Döbbenetes az a megfogalmazás, amelyet a Jobbik politikusa sajtótájékoztatóján következetesen használt. A Jobbik szerint állami keretek között is meg kell emlékezni Budapest "hős védőiről, akik 1944-45 telén egész Európát fenyegető bolsevik terror védőbástyái voltak". (…) „1945 Magyarország számára egy szűk kisebbség kivételével, akik a gettóban felszabadulást ünnepeltek" a megszállást jelentette – fogalmazott Lenhardt Balázs.
A Jobbikos politikus a fent idézettek alapján vagy nem normális, vagy történelemkönyvébe szalonnát csomagoltak – tévedésből. Magyarországnak akkor, amikor ez a kitörés megtörtént – nem lévén más választása a kormányzói parancsot, mint legfőbb hadúri parancsot megszegőknek -, volt választott vezetője (kormányzója), akit német fogságban tartottak Magyarország határain kívül. A hadparancs a fegyverletételre utasította a katonaságot. A hadparancs rádióban történt közlése után a kormányzót a megszálló(!) németek eltávolították a hatalomból, és Szálasi kapott megbízást az ország vezetésére – a megszálló németektől. Igaz, hogy az eseményekért nem a kitöréskor elesett katonák tehetők felelőssé, de ők nem hősök, hanem a Szálasit kiszolgáló, kormányzójukat, mint a legfőbb hadurat eláruló magyar tisztek áldozatai voltak.
Mint egy vele készített interjúmban néhai Kéry Kálmán vezérkari tiszt elmondta, ekkor már nem volt semmilyen védőbástyája a nyugatnak a tönkrezúzott Magyarország, amelynek nagyobb részét már megszállták a szovjetek, a románok és a csehek. Európát jóval ezelőtt felosztották, Magyarországot pedig annak ellenére hagyták magára a nagyhatalmak, hogy tudva tudták, ebben az országban kapott védelmet az, aki a németek elől idemenekülve bármilyen üldözés miatt kérte azt. Tehát, a kitörés egy szükséges hadicselekmény volt mindössze, amely gyenge próbálkozásnak minősíthető, amely próbálkozásban menteni csak a saját életüket akarták azok, akik véghezvitték ezt a cselekményt. Szálasi ekkor már osztrák területen tartózkodott, magára hagyva a miatta és az ő parancsára árulóvá lett tiszteket, és az alattuk szolgáló katonaságot.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amíg Magyarország kormányzója védte és mentette az üldözötteket, addig Szálasi hatalomra kerülése után teljes gőzzel beindult a deportálás, amelynek nem csak a zsidók, hanem bárki, aki a nyilasokkal szembe szállt, áldozata lett. A nyilasok nem csak deportáltak, de helyben is kivégezték azokat, akik Szálasi hatalma ellen nyilvánítottak véleményt, s védték, mentették a zsidókat és más üldözötteket. Kálló Ferenc esperes halála (képünkön Kálló esperes által aláírt emlék-szentkép), valamint Mindszenty bebörtönzése, és számos közéleti személyiség fogságba ejtése bizonyítja, hogy Szálasi a legmesszebbmenőkig alárendelte hatalmát azoknak, akik ezt a hatalmat szigorú ellenőrzés mellett a kezébe adták. Szálasi hazaáruló volt, s politikai működése, hatalma máig ható károkat okozott Magyarországnak, s billogként éktelenkedik Magyarország mai megítélésében is.
Ami a második megszállást, azaz a szovjet megszállást illeti, ez is nagyrészt Szálasinak és a nyilas hatalomátvételnek tudható. Ha Horthy tervét, a fegyverletételt és a békekötést nem árulták volna el a nyilas katonatisztek, akkor ma az 1940-es határok lehetnének Magyarország határai. Hozzá kell még tenni, hogy a szovjet megszállás nem úgy kezdődött, hogy a szovjet horda elindult Berlint meghódítani, s minden ok nélkül végigerőszakolta Európát. Ez a tragédia némi előzmény után történt.
