Számos ponton megkérdőjelezhető a választási kampány

Ennyi rosszindulatot, gyűlöletet, gúnyt és cinizmust nem mindig lát és hall az ember, amennyit a választási kampányok idején. Szinte el sem hiszem, hogy intelligens, kulturált emberek ilyen szintre tudnak süllyedni, ilyen logikátlan és vagdalódzó kampányt tudnak csak folytatni e megosztott, beteg társadalomban. Miért nem látják a politikusok, hogy nem mások gyalázásából, hibáinak felsorolásával kell győzni, hanem a saját érdemeik által? Miért másokat emlegetnek fel ahelyett, hogy a saját programjukat ismertetnék? Miért kell Gyurcsának Orbánoznia, Szentkirályi Alexandrának Gyurcsányoznia, Magyar Péternek mindenkit mocskolnia, és kisebb körzetekben, a vidéken Zsuffázni és Tükézni, ahogyan ez Pusztaszabolcson történik? Miért látják a politikusok és a polgármester-jelöltek úgy, hogy a gyűlöletkeltés – a mai világban, amikor egy teljes pusztulás előtt áll Európai (is) –, az egyetlen út a politikai, választási győzelemhez? 

Ki hiszi el ebben a kampányban, hogy a politikusok és a polgármester-jelöltek igazat beszélnek akkor, amikor az ellenfeleiket gyalázzák? Ez a mentalitás engem arra az egy dologra enged következtetni, hogy semmi nem fontos és lényeges, mint a saját érdek, az egyéni előny és hatalomvágy és a húsosfazékhoz való közelkerülés. Senkitől nem hallottam még, hogy a nép és a nemzet megmaradása, a béke szolgálata, a béketeremtés és a közös munkálkodás volna a célja. Ingyen, vagy csupán egy olyan alapvető, szimbolikus anyagi ellenszolgáltatásért, amely az egyszerű munkást, a hétköznapi embert illet.

Mindenki előtt világos, hogy a beruházásokból ma, Magyarországon visszacsepegtetnek a kivitelezők a beruházást megrendelőnek, tehát, polgármesternek lenni a legnagyobb jövedelemszerzési lehetőség. Az is világos mindenki előtt, hogy a kisközségekben is a legjobb állás a horribilis fizetéssel járó polgármesterség, még akkor is, ha nem sikerül pályázatot nyerni, vagy egyáltalán, képtelen az önkormányzat pályázatokat írni. A fizetés akkor is aránytalanul nagy. Tehát, nem kicsi a tét, a választásokon. (Vannak olyan települések, amelyekben teljesen fölösleges a polgármesteri állás, hiszen másutt van a jegyzőség is.) Ennek érdekében aztán ötévente megy a hazudozás, az ígérgetés, az ellenfél lejáratása, és ha nem úgy sikerül az ígéreteket megtartani, akkor sincs baj, hiszen visszahívni, kirúgni a mai törvények szerint senkit nem lehet azok közül, akiket a botor választó odaenged a húsosfazék mellé.

Mert a választó, az állampolgár vak, süket és sok esetben szellemi fogyatékos is. Nem akarja átlátni, mi folyik körülötte, ám irigységét remekül kihasználja az, aki biciklizni hívja, aki önkéntes munkára szólítja, aki gyűlöletét kihasználva akár rombolásra is rábírja a választópolgárt. A választópolgár nem akarja látni, ki generál önös érdekből gyűlölködést, ki nézi hülyének – sokszor joggal –, ki mond igazat és ki hazudozik azért, hogy a bársonyszéket megszerezze. A politikus és a polgármester-jelölt úgy vezeti az orránál fogva a választópolgárt, ahogy akarja. A társadalom értékítélete, józan belátása, a bányászbéka ülepével egy szinten van ma, hiszen a túlélés egyetlen lehetőséget ostorozza nap, mint nap, a program nélküli, nemzetközileg ismeretlen, hazaáruló ellenzéki pártok oldalán. Azaz, a háborúpárti, migránsokat beengedni szándékozó, idegen pénzért szolgáló söpredéket követi a társadalom egyre nagyobb része. Ezzel pedig, önmagát, családját, gyermekeit és unokáit küldi – konkrétan – a halálba. Mert amíg a politikusok a saját pártjukat, a saját zsebüket akarják győzelemre vinni, és a társadalom, gondolkodás nélkül elfogadja az Orbán-gyűlölő pártocskák és politikai szerencselovagok, áruló niemandok vádjait, rágalmait, addig a láthatatlan kormánybuktató erők dolgoznak. Talán már varrják is a katonaruhákat, amelyekben majd gyermekeinket és unokáinkat küldenék az ukrán halálba.

Ma a magyar keresztény politikusoknak sokkal nagyobbra kell nyitni a szájukat, el kell felejteniük a politikai szlogeneket és ordítaniuk kell az igazságot mindenféle számítás és érdek nélkül. Nem politikai pártokban, és nem előmenetelben kell ma mérni a mindennapi életet, a választási kampányt, hanem világosan, a keresztény erkölcsi értékek mentén kötelező felvilágosítani a társadalmat arról, hogy konkrétan mi vár rá, ha az uniós választás nem a jobboldal, hanem az aberrált, áruló és Európa vesztét szorgalmazó söpredék marad Brüsszelben az úr. Fel kell világosítani az embereket arról, hogy konkrétan mi vár rájuk, családjukra, a nemzetgazdaságra, ha az erkölcsi normákat semmibe vevők győznek. És be kell fejezni a kárdári időkből maradt kommunikációt, a „mi megmentjük a családot”, „megmentjük a magyar embereket”, „mi ezt, meg azt adtunk eddig, megemeljük, még adunk” stb… Mert ma nem ez a politikai kommunikáció lényege, mint az sem, hogy az ellenfél hibáit mantrázzuk és tovább tápláljuk a gyűlölködést júniusig. Nem! Ma a folyamatos figyelemfelhívás, a videókon bemutatott és szóban elmondott érvek, és a kitűzött célok a fontosak. Csak más stílusban és más szemléletben. Őszintén, magyar és keresztény szemmel, lélekkel. Nem a jelölt fiatalsága, gazdagsága vagy hazugságai számítanak! Hanem a cél: megmaradni, békét teremteni az országban és Európában, kimaradni a háborús gyilkosságokból, a pénzért, emberi életek millióit feláldozó kapitalista embertelenségből! Ma a választási kampánynak arról kell szólnia, hogy még ha fogcsikorgatva is, de együtt kell dolgoznia mindenkinek a megmaradás érdekében. Aki ezt nem látja be, annak semmi keresnivalója nincs a közéletben, a politikában. Ehhez pedig a törvények megtartása és betartatása elengedhetetlen! Ám, sajnos e téren vannak a legnagyobb hiányosságok. Hiszen sok bűnözőre, erkölcsileg megkérdőjelezhetőre, bíróság által elítélt gazemberre is lehet majd szavazni… Ám, ha van politikai akarat, úgy még nem késő tisztába tenni ezeket a dolgokat júniusig. Mert, ahogy most van, az úgy erkölcsileg súlyosan kifogásolható, kommunikációjában hibás, alapvetően rossz és a későbbiekre vonatkozólag végzetes lehet, de hogy „visszaüt”, az eddigi tapasztalatok szerint már most bizonyos!

