Soha nem felejtem el, mi volt a felvételi kérdés a Szentendrei Ferences Gimnáziumban harminckilenc éve. László József VidLengyel Mária , Benedek Elek unokája tanította a magyart – jó tankönyvből – a Marczibányi téren. Akkoriban a verstanulásnak is megvolt a maga varázsa, de a követelményrendszere is. Hiszen nem volt 2,3,4, csak 1 és 5 érdemjegy. Hiszen az ember vagy tudta, vagy nem tudta a verset. Ha tudta, akkor úgy mondta fel, amint azt a költő papírra vetette. Ha nem tudta, leülhetett egy elégtelennel, amelyet másnap kijavíthatott, amennyiben megtanulta rendesen.
Ma ez másképpen fest. A Nemzeti Tankönyvkiadó már eleve szemetet adott ki Alföldy Jenő szerkesztésében, s amikor fiam felmondta a Milyen volt című verset, nem hittem először a fülemnek, majd a szememnek. A verset, ebben a tankönyvnek – ezen egy felfedezett hibáért – nem nevezhető szennyben hibásan nyomtatták ki. Ami azonban még tragikusabb, hogy fiam irodalomtanára - az utóbbi időben több fegyelmit is összeszedő - Drippey László bár feladta a verset, nem javíttatta ki a szarvas hibát, amelyet Hiller István minisztersége alatt nyomtattak. Magyarán bunkókat igyekezett nevelni Hiller oktatási kormányzata, bunkókkal gépeltették be a könyvet, és bunkók voltak azok is, akik lektorálták, korrektúrázták azt. Bunkó az irodalomtanár is, aki nem vette észre a hibát, amely nekem harmincnyolc év után is feltűnt. Mert nekünk – helyesen – kellett megtanulni a verset, s ha rosszul nyomták volna ki, a könyvet, ami abban az időben aligha fordulhatott volna elő, Mária néni minden bizonnyal kapásból, az első órán kijavíttatta volna. Az idők azonban változnak. Nem mutatom meg a hibát, de az oldalt, amelyen a vers szerepel, közreadom. Kevesen fogják tudni miért protestálok…
Ám, nem csak ez az irodalomkönyv, és Drippey László súlyos tanári alkalmatlansága írat velem most cikket a magyar nyelv helyes használatáról, hanem az utóbbi napok aljasan bunkó megjegyzései, amelyek Schmitt Pált érték a KEH rossz internetes begépelés miatt. Ugyanis olyan TV adók, lapok és internetes oldalak kritizálták a ma már elenyészően apró hibának mondható elírást, amelyeknek semmilyen alapjuk, joguk nincs az efféle bírálathoz.
Ha a hazai sajtótermékeket vesszük górcső alá, naponta minimum 50-60 hiba fedezhető fel a napilapok hasábjain, hasonló a nagyságrend a magyar nyelv használatát illetően a TV-csatornákon, de rettenetes olvasni az internetes oldalakat is, függetlenül a politikai hovatartozástól. S nem beszéltünk még a beszélgetős, betelefonálgatós rádió és TV műsorok műsorvezetőinek iszonytató hibáiról, noha ők maguk tévedhetetlennek és tökéletesnek vallják magukat – magyar nyelvből is…
Bunkó lett a világ, de bunkó a magyar közélet, a magyar oktatás, és sajnos ezzel együtt, ha csak otthonról nem kapja meg a gyerek az tisztes útravalót, bunkó lesz a jövendő nemzedék is. Csakhogy ez a bunkóság már nem is vétetik észre, hiszen a tanár is bunkó, meg a tankönyv írója, kiadója is az.
A legszomorúbb pedig, hogy a magyar helyesírás, az irodalom is immár politikai fegyverré, lejárató lehetőséggé alacsonyodott. Hiszen a sok gagyi, szellemromboló TV-csatorna, vagy a nyomtatott és elektronikus médiumok nem saját bemondóikat, újságíróikat oktatják, hanem az az egy ember, aki talán még szakmailag kifogástalan, s ért a nyelvhez, azt nézi, miként lehet belekötni az elnökbe, lejáratni a közjogi méltóságot… és ez gusztustalan. Bár azt inkább elképzelem, hogy egy helyesírási szótárral a kezében valamelyik bunkó-felelős átszemezgette az újévi köszöntőt… hiszen az ördög a részletekben van, s ezt ők is tudják.
Minden esetre ez az egész história undorító. Az iskolától, az ócska tankönyvön keresztül a politikai lejáratósdiig… Ha normális ország lennénk, akkor bizony inkább azzal foglalkozna mindenki, hogy szépen és helyesen használja édes anyanyelvünket, jól tanítsa azt, s tisztességes könyvet adjon ki. S ha felnő a diák, akkor vegye észre, hogy elírták, amit elírtak, de úriemberhez méltón halkan figyelmeztesse az „elkövetőt”… (ezt is tanítani kellene!) De nem vagyunk normális ország, s ezzel az oktatással, magatartással, és igénytelenséggel csak lejjebb lehet süllyedni. Ha van még lejjebb!