A zsidók felszabadulása s a szovjet bevonulás ekként való megélése is természetes és jogos. Hiszen a gettók szabad elhagyása, az éhezés megszűnése, a katonák által a gyermekek ételhez juttatása, s a deportálástól vagy a Duna partjára tereléstől való félelem megszűnése, a rejtekhelyek szabad elhagyása valós felszabadulás volt egy olyan „szűk kisebbség” számára, amely kisebbség élete néhány primitív és aljas nyilas hangulatától vagy az SS-katona parancsteljesítésétől függött.
Hangsúlyozom, a kitörés pillanatáról, s az azt követő rövid hetekről beszélünk. Ezekben a napokban, hetekben számos katolikus főpap, református lelkész és evangélikus pap is a nyilasok (lévén szocialisták ők is) börtöneiben sínylődött. Másokat deportáltak, mert katolikus papok, de zsidó származásúak voltak. Mint minden korban, akkor is voltak kivételek. Amíg a kolostorok, a templomok padlásai, a pincék, és a polgári lakosság lakásainak nagy része zsidókkal volt tele, a városmajori templomban az őrült nyilas, a később felakasztott Kun páter prédikált, s Szálasit Jézushoz, Máriát pedig Szálasi anyjához hasonlította… s elvitette a káplánt… a neki nyilas egyenruhában géppisztollyal ministráló - akkor még nyilas, majd kommunistává vedlett - „proli házmesterekkel”. Eközben Magyarországon és egész Európában mentették az egyházak azokat, akiket a beteges, gyilkos hatalom üldözött.
Mint egy vele készített interjúmban néhai Kéry Kálmán vezérkari tiszt elmondta, ekkor már nem volt semmilyen védőbástyája a nyugatnak a tönkrezúzott Magyarország, amelynek nagyobb részét már megszállták a szovjetek, a románok és a csehek. Európát jóval ezelőtt felosztották, Magyarországot pedig annak ellenére hagyták magára a nagyhatalmak, hogy tudva tudták, ebben az országban kapott védelmet az, aki a németek elől idemenekülve bármilyen üldözés miatt kérte azt. Tehát, a kitörés egy szükséges hadicselekmény volt mindössze, amely gyenge próbálkozásnak minősíthető, amely próbálkozásban menteni csak a saját életüket akarták azok, akik véghezvitték ezt a cselekményt. Szálasi ekkor már osztrák területen tartózkodott, magára hagyva a miatta és az ő parancsára árulóvá lett tiszteket, és az alattuk szolgáló katonaságot.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amíg Magyarország kormányzója védte és mentette az üldözötteket, addig Szálasi hatalomra kerülése után teljes gőzzel beindult a deportálás, amelynek nem csak a zsidók, hanem bárki, aki a nyilasokkal szembe szállt, áldozata lett. A nyilasok nem csak deportáltak, de helyben is kivégezték azokat, akik Szálasi hatalma ellen nyilvánítottak véleményt, s védték, mentették a zsidókat és más üldözötteket. Kálló Ferenc esperes halála (képünkön Kálló esperes által aláírt emlék-szentkép), valamint Mindszenty bebörtönzése, és számos közéleti személyiség fogságba ejtése bizonyítja, hogy Szálasi a legmesszebbmenőkig alárendelte hatalmát azoknak, akik ezt a hatalmat szigorú ellenőrzés mellett a kezébe adták. Szálasi hazaáruló volt, s politikai működése, hatalma máig ható károkat okozott Magyarországnak, s billogként éktelenkedik Magyarország mai megítélésében is.