Stoffán György

Egy rendíthetetlen erkölcsű életútról

Szerző: Zana Diána | 2024. ápr. 21. | Magyar kultúra, Magyar Nemzet, Magyar történelem

Mikor az interneten böngészve a szemem elé került régi, kedves ismerősöm, az általam mindig is nagyra becsült író, újságíró, Stoffán György arcképe egy könyvborítón, először végtelen öröm és hálaérzet fogott el, ugyanis egy ilyen értékes életút valóban érdemes arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Emlékszem, évekkel ezelőtt néhányszor leültünk kávézni, beszélgetni, és már akkor – hallva a történeteit – megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó volna egy kötetben összefoglalni azokat. Elismerés és köszönet illeti Czeglédi Andreát, aki egy születésnapi beszélgetés keretei között megtette ezt.

A hála és az öröm után azonban rögtön jött az elkeseredettség, hiszen belegondoltam, vajon hányan fogják megvásárolni a könyvet, melynek főhőse egy olyan közéleti szereplő, aki a mai trendekkel élesen szembehelyezkedik? Stoffán György egész életében hű maradt a jézusi kereszténységhez, mindig és mindenkor a nemzeti érdekeket helyezte előtérbe, többször előfordult, hogy a kommunizmus időszakában; a kádári Magyarországon és Erdélyben, Ceaușescu uralma alatt, vagy haditudósítóként a román forradalom és a délvidéki háborúk idején testi épségét, sőt az életét is kockára tette. Soha nem számított neki az anyagi haszonszerzés vagy az éppen aktuális, világi hatalom elismerése. Tehetsége, valamint a közéleti szereplők körében manapság igencsak ritka klasszikus műveltsége okán ma már nagyon magasan foglalhatna helyet akár a hatalmi elit holdudvarában, akár a média világában. Az erkölcsi rendíthetetlenség azonban a mai világban nem kifizetődő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyar kultúra ilyen kimagasló minőséget képviselő letéteményese ma kilencvenezer forint nyugdíjból él, melyből havonta még évekig levonnak harmincezret egy alantas sajtóper eredményeként.

Igencsak kevesen vannak, akiknek nem hajlik meg a gerincük a Mammon uralmának korában, ahol a köpönyegforgatás, az etikátlanság és az alacsonyrendű felmagasztalása az előmenetel záloga, ahol a páratlan magyar kultúra lassan az ebek harmincadjára jut, és az új generáció nem a keresztény erkölcsiség, hanem a kapitalizmus kizsákmányoló, versengő szellemiségében nő fel, lelki nevelés, hazaszeretet, illetve a klasszikus műveltség megszerzése nélkül. Emlékszem, pár éve telefonon beszéltünk, mikor is abbéli elkeseredettségének adott hangot, hogy a mai fiatalságnak már fogalma sincs arról például, hogy hol született Mozart. Nem akartam kedvét szegni a pikírt megjegyzéssel, miszerint arról sincs fogalmuk, hogy ki volt Mozart. A szisztematikus szellemi leépítés eredményeként már az igazságra, a valódi értékteremtésre, az igazi nemzeti elkötelezettségre nincs igény. A nagy tömegeknek nincs választása, kénytelenek azt a szennyet befogadni, amely a médiából árad.

Ismerek néhány olyan embert, mint Stoffán György; írót, de költőt, filmrendezőt, művészt, tudóst is, aki nem hódolt be, s éppen ezért megfelelő platformot sem kap, hogy gondolatai eljussanak a szélesebb rétegekhez. Ők a saját erejükből, anyagi lehetőségeikből és kitartásukból táplálkozva vívják szélmalomharcukat az árral szemben. Stoffán György a mai napig rendszeresen közreadja írásait blogján, mert – saját szavai szerint – a felelőssége abban áll, hogy valamit átadjon abból, a „még normálisnak nevezhető világlátásból, hitből, hazaszeretetből, erkölcsi keretből“, amelyet a szüleitől, nagyszüleitől, tanítóitól, példaképeitől kapott. Az egykori ferences lelkület mindig is jelen volt életében, hiszen a barátok között nevelkedett, ők oktatták. A legsötétebb kommunizmus alatt édesapja közgazdasági doktorként kénytelen volt mint fémcsiszoló megkeresni a kenyeret a családja számára. Figyelte az ávó, mégis segített a kommunisták által halálosan megfenyegetett egyetemi lelkész Nyugatra szöktetésében, valamint Mindszenty és Márton Áron levelezésének célba juttatásában. Fia pedig tovább éltette ezt a hősiességet; Magyarországra szökött erdélyiek okmányait és a Tőkés Lászlóval készített interjúk kazettáit csempészte át a határon.

A könyv saját, megéléseken keresztül vezet végig hatvanhat esztendő történésein, elénk tárva a kor történelmi; politikai, közéleti vonásait, és egyéni megéléseit. Még kisgyermek korában esett meg, hogy az apró, fürdőszobátlan, közös WC-s lakásból el szerettek volna költözni, így kiment egy pártfunkcionárius hozzájuk terepszemlét tartani, aki a lakóhely váltást a falon függő feszület levételéhez kötötte. Ekkor az édesapa odahívta négy gyermekét, akik tizenhat, tizenöt, tizenkettő és nyolc évesek voltak, s megkérdezte tőlük a práttitkár előtt: „levegyük-e a keresztet a falról annak érdekében, hogy kapjunk egy szép, nagy lakást? A válasz egybehangzó volt: nem!“ Azt hiszem, ez az egyetlen történet jól szemlélteti azt a családi hátteret, azt a neveltetést, amelyben Stoffán György erkölcsi magatartása gyökerezik. Ehhez jön az örökölt tartás és felelősségtudat, amely a Rákóczi Fejedelemtől kapott nemesi cím velejárója. Az anyagi kisemmizés az ő felmenőit is sújtotta; az egykor tehetős családtól a kommunisták elvették vendéglőiket, szállodáikat, birtokaikat. Mégsem ez a fő oka a zsigeri gyűlöletnek a kommunisták, valamint az azóta is uralkodó, azonos mentalitás iránt, hanem a morális és szellemi lezüllesztés, melynek eredményeként megjelent, majd el is hatalmasodott az a bizonyos proli magatartás.

Stoffán György a magyar kultúra, a nemzeti érzelmek, a keresztény értékvilág élharcosa egész fiatal kora óta. Huszonhét kötete, több ezer cikke és tanulmánya jelent meg eddig, és valamennyi hiánypótló, értékmentő mű. Mikor a kezembe került az ‘Én öltem meg Teleki Pált’ című munkája, fél napig a székben ragadtam, mert képtelen voltam letenni. Folytak a könnyeim, annyira megrendítő volt a hiteles bizonyítékokról olvasni, melyekkel az író cáfolja a hivatalos álláspontot, miszerint az egykori miniszterelnök öngyilkosságot követett el, amit a történelemoktatás a mai napig állít. És az utolsó oldalakon – mintegy katarzisként – szembesülünk a beismerő vallomással, amelyet maga a gyilkos, a már megvénült, egykori SS katona tett a szerzőnek. A nevéhez kötődik ugyanakkor – csak, hogy néhányat említsek – a kommunista uralom utáni legelső, Trianonról megemlékező kötet, és az üldözött tábori püspök, Zadravecz István életrajzi könyvének megírása, az 1693-as ferences szakácskönyv alapján összeállított Barátok konyhája címet viselő munka, valamint a Magyarország településeit bemutató, Julianus Útikönyv-sorozat. Mind kuriózum a maga nemében. Ezeknek a könyveknek a sikerlisták élén volna a helyük, ehelyett még a kiadási költségeket is nehezen sikerül csak összekalapozni, a kulturális támogatást megítélő szervezetek még csak válaszra sem méltatják a szerzőt, illetve a magasabb tisztviselőket, egyházi méltóságokat, akik hozzájuk folyamodnak a megjelenések érdekében.

