szolgálták számosan, akik azóta az egykori kollaboráns román kommunistából "nagy magyarrá" váltak, áttelepültek Magyarországra és többnyire a magyar kormány ellen lázítanak, nemzeti színekben páváskodva. A magyarságért azonban, sem addig, sem azóta nem tettek és nem tesznek jottányit sem. Viszont, immár magyarországi politikusnak képzelik magukat... ám, mind itt, mind ott, csak ócska, megvetett hazaárulóknak tekintik őket...  

***

Neumann Ernő temesvári rabbi

És volt még egy öreg hős, aki sokat megélt már addig, hiszen a forradalom után ünnepelte temesvári szolgálatának ötvenedik évfordulóját: Neumann Ernő rabbi. Az egykor tizenhét ezres temesvári zsidóság utolsó mohikánja, aki sokszor segítette a Panorámások munkáját. Hol a kamerával bicegett végig Temesvár utcáin, a református parókiáig, hol a kész kazettát vitte haza a parókiáról, ahol várták a kockázatos utazásra készülő magyarországi TV-s kollégák, akik meg sem álltak aztán a Szabadság-téri TV székházig.

Nos, e Panorámás Tőkés-interjúk zseniális szervezője és az önkéntes kollégák eligazítója a sokat próbált és szeretett televíziós példakép, Chrudinák Alajos volt. Szintén önkéntes kollégákkal végig követhette a magyar televíziónéző a decemberi eseményeket Bukaresttől, Kolozsváron keresztül Szatmárnémetiig. A Kárpátok Géniuszának és feleségének nem egészen jogszerű tárgyalását és a kivégzésüket bemutató műsort is Chrudinák vezényelte le. Szakmai tudása és elkötelezettsége példakép lehetne minden, a média világában dolgozó kolléga számára. Lehetne… – mondom, ám sajnos nem az. Mert az emberi, megkérdőjelezhető tulajdonságok sokszor kihatnak mások emlékére, életművére, ahogyan Ali esetében is kihatottak. Hiszen arra sem volt adott lehetőséget közvetlen környezete, hogy halála után elbúcsúzzanak tőle egykori kollégái, munkatársai és tanítványai. És mindenki, aki szerette…

Ilyenkor, amikor az 1989-es Temesvárra, a romániai forradalom kitörésére és Tőkés püspök hősi magatartására emlékezünk, jó lenne egy szál gyertyával emlékezni mindazokra, akikről fent írtam. S, hogy ne kelljen külön-külön felkeresni vagy már csak felsorolni azokat, akik életüket kockázatták ebben a zavaros és veszélyes időszakban, elég lenne az anyaországi hős Chrudinák Alajos, és a temesvári hős, Neumann Ernő nevét – a többi, önkéntes, hétköznapi TV-s hős kolléga nevének összefoglalásaként megemlíteni. Azt hiszem, senkinek nem volna ez ellen kifogása…

Stoffán György