2012. augusztus 5., vasárnap

Érthetetlen igazságok, igaz érthetetlenségek


Megint felbosszantottak az események, és ez jó, mert ha csak a szokásos ütemben butul a társadalom, arról nincs mit írni. Azonban vannak kiemelkedő esetek, amikor a standard társadalomhülyülés megtorpan, mint az ön-és közveszélyes hülye a diliházi sokkolás után. Az elmúlt hetek megint sokkot idéztek elő a társadalomban… Az  nem érinti már a társadalmat, hogy koldussá vált, s hogy az egész politika és a magyar, valamint az uniós törvényalkotás körülbelül húszezer gazdag „magyar” ember jólétét szolgálja… megszokták. Azonban vannak olyan esetek és történések, amelyek ennek az agyilag bénult magyar társadalomnak az önérzetén keresztül hatnak a még ép agyrészekre.

A vészkorszakok ismételt felemlegetése ismét felborzolta a nagy magyar bolondház békéjét. Csatári doktor körül duzzadnak az indulatok. Jobbról a feltétel nélküli védelem, balról és a beteges liberális oldalról pedig a vádak – szintén feltétel nélkül. Zuroff megjelent a budapesti legfőbb ügyésznél, és követelte az általuk „megtalált” öregember letartóztatását.  Igaz, nincs bizonyíték arra, hogy Csatáry valóban bűnös, de mit számít ez a magyar igazságszolgáltatásnál… semmit. „Önök kérték, mi teljesítjük” – jut eszünkbe a népszerű televíziós produkció címe, ha Zuroff megjelenik. Nem az ellen vagyok, hogy a háborús bűnösöket megbüntessék, hanem az ellen, hogy de facto bizonyítékok nélkül külföldi kérésre bárkit letartóztassanak. A „szemtanúk” szerint fekete egyenruhában önkényeskedő és embereket kínzó Csatáry esetében egyetlen probléma van: - sohasem viselt a magyar rendőr fekete német páncélos mintájú egyenruhát. Tovább talán nem is kell boncolgatni a dolgot.

A másik, de ez esetben bizonyított bűnökkel vádolt úriember letartóztatása azonban késik. Mátsik György egykori ügyész „parancsra” kért – mint független igazságszolgáltató – számos esetben halált az 56-os hősökre, köztük Mansfeld Péterre, aki a bírósági ítélet idején nem volt felnőtt korú. Gyerek volt, de az akasztással a szocialisták megvárták 18. életévét. És felakasztották. Mátsik mégis szabadon, kiemelt nyugdíjjal éli a köztiszteletben álló igazságügyi dolgozók életét. Merthogy ezeket kötelező tisztelni, ha megérdemlik, ha nem. A legfőbb ügyész nem határolódott el Mátsik védekezésétől, miszerint „parancsra” tette. Azonban elhatárolódhat-e akkor, amikor a fentebb említett ügyben Zuroff látogatása után megtörtént egy vénember letartóztatása… A kérdés csak az, hogy mennyiben és mitől független a magyar igazságszolgáltatás, jogállam-e Magyarország, és kinek van több joga, a bűnözőnek, vagy a sértettnek?  Miért van az, hogy amikor az áldozat cigány, akkor ezt kimondják, amikor az áldozat magyar és az elkövető cigány, akkor nem emlegetik föl az elkövető származását. Egyáltalán mi van Magyarországon? Kiknek és milyen érdeke fűződik az igazságügyi káoszhoz, miért kell a magyar lakosságnak elszenvednie azokat az eseteket, amelyek sorát terjedelmi okokból nem tudjuk közreadni.

De van még egy problémám a fenti ügyeket illetően: - Csatáry doktor kiadatását kérte a tót belügyminiszter, s a kérésben Táblabíróság dönt a napokban. És ez érthetetlen. Ugyanis Csatáry 1944-ben Kassán(!) nem pedig Košicéban követte el állítólagos bűncselekményeit. Milyen jogon kéri tehát egy a bűncselekmény elkövetésekor és még sokáig azután nem is létező műállam egy magyar állampolgár kiadatását? Ja, mert az ottani hitközség követelte ezt… (csak a legfőbb ügyész fülébe ne jusson, mert akkor Csatárynak vége).