A világ mára minden szempontból a feje tetejére állt. Ahogy Döbrentei Kornél írja; fonákul esik minden, kockán nyer a sátán, és legalul az Isten. Azok, akiknek még fontos a valódi értékmentés, nem tehetnek mást, mint, hogy saját erejükből, széllel szemben, legalul és kicsiben teszik tovább a dolgukat, bízva abban, hogy munkájuk gyümölcse egyszer majd beérik, és örökül marad egy olyan eljövendő nemzedék számára, melynek újból fontos lesz az igaz, a jó, a szép. Ahogy Stoffán György fogalmaz: “A kiút, a jövő ott van minden normális családban. Nem marad meg más, mint kis csoportok, melyek tudják és élik – ha titokban is -, a normalitást, az értékes életet. Ma azokon múlik, hogy mi marad meg az emberiség fejében, hogy mit adunk át abból, amit otthonról és még egy morálisan jó úton haladó életvitelből hoztunk […] az ember és az emberi közeg is megtisztul. Kivált nálunk magyaroknál, ahol minden magyar lelkében van valami, ami más nemzetek lelkében nincs. […] Ez egy sokkal korábbi, Istenhez ragaszkodás, valamiféle ősi tudásból megmaradt természetfeletti erő, istenélmény, ami – ha csak egy csepp magyar vér van bárkiben -, már benne van ez a csoda.“

 

Zana Diána

Krumpli-mizéria és visszaélés Iváncsán, a Reálban…

 

Hétvégi bevásárlás. A slejfnire mindent felír az ember, aztán elindul megvenni, amit kell. Mivel alig van már maszek, adott, hogy az ember a legközelebbi rabló-multihoz térjen be. Nekem ez, Iváncsa, ott is a Reál. Mivel várom hétvégére a családomat, elsősorban krumplit, disznóhúst akarok beszerezni. Ám, a jelzett bolt vezetői, önállóan eldöntötték, hogy személyenként 2, azaz kettő kilogramm(!) krumplit vásárolhat mindenki. Az indok, hogy náluk olcsóbb, mint másutt, ezért lehet szerintük, a kormányrendeletet és minden normális elgondolást mellőző boltos-diktatúra.

A „náluk olcsóbb, mint máshol” állítás azonban nem igaz, hiszen a 460 és az 520 ft-os, szemmel láthatóan külföldről behozott, netán ukrajnai burgonya nem számít olcsónak. Gyorsan letettem hát arról, hogy itt vegyem meg a krumplimat. Irány Adony! Itt is 500 ft körüli árban volt a már kicsirázott, hibás, tavalyi pityóka, tehát ezt a lehetőséget is kihagytam, habár az eladók kedvessége jól esett. Felajánlották ugyanis, hogy segítenek kiválogatni a kellő mennyiséget. A krumpli minőségét látva, nem éltem a lehetőséggel. Benéztem hát az adonyi Sparba, ahol a 380 ft-os krumpli elfogyott már, cserébe azonban, volt öt szem, újnak mondott krumpli szép műanyag dobozban ezerkettőszáz forint/kg körül. Itt bár bizonytalanul ígérték, hogy délutánra talán hoznak az olcsóbb élelmiszerből, de inkább vártam két-három órát. Beszerző utam tehát, a közeli Pusztaszabolcsra vezetett, ahol a Sparban szintén volt az 1300 ft körüli „új” krumpliból. A hazai krumpli itt is hiánycikké vált… Végül örömömre, a maszeknál tudtam venni 10 kg krumplit 2000 forintért.

Az újkrumplis mese tehát, egy olyan üzleti vállalkozásból eredhet, amely korántsem tisztességes, mondhatni ócska gazemberség. A nagybani kereskedők és a cinkos boltosok pedig, hogy el tudják adni ezt a külföldi szemetet, eldugják a hazai, tavalyról maradt krumplit, így hamarabb elkel – ha elkel – a külföldről, fillérekért, ki tudja honnan behozott, mivel és hogyan kezelt portéka.

A legfurcsább azonban eme üzleti gazemberség mellett az, hogy a Rákosi-korszakra emlékeztető iváncsai Reálban, nem csak a krumpliból lehet két kilót vásárolni, de az eladók kapásból vagy tíz terméket felsoroltak, amelyekből egy vagy két liter, kilo vagy csomag vásárolható.

Ilyen körülmények között kérdés, mit tehet a szülő ha, három-négy gyermeket, idős családtagokat stb… kell a hétvégén jóllakatni? Netán tolókocsival és babakocsival felsorakoztatja a családot, hogy szombat és vasárnap ne maradjanak elegendő étel nélkül? Hol van ilyenkor a fogyasztóvédelem, és az egyéb ellenőrzés? Egyáltalán ki védi meg Iváncsán, az efféle kereskedelmi túlkapásokkal szemben a vásárlót, a családokat? A porciózó kereskedelem, békeidőben csak és kifejezetten a boltos, így a multi kapzsiságára vezethető vissza. Hiszen, azzal él vissza az iváncsai Reál vezetése, hogy habár a kormány kötelezte az akciózásra, ám abból az áruból, amely akció alatt van, ő maga határozza meg a vásárolható mennyiséget. Tehát, nem csak a vásárlót károsítja meg az iváncsai Reál, hanem törvényt is szeg az álnok és önhatalmú visszaélésével. Láthatóan minden következmény nélkül!  Egyelőre…

A vásárló pedig, marad a dohogással, a mérgelődéssel és azzal, hogy körbejárja a környéket, ha enni akar.

Mindezt miért írtam le és adom közre? Mert ha ezen az iparosított vidéken ez megtörténhet, akkor nem egyedi kereskedői visszaélésről, hanem országos szintű nagykereskedői, kereskedői gazemberségről lehet szó. Jó volna, ha a vásárlói tudatosság az efféle visszaéléseket is megakadályozhatná. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mások is szóvá teszik a törvénytelenségeket. Hiszen minden magyar állampolgár adózik és meg is akar élni. Mert ez nem kereskedői privilégium! 

Nemzeti Napló

„Jó nép a magyar”…

 

A magyar társadalomnak van egy nagyobbacska csoportja, amelynek semmi nem jó, amely nem tud szabadon, a természetesen megélt magyarságában élni, akinek mindig kell valaki, aki helyette gondolkodik, valakire rosszat mond, és e gyalázkodásban, árulásban szívesen vesz részt. Ez a nagyobbacska csoport minden történelmi korszakban megtalálható volt és ma is elemi erővel tör saját országára, az ország vezetőire és mindenkit megsemmisítene, aki nem úgy gondolkodik, nem árulja el a nemzetét, mint ő.

Ez a csoport azonban, saját magát is veszélyezteti, csak nem érti, hogy ő is éppen olyan áldozata a magyarság ellenségeinek, mint azok, akiket pénzért, remélt jólétért elad.