Ami a második megszállást, azaz a szovjet megszállást illeti, ez is nagyrészt Szálasinak és a nyilas hatalomátvételnek tudható. Ha Horthy tervét, a fegyverletételt és a békekötést nem árulták volna el a nyilas katonatisztek, akkor ma az 1940-es határok lehetnének Magyarország határai. Hozzá kell még tenni, hogy a szovjet megszállás nem úgy kezdődött, hogy a szovjet horda elindult Berlint meghódítani, s minden ok nélkül végigerőszakolta Európát. Ez a tragédia némi előzmény után történt.
A zsidók felszabadulása s a szovjet bevonulás ekként való megélése is természetes és jogos. Hiszen a gettók szabad elhagyása, az éhezés megszűnése, a katonák által a gyermekek ételhez juttatása, s a deportálástól vagy a Duna partjára tereléstől való félelem megszűnése, a rejtekhelyek szabad elhagyása valós felszabadulás volt egy olyan „szűk kisebbség” számára, amely kisebbség élete néhány primitív és aljas nyilas hangulatától vagy az SS-katona parancsteljesítésétől függött.
Hangsúlyozom, a kitörés pillanatáról, s az azt követő rövid hetekről beszélünk. Ezekben a napokban, hetekben számos katolikus főpap, református lelkész és evangélikus pap is a nyilasok (lévén szocialisták ők is) börtöneiben sínylődött. Másokat deportáltak, mert katolikus papok, de zsidó származásúak voltak. Mint minden korban, akkor is voltak kivételek. Amíg a kolostorok, a templomok padlásai, a pincék, és a polgári lakosság lakásainak nagy része zsidókkal volt tele, a városmajori templomban az őrült nyilas, a később felakasztott Kun páter prédikált, s Szálasit Jézushoz, Máriát pedig Szálasi anyjához hasonlította… s elvitette a káplánt… a neki nyilas egyenruhában géppisztollyal ministráló - akkor még nyilas, majd kommunistává vedlett - „proli házmesterekkel”. Eközben Magyarországon és egész Európában mentették az egyházak azokat, akiket a beteges, gyilkos hatalom üldözött.
Lenhardt tehát össze-vissza beszél, mert új és új Jobbikosokat akar becserkészni. Csakhogy több nincs, mint amennyi volt. S nem is lesz, mert az efféle történelmietlen, uszító sajtótájékoztatók inkább elidegenítik a polgárokat ettől a párttól, amelynek a kettős mérce olyan természetes, mint Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek.
A kitöréskor meg lehet, meg is kell emlékezni a halottakról, mint a nyilas hatalom és az áruló tisztek áldozatairól. S amikor arról beszélünk, hogy a zsidó kijöhetett a gettóból, és az számára ünnep, felszabadulás volt, akkor is komoly és igaz dologról esik szó. El kell fogadnunk.
Ám, ha valaki ekként fogalmaz, ahogy Lenhardt fogalmazott, attól valóban távol kell maradni. S mert pártja is ezt vallja, pártjától is. Mert a politikusnak az árulást árulásnak, a hőst hősnek, de az áldozatot áldozatnak kell neveznie. És a politkus igenis fogadja el, hogy akinek az élete addig veszélyben volt, annak felszabadulás az, ami a többségnek megszállás... Ha nem ezt teszi, hazudik. Mint ahogyan abban is hazudik, hogy a Budai Önkéntes Ezred áruló lett volna. Lenhardt mit tud erről a "csapatról"? Mit tud a Táncsis Mihály egyetemi zászlóaljról? Hányan esetek el fiatalon a németek ellen, de nem a szovjet mellett vívott harcban? Bizonyára semmit.
A Jobbik lassan-lassan szánalmassá válik, mint ahogy szánalmas az MSZP és az SZDSZ is. Csak ők a másik oldalon. Azonban a Jobbik veszélyesebb is az MSZP-nél. Mert őket szeretik Nyugaton azonosítani minden nemzetben gondolkodóval. Pedig, aki nemzetben gondolkodik, az nem Lenhardt. Mert Lenhardt most ismét a nemzet ellen gondolkodott – sajnos hangosan!