És ez az a pont, amikor minden antiszemitizmus nélkül fel tudnék robbanni a méregtől… Mert a bűn és a bűnös megítélése két különböző mércével mérettetik. Pedig a bűn önmaga elítélendő, s nem személyeken és elkövetőkön, feltételezett bűnösökön múlik. Éppen úgy, mint az okozott fájdalom. A bűn ugyanis az okozott fájdalom miatt, annak okán válik azzá, ami. Lehet elkövető a nácizmus, a kommunizmus, Trianon, vagy egy cigány, a bűn akkor is bűn és fájdalmat okoz. A liberalizmustól halálos beteg társadalom azonban bűnöző és bűnöző között éles határt von nemzetiségi, faji alapon. A liberalizmus tehát nem különb annál a rendszernél, amelyet oly hevesen gyűlöl, és amelynek feltételezett vagy de facto bűnöseit oly nagy elánnal üldözi, vádolja. A liberalizmus és a szocializmus egyenlő a nácizmussal, mert felment és véd igazi bűnösöket, s gyűlölettel vádol lehetséges ártatlanokat faji és vallási alapon. Ezzel pedig társadalmi káoszt teremt, gyűlölködést generál.

Különösen aljas az a ma divatos vádaskodás, amely már nyíltan a kereszténységet és a magyarságot érinti. Ez az az impulzus, amely megmozdította ismét a béna, erőtlen magyar társadalom végtagjait. Ugyanis olyan régen nem hallotta aljas vádaskodások hangzanak el az Unióból, és egyes más állami és vallási vezetők szájából, amelyek nemcsak, hogy igaztalanok, de sértőek, és megalázóak is. Ennek pedig véget kellene vetni, de nem lehet, mert olyanok tiltakoznak ellene, akik maguk is gyűlöletet szítanak, s ezzel a jogos tiltakozás súlytalanná válik. Gondolok itt a már világosan kirajzolódni látszó Jobbikos szemléletre, amelyben alapvető fontosságot kap a liberálisok által újra bevezetett nemzetiségi alapon való gyűlölködés. Ha ez a párt tiltakozik a dr. Csatáry-ügyben, vagy jelenti föl dr. Mátsik Györgyöt, alapot ad a liberális és szocialista söpredéknek arra, hogy komolytalannak minősítsék a feljelentést és tiltakozást, hiszen ugyanazt teszik egyébként, mint ők… Nagyon zavaros és fájdalmas tehát a mai magyar társadalmi helyzet. Az a magyar polgár, aki nem politizál, és távol igyekszik maradni azoktól a nemtelen harcoktól, amelyekkel a társadalmat mérgezi számos elvtelen és hülye politikai erő, lassan nem érezheti itthon magát, mert sem az utcán, sem a jog által nincs biztonságban. Ha pedig magyarnak és kereszténynek vallja magát, már-már üldözötté válik saját hazájában, s ki tudja, mikor hantoltatják ki egyik-másik ősét azzal, hogy ő is részese volt a vészkorszak mocskának.

Félelmetes és gyalázatos mindaz, ami ma Magyarországon az élet minden területén történik. Közben pedig minden napra jut egy-egy gyilkosság, amelyet nem magyar követ el magyar ellen, főleg pedig idős és tehetetlen magyar ellen… S ma megrendítően rosszul esett a hír, hogy az egyház is különbséget tesz gyilkos és áldozat között faji alapon. Történt pedig, hogy a cigánygyilkosságok áldozataiért mutattak be szentmisét – 2012-ben, Magyarországon. Ebből az következik, hogy e gyilkosságokat magyarok követték volna el. Akkor elvárom és követelem, hogy mutassanak be szentmisét a cigányok által megölt magyarok emlékére is! Mert ők is áldozatok, és sokkal többen vannak, mint az előbbiek.
Ugye milyen furcsa, ha az ember értelmezi a történéseket. Pedig a történéseket értelmezni kell!

Stoffán György - Európai Idő