A kommunista diktatúra időszaka és az oktatás egyre alacsonyabb színvonala, valamint a nemzeti értelmiség mellőzése, kiszorítása a közéletből, még veszélyesebbé és egyre nagyobb tömeggé tette, teszi ezt a nagyobbacska társadalmi csoportot, amelyet a demokráciának nevezett káosz, szép lassan anarchistává alakít. Mindez persze, nem volna említésre méltó, hiszen a magyar társadalom évszázadok óta, mint egy púpot hordozza a hátán ezt az elégedetlen, gondolkodásra képtelen társadalmi csoportot.

Viszont, a mai nemzetközi politikai életet tekintve e csoport, mint belső ellenség súlyos veszélyeket rejt, mert beépíti a még normálisan gondolkodó társadalomba a kételyeket, a bizonytalanságot, egyben lehetőséget ad a külső ellenségnek, egyre intenzívebb támadásokra, kormánybuktatási próbálkozásokra. Nem számol azzal, hogy az Orbán-kormány – minden hibájával és bizonyos egyének által elkövetett bűnével együtt is – az egyetlen biztosíték Magyarország megmaradására abban a nemzetközi közegben, amely a nemzeti szuverenitást már csaknem teljes egészében megszüntette. Mára azt a keveset is el akarja venni, ami még megmaradt az Európát újra-felosztók ránk erőltetett diktatúrája alatt.

Hiú remény, hogy a júniusi választás ezen a nemzetközi liberális-kommunista diktatúrán változtathat, hiszen a választásokat is a jelenlegi elmebeteg és öncsonkító és Európát megsemmisítő politikai erők vezénylik.

Térjünk vissza azonban, ama magyar társadalmi csoporthoz, amely nem látja a veszélyt, felül egy kérdéses jellemű, sajátjait(!) is eláruló politikus, nárciszikus megjelenésének és elhisz minden politikai ígéretet, vádaskodást, rágalmat. Magyarán, kiélheti ez a csoport a maga primitív gyűlölködését, elégedetlenségét és irigységét. Ami viszont ebben a jelenlegi helyzetben kissé elkeserítő, hogy azoknak az embereknek egy része is felzárkózik az új üstökös mögé, akik eddig megfontoltan és jól döntöttek, minden esetben a kisebbik rosszat vagy a kedvezőt választva. Ma ez változóban van. Láttunk már ilyet a történelem során Budapesten, 1919-ben és nem sokkal később Münchenben is…

Persze nem lehet csak az új felsorakozó, gondolkodásra alig képes társadalmi csoportot okolni e súlyos veszélyt illetően. Tett erről a csapnivalóan rossz kormánypropaganda, a kommunista időket idéző, jelszavakat hajtogató média, a rendteremtést, a demokrácia nevében és a nemzetközi megítélés miatti félelemből elszabotálók. Hiszen az egyetlen ország Európában a mi megcsonkolt Magyarországunk, amelyben büntetlenül lehet hazát árulni a Parlament épületében is… hatalmas állami juttatás ellenében.

Most, a jobboldali média által elbagatellizált Magyaros vidéki turnén jól látható, hogy a társadalom ama csoportja, amelyről szó van, bővül. És ennek ma, fele sem tréfa úgy, hogy közben még mindig elégtelen a jobboldali politikai hozzáállás. Hiszen, mindössze két olyan politikus van – a nemzetközi szinten, súlyos terhekkel küzdő miniszterelnökön kívül –, aki képes értelmesen és megnyugtatóan, vérbeli politikushoz méltón megválaszolni az országban felmerül kérdéseket, problémákat:

Lázár János és Kocsis Máté. Szinte mindenki más öntelten, magabiztosan és a kérdéses jövőben bízva festegeti a saját szivárványát. Eközben, az eddig biztosnak tudott nemzeti. jobboldali, keresztény társadalmi réteg, a vidék társadalma, azaz a nemzeti politikai erő fundamentuma is kezd omladozni. Mert mi is elfelejtettünk beszélni a magyar paraszttal, a vidéki emberrel, és csak akkor látott politikust, ha az valamilyen beruházást átadott, vagy valamiről meggyőzni igyekezett a lakosságot.

Ma választás előtt vagyunk. Mindenki ígér, minden politikus szeretni kezdi a népet, a lakosságot, és szavakban már a Kánaán kapuját döngeti, hogy a választók bemehessenek rajta egészen a szavazóhelyiségig, biztosítandó a következő évek jövedelmét – a politikusnak. Ma minden párt ezt teszi, hiszen a javadalom édes, a felelősség pedig öt évig azokon a választókon van, akik voksoltak. Mert visszahívni e fene nagy demokráciában senkit nem lehet…

A kereszténynek és magyar politikusoknak nevezettek, csak politikai gazdasági alapon "vetítenek" a népnek a választások előtt. A nép pedig, természetesnek veszi ezt… de egyetlen politikus sincs ma már, aki szlogenek helyett valóban, lelkéből megemlítené Istent, a kereszténység, a vallás erejét… a hitet, mint a magyar néplélek legnagyobb és leghatásosabb fegyverét… mert ebben is mindenkinek meg akarunk felelni. Odadobjuk a saját hitünket, kereszténységünket mások érdekében, másoktól félve, és csodálkozunk, hogy ellenségeink ereje sokszorozódik. Hinni és imádkozni is elfelejtett a magyar! Kitől várjuk hát a segítséget?    

Summa summarum: Csalódtam a békési emberekben is, s ahogy tapasztalom, felbolydulni látszik a magyar vidék. Sokakban fogunk még csalódni. Hiába volt éveken át minden jószándékú figyelmeztetés. A jobboldali média sem lett hatékonyabb vagy jobb azzal, hogy a fiatal, jól fizetett versenyzők átvették az ellenzéki – és az egykori kommunista, proli – stílust: a legrosszabb emberi tulajdonságokra, a kapzsiságra és az irigységre építenek, a gyűlölködés és a gúnyolódás mellett. 

Igaza volt a költő Zrínyinek, aki évszázadokkal ezelőtt megénekelte: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie!” Ám, ma demokrácia van… 

 Stoffán György

(fotó: Ákos, XI. sz-i templom)

Holokauszt-megemlékezésem 2024…

 

A megemlékezés napja van. Az embertelenségről való megemlékezésé. Iskolákban, politikai tömörülések rendezvényein, temetőkben s emléktábláknál emlékeznek az emberek, a holokauszt magyarországi áldozatairól… Azokról, akiket a halálba vittek a tehervagonok, s azokról, akik az üldözöttek mentésébe haltak bele, életüket sem kímélve megtettek mindent azért, hogy embertársaikat mentsék.

Azokra emlékezem ma, akik szerzetesekként kolostoraikba menekítették a zsidókat, akik a nyilasok kivégzőosztaga előtt feleltek a zsidómentésért. Vannak olyan áldozatok is, akikről szemérmesen megfeledkezett az utókor…

Dr. Füzy Sándor volt a plébános akkoriban a Wimppfen-birtokon, az Ercsi melletti Göböljáráson. Ide deportáltak mintegy hetven budapesti, belvárosi zsidót. Látva a helyiek és a gróf, valamint a plébános hozzáállását, a zsidók, családjaikat is leköltöztették a faluba. Füzy plébános, életét kockáztatva, mintegy harminc zsidót, püspöki hozzájárulással meg is keresztelt közülük.

Az Ercsiben szolgáló nyilas parancsnok, Vitéz Béla alezredes a háború utolsó heteiben azzal vádolta meg Füzyt, hogy pénzért keresztel, ami persze nem volt igaz, de elegendő lett volna mind a MUSZ-os zsidók, mind a plébános letartóztatásához. Erre azonban, már nem volt ideje Vitéz Bélának, mert a zsidókat a falu lakosságával együtt teherautókon Győr mellé szállította a német hadsereg, tudván, hogy a környéken nagy harcok lesznek... a falu négyszer cserélt gazdát. Innen akarták áttörni a németek és a megmaradt magyar katonaság a Budapestet körülvevő szovjet gyűrűt. A polgári lakosságot tehát, menekítették. A zsidókat is teherautókra parancsolták a németek, ugyanis Bejczy Jenő, a birtok főintézője nem engedte hordani a megkülönböztető jelet, ami itt sárga karszalag lett volna, így a németek azt hitték, hogy mindenki a falu lakosa.

(Érdekesség e történetben az, hogy Bejczy Jenő fia, Prof. dr. Bejczy Antal, a Washington Egyetem tanszékvezető professzora és a NASA robotika-kutatója a háború után felvételre jelentkezett a debreceni egyetemre. A felvételi bizottság elnöke a kommunista párt részéről Vitéz Béla ex-nyilas alezredes volt… Így, Bejczyt nem is vették fel oda.)

A megmentett zsidók vissza-visszajártak még a faluba, ahol a lakosság is egy emberként segítette megmenekülésüket. Azonban, a falu, Rákosi által betelepített új lakossága, és a hivatalos állami emlékbizottságok, az évtizedek során megfeledkeztek  Shvoy Lajos megyéspüspök, a Gróf Wimppfen-család, dr. Füzy Sándor plébános és Bejczy Jenő főintéző hősies magatartásáról, amelynek köszönhetően mintegy hetven munkaszolgálatos, budapesti, belvárosi zsidó és azok családja megmenekült a haláltól. Azonban, a megmentők mindegyike súlyos árat fizetett ezért a kommunista világban, amelyben a szovjet hadsereggel hazatért moszkovita bolsevikok és a nyilasokból lett új kommunisták álltak bosszút azokon, akik reverendát hordtak, vagy a volt (horthysta) hatalom szolgálatában álltak. Nekik mindegy volt, hogy az osztályellenség korábban mit tett… kiket mentett meg és milyen árat fizetett az emberségéért. Ők megkérték a kamatot is…

Amikor tehát, népirtásról beszélünk, az azóta eltelt évtizedekről polemizálunk, eszünkbe kell jutnia a magyar holokausztnak, azaz Trianonnak, Párizsnak, a Gulágnak, Recsknek, az Andrássy útnak… Mert senki nem érti meg mások szenvedését, aki önmaga nem szenvedett. Vannak történelmileg hosszú szenvedések és vannak rövidebbre szabottak… azonban, közös nevezőjük a fájdalom és az embertelenség. Így, nem lehet külön-külön emlékezni egy országon belüli szenvedésekre, főként, ha azok szorosan összefüggnek egymással…

Minden magyar szenvedése közös, magyar fájdalommá vált itt, a Kárpát-medencében, és fájdalom is marad mindaddig, amíg tart a megaláztatás, a gyűlölség, amíg időnként jönnek-mennek a vagonok, a menekülő magyar emberek… de, akikre már senki nem figyel.   

Stoffán György  

A Peti-jelenség pozitív oldala - Köszönjük Peti!

Minden választás előtt jókat szórakozom. Talán, a korom miatt nem tudok azonosulni azzal a sok hülyeséggel és üres ígérettel, ami elhangzik egy-egy választási évben, a kampányban. Ilyenkor minden jelöltnek első a nép, a nemzet, a haza, vagy a másik oldalon az európaiság, a liberális „értékek”, a szabad abortusz, az LMBTQ és persze a lakosság érdekvédelme, a „megcsináljuk”, a „megbuktatjuk”, a „mi vagyunk a legjobbak”…

A templomokban megjelennek a jelöltek, köztük olyanok is, akik addig azt sem tudták, hol a plébánia vagy a református templom, sokan pedig, olyan látszatadományozásokat csinálnak egy-egy poszt érdekében, hogy attól valóban jókedvre derül az ember. Ilyen a világ…

És mit csinál a választó ezekben az időkben? Habzsolja ezeknek a körmönfont, hatalomra vágyó senkiknek az ígéreteit, jól összevész a rokonsággal és az ismerősökkel, de a közösségi oldalakon is „vérre megy” az egyet nem értés.

Idén azért kicsit más a helyzet. Igazi, egyedi szórakoztatóműsor tanúi vagyunk egy új politikai (hulló)csillag közszereplése nyomán. Hiszen, az országos politikában ilyen szánalmas kisember még aligha tűnt fel – és zuhant vissza az ismeretlenség homályába –, mint Peti. Mert Peti szereti a nagyközönséget elkápráztatni, és halálosan szereti önmagát. Petinek viszont, az a legfontosabb dolog nem megy, ami a nagypolitikában mindennapos: nem megy neki a tények, a valóság és az elképzelt világ összeegyeztetése. Ráadásul, arra sem emlékszik két közszereplés között, hogy előzőleg mit hazudott… nagypapáról, pártról, nemzeti elhivatottságról, őt hívó rádióstúdióról, családról, volt barátokról etc. Élete legfelemelőbb élménye talán, az április hatodikai tüntetés volt, amikor sok ember előtt oszthatta a semmit, és a köré csoportosult, hozzá hasonló niemandok koszorújában ünnepeltethette magát. Olyan volt ez a tüntetés, mint egy-egy Mikroszkóp Színpados Hofi előadás, amikor az emberek azt hallhatták, amit akartak, de senkinek nem jutott eszébe leváltani „Jani bácsit”. Hofi kulturáltabban tette a dolgát. Az ő előadásain ugyanis, nem ordítozott a közönség, hanem jókat nevetett. Épp úgy, ahogy gondolkodni tudó ember most is inkább kacag Peti politikai botorságain, és egy kicsit sajnálja is, mert ő és (le)szereplése ritka látványosság. Akárcsak a csillagászatban az évszázadokig nem látható, épp feltűnő üstökös. Az önmagát minden tekintetben lejárató, önmegsemmisítő, politikusnak mondott alak, ritka látvány.

Peti azonban tükröt is tartott a magyar társadalom elé, mert rengeteg polgár hagyta megát átverni, ha csak rövid időre is…

Peti tehát, nagy szolgálatot tett a magyar társadalomnak e választási évben: rádöbbentette a magyarokat arra, hogy mielőtt kimennek az utcára, jó elgondolkodni azon – annak, aki még ilyesmire képes –, hogy kinek és mit hisz el. Kinek a hazug ígéreteit habzsolja és kiért megy ölre úgy, hogy nincs köze sem az illetőhöz, sem az általa elmondottakhoz.  

Peti, megjelenésével a választási kampányhoz adott hasznos tudnivalókat a magyar társadalomnak. Megmutatta, hogy az a színvonal, amelyet ő képvisel, melyik társadalmi (al)osztály sajátos színvonala. Mindazonáltal, Petire oda kell figyelni, mert Peti a megtestesítője a hazug, vádaskodó és teljesíthetetlen ígéretekkel ámító politikusnak, akit bármelyik településen, bármelyik jelöltben fel lehet ismerni.

Miheztartás végett tehát, minden jelöltet össze kell hasonlítani Petivel, be kell helyettesíteni Petibe. Amelyik hasonlatos vagy ugyanolyan, mint a Peti, arra nem szabad szavazni, tartozzék is akármelyik párthoz, szervezethez. Példa erre, ha valaki MSZP elnök volt és idén a Fidesz színeiben indul bárhol, bármilyen posztért, arra nem szabad szavazni! Mert aki elárulta a volt pártját, az bármikor elárulhatja az újat is!

Szóval, köszönjük Peti…

Stoffán György

Társadalmi és politikai demencia a kegyelmi ügyben…

 

Az emberi méltóság minden társadalomban elsődleges elvárás kellene, hogy legyen. A második, a társadalom választott vezetői, a három legfőbb közjogi méltóság tisztelete. A harmadik, a törvények megtartása és megtartatása. Mindezt pedig, egy (keresztény) erkölcsi keret foglalná magában egy normális, európai társadalomban. Azonban a normális, keresztény, európai társadalom és ország-vezetés ma már csak emlék. Nincs! A világ megváltozott, és erőnek erejével sem lehet visszafordítani a folyamatot, amely lassan felemészt minden egykorvolt európai és keresztény értéket.

Hazánk sem marad ki ebből a drámai, negatív átalakulásból annak ellenére sem, hogy Orbán Viktor erején felül próbál – nemzetközi szinten – valamilyen szuverenitást megtartani a magyarok számára abban a szövetségben, amely mára egy brüsszeli vezetésű parancsuralmi rendszerré alakult. Kevés remény van arra, hogy ez júniusban megváltoznék, hiszen egy európai választás tisztaságára ma már nincs semmilyen garancia.  

Ám, ahhoz, hogy a drámai, negatív belső változásokat megtapasztaljuk, nem kell Nyugatra tekintenünk. Elég, ha a magunk háza táján szemlélődünk egy cseppet.

Szembetűnő jelenség, hogy mind a bal, mind a jobb oldalon, ugyanaz a slágerbotrány – amelynek a szálai sokkal messzebbre vezetnek, mint azt bárki gondolhatná –, a hivatalos választási „kampányanyázás” alapja. Ez pedig nem más, mint a ma már egyszerűen „kegyelmi ügynek”, „gyalázatos kegyelmi ügynek” stb… nevezett, jól szervezett köztársasági elnökbuktató. Erre építenek a baloldaliaknak nevezett hazaárulók, a jobboldal bizonyos része, és a jobboldalinak álcázott liberálisok, nemzetiszínbe tekert „új messiás” közösségei is. Mindenki a maga hasznát látja benne, mindenki a maga szájíze szerint hazudozik erről és vádol másokat, lejáratva a köztársasági elnöki hivatalt, mint közjogi méltóságot, annak hitelességét és támadhatatlanságát. Ez már önmagában is hallatlan bűn a társadalommal, az országgal, a nemzettel szemben.

Egy másik – egyházi – hivatalt betöltő ember ellen is súlyos vádat fogalmaz meg a félrevezetett közvélemény, burkoltan hátba támadva a református egyházat, annak szuverenitását és belső intézkedéseit. Hiszen, ha bárki kutatna annak az ügynek az aktáiban, amely ügy végül elnöki kegyelemmel zárult, azonnal rájönne, hogy egy koncepciósnak, előre kiterveltnek látszó büntetőper egyik de facto(!) ártatlan elítéltje érdekében kért kegyelmet Balog Zoltán református püspök, Novák Katalintól, és ezzel talán élete egyetlen jócselekedetét hajtotta végre. (Az persze már egyedi, balogos magatartás, hogy látva a média-hazudozások miatti társadalmi és kormány-hisztériát, azonnal felvette a sündisznó alakzatot és saját, más ember érdekében kijárt jócselekedetét bűnnek nevezte. Nem az igazságot, hanem önmagát védve és bevonva egyházát is, mintegy pajzsot tartva maga előtt. Ez azonban már Balog és a református egyház belső ügye, nem közügy!)

Azonban, e tényeket félretéve, egy jogállamban az sem fordulhatna elő, hogy boldog-boldogtalan egyetlen emberen, egyetlen ember nevén köszörülje a nyelvét és hivatkozzék oly módon egy kegyelmet kapott emberre, mintha az legalábbis tömeggyilkos volna. S teszik ezt, szemben az igazsággal…

K. Endrét pedofilozva, a legaljasabb vádakkal illetve akar politikai előnyöket szerezni Magyar Péter, Toroczkai László és sok más politikai erkölcsi niemand, akik nem ismerik és nem is akarják megismerni az igazságot. Toroczkai odáig merészkedett, hogy az addig K. Endreként – személyiségi jogait sértve – emlegetett és elnöki kegyelemben részesült ember nevét – hazugságokkal fűszerezve (pedofilnak nevezve!), feltüzelt hallgatósága előtt –, ki is mondta. Ugyanez az arcátlan és a személyiségi jogokat sértő jelenség, mint az úthenger tarol a politikai életben is, megsemmisítve ezzel a köztársasági elnök hitelességét, jogát, lehetőségeit.

A társadalmi és politikusi demencia tragikus méreteket ölt. Jakab Péter aljassága a legkézzelfoghatóbb, amikor a magyar Parlament épületében Kónya Endre magyar állampolgárságának visszavonását sürgeti ahelyett, hogy belenézne a számos pontatlanságot és eljárási hibát tartalmazó büntetőeljárás irataiba egy szakember segítségével. Jakab nem tudja, hogy a magyar állampolgársággal nem cigánykodunk? Egy ember élete is számít – szokták mondani azok, akik egy ember életével most mit sem törődve úgy játszadoznak a saját érdekükben, mint a kisgyermek a Legoval… építik az egyéni boldogulásukat, miközben ott taposnak egy jogilag az Elnök Asszony által teljes jogú és büntetlen előéletű magyar állampolgárrá visszaállított tisztességes tanár személyiségi jogain, érzésein, létén!

A társadalom és a politika igen feledékeny, mondhatni, a súlyos demencia állapotában van. Ugyanis volt nemrégiben egy másik pedofil ügy, amely felborzolta a magyar társadalmat. Abban az ügyben a konkrét pedofil elkövetőt elítélték Romániában. Ám azt, aki annak az ügynek a Kónya Endréje volt – aki maga sem volt pedofil és hasonlóképpen Kónya Endréhez, feljelentést is tett, amikor értesült az abúzus-sorozatról – a társadalom és a politika megvédte a nemtelen támadásoktól. Kónya Endrét azonban senki nem védi meg. Miért? Őt lehet rugdosni, lehet zaklatni, lehet büntetlenül visszaélni a személyiségi jogaival, a nevével? Ez senkit nem zavar ma, Magyarországon, ahol a pedofil felfüggesztett börtönt kap, az ártatlan(!) letöltendőt? S ha valaki felismeri az ártatlanságot és teljes körű kegyelmet ad, a már amúgy is otthon lévő elítéltnek, akkor a kegyelmet adónak is mennie kell, noha nem tett mást, mint élt, ebbéli elnöki jogával. És akkor nem beszéltünk még a legtehetségesebb, fiatal Fideszes politikusról, a bájos és szeretetreméltó Varga Juditról.  

***

És itt kell megkövetnem Novák Katalin Elnök Asszonyt, akit magam is lemondásra szólítottam fel egy írásomban a kegyelmi ügy napvilágra kerülése után, mert a média – nyilván felsőbb utasításra és aljas módon – úgy kommunikálta a kegyelmi ügyet, mintha az Elnök Asszony egy pedofil nevelő sorsát könnyítette volna meg. Bocsánatot kérek tehát, Novák Katalintól!

***

Furcsa magyar világ ez, furcsa erkölcsi normákkal, furcsa emberiességgel és furcsa joggyakorlattal… de ez már egy másik cikk…

Stoffán György   

Mi lesz, ha nem?

Bizonyos korábbi tévedések okán felmerül bennem a kérdés: mi lesz, ha nem sikerül „lecsapolni a mocsarat” júniusban és vereséggel zárul az unós választás, azaz, nem tudjuk elfoglalni Brüsszelt? Hiszen a „lecsapoljuk” és „elfoglaljuk”, ma még éppen olyan fantazmagória, mint a „nem csapoljuk” le és „nem foglaljuk el”. A nemzeti oldal csak a győzelem eshetőségére számítva tervezget, éppen úgy, mint von Leyen megválasztásakor, amikor örömujjongásban tört ki az akkori „győzelem” láttán. Azután jött a fekete leves és lám, Európa hovatovább háborúban áll. Mi több: világháborúban…

Tehát, kérdésem a következő: van-e valamilyen forgatókönyvünk arra, ha júniusban

választási csalás vagy a nyugat-európai társadalmak immár természetessé vált stupiditása okán minden marad a régiben, és tovább folytatódik az az elmebeteg politika, amely szinte már meg is semmisítette az Öreg Földrészt? Ez esetben talán az egyetlen megoldás, ha akár ideiglenesen, akár véglegesen elhagyjuk ezt a beteg, Istent és embert nem ismerő, háborús és háborodott gondolkodású konglomerációt, és keresünk magunknak új szövetségeseket. Olyanokat, akik mind gazdaságilag, mind katonailag függetlenek az USA-t igazgató láthatatlan hatalomtól, és az egykori Európához hasonlóan keresztény alapokon állnak. Persze, nem biztos, hogy van még efféle hatalom a világban. Ha nincs, akkor bizony magunkra maradunk. És ha magunkra maradunk, akkor egyetlen reményünk az isteni Gondviselés lesz. Igaz, a mai világban ez a legmegbízhatóbb és legbiztosabb lehetőség, amennyiben hittel élünk vele.

Mi magyarok szerencsés nemzet vagyunk, mert a hitünk és a Szent István-i felajánlás által már sok hasonló világpolitikai összeomlást túlélt ez a nemzet. A magyar keresztény szemlélet és életvitel – egyházi hovatartozástól függetlenül –, genetikai áldás. Szenvedve, fogcsikorgatva, megalázva, darabokra szedve, Gulágra hurcolva, deportálva, de évszázadokon keresztül sikerült túlélni minden tragédiát. Most azonban sokkal nagyobb a baj, mint eddig bármikor. Ugyanis, annak a szövetségnek

az áruló és lefizetett vezetése – amely szövetségbe hazudozással, kecsegtető ígéretekkel belerángatták Magyarországot –, beteges és embertelen elképzelésekkel rukkol elő. Olyanokkal, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a keresztényi szemlélettel és kultúrával, a joggal, az erkölccsel és a klasszikus európai értékekkel.

A háttérhatalom már leplezetlenül támogatja, illetve irányítja ezt a vezetést, ezért aligha várható, hogy a neki tetsző rombolást, keresztényüldözést egy „demokratikus” választás megállíthatja. Az sem elképzelhetetlen, hogy a végeredmény már ott lapul egy dossziéban, valahol az USA-ban vagy egy európai páholy irodájának mélyén.

Tehát nekünk, magyaroknak minden eshetőségre számítanunk kell. Lélekben és fizikailag is fel kell készülni egy negatív fordulatra is, hiszen a belpolitikai támadások egyre erősödnek, de az azokra adott válaszok korántsem elégségesek. Mintha megtorpant volna minden a jobboldalon… és ez nem jó! Ma, a társadalomban, az egyházakban és a közéletben, minden szinten magunkhoz kellene térni és kimutatni azt a rejtett erőt, amely a történelem során mindenkor megvolt a magyar társadalomban, ha az végveszélybe került.

A kormány-médiának is sokkal nagyobb, szerteágazóbb, kulturáltabban végzendő és több feladata van, mint amennyit ma látunk teljesíteni vagy éppen nem teljesíteni. Ez a magyar néplélek ismerete nélkül szinte lehetetlen, mert amíg a bal oldali médiumok az erőszakra, a gyűlölködésre, a negatív emberi tulajdonságokra építenek, addig ezt a mentalitást a jobb oldalon tilos volna átvenni. Nem azt kellene figyelnie a jobboldali szerkesztőségeknek, hogy a másik oldal mit nem ír meg, mivel nem foglalkozik, hanem azokat a súlyos bűnöket, bajokat és problémákat kellene napestig sorolni a nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumokon keresztül, amelyeket az elmúlt öt esztendőben ez a politikai oldal elkövetett. Valamint arról is sokkal többet kellene, hogy halljon a társadalom, hogy mi forog kockán, ha ezek nyernek. Ma amolyan, veretes szocialista mantrát hajtogat a jobboldali sajtó… olyan jelszavakat, amelyeknek semmi értelmük nincsen. Mert nincs bennük a néplelket érintő, szeretetteljes, emberséges gondolat. A „nem adjuk a hazánkat”, „legyél te is forradalmár” vagy a „megvédjük a családokat” szlogenek inkább idegesítőek, semmint meggyőznének bárkit bármiről…

Rövid időnk van még arra, hogy értelmes és a társadalmat megérintő érvekkel, cikkekkel, azok alapján valóban győzzünk, „csapoljunk, elfoglaljunk”, normalizáljunk. Ehhez azonban sürgősen át kell gondolni a társadalommal való kapcsolattartás (kormány-kommunikáció) koncepcióját. Mert a kérdés sajnos állandó és marad: mi lesz, ha nem?

Stoffán György

Kitört a háború!

 

 Igen, háború van! Egyelőre csak olyan nagy háború, mint az óvodaudvaron. Számháború. Most éppen, az a legnagyobb problémája mind a jobb-, mind baloldalnak, hogy vajh’ hányan lehettek a liberális világ új szinkrontolmácsának a tüntetésén, azaz, hányan szeretnének katonaruhában ukrajnai frontokon háborúzgatni abban az esetben, ha győzne a Magyar Péter által képviselt „népi demokrácia”? „Komoly” politikai elemzők azon tanakodnak, hogy a „szimüvész” hogyan énekelt és tudta-e a nagyérdemű, félrevezetett tömeg a Kossuth-nótát vagy sem. Valóban ezek lennének Magyarország mai legnagyobb problémái? És a nemzeti oldal publicistáinak is az volna a legfőbb feladata, hogy gúnyolódjék, röhögcséljen? Magyar Péter és követői csak prédái annak a szellemiségnek, amely hatalmas erővel próbálja megsemmisíteni a magyar kormányt,

Magyarországot, annak érdekében, hogy egy háborút követően ellenségeink kezére kerülhessenek a még Trianon után is megmaradt értékeink, a vizünk, a gázunk, termőterületeink stb…

Mert a cél nem más, mint végre, 1100 év után beteljesíteni a kárpát-medencei magyartalanítás vágyát, amelyet a pozsonyi csata idején fogalmaztak meg. És mi, itt, a Kárpátok gyűrűjében véletlenül sem arról beszélünk, hogy miként lehetne a liberális és kommunista gyűlölködést kizárva összefogni, hogyan kellene Orbán Viktor politikáját értelmes módon népszerűsíteni, megértetni a

folyton lázongó és elégedetlenkedő, irigy tömegekkel, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a Fideszből élő, de Fidesz-ellenes kiskirályok hatalmának a letörésére és a hazaárulók megbüntetésére. Nem! A magyar sajtó most megint szórakozik, primitíven reagál lényeges dolgokra és véletlenszerűen sem sikerül beletrafálnia abba, hogy valójában mivel kellene komolyan, hozzáértőn foglalkoznia. Lassan háborús féllé válunk, ha ez így megy tovább, és ha a nemzetnek mondott civilszervezetek is locsolják az olajat a tűzre. Ki-ki a maga stupid esztelenségével: a „népé a hatalom” – Kun Béla-i jelszóval, a történelmietlen és végtelenül ostoba szkíta „kisebbségi” küzdelemmel, az egyház-, és keresztényellenességgel, a nemzetiségek összeugrasztásával, az antiszemitizmussal való ostoba félelemkeltéssel stb…

A jelenlegi magyar belpolitikai helyzet, e demokratikus sokszínűségében olyan, mint a békebeli, Frim Intézet, azaz, diliház. A baj ott leledzik, hogy a hidegvizes zuhanykezelést és a sokkolást (a belpolitikai rendcsinálást), a fene nagy nemzetközi, demokratikus, politikai „orvoslás” Macronnak meg Scholznak igen, de nekünk nem engedi meg. Persze, ha tovább tart ez az Amerikából pénzelt,

felturbózott, proletár elégedetlenségi hullám, akkor bizony mégis kapunk majd sokkot. Egyet! Az azonban nem gyógykezelés lesz, hanem kivégzés, megsemmisítés, eltörlés, amit már ezerszáz éve tervez a „művelt Nyugat”. Tehát, észhez kellene már térnie mindenkinek kicsiny hazánkban, mert a háború – az igazi –, lassan ránk töri az ajtót! A háború pedig, ha akarják a mai lázítók, ha nem akarják, akkor is eltakarítja a hazaáruló és elmeháborodott, erkölcstelen és hazug politikai múzsákat… Csak az ő agyukig még nem jutott el, mert a kapott dollárokra nem írták rá, mi lesz a sorsuk. Maguktól meg nem fogják fel, hogy az általuk szolgált nemzetközi, liberális káoszba ők is belepusztulnak. Viszont, a nemzeti média is felnőhetne végre a kormányra és a magyar társadalomra leselkedő, a Nyugat által egyre hangosabban hirdetett veszélyek komolyságához. Ugyanis az, amit most a jobboldali média művel, azonos a baloldali - liberális média, ócska, proli színvonalával. A gúnyolódás, az utálkozás, a röhögcsélés nem újságírói műfaj, de jelenleg nem is időszerű! Ebben a helyzetben nem elég a Sajtóklub és a Bayer Show, mint normális, kulturált politikai elemzőműsorok! A napi nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumoknak és a Megafonosoknak is minimum azt a szintet kell(ene) hoznia! A nemzeti médiának nem lehetnek súlytalan, hülyegyerekes, az egykori szocialista média szabályai és szokásai alapján készített megnyilvánulásai, mert azok méltatlanok és értelmetlenek! Nem kellene a politikai újságírásban lemenni a „cipőt a cipőboltból” reklám szintjére.

Be kellene látni, hogy jelen pillanatban Magyarországon, de talán az egész Kárpát-medencében is, a legkisebb probléma, hogy hányan is voltak az új Cohen Béla politikai debütálásán, a budapesti tüntetésen, ahol a „szimüvész”-nek valahogy tényleg nem sikerült énekelnie…

Stoffán György

Nyílt levél Magyar Petinek a tüntetés okán

Mivel én is a magyar nemzet soraiban érzem magam, máris hülyeséget mondasz, amikor a nemzetet emlegeted az elcseszett tüntetésed, a vélt kormánybuktatásod, valamint volt feleséged ismételt és nagy nyilvánosság előtt történt lejáratása alkalmával. Nem a nemzet volt ott, csak az a sok szerencsétlen átvert ember, aki bármilyen Orbán-ellenes megmozdulás van, azon részt vesz. Ők genetikailag utálják a miniszterelnököt, és rettenetesen irigyek azokra, akik vagy így vagy úgy, de közel vannak a húsosfazékhoz. Mivel pedig, a mindenkori hatalom sajátja a gazdagodás is, engem nem zavar… ha az ország is épül és szépül. És bizony, épül és szépül az ország.

Sajnos nem hallgattam végig a bolsi dumádat, a néphatalomról szóló tömeg-hülyítésedet, mert más dolgom volt. Krumplit vetettünk. Remek, de fárasztó elfoglaltság, viszont nagy öröm, amikor nem valami lengyel gagyi krumplit eszel télen, hanem azt, amit magad vetettél. Ezt az örömöt, ahogy elnézem a termetedet, te soha nem fogod megélni, mert az első sor takarásánál beszarnál. Tudod Petya, nekem az a mániám, hogy a szépet és a jót igyekszem felfedezni a természetben, és az infarktusom óta sokkal kevesebbet foglalkozom a politikával. Mert a politika olyan műfaj, amit vagy utolsó gazemberek, vagy tisztességes emberek gyakorolnak. Te nem tartozol az utóbbiak közé, hiszen politikai pályádat egy igazán méltatlan, tisztességtelen dologgal kezdted. Elárultad a gyerekeid édesanyját, ezzel a gyermekeidet is és azokra a kezekre köptél, amely kezek enned adtak – nagyon is érdemtelenül, csak és kifejezetten, volt hitvesednek köszönhetően. A jólét, Petyka, nem tart örökké. Az ünneplés sem. Ma élvezhetted a tömeget, te voltál a csúcspont, és hazudtál, történelmet is sikerült hamisítanod, de Kun Béci is megirigyelhette volna az egész beszédet. Szánalmas voltál kisfiam, és számomra kicsit undorító is, mert minden apró részletből kiderült ezen a dzsemborin, hogy egy jellegtelen, utasított, megvett figura vagy mindössze, akit éppen úgy szemétre dobnak, ha már nem kell, mint a többi elődödet.

Úgyhogy javaslom Peti: Ha van hol, vess krumplit! Annak haszna van és örömed is telik benne. Másra úgysem vagy jó sem azok számára, akik eddig etettek és itattak, sem azoknak, akik most megvettek. Mert az árulásról mindenkinek megvan a véleménye épp úgy, mint az árulóról… még akkor is, ha megfizetik…

Persze, ha zöldséget vetsz, az is jó…  

Stoffán György